Kelet-Magyarország, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

KÉLET-WAeVARCRSZAO Me? szepíemtíef Ti Egy hét a világpolitikában jl;Uj A moszkvai tárgyalások után Ü Chicagói krónika II Dél-vietnami csatatereken III;; Tűzharc és diplomácia a Jordánnál AZ ELMÜLT HÉT első számú eseményének Moszkva volt a színhelye. Négynapos, sűrített tárgyalásokra került sor a szovjét és a csehszlovák vezetők között, majd a Szov­jetunió képviselői másik négy Szocialista ország — köztük hazánk 1— magas szintű dele­gációival konzultáltak. A meg­beszélések arra irányultok, hogy miután az öt szocialista ország határozott fellépése ka­tonai biztosítékokat jelentett egy esetleges ellenforradalmi fordulattal szemben Csehszlo­vákiában, megtalálják a poli­tikai kibontakozás útját. A Moszkvában aláírt ok­mány jó alapot jelenthet a csehszlovákiai konszolidáció­hoz. Igaz, csupán a kiinduló pontot adja, és nem a vég­állomást. Hosszú és bonyolult harc vár, a csehszlovák kom­munistákra, hogy mégszilár­dítsák a szocializmus vívmá­nyait és felülkerekedjenek a jobboldali provokációkon. A külső körülmények kedvezőb­bek, mint korábban, a küz­delmet azonban- maguknak csehszlovák barátainknak kell megvívniuk. A prágai jelentések egye­lőre továbbra is igen össze­tettek. Az élet normalizáló­dásának, a konszolidációnak első jelei kétségtelenül mu­tatkoznak már. Az elmúlt idő­szak felgyorsult eseményei igen sok ember józanságát, realitásérzékét növelték. Ugyanakkor jócskán vannak olyanok is, akik nem ocsúd­tak fel nacionalista mámoruk­ból, s a jobboldal, a szocia­listaellenes erők legfeljebb taktikájukat változtatják, cél­jaikat nem. A következő he­tekben minden valószínűség szerint az erők polarizálódása várható, s a moszkvai meg­állapodásokhoz történő hozzá­állás szinte választóvízül szol­gálhatnak annak eldöntésére, ki képviseli a csehszlovák szo­cializmus igazi érdekeit, ki áll azzal szemben. A CSKP KÖZPONTI LAP­JA, a Kudé Právó pénteki számában azt vetették fel, hogy az új feladatoknak meg­felelően a pártnak hamarosan új Központi Bizottságot kell alakítania, s az erre illetékes fórum kizárólag a már ko­rábban összehívott 14. rend­kívüli pártkongresszus lehet. E vélemény azért jelentős, mert hivatalosnak tekinthető állásfoglalás keretében első Í2ben határolják el magukat a múlt héten megtartott, úgy­nevezett pártkongresszustól. A mai körülmények között a kongresszusra fontos felada­tok hárulnak, szinte újjá kell szerveznie a párt- és az álla­mi életet. Ha a Csehszlovákia körül zajló események ki is emel­kedtek a mozgalmas hét tör­ténés-sorozatából, a világpoli­tika földünk más pontjain sem csendesedett. A Chicagó­ban lebonylított demokrata konvencióval újabb fordulatot vett az amerikai elnökválasz­tás gépezete. A külsőségek egészen drámaiak voltak. A város felfegyverzett táborhoz hasonlított; az elnökjelölő gyűlés színhelyét, a nemzet­közi anfiteátrumot szöges drótkerítés vette körül; a te­levíziós operatőrök gázálarc­ban dolgoztak az utcai csete­paték közepette. Legalább négyszáz személy — köztük több delegátus — megsebesült, a letartóztatottak száma még magasabb. Chicago „klasszi­kus” gengszterkorszaka óta nem folyt ennyi vér az utcá­kon. A PAPÍRFORMÁNAK Megfelelően Humphreyt választották meg a demokra­ták elnökjelöltjének. A meg­lepetések elmaradtak. Voltak, akik Johnson drámai vissza­kozására számítottak, de az elnök — aki éppen a konven­ció második napján töltötte be 60. életévét — úgy tűnik, valóban elhagyja a Fehér Há­zat. Lehetőségként vetődött fél Edward Kennedy jelölése, de a fiatal politikus — a je­lek szerint — még vár; a vi­etnami csődtömeg, valamint a demokrata párt zűrzavara nem csábította a szorítóba. A novemberi elnökválasz­tások Humphrey—Nixon pár­harca egyelőre igen nyíltnak, s a negatívumok versengésé­nek ígérkezik. Walter Lipp- mann találó jellemzése sze­rint a demokraták ujjongtak Nixon, a republikánusok Humphrey jelölése után,- de egyik sem örült saját kandi­dált jának. A sok égető prob­lémára, mindenekelőtt Viet­namra és a néger kérdésre egyik jelölt sem fejtett ki akár valamennyire járható­nak, vagy reálisnak tartott programot. Ilyen körülmé­nyek között különös érdeklő­dés kíséri egy harmadik erő létrehozására irányuló pró­bálkozásokat — szélsőjobbról (Wallace), illetve liberáEs ol­dalról (McCarthy). Jóllehet nem valószínű, hogy komo­lyan beleszólhatnának a ha­gyományosan kétpárti birkó­zásba, megkezdődhet a de­mokrata és a republikánus párt „kopásának” időszaka. S mintha a vietnami csata­terek hangja is hallatszott volna Chicagóban... A DNFF erői új, összehangolt akciókat folytattak a héten tizenkét dél-vietnami város ellen. A harci cselekmények ismét megmutatták a front ereje tartalékait, és az amerikaiak máris borúsan tekintenek a szabadságharcosoknak ked­vezőbb őszi hónapok elé, A KÖZEL-KELETEN vál­tozatlanul puskapor szagú a levegő. Miközben Jarring ENSZ-megbízott az érdekelt országok fővárosait járja, hét nap alatt 31 határincidensre került sor Izrael és az arab országok között Különösen kiéleződött a helyzet a Jor­dán folyó vonalán. Az izraeli­ek, úgy látszik, a gazdasági nehézségekkel, belpolitikai problémákkal, a menekültek százezreinek elhelyezésével küszködő Jordániát tekintik az arab front gyenge lánc­szemének. Nincs olyan nap, hogy ne dördülnének ágyuk a biblikus hangzású folyó partján; a nyomás célja Jor­dániát meghátrálásra és kü­lön tárgyalásokra bírni. Az arab ország nem zárkó­zik el az ésszerű diplomáciai lépések elől, hiszen — Kairó­val együtt — elfogadta a Biz­tonsági Tanács tavaly novem­beri határozatát. Ezt közölték több ízben az ENSZ külön- megbízottjával, illetve a Biz­tonsági Tanács ülésein, is. Nem hajlandók elfogadni vi­szont a határozat izraeli ér­telmezését, amely „általában” magáévá tette az ENSZ dön­tését, — csak éppen nem haj­landó visszavonulni a tavaly júniusi háború előtti határok mögé. A közel-keleti feszült­ség bizonyos mérvű növeke­dése indokolta az arab kül­ügyminiszterek összehívását is, akik várhatólag a közös akció szükségességéről fognak tárgyaink S. OH»! Hanoi levél Do Son-i sópárlók Haiphong alatt, átkelve a Vörös folyó egyik d’eltaágán már érződik a tenger lehelle- te. A folyó északi partján ki kellett szállni a terepjáróból, mert a többszörösen telibe ta­lált betonhíd mellett ’ külön bambuszhidat vertek a gyalo­gosoknak és valamivel odébb a gépkocsiknak. Gyalog in­dultunk a túlsó partra s ép­pen megeredt az eső.'Két per­cig tart bőrig ázni a monszun idején Vietnamban, s amikor arcomon végigcsorgott a víz, szám szélén sós ízt éreztem. Kacskaringós, hegyeket kerül­gető utakon még 30 kilomé­tert mentünk a híd után, amikor balkéz felől töltés zár­ta el a kilátást. A dagály és kiváltképp a vihardagály hul­lámaitól védi ez a gát a mé­lyen fekvő .rizsföldeket. Az amerikaiak március 31 óta nem bombázták a Do Son-i félsziget sópárló szövetkeze­teinek földjeit, a töltéseken mégis mindenütt fegyveres milicista lányokat láttam, s két-három kilométerenként szerszámraktárakat. A töltés vonulatát figyelve, hamar megértettem, hogy miért. Itt is, ott is frissen hordták fel a nyolc-tíz méter magas gát­koronát, ugyanis a 7. flotta vadászbombázói módszeresen támadták a partvédő műve­ket Kísérőm komoran mondta: ahányszor itt egy 1500 fon­tos bomba telibe találta a gá­tat, a környék lakói 'tíz kö­römmel hordták vissza a föl­det a töltésre, mert ha a ten­ger akárcsak egy ponton is betör, a sós víz ráülepszik a rizsföldekre és akkor vége a termelésnek. Vége néhány évre a határnak is, a föld nem té­rem, a tenger hordaléka min­dent megöl. A tengerpart közelében vé­get értek az apróra parcellá­zott rizstáblák s a helyüket ugyanolyan parcellákra osz­tott, kéményre döngölt ho­mokpadok váltották fel. A felhők mögül előbukó Nap milliárdnyi apró fehér kris­tályt Csillantott fel: ez a már lepárolt só, amelyet csak ki ■kell szitálni a homokból, hogy azután teherautókon és bam­busztargoncákon, kerékpáro­kon és vállra vetett kosarak- ban széthordják az egész or­szágba­Sógyárak A sótermelés legősibb tech­nológiáját művelik ma is a Do Son-i parasztok, akik év­századok óta csak ezzel fog­lalkoznék — húsz éve még rabszolgákként, ma termelő- szövetkezeteik tagjaiként. Ho­gyan is csinálják? A tenger felől, á gátak zsi­lipjein át dagálykor beeresz­tik a tenger vizét a hosszú és mindenfelé szétágazó csa­tornahálózatba, majd a sós vízzel elárasztják a döngölt homokparcellákat. Egy-egy kis parcella 20 négyzetméter és tenyérnyi magas, kőke­ményre szikkadt homokfal választja el a -szomszédos négyzettől. Amikor a víz el­árasztotta az egész telepet, az emberek, kémlelni kezdik az eget: kisüt-e az izzó trópusi Nap? A napsütéses órák alatt elpárologtatja a víz nagy ré­szét, a tengervíz üledéke ott- márad a homokon. Kis fa­ekékkel, faboronákkal, majd gereblyékkel annyiszor for­gatják meg a sós homokot, amíg a felszínen megjelennek a fehér sókristályok. Az idő­járástól függően ez a műve­let néhány napig, esetleg egy­két . hétig is tart. Amikor a sómesterek már úgy vélik, hogy elegendő kristály gyűlt össze, akkor lejtős és lépcső­zetes, betonból épült csator­nákba lapátolják a sós ho­mokot, de most már édes vi­zet áramoltatva át ezen a masszán. A víz a sót kioldja, a homok leülepszik, s a sós vízből — megint csak a nap­sütés — immár emberi fo­gyasztásra alkalmas kristá­lyokat választ ki. Puskás lány a bunker előtt A sómunkások apró terme- tűek, bőrüket a mindig szeles, sós lehelletű időjárás vörös­barnára cserzette. A legizmo­sabb férfi sem nyomhat töb­bet a mérlegen 55 kilónál, de reggeltől estig több tonna ho­mokot és vizét, lapátol, mer innen oda, amonnan emide, mint a legfáradhatatlanabb vagonkirakó munkás Európá­ban. Ázsiai emberek, végte­len türelmével, végtelen szí­vóssággal. Nguyen Vao, a falusi ta­nács elnöke elmesélte a kis község történetét és elmond­ta, hogy ők azelőtt rabszol­gák voltak. Első hallásra azt hittem, talán a nagyobb nyo­maték kedvéért említette -.a „rabszolga” szót. A sóföidá- ken aztán meg is: magyarázta mit értett ezen. A franciák a múlt század nyolcvanas éveiben, alighogy gyarmatosították Indokmát, francia állami monopóliummá nyilvánították a sópárlást. Katonai őrséget rendeltek ki minden sótermelő faluba és megtiltották a só szabad ér­tékesítését. Két okból tették ezt. Először azért, hogy az ás­ványi sóval egyáltalán nem rendelkező országban csakis ők adhassák el a portékát, amelynek árát csillagászati számokban állapították meg. A másik ok: a vietnami nép soha, egyetlen percre sem ad­ta fel a harcot nemzeti füg­getlenségéért. A lázadások-és helyi forradalmak egymást ér­ték Vietnamban már a szá­zadfordulón is. S a franciak, ha másként nem boldogultak egy hegyi körzet, vagy dzsun­gel járás parasztjaival, egésa egyszerűen beszüntették a só­eladást. Minthogy a só ezzel az ör­dögi trükkel a hatalom gya­korlásának politikai eszközé-- vé vált, úgy vigyáztak a só­munkásokra, hogy azok fal­vaikból ki sem tehették lá­bukat. Élelmiszert pedig csak akkor kaptak a franciáktól, ha az utolsó grammig beszol­gáltatták a termelt sót. Do Son félszigetén még ma is megvannak azok a törpe erődök, amelyeket a francia idegenlégió épített betonból a vietnamiak sakkban tartásá­ra. Minden útelágazásnál ott áll egy bunker, amely gép­puskafészek volt. Egy részük ma Is az. De a bunker előtt puskás milicista lány strázsál és a bunkerból légvédelmi géppuska mered az égre, me­lyet a sómunkások milíciája kezel. Nem is rosszul. Az emberek Vietnamban ma már akkor is szembe merr nek nézni egy lecsapó Star- fighterrel, ha kezükben csu­pán egy régi puska van. Az idegek háborúját is ők nyer­ték meg. De a Do Son-i só­párló családok éppoly kevés­sé felejtik el a légiháború el­ső szakaszában megölt tár­saikat, mint azt a tényt, hogy rabszolgák voltak, mielőtt 1945 szeptember 2-án hazájuk földjén győzött a forradalom és megszületett a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Hajdú János Bodrogi Sándor: Kéi»tSp<éact 33, Hasztalan próbálta a beállott csendben magát arról meggyőzni, hogy Jana a bécsi főnökségtől ér_ kezett Mind , erősebb lett benne a meggyőződés: a magyar elhárítás már - a nyomára bukkant és az asz- szony azért kereste fel őt, hogy a letartóztatásához szükséges bizonyítékokat megszerezze. Idáig jutott gondolataiban, amikor Jana hirtelen meg­fordult és kezében az injek­ciós tűvel, szorosan az or­vos elé állott. — Varsóban —; mondotta az ottani koncentrációs tá­bor felszámolása idején a munkára képtelen foglyokat levegőnek a vénába juttatá. sával tették el láb alól. Az ODESSZA nyilvántartása szerint a likvidálásban részt vevő SS hadosztály orvosa égy bizonyos von Gemner volt. Sajátos rekordot állí­tott fel ez az orvos, kétezer embert nem egészen hét óra alatt tett el láb alól. — Fantasztikus, hogy mik vannak — mondta Gömöry­Gemner és leült az asztal mellé. — A Kárpátok északi lej­tői előtt vívott védelmi harc idején két orvos vadászaton vett részt. Egyikük meghalt. A közelben állomásozó SS hadosztály orvosát vonGem- nemek, a halottat Gömöry doktornak hívták. — A Gömöry név Ma­gyarországon eléggé gyakori. — Valóban gyakori — mondta Jana — van tele­fonja? Gömöry némán és kínzot- tan mutatott a szoba sarká­ban álló készülék felé. — Ha kívánja — mondta Jana — miközben a készü­lékhez lépett — most felhí­vom a magyar belügyminisz. tériumot, úgy tudom, ők foglalkoznak bizonyos eltűnt személyek ügyével. Nekem tudniillik az a benyomásom, hogy ön doktor Gömöry, azonos azzal a Gemnerrel, aki Varsóban is, a Kárpá­toknál is olyan ügyes volt, aki Schirmbaum volt SS katonát rejtegette, iratokhoz juttatta, és aki a Magyaror­szágon élő Wocheck profesz- szor elleni merénylet értel­mi szerzője ég végrehajtója. Jana mindezt a társasági asszony csevegő hangján kö­zölte és szavainak kérő hangsúlya volt, sokkal In­kább, mint fenyegető. Gömöry felállt, egy pohár­ba a szifonból vizet frecs- csentett. Kiitta. — Rendelkezésére állok — mondta csendesen. — Jana egy doboz ameri­kai cigarettát vett elő tás­kájából és barátságosan az orvos felé kínálta. — Megértem az óvatossá­gát — mondta csendesen mosolyogva — és helyeslem a bizalmatlanságát is. Rend. kívüli a helyzet, az idő rö­vidsége miatt nem tudtuk a találkozót kellőképpen elő­készíteni. Schirmbaum hir­detése úgy ért bennünket, mint derült égből a vil­lámcsapás. Soha nem gon­doltuk volna, hogy két ilyen tapasztalt emberünk ennyire súlyos hibát vétsen. — Mi sem értjük a dol­got — Nagynehezen kide­rítettük, hol van ez a Wocheck, a Schirmbaum ál­tal hozott adatok szerint öreg ember — és amikor az akciót végre akarjuk hajta­ni-. kiderül, hogy egy díj­birkózó jelenik meg helyet­te. — Az a baj — mondta Jana szemrehányóan —, hogy túlságosan is elbízták magukat — Saját szememmel lát­tam. Ott voltam a presszó­i ban, amikor teázott — Wocheck soha nem teá­zott a maga presszójában, azt hiszi, hogy ezek a ma­gyarok fejre estek? Nem számolnak azzal, hogy Wocheckért harc fog foly­ni? Azt hiszem, lebecsülték ellenfeleiket Lépre mentek. Felbukkant egy Wocheck, mindenki láthatta őt, mint ahogy minden hal láthatja a folyóba dobott horog végén a csalétket. Dehát mi nem vagyunk halak. Meggyőző-1 désem, hogy tervük elkészí­tésekor nem a tényből, ha­nem a látszatból indultak ki... — Milyen tényre gondol? — Arra, hogy a tudós, mióta az eszét tudja, kísér­letező munkát folytatott. Ta­lán most egyik napról a másikra teázással tölti az idejét? Inkább abból kellett volna kiindulniok, hogy me­lyek az ország legnagyobb vegyipari üzemei és gyárai. És hogy közülük melyek fog­lalkoznak műtrágya és nö­vényvédőszer kísérleteivel. — Én orvos vagyok és nem trágyaszakértő... — Másodsorban orvos, így mondja: elsősorban az ODESSZA katonája, és mint ilyentől, sokkal több hozzá­értést, gondolkodást és sok­kal megfontoltabb cseleke­deteket várunk... Én most elmegyek, a szállóba, ahol szobát vettem ki. Azt hi­szem, a leghelyesebb az len­ne, ha este 10-kor a bárban találkoznánk. Ne az aszta­lomhoz üljön, de ha tud, kérjen fel táncolni. Azután majd valamit megbeszélünk. Figyelmeztetem, eszébe ne jusson a magyar elhárítást értesíteni. Engem lebuktat­hat és Schirmbaumot is akasztófára juttathatja, de mindezt büntetlenül tenni — ebben ne reménykedjen. Amikor Schirmbaum meg­tudta a siófoki ház címét, kocsiba ült és visszarobogott az üdülő településhez. IJé- hány kilométerrel az üdülő- .hely előtt, az országút olda­lán árnyas fák -és bokrok idilli környezetében leállí­totta a motort. Körülnézett és úgy látta, nagyszerű rej­tekhelyre bukkant. A bokrok között kellőképpen álcázva elrejtette a kocsit. Ezután gyalog folytatta az útját. Ké­ső este érkezett meg a vil­lához. Kaput nyitott, besie­tett az épületbe. Gömöry doktor vikendhá- za három helyiségből állott, a ház fölött padlásteret is kiképeztek. Schirmbaum ész­revette,, hogy a padlásra két út vezet, az egyik az elő­szobából nyíló ajtón át, a másik pedig egy hosszú lét­ra felhasználásával valószí­nűleg azért, hogy ha a ház­ban senki nem tartózkodik, a kéményseprő akkor is el tudja végezni a sürgőssé vált munkálatokat. Schirmbaum nem volt igé. nyes és e pillanatban a mU nél nagyobb biztonságot a legteljesebb kényelmetlen­ségnél is fontosabbnak tar­totta. Amikor a szerszámos kam. rában egy jó gumimatracra is bukkant, úgy döntött, hogy a padláson alszik majd. Minden meglepetésre felkészült: az előszobából a padlástér felé nyíló ajtót el­reteszelte, széket .-állított mögé, a székre egy vödröt, a vödör tetejére pedig sep- rűnyéldarabokra támasztva néhány tányért helyezett.. Ha bárki az ajtót megnyitotta volna, a seprűnyéldarabok odébb gördülnek és a tá­nyérok eszeveszett csöröm­pöléssel a vödörbe zuhannak.' Miközben mindezt elren­dezte, megfordult agyában * gondolat: itt van néhány lé. pésnyire a rendőrőrszoba* bemegy, és jelentkezik így megszabadulhatna az ideg­sejtjeiben bujkáló izgalom­tól, a felelősségrevonástól érzett évtizedes félelme le­csapódik. De ha megteszi, akkor örökre el kell Janától bú­csúznia. Most gondolatban az 5 arcát látta. Ebben a pilla­natban szinte nem a börtön, tői félt, és az akasztófától, hanem attól, hogy Janát so­ha többé nem látja. És úgy érezte, ez a bűnös és átko­zott élet, amelyet eddig élt és az a távoli . lehetőség^ amelyben e pillanatban bí­zott, nem áll egyensúlyba» egymással. (Folytatjuk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom