Kelet-Magyarország, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-28 / 176. szám
Vasárnapi melléklet NAPLÓ Kérelem ? Régi téma, megírt téma, de úgy látszik örök téma. amiről Tabi egyszer megjegyezte. hogy „az a világ megszűnt, amikor az embernek ember által történő kiszolgálása még divatban volt”. Nem mindenhol, de szívósan és kitartóan él — különösen patikákban — a követ, zö megszólítás: — Mit kér?! Ezúton is közöljük vásárlótársaink. nevében: Nem kérünk semmit! Nem kérünk (kérelmezünk). mert megfizetjük az árut. Vásárolunk. Ha az antidemokratikus- nak vélt udvariasság egyes üzletekben nem megy (például tessék parancsolni, mit óhajt, stb.) szíveskedjenek csak annyit mondani, hogy tessék. Vagy ha ez is sok, ne tessenek semmit mondani, Ugyanis mindkét fél tudja miről van szó. Az egyik fél azért van a púit mögött, hogy eladjon, a másik pedig e pulton innen, hogy vásároljon. Sztori Kis sztori. A következő történetet hallottuk. A Nagy Főnök sógorát valaki erősen megbírálta egy j értekezleten. Egy olyan va- | laki bírálta meg, akivel a ; Nagy Főnök különben igen szívélyes viszonyban volt. (Talán azért is érzett az Il lető bátorságot, hogy a sógorkának beolvasson). Mindenki azt gondolná, hogy ezek után a Nagy Főnők megörült a hírnek, hogy végre a sógorát, megleckéztették és az első találkozásnál talán még a keblére is öleli a bírálót, akit mint már írtuk, különben is kedvelt. Tévedés. Tudjuk nehezen fogják nekünk elhinni, de az történt, hogy a Nagy Főnök azóta nem fogadja az illető köszönését, elfordítja a fejét, ha az utcán véletlenül megpillantja. Meglepő fordulat. Az életben azonban ilyen váratlan dolgok is előfordulnak. O. N. Huszonhárom néprajzi film Huszonhárom filmet fogadott el a zsűri a ÓIT néprajzi csoportjának kezdeményezésére a szegedi ünnepi hetek keretében az idén első alkalommal megrendezésre kerülő országos néprajzi filmszemlére. A bemutatókat augusztus 1-én és 2-án a szegedi nyugdíjasok művelődési otthonában tartják. A tapasztalatok megvitatására augusztus 3-án ankétot rendeznek „Morbus liungaricus“-ok A „Kelet Népe” 1940. január elsejei számában egy cikksorozat indult, melynek bevezetőjében a lap főszerkesztője, Móricz Zsigmond felajánlja lapját, tisztázza ,,... milyen okok elhárítása után s miijén eszközök megragadása által juthat előre > magyar.” A helyzetet feltárt cikkben többek között ezt oí vashatjuk: „A falusi lakók, különösen a napszámosok, cselédek és más mezőgazdasági munkásrétegek megerőltető munkát végeznek. A munka idején „láttól-látig” vagy másképpen virradattól vakulásig dolgoznak. A csenevész struktúrájuk mellett megerőltető munkát végeznek és emellett rendkívül rosszul táplálkoznak. Fő ételük a kenyér és a tészta. Amíg a disznóhús tart — már akinek módja van disznót hizlalni — azt eszik, más húshoz nem jutnak, mert azért pénzt kell adni. Aki sertést nem tud vágni, az irracionális táplálkozás miatt kénytelen silány tápértékű levessel megelégedni, legfeljebb káposztát, burgonyát és hagymát fogyasztanak. A falusi lakosságnál a táplálkozás nem az erőgyűjtést, az elhasznált energia pótlást, hanem kizárólag az éhségcsílla- pítást szolgálja. Olyan ételeket eszik, amelyeket sokáig emészt és így az éhséget későbben érzi. Zöldségfélét egyáltalán nem esznek, a káposzta és a burgonya mellett csak a hagyma szerepel étlapján. Az ilyen táplálkozás mellett végzett túlerőltető munka adja magyarázatát a korai megöregedésnek és elpusztulásnak.’’ így kiált fel a cikk a megoldást javasló részében: „Ma már túlhaladott álláspont a „lesz, ahogy lesz” elve! A változott viszonyok arra kényszerítik az államhatalmat, hogy a rászoruló lakosságot ne hagyja magára, hanem siessen segítségére. A megsegítés olyan feladat, amely meghaladja a magánosok, egyházak. társadalom és karitatív egyesületek munkáját. Ez ma már népvédelmi feladat és az államhatalom kötelessége!” Az idősebbek saját bőrünkön tapasztaltuk, a fiatalok a történelemkönyvekből tudják, hogy az „államhatalom” milyen segítséget nyújtott a következő öt esztendőben. Változást csak 1945 hozott. Milyen élelmezési problémánk van most? Idézünk a Népszabadság 1968. július 16- án megjelent számának egyik cikkéből, címe Az elhízás: be- egség. „Nemrég közéletünk egyik .épviselője örömmel szögezte le a rádióban tartott előadásában, hogy a régen sok áldozatot szedő tüdővész — hála a tudomány művelőinek — már nem „morbus hungari cus”, magyar betegség. Sajnálattal állapította Tzonban meg, hogy a betegség listáján ennek helyébe került és az első helyet követeli magának az új „morbus hungarieus” az elhízás. A cikkben a szerző, di Aszódi Zoltán leírja a túltáp- láltság veszélyeit, majd így fejezi be írását: „Az elhízottak száma mind jobban növekszik. Saját statisztikám szerint nálunk az utóbbi öt esztendőben tizenöt százalékkal növekedett. A; elhízásbetegség három köve! kezménye — az élet rövidü lése, a munkaképesség csők kenése és a betegségkövet kézmények — figyelmeztet nek, hogy minden embernek az egész társadalomnak so kát kell tennie az elhízás el len: propagandával, ismeret- terjesztéssel, gyógyítással, minden .lehető módon. És legfőképpen minden em bernek vigyáznia kell magú ra és környezetére, mert az elhízás meggátolható, s csak akkor válik kórossá, ha a. ember a jó falatok élvezeté ben minden egyebet elfelejt Az elhízottaknak jó tana csőt ad egy angol mondás „Hogy az elhízást elkerüld tartsd nyitva a szemed é csukva a szád!” Ennek lénye ge: az elhízás elleni küzdelem egyik sarkalatos pontja, ke veset aludni (nem henyélni és keveset enni.” Móricz Zsimond lapja < a Népszabadság Is az ege társadalom összefogását síi geti. Nem akarom bagatel zálni az elhízás veszélyét, < úgy hiszem a mi dolgui most százszor könnyebb, mi 28 évvel ezelőtt volt. Most „van”, a „bőség” probléma: enyhébb gondokat okoz. Ne: kérni kell és senkinek nem kell adni, csupán a felvilágosító szóra, írásokra kell hallgatni. Talán ezen a „morbus hugaricus”-on hamarabb túlleszünk, mint a tüdővészen. Csikós Balázs A túristvándi vízimalomnál Műemlékekben, történelmi és kulturális kincsekben megyénk leggazdagabb része a szatmári Tiszahát. A Kölcsey és Móricz emlékek mellett egyik idegenforgalmi látványossága a tájnak a közelmúltban helyreállított túristvándi vízimalom. Az idegenforgalmi nevezetesség mellett hasznot is hajt a vízimalom, a renoválás után újra üzemképes állapotban van. Képünkön a malom épülete látható, előtérben hagyom nyos módon vásznat fehérítenek a túristvándi lányok. „ Hammel József felvétele Sipkay Barna : Nehéz és szomorú elfogadni a tényt: Sipkay Barna új könyvével posztumusz müvet vettünk kézbe. Az előzőt — ..Nincs többé férfi” — még együtt köszöntöttük, vele ünnepeltük, már amennyire Sipkay Barna egyénisége eltűrte az ünneplést. Else könyve, a Messzi harangszó megjelenése és a mostani, a Rágalom kiadása közöt! években rövid, szenvedély ben, művészi akaratba' mértékegységgel nem mér hető idő telt el. Róla, mű veiről, s a most megjeleni ről is, írni, beszélni nehé lenne szenvedély nélkül... A szabolcsi valóságból ve- veszi témáját az író. A Rágalom társadalmi magva egy falu alakuló közössége, az új paraszti életformával ismerkedő szabolcsi emberek mikroklímájának bonyolult szerveződése. Ezt a társadalmi magot át meg átszövik emberi érzések, indulatok. A társadalmi mondanivaló és az egyéni, emberi viszonyok ötvözete fordulatos regényt sugallt az író tollába. A negyedszázada eltűnt múlt kísért vissza a történet elején: szégyene miatt el kell hagynia faluját a fiatal leánynak. A parasztián,' önkéntes száműzetésénél azonban most újszerű kövei kezménye van. Mari „bűne i.ek” folytatása nem társa lalmi degradáció — ellen kezőleg: a tehetséges leán. karriert csinál ebben az ér pen forrongó környezetbei egy tsz főkönyvelője lesz. / múlt öröké; — a megese leány elűzetését — így kői rigálja a jelen. Az alapkonfliktust újabb-: és újabbak követik a regényben. Összecsap máj minden fordulatában a múl és a jelen, a parasztnemze fékek képviselői, a becsüle a csalárdság, s itt-ot kontrasztot teremt a törte let a még kiforratlan szövet kezeli közösségben oly gye, kori egyéni és közös érdél '< özötl. Sipkay Barna könyve tsz- regény. Egy gyenge csoport új, elnökének tisztességes törekvései akarnak pénzt, jövedelmet juttatni az évek óta elkeseredett tagságnak. Az új elnök —- Oszonics Bertalan — mégsem lesz a nűben a „termelőszövetkeze- i mozgalom hőse”. Eleinte űzd, kemény kézzel és hai- i'thatatlan akarattal a közös oldogságteremtésért, maid ■z érzelem parancsára hall alva a főkönyvelő leány be rlyása aló kerül. A leány — -ár őszintén és mélyen sze- eti az elnököt — szakérte] nének ürügyén tisztességtelen cselekedeteket, intézke- léseket sugall Oszonicsnak. \z elnök kezdi elveszíteni larótait, beosztottait, a tag- ág bizalmát, a lány pedig li kettős életét: szeret és zámí’tgatja karrierjét. A/ ró mondatai így jellemzik Marit: ..Tigris van abban a ányban, Vérengző tigris, ha az érdekeiről van szó. Másképp hogy is tudott volna így a kezére járni? És képek villantak fel előtte, amikor Mari, szemben a hábor- gó férfiakkal, határozottan és keményen védelmezte ötleteit. S ezek az ötletek pontról pontra megvalósultak! Félelmetes határozott- Sággal! „Meglásd Berti, elnököt csinál belőled a főkönyvelő...” És így történt. Tehát Marinak ebben is nagyobb szerepe volt, semmim gondolta volna...” A történet során már-mai kenyértörésre, újabb elnök váltásra kerül sor, Oszonio. mind gyengébb ellenállássá úszik szemben az érzelem é a befolyás, a tagság ellenke 'ősének árjával. Sipkay Bar .a végső megoldása sem sablonos. Hőse nem fogadkozik lem vezekel, egyszóval nem válik „egycsapásra” pozitív hőssé. A történet utolsó jelenete, szimbolikus képe mégis optimista megoldás' sejtet. Oszonics férfias, emberi helytállásával, élete kockáztatásával igyekszik elejét venni az egyéni tragédiának — két ember halálálak — és a közös katasztrófájának — az árvíz pussetí- ásának. A történet' tehát ennyi* egy érzelmeiben esendő, de alapjában őszinte, becsületes ember küszködése, a közösség boldogulásáért, vergődése a becsület és a becstelenség partjai között. Felettébb emberi és alapvetően mai sztoriját az író érzékletesen formált plasztikus figurái elevenítik meg. Él ebben a regényben a falu egész társadalma, hétköznapjai. ünnepei olyanok, mint egy legigazibb szabolcsi kisközségben. Közhelynek tűnik a kifejezés, de Sipkay hősei va- óban élnek, nem papirfigu- ák. Naponta találkozunk vetik a tsz-ekben. A „Rágalom” sikerre tarthat számot: valós története, nem vidám, mégis optimista tónusú végkicsengése haladó, állásfoglalást nyújtó es követelő regényt ad az olvasó kezébe. Művész1 sz- közei — elsősorban amatos nyelvezete - an értékeket mutatnak eneket Sipkay Barn^ k- ba tört életműve me o- kat tartogatott volna vámunkra. (Sz