Kelet-Magyarország, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
i oldat ktt rr.MAflYAnrsn^Ae? _ y\*.*.v*í\w Wrt'f'w if68 iSepflSfeßei' if' Ezt a históriát nem azért mesélem el első személyben, mert azt a látszatot akarom kelteni, hogy velem esett meg. Még csak azt sem állítom, hogy barátom, Jóska, szorul szóra így mond!* el. Szóval, megettem az ebédet, s még volt tíz perc időm. Gondosan megpuhítol- tam egy Harmóniát s rágyújtottam. Három percig dohányzóm, utána a büfében iszom egy rövid szimplái, az öt perc. Két pere alatt kényelmesen felsétálok a szobámba, s pont kettőkor dolgozom tovább — ez volt a tervem. Tízperces terveket egyébként nem szoktam készíteni. De akkor Annus már egy hete a Mátrában volt, úgy éreztem magam, mint egy kitelt csecsemő, s hogy jobban teljék" az idő, minden percemet előre beosztottam. No, mindegy. Szóval ültem az ebédlőben és cigarettáztam, és Annusra gondoltam, hogy már egy hete a Mátrában van, Akkor jött Hantos Gyuszi és mellém ült. Én ezt a Hantos Gyuszít nem szeretem. Ez a Hantos Gyuszi, kérlek, egy fecsegő vénasszony, ez a legszívesebben a saját ügyeiről is másoktól értesülne, ennek az a legfőbb öröme, hogy közügyeket csinál az emberek magánügyeiből, nincs az az apró magánügy, amit Hantos Gyuszi hangyaszorgalommal át ne alakítana . közüggyé. Hozza-viszi a híreket, mint a méhecske a virágport. E tekintetben hihetetlenül áldozatkész, gyakran látom, hogy ebédidejének egy részét is közügyek létesítésére fordítja. Az egyik percben még a földszinten súg valamit Kenedinének, a következő percben már a harmadik emeleten látom félrevonulva susmorognj Pap Jolival. Ez a Hantos Gyuszi, hogy mindenkinek elmondhasson mindent, olykor munkaidő után is bent marad, persze másnap csúsztat. Egyszer valamelyik kis moziban meglátta Borsost, a bérosz- tály vezetőjét Macával, a titkárnőjével Ezt „három nap alatt annyira átalakította közüggyé, hogy Fásiné a termelési értekezleten is szóvá tette, s szerte a városban Borsosról és Macáról beszéltek azok is, akik nem is ismerték őket. Hát szóval ez Ilyen ember ez a Hantos Gvuszt. Kinyomoz, megíi- gj'el. továbbad, megbeszél és tanácsol. Mondom, leült mellém. És a váltamra tette a kezét. — Te Jóska — mondta nagy bizalmasan —, lehangolt vagy te az utóbbi időben... És nézett rám apró szürke szemével, mint aki azt mondja: öntsd hát ki előttem a szivedet, barátom, mitől se tarts, én majd gondoskodom arról, hogy huszonnégy órán belül rólad beszéljen az egész környék Férfiak vagyunk, beszélj hát. könnyíts a telkeden. hogy konkrét tanácsot adhassak neked, te kedves barát... En azonban csak bólogattam, bümmögtem. Erre Hantos Gyuszi még közelebb hajolt s azt kérdezte: — Nőügy7? Nem tudom, hogyan jutott eszembe, hogy beugratom. Nem vagyok valami tréfás- kedvű ember, a beugrató tréfákat pedig egyenest megvetem. De olyan sok megértéssel nézett a szemembe, s már eleve annyira osztozni látszott életem nehéz pillanataiban, hogy elhatároztam: kedvét töltöm. — Nőügy — mondta^ még halkabban, mint ő és csak néztem a linóleumot a talpam alatt. Annus akkor már egy hete a Mátrában volt és nagyon hiányzott, nem tiltom, mondtam-e Most néhány másodperces szünet következett, s szinte hallani véltem, mint telik meg Hantos Gyuszi villamos feszültséggel. Idegesen rágyújtott, s nem törődött a gulyáslevessel, amely már s>tt Hült az asztalon. — Lány ? — kérdezte végre fojtotl hangon, első kérdéseként az ismert társasjátéknak, abban reménykedve hogy további néhány kérdés után tudni fogja az illető pontos nevét, címét s lényegesebb életrajzi adatait. — Asszony — mondtam — férjes asszony. Megdöbbenten nézett rám. Ekkora örömre nyilván nein számított. Alighanem a legszívesebben máris szaladt volna a vállalati megai'onhoz, hogy egyszerre súgja a fűiébe a Halimpex valamennyi dolgozójának: „Csornai József, a Halimpex tervosztályának harminchét éves, nős, de jelenleg szalmaözvegy dolgozója azért lehangolt mór napok óta, mert szerét'- mes egy férjes asszonyba. Csornai József lelki válságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a sarki patikában nagy mennyiségű aszpirint vásárolt a napokban, a mérget azonban elősiető barátai az utolsó pillanatban kicsavarták a kezéből”. Hantos persze nem szaladhatott a me- gafonhoz, már csak azért sem, mert még anyagot kellett gyűjtenie. — Nem könnyű neked, Jóska — mondta az együttérzésnek immár olyan magas fokán, amelyet nem tudtam megrendülés nélkül tudomásul venni — nem könnyű neked. — Bizony nem... — feleltem és a zsebkendőmmel megtörültem a szemem sarkát, hadd lássa, mi megy végbe bennem. — De ha titokban marad a dolog.., — szólt Hantos —, hát istenem... — Titokban?! — jajdultam fel. — Hiszen az asszony férje tud az egészről! — Az asszony férje tudja, hogy te szereted az asz- szonyt? Hevesen bólintottam: — Igen. De ez még semmi... — folytattam megtörtén —, valahogyan a feleségemnek is a fülébe jutott a dolog... De köztünk marad, ugye Gyuszikám? — Hát nem ismersz? —- kérdezte enyhe nehezteléssel a hangjában. — Szomorú az élet... — tette hozzá sóhajtva, hogy további vallomásokra búzdítson. — Most már láthatod, hogy van okom a bánatra. Ez a helyzet Valósággal őrjítő... Szeretek egy férjes asszonyt, akinek a férje tud a dologról. Rs tudja a feleségem is... — És mit szól hozzá? — Igyekszik jó arcot vágni az egészhez. Meg aztán... Nem, ezt már neked sem mondhatom el... De nem, igenis tudd meg, hogy hova jutottam! A feleségem azért tud jó arcot vágni az egészhez, mert ő is szeret valakit. — Hát ez kétségbeejtő... — suttogta —, Jóskám, el kell válnotok... Nincs más kiút. Hiszen beleőrülsz! Ismered az asszony férjét? — Igen. — Müven ember? — Rendes, tisztességes ember. Olyan, mint én. — Hát beszélj vele. Kérj tanácsot tőle, — Ugyan minek? Mit mondhat nekem, amit én nem tudok? Látván, hogy Hantos Gyuszi már egészen magánkívül van az örömtől, magára hagytam, s roskadozó léptekkel utamra indultam. Egy héttel később Annus hazaérkezett végre. Megvártam az autóbusz végállomásánál. Ki pihentnek láttam, hízott is valamicskét, de nem volt jó kedve. Boldogan cipeltem haza a bőröndjeit, de éreztem, hogy valami nincs rendben közöttünk. Vacsora közben alig beszélt néhány szót, kérdéseimre röviden és szabatosan válaszolt, mintha kicserélték volna. Csak vártam, vártam, hogy majd előrukkol végre azzal, ami bántja. Előrukkolt. Vacsora után tudniillik nagyon egyszerűen és minden indulat nélkül azt kérdezte: *— Mikor költözői el? Megdermedtem. Mi történhetett vele? Miért költözzem el? — Mert nem élek egy emberrel, aki a szép Lujza kedvese. — Ki az a szép Lujza? — Hogy lásd: mindent tudok, még ezt is megmondom. Kávéfőző a Váci utcában. Két gyereked van tőle. Egy fiú és egy lány. A vitát, amely most következett, nem ismertetem. Elképzelheted. Előbb nevettem, aztán dünöhgtem. Veszekedtünk, sírtunk, eskiidöztünk. A szomszédból át is szóltak, tudod, leválasztott lakás, minden esküdözés áthall szik. Éjfélre végre megtudtam, hogy Annusnak egy nyaralótársa, bizonyos Szölté- nyiné beszélte tele a fejét mindenféle badarsággal. Szökényinéről sikerült megtudnom, hogy a Tél utca 72-ben lakik. Taxit hivattam —Édes fiam — mondtam Annusnak — azonnal megyünk Szökényinéhez. — Éjfélkor? Megbolondulta!? Fél egykor felcsengettem Szökényinét. Elnézést kértem a zavarásért, s megkértem, mondja meg, kitől értesült a szép Lujzáról. Szökénvi'né előbb kertelt, aztán látta, hogy emberölő kedvemben vagyok, hát megmondta, hogy hazajöve- telük előtt. vasárnap fent járt nála Tulpitz Erzsi nevű barátnője: tőle hallotta a dolgot. A két gyereket Tulpitz Erzsi egyébként nem mondta, azt ő csak úgy gondolta, mint valószínűséget. Hol lakik Tulpitz Erzsi? Márga utca 3. Reggel háromig nyomoztam. Jártam egy Ben1-'•■"les nevű kőfaragómesternél, egy Bérli idai nevű precíziós műszerésznél Kőbányán. valamint Schrottmann nevű iparművésznél a Sashegyen s még egv-két helyen, melyekre már nem emlékszem. No. mindegy. Reggel háromkor egy bizonyos Tokodinéhoz értem, aki a Nagymező utcában lakott. — Kérem — mondtam el gépiesen a mondókámat itt is —. valaki egy gyalázatos pletykával feldúlta a házasságom nyugalmát A pletykát ön is terjesztette. Kitől hallotta, hogy én egy született Oppenheimer grófnővel folytatok viszonyt? (Közben ugyanis ide jutottunk). S most elhangzott két szó, egy név, amitől azonnal kigyulladtak fejemben az ösz- szes lámpák. Tokodiné ugyanis Hantos Gyuszi nevét említette. Hát persze! Hantos Gyuszi! A többi már csak kévéssé érdekes. Hajnal fél négyre hazaértünk, reggel hétre kibékültünk. Másnap azzal az elhatározással mentem be a hivatalba, hogy Hantos Gyuszit kihívom a folyosóra és megpofozom. Nem tettem meg, egyrészt azért, mert ki tudja, mi mindent mesélt volna meg veretesének okairól városszerte, de nem tettem meg azért sem, mert valójában okom se volt rá. Ö szegény, nem tehetett arról, ami történt, A pletykát ugyanis én kezdtem. S így jöttem rá a tanulságra, amelyet ezennel átnyújtok neked : aki másról pletykát terjeszt, ostoba és megvetésre méltó De annak sincs valami sok esze, aki önmagáról fecseg. ! 4, — A történet nem rossz — mondtam Jóskának, amikor a végére ért — ta'án lesz is valami haszna, ha megírom. — Nem bánom — mondta —, de ez esetben nagyon kérlek, a neveket végig változtasd meg. Tudod. hogy mennyi mindenfélét beszélnek az emberek... Minthogy úgy gondoltam, ebben kétségkívül igaza van, kérését készséggel teljesítettem. ŐSZ (MTI íolc Kacs or László felvétele) Festők és modellek — Szép legyen-e a kép avagy hasonlítson...? Gondolatok alkotás közben. — Remélem a vőlegényem nem jön rá, hogy én ültem modellt ehhez a képhez. — Én nem lennék képes magamat így lefestetnit TABt LÁSZLÓ: Szomorú az élet
