Kelet-Magyarország, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-08 / 211. szám

Vasárnap! melléklet Párválasztás H osszabb idő óta láto­gatom meg egyik jó ismerősömet. Nagy- kallóban él és dolgozik. Mint mondani szokták: járási em­ber. Meglepő a mostani ta­lálkozás. Mert ő azzal kezdi, poharat vesz elő s konyakot tölt. Csak egy kupicával az új házaspár egészségére és boldogságára! Mivel pár nappal e találkozásunk előtt volt a lánya esküvője. Kérdezem persze (mi nem érdeke] egy újságírót), hogy és mint történt. Márhogy az ifjú pár egymásra találása. S ő mint apa, elégedett-e. Egyáltalán nem szenzáció a válasz. A fiatalok „megta­lálták, megismerték egymást és...”. Az apa és anya, nem gördített akadályokat, ellen­kezést a frigy elé, megbíz­nak a fiatalokban. Egyedi eset? Szó sem lehet róla. Mindig így volt, s lehetett volna? Az sem. Mert mind­járt az utóbbira csak ma­gam is sok tucatnyi esetet ismerek, (Mások talán még többet.) Mindjárt szülő községem­ből, ahol ifjúságom jelentős részét töltöttem, a legmé­lyebb feszültségű drámák to­lulnak elém a párválasztással kapcsolatban. Ugyannyira, hogy egyenesen nem megfe_ lelő az a kifejezés: párvá­lasztás. Látszat volt csupán. Kényszerű menyasszony-, vő­legényöltöztetés. Még isko­lában ültek a kislányok, kis_ fiúk, szüleik máris „keres­getni kezdték” ki legyen, ki lehet jövendőbelijük. Az idő­sebbek tanították a fiatalabb szülőket: ház házat, told földet keres. Vagyis: ház házasodjon házzal, föld föld­del. A ztán mennyi sötét kép, alakoskodó ma­gatartás, robbanó veszedelem! Nagy Juliska sósavat ivott, perceken belül meghalt. Az egyik Némedi fiú nyári tűz_ figyeléskor a toronyban a harangkötélre akasztotta fel magát. Anyák néztek ki este a legéitv fiú után, a „kijelölt” lányék felé indul-e udvar­lásra? És de sok fiú becsap­ta a szülőt. ..Jó irányba” in­dult, hogy később sikátoro­kon. kerteken a maga |gyéni útjára találjon. Ha nem is lehet belőle házasság, ennyi „lázadást” engedjen meg magának. A bálokban, a fiatalság összejövetelein gyakran fel- fénylett a fiúk kezében a bicska, szorult ütő ökölbe a kéz. A lányok visítottak, de összebújva is kíváncsian kér­dezték: ki kezdte, kiért? Ifjú életek sebesültek, cson­kultak és haltak meg. Mert nem választhattak szabadon. Nem mérhették magukat a megtalálthoz. Csak... csak igen kevesen. Inkább a község­széli szegények közül. Akik, nek sehogv sem, vagy na­gyon értéktelen valamit le­hetett „összeházasítani”. S ha itt is akadt — mert akadt — kényszerű szülői ellenke­zés, „komendálás”. a fiata­lok igen radikálisan csele­kedtek. Főképp a lányok máról holnapra otthagyták a szüiői hajlékot: „megszök­tek” a választottal. Mindent feltéve, hogy majd csak lesz valahogy... B ármennyi szemrehá­nyást vállalva, a szülők egyenes ágú rokon, édes unokatestvér fiatalokat „kerítettek össze”. Ne menjen szét az a pár hold föld se, amit a szülők embertelen gürcöléssel össze- kuporgattak. Hogy kancsal, nyomorék, idegbeteg lett a gyermek? Lelki írnek szól­tak a nvugtató szavak: „Nagv az Isten hatalma”. A hozzánk két utcával feljebb lakó legény, mint akkor mondták, annyira fel akart mászni az uborkafára, hogy már-már agglegénynek szá­mított. Aztán elvett egy olyan földes lányt, aki csak bottal tudott járni. (Egyéb­ként köztük is megvolt a vérrokoni kapcsolat.) Nekik még gyermekük sem volt. Az asszonyt az emberi élet de­lén temetőbe vitték. A meg, öregedett férfival nemrég ta­lálkoztam az egyik szociális otthonban. Nagyon magába töprengve üldögélt. Igen, voltak ezek az ese­tek. Másutt sem másképp. Csak változatokban térhet­tek el. Aztán jött ebben is az enyhülés, a kiegyenlítődés igénye A bénító burok meg- reppent, hogy végképp fel, szakadjon. Foglalkozásom miatt sok­felé járok. A beszélgetések gyakran vezetnek el odáig, hogy meg kell kérdezni: „no és a fiatalok párválasztása?” Ha van sablon ebben az: nem érezni már annak ere­jét, ki kinek a fia, lánya. Eltűnőben a familiárosság. S mi van helyette? Egy­szerűen ember. Persze, most se mérce nélkül. De bizony nagy a különbség a régivel szemben, hogy ki milyen dolgos, becsületes. És ez a mérce a jogosan emberibb. E z dönt, ez kerestet párt a fiatalok több­ségénél is. (Kategó- rikusan nem mondhatjuk, hogy mindegyiknél: tudjuk, vannak meggondolatlan há­zasságok a jelen körülmé­nyek között is.) Ha úgy mondhatjuk „többségénél”, ez nagy szó. Igen nagy. Ér­dem szerint kiválasztani egy fiatalnak a társadalom ifjú nemzedékéből azt, akivel egy teljes életet akar! Hogy nem mind sikerül ? Dehát sikerülhet-e minden eset­ben? Ez az árnyék már nem takarhatja el a valóságos tényt. Nyírcsászáriban az egyik pedagóguslány villanyszerelő személyében találta meg éle­te párját. Megelégedettek, boldogok. (A szakmunkás hogy jobban hasonulhasson nejéhez, érettségizni akar.) Nagyecseden traktoros es­küdött örök hűséget egysze­rű tsz-tag lánynak. Övéknek érzik a világot. De mindenki tudhat ha­sonló példát, a párválasztás egészségesebbé, igazságosab­bá válásáról. S a fiatalok él­nek is vele. És van-e szü­lők számára nagyobb meg­elégedettség, mint a házas­ságra lépett gyermekük bol­dogsága? (Persze, a bánkódó keserv sem kisebb, ha a fel, szabadultsággal visszaélnek némelyek, meggondolatlanul elhamarkodják életük to­vábbi sorát.) M indez eszembe jutott a rég látott ismerős­nél. S mivel minden jel szerint ő és felesége is a szülőknek abba a többségi táborába tartoznak, akik elé­gedettek gyermekük válasz­tásával, nyugodt örömmel kívántam teljes boldogságot az új párnak. Asztalos Bálint Nem pátriám, de... Sokszor olvasni az újságokban Szabolcsról, általában a megye gondjainak megoldását sürgetik. Gondok persze tényleg vannak. De zavar a megismétlődő „refrén”, hogy ez az ország legelmaradottabb része. Igaz ez? Azt hiszem, inkább amolyan bélyegféle, amit valaha rásütöttek. Hasonlóképpen illettek más megyéket is „sötét Zala” stb. Pedig tudvalévőén Zala nem sö­tét és Szabolcs sem. Nem pátriám Szabolcs-Szatmár, de annyit időztem ott. hogy talán mondhatom: ismerem az embereket, akik ezt a vidéket lakják és formálják. Igen, formálják! Még akkor is így van, ha bizonyos esetek kapcsán szélsőséges következte­tések látnak napvilágot. Gondolom, ezek az írások a szabol­csi emberek egy kis töredékének felületes ismeretéből szü­lettek. Szó sincs arról, hogy a megtörtént tragédiák tényét akarnám cáfolni. De gyilkosságok vannak Szolnok megyében, Nógrádban, másutt, s így tovább. A szabolcsiak évszázadokig küzdöttek, generációról gene­rációra a sívó homokkal és a nyomorúsággal. Konok elszánt­sággal tartották fenn létüket. Érthető tehát, hogy első ta­pasztalásra, felületes ismeret alapján, tényleg „kemények”. De az is bizonyos, ha a szabolcsi emberek tudják, mert két- kedőek is, hogy baráttal van dolguk, odaadják, megosztják kenyerüket és — ne tűnjön patetikusnak — szívüket is. Jegyzeteim fakultak. Jó néhány éve Tiszadadán beszél­gettem Veres Istvánnéval, egykori szülésznővel. Amikor 1935-ben odakerült, féltek tőle az emberek, mert szégyelltélc a nyomort, Veresné elmondta egy asszony esetét. Földkuny­hóban lakott, amelynek összes berendezése a bölcső volt. Ab­ban feküdt a szülő nő. Veresné vásárolt egy lavórt, mert a házak többségénél még ez is ismeretlen volt. Ezt a lavórt vitte magával minden szüléshez és benne fürdette az anyát és az újszülöttet. Sőt, a szülésznő sértésnek vette, ha megmosdat­ták ... Előfordult, hogy az újszülöttet apja ingébe csavarták. Az volt a „kelengye”. 1962-ben már csak egyetlen házi szülés volt a községben. A többi szülőotthonban történt, s a szülőanyákon ma hálóing, papucs, s többnyire steppelt nylonköntös. .. Talán e kontraszt elmond egyet-mást és válaszol is! ★ A homok fővárosában. Nyíregyházán új városrészek épülnek. Gyárak fogadnak be mind több munkást. De még mindig keveset. Ezért ingáznak tízezrek az ország különböző iparvidékeire a „fekete vonatokkal”, amelyeken mozgó­kocsma van. Kell ez? Én is felteszem a kérdést, mint már annyi újságíró. Az egész heti munkától és az utazástól kime­rült szervezetben a kevés alkohol is mérgez és felszínre hozza az indulatokat. Persze az nem megoldás, ha lekapcsolják a vonatról az étszolgálatot. De az „italboltot” kell! Végleges megoldás az lesz, ha annyi iparral, termelő vál­lalattal, gazdasággal rendelkezik majd az országnak ez a nagyon népes megyéje, hogy családi körben, az otthon mele­gében élhetnek az emberek valamennyien. •ir Ezt a nagy megyénket szorgalmas, a családért és a tár­sadalomért küzdeni tudók és akarók lakják. Éppen úgy. mint az ország más vidékeit. Mint a többi megyének, ennek is megvannak a maga fényei és árnyai. Ezek az árnyak azon­ban nem deformált képfestéssel, hanem mind nagyobb és hathatósabb segítséggel fognak végleg eloszlani. Vincze György (Megjelent a Tükör című hetilapban) Híres építmények SZTK-város A párizsiaknak az Fii o' torony. Nekünk az OTÍ palo­ta. „OTI palota” — már csak a 40-esek és az idősebbek szá­ja jár erre az elnevezésre Nemcsak a fogalom nőtte ki régi, szűk szóruháját, hanem ez a „felhőkarcoló palota” is palotaságát és felhőkarcoló voltát. Akkor, amikor épült, Magyarország első „felhőkar­colója”, toronyháza volt. Per­sze, pesti értelemben. Tizenhat emeletes. Ma már ez nem rit­kaság hazánkban. De irányt mutató tornya még most is eligazit. . Merre van a Keleti pályaudvar?” Csak menj a torony iránt! És érkezve is a városba, már messziről köszönti cifra sü- vegű (túl cifra is, inkább pár­tás) tornya az utast. A társa­dalombiztosító központja volt. De még ezt a valóságos, városnak helyet adó, óriási épületet is kinőtte a — szo­cialista társadalombiztosítás. 1889-ben az egész országban 616.937 tagja volt az összes betegsegélyző intézeteknek, egyesületeknek. Ma csak Bu­dapesten az igényjogosultak száma 1 800 000. Az egész or­szág lakosságának 97 százalé­ka biztosított, gyógykezelésre jogosult. A palota, a felhőkarcoló baloldali szárnya a mai igaz­gatóság, 1913-ban épült. A to­rony és a jobboldali szárny: 29—30-ban, Komor Marcell és Jakab Dezső munkája. I Ma ez a hajdani „SZTK- város” a társadalombiztosítási igazgatóság mellett számtalan intézménynek, szakszervezet nek, sót, vállalatnak is, mim például a Gyárkéményépító Vállalatnak ad otthont. Tor­nya legfelső pontján az óra­szoba van. A fehérre meszelt helyiség középen állványon fekszik az üvegdoboz, abban az elektromos óraszerkezet: a főváros legnagyobb torony­órájának percenként dobba­nó szíve. A számlap átmérője három méter, a mutató más­fél méteres, az időbeosztás síkja 80 centi. Jelkép is ez. hogy a torony legtetején az idő, az élet mú­lását jelző óra magasodik. Mert az óra alatt — így is mondhatjuk: aktahegy — munkáséletek, leletekben, röntgenfelvételekben, jegyző­könyvekben, igazoló lapok­ban, évjárat szerint sorakozó kartonokban, zsineggel átkö­tött okmányai fekszenek. Az ország egyik legjobban kezelt, s a szerencsés vélet­len során megmaradt. ren­dezett nyilvántartása. Kór- pótlékért. jubileumi juta­lomért az ország minden ré­széből ide fordulnak igazolás­ért. íratlanul is, a vállalatok, az innét kiadott igazolást tartják hivatalosnak. Eddig évente nyolc-tízezer igazolás­kéréssel fordultak ide, de az új munkatörvénykönyv meg­jelenése óta ez a szám je­lentősen megugrott. A kilencedik emelettől a tizenhatodik emeletig eddig: irattár volt. De irattár a pin­ce is, a pincében 1800 folyó­méter hosszúságban az úgy­nevezett „várományi lap”-ok. újkeletű néven: munkavi­szony-nyilvántartó lapok so­rakoznak. 1929-től 45-ig veze­tik a nyilvántartásokat. A to­ronyban az úgynevezett nyug»’ dijanyag, rokkantsági Határo­zatok tonnái pihentek. Akta­hegy, valóságos hegyépítmény. A 65 méter magas torony kérge alatt két kilométer hosszú papirköteg feküdt. Az aktahegyben mindenki meg­találhatta a maga papirpar- celláját. rajta a dolgos évek számontartott jegyzékével. Irattár volt a 9. emelettől a 16-ig, de csak volt, nemré­giben sürgősen az aktáknak a toronyból el kellett költöz­niük. A cifrálkodó toronyról ki­derült, hogy bauxitbeton épít­mény, a tanács építési osztá­lya határozatot hozott: „Az ■épületben elhelyezett intéz­mények dolgozóit veszélyez­teti a.tartószerkeeeteknek fo­lyamatos szilárdságcsökkené­se”. -Elrendelték ^az' azonnali tehermentesítést. A toronyból hetven tonná­nyi anyagot kényszerű se­lejtezés során azonnal elfuva­roztak. . Aztán megkezdődött a torony aktehegvének elköl- töztetése. Lakást vettek ki az aktáknak. A Lágymányo­son. a Tétényi úti lakótelep szuterén helyiségeit bérelték ki. Kiürültek a magas to­ronyemeletek. 1240 tonnával könnyebb terhet visel most az épület. Mi lesz a kiköltöztetett üres toronnyal? A döntés így szól: a 10 emelettől fölfelé a a tornyot lebontják, az épü­letet megerősítik. (K.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom