Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-19 / 116. szám
Szabolcs-szatmári faiakon 99 SOLTÉSZ ALBERT GRAFIKÁJA Hacsaturján Budapesten Budapesten, a Spartacus zenekart próbáján. (MTI főt« — Molnár Edit felvételei Szatmárban még ma is »zt mondják aimak, aki bajba került, hogy mehet most már űrnek. Vajának... Miért, az eredetét senki nem tudja pontosan. Csak találgat] áii, hogy ez a régen éló népi szólásmotidás azt jelenthette, hogy kiszorult a jó fekete földből, a legelőből, akinek ezt mondták, s mehetett a Nyírségbe, a sívó homokra. Mert Őr már homokra épült világ. Aki azt kutatja, honnan a név — az országban talán a legrövidebb községnév — arra gondol, hogy ez a falu valamikor határőrvidék volt, Hodász, Ör, Lövőpetri (érdekes maradványai a régmúltnak, a honfoglalásnak) határában húzódott meg a gyepűvonal. Királyi birtok határa is volt, de itt választódott el Szatmártól a Nyírség. Még azt is mondják, hogy besenyők voltak a honfoglaláskor! előőrsök. Sok emlékét őrzi a nép a múltnak A vajai vármúzeum lelkes alapítója, s gyarapítója sokszor járt Űrben, mert a néprajzgyűjtők valóságos kincsesbányája ez a falu. Azt mondják, ma is nagyon sok század eleji Rákóczi-képet őriznek, jeléül annak, milyen büszkék rá, hogy jó kétszázhatvan éve. itt vonult el kicsiny, menekülő csapatával a fejedelem Lelkesen mutatják, hogy a kis községen hogyan vonult végig a későbbiekben is a történelem. A falu és Vaja között áll a tragikus emlékű Akasztóhegy, ahol a fehérterror most negyvenkilenc éve végzett a vajai tizenhármakkal. Említik, van benne valami sajátosan helyi vonás, hogy milyen nagy szerepet kaptak itt a nők a munkásmozgalomban. A Tanácsköztársaság helyi direktóriumának jegyzője egy ma is itt élő asszony, egy nyugalmazott tanítónő, Pe- thő Zsigmondné volt. És hogy ismétlődik a történelem — negyvenötben, a felszabadulás első napjaiban ismét egy asszony, Faragó Pálné állt ki megalakítani ölben a Magyar Kommunista Pártot. A hagyományok községe Ör. Ez az ezerötszáz lelkes kis falu, amelynek négyszáz családja és háromszáznyolcvan lakóháza van. később is ragaszkodott a hagyományokhoz. Mondják, emiatt a szomszédos vajai- ak le is nézték őket, mert míg Vaján már a harmincas években megtelepítették a téli almát, Ör kitartott a szántóföldi növények mellett. És emiat t szegényebb ma ra.dt, mint a szomszédja Pedig nem rossz az őri föld. Csakhát a sok föld- birtokos az évszázadokon át — a Kölcseyek, Komoró- eziak — nem arra oktatta az itteni népet, hogyan keli mindig jobban, s eredményesebben dolgozni. A falu külseje rendezetlen, egy ember, egy itt élő szerint semmitmondó. Úgy folytatja, hogy itt nem tanulták meg azt sem, hogy törődni kell a lakásokkal. Nagy ebben a különbség még most is: Vaján mái- kastélyok tömegét építik, s őrben csak most kezdték a házak megújítását. Van itt már bőven televízióskészülék, négy esztendő alatt harmincöt, van mosógép, gáztűzhely, meg olaj kályha. Annyi, hogy a községi népfrontelnök lepedőnyi papírt mutat róla. De még mindig sokszor elhangzik a faluban a nagy rivális, a_ szomszéd neve: Vaján ezt jobban csinálják, az ottaniak okosabban, s könnyebben élnek. És itt miért nem lehet? Beszélnek újra a hagyományokhoz való ragaszkodásról, a régiről, a nyakas- ságról, ami benne van az emberek természetében. Igaz lenne, csakugyan ez az oka a lassúbb haladásnak? Tagadóan rázzák ä fejüket, akikkel erről cserélt véleményt legutóbb egy megyei ember. És mindjárt példát is hoztak a bizonyításra, hogyan változott meg a gondolkodás az egyszerű embereknél. Igaz, nem ritkán szólnak vissza a községi vezetőknek, ha valamit másképpen tudnak, s ilyenkor hivatkoznak a televízióra, a rádióra, az újságokra, amelyekből hallottak egy-egy rendeletet, láttak egy-egy termelőszövetkezeti gazdaságot, ahol másként és — jobban csinálják. Vagy természetesnek tartják azt is, hogy a szövetkezeti tagság követelte a munkaegységelőleg. És miután látta, hogy érvényesült az akarata, jól ment mindjárt a munka a Petőfi Tsz-ben. Idén már nincs egyetlen hold sem, amelynek a megmunkálását fel ne vállalták volna. Mutatja a példa annak az igazságát, aki azt mondta: ,,Ncm nehezebb az itteni ember, mint a többi, csak szereti ha megkérdezik, s nem dönfenek a nevében nélküle...” És ez természetes. A tsz-ben mindinkább ezt teszik a vezetők, megkérdezik a tagságot, hogyan tovább. Hiányolják — ez igaz — hogy a tagság nem mindig ad határozott választ, s van, aki azt mondja, azért van a vezetőség, hogy gondolkozzon. Uj reményekkel indul mégis a falu. Sokan járnak el dolgozni még ma is, a jellegzetes szabolcsi kép Őrre is érvényes. A fiatalok — a termelőszövetkezeti tagság gyermekei — autóval mennek naponta Hodászra, ahol az állami gazdasággal szerződtek. Mert a gazdaság fizet. A helyi tsz pedig csak idén kezdett előleget fizetni, havonta tíz forintot egy munkaegységre. És ezt még keveslik sokan. Igaz, van egy ifjúsági brigád, kicsiny a létszám, de rájuk lehet számítani. Kellenének a többiek is, mert a munkaerőre most nagyon nagy szükség van. Utóbb már sokan hazajöttek az idősebbek közül. Megunták a tíz- tizenkét éves járkálást Dunántúlra, Miskolcra, Ózdra. Budapestre. És rájöttek, hogy megélnek otthon is. A község szerveinek ülésein százszor is ismétlik, teszik fel önmaguknak a kérdést: hogyan jobban? A lényeg, hogy ílyén válaszokat adnak önmaguknak, ez a föld eddig is eltartotta az itt élőket, ezután is el kell hogy tartsa. Még jobban kell. Mire alapoznak? A gyümölcsre, amelyből idén már hetvenöt vagon, egy egész nagy szerelvény termett. És a dohányra, amely a tavalyi negyven hold helyett nyolcvanan díszlik. Leginkább mégis az emberekre alapoznak, akik már látják, hogy együtt boldogulnak ők is a közössel. Sajátos, jellegzetes vonásokat keres az idegen. Elmondják, hogy annyi a bor. mint a víz, s hogy mennyire kedvelt itt a francia szőlő. Milyen az a francia szőlő? Feri és delavári — felelik. — Az ember issza, aztán elnehezül a feje, s nemigen tudja, hogy mit csinál. így voltak azután a régi, és nagy hírű őri verekedések a bálban, a lakodalomban. Ma is? Vannak, de már sokkal kevesebb. Végefelé közeledik a virtusság. legalábbis, ami az ilyet illeti. A mai fiatal klubba megy, s moziba, tv-t néz és olvas. Meg tanul. Őr tanuló falu is. Háromnégy könyvet olvas a könyvtárból egy lakos, ami kétszerese a megyei számadatnak. Tanulnak és szeretik, tisztelik az iskolát. Büszkén mutatják, hogy már 1850-ben azt írta az iskolamester, hogy a község vezetői megszavazták az ingyen könyvet és iskolaszert a- gyerekeknek. A tanítót pedig kötelezték, látogassa meg azokat, akik nem járnak az „oskolába”. Aztán számokat sorakoztatnak, hányán végeztek főiskolát, középiskolát, hány ipari tanulót adott a falu. Mondják, nem lesz itt baj, a továbbtanulók több mint fele most is a mezőgazdaságot választja szakmának. Bíznak a holnapban a szülők. Ez is azt jelenti. Bíznak benne, hogy a kicsi, buksi fejek, a kis tehetségek, mint a negyedikes Simon Jancsi. más életet élnek. Őket már nem kötik majd. csak azok a hagyományok, amelyek hasznot hajtanak. Kopka János Hatvanötödik születésnapját ünnepli a többszörös Állami- és Lenin-díjas szovjet zeneszerző, a hazánkban is rendkívül népszerű Aram Hacsaturján. Most, hogy néhány napra valósággal „beköltözött” az Erkel Színházba — a Spartacus című balett próbáinak színhelyére — csodálkozva figyelhetjük meg, mennyire nem látszik meg rajta ez a hat és fél évtized. A magyar balettművészet ünnepi eseménye az ókori rabszolgavezérről, Spartacus- ról szóló háromfelvonásos balettmű bemutatója, és esemény ez Hacsaturján számára is. Kétszeresen az; nagyon szereti egyrészt ezt az 1952—54 körül komponált munkáját, másrészt nagyon jól ismeri és magasra értékeli a magyar zeneművészetet. Érdekli tehát, hogyan fogadja bemutatóját a budapesti közönség. Még tavaly nyáron Lenin- grádban azt mondta e sorok írójának: —- Óriási muzsikusnak tartom Bartókot. Egyik legkedvesebb zeneszerzőm, aki egyszerre európai, magyar és modern is. Bartókot azért tisztelem többek között, mert magam is tisztelem, szeretem a népzenét. Én ig sokat foglalkoztam örmény földön és másutt népzenegyűjtéssel, zenémben is sok nyoma van — Bartókhoz hasonlóan — ennek a gyűjtőmunkának. Ehhez Hacsaturján még hozzátette: — Erőteljes és izmos a modern mai magyar zeneszerzők tábora is, sokuk munkáját különböző személyes találkozásaink alapján jól ismerem. Amint az Erkel Színházbeli próbán folytatott rövid beszélgetésből kiderült, Hacsaturján egyik első útja a budapesti Zeneakadémiára vezetett, ahol Farkas Ferenc professzor, zeneszerző óráján vett részt. A szovjet komponista, aki maga is tanít a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, elragadtatással nyilatkozott azokról a fiatal magyar muzsikusokról, akiknek néhány művét meghallgatta. De nem ez az egyetlen találkozása a magyar muzsikusokkal: ellátogatott például a Bartók-arc- hívumba és más zenei intézményünkbe is. Egyébként — amint ugyancsak megtudtuk tőle — személyes ismerőse volt Kodály Zoltánnak. Aram Hacsaturján nagyon kedvelt zeneszerző hazánkban is. Hosszú idő óta sikerrel játsszák nálunk Gajane című balettjét, és nagyon sok koncerten hangzott el már egyik legjelentősebb műve, az 1940-ben írt ,s Ä1- lami-díjjál jutalmazott hegedűversenye. (A Gajane egyébként szintén Állami-díjat kapott.) És ha már művészetről, a tömegek számára könnyen érthető, népszerű zenéjéről szólunk, érdemes megemlíteni, hogy Hacsaturján jellegzetes példája a szocialista társadalmi rendben kibontakozó nagy tehetségnek. Az 1903-ban Tbilisziben születt Hacsaturján ugyanis csak viszonylag későn, 19 éves korában, az Októberi Szocialista Forradalom győzelme után kezdhetett zenét tanulni. De akkor olyan eredményesen, hogy bár még a moszkvai Konzervatórium hallgatója volt, első művét már megjelentették nyomtatásban. Azután egymás után komponálta meg sikeres, ma is rendkívül népszerű és méltán világhírűvé lett műveit* az I. Szimfóniát 1935-ben, az I. Zongoraversenyt 1936-ban, a Gajanet 1938-ban. a már említett I. Hegedűversenyt, majd a Csellóversenyt és a Spartacus című balettet Ez a műve az 1958-as moszkvai bemutató óta, amikor a koreográfiát az ugyancsak világhírű Mojszejev készítette, összesen 19 különféle premiert ért meg. A budapesti előadás a Spartacus huszadik bemutatója. Uj koreográfiáját, szövegét, egy fiatal művész, Seregi László készítette modern elképzelések alapján. És ez a bemutató, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját köszöntő jubileumi év egyik kimagasló zenei eseménye* egyben köszönti a 65. születésnapját ünneplő híres szovjet zeneszerzőt is. Aram Hacsaturjánt, aki egyik kül-- földön tartott sajtókonferen- ciáján azt mondta: „a népért a népnek muzsikálok, mert tudom, hogy ez a nép érti és szereti a muzsikát”. Gábor Istväl fiatal vietnami munkásművészek Hanoiban az egyik művésztelepen fiatal munkáslányok alkotnak. (MTI Külföldi KépszofeáMK
