Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-18 / 115. szám

Ä kínai helyzet Púja Fiigyes előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján Koszigin Csehszlovákiában Prága (TASZSZ) A CTK jelentette, hogy a CSKP KB elnökségének meghívására Csehszlovákiá­ba érkezett A. Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnöke rö­vid szabadságra és gyógy­kezelésre. A repülőtéren Ko­szigint Alexander Dubcek, Josef Smrkovsky, Oldrich Cernik, Jiri Hájek és más csehszlovák vezetők, vala­mint Cservonyenko a Szov­jetunió csehszlovákiai nagy­követe fogadták. Szó van arról, hogy Ko­szigin csehszlovákiai tar­tózkodását fel fogják hasz­nálni arra, hogy a cseh­szlovák vezetőkkel véle­ménycserét folytasson a köl­csönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Egyéves a magyar—NDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény A két ország vezetőinek táviralváhása Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának el­ső titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke es Fock Jenő, a kormány el­nöke táviratot intézett Waiter Ulbrichthoz, az NSZEP KB első titkárához, az NDK államtanácsa el­nökéhez és Willi Stophoz, az NDK minisztertanácsa elnökéhez: „A Magyar Népköztársa­ság és a Német Demokrati­kus Köztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyúj­tási szerződés aláírásának első évfordulója alkalmával a magunk és az egész ma­gyar nép nevében szívből jövő jókívánságainkat fe­jezzük ki önöknek és a testvéri Német Demokrati­kus Köztársaság dolgozó népének. Szerződésünk szol­gálja a szocialista közösség egységét és fontos hozzájá­rulást jelent Európa béké­jének és biztonságának biz­tosításához. Meggyőződé­sünk, hogy országunk gyü­mölcsöző együttműködése és testvéri barátsága ba­rátsági, együttműködési és kölcsönök segítségnyújtási szerződésünk szellemében fog fejlődni” — állapítja meg a többi közt a távirat. Walter Ulbricht és Willi Stoph táviratot küldött Ká­dár Jánosnak, Losonczi Pálnak és Fock Jenőnek: „A Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének el­ső évfordulója alkalmából a legszivélyesebb üdvözle­tünket küldjük önöknek és önökön keresztül az egész magyar népnek. A szerző­dés népeink ünnepélyes hit­vallása a szocialista népek közössége egységének erősí­tése és megszilárdítása mel­lett. Önöknek, kedves elv­társak, és a magyar népnek további sikereket kívánunk a szocializmus teljes fel­építéséhez a Magyar Nép- köztársaságban” — hangoz­tatja többek közt a távirat. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Akadémiáján szeruan az Építők Kózsa Fe­renc Művelődési Házá­ban „A kínai helyzet” címmel Púja Frigyes, az K3í MP KB külügyi osztályúnak vezetője tartott előadást. Előadá­sának rövidített szö- \ egei az alábbiakban közöljük. Púja. Frigyes előadása be­vezetőjében megállapította: A kommunisták, a hala­dó emberek szívből üdvö­zölték a kínai népi forra­dalom győzelmét, büszkék voltak arra, hogy a népi Kína tekintélye, befolyása, szerepe a nemzetközi po­rondon növekedett. Néhány éve azonban a kommunis­ták aggodalommal szemlé­lik a Kínai Kommunista Párt vezetőinek tevékeny­ségét. Mao Ce-tung és cso­portjának belpolitikája, sza- kadár nemzetközi irányvo­nala megbontotta a nem­zetközi kommunista mozga­lom, a szocialista világrend- szer egységét, s ez csökken­ti a szocializmusért, a ha­ladásért, a békéért folyó harc hatékonyságát, nagy károkat okoz a kínai nép­nek, s a szocializmus, a ha­ladás ügyének az egész világon. Mao Ce-tung és csoport­jának céljaival, szakadár te­vékenységével egyetlen kommunista sem érthet egyet. Ugyanakkor a kom­munisták nem téveszthetik szem elől, hogy a nemzet­közi kommunista mozgalom egysége a Kínai Kommu­nista Párt nélkül nem lehet teljes. Ezért a kommunisták arra törekszenek, hogy elő­segítsék a Kínai Kommu­nista Párt és a Kínai Nép- köztársaság visszatérését a helyes útra. Az előadó rámutatott: Kína a kommunista mozga­lom kialakulásának idősza­kában és később, a népi forradalom győzelméig fél­feudális, félgyarmati, s egyben szociális és kulturális téren rendkívül elmaradott ország volt. Nem lényegte­len tényező az sem, hogy Kína történelmi fejlődése objektív talajt képzett a nagyhatalmi sovinizmus ke­letkezéséhez. A kínai kommunista moz­galom a sajátos feltételek miatt nem mehetett végig a fejlődésnek azokon a szaka­szain, amelyeken az európai kommunista mozgalmak ke­resztül mentek. A párt ha­talomra kerülése előtt nem edződött meg az antimarxis- ta eszmeáramlatokkal való harcban. A kínai forradalomban és a kínai kommunista mozga­lomban kezdettől nagy sze­repet játszott a katonai elem. Volt olyan kezdeti időszak, amikor az pozitív szerepet játszott, később azonban katonákból lett pártvezetők óhatatlanul át­vitték a pártba a hadsereg­ben alkalmazott módszere­ket, a parancsolgatást, más vélemények elfojtását, stb. Előadásának következő részében Púja Frigyes meg­állapította: a népi forrada­lom győzelme után az a feladat állt a Kínai Kom­munista Párt előtt, hogy mozgósítsa a néptömegeket a háborús károk helyreál­lítására, majd a szocialista társadalom alapjainak lera­kására. 1952. végéig nagyjából be­fejeződött a népgazdaság helyreállítása, 1952 végén a párt Központi Bizottsága megfogalmazta a szocialista építésben követendő fő irányvonalat. Az első 5 éves terv éveiben Kínában nagy lépést tettek előre a modem ipar megteremté­sében, a mezőgazdaság és általában a népgazdaság fejlesztésében. A szocialista forradalom a r»ór>cfn'7'^£»c^rí‘Vií\n ßl&rt rPPS7­sze túlnőtt Kína határain. A kínai szocialista forradalom győzelme az októberi for­radalom után korunk leg­nagyobb eseménye volt. Fé­nyes bizonyítéka volt an­nak, hogy helyes vezetés mellett egy félgyarmati, fél­feudális országban is győz­het a szocialista forradalom. A Kínai Népköztársaság nemzetközi politikája is osztatlan elismerést váltott ki a világ népeiben, a for­radalmi mozgalomban, nagy tekintélyt szerzett a Kínai Kommunista Pártnak, a Kínai Népköztársaságnak. A kínai kommunisták, a kínai nép világra szóló győ­zelmeinek értékéből semmit nem von le, hogy Mao Ce- tung és társai a szocializ­mus építésének első szaka­szában is elkövettek bizo­nyos hibákat, amelyek a későbbiekben, miután ki­bontakoztak és elterebélye­sedtek, súlyosan éreztették és éreztetik hatásukat. Az első 5 éves terv évei­ben kísérletek történtek a mezőgazdaság és az ipar fejlődési ütemének mester­séges meggyorsítására. A Kínai Kommunista Párt egyes vezetői már a népi forradalom győzelme után olyan igénnyel lép fel, hogy forradalmuk tapaszta­latait, módszereit legalábbis a gyarmati vagy félgyarma­ti országok felszabadító mozgalma számára általá­nos érvényű, kötelező pél­dának tekintsék, s hogy Kí­na váljék az imperialistael­lenes nemzeti felszabadító mozgalom fő irányító köz­pontjává. A kínai vezetők az ötvenes évek közepétől szisztematikusan rombolni kezdték a Szovjetunió és az SZKP tekintélyét Annak ellenére, hogy a helytelen elképzelések és törekvések a kínai párt po­litikáját már korábban ts a torzulás irányába nyom­ták, a párt politikája általá­nosságban mégis helyes volt A fejlődés minden bonyo­lultsága ellenére a Kínai Kommunista Párt be tudta tölteni a népi forradalom és a szocializmus építése veze­tőiének szerepét E szakasz végén a Kínai Kommunista Párt VIII. kongresszusa olyan határo­zatokat hozott amelyek nemcsak megerősítették mindazt, ami helyes volt a párt irányvonalában, de azt jelentősen tovább is fejlesz­tették. 1958. májusában a Kínai Kommunista Párt belpoliti­kája száznyolcvan fokos fordulatot vett. A VI1L kongresszus második ülés­szaka megváltoztatta a VIII. kongresszuson elhatározott belpolitikát, s elfogadta a „három vörös zászló” azaz az „új általános irányvo­nal, a nagy ugrás és a népi kommunák” irányvonalát A »nagy ugrás” koncep­ciójával a kínai vezetők azt a feladatot állították a Kí­nai Népköztársaság népe elé, hogy néhány esztendő leforgása alatt gazdasági téren behozza, sőt elhagyja a Szovjetuniót és egyes fej­lett kapitalista országokat A „nagy ugrás” koncep­ciójának a mezőgazdaságban a népi kommunák megala­kítása felelt meg. 1958-ban nehány hónapos politikai kampány keretében az or­szág parasztságának 99,1 százalékát magában foglaló 740 000 termelőszövetkezetet 24 500 népi kommunába tö­mörítették. Néhány esztendővel a „három vörös zászló” irány­vonalának meghirdetése után a termelés hirtelen es­ni kezdett. 1962-ben az ipar globális termelése az 1959. évinek csak 54 százalékát érte el. Az ipar fő állóalapjai, nagyreszt elhasználódóban voltak, kiéleződtek az ipar- ágakon belüli és az ipar- ágak közötti aránytalansá­gok. A súlya? hibák, a nép nagy szenvedései miatt a kommunisták körében két­ségek támadtak Mao Ce­tung és csoportjának té- vedhetetlensegét illetően, A párt vezetésében nem volt egységes a vélemény az ország perspektivikus fejlődéséről. A vita akörül folyt, hogy milyen úton le­het Kínát erős világhata­lommá tenni, s ennek mint­egy előfeltételeként, milyen módszerekkel építhető fel a leggyorsabban a szocialista társadalom. A „nagy ugrás” kudarca után, de különösen amikor a mezőgazdaság — a heiy- telen mezőgazuasági poii Li­ka és a természeti csapások következtében — gyakorla­tilag a katasztrófa, a kínai nép pedig az éhínség kü­szöbére érkezett, — meg­változtatták a párt politi­káját 1961. elején a Kínai Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának IX. plénuma a lényeget tekintve új gaz­dasági irányvonalat foga­dott el, az úgynevezett „ki­igazítási” politikát. Mint később nyilvánosságra ho­zott adatokból kiderült, en­nek a politikának a támo­gatói közé tartozott Liu Sao-csi, Teng Hsziao-ping és társaik. Mao Ce-tung háttérbe szorulásának egyik jele volt — mint ahogy ké­sőbben ez kiderült — Mao Ce-tung lemondása a Kí­nai Népköztársaság elnöki tisztéről és visszavonulása „elméleti” munkára. A Kí­nai Népköztársaság elnöke Liu Sao-csi lett. Az új irányvonal ered­ményesnek bizonyult. Sike­rült jóvátenni a „nagy ug­rás” és a népi kommunák politikája okozott károk jó részét, gátat vetni a ter­melés további visszaesésé­nek. 1965. őszéig az ipar és a mezőgazdaság termelése lényegében elérte az 1957. évi szintet. Paradox mó­don éppen ez volt az egyik oka a „kulturális forrada­lom” megindításának. A „nagy proletár kultu­rális forradalom” megindu­lásának két tényező adott lökést. Mao Ce-tung és csoport­ja úgy vélte, ha továbbra is folytatják a „kiigazítás” politikáját, annak sikere árnyékot vet a Mao Ce- tung-i koncepcióra, bebizo­nyosodik, hogy Mao Ce- tung és csoportja nem té­vedhetetlen, sőt olyan té­vedések halmazát követi el, amelyek mérhetetlen káro­kat okoznak a kínai nép­nek. A másik sürgető ok, ami miatt Mao Ce-tung és hí­vei kirobbantották a „kul­turális forradalmat” a Kí­nai Népköztársaság nemzet­közi helyzetének alakulá­sa, a Kína! Kommunista Pártnak a nemzetközi po­litikában elszenvedett ku­darcsorozata volt Mao Ce-tung és csoport­ja a „kulturális forradal­mat” több éven át tartó munkával készítette eiö. 1962 végétől hozzálátott ahhoz, hogy megszilárdítsa helyzetét a pártban, az ál­lamapparátusban és a had­seregben, mint olyan erő­ben, amelyet végső soron igénybe vehet céljainak megvalósítására. A „kulturális forradalom” előkészítésének másik esz­köze ideológiai természetű volt. 1963—65-ben szélese­dett Mao Ce-tung személyi kultuszának propagálása. Mao Ce-tung a „nagy proletár kulturális forra­dalom” megvalósításában mindenekelőtt a hadseregre támaszkodott. Másik fő tá­maszát az ifjúságban vélte megtalálni. A „kulturális forrada­lom” Mao Ce-tungnak és csoportjának kritikai kam­pányával kezdődött. Ennek az volt „ célja, hogy csa­pást mérjen a kultúra és a sajtó területén dolgozó, he­lyes nézeteket kénviselő és őt bíráló káderekre, kezé­be verve s saitó és a pro­paganda Irányítását, s en­nek birtokában indítsa meg a harcot Liu Sao-csi­nek és csoportjának eltávo­lításáért. Mao Ce-tung és csoportja a „vörös gárda” segítségé­vel sem volt képes elérni céljait. Ekkor került még jobban előtérbe a hadse­reg, hogy a Mao-csoport akaratát a hadsereg segít­ségével vigyék keresztül. 1966 tavaszán indult meg a „vörösgárda” támadásá­nak első hulláma. Ez elein­te meglepte a pártkádere­ket, s ennek tulajdonítható, hogy 1966 augusztusában a Központi Bizottság XI. plé­numán Mao Ce-tungnak sikerült elfogadtatni a Köz­ponti Bizottsággal a „kul­turális forradalom” prog­ramját. Ezen a plénumon az alábbi lényeges döntések születtek: 1. A plénum egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy a harc élét a „pártba befurako­dott ellenséges elemek” és a „párton belüli burzsoá te­kintélyek és kapitalista út­ra tért vezetők” ellen kell fordítani. Arra buzdította az ifjúságot, hogy bátran támadja és bírálja a helyi párt- és állami vezetést. 2. A Kínai Kommunista Párt alelnökévé Lin Piaót választották. Liu Sao-csit önbírálatra kényszerítették, s megszűnt a Kínai Kom­munista Párt alelnöke len­ni. (Érdemes megemlíte­ni, hogy forma szerint ma is ő a Kínai Népköztársa­ság elnöke.) 3. A plénum a hivatalos pártpolitika rangjára emel­te a már évek óta tényle­gesen alkalmazott szovjet­ellenes politikát. Szentesí­tette a Kínai Kommunista Pártnak a nemzetközi kommunista mozgalom megosztására irányuló tö­rekvéseit. 4. A határozat az állító­lag spontán módon alakult úgynevezett forradalmi szervezeteket és bizottságo­kat a párizsi kommün szer­veihez hasonlftgatta, s meghirdette a ködös és el­lentmondásos kommünkon- cepciőt. A plénum után — mint ahogy ez várható is volt — kiéleződött a harc a párton belül. A szakadatlanul erő­södő nyomás eredménye­képpen megbénultak a párt választott szervei, rohamo­san csökkent a párt veze­tő szerepe, szétzilálódtak a „vörösgárdisták” és a for­radalmi lázadók martaléká­vá váltak a helyi pártbi­zottságok és pártalapszerve- zetek. Már a „kulturális forra­dalom” kezdetén kiderült, hogy a párt káderei és tag­sága a vártnál nagyobb el­lenállást tanúsít Mao Ce- tung és csoportjának elkép­zeléseivel szemben. Mao Ce-tung és csoport­jának nem sikerült meg­szereznie a kínai társada­lom egyetlen osztályának, illetve rétegének tömeges támogatását sem. Mao Ce-tung így a had­seregre, mint végső esetben felhasználható tartalékára számított. A hadsereg több tartományban át is vette az ellenőrzést, de a hadsereg sem váltotta be teljességgel azokat a reményeket, ame­lyeket Mao Ce-tung fűzött politikai szerepléséhez. A kulturális forradalom eredményei közismertek. Mao Ce-tung akciói zűrza­vart idéztek elő, a kínai társadalom vezető szervei­nek dezorganizálásaihoz, széteséséhez vezettek, meg­zavarták az ipari és mező- gazdasági termelést, mely­nek hatása igazában a ké­sőbbiekben fog megmutat­kozni. A zűrzavar bénítólag hat a Kínai Népköztársaság bel- és külpolitikai tevé­kenységére, s hatalmas csa­pást mért a Kínai Népköz- társaság presztízsére. Púja Frigyes az úgyneve­zett ..kulturális forradalom” eddigi menetét sommázva megállapította: bármiképp is végződnek a Kínában je­lenleg zajló folyamatok, egy bizonyos: Mao Ce-tung antimarxistának bizonyult eszméi, a „maoizmus” halá­los sebet kapott, s régi te- kintélvét soha vissza nem nyerheti. A kínai eseményekből né­hány olyan következtetés vonható le, amely elvi je­lentőséggel bír az egész kommunista mozgalom, kü­lönösen a fejlődő orszá­gokban harcoló kommunis­ta pártok számára. Ezekről Púja Frigyes egyebek közt ezt mondta: 1. A Kínai Kommunista Párt politikája deformá- lódásának objektív okai is vannak. Korunkban a for­radalmi folyamatba sok­milliós nem proletár réte­gek is bekapcsolódtak. Ez törvényszerű és alapjában véve pozitív jelenség, de a forradalmi folyamatot bo- nyultabbá teszi. E nem pro­letár rétegek beviszik a forradalmi mozgalomba sa­játos nézeteiket az igazsá­gos társadalomról és a hoz­zá vezető utakról. Ha a kommunista párt és annak vezetése szilárdan áll a marxizmus—leninizmus ta­laján, s alkalmazni tudja azt a gyakorlatban, ellenáll a kispolgári nézetek nyo­másának, leleplezi és visz- szaveri a marxizmus—leni­nizmus elleni támadásokat, megakadályozhatja a hely­telen nézetek felülkereke- dését, a politikai deformá­lódási. A KKP tragédiája, hogy jelenleg olyan veze­tők állanak az élén, akik erre nem képesek. 2. A kínai vezetők alap­jában véve nem értették meg a munkásosztály szere­pét és jelentőségét a de­mokratikus és szocialista forradalomban, a szocializ­mus építésében, s túlbe­csülték, egyesek . abszoluti­zálták a parasztság szerepét és jelentőségét. 3. A kínai események egyik legfontosabb tanulsá­ga, hogy egyfelől a kínai valóság törvényszerűen szü­li a marxizmus—leninizmus- tól idegen eszméket, azokat amelyek a „három vörös zászló” irányvonalában és a „kulturális forradalom” programjában, valamint Mao Ce-tung egyes művei­ben kifejeződnek, másfelől az objektív kínai helyzet nem engedi meg. a kínai nép pedig nem fogadja el az ezekben az eszmékben kifejeződő elképzelések megvalósítását. Éppen eb­ben rejlik a „maoizmus” el­kerülhetetlen ideológiai és politikai vereségének egyik legfőbb biztosítéka. 4. A kínai események fontos tanulsága, hogy a párt politikájának kidolgo­zásában gondosan számba kell venni a reális valóság tényeit, hogy a volun­tarista, a reális való­ság tényeit figyelmem kívül hagyó törekvések el­kerülhetetlenül kudarcra vannak ítélve. 5. A kínai események meggyőzően igazolják, hogy a kommunista mozgalomban ma a nacionalizmus képezi a legnagyobb veszélyt A kínai példa arra figyelmez­tet, hogy a kommunista pártok egyetlen pillanatra sem tehetnek engedménye­ket a nacionalista hangula­toknak a proletár interna­cionalizmus rovására. 6. A kínai események is megmutatják, hogy a szo­cializmus sikeres építésének egyik alapvető feltétele a párt- és állami élet normái­nak szigorú betartása. A „kulturális forrada­lomra ”, a pártszervezetek és a népi hatalom szervei­nek szétzilálására csak úgy kerülhetett sor, hogy lábbal tiporták a kollektív vezetés alapelveit, nem vették ko­molyan a szocialista de­mokrácia kibontakozásá­nak, a törvényesség megszi­lárdításának feladatait. Mao Ce-tung kivonta magát a párt kollektív vezető szerveinek ellenőrzése alól, s föléjük emelkedve, önkényesen döntött fontos kérdésekben. 7. Mao Ce-tung és cso­portja téves, szakadár nem­zetközi politikájának leg­fontosabb oka, hogy nem értette meg korunk jellegét, a szocialista világforrada­lom fokozatos fejlődésének lenini elméletét, s a szocia­lista világrendszer szerepét — jelentette ki előadásáé­nak befejező részében Púja Frigyes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom