Kelet-Magyarország, 1968. október (25. évfolyam, 227-256. szám)
1968-10-12 / 240. szám
1 ©Mai RELET-MAGYARORSZÄG 1968. október IS. Péter János beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Továbbiakban Péter János a közel-keleti kérdéssel, majd az Afrikai Egységszervezet tagállamainak csúcstalálkozójával és az Egyesült Nemzetek második kereskedelmi és fejlesztési konferenciájával foglalkozva rámutatott, miként lehetett a bonyolultság mellett pozitív eredményeket elérni a nemzetközi problémák jelentős területein. Mindezen eredmények között merész és óvatos törekvések, sőt harcok is voltak és vannak, amelyek legmélyebb tiszteletünket érdemlik ki — folytatta — lehet és — mondjuk ki — kell is, hogy e tapasztalatok ösz- szessége ösztönözzön bennünket a szükséges előfeltételek megteremtésére, hogy lépésről lépésre haladunk körültekintően előkészített ösvényen magasabb célok felé a mai és jövendő nemzedékek érdekében. A vietnami és k<izel-keleti helyzetről A vietnami kérdésben a legközelebbi reális cél az, hogy a párizsi előzetes megbeszélések alakuljanak át valódi tárgyalásokká. Az Egyesült Nemzetek jegyzőkönyvei tanúsítják, hogy a magyar delegáció már 1965 októberében, a XX. ülésszak általános vitájában felhívta a tagállamok figyelmét, hogy a vietnami háború kérdésében a tárgyalóasztalhoz vezető egyetlen mód az, hogy feltétel nélkül szüntessék be a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását és a bombázások felújításával való fenyegetés nélkül. A bombázások részleges korlátozása ebben az évben lehetővé tette, hogy előzetes megbeszélések kezdődjenek Párizsban. Csakis a bombázások és a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen irányuló egyéb harci cselekmények teljes és végleges beszüntetése változtathatja az előzetes megbeszéléseket valódi tárgyalásokká. Az összes érdekelteknek meg kell érteniük — s azt hiszem, könnyű megérteni — hogy bombatámadások és újabb bombázások fenyegetése alatt nem lehet érdemleges tárgyalásokat folytatni, A Magyar Népköztársaság teljesen szolidáris a Vietnami Demokratikus Köztársasággal és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Fronttal. Meggyőződésünk, hogy az ő javaslataik Délkelet- Azsia népeinek békés fejlődését szolgálják. Az ő javaslataik tisztességes lehetőséget nyújtanak az Egyesült Államoknak arra, hogy visszalépjen ebből a tragikus ügyből és segítenek véget vetni a vietnami háborúnak. A közel-keleti válság békés és politikai megoldása elérhető, ha és amennyiben Izraelt meg lehet győzni arról, hogy a Biztonsági Tanács tavaly novemberi határozata nem vita tárgyát képező napirendi pont, hanem azoknak az irányvonalaknak az összefoglalása, amelyek alapján annak a térségnek bonyolult problémáit meg lehet és meg kell oldani. A közvetlenül érintett arab államok hajlandók közreműködni, hogy kidolgozzák azokat a lépéseket, amelyekkel a Biztonsági Tanács határozatának rendelkezéseit végre kell hajtani. Izrael támogatói azzal tehetnének szolgálatot Izraelnek és az egész világnak, ha rábeszélnék az izraeli kormányt, hogy tegyen eleget a Biztonsági Tanács határozatának. A z NSZK és az európai biztonság Az európai helyzet az elmúlt években nyugalmasnak tűnt. Több ülésszak általános vitáiban többen is rámutattak az Európában tapasztalt stabilitásra és a biztonság megnyugtató jeleire. Jelentések láttak napvilágot két és többoldalú megbeszélésekről, egy összeurópai biztonsági konferencia előkészítése tárgyában. A közgyűlés megfelelő ülésszakainak jegyzőkönyvei tanúsítják, hogy a magyar delegáció szüntelenül óva intett a hiú reményektől és illúzióktól. Hangsúlyoztuk, hegy a nyugalom Európában csupán felszíni jelenség, hogy a felszín alatt a lényeges kérdések nem változtak, hogy az európai problémák, amelyek gyakran okoztak súlyos feszültséget a világ ama részén, két világháború bölcsőjében, még nincsenek megoldva, hogy a legnagyobb katonai erők az úgynevezett óvilágban vannak összpontosítva, és hogy egy termonukleáris pusztítás legfenyegetőbb veszélyei éppen onnan indulhatnak ki. Ez volt a helyzet Európában akkor is, amikor mi itt optimista beszédeket hallgattunk. Anélkül, hogy leegyszerűsítenénk az európai helyzetet, amelynek bonyolultságával teljesen tisztában vagyok, tulajdonképpen azt lehetne mondani, — ahogy már számtalanszor elmondottuk ■»-, hogy az európai biztonság alapvető kérdését meg lehetne oldani olyan valóságos tények kifejezett nemzetközi elismerésével, melyeket az összes érdekelt felek elismernek de facto, de amelyeket nem mind fogadnak el de jure. Itt a két német állam létezésére gondolok, Nyugat- Berlin különleges jogállására, az Odera—Neisse határnak és a két német állam határának véglegességére, beleértve a közöttük húzódó határvonalat. A két német állam létezése történelmi szükség- szerűség. Ennek megvan a maga történelmi, politikai és szociális háttere. Európa és a világ békéjének és biztonságának alapvető előfeltételét jelenti mindennek az elismerése. Az újraegyesítést célzó semmilyen akció nem lehet jogos, ha az nem a két német állam létének elismeréséből indul ki. Az elmúlt években minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormányát és szövetségeseit rávezessük e történelmi realitások elismerésére. Fáradozásunk hiábavaló volt, illetve nem sok eredményre vezetett. Nyugat- Németországban újabb katonai előkészületek történtek, majd felélénkültek a re- vansista és neofasiszta irányzatok a közéletben és a politikai manőverezések a történelmi realitások ellen, mi, a Varsói Szerződés tagállamai, javaslatokat tettünk egy európai biztonsági rendszer kidolgozására a katonai szövetségek egyidejű feloszlatása mellett. Ez is hiába történt. Sőt új kezdeményezéseket tapasztaltunk az európai NATO-csapatok megerősítésére. Ezenkívül tagadhatatlan jelek szólnak amellett, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei az európai feszültség felújításával szeretnék elhomályosítani délkeletázsiai politikájuk nyilvánvaló kudarcát. Nagyok a veszélyek Európában és nagyok a veszélyek, amelyek Európa és az egész világ békéjét és biztonságát fenyegetik. Ezért kellett megerősítenünk frontjainkat, határainkat. Ezért voltunk kénytelenek megerősíteni Csehszlovákiát, amely földrajzilag a leginkább veszélyeztetett helyzetben van. Senki sem örül — senki sem örülhet —, hogy ilyen akció szükségessé vált. De kihatásaiban hasznos les^ Európa és a világ békéjének ügyére. A Csehszlovák Szocialista Köztársasággal való együttműködésünk, közös nemzetközi felk.. .lsünk megszilárdítása és megerősítése új és tartósabb alapot fog teremteni a két és többoldalú tárgyalásokhoz egy igazi békés európai biztonsági rendszer létrehozása érdekében. Ha majd leveti illúzióit, Nyugat- Németország is kétség kívül részese lesz ennek a rendszernek. Csakis Nyugat-Né- metország őszinte és konstruktív részvételével képzelhető el egy igazán hatékony és békés biztonsági rendszer Európában. Mi minden eddiginél rendezettebb, szilárdabb és biztonságosabb Európát tervezünk. Ez a terv valóban reális és megvalósítható. Megvalósítása hasznos lesz nemcsak az európai népek számára. Kormányom minden lehetőséget megragad, hogy részt vegyen az erre irányuló nemzetközi együttműködésben. A fegyverkezési hajszáról és a teljes leszerelésről Az általános vita már az elején kedvező fordulatot vett. A Szovjetuniónak Gro- miko külügyminiszter által benyújtott javaslatai vezették ki a közgyűlés XXIII. ülésszakát a hidegháborús veszélyek árnyékából a leszerelési tárgyalások új lehetőségeinek kedvezőbb levegőjére. A jelenlegi nemzétközi helyzet összes problémái mellett a legnagyobb veszélyt jövónkre az a pusztító erejű nukleáris fegyverkezési verseny jelenti, amely beláthatatlan tempóban fokozódik. Az atomkorszak mostani viszonyai között a legbiztatóbb esemény az volna, ha új tárgyalások indulnának a fegyverkezési hajsza megállítása feltételeinek kidolgozásáról és a konkrét leszerelési lépésekre vonatkozó tényleges egyezmények előkészítéséről. Az 1963 óta aláírt szerződések a fegyverzetek és leszerelés tárgyában gondos előkészületek, két és tpbboldalú diplomáciai akciók eredményei. A szovjet kormány emlékiratát először az első politikai bizottság fogja tárgyalni. Kétoldalú kapcsolatok és közgyűlési viták egyengethetik az utat a javasolt kérdésekről szóló tárgyalások felé. Ha bármilyen csekély siker születik a legkönnyebben megközelíthető kérdésekben, akkor a közgyűlés XXIII. ülésszaka úgy marad fenn az ENSZ évkönyveiben, mint az égjük legtöbbet nyújtó ülésszak. És ez megtörténhetik a termonukleáris háború állandó és lappangó veszélyei ellenére. Amíg nem történik döntő lépés a valódi leszerelés felé, addig nem téveszthetjük szem elől azt a tényt, hogy az enyhülési és feszült- ségi időszakok váltakozásai között is viszonylag függetlenül e hullámzásoktól, állandóan a fejünk felett lebeg a termonukleáris háború veszélye. Eme könyörtelen valóság közepette foglalkozunk a jelenlegi nemzetközi helyzet összes problémáival, kis és nagy kérdésekkel egyaránt. Végül szeretném kifejezni szívből jövő és jól megérdemelt elismerésünket a közgyűlés XXII. ülésszaka elnökének, Corneliu Manescu- nak, a Román Szocialista Köztársaság külügyminiszterének azért az eredmé' es munkásságáért, amelyet a közgyűlés egyik leghosszabb ülésszaka alatt bonyolult nemzetközi viszonyok között kifejtett. Jókívánságunkat fejezem ki a Guatemalái Köztársaság igen tisztelt külügyminiszte- rének, Emilio Arenales őexcellenciájának. Legyen a közgyűlésnek ez az ülésszaka az ő elnöksége alatt kiinduló állomás olyan új kezdeményezések számára, amelyek a nemzetközi kapcsolatok megjavítására irányulnak és főleg új utakat nyitnak a leszerelési kérdésekről folytatandó tárgyalások felé. Fellőtték az Ápollo—7-et (Folytatás az 1. oldalról) csillapítják. Ezt a szájnyílásukba helyezik és lenyomják a folyadék áramlását szabályozó gombot. Egy műszertábla közben pontosan mutatja a lenyelt víz mennyiségét. A legénység által fogyasztandó vizet az űrhajósok saját maguk állítják elő három elem segítségével, amely a hidrogén és az oxigén vegyítésével szolgáltatja a szükséges energiaforrást. Kis Csaba, az MTI tudósí- tója írja: Pénteken délelőtt a floridai Cape Kennedy kísérleti telepről fellőtték az első olyan Apollo típusú űrhajót, amelyben amerikai űrhajósok tartózkodtak. Az Egyesült Államok ezzel az űrhajóval akar embert juttatni a Hold felszínére 1970-ben. Az űrhajó ezúttal nem viszi magával az úgynevezett Holdjárműveket, azt a berendezést, amellyel két űrhajós a Hold felszínére akar majd leszállni. A kísérlet célja az űrhajó és a szállítórakéta főbb berendezéseinek működése közben történő kipróbálása. Az űrhajó a kilövés után elválik a hordozórakéta utolsó fokozatától és az űrhajósok számos kísérletet hajtanak végre. Mint emlékezetes, as Apollo űrhajó kabinjának hibái következtében a múlt évben három amerikai űrhajós vesztette életét. A kabint most teljesen átalakították és ellátták különböző mentőberendezésekkel. Az amerikai tudósok remélik, hogy a kísérletek során a berendezések alkalmasnak mutatkoznak a holdrepülés végrehajtására. A háromszemélyes űrhajó a tervek szerint október 22-én a reggeli órákban száll le az Atlanti-óceánra. Az űrhajó fellövése előtt az amerikai lapok nagy része emlékeztet arra, hogy a Szovjetunió a Szonda—5 út- jával rendkívül nagy lépést tett az ember holdutazásának megvalósítása felé. Külpolitikai összefoglaló Szovjet reagálás Ehan „béketervére** Uj DNFF-iroda Párizsban Aba Eban izraeli külügyminiszternek a minap a közgyűlésen elhangzott beszédére élénken reagál a szovjet sajtó. A Tel-Avivban kidolgozott és a világszervezet elé terjesztett izraeli „béketervvel” kapcsolatban moszkvai politikai körökben nyomatékosan emlékeztetnek arra, hogy a közel-Heleti krízis rendezését csak a helyzet realisztikus megközelítése segítheti elő. Mindenekelőtt ennek a kívánalomnak nem felel meg Eban kilencpontos javaslata — de a nemzetközi jog elfogadott normáinak sem, hiszen az egész program a Biztonsági Tanács még tavaly novemberben elfogadott határozatának szabotálá- sából indul ki. Pontosabban — hangsúlyozzák a szovjet kommentátorok — Tel-Aviv- nak abból a törekvéséből, hogy továbbra is megszállva tartsa az általa elfoglalt arab területeket. Felhívják a figyelmet a hivatalos izraeli szóhasználat megváltoztatáséŐrült a parancsnoki hídon Arnheiter kapitány hőstettei Külsőre nem látszott rajta semmi különös. Olyan volt, mint az átlagos amerikai tengerésztisztek: határozott, céltudatos, nyakkendője mindig szabályosan megkötve. Szerette a wyskit és a jó szivarokat. Egy sor kitüntetés tanúskodott katonai érdemeiről. A 43 éves Marcus Aurelius Arnheiter társaságában gyakran emlegette híres nagyapját — bizonyos Louis von Amheitert, a repülés német úttörőjét. Csak sokkal később derült ki az amerikai haditengerészeti minisztérium archívumából, hogy ilyen nevű repülő-úttörő sohasem létezett. No, de ne vágjunk a dolgok elébe. Az érdemes tengerész 1965. decemberében a hawaii Pearl Harbour-1 amerikai támaszponton átvette a „Vance” nevű romboló parancsnokságát. A beiktatás után az új kapitány első ténykedése az volt, hogy kicseréltette a lakosztályához tartozó WC-csé- szét. Ragaszkodott, hogy az új csésze fehér színű legyen, mert az eredeti fekete színű ..bántotta szépérzékét”. Ezt követőleg jelentette, hogy a Vance romboló harcra kész. \ vietnami térségbe irányították. Azt a feladatot kapta, hogy partmenti őrszolgálatot végezzen, a halászcsónakokat, dzsunkákat ellenőrizze, nem csempésznek-e fegyvereket a partizánoknak. Ez a feladat azonban nem elégítette ki a harcias kapitányt, és hamarosan kidolgozta saját haditervét. A hajó egyik motorcsónakja állandóan a part közelében körözzön — csalétekként a partizánok számára. Ha az ellenség a csónakra támad, a háttérből feltűnik majd a Vance és a szabadságharcosok állásait a parton szét fogja lőni. önkénteseket próbált toborozni a legénységből a motorcsónak számára. Minthogy önkéntes jelentkező nem akadt, ő jelölte ló az „önkénteseket”. Útban Vietnam felé „harci diétát” rendelt el a legénység számára: túróból, kókuszvajból és gyümölcszseléből. A matrózoknak égett ugyan a gyomruk, de tudomásul vették a „különleges felkészítést”. A hajó négy hét múlva érkezett a vietnami partokhoz és a legénység nem kis nyugtalansággal állapította meg, hogy a kapitány mindenütt partizánokat vélt fölfedezni, A dzsunkák ellenőrzése helyett, amelyekre parancsot kapott, a zárt hadműveleti területre hajózott. Elhatározta, hogy beavatkozik, „Az én helyem ott van, ahol harcolnak”- — mondogatta. Pedig az elhagyott, homokos parton rajta kívül senki sem látott „ellenséges állásokat”. Arnheiter mégis elrendelte, hogy a partot tűz alá kell venni. Az értelmetlen akció után így jelentett a főparancsnokságnak: „Már az első lövéssel megsemmisítettünk egy ellenséges állást.” Arnheiter a jelentését elküldte a sajtónak is, mellékelte hozzá az életrajzát. Néhány nappal később a kapitány ismét gyanús mozgást észlelt a parton. Lövetett. „Visszalőnek!” — állapította meg. S a tüzelést csak akkor szüntette be, amikor a parton már semmi sem mozgott. Partra szálltak, s megállapították az eredményt: a gránátok két tyúkot lőttek szét. Ismét ment a hadijelentés, mely szerint a Vance romboló Arnheiter parancsnoksága alatt ellenséges állásokat semmisített meg. A tisztek és a legénység egyre nagyobb aggodalommal figyelték a kapitány különös viselkedését, de nem kockáztatták meg az ellenállást, mert hisz ezt a tengerészeti törvények szigorúan tiltják. Két hónap múlva a felső parancsnokság ellenőrzésekor megállapították, hogy a hajó legénysége és tisztjei „depressziós állapotban vannak”. A hadbírósági tárgyaláson derült ki később, hogy a kapitány a legénységet állandóan nyugtatószerek szedésére kényszerítette, úgy, hogy már szinte beszámíthatatlan állapotban voltak. A parancsnokság vizsgálatot rendelt el. Mielőtt azonban az eljárást megindították volna, Arnheiter kapitány még egy haditettet kívánt végrehajtani. Parancsot adott, hogy egy — a közelben cirkáló állítólagos kínai tengeralattjárót síily- lyesszék el, ha kell, akár atomtöltetű rakétával is. Egyik tiszt figyelmeztette, hogy ennek az akciónak beláthatatlan következményei lehetnek, mire Arnheiter kijelentette: „Egyelőre én vagyok a kapitány!” Szerencsére nem bukkantak tengeralattjáró nyomára. Néhány nappal később, — pontosan 99 nappal a parancsnokság átvétele után — a kapitányt rádióparanccsal Saigonba rendelték. A hadbíróság Arnheitert beszámít- hatatlannak minősítette, és azonnal leváltotta. Eddig a történet, amelyről a Stern című nyugatnémet képeslap számolt be. A dolgot talán ezzel le is zárhatnánk. De óhatatlanul felmerül a kérdés: az emberiség érdekében nem kellene-e előbb megvizsgáltatni az Arnheiterek elmeállapotát, mielőtt az atombombát rájuk bízzák. Gáti István ra. Eleinte csak megszállt területekről beszéltek Tel- Avivban, ma már azonbaa gyakran hallani „volt egyiptomi és volt jordániai területekről” szóló kitételeket is* Sajnos, ebben a kérdésben nem függ minden a Szovjetuniótól, amely nem vállalhatja magára valamiféle „büntető kéz” szerepét. Ez aa ENSZ illetékességi köre — állapítja meg a szovjet folyó-, irát^ Atlanti körökben folytatódik az elmúlt napok nagyon!« lázas tevékenysége. Washingtonban Johnson elnök fogadta Medivi olasz, Stewart brit és Debré francia külügyminisztert, akikkel — a giadott közlemény szerint a vietnami háború mellett mindenekelőtt „a NATO-val és a cseh-, szlovákiai eseményekkel kapcsolatos kérdéseket” vitatta meg. Bonnban befejeződött az Atlanti Szövetség úgynevezett nukleáris tervező cso- porjának értekezlete, amelyen hét tagállam hadügyminiszterei és magas rangú tisztjei vettek részt. A közlemény ugyan ködbe burkolja a tanácskozás lényegét, de efelől sok kétsége senkinél« sem lehet. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a NATO vezetői a tanácskozás tényével és időzítésével folytatták a nemzetközi légkör „lehűtés sére” irányuló kísérletsorozatukat. Miközben a dél-vietnami fővárosban tovább tart a feszültség és a zűrzavar, a hazafiak újabb jelentős sikert könyvelhetnek el — ezúttal a nemzetközi diplomácia porondjára Párizsba érkezett Pham Va Ba, a DNFF külügyi bizottságának tagja és Thanh Lam, a Dél-vietnami Felszabadítási Front másik képviselője, hogy megnyissák a francia fővárosban a DNFF első, nyugaton működő tájékoztató irodáját, amelynek működéséhez a francia kormány már korábban hozzájárult. Az újságírók kérdéseire Pham Van Ba tömören érzékeltette az esemény jelentőségét: „A dél-vietnami szabadságharcosok ügye jól áll, hiszen különben aligha nyílna mód arra, hogy tájékoztató irodát nyisson a francia fővárosban.