Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-13 / 61. szám

Díj: emberségért! Az éjszakában autós karaván halad: egy Opel, egy Warszawa és egy Nysa mikrobusz. Záhonyi fellépéséről utazik nyíregyházi szál. lására a népszerű „Pan­nónia” együttes. Tiszabezdéden kétség_ be esett anya integet. — Beteg a kislányom, gyorsan kórházba kelle­ne vinni. „Pannóniáéit’ fedélze­tükön Bencze Mártával, Mikes Évával és az ŐRI munkatársával, vala­mint a záhonyi művelő­dési ház igazgatójával. Elindulnak a bezdédi utca sarában, gyalog ki­hozzák az ötéves kis­lányt, s irány Kisvár- da. Fényeslitke alatt sorompót kapnak. Az Opeles muzsikus pró­zában fohászkodik a bakter úrhoz: „a sorom­pót nyissa fel!” Ejfél előtt a kisvár- dai gyermekkórházban néhány Beatles-frizurás, szakállas fiatalembertől veszik át a kis beteget. Tegyük hozzá a tör. ténethez: Szilárdi János az együttes vezetője nemrég első díjat ka­pott egy debreceni fesz­tiválon — hangszerelé­sért. Most egy újabb díjai érdemel a „Pannónia” — emberségért. Szilágyi Vietnami műszakra negy­ven fiatal jelentkezett a nyíregyházi vasúti csomó­pont területén. Tizennyol­cán az elmúlt vasárnap tar­tották meg műszakjukat és keresetüket — 576 forintot — a „Tranzisztorakció” számlára fizették be. Az első tanyai névadóün­nepséget március 10-én, va­sárnap tartották a Balkány- hoz tartozó Perked-pusztán. A szépen sikerült ünneplés Dósa Istvánék Magdolna nevű kislányának szólt, és persze a boldog szülőknek, mely alkalomból az úttörők is színvonalas műsort adtak — írja Bihari Gyula balká- nyi levelezőnk. Újabb sütőüzem kapott árusítási engedélyt Nyíregy­házán, s így a Szarvas utca elején lévő pékség is rövide­sen megkezdi a lakosság közvetlen kiszolgálását. Gyűjtést végeztek a „Tran­zisztorakció” javára a Nyír­egyházi Elekterfém Ktsz KÍSZ-fiataljai s 906 forintot gyűjtöttek. Csősz Sándorné fuvola és Mányoky Lívia zngora hang­versenyét március 17-én, va­sárnap fél 19 órai kezdettel rendezi az állami zeneiskola a megyei művelődési náz nagytermében. Közreműkö­dik: Babka József (zongora). Az állati fertőzések okoz­ta emberi megbetegedések­ről tartanak egészségügyi felvilágosító előadást csütör­tökön este a nyíregyházi Bá­lint bokorban, a TIT és a városi tanács egészségügyi osztályának szervezésében. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dij egy hónapra: 17 forint Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daiparl Vállalat, Nyíregyháza. Dózsa György út 5. ■felelős vezető: Holéczl István Hetenként közel ISO ezer naposcsibét állít elő a félmil­liós kapacitású nyíregyházi kel tető állomás. Képen: Nagy Sándorné és Hostyisovszki And rásné osztályozzák a pihés jó­szágokat. Hammel J. felv. Egésznapos találkozót tar­tanak e hét szombatján a Nyíregyházi Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikumban a már végzett hallgatók része­re. A találkozó célja, hogy a volt tanulók beszámoljanak a gyakorlat során a termelés­ben szerzett tapasztalataikról, elmondják kezdeti nehézsé­geiket. Ifjúsági klub Nyírbéiteken. Jelenleg közel száz tagsági igazolvánnyal ellátott állan­dó, fiatal klubtag foglalkoz­tatásáról gondoskodnak a községben. Hetenként négy alkalommal gyűlnek össze a művelődési házban. Bölcs tonács Kirk Douglas, az is­mert amerikai színész így válaszolt arra a kér. désre, hogy véleménye szerint hogyan lehet megőrizni a békességet és a boldogságot a há­zasságban: „Nagyon egyszerű a recept: ha nincs igazunk, ismer­jük be. Ha igazunk van — halgassunk.” (A „Za Rubezsomból) Másfél millió forint értékű társadalmi munka elvégzé­sét tervezik ez évben a má­tészalkai járásban. Ez az elő­irányzat több mint 150 ezer forinttal haladja meg a múlt évi tervet Apagyon a művelődési ház felújítására 150 ezer fo­rintot költenek. A község fejlesztési alapjából megépí­tenek még 3,5 kilométernyi járdát, 1 kilométer hosszan bővítik a villanyhálózatot és a belterületen 10 újabb hi­ganygőzlámpát szerelnek fel. Vetik a dohánymagot a melegágyakba a nyíregyházi Ságvári és Dózsa Tsz-ekben. Egyébként a megyében az idén több mint 18 ezer hol­don termelnek dohányt Nők Vietnamért Gelénesen bankettet ren­dezett a nőtanács, amelynek tiszta bevételét — kiegészít­ve még egyéni adományok­kal — a Vietnamot segítő akció javára ajánlják fel. Berkeszről és Gyüréről bé­két követelő táviratot juttat­tak el az Országos Béketa­nácshoz és a budapesti ame­rikai követséghez. Jó ütemben halad a gya­korlati foglalkozás beveze­tése a vásárosnaményi járás iskoláiban. Jelenleg már 19 általános iskola 84 munka- csoportjának 2670 tanulóját — a felső tagozatúak 75 szá­zalékát — foglalkoztatják a korszerű oktatási módszer alapján. Minden háztájiba kerülő vetőmagot is a Rákóczi Tsz rendel meg és oszt ki igény­lések szerint Nyírbogáton. A termelt felesleges terménye­ket és az egyéb áruk nagy részét is a tsz-en keresztül, nagytételben értékesítik a háztáji gazdaságok. Az új alapszabályt 13 kö­zös gazdaság készítette már el a mátészalkai járásban; Fábiánházán és Nagydoboson jóvá is hagyta a közgyűlés. A hónap végéig a többi tsz is kidolgozza új működési tör­vényét. Négy tantermes általános iskola építését fejezik be ez évben Győrteleken. Az új létesítmény költségeit rész­ben helyi fejlesztési alapból, részben állami támogatásból biztosítják. Felszámolják és a déli ipartelepre költöztetik a Kelet-Magyarországi Faipa­ri Vállalat Nyíregyháza bel­területén lévő anyagtároló telepét. A felszabaduló terü­leten földszintes sorházak építését tervezik. Tatarozzák és korszerűsí­tik az fmsz boltokat idén Nyírmeggyesen. Részeg garázdák Október 5-én Ittasan mentek a Világos tanya felé Erdei Gábor 30, és Horváth Sándor 38 éves orosi segédmunkások. Erdei, ak; verekedés miau már kétszer volt börtönben, integetett a jár­műveknek, az öklét rázta, kiabál! feléjük. Arrafelé kerékpározott Szönyi József, és őt Erdei — m:nden in­dok vagy szóváltás nélkül — ököllel szemközt ütötte. Szőnyí leesett a kerékpárjáról és vissza adta az ütést, azután meneküln próbált. A két támadóval szem ben azonban ez nem sikerülhe­tett, — és most már mind a ket­ten ütlegelték. Amikor Erdeiék ráuntak a ve­résre, Indultak tovább. Minden­kiben félelmet keltettek az úton, voltak járművezetők, akik kike­rülték őket, mások pedig — meglátva a két részeg garázdát — visszafordultak. Szőnyi József nem sérült meg súlyosan. A nyíregyházi megyei bíróság Erdeit hat hónap szigorított bör­tönre büntette és kötelezte, hogy azalatt kényszerelvonó kezelés­iek vesse alá magát. Horváth négy hónap szabadságvesztést (szigorított büntetésvégrehajtási munkahely) kapott. Az ítélet jogerőt. A MAI AAP IMS. mircios 13. nerd. KRISZTIÁN NAPJA A Nap kél: I óra 03 perckor, nyugszik: 17 óra 4* perckor. A Hold kél: U óra 1# perckor, nyugszik: 5 óra 45 perckor. Hideg idő Várható időjárás ma estig: lel- hőátvonulások, néhány helyen futó havazással. Szokatlanul hi­deg marad az idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1. plusz 4 fok között. Kossuth rádió 3,20: Balettzene operákból. — 8,50: Orvosi tanácsok. — 8,55: Fali operettjeiből. — 9,34: A modem csillagászat problémái (ism.) — 10,10: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zeneka­rának felvételeiből. — 11,00: Is­kolarádió. — 11,30: A Szabó­család. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,23: Szólóművek. — 13,49: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 14,19: Nőkről — nőknek. — 14,49: Mai témák, mai dalok. — 15,15: Iskolarádió. — 16,00: Misha Elman hegedül. — 16,38: Az aranyember V. rész. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Ma­gyar nóták. — 17,33: Mesélő mú­zeumok. — 17,48: A kórusiroda­lom remekeiből. — 18,10: Közvetí­tés a Ferencváros—Bilbao WK URH 18,10: Tánczenei koktéL — 18,55: André Mérineau orgonaestje. — 19,38: A jazz kedvelőinek. — 19,58: Mahler-művek. — 21,20: Zenélő nagyvilág — 21,35: A jazz kedvelőinek. — 22,10: Hovanscsi- na. Részletek Muszorgszkij ope­rájából. — 22,40: Papp Lajos: Gordonkaverseny. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Hegedűszólók. — Falusi fiatalok klubja. — Valóra vált remények. — Tánclépésben. Televízió 17,58: Hírek. — 18,05: A Ma­gyar Hirdető műsora. — 18,10: FTC—Atletica Bilbao. Vásárváro­sok Kupája labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. A szünetben: Esti mese. — 20,05: Tv-híradó. — 20,25: Nótaszó. Dóczi József dalaiból, (ism.) — 20,55: A világ térképe előtt. Ak­tuális külpolitikai műsor. — 21,05: Hallgatás. A Magyar Televízió és a Balázs Béla stúdió filmje. — 21,35: Oslói képeslap. A Norvég Televízió zenés kisfilmje. — 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv WeXsIk Wilmos levele a „Kelet-Magyarország szerkesztőségének Fogadja az igen tisztelt szerkesztőség őszinte elis­merő köszönetemet, az 1968 március 5-i lapszámban 85. születésnapomat mélta­tó kedves soraiért. Meg kell állapítani azt a tényt, hogy a Kelet-Magyar­ország szerkesztősége lénye­gesen hozzájárult ahhoz, hogy a Nyíregyházi Homok­kísérleti Gazdaság termés­eredményeinek közlésével tudatossá tette a nyírségi gazdálkodók előtt a korsze­rű gazdálkodás bevezetésé­nek szükségét, melynek ré­vén a nyírségi laza homok termőképessége emelhető szántóföldi növénytermesz­téssel is. Közérdekű tevékenységet fejtett ki az igen tisztelt szerkesztőség az által is, hogy a legutóbbi években közölte a Nyírségi Mezőgaz­dasági Kísérleti Intézet újabb tudományos kísérle­teinek eredményeit, melyek révén a korszerű haladás útja megnyílt a Nyírség gazdálkodói előtt. Nyíregyháza, 1968 márci­us 10. Kiváló tisztelettel: Dr. Wcstsik Vilmos a Tud. Akadémia lev. tagja, nyug. tudományos osztály- vezető. Klubház építését kezdik meg ez évben helyi fejleszté­si alapból Ópályiban. Az épületben kap végleges he­lyet a községi könyvtár, s a klubszobán kívül tv-szoba és nagyterem is lesz. mérkőzésről. — 19,10: A II. félidő közvetítése. — 20,00: Közvetítés az Erkel Színházból. Kaesóh: Já­nos vitéz. Háromfelvonásos dal­játék. — Közben: 20,56: Hírek, időjárásjelentés. — 21,03: A dal­játék közvetítésének folytatása. — 22,00: Hírek. — 22,15: A daljá­ték közvetítésének folytatása. — 22,50: Fejezetek a közgazdasági gondolkodás történetéből. — 23,00: Szimfónikus zene. — 0,10: Ver­bunkosok Petőfi rádió 10,00: A Szovjet Rádió felvéte­leiből. — 10,09: Legkedvesebb verseim. Elmondja: Major Tamás (ism.) — 10,27: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. — 11,15: Purcell: Arthur király, ötfelvo- násos opera. — 13,02: Könnyűze­nei híradó. — 13,32: Iskolarádió. — 14,00: Kettőtől — hatig... Ze­nés délután az aktualitások je­gyében. — 18,10: Kilátó. A rádió kulturális világhíradőja. — 19,10: Népi zene. — 19,30: A kamaraze­ne remekeiből. — Kb. 21,20: Be­szélgetés egy versről. Nemes Nagy Ágnes: Vihar. — Kb. 21,35: A jazz kedvelőinek. — Kb. 21,48: Zenekari muzsika. — Kb. 22,15: Hangulatok — könnyűzene. — 22,56: Ugetőverseny-eredmények. 8,40: Egy nap az öreg hölgy­nél. Filmvígjáték. — 10,05: Autó­sok, motorosok (ismétlés). — 10,25: Óvodások műsora. — 11,20: Miért drága a mezőgazdasági gé­pek javítása. — 11,50: Tv-híradó. — 15,00: Iskola-tv. — 17,05: Mate­matika. -- 17,40: Irodalmi adás érettségizőknek. — 18,20: Kelet- Szlovákia kerület életéből. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Lakás­kérdés. — 20,10: Jan Kopeczky: Komédia Anezskáról. Színházi közvetítés Bmobol. — 22,50: Tv- híradó. A nyíregyházi mozik műsora SZELESVASZN^ BEKI MOZI: HABORO ES BEKE II. GORKIJ MOZI' A VONAT MÓRICZ ZSIGMON1J MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES V ASZNÜ MOZIJA! TELEMARK HOSEI <X) (Folyt, az 5. oldalról) 70388 01—50 100 70399 01—50 100 70478 01—50 100 70502 01—50 200 70515 01—50 100 70575 01—50 100 70650 01—50 100 70666 01—50 20C 70685 01—50 200 70733 01—50 200 70857 01—50 100 70869 01—50 100 70891 01—50 100 70901 01—50 100 70972 01—50 100 71078 01—50 100 71095 01—50 200 71096 01—50 100 71141 01—50 200 71156 01—50 200 71212 01—50 100 71270 01—50 100 71329 01—50 100 71390 01—50 100 71414 01—50 100 71471 01—50 100 71555 01—50 200 71557 01—50 100 71594 01—50 200 71595 01—50 100 71609 01—50 200 71637 01—50 100 71720 01—50 100 71732 01—50 200 71790 01—50 100 71795 01—50 100 71878 01—50 100 71922 01—50 100 71989 01—50 100 71958 01—50 100 71996 01—50 100 72024 01—50 100 72059 01—50 100 72135 01—50 100 72146 01—50 500 72158 01—50 100 72170 01—50 100 72248 01—50 100 72257 01—50 100 72259 01—50 100 72273 01—50 :oo 72280 01—50 100 72286 01—50 100 72237 01—50 100 72354 01—50 100 72438 01—50 100 72501 01—50 500 72541 01—50 100 1. OSZTÁLY 72817 25 100000 72817 01—50 200 72842 01—50 100 72843 01—50 200 72847 01—50 100 72851 01—50 100 72856 01—50 200 72857 01—50 100 72998 01—50 200 73005 01—50 100 73127 01—50 100 73152 01—50 200 73166 01—50 100 73182 01—50 100 73215 01—50 100 73231 01—50 100 73235 01—50 100 73345 01—50 100 73351 01—50 100 73353 01—50 200 73365 01—50 100 73366 01—50 100 73370 01—50 200 73378 01—50 100 73418 01—50 100 73518 01—50 200 73575 01—50 100 73575 01—50 100 73576 01—50 100 73612 01—50 500 73643 01—50 100 73661 01—50 100 73683 01—50 200 73683 29 10000 73782 01—50 200 73818 01—50 100 73861 01—50 200 73880 01—50 100 73889 01—50 100 73889 01—50 100 73923 01—50 200 74050 01—50 500 74071 01—50 100 74074 01—50 100 74077 01—50 200 74095 01—50 100 74096 01—50 100 74105 01—50 100 74155 01—50 100 74161 01—50 200 74175 01—50 200 74214 01—50 200 74262 01—50 100 74267 01—50 100 74301 01—50 100 74303 01—50 100 74337 01—50 100 74387 01—50 100 74408 01—50 100 74426 01—50 200 74437 01—50 100 74446 01—50 100 74452 01—50 200 74583 01—50 100 74608 23 5000 74608 01—50 200 74626 01—50 100 74651 01—50 100 74691 01—50 100 74726 01—50 100 74751 01—50 100 74799 01—50 200 74813 01—50 200 74837 01—50 100 74839 01—50 100 74840 01—50 100 74892 01—50 100 74892 01—50 100 74948 01—50 100 75009 01—50 200 75015 01—50 100 75016 01—50 100 75050 01—50 100 75098 01—50 100 75197 01—50 100 75187 01—50 100 75195 01—50 100 75201 01—50 100 75205 01—50 200 75249 01—50 100 75253 01—50 100 75267 01—50 100 75279 01—50 100 75280 01—50 100 75292 01—50 100 75314 01—50 100 75315 01—50 100 75488 01—05 100 75496 01—50 100 75555 01—50 100 75627 01—50 100 75651 01—50 100 75654 01—50 100 75669 01—50 100 75698 01—50 100 75753 01—50 200 75834 01—50 100 75876 01—50 100 75921 01—50 200 75937 01—50 100 75939 01—50 100 76080 01—50 100 76084 01—50 100 76120 01—50 100 76146 01—50 200 76164 01—50 100 76165 01—50 100 76295 01—50 100 76441 01—50 100 76472 01—50 100 76492 01—50 100 76498 01—50 100 76548 01—50 100 76552 01—50 100 76610 01—50 100 76620 01—50 100 76640 01—50 200 76663 01—50 100 76669 01—50 100 76697 01—50 200 76713 01—50 200 76763 01—50 500 76767 01—50 100 76784 01—50 100 76820 01—50 100 77007 01—50 200 77011 01—50 100 77046 01—50 100 77095 01—50 100 77196 01—50 100 77235 01—50 100 77241 01—50 100 77307 01—50 100 77325 01—50 500 77365 01—50 100 77366 01—50 100 77391 01—50 200 77398 01—50 200 77406 01—50 100 77444 01—50 100 77454 01—50 100 77470 01—50 100 77481 01—50 100 77510 01—50 200 77512 01—50 200 77623 01—50 200 77673 01—50 100 77764 01—50 200 77771 01—50 200 77795 01—50 200 77813 01—50 200 77918 01—50 200 77989 01—50 100 78143 01—50 100 78166 01—50 100 78208 01—50 100 78244 01—50 100 78253 01—50 100 78261 01—50 100 78293 01—50 100 78326 01—50 100 78354 01—50 100 78416 01—50 200 78510 01—50 200 78511 01—50 200 78526 01—50 100 78784 01—50 100 78793 01—50 100 78799 01—50 200 78831 01—50 100 78834 01—50 100 78863 01—50 100 78922 01—50 200 78946 01—50 100 79016 01—50 100 79029 01—50 100 79030 01—50 100 79040 01—50 100 79112 01—50 100 79128 01—50 100 79171 01—50 100 79182 01—50 500 79275 29 10 000 79287 01—50 100 79299 01—50 100 79351 01—50 100 79387 01—50 100 79409 01—50 100 79436 01—50 100 79451 01—50 100 79453 01—50 100 79491 01—50 100 79453 01—50 200 79491 01—50 100 79518 01—50 200 79632 01—50 100 79644 01—50 100 79661 01—50 100 79663 01—50 100 79690 01—50 100 79725 28 5000 79725 01—50 200 79743 01—50 200 79873 01—50 200 79878 01—50 100 79922 01—50 100 79945 01—50 100 79953 01—50 100 79961 01—50 100 79990 01—50 200 A gyorslista köz­vétlenül a húzás után készült, ezért az esetleges szám­hibákért felelőssé­get nem vállalunk;

Next

/
Oldalképek
Tartalom