Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-05 / 104. szám
KAPUSHIBAKKAL Hat egyBttesüBk Siözitl öt Hazai pályán A mai/ 1VB-s labdarúgó-mérkőzésekről Az elmúlt vasárnapi NTS-s bajnoki labdarúgó-mérkőzé- sekdn sajnos nem kényezteti Lük el bennünket a szabolcsi együttesek. Hat csapatunk mindössze két pontot tudott szerezni. Mentségükre az szól, hogy közülük négy idegen pályán játszott A mai napon bizakodóbb hangulatban várjuk a találkozókat, hiszen öt megyei, hE-s labdarúgócsapatunk szerepel hazai pályán, s a megszokott környezet eleve Kedvezőbb. Legalábbis így hisszük— A Nyíregyházi Spartacus NL I. B-s csapata ma délután a Bp. Szállítók csapatával játszik a nyíregyházi stadionban. A múlt heti szintén hazai pályán mutatott. gyenge teljesítményről, a ma várható eredményről Falovecz Bélától, a Spartacus edzőjétől érdeklődtünk. Először a Győri Dózsa elleni mérkőzésről beszélt: — A védelemmel elégedett voltam, különösebb hiba nélkül játszottak. Sajnos annál több gondot okozott játékosaink teljesítménye a vendégek kapuja előtt, — mondta. — Sokan érdeklődtek, miért nem tudtunk győzni? —- Egyrészt, mert nem tudtuk jól bejátszania középpályát.. De ennél is nagyobb baj volt, hogy a két szélen nem sikerült megvalósítanunk a taktikai elképzeléseket A terv szerint szélsőinknek a hátvédok mögé kellett volna kerülniük, s onnan laposan bolőhi középre a labdákat.. Fzzel szemben, ha egy-két esetben vezettünk szélen támadást, rendre elmaradtak a beadások. S hátulról is magasan ívelt labdák száll• tűk előrel — Mi várható ma délutání — A Szállítók ellen eddig ment a Spartacusnak. Az elmúlt évben idegenben 2:l-re, itthon 2:0-ra győztük le őket. Most viszont erősen feljövőben van a fővárosi csapat, amely ráadásul ért a meglepetésszerű támadásokhoz is. így nagyon nehéz dolgunk lesz! Minden azon múlik, hogy feljavul-e támadósorunk? Ha igen, úgy nyerhetünk... — Magam részéről feltétlenül reménykedve várom a mérkőzést Elbizakodottság nincs a csapatnál, de nem is lenne alapja a múlt heti játék után... Abban bízom elsősorban, hogy játékosaink javultak. Ugyanis meglehetősen ritka, hogy egy csapatból egyszerre öt-hat embernek semmi ne sikerüljön, Remélem ez csak az elmúlt vasárnap történt meg. — Az összeállításban pillanatnyilag nincs változás, valószínű, hogy két szélsőnk megcseréli egymással a posztját. öt NB III-as csapatunk közül négy saját közönsége előtt szerepéi a mai napon. A Nyírbátori Dózsa az első helyen álló DEAC-ot látja vendégül. Nagy mérkőzésre van kilátása, viszont ha legyőzi az egyetemistákat, úgy érzésünk szerint már föl Is zárkózik a középmezőnyhöz. A hazaiak ^ győzhetnek, de az egyik pontra feltétlenül esélyesek. A sérültekkel megtűzdelt Kisvárdai Vasas az élmezőnyhöz tartozó újoncot, a Hajdúszoboszlói Bocskait fogadja. Tárgyilagosan ítélve meg e mérkőzést, nagy küzdelemben egy góllal győzhet a szabolcsi csapat. Erre annál is inkább szükség lenne, mert a kisvárdai együttes még nem tudott nyerni idén, A Nagykállói MEDOSZ a Szolnoki Vegyiművek csapata ellen lép pályára Nagy- leállóban. A kállóiak eddig lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak, mint ellenfelük, s feltétlenül mindkét pontra esélyesek. Győzelmükkel egyben azt bizonyíthatják, hogy múlt heti, Idegenbeli háromgólos vereségük csak kisiklás volt. A Mátészalkai MEDOSZ vendége ma délután a Kilián SE lesz. Aránylag nekik Is könnyebbnek látszik a helyzetük, hiszen a Kilián idén meglehetősen gyengébben rajtolt, mint az elmúlt évben. A szálkái Játékosoknak azonban végig kell küzdeniük a 90 percet, mert a Kilián most kezd formába lendülni. Megyénk NB III-as csapatai közül egyedül a Záhonyi VSC játszik idegenben, a Petőfi SE ellen. A papírforma nem sok esélyt ad a szabolcsi együttesnek, elsősorban a második helyen álló Petőfi SE mellett szól. Szerintünk viszont a találkozó végeredménye, s az esetleges meglepetés Is elsősorban attól függ. hogy a záhonyiak ismét kihagyják-e helyzeteiket? Mert sajnos eddigi találkozóikon ezt tették, s ezért is állnak most a 14. helyen. <b. I.) MAI sportműsor Kézilabda: Nyírbátori Vasas— Bp. Telefongyár, Nyírbátorban délelőtt 9 óra 15 perckor. NB Il-es férfi bajnoki mérkőzés. NB U-es női mérkőzések: DVSC —Mátészalkai MEDOSZ, D. Közúti Építők—Nyíregyházi Kinizsi, mindkét találkozó Debrecenben l«sz. NB I B-s férfi mérkőzés: Kecskeméti FQT— Nyíregyházi Kinizsi, Kecskeméten. Megyei bajnoki mérkőzések a «sorsolás szerint. Labdarúgás, NB I B: Nyír- •> egyházi Spartacus—Bp. Szállítók, Nyíregyháza 16 órakor, vezeti: Müncz. Előite 14 óra 15 perckor; Spartacus—Csenger ifjúsági mérkőzés. NB III: Kisvárdai Vasas- Haj dúszoboszló, Kisvárdán 16 ó. 30 p. vezeti: Szánthó. Nagykállói MEDQSZ—Szolnoki Vegyiművek, Nagykállóban 17 ó. vezeti : Hornyák. Mátészalkai ME- DOSZ—Kilián SE, Mátészalkán 17 ó. vezeti: Pencz. Nyírbátori Dózsa—DEAC, Nyírbátorban 1', ó. vezeti: Mihályi. Petőfi SE Záhonyi VSC Debrecenben 10 ó. 30 p. Megyei L osztály: Dimitrov SE—Csenger, Bocskai úti pálya 10 ó. 30 p. (Brinken), Nyíregyházi Kinizsi—Rakamaz buj- tosi pálya 10 ó. 30 p. (debreceni jv), Fehérgyarmat—Bakta- lórántháza 17 ó. (Kónya), Ven- csellő—Ibrány 17 ó. (Gál L.), Tuzsér—Nyíregyházi Dózsa 17 ó. (Kozma), Tiszalök—Nyírbátori Spartacus 17 6. (Dévényi I.), Nagyhalász—Nyírbogdány i7. ó. (Puskás), Nyirmada—NYVSC 15 ó. 30 p. (miskolci jv). Megyei n. osztály: Dombrád— Ti szavasvári (Mikula I.), Nyírteleki Tsz—Tiszabercel (Horváth), Gyulaháza—Balkány (Tamási), Nyírtass—Nyírszőlős (Szilvás!), Kótaj—Tiszadob (Drapsza), Deraecser—ASE (Takács), Ujfehértó—Nyíregyházi. MEDOSZ (Ambrus), Komlódtót- falu—Mátészalkai VM (Bánhidi), Tyúkod—Kocsord (Kovács B.), Pócspetri—Nábrád (Dalanics), Vásárosnamény—Tunyogmatolcs (Szarvas), Tarpa—Hodász (Demeter), Szamossályi—öpályi (Kerekes), Nyírbogát—Nagy- ecsed (Topcslov). NB-s tartalék mérkőzés: Záhony H—Fehérgyarmat H. 17 ó. (Czomba), Nagykálló II—NYVSC II. 17 ó. 15 p. (Dévényi II.), Mátészalka H—Nyh. Spartacus II. 14 ó. (Lengváry). Röplabda: Nyíregyházi Spartacus—Autóbusz, NB H-es női bajnoki mérkőzés a stadionban déli 12 órától. A Spartacus NB I-es férficsapata e napon nem játszik bajnoki mérkőzést. Ökölvívás. Dimitrov SE—Zalka SE ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés déli 12 órától a József Attila művelődési házban, valamint megyei kiválasztó verseny. Festő, mázoló szakmunkásokat közületi karbantartó munkához teljesítménybérrel azonnali belépéssel felveszünk. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk Jelentkezni lehet: Bp IX.. Viola u. 45. sz. alatt a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán, (HV.) Fiatal gépészméi<- nők állást változtatna. Lakás szükséges. „Mezőgazdasági” jeligére választ a Lapkiadóba. , , (1763) . it. Azonnali belépéssel keresünk 4—8 FŐBŐL ALL0 BRIGÁDOT betonüzetai munkára. Fizetés: megegyezés szerint, munkásszál- ást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Rákóczi Mg. Tsz. Ónod, Borsod—Abaúj— Zemplén megye. (x) Parkettázás! munkát, gyalulást, csiszo- ást, beeresztést vállalóm Közületek felé is. Huezmann József, Nyíregyháza, Báthori utca 14. (195096) t, A Megyei Tanács VB titkárság szervezési és gazdasági osztálya két fő 4 órás TAKARÍTÓNŐT alkalmaz. Jelentkezés: a Megyei Tanács gondnokságán . — részletes önéletrajzzal május 10-ig. (289) Debrecen belvárosában, Kossuth utca 71. számú ház eladó. Háromszoba, összkomfort azonnal beköltözhető. (1792) Kétszobás szövetkezeti lakást vennék. Ajánlatokat „Készpénz” jeligére a Lapkiadóba. (1767) .lálészalkán, József Attila köz 8. szám alatti kétszobás családi ház telekkel beköltözhetően eladó. Azonnal beköltözhető kétszobás, konyhás utcai jh^zrész eladó. „Belterufét” jeligén cím a Hirdetőben. (195234) Ujkisteleki szőlőben Folyóka utcában 943 négyszögöl sz01Ő-gyü- moicsös eladó, „sürgős” jeligén cím a Hirdetőben. (195241) 181 négyszögöl telek és fekete Pannónia eladó. Szarvas utca 89. (195245) Jó állapotban lévő Pannónia eladó. Kígyé u. 7. , (1795) • 403-as Moszkvics eladó. Érdeklődni szombaton 5 után. Véső u. 4. (Lévai). (1821) Gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Hornyák, piacféri'trafik. (1841) Alig használt Csillag garnitúra eladó. Nyíregyháza, Tompa Mihály u. 8. Forgács. (1842) Zongora, tangóharmonika hangolást, javítást vállalok. Kör- mendy hangszerkészítő mester, Ószőlő u. 35. _______________(1022) Hívjon! Házhoz megyek! PATKÁNYIRTÁST vadászgörényekkel és vegyszerekkel, — Azonnal %eválthátó Trabant kiutalást át- !:Veszéfc. Nagykálló, Gépállomás. (195273) Uj modem német konyhabútor eladó. Vé- csey utca 26. (1952Ü3) Televízió új kiskép- ernyős 1 évi garanciával 2500 Ft-ért, valamint gázhősugárzó eladó. „Sürgős” jeligén cím a Hirdetőben. (195271) Kettöszobá.s szövetkezeti lakást, vagy házrészt vennék. „Készpénz” jeligén cím a Hirdetőben. (195266) Rózsa utca 54. szám alatti ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni : hétköznap 17-től, vasárnap egész nap. Lőrinc, Incéd! sor 7. fszt. 1. (1780) Moszkvics 407-es személygépkocsi műszaki vizsgával eladó. Megtekinthető : szombaton 14-től, vasárnap egész nap. Dobó István u. 10. (1816) Igényesnek eladó Toldi utca 18. számú háromszobás összkomfortos nyári konyhás, garázsos lakás Őszi beköltözéssel. Érdeklődni : Selyem u. 42. Sipkay, délután 5— 7-ig. (1805) Beteg részére háromkerekű tolókocsi eladó. Kígyó utca 7. (195217) Új, vagy jó állapotban lévő SZABOLCS TIP. MOTORKERÉKPÁRT (ZART) KERESÜNK MEGVÉTELRE. Cím: Hajdú-Szabolcs megyei Vas- és Műszaki Nagykei/S^k. Vállalat, Nyíregyháza, Állomás tér 7. sz. Tel.: 16-65. A MÁV Hídépítési Főnökség 4. sz. építésvezetősége Szolnok, vasútállomás felvételre keres ács szakmunkásokat és építőipari segédmunkásokat. Bérezés teljesítmény szerint, idénypótlékot, külön- élési pótlékot, munkásszállást, MÁV utazási kedvezményt a családtagoknak is biztosítunk. Jelentkezés személyesen, vagy levél útján a fenti címén.’ (Bp. 6800) Sváb, csótány, poloskairtást gázosítással és vegyszerekkel garanciával vállal Kiss András, Nyíregyháza, Sport n. 11. (1670) Jó állapotban lévő Opel eladó. Nyíregyháza, Vajda bokor 1. (1843) 403-as Moszkvics eladó. Nyíregyháza, Vörösmarty u. 17. (1844) /Kertészeti vállalatok! Állami gazdaságok! Tsz-ek figyelem! 50 év óta működő széles vevőkörrel országosan elismert virágkertészet magas kor és betegség miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: Brezina Pál Nyíregyháza, Gomba u. 3. ________(195244) Gépszerelési munkához azonnali belépéssel felveszünk IV- ÉS LÁNGHEGESZTŐKET, LAKATOSOKAT, valamint SEGÉDMUNKÁSOKAT. / Jelentkezés: Fehérgyarmat, Téglagyár. (D. 184050) Szövetkezeti garzonlakást készpénzért átvennék, vagy egyszo- ba összkomfortost. Cím a Kiadóban. (x) Moszkvics 407-es gépkocsi első kézből príma állapotú eladó. Műszakilag vizsgázott, ára 45 ezer Ft. Debrecen, Csigekert u. 17. (1654) Két gól előny Moszkvára Magyarország — Szovjetunió 2:0 (1:0) Szombaton délután került sor a Népstadionban az egész Európa labdarúgó közvéleményében olyan nagy érdeklődéssel várt találkozóra, a Magyarország—Szovjetunió Európa-bajnoki negyeddöntő első mérkőzésére. A két csapat a következő összeállításban kezdett: Magyarország: Fa tér — Novak, Solymosi, Ihász — Mészöly, Szűcs — Fazekas, Göröcs, Varga, Farkas, Rákosi. Szovjetunió: Kazavasvili — Anyicskin, Sesztyernyev, Hurcilava — Isztomin, Vo- ronyin — Csiszlenko, Kap- ricsnyij, Banylsevszklj, Sztrelcov, Malofejev. Játékvezető: Van Ravens, partjelzők: Toromans és Voermans (mindhárman hollandok). A 4- percben Varga pompásan adta középre a labdát, Farkas sarokkal továbbította, a labda azonban a bal sarok mellé kérőit. Percek teltek úgy el, hogy a szovjet kapu előtt 30 m-rel rendre megtörtek a magyar1 akciókMagyar támadások után a 21- percben megszületett a vezető gól: baloldali szöglet után Rákosi középre csavart labdáját Farkas hat. méterről jobb külsővel a bal sarokba továbbította. Kazasvili vetődött, de kezét érintve hálóba került a labda, (1:0). Szünet után küzdelmes játékkal folytatódott a mérkőzés. Az első jelentős eseményre az 50, percben került sor, amikor Fazekas váratlan nagy lövését kellett védeni a szovjet kapusnak. Mintegy 6—8 perc után a magyar együttes játéka meg^ lehetősen körülményessé vált, s e miatt meleg percek adódtak kapunk1 előtt. De a védelem, s Fatér kapus minden alkalommal hárítani tudott. Az utolsó negyedórában megélénkült a magyar tárna- dósor játéka, s a 73. percben megszületett az újabb gól. Ekkor ismét Rákosi nyeste ,be a labdát baloldalról. A szovjet kapus vetődött, de kezéből kipattant a labda, s a nagy lendülettel érkező Göröcs egyből a kapu közepébe lőtt, 2:0 Magyarország javára. Izgalmas, parázs jelenetekkel zárult a találkozó. A nagy érdeklődéssel és izgalommal várt találkozón a magyar együttes mindvégig jobb volt, s bár mindkét gólt komoly kapushiba előzte meg, teljes mértékben rászolgált a kétgólos győzelemre- Sőt, a győzelme talán nagyobb arányú Is lehetett volna, ha a támadósor tagjai jobban mertek volna lövésekre vállalkozni- Küzdőszellemből azonban így is jól vizsgázott az együttes- A szovjet csapat a várakozásnak megfelelően igen jól játszott, gyors, kemény volt, s mindvégig teljesen nyílttá tette a mérkőzés sorsát. A kétgólos előny birtokában a magyar együttes — bár így sem lesz könnyű dolga — bizakodva utazhat el a moszkvai visszavágóra. Atlétika: Jó eredmények, félezer induló a városi középiskolás bajnokságon Nyíregyháza középiskola! versenyén Suráhy! István (ITSK) 2:14,3 perccel nyert 800 méteren. 2:45,9, Tóth Berta (Pénzügyi Technikum) 2:46,7 p. 100 m: Szabó János (Vasvári) 11,7, diszkosz: Kosa László (Vasvári) 47,34. Súly: Kosa László (Vasvári) 14,64 m.' Az intézetek közötti, ösz- szesített pontverseny végeredménye V kővetkező. Lányok, I. korcsoport: 1. Vasvári Gimnázium 99, 2. Kölcsey Gimnázium 56, 3. Pénzügyi Technikum 39, 4—5. ITSK és Zrínyi Gimnázium 38—38 pönt. Lányok, II. korcsoport: 1. Vasvári Gimnázium 69, 2. Kölcsey Gimnázium 55. 3. Pénzügyi Technikum 15 pont. Fiúk, I. korcsoporti 1. Vasvári Gimnázium 177, 2. Kölcsey Gimnázium 73, 3. Kossuth Gimnázium 45, 4. Zrínyi Gimnázium 38, 5. Pénzügyi Technikum 36, 6. ITSK 23 pont. Fiúk, XI. korcsoport: 1. Vasvári Gimnázium 124, 2. Pénzügyi Technikum 37, 3. ITSK 30, 4. Kossuth Gimnázium 17 pont Mintegy ötszáz résztvevővel zajlott le Nyíregyházán a középiskolások városi atlétikai bajnoksága. A sikeres verseny egész sor jó ered-' ményt hozott. Ezt bizonyítja, hogy eredményeik alapján a nyíregyházi középiskolás atléták a versenyen egy arany, tizenhét ezüst és százhúsz bronzérmet szereztek. Különösen a Vasvári Gimnázium, a Kölcsey Gimnázium és a Pénzügyi Technikum diákjai jeleskedtek a városi bajnokságon. S nem véletlenül, hiszen ez intézetekben komoly kultusza van az atlétikának. A középiskolás bajnokság jobb eredményei a következők. Női diszkosz: Pógyor Klára (Kölcsey) 37,52 m eredményével aranyjelvényt szerzett! Szintén jónak mondható eredménnyel az alábbiak szerezlek ezüstjelvényt, magasugrás: Kardos Katalin (Vasvári) 138 cm. Súly: Pógyor Klára (Kölcsey) 11,82 m. 100 m: Miskolczl Zsuzsa (Vasvári) 13,2, Pógyor Katalin (Kölcsey) 13,3, Jánvári Klára (Zrínyi) 13,7 mp. «0 m gát: Pógyor Katalin (Kölcsey) 12,8 mp. 200 m,: Miskolczl Zsuzsa (Vasvári) 27,7, Pógyor Katalin (Kölcsey) 27,7 mp. 400 m: Pógyor Katalin (Kölcsey) 63,4, Miskolczi Zsuzsa (Vasvári) 63,8 mp. 800 m; Han- kovszki Erzsébet (ITSK) 2:41,3, Földi Zsuzsa (ITSK) 2:44,5, Gaál Mária (Vasvári) Nyíregyháza 1968 évi középiskolai atlétika! versenyét Húsa László nyerte á hármasugrást, teljesítménye 12,03 mé tef. Hammel J. tel*