Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

• ol<!al fcBLET-MÄGYARORSZAG tm. noWmfer itt' — A megválasztott 24 tagú Ideiglenes munkástanács ösz- szetétele tehát a következő: 6 munkás, 5 földnélküli pa­raszt, 3 kisparaszt, 4 alkal­mazott, 3 kisiparos kiskeres­kedő. 3 szabad foglalkozású, tanító, összesen 24 tanácstag. Ilyen demokratikus „virilis­tái” még sohasem voltak Má­tészalkának. Az ideiglenes munkástanács azonnal meg­kezdi munkáját. Éljenzés, taps zúg, fel és érdekes, hogy milyen gyor­san indul hazafelé a gyűlés népe. Talán türelmetlen? A zsírosparasztok csoport­ja lógó orral vonult el a gyűlésről. Éppen a lovas cso­port előtt kell elhaladniok és ez nem emeli hangulatukat. — Már bandériumuk is van — szólt szomorúan az egvik, nem sejti, hogy nem kurjon­gató díszlovasok állnak itt, hanem a Tanácsköztársaság hírnökei, közöttük jómagam is. A lovasok figyelmesen hallgatják Kiss-Roóz eligazí­— Tehát legalább 3 tagú direktórium alakuljon meg minden faluban és legfel­jebb 15 tagú paraszttanács vagy falutanács. A direktó­riumi elnök lehetőleg haza­tért katona és egy-két tag holnap, jöjjön 3 órára a Sarkadi vendéglő nagyter­mébe, az ideiglenes járási tanács első ülésére. Az első járőr Kocsord, Győrtelek, Géberjén, Tunyog, Matolcs falukba indul. Vezető Földes Pál. Továbbá Nagy István és Varga István huszárok — a két utóbbi huszárosán hord­ja hátán rövid karabélyát. ­— Második járőr... — és Indítja Kiss Bandi az öt jár­őrt, alig egy félóra leforgása alatt a járás 28 falujába a tanácshatalom megszervezé­sére, megalapozására. Mindez a proletárdiktatúra első nap­jának délutánján történik, hazánk egyik legtávolabbi, mondhatnánk határszéli vá­roskájában. közel 300 km-re Budapesttől. Kis lovascsapatunk a temp­lomok teréig szép trappban lépked, de a Cinevégre be­fordulva vágtába esett. Ez jobban felelt meg hangula- , tunknak. így értünk el a Kraszna hídjához. majd új­ra csendben lépkedve Ko- ,csórd falu utcáin, a Jakab testvérek portájára. A kapu­ból látszott Tisza Lajos gróf uradalma. A falusi parasztudvaron eperfához kötöttük ki lovain­kat és a tornácon már meg is jeleni az öreg Jakab Ist­ván. — Gyertek beljebb elv­társak! — megszólításából is látni, hogy nem először ta­lálkoztunk. — Jakab bátyám gyorsan össze kellene hívni a Ba­lázst. Nagy Ferit, Jőni Zsi­gát, meg akit csak tudnál — szólítottam meg köszönés he­lyett. — Jól van no, mind itt vannak a közelben, öt per­cen belül itt lesznek, de ti menjetek csak be — mondta az öreg és már el is tűnt. Alig helyezkedtünk kénye­lembe a hideg, „tiszta szobá­ban” máris jönnek sorban Jakab Balázs, az* öreg Ja­kab István öccse. meg a többiek. Minél többen lesz­nek, annál jobban fülik fel a szoba áporodott hidege, no meg Jakab néni közben egy kis szilvapálinkát is tett az asztalra. De különösen az új hírek hallatára melegednek fel igazán az összegyűlt ba rátok. — Jakab bátyámék! Prole­tárdiktatúra van. Ez anrjyit Hisz a magyar emberek úgy szeretnek, ha már összejöt­tek tereferélni! Nem türel­metlenségből siet haza a nép, szeretné mindegyik leggyorsabban elmesélni ott­hon, családnak, szomszédnak, amit itt a gyűlésen megér­tett. Nem olyan ördöngős furcsán érthetetlen, idegen szó az a „proletárdiktatúra”. Érti most már ' mindenki vi­lágosan. mit jelent. Jó, hogy ott fenn ’Pesten tegnap „ki­tört”, mert ma alig egy fél­nap alatt mi is, a mátészal­kai nép is megcsináltuk. így mondják — megcsináltuk és nem megcsinálták-« jelent, hogy a városi prole­tárnak, munkásnak, meg a szegény dolgoaó paraszt aka­ratának kell megvalósulni — magyarázom erélyesen — a régi bírót meg jegyzőt el kell kergetni. Szervezzen maga köré Jakab bátyám olyano­kat, akik tudják, hogy mit akarnak. A munkás-paraszt hatalmat kell megalapozni. Mindenekelőtt egy direktóri­umot kell 3 tagból alakítani. A direktóriumi elnök a fa­lutanács elnöke is, .vagyis ő a főbíró. Legyen mellette a legjobb írástudó, aki tulaj­donképpen a főjegyző és a harmadik direktóriumi tag az segítsen, mint segédjegyző a két elsőnek. Itt Kocsordón könnye« meg lehet ezt va­lósítani. Mert itt vannak megfelelő emberek. Pl. itt a Jóni, meg a Balázs és már kész is a direktórium. És még legyen 12 fő a tanács­ban. tehát összesen 15 tagból álljon a tanács. De a Tisza uradalomból is legyen lega­lább 3 harcos cselédember a kocsordi tanácsban, hogy meglegyen a jó kapcsolat a cselédemberek és a kocsordi földnélküli parasztok között. Együtt kell haladni, harcolni azért, amit megvalósítani akarnak. A maguk kezében van a hatalom a faluban és kézbe vesszük a grófi uradal­mat is — talán mintha az utolsó szavaim nem lettek volna meggyőzőek és Nagy Pista úgy érezte, hogy segít­ségemre kell jönni és ő foly­ta tta: — Beszéljék meg egymás­sal, hogy mit akarnak először csinálni, de holnap 3 órára a direktórium 3 tagja jöjjön be az ideiglenes járási mun­kástanácsba, a Sarkadi nagy­termébe. Ne csináljanak nagy lármát most az első 24 órá­ban a grófi birtokon, mert csak holnapután jövünk ki Tisza Lajos grófhoz é* ker­getjük el birtokáróL — Jó, jó! értem én. A fő­bírótól és a főjegyzőtől el­vesszük a pecséteket és kul­csokat. A községházára nem teszik be többé a lábukat. Akinek fegyvere van, azt magunk köré gyűjtjük. Hol­nap ott leszünk 3 órára pon­tosan — mondta öntudatosan az öreg Jakab István. — No de mit csináljunk a gróffal meg a jószágigazga­tóval és ha elfutnak? —kér­di, mint akinek nagyon ké­nyelmetlen, türelmetlenül Jakab Balázs. — Hadd fussanak! Majd holnap megmondjuk a járá­si tanácsban — válaszoltam röviden, kényelmetlenül, mert sehogysem voltam sa­ját válaszommal megeléged­ve. — Tanácskozzanak csak tovább Jakab bátyámék, mi megyünk Győrtelekre és Tunyogra és holnap délelőtt itt leszünk újra, búcsúztunk most már vidámabb arccal a Jakab portáról, amikor az öreg Jakab* István lovaink­hoz kísért. * Tunyogon Némethi főbíró háza, a főbíró 110 kg-os mé­reteinek megfelelően, jómó­dú nagygazda kúria, a sze­gényes kocsordi Jakab por­tához hasonlítva. A főbíró hosszú pipájával a szájában, testesen, de nem lomhán állt a tornácon, ügy áll ott, mintha most tessékelt volna ki bennünket a házá­ból, a tornác előtt álló egész társaságot. Bennünket a három lovas­hírnököt és még vagy 10 lár­más, kiabáló katona-, vagy félig katonaruhás, javakora­beli férfit. Hát az igazság az volt, hogy éppen nem tessé­kelt ki bennünket, de be sem invitált. Az öreg tekin­télyes nagygazda egész ma­gatartásából kiérzik, hogy ellenségének néz bennünket. Megsérteni ugyan nem akart, mert hát mégis mi is csak emberek vagyunk. Szeren­csétlen, rossz sorsra, rossz útra került emberek. Ez ér­ződik a szavai mögött. — Én nem mondok le, ker­gessetek el — kiáltja felülről a tornácról pipájával hado­nászva. Megpróbálok közelebb fér­kőzni az öreg bíróhoz, de hiába. Ö fennáll a tornácon és én legfeljebb csak úgy érném el a magasságát, ha egyenesen lovastól léptem volna elébe. Korban, tekin­télyben is messze fölöttem állt. Hát megpróbálkoztam érzéssel hatni. — Mi nem akarjuk kiker­getni a házából. Tudjuk mi jól, hogy Némethi bátyám ré­gi tunyogi születésű öregem­ber. Mi megbecsüljük az öre­geket, csak a községházát hagyja ott. Oda ne menjen többet. Másnap, március 23-án már a déli harangszó előtt a Sarkadi vendéglő előtti kispiac téri akácfákhoz kö­töttük ki lovainkat. Büszkén jelentettük Kiss-Roóz és Bar­tos elvtársaknak, hogy minden faluból jönnek a di­rektóriumi tagok. A Sarkadi nagyterme, hol annyi számtalan bált táncolt végig estétől virradatig, a mindenkori mátészalkai aranyifjúság most hivatalos helyiséggé alakult. A tiszta térítőkkel leterített vendég­lői asztalok katonás sorrend­ben várják: az egyes asztalo­kon-táblácskákkal, a faluta­nács küldötteit. Már jóval a megnyitás előtt gyülekeznek a küldöttek. A régi söntésben van a titkárság ott jelent­keznek a küldöttek. Folyik a tere-fere. Nem nagy elvi kérdésekről vitatkoznak, ha­nem természetes, hogy a köz­vetlen helyi események, mi volt az elmúlt éjszaka, ma reggel, hogy hogvan és kik­kel láttak munkához a di­rektóriumok, tanácsok meg­szervezéséhez, hogy hogyan állnak hozzá az egyes em­berek, barátok és ellenségek — ezek állnak a beszélgetés központjában. Elég volt .az a kis impulzus, lökés, melyet a lovashfmökökön át Máté­szalkáról kaptak... azoktól, akik egv pár lépéssel előbb­re jártak, mint ők. Forrada­lom van Pesten és munkás­hatalom alakulhat, alakuljon és tényleg alakul is az or­szág legeldugottabb apró fa­lujában. Senki sem gondol­kozik hogy hogyan valósul­hatott meg ez a történelmi csoda. XJgy érzem azonban, hogy el kell őszintén monda- hogy egy párunknak a párt­ban milyen gondolatok jár­tak a fejünkben, mivel ma­gyaráztuk, biztattuk egymást ezekben az órákban, napok­ban, amikor a gyakorlati munka rohamában pár perc­re beszélgetni is tudtunk egymással. Nem utólagos, mai ésszel konstruált gondo­latok ezek, a maguk akkori, elvi politikai egyszerűségé­ben megértett és gyorsan megemésztett magyarázatok, melyekkel saját bátorságun­kat is alátámasztani igye­keztünk. A kezükbe került kevés lenini irodalomból könnyen ragadt a fejükbe, amit Lenin „a lengyengébb láncszemről” tanított. Úgy értettük, hogv fent Buda­pesten, az ország szívében, a Károlyi kormány kezében el­A körülöttem állók nem voltak a beszédemmel meg­elégedve, mert odaállt egy tekintélyes, parancsoló fellé­pésű, katonaruhás, úgy 30 év körüli földnélküli paraszt, Nagy János és ráordított az öreg bíróra. — Az új jegyzőt azt kikér­hetjük a faluból, még ma éjszaka, maga örüljön, hogy a házában maradhat. — Hát ki lesz a falu feje? Ezek a nagy szájú földéhesek kapják kezükbe a falut? Ré­gen rossz akkor nekünk, gaz­dáknak — fordult felém az öreg gazda, egy kicsit bizony­talankodva, szomorúan. — Nem érti, hogy forrada­lom van?! — rivalt rá újra Nagy János. — Nagy a bíró úr feje, de kicsi az esze! — Az esze is maga felé hajlik, mint a keze — csúfol­ják a bírót a többi katonavi­selt emberek. — No majd meglátjuk mit fogtok összehozni, vagy szét­verni — mert az könnyebb. Csúfolódni is könnyebb... Le­mondok... — adja fel szinte szégyenkezve a harcot az öreg zsíros gazda. Nagy János feláll a tor­nácra. — A direktórium nevében átveszem a községet. Adja ide az összes kulcsokat™ I'gy és hasonlóan történt ez aznap este, éjjel, másnap reggel, a járás mind a '28 falujában. Direktóriumok, falutanácsok alakultak kivé­tel nélkül mindenütt a fa­lukban. Küldötteik megjelen­nek másnap, 1919. március 23-án délután Mátészalkán, a Sarkadi vendéglő nagyter­mében, az ideiglenes járási tanács hivatalos helyiségé­ben. pattant a kizsákmányolás rozsdás láncának leggyen­gébb láncszeme. Rozsdás lánccal tartották össze az ország régi urai hatalmukat, zsákmányolták ki a dolgozó népet, városi munkást, falu­si parasztot egyaránt Uj> óriá­si erőként tört fel egységes pártja vezetése alatt a lán­caitól megszabadult prole­tariátus és önfeláldozó, hő­sies hazafisággal vállalta nemzeti szolidaritásban, egy­ségben a haza megvédésé­nek, saját elnyert szabadsá­ga megvédésének szent kö­telességét. És magával ragad minden becsületes magyar hazafit. A munkáshaflalom kikiáltását a vidéki ember mintegy ösztönösen, egysze­rűen érti meg. Természetes­nek veszi és nem problémá- zik. Pesten, ott fenn, „kitört” és ő most Kocsordon, Nyír­meggyesen... megcsinálja. A szegényembert nem tapossák többé- Végre ura saját sorsá­nak. Ezt jelenti számára a munkáshatalom. Természe­tes előtte, hogy így legyen. A kommunisták nemzetkö­zileg is összetartanak. Ter­mészetes, hogy a magyar munkás, paraszt is összetart. Csak így lehet győzni, sza­badságunkat, országunkat megvédeni. Pestről jött for­radalmi hullám gyűrűzik Mátészalkán és természetes, hogy lejut a járás legtávolab­bi falujába is. Bársony nyitja meg a já­rási tanács első ülését. A mátészalkai munkásta­nács nevében üdvözlöm 28 falu népének, dolgozó pa­rasztjainak küldötteit és az ideiglenes Mátészalkai Járá­si Munkás-Paraszt Tanács első ülését megnyitom. Kü­lönösen üdvözlöm Kosáros Erzsébet tanítónő elvtársnőt, a géberjéni direktórium tag­ját, Ttí mint első nőtag vesz részt járásunkban tanácsülé­sen. Géberjén túltett mind­nyájunkon. Nőket, asszonyo­kat a tanácsokba, ez legyen a törekvésünk, mert asszo­nyok nélkül nincs megújho­dás. Még a mi Tanácsköztár­saságunkban sem. — Óriási kacagás, jókedv tört ki a te­remben. — Asszonyok nél­kül nincs boldog családi élet, nincs öröm a gyermekekben, nincs meg bennünk férfiak­ban sem az a harcos elszánt­ság. melyre szükségünk van új életünk megteremtéséhez. De üdvözlöm Kosáros elv­társnőt, mint tanítónőt is, mert tanító nélkül nincs Megalakulnak a falusi tanácsok, direktóriumok a járás 28 íalujaban A járási munkás—paraszt tanács első ülése művelt gyerek, ifjúság. Pedig mi azt akarjuk, hogy gyer­mekeink okosabbak, művel­tebbek legyenek, mint mi... szegénységünkben lehettünk. Ez a munkáshatalom egyik legfontosabb programpont­ja. Nagy taps követi Bársony szavait és utána Bartos emelkedik szólásra. — Tisztelt járási küldöt­tek! Elvtársak! Büszkék le­hetünk. hogy Tanácsköztár­saságunk második napján já­rásunk székhelyén 28 falu küldöttei összeülhettek, hogy megalakítsák a járási taná­csot, mely a járás igazi gaz­dája kell hogy legyen. Sem­mi sem történhet ezentúl a mátészalkai járásban a já­rási tanács akarata nélkül. A járási tanács nem valami felsőbb hivatal, mely a fa­lutanácsok felett hatalmat gyakorol, mint régen a já­rási szolgabíró. Szakbizottsá­gokat, munkabizottságot fogunk a magunk köréből vá­lasztani, demokratikus sza­vazással és nem kinevezések­kel, mint ahogy régen az „urak” atyafiaikat ültették- a legzsírosabb állásokba. Mi csak egyet ismerünk el: a tudást, a hozzáértést, az oda­adást, a dolgozó nép szolgá­latát, hazánk fejlődése, meg­védése érdekében. Ebben az értelemben már az első ülé­sen megnyitom a vitát. Nagy taps követi Bartos mindenki számára érthető felszólalását, s a küldöttek érzik, hogy ehhez ők is hozzá tudnak szólni. Elsőnek Kosá­ros tanítónő kér szót. — Nagyon köszönöm Bár­sony elvtársnak a nőket és hivatásomat üdvözlő szava­it. De már most sem akarok itt szerény ibolya lenni és azt kérdem, hogy a falusi is­kolák fenntartása a ml Ta­nácsköztársaságunkban ki­nek a feladata lesz? A falu­tanácsé, vagy a járási taná­csé? Nálunk Géberjénben kéttermes iskolánk pocsék állapotban van. Legtöbb ab­lak papírral, deszkával van beszegezve. Fény, levegő alig jut be az ablakokon. Elher­vadnak az én gyermekeim. A munkáshatalom alatt ez így nem maradhat. Kérdem, hogy segíthetnénk a géber.- jéni iskolánkon? Meghatottan hallgatják _ a járási tanács tagjai a tanító­nő egyszerű szavait, melye­ket nem elismerő taps, ha­nem a tagok hangos kiáltá­sai követnek. — Azonnal segíteni kell! Nálunk is így van! Ilyen volt a régi világ! Bartos azonnal válaszol­ni akar, de szólásra emelke­dik Pataki üveges, mátészal­kai küldött. — Ne kérdezzük most, ki­nek kell megcsinálni, a gye­rekeknek akarunk örömet szerezni és szívükbe plántál­ni, hogy új világ kezdődött. A mátészalkai munkástanács és a magam nevében kije­lentem, hogy még a holnapi nap folyamán a géberjéni iskola minden ablakát be­üvegezzük. Holnap délelőtt ott leszünk Kosáros elvtárs­nő. Fergeteges taps tört kL Azt mondta Pataki: a .gye­rekek szívébe plántálni... az új világ ízét, emberségét és segített itt a tanácstagok szí­vében is kiterebélyesedni, erősíteni az emberi szolida­ritás, a szocializmus, a dol­gozók, paraszt-munkások közös harcának reális vá­gyát, elszántságát. Kicsi dolgok mozgatnak meg nagy szíveket. És így születnek nagy és még na­gyobb eredmények. Ilyen szívvel, elszántsággal kezdte meg munkáját az ideiglenes mátészalkai járási munkás- tanács 1919. március 23-án. A közhangulatról. »Az ellenség első lépései. A munkáshatalom első he­ti győzelmes szervező roha­ma utáni közhangulatról egy­szerűen, de mégis a legtar­talmasabban azt mondhatjuk, hogy Mátészalkán és a járás­ban senkit sem ért rendkívü­li, egyéni tragikus megráz­kódtatás, de valami különös egyéni öröm sem. A vára­kozás, az összerázódás hete volt ez. A dolgozó nép mesz- sze, túlnyomó többsége re­ménykedve várt, leste az új élet kialakulását és termé­szetesnek vette hogy, az ösz-j szerázódáshoz idő kell. Várt kese*-’! szájízzel, féle­lemmel az ellenséges kisebb-* ség. Remegtek a régi uralko­dó osztályok hatalmi szerve­zetének volt tagjai: szolgabí- rák, jegyzők, katonatisztek# régi hivatalnokok. A politiká­ban jártas régi urak behúzták nyakukat, lefeküdtek otthon az ágyba, mint Jeszenszky volt főszolgabíró és nem dugták ki egyelőre a fejüket Az észrevétlenségbe akartak elmerülni. Féltek, várták a csapást mellyel szemben e* napokban védtelennek érez­ték magukat. Rossz lelkiis­meretük azt sugalmazta ne­kik, hogy ne provokálják maguk ellen a csapósokat melyeket kivédeni nem tud­nak — csendőrség, katona­ság, régi erőszakszervezetük nem volt meg — jobb, ha egyelőre meghúzzák magu­kat így elfelejtkezhetnek ró­luk, a mindennapi felada­tok megoldásával elfoglalt tanácsok. Még az egyes ta­nácstagok is elfelejtkezhet­nek róluk, pedig ismerik jól régi ellenségeiket, de egyelő­re felelős munkájuk, az új élet beindításával, megszer­vezésével vannak elfoglalva, azt tartják fontosabbnak. Az a régi elv, hogy életet, aki időt nyer, a munkáshatalom ellenségeinek kedvezett Egyelőre maradiunk csend­be, egyblőre élünk... Egye­lőre... ez az ellenség jelsza­va. A zsírosparasztok, közép- és kisgazdák türelmetleneb­bek, bizonytalankodóbbak. Úgy érzik, hogy még vagy máris menthetnek valamit Elkezdenek földjeikre járni™ „dógozni”. Családjaik körét kibővítik, a szegény rokonok is ' eszükbe jutnak és az égés* „család” széles rokonsággal elkezdi földjét művelni. Bi­zonyítani akarják, hogy ők is dolgoznak. Valójában csak azt akarták, hogy birtokuk; gazdaságuk maradjon a régi­ben és „egyelőre” a rokon­sággal, saját munkájukkal akarják aláépíteni. Ingado­zásaikra jellemzően, az új idők tanulságaiból átvették; hogy munkájukkal bizonyít­hatják létjogosultságukat, tulajdonuk létjogusultságát Hiába, ők még közelebb vol­tak a földhöz, szerették a földet és érte még a hosszú­szárú pipáról, a fényesre vik- szelt csizmáról is hajlandók lemondani... egyelőre! » A pártvezetőség mindezt, az első napok aránylag köny- nyen ment győzelmei után, csak úgy félvállról vette, sőt megelégedéssel nyugtázta a zsírosparaszt családok mun­kához való hozzáállását. Egyelőre™ mondtuk mi is és vártuk a forradalmi kor­mányzótanács központi intéz­kedéseit. A helyi pártszer­vezet jobban, mint azelőtt, bekapcsolódott az országos politikába, többért érezte magát felelősnek, mint eddig! így is történt, hogy ami­kor hírt kaptunk, hogy a tanácskormány felveszi a kapcsolatot a székely fegy­veres erővel, Komlós Sándor, a vörösőrség parancsnoka és én, mint újságíró átutaz­tunk Szatmárra és csatla­koztunk Garbai elvtárs nagy számú kíséretéhez. A Ta­nácsköztársaság legtekinté­lyesebb személye — mint an­nak idején, alig jó pár hét­tel ezelőtt Károlyi Mihály köztársasági elnök — Garbai Sándor, a forradalmi kor­mányzótanács elnöke jött le a székelyekhez. Garbai nem katonai parádén hallgatta meg a darutollas tisztek szó­noklatát, hanem kiment a Szinérváralja előtti és kör­nyéki lövészárkokba és köz­vetlenül az arcvonalban ál­ló katonákkal találkozott Ellenállásra, harcra búzdítot- ta az egyszerű székely kato­nákat a haza, a munkások, parasztok, a dolgozók hazája megvédésére. Földes Pál:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom