Kelet-Magyarország, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-09 / 134. szám

8. oldal KELET-MAGYARORSZÄG 1968. június •.. Cseres Tibor: Történelmi groteszk A Szarvas térre nj'íló ka- pucskát II. József törette a könnyebb közlekedés végett. Nevezték Palota-kapunak, Uj-, meg Tabáni-kapunak, a hivatalos neve azonban Fer­dinand kapu volt. Bizonyára a felirat miatt, amelyet ott viselt a homlokán. Ezen a kapun járt le a vár- oldalról Schwartner Alajos főkertész minden nap, csak­nem félévszázadon át. Bevá­sárolni és sört inni s néha spriccert hörpinteni a Fehér Sasba, fel a Fehér sas térre — később, már a vége felé, a Szarvas vendéglőbe. És ezen a kapun át vitte Schwartner sétálni Bellát a háború alatt. Nem sokkal a háború kezdete után, de jó­val a bombázások előtt sze­rezte az asszony, megbete­gedvén, ezt a rövid szőrű tacskót. Alajos nehezen egye­zett belé a kutyába s végül csakis azért, hogy megköny- nyítsé feküvő magányát, mi­kor már végleg bebizonyoso­dott, hogy nem lehet gyer­mekük, az asszony hibájából. Hát legyen Bella — legyin­tett az ember — társnak, gyereknek, szórakozásnak. A íőkertészné számított Bel­la hűségére. Úgy tudta, a ka- nyik mindjárt serdülés után elcsatangolók, de a szukákat jobban megőrizheti. Schwartner elébb bosszan­kodott, de végezte dolgát, a háború a palotában nem csökkentette a virágszükség­letet — s végül a maga mód­ján meg is kedvelte Bellát, talán éppen tapogatni való, feszes, sima szőre miatt. Utóbb szakértővel is meg­vizsgáltatta: „Nyúlt testű, fe­szes állású, kemény izom­zatú, hetyke fejtartásű intel­ligens állat’’ — jegyezte meg a szakértőt A főkertészék nagyon elé­gedettek voltak a szakértői véleménnyel. Az asszony is szerette, hogy fajkutya őrzi betegségét. Schwartner kellemes kocs­mai társalgó és jó megfigye­lő volt, későig megőrizte bu­ja gondolkodását és ebből származó alamuszi humorát. Kedves árulkodással szokta volt mesélni, hogy az öreg király, hetvenen jóval felül, szívesen lesegette meg a bok­rok közül a gyomláló és fű­nyíró perbáli lányok lábikrá­ját s rengő szoknyájuk alól hajoltukban előfehérlő hor­gas inukat. Mert füvet nyírni Perbálról szegődtették min­dig a lányokat. A kormányzó, Horthy, szi­gorúbban viselkedett erköl­csileg: nem lehetett rajtakap­ni leselkedésen. Talán a fe­lesége miatt, Purgly Magda nagy fegyelmet tartott a ház­ban. Attól még a fűnyíró lá­nyok is féltek. Bújtak is elő­le, ha meglátták délelőttön- kint, mert délután kettőkor mentek haza Perbálra a lá­nyok. Hanem a fiúk, a fenti fiúk tették a csínyeket az üvegházban: Nem egyszer fordult elő: — Lajzi bácsi, azt a pirosszalagos barnát küldje be gereblyéért a pál­mák közé! Különösen a kisebbik, a Miklóska volt nagy kujon. A nagyobbik, a Pisti az ha­mar abbahagyta, az előke­lőbben csinálta, nem az üveg­házban. De a Miki az nem bírt leszokni róla. Kiderült közbén, hogy Schwartner sem volt kisebb kujon a Mikinél, feledni nem tudta mindezt vénségé- re sem, amikor a parkot- kertet régen nem gyomlálta- nyírta már senki, a bomba­tölcsérek szélét laboda verte fel s a pálmaház törmelékeit hó lepte, és eső sújtotta, és nap égette. S a szegény be­teg asszonynak kellett meg- sínylenie, hogy nincsenek gyomlálók. De az még az ost­rom alatt volt, s a főméltó- ságáék utolsó hónapjaiban. A palota és a kert pusztu­lása láttán csaknem meghá­borodott Schwartner. Azért is nem menekült: nem hagyhat­ta negyven évi fáradozását. És minden elpusztult! Nem akarta elhinni a pusz­tulást, a semmit, a kertet- lenséget. Hetekig bénán bámult le a Szarvas térre. Bella meg az asszony betegágyát őrizte. Nagy nehezen kapott rá új­ra az ember, hogy pórázon megint sétálni vigye a tacs­kót. Amint életkedve mégis visszatért. Eleinte délutánonkint men­tek sétálni, mint régente. Az­tán egyszerre délelőtt is rá­kaptak a járkálásra. A változás, a gyűlöletből a megszokásba s tovább, olyan lassú átmenettel történt, hogy az asszony jóformán észre sem vette. Igazában csalt a kétszeri sétálásokra figyelt fel. — Elég annak egyszer is napjában — nem szerette a magányt. — Ne irigyeld tőle — csití­totta a férje. Még az ostrom előtt meg­figyelték, hogy félévenkint nagyon nyugtalanná válik Bella. Az asszony úgy vélte, párt kellene keresni számá­ra. Alajos fülének felháborí­tó volt a gondolat: nem akart mocskot a lakásban. Hosszú téli estéken, «aíg a fókertész petróleumlámpa mellett a demokratikus lapo­kat olvasta fennhangon fe­leségének, meg Jókai összes műveit — Bella ott szunyó­kált térdén simogató keze alatt, s csak akkor neszeit fel, ha a kéz lapozott. A beteg egyre zsémbeseb­ben figyelte őket: — Hagyd már azt a kutyát, Alajos! — De az ember nem engedte most már a beteghez, meg is mondta mért: — Nem szeret­ném, ha megfertőznéd! Történt, még az asszony utolsó napjai egyikén, mi­kor levegőért sóhajtozott — kinyitotta számára az abla­kot, s nyomban elfutott egy csepp vörös borért Alajos a Krisztinába, a Zöld fába, mert azt is kívánt hirtelen a beteg. Alig távozott borért a fő­kertész, egy csikasz, hadvi­selt farkaskutya ugrott be a kert felől az ablakon, ki tud­ja milyen szél hozta, s mi­lyen illat-.. A nagybeteg elébb majdnem szörnyet halt ré­mületében, de aztán jót szó­rakozott... Felesége halála után férfias józanul, könnyek nélkül fo­gadta a változtathatatlant, még jobban vigyázott Bellá­ra a főkertész. S úgy másfél hónap múltán nagyon meg­lepődött Bella gömbölyödése láttán. Napokig ki sem moz­dultak a házból a megdöbbe­nés miatt. Az éhség mégis kihajszolta vásárolni aztán. Előbb a kutya nélkül, majd vállalva az emberekkel való nyílt szembenézést — Bel­lával. Sőt azt is megtette, amit soha eddig, a várkert kioszk felé sétált, ott leült egy vas­lábú asztalhoz, rendelt, Bel­lának is egy pár virslit, s a pincéreknek hosszan magya­rázta a hajdani szakértői véleményt: „A homlokdudor tipikus...” A pincérek fejüket csóvál­ták. Bella négy kölyköt vetett. Korcsok voltak az istenad­ták, de kedvesek, vaksik, s Alajos furcsállotta volna, ha másként sikerülnek. Finom táplálékkal tömte az anyát, ott tüsténkedett körülötte, vendégeket hívott látására. Két héttel a boldog nap után, kivette a napfényre a nyiladozó szemű jószágoeská- kat. Egész nap hancúroztak. Akkor eszébe jutott Alajos­nak, hogy mindjárt öt óra, a tejescsarnok bezár- S egy üveggel lefutott a térre. Nem feledkezett meg Belláról, de a kicsinyeket bízta rá. A szu­ka azonban néhány perc múlva nyüszítve gazdája után futott s egyenest a Döb­bentei tér felől közeledő vil­lamos kerekei alá. Jött vissza tejjel Schwart­ner hamarosan, látta a cső­dületet, nem ment oda, sie­tett hazafelé, de odahívták. Elájult. Felélesztették. Zo­kogva a véres testre borult, majd karjában vitte fel az élettelen kutyaanyát. Felnőttek és gyermekek áll­tak késő estig a Ferdinánd kapuban s nézték azt az iszo­nyú fájdalmat. — Édeseim — borult a kicsinyekre az em­ber. Ezzel a hírrel oszlott a nép. Schwartner csak másnap temette el Bellát. S nagy bá­natában csak harmadnap ju­tott eszébe, hogy a kicsi­nyeknek még nem adott ne­vet. Megkeresztelte őket, mégpedig elég tiszteletlen nevekkel. Az ebecskék szű­költek, nyüszítettek: — Csak sírjatok — biztatta őket az ember — van okotok sírni. Csakhogy a kutyák éhez­tek. Kettő el is pusztult még azon a héten, kettőt azonban, észbe kapva, serdülésig fel­nevelt Alajos. Nagy köteles­ségtudattal s állandó emlé­kezések között. Ragaszkodtak hozzá, de nem hálálták meg eléggé gondosságát- A kis könnyelmű szukát Augusz­tát, ellopta valaki még azon az őszön. Albrecht pedig az első tavaszi napok egyikén csatangolt el a háztól, ki a nyitva felejtett Ferdinánd kapun, hogy soha többé ne térjen vissza. Nem is élte sokkal túl a sorozatos csapásokat szegény főkertész, s vele a monarchia két utolsó korszakának téte­les szavú tanúja szállt a sír­ba. Ember és világ III. Harminc év alatt 50 millió utód Eddig azt vizsgáltuk, ho­gyan „teremti” a környezet az élőlényeket, s ezek közül a legmagasabbrendű, az ember, hogyan szabja újjá a „zöld köpenyt”, hogy változtatja meg a növényvilágot a Föl­dön. Most az állatvilágot vesszük szemügyre. A nagy pazarló: a természet Ha hidat építenek, az elő­re látható legnagyobb megter­helés többszörösére méretezik teherbírását. Szükséges elővi­gyázatosság ez. A természet több százszoros, ezerszeres, sőt milliószoros óvatossággal „dolgozik”. Dr. Kocsis Ferenc könyvéből idézzük (Célszerű­ség az élővilágban és az is­tenhit) : „A vándorpatkány- népesség már akkor is nö­vekszik, 100 közül négynél több fióka marad életben. A káposztalepkénél még ennél is ijesztőbbek az arányok. A faj már akkor is érezhetően szaporodik, ha minden 200 lerakott pete után háromnál több ivadék marad életben. Az egyensúly fenntartásához az osztriga esetében elégsé­ges, ha több millió csirából három vagy négy érik meg.” Miért ez az óriási túlmé- retezettség, miért pusztul el ilyen rengeteg élőlény szapo­rodás nélkül? Mert nem mindegyik képes alkalmaz­kodni. Minden faj rohamo­san kihalna, ha csak annyi utód látna napvilágot, ameny- nyi számszerűen elegendő a faj fenntartásához. A termé­szetes kiválogatódáshoz nél­külözhetetlen a választék le­hetősége. Száz patkányfióka közül négy. kétszáz lepke­pete közül három, sok millió osztrigacsirából három-négy a legnehezebb körülmények között is biztosan életben marad. Lényegében helytelen, de jelképesen megengedhető, ha Ösztönzés Zsoldos Sándor rajza azt mondjuk, hogy a termé­szet „pazarol” vagy „előrelá­tó”. A természet: minden anyag és energia összessége, ezek örök mozgása és válto­zása, az élőlények kölcsönha­tása. Még nagyobb pazarló: az ember James Eggens angol zooló­gus szerint időszámításunk óta 100—100 emlősfajt pusz­tított ki az ember, napjaink­ban pedig nem kevesebb mint 600 fajt fenyeget ez a veszély. A pusztítás módja sokféle. Madagaszkár szigetén az er­dőirtások miatt kihalt a ró­kamajom, ez az érdekes át­menet a rágcsálók és a ma­jomfélék között. Csak tudo­mányos jelentősége volt, de ez sem lebecsülendő. Gyako­ri azonban a közvetlen gaz­dasági kár is. Jamaika szige­tén az elszaporodott patká­nyok ellen importálták a manguszta nevű vadmacska- félét. A patkányok száma cs ökle ént, de a manguszták óriási kárt tettek a háziszár­nyasokban, pusztították a sertésállományt, a juhokat is. A védekezés a patkányok el­len a visszájára fordult — most már a mangusztákat kellett irtani. Egy állatfaj kípusztítására a legismertebb példa az ame­rikai bölényeké. Milliószám­ra élt vadon ez az értékes ál­lat, s ma már csak rezervá­tumokban, állatkertekben lát­ható. Az európai bölény a XI-től XIV. századig minde­nütt kihalt, kivéve Lengyel- országot, mert ott csak a királyok vadászhatták. Ma már csak mintegy hatvan példány él vadon a bialowi- czi erdőben. A vidra példája bizonyítja, hogy a természetben milyen bonyolult kölcsönhatások uralkodnak. A halászok el­lenségüknek tekintik a vid­rát, mert az hallal táplálko­zik. Feltűnőbb azonban, hogy ahol kipusztul a vidra, ott a halállomány is csökken. A vidra ugyanis csak a lassú, beteg halakat pusztította, s ezzel megakadályozta a jár­ványok terjedését. Hasonló­képpen a féktelen krokodil- irtással együtt elszaporodott az Amazonas folyóban a ha­lak ragadozója, á kártékony piranha. Jó gazdálkodás: a háziállat Amíg az értékes, hasznos állatokat pusztítja vagy pusz­tulni hagyja az ember: rosz- szul gazdálkodik a természet erőivel. Az ember mintha eljöven­dő ereje tudatában irtotta volna ősidők óta a növény- és állatvilágot. Láttuk, hogy a „zöld köpenyen” váltakoz­nak a káros és , hasznos föl­tok. Az állátok rendjén pó­tolhatatlan réseket vágott az ember — de „újított” is. A háziállatokat, éppen úgy, mint a kultúrnövényeket, méltán nevezhetjük az ember „alkotásainak”. Hasonlítsuk össze a vaddisznót a hízóser­téssel, a vadbivalyt a szarvas- marhával, a vadludat a libá­val. Az ember hosszú és fá­radságos munkával, a legjobb egyedek mesterséges kiválo­gatásával, röviden: tenyész­téssel a maga céljainak ked­vező mederbe terelte a ter­mészet erőit. A háziállatok több húst, zsírt, bőrt, pré­met, tollat adnak, mint a va­don élők. Nem ingyen adják: a nagyobb haszon ára Kez­detben a tapasztalat és meg­figyelés, ma pedig a tudomá­nyos-biológiai, örökléstani stb. — módszerek tervszerű alkalmazása. Felvetődik a kérdés: miért baj, hogy az ember egész ál­latfajokat pusztított ki, ha ugyanakkor a háziállatok száz és százmillióit. állította helyettük a természet rend­jébe? A pusztítás minden­képpen baj. Először azért, mert a világ megismeréséhez szükséges, hogy minden élő­lényt lehetőleg ne maradvá­nyokból rekonstruáljunk, ha­nem a valóságban tanulmá­nyozhassunk. Másodszor . lát­tuk a közvetlen gazdasági kártevést is, amelyet egyes élőlények kiirtása, esetleg meggondolatlan beiktatása okoz. Végül egy példát em­lítünk arra, hogy az ember a növény- és állatvilág ura lehet, de csak akkor, ha elő­relátó. Ausztrália déli részébe egy települő 1859-ben 12 pár há- zinyuiat vitt magával. Har­minc évvel később a kor­mány jutalmat tűzött ki az f.O millióra szaporodott - és elvadult nyulak irtására. Sok millió font sterlingbe került, amíg megfékezték kártevésü­ket. Kár volt tehát nyíltakat vinni Ausztráliába? Nem. csak korlátok között kellett volna tartani szaporodásukat. Annái is inkább, mert az ir­tásukra „bevetett” rókák is­mét sok kárt okoztak: meg- ti edclték a baromfiállo­mányt. a hasznos juhokat, és 1523-ig teljesen kiirtották a tudományos szempontból rendkívül érdekes szürke kengurukat. Ismét azt látjuk, hogy a természeti folyamatokba csak okosan, előrelátóan szabad beavatkozni. Az egyszerű te­lepes álmában sem gondolta, hogy 12 pár nyúl harminc év alatt 50 millióra szaporo­dik és ilyen mérhetetlen kárt okoz. Ma már az állatok irtásá­ban és tenyésztésében egy­aránt a tudomány mondja ki a döntést. Gyenes István KERESZT REJTVE NH 1864. június lí-én született R. Strauss német zeneszerző. Mei- ningeni működése alatt ismerke­dett meg Alexander Ritterrel (1833—96). Ez az orosz szárma­zású világhírű muzsikus átsegíti Strausst azon a nehézségeken, mely a ... folyt, vizsz. l., függ. 11, 17, vizsz. 40, függ, 20 és vizsz 60. szám. Ezek a beküldendő so­rok. vízszintes: 11. Végtag. 12. A bibliai „só­bálvány.” 13. Világhírű építé­szünk családnevének betűi ke­verve. 14. Ismeretlen névjele. 15. Vissza: megfelelő. 16. AVR. 18. Város az NSZK-ban. 19. Ellenté­tes kötőszó. 21. NDI. 23. Elkülö­nítő. 26. Nóta. 27. Idegen női név. 29. Görög betű. 30. A táv­beszélő feltalálója. 31. E tudo­mányt. 33. Becézett női név. 34. Dühe. 35. Fennhéjáz. 37. Helyha­tározói kérdőszó. 38. Fém. 39. VK. 42. Vissza: jármű része, névelő­vel. 43. El. 44. Erős kártyalap. 46. MAF. 48. Tetejére. 49. Olajfajta. 50. Női név. 51. Evőeszköz. 63. Vevő-adó rádióállomás, fonetiku­san. 55. Takarmány. 56. Italbol­tok. 58. Sérülés. 59. Máv betűi keverve. 62. Vissza: Évszak. 63. Végtelen útja! 64. NR. 65. Sze­mélyes névmás. 66. Folyó az USA-ban, a Sierra-Nevada lábá­nál. FÜGGŐLEGES: 1. A Siiták egyik szektája. 2. Mássalhangzó kiejtve. 3. Ilyen szempont is van. 4. Az itatós elődje. 5. Latin és, 6. Kereskedel­mi rövidítés. 7. Városunk. C Szaboszerszám. 9. Német helyha- tározó szó. lo. Lassú magyar táne volt. 22. Vizet önt a vályúba az állatoknak. 24. A vizsz. 29. első része. 25. Fának a része. 26. Né­met névelő. 28. Az egyházból va­ló kiközösítés. 30. Somogy megyei község. 32. Francia kártyalap. 34. Pest megyei község. 36. TMA. 37. Testrész. 41. Kicsinyítő képző. 42 Mezőgazdasági gép. 45. Vissza: szabó teszi. 46. Hyen folyadék a sav. 47. Didergő. .49. Sértőn, más szóval. 51. Kordé bétái ke­verve. 52. Szerencsejáték. 54. A cári Oroszországban létrejött pol­gári párt (1900). 56. Pénzintézet. 57. Vissza: Heves megyei község. 61. Ilyen film is van. A megfejtéseket legkésőbb Jú­nius 17-ig kell beküldeni. Csak levelezőlapon beküldött megfejtéseket fogadunk el. Május 26-i rejtvénypályázatunk helyes megfejtése: A hazafiság érzését magas mű­vészi színvonalon fejezi ki. Ekies hazám. Zólyom várában. Nyertesek: Erdős András, Gel­ler Erzsébet, Jakab Istvánná Ti- marovszki Júlia és Vietorisz Dá- nielné nyíregyházi. Oláh Mária baktalórántházi, dr. Mező Lajos- né kisvárdai, Nagy Sándor nagy- kállói, Boző Koméi nyírbéltek- erdőtanyai és Banyák Mihály nyírbogdányl kedves rejtvényíej- töink. , ^sorsjegyeket postí* küldtük.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom