Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

1988. augusztus 19. KELET-MAGYARORSZAG t. oldal Ahogy Rhédey akarta és ahogy a nép akarja Pár éven belül Nyíregyh áza egyik legszebb pontja lesz az egykori Szegény-ház tér ko­pott környezete, a mai Széna tér, melyen hírmondónak még csak a benzinkút piroslik a jövő városképéből. Az 1971 és 1972 évek fordulóján átadják rendeltetésének itt a Megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás új épületét, mely hatalmas homlokzatával a tér-; re néz, a benzinkút mögött, a Mező utcából érkezők szembe kapják impozáns homlokzatát. A KÖJÁL most szétszórt intézményei mind helyet kaphatnak az új épületben, beleértve az állategészségügyi intézményeket is. Képünkön, mely Márton István építész tervét ábrázol­ja az új épület, látható bal oldalán az új Északi nagykör út bejárata is. Nádass József: A MESTERDETEKTIV Tiszavasváriban a felszaba­dulás előtti évek községi kép­viselőtestületének munkájáról írásos feljegyzést nem ta­láltam. Néhány idős ember, elsősorban olyanok. vissza­emlékezésére szorítkoztam, akik az akkori közigazgatás­nak alkalmazottjai voltak. Kik voltak a kép­viselőtestület tagjai? Erre a kérdésre több em­bertől egybehangzóan azt a választ kaptam: Rhédey. Mit jelentsen ez, hiszen Rhé­dey egy személy és nem tes­tület. Igen, de csak azt le­hetett tenni, amit ő jóváha­gyott. Rhédey Lajos képvi­selte (választás nélkül) a leg­nagyobb földesurat, Dessewf- fy István grófot, ő volt a jószágigazgatója. Mellette még a másik négy földbir­tokos intézője és 8—10 leg­több adót fizető (virilis) szin­tén választás nélkül lett tagja a képviselőtestületnek. Ezután következett néhány középparaszt és kisiparos, akiket a bíró és esküdtvá­lasztások idején delegáltak a választójoggal rendelkezők. Hogyan, miről tár­gyaltak annak idején? Az ülést mindig a főbíró nyitotta meg. (De csak ak­kor, ha Rhédey is jelen volt, különben el kellett halasztani.) Utána a főjegy­ző terjesztette be a napiren­det. Ilyenek voltak: közsé­gi kezelésben lévő gémesku- tak rendbetétele (emberi ivásra alkalmas legyen a víz), mezőőr alkalmazása, az ura­dalmi lopások megakadályo­zása, a végrehajtók és az ár­verést vezetők csendőrökkel való megerősítése, koldulá­si engedélyek, segélyügyek, a leventemozgalom erősítése és a községi iskolába a tanító megválasztása. A főjegyző előterjesztésére Rhédey igent vagy nemet mondott, attól függően, ho­gyan érintette a Dessewffy- bírtokot. A jelenlévők bólin­tottak, a főjegyző oldalba- lökte a szundikáló főbírót, hogy zárja be az ülést. Milyen nagyobb lé­tesítményekre emlékez­nek? Kettőre. Egyik az első vi­lágháborúban elesett áldo­zatok emlékműve. Ennek létesítéséről és az avató ün­nepségről két évig tárgyalt minden ülésén a képviselőtes­tület. A kerbet '»gyű­lési képviselője, Vay Mik­lós báró még József főher­ceget is meghívta az ünne­pélyre. Annyi egyenruhás le­ventét és idegen csendőrt még soha nem láttak a köz­ségben. Borsodból és Hajdú­ból is vezényeltek oda csend­őrszakaszokat. A kegyelmes főherceget is alig lehetett látni a kakastoliaktól. Másik létesítmény az ipa­ros kör építése. Igaz, ehhez a képviselőtestületnek csak annyi köze volt, hogy enge­délyezte. Az épület árát a kisiparosok, kereskedők ad­ták össze. Mire fordították az adót? Erre senki nem tudott választ adni. Kik a mostani tanács tagjai? A községi tanács mind a hatvan tagját közvetlen, tit­kos szavazással választotta a község 18 éven felüli lakos­sága. A hatvan választottból 20 termelőszövetkezeti tag, 17 munkás, a többi 23 pedig é. ielmiségi, alkalmazott és háztartásbeli. Előjoga senki­nek nincs, sem a gazdagságát, sem a vallását nem jegyzik egyetlen tanácstagnak sem. Hogyan, miről tár­gyal a tanácsülés? A húsz év sok-sok kiló­számra összegyűlt jegy­zőkönyveiben válogathattam volna, de mi fér néhány mon­datba. Csupán a legutóbbi tanácsülés előterjesztése tíz gépelt oldal. A végrehajtó bi­zottság jóváhagyása alapján a tanácselnök és a titkár megszövegezték az előter­jesztést és minden tanácstag a lakásán idejében megkapta, hogy felkészülten mehessen az ülésre. Ennek a tanács­ülésnek témája, hogyan gaz­dálkodik a végrehajtó bizott­ság az év elején rábízott 3 825 000 forinttal. A főbb adatok: hat kilo­méter járdaépítésre 400 000 forint, tanácsi üzem építke- kezésére 200 000 forint, par­kosításra, világítás korszerű­sítésére 80 000 forint, (ebben az évben 18 000 négyzetméter­rel nő a parkosított terület, összesen 27 000 négyzetméter van) belvíz elvezetésre 300 000 forint (erre az ötéves terv idején másfél milliót költe­nek), járási rendelőintézet építéséhez 465 000 forinttal járulnak hozzá, 200 000 forin­tot fordítanak az egységes vízmű továbbfejlesztésére, (az utcai vezeték 35 kilomé­ter hosszú, az új házak többsége már fürdőszobával épül, ezernél több lakás épült 20 év alatt). Talán a további felsorolás helyett még any- nyit, erre az évre 460 000 fo­rint értékű társadalmi mun­kát terveztek és az első fél évben már 318 000 forintot teljesítettek. Hogyan? Miért? Mert ezt a munkát a nép szavazta meg saját boldogu­lására, nem pedig Rhédey. Egyetlen tanácsülésről dió­héjban ennyit. Milyen nagyobb lé- teljesítményekre emlé­keznek a felszabadulás iáta? * 1 A milliárdos értékű Alka­loida, a 600 munkást foglal­koztató gépállomás, a Keleti főcsatorna, a több száz dol­gozót foglalkoztató földmű­vesszövetkezet mellett a hat kisebb üzemről, az állami gazdaságról, az iparitanuló­intézetről, az ötmilliós kul­1 házról, a sok kilométer járdáról, az emeletes szállo­dáról, a villanyhálózatról, Is­kolákról, termelőszövetkeze­ti majorokról szinte meg is feledkeznek. A múltban arra nem tudtak választ adni, ho­va lesz az adó, most azt kér­dezik: honnan veszi az ál­lam a milliárdokat, amiből a tiszavasvári létesítmények épültek. Milyen gondokkal küzd a tanács? (Ezt a múltra vissza. nem kérdezhettem meg.) A község lakosságának foglalkozásbeli megoszlása olyan gyorsan változik, ami­vel nem tudnak minden té­ren lépést tartani. A múlt­ban a lakosság 90 százaléka mezőgazdasági foglalkozású volt. Most 2660 az ipari üze­mekben és az állami gazda­ságban dolgozók száma. A termelőszövetkezeteknek 2320 tagja van. Hatszáznál több az értelmiségi és ad­minisztratív alkalmazott. Csak pedagógus (az MTH is­kola nélkül) 135 van a köz­ségben, a múltban 18 volt. A községben lakó családok­nak több, mint hatvan szá­zaléka bérből és fizetésből él. Ez nagyon megnövelte a lakás, fogyasztási és kulturá­lis igényeket. Tiszavasvári­ban jelenleg a zöldség, gyü­mölcspiac drágább, mint Nyíregyházán. A fejlődés pe­dig továbbra is ugrásszerű lesz. A jövő évben az Alka­loida munkáslétszáma meg­kétszereződik. Gondok ezek is, de nem a legsúlyosabbak a tanácsok egy híján két év­tizedes működésében. A „nép okos gyülekezetében” olyan sok nehéz feladat megoldá­sára találtak már kiutat. Minden remény megvan rá, hogy néhány éven belül ezek a gondok is enyhülnek. Csikós Balázs Annyit mozgolódtam a koppenhágai repülőgép ülé­sén, hogy leejtettem azt a budapesti irodalmi folyóira­tot. Szomszédom, ősz hajú, nyúzott arcú férfiú, lehajolt érte. Nyújtotta felém, mi­közben megpróbálta elolvas­ni a lap címét. Aztán rám­meresztette kidülledt, vize­nyős szemét és angolul kér­dezte: — Ezt milyen nyelven ír­ták? — Magyar újság ez, uram. Az undor hulláma futott végig az unott, beteges ar­con. A szomszéd úgy ejtet­te ujjai közül az ölembe a lapot, mintha visszataszító csúszó-mászó féregtől szaba­dulna meg; — Brrr! — Na de uram, miért ha­ragszik ránk ennyire? Én is magyar vagyok... Volt már Magyarországon... ? — Soha... de nem is le­szek. Ne haragudjon rám, ön igen rokonszenves gent- lemannak látszik, biztosan vannak ilyenek a honfitár­sai között is... De ha a maga életét úgy elrontotta volna egy magyar... hogyan is mondjam, nő... akkor maga is kémé a kormányt, hogy tiltsa meg olyan repülőgép landolását, amelyen ilyen nő tartózkodik... Legyintett egyet és vadul szívni próbálta a pipáját, ami közben kialudt. — Nem kételkedem, hogy szerencsétlenségére olyan némberrel találkozott, aki kárt és gondot okozott ön­nek mister... A karfára csapott, félig felemelkedett az ülésből és teljes arccal felém fordult: — Kár? Gond? Tönkretet­te az életemet... Negyvenöt éves vagyok, uram és nézzen csak rám, ugye hogy maga is hetven évre taksál. Egy ránc nem volt az arcomon, egy ősz hajszálam se... — megragadta a mellényét és rángatni kezdte. — Látja, hány kiló hiányzik innét? Húsz. Ezt mind az a fúria rabolta el, az ön honfitársa. — Mit tehetek én arról, vagy akármelyik más ma­gyar, hogy az a rémes nő szintén Magyarországon szü­letett. Dehát mi is történt tulajdonképpen? Mondja el uram, talán megkönnyebbül, ha így kiadja a mérgét. Legyintett: — Nem szeretek beszélni róla, minden idegem táncol, ha csak emlékezem rá... És sajnos, emlékeznem kell, mert... Bocsánat, mi az ön foglalkozása? — író vagyok, uram. — ügy? Na jól van, hát akkor elmesélem. Tehát. Egy nagyon derék csikágói üzletember, mondjuk Joe Smith, egy bárban megis­merkedett egy nagyon csi­nos harmincéves nővel. Ki­derült, hogy a nő Magyar- országról menekült. Smith nem törődött a részletekkel, Elly csinos volt, csábító, be­leszeretett, elvette feleségül. Smith kereskedelmi utazó lé­vén, egy nagy cég megbízá­sából kellett minduntalan az Államok különböző városai­ban felkeresni a vevőket. Néha négy-öt napig, néha egy hétig is távol volt. Alig néhány hónapja házasodott, máris érkeztek a névtelen levelek, a telefonhívások, hogy távollétében Elly igen jól szórakozik. Mr. Smith nem vette komolyan a dol­got, arra gondolt, megiri­gyelték boldogságát, köpött az egészre, Ellynek nem en- lítette, minek búsítsa a fia­talasszonyt. Aztán egy nap, hirtelen hazatérte után, fur­csa zavart észlelt a felesé­gén, a hamutartóban két szivarvéget talált, márpedig ő mindig csak pipázott. Egy magánnyomozó irodá­hoz fordult, a legügyesebb­hez. Ott az esetet a leggya­korlottabb, legeredménye­sebb nyomozónak adták t, James Chasenak. Talán ön is ismeri... hírből. Nnno! Fess fiatalember volt akkor ez a Chase, több mint száz ügy­felét hozzásegítette már a válóperhez szükséges bizo­nyítékokhoz. Most is bízott a sikerben. Megismerkedett EUyvel, megszerezte a lakás kulcsának másolatát. A pá­rocska pásztoróráján az el­rejtőzött Chase különlges fényképezőgéppel két felvé­telt is készített. A turbékolő szerelmesek felriadtak, a Io_ vág — miután szemrevéte­lezte, hogy a nyomozó sok­kal izmosabb, mint ő, a film­tekercset tehát nem birja el­venni tőle — kapkodva fel­öltözött és odébbállt. Ehv azonban nem adta fel a harcot, sírt, könyörgöft. hí- Zelgett. A felvételek végül mégsem kerültek a válópe­res bíró asztalára... Haiaj! Négy éve annak. Átkozott a nap, amikor az történt! — Szóval, Mr. Smith, ön­nek nem sikerült elválnia? Pokolba Mr. Smith-szel! Már hogyne sikerült volna... Egyéb bizonvítékok alapián. Nem érti? Én nem vagyok Smith, én Mr. Chase va­gyok. James Chase, a mes- terdetektív, aki tetten é<;te a bűnöst, aztán a drágalátos hölgy csapdájába esett és a végén őmiatta vált el az a Smith a feleségétől és ne­kem kellett elvenni azt a bestiát... EGY LEGENDA nyomában Tanúvallomást szeretnék tenni. Ifjú koromban, egy Mátyás napi köl­esei vásáron Ujfalussy csendőrtörzs­őrmester halálra szúrt egy kóródi legényt. Engem annyira megrázott az ügy, hogy keményen elhatároztam: egyszer utána járok, miért kellett meghalnia. Most kerülhetett rá sor. Károly Sándorné tanácstitkár kérésemre fellapozza a községi anyakönyvet. Itt áll: „Tuba Kálmán, tiszakóródi születésű, 29 éves, refor­mátus, nőtlen. Meghalt 1940 február 26-án délután 17 órakor. A halál oka: csendőri fegyverhasználat.” Mindjárt a tanácsháza közelében lakik Kölesén Harbula József. Ö így vall: „Igen, én vittem orvoshoz. A vásárba mentem szánnal, hogy be­szállítsam Bakk Józsi bácsi kocsmá­ját. A pult már fenn volt. Nagy kia­bálást hallottam, de nem tudtam odafigyelni, a csikóim rakoncátlan- kodtak. Akkor odajöttek a csendőrök és megparancsolták, hogy azonnal tegyem fel a sebesültet. Nem igaz, hogy a torkán tapostak, amig az or­voshoz értünk, hogy ne tudjon elle­nük vallani. Nem is tudtak volna, hiszen a pultra fektettük. De az igaz, hogy a bíró hiába sürgette, vágtas­sunk: megparancsolták, hogy csak lassú lépésben mehetünk. Ez is elég volt szegénynek. Mire dr. Major György körorvoshoz értünk, minden vére kifolyt. Elvérzett.” Az orvos szolgálója kóródi volt. Tuba Kálmán még felismerte. Meg­szorította a kezét, mintha üzenni akarna valakinek. De már nem tud­ta elmondani. A szolgáló keze egy hónapig kék volt utána, ahol meg­szorította. Szúrjatok! Igaz Dániel vámosoroszi lakos, most az Állami Biztosító megbízott­ja, ott volt azon a vásáron. Látta, ami történt. Tuba Kálmán ivott. Kö­tekedett az emberekkel. Szanitter Béla adóügyi jegyző, szintén kóródi származású próbálta kivezetni a vá­sárból. Aztán csendőrök fogták köz­re. Tuba Kálmán nagy erővel ösz- szefogta a szuronyaikat és tréfásan a szájába vette a hegyüket. Akkor rohant oda a járőrrel Ujfalussy törzs- őrmester. Azt kiabálta: „Szúrjatok!” Hernáczki Zsigmond kölesei la­kos is ott volt. „Két csendőr mellet­te volt, nem boldogultak vele, akkor jött oda a törzsőrmester a járőrrel. Csak az ő szuronya lett véres. Köz­vetlenül a szíve alatt ment bele a szurony Tubába.” Idős Varga Ferenc Köleséről. „Ott álltam, öt méterre. Este a csend­őrszázados, aki kijött, ki is hallga­tott. Ujfalussy nem szándékosan szúrt. A kezét verte Tubának, hogy vegye le a szuronyokról. De meg­csúszott a nagy hóban, így szaladt bele a szurony Tubába, véletlenül.” Lőcsei Dániel, Kölese. „Engem is kihallgattak. Tuba két csendőr pus­káját megragadta és keményen fog­ta, Ettől lett mérges Ujfalussy,* Gavallér Ernőné: „Aznap a köl­esei telefonközpontban dolgoztam. Ujfalussy négyfelé is jelentette a dolgot. Össze-vissza kellett kapcsol­nom számára Mátészalkát, Nyíregy­házát, Kassát és Pestet. Két helyen harsányan visszanevettek: legalább alaposan leszúrtad?” Özvegy Bihari Péterné, Tuba Ida, a halott legény nővére: „Együtt mentünk a vásárra. Azóta is harag­ban vagyunk Gavallér Ernővel, mert amikor már hazaindultunk a három vásárolt süldővel, még hívta vissza, inni. És nem vallott mellette. Ma­kacs ember volt a testvérem, de nem garázda. Akkor nemrég szerelt le, kilenc és fél évig volt katona, sza­kaszvezető. Udvarolt egy Juliska ne­vű lánynak Uszkán. A lány szerette. De a szülei a bíró gazdag fiához akarták adni. Az anyja verte. A bíró fia is ott volt a vásáron. Kálmán fá­jós lábára lépett. Kálmán szelíden orron fricskázta. Ezt nevezik köteke- désnek. A csendőrök azt mondták, tegye keresztbe a kezét, megbilin­cselik. Kálmán azt mondta, ő is is­meri a szabályzatot, ez nem jár. És elővette a dózniját, cigarettát kezdett sodorni magának. A dóznit felütötték szuronnyal és azonnal szúrtak. Uj­falussy beperelt engem is Fehérgyar­maton, amiért átkozom. Ma is átko­zom. Tudom, hogy négy embert ölt meg és Tarpán egy terhes anyából kitaposta a gyereket. Juliska tíz évig siratta Kálmánt, mielőtt férjhez ment. Sok tanú van még. A legenda: hogy Tuba útjában állt valami nagy úrnak, akinek a kedvesét katonako­rában elszerette. Másik legenda, hogy sokat tudott a rongyos gárdis­ták kárpátaljai rémtetteiről, féltek, hogy kibeszéli részegen, ezért kel­lett eltűnnie. Az igazság egyszerűbb és szomo­rúbb. Egy szegényesen öltözött le­gény, próbálta megvédeni emberi méltóságát. Ezért kellett meghalnia, öt fegyveres egy részeg, fegyverte­len ellen — valóban: miért kellett itt szúrni? Jó katona volt. Nagyon valószí­nű, hogy behívják és amúgyis el­pusztul a világháború valamelyik poklában. En mégis gyászolom méltatlan halálát. Gesztelyl Nagy Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom