Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-18 / 194. szám
augusztus 18. KELET-MAGVARORSZAa «. oMa! Három hét múlva békekölcsönsorsolás Az Országos Takarékpénztár három hét múlva, szeptember 9-én és 10-én Budapesten tartja az 1, az V. és a VI. Békekölcsön kötvények 4968. második félévi sorsolását. Az első napon az I.. Békekölcsönt húzzák, 90 400 kötvényre 24,8 millió forintot sorsolnak ki. A második napon az V. Békekölcsönből 359 700 kötvényre 49,9 millió forintot, a VI. Békekölcsön 532 000 kötvényére pedig 74,1 millió forint jut a szerencsés nyerteseknek. Hazafelé Vidám kis csoport utazik a mátészalkai vonaton. A fiúk énekelnek, az ülésen dobolnak. Nagy a jókedv. Két hetet töltöttek el a sóstói gyermeküdülőben. Az iskola küldte őket jó tanulásukért, példamutató magatartásukért. Teljes ellátást kaptak ingyen. Pinkoczi Ildikó negyedik osztályos, Tt- s-abecsen lakik. Tarsolyéban számtalan élménnyel tér ha_ A tévében megnéztük a táncdalfesztivált. Sokat vitáztunk azon, hogy némelyik zenész fiú-e, vagy lány. Olyan nagy hajuk volt, meg érdekes ruhájuk. De a legjobb az volt, amikor ránga- tósdit táncoltunk, a búcsúßSt&Tl. Csak sejtem, hogy mi lehet as a rángatósdi. Észreveszi. — Olyan kidobós, — magyarázza —* <tmi most divatos. Tegnap este tanultuk. Ili néni csinálta, meg egy másik nagyfiú. Borbély Feri nyolcadik osztályos penyigei fiú. Az üdülőben rendezett Ki mit tud? vetélkedőn ö lett az első. Szájharmonikáján táncdalokat, népdalokat játszott. Édesapja tanította rá. Itt is ö a mókamester. Orosz Anikó, nagydobosi kislány arról mesél, hogyan törtek borsot a fiúk orra alá. Kövér kisfiú áll meg a fülke ajtajában, körtét majszol. Tekintélyes külseje a méhte- leki Deutsch Lajcsiban újabb történetet idéz fel. — Amikor megérkeztünk az üdülőbe, megmértek bennünket, Józsi bácsj kihirdette, hogy aki legtöbbet hízik, az értékes jutalmat kap. Az egyik srác nagyon sokat evett. Volt úgy, hogy reggelire két kancső kávét megivott, csomó vajas kenyérrel. Hű, de mérges volt, mikor megtudta, hogy a hízást versenyt mégse ő. hanem Bernét Veronika nyerte... Tomasovszky kétmilliárd forint VASARLÄSRA. Kétmilliárd forintot költött el vásárlásra a megye lakossága ez év első felében, nyolc százalékkal többet, mint az elmúlt év első hat hónapjában. 70 000-en fürödtek az utóbbi három hónapban a mátészalkai strandfürdő 38 fokos gyógyhatású vizében.______________________________ ejek EmU felvétele A NAP HÍREI TŰZOLTÓ JUBILEUM. Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli a nagykállói önkéntes tűzoltótestület — írja Földesi Rezső, a tűz- oltötestület parancsnoka. — E nevezetes esemény alkalmából baráti összejövetelen emlékeznek meg a testület tagjai augusztus 18-án este. A négyes: 130 ezer forint A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett: négy találatot 27 fogadó ért el, nyereményük egyenként 129 690 forint. Három találata 3161 fogadónak volt, nyereményük egyenként 554 forint. A kéttalálatos szelvények száma 117 164 darab, ezekre egyenkint 19 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. NYÍREGYHÁZIAK A DEBRECENI VIRÁGKAR- NEVÁLON. Augusztus 20- án rendezik meg Debrecenben a III. országos virágkarnevált, amelyre a Nyíregyházi Kertészeti Vállalat is benevezett. A vállalat az elmúlt évben is eredményesen szerepelt a karneválon; részvételüket a 20 perces film is dokumentálja, amelyet a moszkvai színes tévé is közvetített. Ezt a filmet most Debrecenben a Víg mozi vetíti, s augusztus végén a nyíregyházi Krúdy mozi vásznán is gyönyörködhetnek benne a nézők. ÉLÜZEM SZINT FÖLÖTT. Kiváló eredményeket ért el az első fél évben a menetrend szerinti személy- és tehervonatok indításánál a MÁV mátészalkai csomóponti üzem. Eredményeik ezekben a mutatókban jóval az élüzem szint követelményei fölött vannak. CSOMAGSZÁLLÍTÓ KOSARAK AZ NDK-BA. Tízezer horganyzott csomagszállelentkezzen a nyertes! A lottó július havi tárgy- nyeremény-sorsolásán (melyen a 30. heti szelvények vettek részt) az egyik főnyeremény, a Budapest, I. Batthyányi u. 38. sz. alatt felépülő társasházban az I. emelet 11. szám alatti 3 szobás (2 kisméretű), loggiás öröklakás megyénkbe került. A nyertes szelvény száma 5 748 871 tulajdonosa még nem jelentkezett. Az OTP közli, hogy amennyiben a mai napon a nyertes nem jelentkezik, nyereményigényét elveszti. Kérik a lakosságot, hogy a 30. heti lottószelvényeit ismételten vizsgálja felül. gépesítés a gazdaságosság ÉRDEKÉBEN. Rövid idő alatt négy emelődarut vásárolt a Nyíregyházi Építőipari Ktsz — közöttük egy pantelldarut is — hogy gyorsabbá, gazdaságosabbá tegye az építkezéseket. Fő törekvésük most a lakásépítkezések ütemének emelése. PROGRAM IMS. augusztus tS, vasárnap ILONA napja A Nap kél 4.43, nyugszik 18,51 órakor. A Hold kél 23,18, nyugszik 15,48 órakor. Meleg Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen záporral, zivatarral. Gyenge, napközben megélénkülő délnyugati szél. A nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. Kossuth rádió 8,16: Lányok, asszonyok — 8,36: Bécsi vér. Részletek J. Strauss operettjéből — 9,03: A Balaton tündére. Mesejáték — 10,10: Zenés műsor üdülőknek — 12,*5: Nótacsckor — 13,00: A világgazdaság hírei — 13,05: Olvasónaplómból. Barabás Tibor írása Ter- sánszky Józsi Jenőről — 13,15: Liszt-művek — 13,50: Hírdetőműsor — 14,00: Néhány perc tudomány — 14,05: Amelita Galli Curci és Pataky Kálmán énekel — 14,45: Hétvégi külpolitikai figyelő — 15,10: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora — 15,55: Hétvége... — 17,30: Mérkőzések percről percre — 18,30: Herbert von Karajan vezényel — 19,54: A kürt. Rádiójáték. Gárdonyi Géza regényéből 20,20: Kapcsoljuk az Erkel Színházat: Táncdalfesztivál 68. Döntő — Kb. 23,00 Szép magyar vers. Kosztolányi Dezső (ism.) — 0,10: Tánczene. Petőfi rádió 10,00: Zenés est öt tételben (ism.) — 10,59: Balettzene operákból — 11.40: Világhírű művészek felvételeiből — 13,04: János vitéz. Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rádióváltozata, n. rész (ism.) — 14,08: „Balaton viharja, Bakony orgonája”. Földművesszövetkezeti együttesek vetélkedője. Veszprém megye (ism.) — 14,39: Három dal, három énekes — 14,50: Mark Rejzen énekel — 15,05: Fúvóspolkák — 15,15: Zenekari muzsika — 16,05: Ádám Jenő népdalfeldolgozásaiból — 16,25—17,20-ig: Mérkőzések percről perce — 18,05: A Közel- Kelet közelről — 18.40: Kedvelt operettmelódiák — 20,00: A kürt. Rádiójáték — 21,09: A Lipcsei Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye — 22,20: Macbeth. Részletek Verdi operájából. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Ünnepi előkészületek — Hétvégi krónika — Slágerparádé. URH 18,05: Hanglemezparádé — 18,59: Sugár Rezső — Romhányi József: Hunyadi — hősi ének — 19,55: A jazz kedvelőinek: Albert Mandelsdorf együttese játszik — 20,07: Martinu: Julietta. Háromfelvoná- sós opera — Közben 21,00: Tengerész Henrik élete. Előadás. Televízió 9,00: Tíz hét Vietnamban 6. A tenger kapuja (Ism.) — 9,30: Antoin Blguet elrablása Magyarul beszélő francia film (ism.) 10,35: Mit tudnak önmagukról? Riportfilm (Ism.) — 10,55: Nóta- 3ZÓ (ism.) - 11,15: Magyar fiatalok a2 NDK-ban. Riportfilm. (Ism.) — 11,40: JazzpódJum (ism.) - 15.15: Tüskevár. 7. A A tüskevár meghódítása (Ism.) — 15.45: üj utak a pedagógiában. — 16.20: A centrum áruházak műsora — 16,25: A Magyar Hirdető műsora — 16,30: Hírek — 16,35: János vitéz, összeállítás Kacsob Pongrácz népszerű daljátékából (ism.) — 17.40' Tudósklub. 8. A paplrrobbanás — 18.30: Evezős női Európa-bajnok- ság. Közvetítés Berlin—Grünau- ból. felvételró] — 19,00: A tévé jelenti... — 19.45: Cicavízió — 20.00: Tévéhíradó — 20,20- Tánc- dalfesztlvál 68. Döntő — l rész — 21,20: Kisfilm - 21,40: Tévéhíradó - 2. kiadás — 22.00: Táncdalfesztivál 68. Döntő — II. rész. Eredményhirdetés — 23,00: lóéjszakát, felnőttek! Gusztáv fellázad. Bratislava] tv 8,40: Kicsinyek műsora — 9,10: Gyermekműsor — 10,10: Istenek és emberek (tévéfilm) — 10.40: Képzőművészeti film — ti,30: Helyszíni közvetítés Opava környékéről — 15,00: Csehszlovákia— Jugoszlávia nemzetközi úszóverseny — 16,00: Női evezős EB közvetítése (intervíziós adás) — 18,20: Gyermekműsor — 18,45: Esti mese —1 19,00: Tévéhíradó — 19,20: Sporteredmények (1.) —■ 19,50: Mit szól hozzá Erich úr? — 20,00: Költészet — 20,20: Svéd filmvígjáték (csak felnőtteknek) — 22,05: Tévéhíradó — 22.20: Sporteredmények (2.) — 22,30: Paganini zenekari hangverseny. A nyíregyházi mozik KRÚDY MOZI: A MAGÁNYOS VILLA TITKA Előadások kezdeté; fél 5. fé) I és fél 9 órakor. Telefon: 12-61. KERT MOZI: KÉT NAP AZ ÉLET Előadás kezdete: sete 5 órakor. BÉKF MOZI CSODALATOS ÉLET Előadások kezdete: fél 5. fél T é9 fél 9 árakor. GORKIJ MOZI: AZ ARANYSARKANY Előadások kezdete: I. ( és I órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ MOZIJA: ÉLET A KASTÉLYBAN Előadások kezdetei fél 8 és fél 8 órakor. Bőséges felhozatal és olcsóbb árak a szombati hetipiacon A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága es a megyei tanács napilapja. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség; Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Dona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés) dij egy hónapra; 17 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza. Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczi István lító kosár elkészítésére kapott megrendelést az NDK- ból a Nagykállói Fémtömegcikk Ktsz. Nyolcszázat a napokban már elszállítottak, a következő négyszázas széria is munka alatt van. KULTURÁLIS CÉLOKRA 322 EZER FORINTOT fizettek ki az év első felében a csengeri járás szövetkezeti gazdaságai. VÁSÁROLNI IS LEHET majd a Budapesti Őszi Vá_ sáron kiállított termékeket. A szeptember 6-án nyíló Budapesti Őszi Vásárra kivonul a Centrum Áruház is. így a kiállított újdonságokat — ellentétben a BNV- vel — a látogatók zömmel már meg is vásárolhatják. Régen nem láttunk ilyen bőséges választékot, szebbnél szebb áruféleséget hetipiacon, mint szombaton. Szemnek is gyönyörködtető látvány volt a gyümölcs és zöldségpiac óriási árukészlete. Ha figyelembe vesszük a tavaszi hónapok mostoha időjárását, szinte csodálatosnak nevezhetnénk, hogy minőségben és mennyiségben is ilyen felhozatalt láthattunk szombaton. Az áruböség befolyásolta az árakat is. Általában estek az árak. Olcsóbb lett a gyümölcs és a zöldségféle is. Gyümölcsből például szebbnél szebb körte és őszibarack kilogrammonként 3—4 forintos árért került forgalomba. Aránylag a szőlő ára magas 7—8 forint, azonban ez meg primőr árként szerepel. Olcsó az alma 3—4 és szilva 2—3 forint kilogrammonként. A zöldségpiac felhozatala is várakozáson felüli volt. Óriási választék és szebbnél szebb áru jellemezte a szombati piacot. A minőségileg is szép paprika kilogrammja 2.50—3 forint. Jellemező az olcsóbbodásra. hogy az eddigi kialakult burgonyaárakban is változás történt. Az eddigi 3,20 forintos ár helyett 2,50-ári árusították a gülbaba burgonyát. A vásárlóközönség kedvelt árucikke, a csöves kukorica ára is olcsóbb lett. Csövenként 65—70 fillér volt az ára. Általában olcsóbb lett a paradicsom, káposzta és s zöldségféle is. Hasonlóan áresést tapasztalhattunk a szárnyaspiacon Az élő csirke ára is olcsóbb lett, 40—50 forintért igen szép csirkét árultak páronként Hasonlóan olcsóbb lett a pulyka, kacsa és a liba is. F. P, A BERLINI A BERLINI AEROS NAGYCIRKUSZ , Yiptri vendégjátéka Szabolcs megyében csak Nyíregyházán CSAK 4 WArlU. _ a pjac téren augusztus hó 27-től 30-ig Előadások kezdete délután fél 4 és este fél 8 órakor. A délutáni előadások az estiekkel teljesen azonosak! Tekintse meg az AEROS CIRKUSZ állatkertjét reggel 9-től este 19 óráig. Kívánságra az IBUSZ külön autóbuszokat indít a környező községekből. jegyek elővételben már válthatók a színház pénztáránál. TELEFON: 16-22.