Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-29 / 124. szám

Tagfelvétel tagjelöltség nélkül T1 öbb mint egy esztendő tapasztalatait tehetjük mérlegre annak vizsgálatá­ban: hogyan vált be, mi­lyen eredményeket hozott a tagfelvételi munka a párt IX. kongresszusa óta. A kongresszus a kiindulópont, hiszen ekkor született meg a Szervezeti Szabályzatban az a módosítás, amely eltörölte a tag jelöltséget. Emlékezhetünk rá: a ja­vaslat körül akkoriban meg­lehetősen széles körű vita bontakozott ki, érvek hang­zottak el a tagjelöltség el­törlése mellett és ellene is- A javaslat ellenzői a „fel­hígulástól” féltették a pár­tot, széles „kapunyitásnak” tekintették a Szervezeti Sza­bályzat módosítását. Jóindu­latból fakadó aggályok vol­tak ezek, lényegében a párt féltése diktálta őket. Idő­rendben a kongresszus ide­jén, a pártszervezetekben nyilvántartott csaknem 33 ezer tagjelölt ügyének ren­dezésében tanúsított elvi kö­vetkezetesség, a követelmé­nyekben szigorúság volt az első megnyugtató válasz az aggodalmaskodóknak. Meg­győződhettek róla: a mérce nem változott, változatlanul igényes, körültekintő az elbí­rálás, hiszen a pártszerveze­tek több mint két és fél ezer tagjelöltet nem tartottak al­kalmasnak a párttagságra. S mit bizonyít a tagjelöl­tek ügyének rendezése óta eltelt több mint egy eszten­dő? Semmiképpen sem a fel­hígulást. Sőt, a párttagság 1967. évi növekedési üteme még alatta is marad a kong­resszust megelőző évek átla­gának. Persze, ha figyelembe vesszük, hogy a múlt évben a tagjelöltek ügyének rende­zése egy időre visszavetette, lassította a tagfelvételt, a szerényebb növekedést reá­lisnak tarthatjuk. Nem szál­lítottuk le tehát a mércét a felvételeknél. S ha mégis vannak problémák a tagfel­vételben, ezek más termé­szetűek és semmiképpen nem a feltételek lazítására mutat­nak. A jövő szempontjából éppen ezek a tünetek, ezek a tendenciák a figyelemre méltóak, mert jelzik a ten­nivalókat a tagfelvételi mun­ka javításában. A z elmúlt időszakokhoz " hasonlóan, a múlt év­ben sem növekedett megfe­lelő mértékben a munkás párttagok száma. Nem meg­torpanásról van szó, csupán kívánatos lenne, ha a mun­kásosztály soraiból — az osztály társadalmi súlyának és létszámának megfelelően — nagyobb arányban jelent­keznének a pártba. Ehhez arra van szükség, hogy a he­lyi pártszervek megvizsgál­ják: mely tényezők gátolják a munkás párttagok arányá­nak növekedését. Sok ipari üzemben meglehetősen pasz- szívak a pártszervezetek a párton kívüli munkásokkal szemben. Vannak ipari üze­mek és különösen építőipari vállalatok, ahol a múlt esz­tendőben egyetlen párttagot sem vettek fel a munkások közül. A párton kívüli mun­kások — jóllehet egyetérte­nek a párt politikájával, a tetteikkel naponta bizonyít­ják egyetértésüket — való­jában akkor jutnak el a fel­ismeréshez, hogy a pártban van a helyük, ha a pártszer­vezetek türelmes nevelő, ta­nító munkával, a társadalmi tevékenységen keresztül bi­zonyítják be nekik: igaz, a párton kívül is megbecsülés­nek örvendenek, mégis, a párton belül tágabb cselek­vési lehetőség nyílik nem egyszerűen egyetértésük bi­zonyítására, hanem a párt politikájának előbbrevitelére. £F ogy mennyire összefügg a politikai érettség, a társadalmi problémák iránti érdeklődés, azok megértésé­nek, ismeretének szintje a párthoz való tartozás óhajá­val, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint éppen a mű­szaki, közgazdász értelmiség arányának jelentős emelke­dése a párttagok között az elmúlt esztendőben. Az újon­nan felvett szellemi foglal­kozású párttagoknak csak­nem egyharmada került ki a műszaki értelmiség köréből. Az okok között a legdöntőbb az a megállapítás, hogy a gazdaságirányításnak új rend­szerével kapcsolatos viták, a lelkesítő perspektíva, a párt politikájának alaposabb, mé­lyebb értése közülük soka­kat hozott közelebb a párt­hoz. Az elmúlt esztendő is azt mutatta, mint az előzőek: nem tudunk előre lépni fa­lun a párttagok arányának megfelelő növekedésében- Az újonnan felvett párttagoknak mindössze 8,5 százaléka volt termelőszövetkezeti fizikai dolgozó. Az okok a falu hely­zetével függnek össze. Köz­ismerten magas a tsz-tagok életkora, mégpedig tapasz­talható a fiatalok elvándor­lása, s persze lassúbb a ma­terialista világnézet térhódí­tása. De ezek csak az okok egy részét képezik. Lehet és kell is változtatni például azon, hogy a tsz-vezetőségek és a 'pártszervezeti vezetősé­gek között sok helyütt nem megfelelő a kapcsolat s ez visszahúzó tényező a párt- szervezetek erősödése szem­pontjából is. Sokat lehetne segíteni abban is, hogy erő­södjenek politikai súlyuk­ban, befolyásukban, tekin­télyükben a termelőszövet­kezeti pártszervezetek. Ehhez persze a párttagság számbe­li növekedésére is szükség lenne — mondanák — és joggal. Ám a számbeli nö­vekedésnek mindenképpen előfeltétele, hogy a tsz párt- szervezeteknek legyen von­zásuk, tekintélyük. S ez már nemcsak a tagok szá­mától függ. Vonzóvá tenni a pártszervezeteket, ezzel te­remteni meg a számszerű növekedés alapvető feltételét — minden pártszervezetre érvényes ez, de kivált a ter­melőszövetkezeti pártszer­vezetekre. Itt ugyanis a kommunisták közösségfor­máló ereje, korszerű gondol­kodásmódja, szocialista mun­kaerkölcse, közösségi maga­tartása, az új, a szocialista szövetkezeti emberhez méltó életmód, gondolkodásmód megmutatása a saját példán — rendkívül fontos tényező a párt vonzerejének növelé­se szempontjából. Vr égezetül egy fontos ta- ~ nulságra kívánjuk fel­hívni a figyelmet: valahány­szor a pártbizottságok, párt- alapszervezetek a tagfelvéte­li munkát vizsgálják, min­dig abból kell kiindulniuk, milyen összefüggés van a pártszervezet tekintélye, be­folyása, vonzereje és a párt­tagok számának növekedése között. Ha valahol elmarad­nak az új felvételekkel, ott nem egyszerűen csak szer­vezeti hibákat kell keresni, és nemcsak abban kell látni az okot, hogy talán nem fog­lalkoztak megfelelően a párt­tagságra számításba jövők­kel, hanem a pártszervezet munkájának egészét kell ele­mezni. S akkor talán ki fog derülni: nem volt elég erős a pártszervezet befolyása, nem tudott kellő tekintélyt kivívni magának, talán baj van a gazdasági és a párt­szervezeti vezetés kapcsola­tában is, nem megfelelő az egyes párttagok munkamo­rálja, emberi magatartása. Mindezek elemzése rendkívül fontos a pártépítő munka helyzetének megértéséhez, s annak megjavításához. Kaució: 200 — 1000 forint Az ombolyi kánaán Olyan jól éltek az em­berek Ombolyon a Kossuth Tsz-ben, hogy az 1966-os zárszámadás után a köz­gyűlés kimondta: a jelent­kezők közül csak azokat ve­szik fel soraikba, akik a „fenoszára” a fel nem oszt­ható szövetkezeti alapra 200 forintot befizetnek. Heten fizettek akkor kau­ciót. Öt asszonyt elutasítottak Az alig 2100 holdas kö­zösségben az egy tagra eső jövedelem akkor 17 560 fo­rint volt. Elzárták a lehető­séget az olyan belépni szán­dékozó asszonyok előtt is, akinek a férjük az ipar­ban dolgozott, öt ilyen asz- szonyt utasítottak el. A tavalyi év még jobban sikerült. Állattenyésztésből a bevételük több mint két millió forint volt. Szép pénzt kaptak a 160 darab hízómarháért, a 350 hízott sertésért, a 150 juhért is. Ezenkívül 38 mázsa gyap­jút és 48 ezer liter tejet értékesítettek. Kicserélték a kocaállományt, s 40 elő- hasú kocát állítottak be. Tbc-mentes lett a tehénál­lományuk (48 darab), s eb­ből 11 a törzskönyvezett. Ezek még csak növelték a bevételüket, hiszen a tej li­teréért 80 fillérrel kaptak többet, s megkapták a nagyüzemi felárat is. Sikereket értek el szor­galmukkal, szakértelmük­kel a növénytermesztésben is. A favorit itt a dohány volt, Hevesiből a 80 holdon 50 mázsát értek el holdan­ként, míg a Szabolcsi fajtá­ból a 35 hold átlagosan 11 mázsával fizetett. Volt olyan dolgozó, mint Ba­logh János és Hetrovics Já­nos, akik 50 ezren felül kaptak. Paradicsomot 15 holdon termeltek szerződésre a Nyíregyházi Konzervgyár­nak. Ebből holdanként 20 ezer forint volt a bevételük. Kukoricából 162 holdon májusi morzsoltban számít­va 19,5 mázsát takarítottak be átlagosan. így született a magas jö­vedelem. Az 1968. február 2-án megtartott zárszáma­dáson a földjáradékkal együtt több mint egymil­liót fizettek a tagoknak. Az egy tagra jutó jövedelem 'meghaladta a 22 500 forin­tot. Lesz munka mindenkinek Ezek vonzották a kis ká- naánba az addig csak csa­ládtagokként dolgozókat és az újakat. Kérelemözön zú­dult a vezetőségre. És ek­kor — mint egy évvel eze­Nem tagadom, a címet a televízió egyik nagyon sike­rült adásából vettem köl­csön. Ott is arról volt szó, hogy sok ember tétlenül néz­te egy társa megalázását, és végül halálos megverését. Történetem nem ilyen tragi­kus, szerencsére következ­ményei enyhébbek. (?) De az alapállás, a szituáció olyan kísértetiesen hasonló, hogy nem lehet szó nélkül elmen­ni mellette. Röviden arról van szó, hogy H- István Nyíregyháza borbányai lakost, aki idős, magános ember, csupán va­gánykodásból és virtusból le­itatták. A kocsmában mula­tozó fiatalok addig-addig heccelték H. Istvánt, amíg az 1000 forint kilátásba helye­zett jutalomért egyből fel­hajtott egy fél liter pálinkát. Az öreget hazatámogatták. A kapuban magára hagyták. Bevánszorgott a házba, lefe­küdt. Csak fél nap múlva bukkantak rá, habzó szájjal, súlyosan betegen. Halál előtt. Csak a gyors orvosi beavat­kozás segített. De így is le­bénult, magatehetetlenné vált Hallgatás HOGYAN LETT „VICCBŐL“ NYOMORÉK H. ISTVÁN A sztori tehát rövid. Azon­ban elgondolkoztató. Az új­ságíró nem is tudja, hol kezdje. Lehet hallgatni azok­ra is, akik azt mondják: H. István felnőtt, meglett em­ber. Tetteiért senki sem vál­lalhatja a felelősséget. Ez a magyarázat azonban nem eti­kus, valahol beleütközik ab­ba a normarendszerbe, me­lyet társadalmunk állít fel. Igaz, a pálinkát H. István itta meg. De vajon miért? Mert néhány siheder „húz­ni” kezdte- És ígért annyi pénzt, ami ennek a magá­nos embernek egész vagyont jelentett. Az öregben felrém- lettek a lehetőségek, az, hogy könnyebb lesz neki, hogy magányába szint lop a pénz, amiért nem is kell mást ten­ni „csak inni.” És a vagá­nyok, akik ismerték, vissza­éltek az öreg ember álmai­val, a befolyásolhatósággal, a hiúságával, mely bizonyítani akart. H. István felhajtotta a pálinkát, ötven centet — ha tetszik egy fél litert. Egy­ből. A szurkolók biztatása közben. Az ezer forintot lát­va a szeme előtt. A borbányai kocsmáros pe­dig kiszolgálta. H. István nem volt ittas, tehát adha­tott neki. Pálinkát, amin a legnagyobb a haszon. Hogy mennyit — hja, ezt nem írja elő a rendelet! — az nem ér­dekelte. Ott, a szeme láttára itta meg az italt. Kibicelt a kocsmáros, aki egy tételben adott túl 50 cent pálinkán. Ö nem szolgált ki ittas em- berj. Nem, erről szó sincs. Hogy berúgott? Hát minek iszik az olyan, aki nem bír­ja? Hogy egy fél litert álta­lában kevesen bírnak? Azt ő honnan tudja? H. István a Csonka-dűlő­ben ma beteg és béna em­ber- Nemcsak öreg, nemcsak magános. Tönkretette egy életre az a közömbösség, mely derűsen szemlélte, hogy issza a pálinkát. A közöny, mely szemét se rebbentette akkor, amikor valaki eset­leg saját halálos ítéletét haj­totta végre. Senki nem szólt. Senki nem tiltakozott. Senki nem vette el az üveget H. István szájától. A történet és tanulsága csupán ennyi. Csupán —- mondom, és nem is kívánom tovább magyarázni. A kö­vetkezmények nem érdeke­sek. Vizsgálat, tárgyalás, — mindez mellékes. Úgy ér­zem, ebben az esetbep mind­ez már nagyon késői. Sokkal hamarabb, sokkal előbb kel­lett volna cselekedni. És a nem cselekvőket nem bünteti a törvény A vagányokat el­ítélhetik. De a legsúlyosabb büntetés talán mégis a hall­gatás áldozatát sújtja. Bürget Lajos lőtt — újra egy húron peu dűlt a vezetőség és megszu ■ letett az új jeiszó: fizesse­nek az új belépők ezer fo rintot. Felbolydultak az emberek. Hiszen harmincharman kér­ték felvételüket. De közben már döntöttek abban is, hogy azokat az asszonyo­kat, akiknek a férjük el­jár, nem veszik fel. „Men­jenek az uruk után, vagy azok jöjjenek haza.” „Itt éltek akkor is, amikor a tsz nem tudott fizetni, ak­kor miért nem jöttek?” „Ha sokan leszünk, nem lesz munka.” A pártszerve­zet, a járási tanács és a pártbizottság segítségére volt szükség, hogy a gaz­dasági vezetőket és a tago­kat meggyőzzék: nem le­het elzárni a tsz-t az új belépők elől. A szocializmus mindenki számára épül. Érveltek az új gazdaság' mechanizmus biztosította új lehetőségekkel. Kezdetben nem hittek Amikor elkészültek az ön­álló, a fejlődést szolgáló tervek, akkor álltak a tag­ság elé. Tomasovszki Jó­zsef a főagronómus számí­tásokat végzett, s kijelen­tette: lesz munka minden embernek, s a kereset sem csökken. Kétkedve fogadták az emberek. Az idő kezdi iga­zolni a józanságot. Elfogad­ta a közgyűlés az ezer fo­rintos kaució lefizetése nél­kül az új belépőket, de egyetlen kikötéssel: ha az előírt munkanapokat telje­sítik, s ezt biztosítja a tsz vezetősége. Uj utakat keresett a ve­zetőség. Erre módot és lehetőséget adott az új mechanizmus. Élve az ön­állósággal a dohány termő­területet 25 hóiddal növel­ték. Ez évben már a para­dicsomot is 25 holdon ter­melik. Szabolcsban elsőként létesítettek nagy jövedelem­mel kecsegtető köszme-^fa­iskolát 10 holdon, ök akar­ják ellátni a megye 1öz eit. Ebből 1970-ben már 6—~00 ezer forint bev ‘ .áré számí­tanak. ősszel füzest telepí­tenek. Talajjavítást végez­nek 267 holdon. Fiatalodik a tsz Mind igényli a szorgos munkáskezet. Ennyit 1Ó1 elvégezni nehéz lett volna az új tagok nélkül. És ami lényeges: az új belépők fia­talok, s általuk javult az átlagos életkor. ifjúsági brigád alakult. Ezeket kész­pénzben fizetik teljesítmé­nyük után, s még 600 51 háztájit is juttatnak ré­szükre. A főagronómus most azt mondja: még így is fel kellett emelni az alapszabályban az egy tagra iutó munkanapok számát.} x férfiak 170 napot, a nők 120 at teljesítenek. Megszűnőben a régi ta­gokban a „félsz”, hogy nem lesz munka, nem lesz kere­set. Konkurre'se lett az ömbölyi Kossuth Tsz az erdőgazdaságnak. Ide jön­nek dolgozni az emberek. És a mérce ma már nem a 200 vagy 100o forint kaució, hanem a becsületes munka. És ez ebben az esztendő­ben is sikereket eredmé­nyez. Ezzel kecsegteti az öm­bölyi Kossuth Tsz tagsá­gát a szép, zöldellő határ, mely az ő szorgalmas mun­kájukat dicséri. Farkas Kálmán Gyár a faluvégen Uj iparág Nyírbélteken Az alig háromezer lakost számláló Nyírbélteken talán nem is gondoltak arra, mi­lyen döntő fordulatot jelent a község életében a mérővesz- szőüzem letelepítése. Az Óbu­dai Iskolabútor és Sport­szergyár által felajánlott „profil” megszerzése végső soron a Szatmárvldéki Fa­ipari Vállalat érdeme, s a Nyírbéltekre történő költözé­sét a használaton kívüli ma­lomépület tette lehetővé. Egy gyertyán- erdő Az épület átalakítása vé­gett a gyártást 196§- január­jában még az anyavállalat szálkái üzemében kezdték, ipajd az újjáalakított helyi­ségekben áprilisban folytat­ták. Két év alatt valóságos kis gyárrá változott a falu­végi malom épülete. Az üzem körülkerített udvarán hatal­mas stószokban áll a nyers­anyag, fehér fájú gyertyán. Az évi szükséglet 350 köb­méter, valóságos kis erdő. Ha valahol döntő a minő­ség, itt különösen. Az első selejtezés már a nyersanyag­nál megkezdődik, mert az ÉRDÉRT nem kimondottan első osztályú fát szállít. Még így is sok a megmunkálás közben keletkezett selejt. Hiszen nem kerülhet tovább a már felszeletelt, alig pár milliméter vastagságú léc sem, ha akár a legkisebb görcs tarkítja is. És tovább tizedelődik a félkész anyag mindaddig, amíg a minőségi ellenőr kézén átmegy, s hu- szonötös csomagokban el­hagyja az üzemet. Nem lehet ujjat húzni Az udvar kissé eldugott zugában hatalmas kupacok­ban áll a selejt. Láttára az ember kissé meglepődik, de mindjárt megnyugtatnak: „ez a természetes, hiszen a fába nem látni bele.” S valóban. Találni itt bőven olyan fes­tett, számozott és fényezett, méretre szabott lapocskákat is, amelyeket már csak ösz- sze kellene állítani. S a lai­kus szemlélő talán észre sem venné, hogy az egyiken erős az erezés, a másikon olyan a sérülés, amelyet csak a be­avatott meós talál meg. A nagykereskedelemmel nem lehet ujjat húzni, csak jó minőségű áru kerülhet ki az üzemből, hiszen a mérővesz- szők mindkét oldalán ott a márkajel: Szatmárvidéki Fa­ipari Vállalat. Tavaly még kilencszázezer darabot készítettek. Az idén már egymillión felül van az igény. Év elején elmaradásuk volt, de az egyik típusból már törlesztettek. Most a ru­gós kivitelű mérővesszőknél kell rákapcsolni. Megvan hozzá a segítség is. Kaptak egy darabológépet, amelyre két éve várnak­Lányok és a gép A gyár két műszakban üze­mel, s összesen negyvenegy fizikai dolgozót foglalkoztat. Ebből harminc a nő. Lányok, asszonyok, vegyesen. Közöt­tük olyanok is, akiknek kez­detben még a kalapács sem állt meg a kezükben, de ma. már a világ minden kincsé­ért sem hagynák ott a gépe­ket, a kollektívát. Az ügye sebbek másfél ezernél is többet kereshetnek havonta. Tóth Árpád

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom