Kelet-Magyarország, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-20 / 221. szám
fSöS- szeptember '26. TSLFr-MXGYAnORS7ÄG 1 a1d«J Rövidebb munkahét Megyénkben 1970-ig 115 ipari vállalatnál, üzemben kell bevezetni a rövidített munkaidőt. Ez az intézkedés csaknem 42 ezer embert érint közvetlenül — állapította meg csütörtöki ülésén többek között a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. Korántsem távolabbi tervről van szó, hiszen a vonatkozó kormányrendelet értelmében ez év júliusától — már nemcsak kísérletképpen — meg kellett kezdeni az áttérést a 44 órás munkahétre. Tekintettel arra. hogy a gyárak, üzemek a rövidített munkaidőt teljes egészében saját erőből kötelesek megvalósítani, alapos előkészületekre volt szükség. Körültekintő elemzéssel kellett megteremteni annak a feltételét, hogy a munkaidő megrövidülése ellenére ne csökkenjen a termelés mennyisége, s a dolgozók keresete, ugyanekkor növekedjék a nyereség tömege. Nehezítette, bonyolította a feladat megvalósítását, hogy a munkaidőcsökkentésre az új gazdaságirányítás bevezetésével egyidő- ben kellett felkészülni. Hiányoztak a kellő megyei tapasztalatok is. Október elsejétől — tíz nap múlva — megyénk 17 vállalatánál, kisipari szövetkezeténél már több, mint 6500 dolgozót érintően rendszeresítik a 44 órás munkahetet. Az esztendő hátralévő részében további öt munkahelyen teremtik meg a rövidített munkaidő feltételét. Dicséretes, hogy a vállalatok kellő időben hozzáláttak a változáshoz szükséges teendők megszervezéséhez. A legtöbb helyen műszaki, szervezeti és munkaügyi intézkedésekkel igyekeznek pótolni a csökkentés által „kieső" munkaidőt. A ruhagyártól a hajtóműig, a TITÁSZ-tól a tuzséri fatelepig gépesítéssel, a technológia korszerűsítésével akarnak időt nyerni. Az SZMT néhány negatív jelenségre is felhívta a figyelmet. Köztudott pedig, hogy a 44 órás munkahét bevezetése egész sor intézkedést is szükségessé tesz. (Szabad idő tartalmas fel- használása, a közlekedés, a kereskedelem szolgáltatásainak párhuzamos szervezése, stb.) Másfelől olyan vállalatokkal is találkozni, amelyek a munkaidőcsökkentés biztosítékául a gépesítés fokozását, új gépek beállítását szerepeltetik. Ezekből azonban számos terv még nem kerülhet megvalósításra. Néhol túlságosan is a munka intenzitásának növelésére alapoztak; egyes munkahelyeken „megfeledkeztek” a gépjárművezetők, az őrök, a portások rövidebb munkaidejének rögzítéséről. Jobb híján egynémely vállalatnál rendellenesen megnyújtják a napi munkaidőt, ami távol áll a munkaidőcsökkentés irány, elveitől. Több felkészülési terv hiányossága, hogy egyáltalán nem foglalkozik a munkavédelmet érintő problémákkal. Igaz, jó néhány vállalatnál a felkészülési tervekről tárgyaltak a termelési tanácskozásokon, ennek ellenére a dolgozók bevonása az elképzelések kialakításába kívánnivalót hagyott maga után. Éppen ezért helyezte a tennivalók elejére az SZMT, hogy a szakszervezeti szervek rendszeres időközönként tájékoztassák a dolgozókat az átállás helyzetéről, a vele járó problémákról. Emellett — vagy ezenbelül — az átlagkeresetek alakulását indokolt fokozott figyelemmel kísérni, elejét venni az anyagi hátránynak. Ahol csak egy mód van rá, lehetővé kell tenni, hogy a különböző üzemekben dolgozó családtagok szabadnapja azonos időre essék. A közlekedési, a szolgáltató, a kereskedelmi vállalatoknál gondoskodni kell arról, hogy a lakosságot érintő munkájuk igazodjék a rövidített munkaidőhöz. Elemi követelmény az iS, hogy az intézmények, hivatalok jól megszervezzék a szabadnapokon a félfogadást. Helyénvaló, hogy a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa és a megyebizottságok a jövőben gyarapítják azokat a helyszíni ellenőrzéseiket, melyeknek célja: elhárítani a munkaidőcsökkentés akadályait, elejét venni az irányelvekkel ellentétes próbálkozásoknak. Angyal Sándor Százmilliós tétek A korábbi években a vállalatok a tsz-ekkel, szövetkezeti csoportokkal, háztáji gazdaságokkal előre kidolgozott szerződéssel kötötték le termékeiket. E szerződések „szentírások” voltak, a vállalatok érdekeit szolgáló feltételektől eltérni nem lehetett. Nyilvánvaló, hogy ez a szemlélet és gyakorlat az új gazdasági rendszerben nem maradhatott. De a változtatott szerződéseket sem lehetett mindjárt véglegesíteni. Ez évre már — a kötelező szankciókat rögzítő szerződések helyett — csak ajánlott minták alapján történtek az értékesítési megállapodások. Természetesen, ez sem lehetett mindjárt tökéletes. A jövő évre az egyes termékek, áruk állami, vállalati értékesítésére csupán alapfeltételek jelennek meg alkalmazási érvénnyel. (Egyes ilyen alapfeltételek máris megjelentek.) Részletes kiegészítésük a kölcsönösen érdekelt felek egyező álláspontjai alapján történik. Csúcspontjára ért az idei termések betakarítása, elhelyezése, „készítik”, fokozott gonddal ápolják a még értékesítésre szánt állatokat. De nem kisebb faelem fordul a jövő évi termelés várható kialakítására: hogyan és miképpen legyen. Ennek összehangolása, szervezése kerül mindjobban előtérbe a tsz-ek területi szövetsége szintjén is. Nem kevesebbről van szó, minthogy a tovább növekvő termékmennyiségnek is mintegy 90 százalékát vásárolják fel vállalatok a megyében. Sok százmillió forint a „tét”. Felesleges ismételgetni, hogy nem minden ment eddig simán. Különösen sok vitát váltott ki termelés és felvásárlás körül az átvétel helye, ideje, mennyisége, szállítási költsége, a minősítés és a fizetések késlekedése. Az ismételgetés helyett fontosabb és ésszerűbb most kellően realizálni a tapasztalatokat, megfelelő helyére tenni a tanulságot. S ezt annál inkább lehet — és szükséges —, mivel a termelés és felvásárlás részéről egyaránt tapasztalható a hajlandóság. A megye három tsz-szövet- ségénél hetek óta sorozatos tárgyalások folynak. Az érdekelt vállalatok képviselői egymás után keresik fel a közös gazdaságok szövetségi irodáit a kölcsönös érdekek egyeztetésére. A szövetségek vezetői, szakreferensei pedig igyekeznek megfelelően képviselni a társgazdaságokat. S az eredményekről rendre ‘tájékoztatnak. A Tisza, menti Tsz-ek Területi Szövetsége áruforgalmi és közgazdasági bizottsága a közelmúltban külön is behatóan foglalkozott a jövő évi áruértékesítés kérdésével, várható alakulásával. Ez a helyzetalakulás még közelebb viheti az új gazdasági mechanizmusnak megfelelő termelés és értékesítés helyzetét. Amiben céltalan keresni az egymás fölötti- séget, csak az egyoldalú érdek hangsúlyozását. Egyik oldalról sem fölött — hanem egymás mellett. Annak a következetes felismerése, hogy az önös, főleg vélt sérelmek hánytorgatása helyett — az ésszerű lehetőségek határán belül — a jobb kapcsolatok ápolására, tiszteletben tartására van szükség. Asztalos Bálint Ha a sors úgy akarja, és ha sikerül leszoknom a dohányzásról, vagy legalábbis napi 20 alá szorítani az adagot, ha az orvostudomány gyorsan fejlődik, a haditechnika pedig lassan — akkor talán megérem a nyolcvan, a. kilencven, vagy üsse kő, a századik életévemet. Ma ugyanis még. igen messze vagyok tőle, s ilyenkor még élénk az ember képzelőereje. Szóval, ha megérem azt a bizonyos századik, száztizedik, vagy mondjuk százhuszadik életévemet, égy szép napon majd ölembe ültetem legifjabbik dédunokámat, aki éppen negyvennégy éves lesz, és beszélgetni kezdek vele... — Emlékszel dédnagyapó — mondja a kicsike, — amikor tizennégy éves lettem, egy helikoptert vettél nekem ajándékba? — Úgy volt bizony — hagyom rá. — És te mit kaptál, amikor tizennégy éves lettél?' — Oh, kedvesem, amikor én tizennégy éves voltam, akkor bizony én nem kaphattam helikoptert ajándékba. Mert akkor a repülőgépek mással voltak elfoglalva. Akkor éppen kitört egy nagy-nagy világháború... — És mit csináltál dédapó, amikor húszéves voltál? — Hogy mit csináltam? Bebújtam a pincébe, mert bombázták Budapestet... — Csakugyan dédikém? De később, amikor mondjuk úgy huszonkét éves lettél, akkor már ugye jól ment a sorod, akkor már pénzt is kerestél?... — De még mennyit... Több mint kétmilliárdot. (Megmagyarázom neki az inflációt, de látom, azt hiszi, hogy száztízéves koromban korai agyérelmeszesedésben szenvedek.) , — Dédapó, ezek szerint Nulla fok Biriben Helyzetkép a megye legújabb tárolójából VÁROSIASODÉ) KISVARDA. Elek Emil felvétele Egy eldugott földút vezet Biriben az almatárolóhoz. Üj még a hatalmas csarnokrész, a hűtőtér. Nemrégen nevezték ki a telep vezetőjét is, Inántsy Ferencet. A Szovjetunióba parmen A hűtőterek még üresek. Halvány fénnyel égnek a lámpák. — Most kezdtük el a hűtést. El kell érnünk a nulla fokot, vagy legalább a plusz egyet. A telepvezető, aki itt a falak között is a szakmájában dolgozik, hiszen két évvel ezelőtt végezte el a kertészeti főiskolát, folytatja: — Egy kis probléma azért akad. Eddig legfeljebb plusz tizenkét fokra tudtuk lehűteni a levegőt, ami egyáltalán nem felel meg a követelményeknek. Most kaptunk egy ígéretet, hogy megnézik a berendezéseket a szakemberek és megjavítják. Hogy aztán az almaszüret teljes indulásakor már minden üzembiztos legyen. A belső udvaron áll a hatalmas csarnok, exportládák tömege, sok közöttük már lezárt fedéllel várja az elszállítást. — Az aranyparment váló-, gátjuk és csomagoljuk. Sok megy ebből a fajtából külföldre. Főleg a Szovjetunióba. Éppen most szóltak, hogy holnap reggelre itt lesz az állomáson a vagon. Csak be kell pakolni és mehet. Megfelelő körülményeket — Persze a munka nagyobbik része még hátra van. Hiszen most még csupán ötigencsak különbözött a te életed az enyémtől. Hiszen, ha elgondolom, hogy én harminchárom éves koromban éppen turistaúton voltam a Vénuszon... Vissza tudsz-e vajon emlékezni harminchárom éves korodra? — Hogyne. Viszonylag nem történt semmi különös. Csendes évek jöttek... — No végre... Például mire emlékszel a következő esztendőkből? — Oh, csak apróságok: kubai válság, vietnami háború, Kennedy-gyilkosság I, Ken- nedy-gyilkosság U, kozel-ke. leti válság, aztán meg... — Ne is folytasd Dédapó, mert meghalok az irigységtől. Hogy Neked, milyen szórakoztató életed volt..,! Novobáczky Sándor ven ember dolgozik. A szezon még csak ezután jön. Egy targonca gurul ki a csarnokból, megrakva becsomagolt almákkal, kész ládákkal. Apró az iroda, ahol később leülünk beszélgetni. Inántsy Ferenc helyet mutat egy almásládán, amelyet pokróccal takartak le. — A berendezés még igen csak kezdetleges. De hát mi még csak most indulunk. És ezt nemcsak az irodára érti. Hiszen szerinte, ahogyan elmondta, az iroda csak a kisebbik része a dolognak. Előbb jöjjön. a megfelelő munkakörülmény, legyen csak jó hűtőtér, elég láda és vasúti vagon. Ha mindez már megvan, majd akkor jöhet az iroda is. Hiszen azért van itt papírmunka bőven. Munkahely — otthon Pár évvel ezelőtt itt még csak egy üres tér volt. Kill,-»sználatlanul. S itt, a falu határában a rengeteg alma. Sok volt túlságosan is a fuvarköltség, sok volt a ve- sződség az elszállítással. S ha nem szállították el idejébeh, tönkrement az egész, sok pénz veszett kárba. Elég MEGJEGYZÉS: csak az elmúlt eszténdőra gondolni. Ráadásul az itteni tiataloknak, meg az idősebbeknek is máshová kellett eljárniuk dolgozni. Még Nyíregyházára, az almaiáro- lóba is jártak sokan. Kellett ennél nagyobb kívánság, hogy itt legyen az almatároló? Mert valóban jobb így. Hiszen megtalálták a számításukat azok, akik így változtattak munkahelyet. — Feltétlenül — mondják a válogatóasztal mellett töb- ' berT Is. — Már csak azért is, mert itthon kevesebb pénz megy el haszontalanul. Hiszen a bejárás! Nemcsak időt vett el az embertől, hanem sok-sok kiadást is okozott. Amikor nincs idénye az almának, ötvenen dolgoznak itt. De idényben ez a szám 500-ra is felmegy. Sokan vannak közöttük olyanok is, akik éppen a nyáron fejezték be az általános iskolát. És munkát találtak itt. Fiatalok. Még az idősebbek is. Maga az almatároló is fiatal. Akik itt dolgoznak, 30 év alatt van az átlagéletkoruk. De ahogy ők elmondták: nem ez a döntő. Az, hogv itt, helyben van, itthon, Biriben. Horváth S. János Már több mint egy éve, hogy cikket írtunk és elmarasztaltuk az Ingatlankezelő Vállalatot, mert úgy próbálta a fűtési díjak befizetésére szorítani a Petőfi lakásszövetkezet lakóit, hogy ideiglenesen leállította a fűtést. Van ennek más módja is — mondtuk akkor. Az 1964 őszétől (!) összegyűlt 198 ezer forintnyi tartozás azóta sem lett kevesebb, pedig a IKV-nek most különösen nagy szüksége lenne a pénzre. Végrehajtó Ítélete van az ügyben a vállalatnak, a pénzt mégsem tudja behajtani. A szövetkezet számláját ugyaniä' az OTP kezeli lakossági betétként, s mint ilyen — titkos, a vezetőség pedig nem vette azt a fáradtságot, hogy a tartozást kiegyenlítse. Igaz, megunta a sok levelezést és készített egy kimutatást a hátralékos lakókról. Szerintük csak 15 lakó tartozik 15 ezer forinttal. Hát a többi pénz ugyan hol van? S ez a kérdés azért is érdekes, mert korábban — 1968-ig — a szövetkezet szedte be a fCési díjat a 168 családtól, s együttesen fizette be. Most az IKV pereli a 15 lakót. Ezek bizonyítani kívánják — és feltehetőleg tudják is —, hogy ők a fűtési díjat már befizették. De ha ez nem sikerül is, az IKV akkor is megy a penze után, és pereli a többi lakót is. Ez összesen 168 (!) polgári per. Hogy ez mennyibe kerül — különösen a tárgyalások miatt kiesett munkanapok nyomán — azt szinte ki sem lehet számítani. Mindez miért? Mert a szövetkezet vezetősége kihasznál egy joghézagot és jószántából nem fizet. Él a jpgával. De elképzelhető, hogy az IKV is él majd a jogával — mint más szolgáltató vállalatok tennék — és nem fűt. Emberileg aligha indokolható, de törvényes és jogszerű. Azért ki vállalja majd a felelősséget? Talán a szövetkezete vezetősége? Kun István
