Kelet-Magyarország, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-31 / 178. szám
8. ©Ma! rELET-MAGYARORSZAO 1968 5ű«us 31. UJ TANTÁRGY: A HONVÉDELMI ISMERETEK. Szeptembertől a művelődési miniszter rendelete értelmében valamennyi iskolában új tantárgyat vezetnek be: a honvédelmi ismereteket. A tananyag gyakorlati elsajátításának elősegítésére a Hadtörténeti Múzeum haditechnikai kiállítást rendezett a gyöngyös; 1. számú általános iskola udvarán. Képünkön: A szuperszonikus repülőgép és a többi haditechnikai eszköz ugyancsak vonzza az érdeklődő diákokat. <mti foto) Másodosztályú talponálló Fellelhető meleg nyári estéken, a nyíregyházi Krúdy Gyula szabadtéri színpad parkterületén. Különben egy közönséges büfé, ahol az előadások szünetében savanyúcukrot, perecet, citromlevet, avagy sört lehet kapni. Igen ám, de az utóbbiakat csak másodosztályú áron és lökdösődés, cipőtaposás kíséretében, mert ugyebár mindenki szomjas. A panaszkodók: „Drágább egy üveg kőbányai, mint a belépőjegy a szélesvásznú filmre.” A vendéglátó: „Még így is ráfizetéses a büfé, mert kicsi a forgalom, a rezsi meg magas.” Az újságíró: Az új Krúdy filmszínház büféjéből kitiltották a sört, s így nincs másodosztályú ár. A szabadtérin van ez is, van az Is, csak nyugalom nincs. Pedig néhány lépéssel odébb tárt kapukkal várja vendégeit a Jereván sörkert„. Nem volna elegendő csak ©tt árusítani a sört? (as) ELÖADÄS A MTESZ- KLUBBAN. Dr. Kakuk Tibor, az Állami Vakcinatermelő Intézet ismert szakembere a szopóskori állatelhül- lást okozó legfontosabb betegségekről és azok megelőzéséről tart előadást augusztus 2-én. 14 órai kezdettel a MTESZ irodaházi termében Nyíregyházán. VIT-EST. Tunyogmatol- eson augusztus harmadikén vetélkedővel, irodalmi műsorral színesített VIT-estet rendeznek a fiatalok, amit VIT-bál zár. FILMKLUB PROLONGÁLVA. ősszel már negyed ízben nyílik meg a filmklub a megyeszékhelyi Móricz Zsigmond Művelődési Házban, ahol régi nagysikerű filmeket vetítenek kéthetenként, s neves szakemberek jelenlétében rendeznek vitát a látottakról. HÉT ÉV HÉT MILLIÓ. Egészségügy; célra évről évre nagyobb összeget fordítanak a költségvetésből a kisvárdai járásban. Míg 1960-ban 10,5, addig az idén már 17,7 milliót irányoztak elő a lakosság egészségügyi diétására. KISLAKÁSOK. Az Idén 30 milliós termelés; tervet tűzött maga elé a Mátészalkai Vegyes Ktsz, mely tízmillióval több a tavalyinál. Figyelmet keltő, hogy a munka kétharmadát — húszmilliót — kizárólag a lakosságnak végzendő építőipar; szolgáltatás, kislakások építése teszi ki. UJ GIMNÁZIUM CSEN- GERBEN. Idén tervezik meg, jövőre és 1970-ben építik fel Csenget legújabb létesítményét, a nyolctantermes új gimnáziumot. ífc Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilap)* FBszerkeez'ö: Ordas Nándor Szerkesztőségi Nyíregyháza. Zrínyi Henna u. S. Telefon* 16—VO. 16—1Ti. Kiadja* a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Krlnyl Ilona u. *. Vei.* 80—#6 Felelős kiadói Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetést dl) egy hónapra: lt forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Indes szám: 36 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg ét nem adunk vissza. Bzabolcs-Szatmát megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa György ót S. jgelőg vezető: Holéczl István KOMBINAT. A Nyíregyházán, tsz-társulásban megépíteni tervezett sertéshízla- ló kombinát 1970-re készül el, két ütemben. Először a tenyésztési, majd a hízlalási épületeket húzzák fel. Teljes üzemeléskor a kombinát évi 3,5—4 ezer darab hízott sertést ad a fogyasztóknak. VIDÁMPARK FEJLESZTÉSI ALAPBÓL? A Nyíregyházi Városgazdálkodási Vállalat az idén a fejlesztési alapjából tovább gazdagítja gépparkját, s egy új műhelyépületet hoz létre. A további fejlesztési alapot a vidámpark létesítésére szeretnék felhasználni, új szolgáltatást teremtve általa. ERDÖHÄTI CSERETELEP. Az erdőháti községekben lakó gázfogyasztók jobb ellátását szolgálja a Ga- csályban megépülő cseretelep, melynek üzembe helyezését augusztus végére, szeptember elejére tervezik. HÚS BEREGBÖL. Erőteljesen növekszik a húsbaromfi termelése az utóbbi időben a beregi községekben. Az idén az értékesítésük megközelíti az 50 vagont. Három tsz rátért a fajtahibrid tenyésztésére. SORSOL A TÜZÉP. Kétezer piackutató kérdőivet küldött szét a TÜZÉP megyénkben. A válaszolók között most augusztus elsején Nyíregyházán, a vállalat központjában tíz darab 300 forintos vásárlási utalványt sorsolnak ki. MELEGKONYHÁS KIS VENDÉGLŐ. Befejezéséhez közeledik Porcsalmán egy melegkonyhás kisvendéglő, továbbá egy új élelmiszer- bolt építése. ÁRVÍZVESZÉLY LENGYELORSZÁGBAN. Az elmúlt héten egész Lengyelország területén, de különösen az ország déli megyéiben kiadós esőzések voltak. így például az opolei, a katowi- cei és a krakkói vajdaságban három napon át szakadt az eső. Ezeken a területeken a folyók vize annyira megduzzadt, hogy el kellett rendelni az árvízvédelmi készültséget. Az opolei vajdaságban az Odera vize kilépett medréből és Krapko- wice környékén elárasztotta a földeket. FOLYÓIRATOLVASÖ KLUBOT tervez megnyitni augusztus elején a Móricz Zsigmond Művelődési Ház Nyíregyházán, ahol a szervezett dolgozók minden este forgathatják majd a hazai és a külföldi lapokat LENCSÉS-TANYÁN, mely Pátroha község külterülete, szeptember elejéig bolt létesítését vállalta a fogyasztási és értékesítő szövetkezet. Hasonlóan új boltot terveznek építeni a közel; pátro- ha-bajorhegyi településen is jövőre. HELYISÉGCSERÉT tervez Mátészalkán a fodrászszövetkezet és a szabó szalon, így a férfifodrászat is közművesített épületbe kerül. Olcsót még olcsóbban! I I I NYÁRI VÁSÁR augusztus 12-ig AZ BKV. LEÉRTÉKELT RUHÁZATI CIKK BOLTJAIBAN Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán Eredeti ár: Engedm. ár: Eng. % selyem méteráru 32—34,— Ft 22,40—23,80 Ft 30 % NŐI FÜRDŐRUHA 60—84,— Ft 42—58,80 Ft 30 % „FECSKE FIŰ ÚSZÓNADRÁG 8,— Ft 5,60 Ft 30 % GYERMEK SHORT 30,— Ft 21,— Ft 30 % ÉS MÉG SOK SZÁZ FAJTA LEÉRTÉKELT RUHÁZATI CIKK KAPHATÓ 30 % ENGEDMÉNNYEL. DELEGÁCIÓ a jubileumra. Határial álkozó volt nemrég a fehérgyarmati járás és a szovjetunióbeli, nagyszőlősi járás ifjúsági vezetői között, ahol megállapodtak: a Komszomol megalakulásának - novemberben sorra kerülő 50. évfordulója alkalmából delegációcserére kerül sor közöttük, ARANYÉRMES, SOROZATBAN. Megkezdték az országos bemutatón aranyérmet nyert UNIFRUCT SUPER gyümölcsosztályozó sorozatgyártását a Szabolcs- Szatmár megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál. Ugyanakkor három termék — gabonafuvó, zsákszállító és borjúnevelő — új változatának első példányain is szorgoskodnak. KÉSZENLÉTBEN. Jánk- majtison a helybeli tsz ifjúsági brigádja a növény- és gyümölcsápolás; munkák után az aratásban is ott segített, ahol legjobban szorított a cipő. Készenléti brigád néven emlegetik a szocialista címért küzdő kollektívát, melynek mind a 12 tagja — lány. IRÁNY: EZER MÉTER! Jó ütemben halad Sóstón a harmadik termálkút fúrása, mely a fürdőhely vízkészletének gazdagítását, újabb medencék ellátását szolgálja majd. Úgy tervezik az építők, hogy szeptemberig az ezredik méterig is elérnek. „EGY SZÉK AKCIÓ”. Szabadság telepen — volt Szennyespuszta — a fiatalok társadalmi munkával kul- túrházat építettek, de a berendezésre már nem jutott pénz. Ezért úgy döntöttek, hogy valamennyi KISZ-es önszántából igyekszik megvásárolni egy-egy széket a művelődési házba. Eddig 60 darabot rendeltek meg. Gyermekbénulás Lengyelországban A gyermekbénulásos megbetegedések száma, amit a nagyszerűen megszervezett oltásokkal már évek óta úgyszólván a nullára síké rült csökkenteni, az egészségügyi hatóságok jelentése szerint az idén jelentősen emelkedett Lengyelországban, helyesebben az ország bizonyos területein. Az év folyamán eddig mintegy 250 gyermekbénulá- sos, illetve erre gyanús megbetegedést jelentettek. Ehhez hasonló magas számot utoljára nyolc évvel ezelőtt, 1960-ban jeleztek. A mostani megbetegedések elsősorban Poznanban és a poznani vajdaságban jelentkeznek, Varsóban eddig egyetlen gyermekbénulásos megbetegedés sem volt az idén. Az egészségügyi hatóságok máris megtették a szükséges intézkedéseket és mint dr. Jan Kostrzewski közegészségügyi miniszter mondotta, már augusztus első hetében országos méretű kampányt kezdenek, amelynek keretében minden 15 évesnél fiatalabb lengyel állampolgárt, az az több mint tízmillió gyermeket beoltanak a Szovjetunióból, Jugoszláviából, illetve az egészségügyi világszervezettől származó oltóanyaggal. „AUTÓ-HELIPHOS 100” MÁTÉSZALKÁN. A járási tanács kórházában augusztus hónapban szerelik be a gyógyítást tovább javító röntgenkészüléket, melyre 120 ezer forintot költöttek. VÍZ A TANYÁN. Mély fú- rású kút szolgáltatja az egészséges ivóvizet a fehér- gyarmati járás tanyai településeinek ötven százalékában. E távol eső helyeken jelenleg tizenkilenc mély fúrá- . sú kút van. PROGRAM airadója (ism.) — 19,10: Majiáth Júlia táncdalaiból — 19.20: Hangverseny a stúdióban — 20^30: A. diákherceg. Részletek Romberg operettjéből — 20,49: A teljesedő látomás Partalis János versei — 21,04: Nóta és népdalest. Közvetítés Mezőtúrról a szövetkezeti népi zenekarok III. országos vetélkedőjéről — 22,04: A Csehszlovák Rádió felvételeiből — 22,40: Mi van a cégtábla mögött? (ism.) — 22,50: A svájci Olasz Rádió énekkara énekel, URH 18,1«: Tánczenei koktél (ism.) 18,55: Magyar zeneszerzők — 19,41: Két zongoraötös — 20,50: A jazz kedvelőinek: Art Tatum zongorázik — 21,09: Külföldi tudósoké a szó — 21,24: Richard Strauss operáiból — 22,15: Händel: összes orgonaversenyei I. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből — Chopin etűdök — Hazatért fiatalok Kéken — Munkásellátás a Nyíregyházi Konzervgyárban.. Televízió 17,53: Hírek — 18,00: Nemzetközi úttörőtábor megnyitása Csillebércen — 18,30: Cook Kapitány nyomában. Magyarul beszélő olasz filmsorozat V., befejező rész — 19,20: Esti mese — 19,30: VIT 68. Magyar gálaest — 20,00: Tévéhíradó — 20,20: Sherlock Holmes: A Bruce Partington tervek. Angol film — 21,ío: Zenei figyelő — 21,45: Tájak városok, emberek Nigéria — 22,05: Tévéhíradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 17,35: Tunéziai riportfiira — 18,30: Az idegenforgalom valutaforrása — 19,00: Tévéhíradó — 19,25: Zenés vígjáték — 21,30: Felső-Garamvidék — 22,10: Tévéhíradó — 22,30: Beszélgetés Óta sik miniszterelnök-helyettessel. Nyíregyházi mozik KRODT MOZI* , AMERIKAI FELESÉG Előadások kezdete: tél 5, fél 1 és fél 8 órakor. Telefon: 13-81. KERT MOZI* CASANOVA UTOLSÖ RÓZSÁJA Előadás kezdete; este 8 óra kor. BÉKE MOZI: A HAMIS IZABELLA Előadások kezdete: féj 8, fél 9 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI* CHAPLIN KAVALKAD Előadások kezdete; 4« 8» ét 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ DESI HÁZ MOZIJA: A HAJOK A KIKÖTŐBEN ROBBANNAK Előadások kezdete: fél 8 és fél 8 órakor. IMS. július 31, szerda OSZKÁR napja A Nap kél 4,20, nyugszik 19,21 órakor. A Hold kél 10.03, nyugszik 21,23 órakor. 170 éve, 1798 július 31-én született Szentpétery Zsigmond, az első nagy magyar színésznemzedék sokoldalú, kiváló művészegyénisége. Debreceni teológiai tanulmányait félbeszakítva tizenhét éves korában színésznek állt, s különböző társulatokkal, csaknem két évtizedig járta az országot, majd a budai színház tagja lett. Innen szerződtette 1837-ben az újonnan megnyíló pesti Nemzeti Színház, amelynek színpadán egészen haláláig 1858- ig működött. A deklamáló paté- tikus színjátszás virágkorában egyszerű, természetes beszédmódjával tűnt ki. Különösen a kedélyes szerepekben nyújtott alakításaival aratott emlékezetes sikereket. Németből és franciából több színművet fordított, illetve dolgozott át a Nemzeti Színház számára. Lassú felmelegedés Várható időjárás ma estig: napközben kissé megnövekedő felhőzet, legfeljebb a délutáni órákban inkább csak a keleti megyékben egy-két helyen zápor, esetleg zivatar. A helyenként még élénk északnyugati, északi szél tovább mérséklődik. Mérsékelten meleg idő. Várható legmagasabb .appall hőmérséklet 24—28 fok között. Kossuth rádió 8,16: Kedvelt régi melódiák — 8,55: Orvosi tanácsok az epilepsziáról — 9,00: Két Haydn-szimfónia — 9,29: A Szabó-család (ism.) 10,10 Zenés műsor üdülőknek — 12,15: Tánczenei koktél — 13,00: A világgazdaság hírei — 13,05: Válaszolunk hallgatóinknak — 13,20: Dalok — 13,45: Marica grófnő. Részletek Kálmán Imre operettjéből — 14,19: Nőkről — nőknek — 14.49: Kóruspódium. A Debreceni Magyar Gördülőcsapágy Művek Vasas munkás- kórusa énefcel — 15,15: Enrico Caruso operafelvételeiből — 13,39: Ólomkatonák. Somorjai Józseí rádiójátéka. I. rész — 16,20: Szabó Miklós nótákat énekel. Fátyol József klarinétozik — 16,45: A magyar jakobinusok. Krúdy Gyula regénye folytatásokban Vm. rész (ism.) — 17,05: Külpolitikai figyelő — 17,20: Liszt-művek — 17,50: Emlékezzünk régiekre. Látogatás az esztergomi megyei levéltárban — 18,10: A hónap slágerei — 18,40: Bemutatjuk új operai elvételeinket — 19,30; Menők és mukik. Juditfc Higgine elbeszélése rádióra. — 20,14: A Magyar Rádió és Televízió énekkara népdalokat énékel, Béres János furulyázik — 20 30: Zenegyár a Themze partján I. rész — 22,20: Szófiából jelentjük... VIT-műsor — 22,40 A jazz világa — 23,30: Ravel: F* dur vonósnégyes — 0,10- Filmzene. Petőfi rádió 10,00: Az ellopott Hold. Lúdvik Askenazy meséje folytatásokban I. rész — 10,11: Csajkovszkij operáiból — 11,15: Elő- hang. A jövő hónap magyai irodalmi műsoraiból — 11,45 Zenekari muzsika — 13,17 Könnyűzenei híradó (ism.) - 14,00: Kettőtől -- hatig... — 18,10 Kilátó. A rádió kulturális világSZÁZÉVES MUZEUM. Idén ünnepli alapításának századik évfordulóját a Nyíregyházi Jósa András Múzeum. Október 1-én, 2-án több tudományos előadás hangzik el s a centenárium alkalmából nyitják meg a megyeszékhelyen az állandó . munkásmozgalmi kiállítást is, melynek anyaga nagyrészt már együtt van. SZAMOSTATÁRFALVA, Szamosbecs és Hermánszei után a csengeri járás újabt három községében tervezne! törpe vízmű építést a negyedik 5 éves tervben. Ezúttal Csengerben, Porcsalmán és Tyúkodon akarjál megoldani a lakosság egyíl égető gondját saját erőből éf állami segítséggel. A NAP HÍREI SZÜZEK ELRABLÁSA, színes szélesvásznú román ka landfilm. Augusztus 1—7 között mutatják be a szabolcsi ma zikban.