Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-24 / 71. szám
Szabolcs-szatmári tájakon BEREGSURÁNY Soltész Albert rajza item hinne a szemének' Ábrán Pál, ha napjainkban megállhatna a Gesztenyés dűlőben, s bepillanthatna az itt lévő takaros épületekbe. Ugyancsak elcsodálkozna, gép hozza, viszi az élelmet a jószágoknak, odabenn tisztaság, fejőgép. tejszeparátor, ..szülőszoba”, külön „állatóvoda”, hizlaló helyiség. Odébb a gondozók pihenőszobája. cserépkályhával, mosdó, zuhanyozó, s a boy. lerben meleg víz, tisztálkodáshoz, ha vége telik a munkának. Alig találni ma Beregsu- rányban embert, aki a Gesztenyés dűlőben nemrég épült, modem állattartó telepet kihagyná a jogos büszkélkedés bizonyítékai közül. Mert egy kicsit jelképe is ez a telep a falunak, itt az ország határán, Bereg szegélyén. Mutatója a napjainkba vezető útnak, további irányának. Hiszen századok múltán ma is az állattartás as egyik fő jövedelmi forrása a majdcsak ezer lakosnak. De ki is vett Ábrán Pál, akiről talán a surányiak sem igen tadnak? Egyszerű mezőcsősz, pásztor ember még a múlt század elején. „Birtokbejárók” jegyezték fel a nevét, kinek „...hasonnevű ősei századokkal előbb .szakadatlanul részint pásztorkodással, részint mező- őrizettel foglalkoztak”. Az is kiderült még a Bereg vármegye Monographiája” című forrásból (Lehoczky Tivadar, Ungvár 1881.) hogy Surány ősi település „a tiszaháti járásban a naményi országútinál, 104 lakóházzal, 686 lakossal, 2360 holdnyi tér tartalommal. ” Birtokharcok. „osztálytevések”, perlekedések tárgya volt ez a föld száz éveken át. Különben ősi fészke a Surányi családnak, mely a XIII. századból ismert Gut- keled és Várady famíliának a leszármazottja. Innen a név. Eladományozta a vidé. két félezer éve Erzsébet királyné, átszáguldott itt a tatár, s civódtak tovább a kövér legelőkért az újabb birtokosok, míg a népnek alig jutott valami. (Templomuk is „falus ízlés szerint egyha- jójú” volt csupán, s az is a XV. században. Nem tellett többre.) Megjelenik aztán a Bay-család is Surány. ban, melynek egyik tagja, Bay Mihály — haladó szellemű — „Thököly Imrével kivonult az országból és ve. le együtt Ázsiában lakott.” II. Rákóczi Ferenc is „feldicséri Bay Mihály múlhatatlan érdemeit, melyeket anyja, Zrínyi Ilona és Thököly Imrének tett hű szolgálatai által szerzett.” S a késői kor névtelenül is megőrzi az Esze Tamás talpasai közé siető surányi szegény emberek emlékét, akik a szabadság zászlaját lobogtatták... Ez a szabadság 33 eve adatott meg a berégsuráhyi- aknak. S mert a volt uradalmi cselédek nem tudtak egyedül boldogulni a juttatott földdel, már 1949-ben szövetkezetbe egyesítették erejüket, álmaikat Névadó. ul Dózsa Györgyöt választották. Est követte később a „Kossuth” és az „Alkotmány”, majd a nagy közös, a surányi „Népakarat". Közben más is történt. Urav báró kastélyára a tanács, a tsz tábláját szegezték fel (itt van ma is, a mozival, a könyvtárral, a klubteran- mel együtt). Az egykori szemközti kúria pedig az orvosi lakásnak, rendeletnek, meg t postának ad otthont Azt mondja Kiss Sándor iskolaigazgató, aki a falu párttitkára is: — Egy ideig szétaprózódott az erő, s még a későbbi Népakaratban sem nyílt mód havi pénzfizetésre. Szállingóztak innen is el az emberek a városba, az iparba, kiváltképp a fiatalok. öt éve másképpen haladnak, mióta „frigyre léptek” a szomszédos beregdaróci tsz-szel, most már Barátság néven. Koner Miklós vb-elntJk: -r Ha bele gondol az ember mennyi kiesés volt tavaly ül a cudar Időjárás miatt! Oda lett a kukorica, a dohány, a napraforgó, a kenyémekvaló jó része. £s mégis megállt a talpán a két község közössége. Harmincnégy forintot ért egy munkaegység, aminek majd. nem kétharmadát havi pénzelőlegként bírták fizetni. Nem fénye* eredmény ex még, de a körülményekhez képest elfogadható. Mert az elmúlt években nemcsak az időjárás szólt közbe hol vízzel, hol aszállyal, hanem az eléggé meg nem fontolt szerkezet kialakítása is hátráltatott a beregi gazdálkodásban. Beregsurányban ezt a rétek és a legelők elhanyagolására értik, amin most — jelentős állami segítséggel — sietnek változtatni. Erre alapozzák szép reményeiket, ezért invitálják örömmel az érdeklődőt, a Gesztenyés dűlőbe, ahol a törzsállomány már látható valóság. Úgy fogalmaznak: nincs messze már a nap, amikor korszerű színvonalon újra híres lesz Bereg állattenyésztése, s az itt lakók is mind többet tudnak majd „aprítani a tejbe”. Többet a mainál, pedig ezt is érdemes feljegyezni. A legutóbbi zárszámadáskor például a sürányl kultúrteremben pakolt ki a tarpai vasbolt, s jó vásárt csinált Hat nagyképernyős televízió kelt el, (ezzel 30 készülék van már a faluban'.), fogyott a rádió, a kerékpár, a gáztűzhely i*. Lassan tíz éve, hogy kígyóit a villany, telik új házakra, a meglévők csinosítására. (Négy éve 30 ezer forinttal jutalmazták Beregsurányt, mint a megye legtisztább községét) És tovább: épült egészségház, nyílt bölcsőde 20 gyermeknek, készüit betonjárda, meg tűzoltószertár, és most már Delta tv segíti az oktatást az iskolában, 160 gyermek szellemi gazdagodására. Két vegyesboltjukban, a cukrászdában, az italboltban és tavasztól a százados fák között levő sörkertben sok munkát adnak a surányiak az ellátó körzeti füldművesszövetke- zetnek. Persze, van még gondjuk im bőven. Kicsi a község, kevés a fejlesztésre évenként összegyűlő pénz. De nem várnak égből poityónó ajándékokra — társadalmi munkával pótolják a hiányt. Idén 23 ezer forintnyit terveztek. Nincs ugyan tanteremhiány, de az Árpád utcai iskola átépítésre, meg. erősítésre szorul. Rozoga a tető, rossz a padló, kopottak az ajtók, ablakok. Beregben a jó út kincset ér esőzések idején, itt is. Ezért sietnek „portalan!tani" a Petőfi és a Rákóczi utcát... S ha olyan új igény mutatkozik, amire a maguk erejéből nem telik, kopognak támogatásáért. Nem messze lakik ide Tar- pán az egykori kuruevezér leszármazottja, Esze Gábor, akit egyakarattal küldtek ők: is a parlamentbe, képviselni örömeiket, gondjaikat. Sok. szór ő maga jön, kérdezni, hol van baj, mi kellene, s ha lehetőség kínálkozik, él vele a beregiek érdekében. Szépen, s mind jobban élnek Itt az emberek, akik nem veszik jó néven, ha „isten háta mögöttinek” vélik őket. Gyorsul a közlekedés, majd száz napilapot hoz a posta, esténként a képernyők fénye vibrál az ablakokon: leszűkül a távolság Beregsurány és a nagyvilág között. Tőszomszédjuk a Szovjetiható, s nem tagadják: így a kötelék is erősebb, mint máshol, összehajolnak az almafák ágai a Barátság kertben, ahol öt éve eresztettek gyökere: a csemeték. (Tavaly már négy vagon termést szüreteltek róla.) Élénkebb itt az érdeklődés a szomszéd nép élete iránt, ami által állandóan szilárdul az elismerés is. Családi szálakon éppúgy, mint az úttörők sokasodó levelein jutnak el a baráti érzések, szövődnek új meg új kapcsolatok. Beregsurány ősi település. „Sík határán gyakran talál, ni őskori bronzműveket... 1879. májusában szántás közben egy bögrében negyvennél több bronz karpe- recz és egy lándzsa találtatott.” Tavaly is régészek ástak a község alatt, nem kis izgalommal. Beregsurány igazi történelmét mégiscsak húszegynéhány éve írják... Angyal Sándor Gorkijt az első szovjet írónemzedék tanítójának mondják. Joggal, ö volt e nemzedék tanítója: tanítása azonban nem merült ki a nyelvtani és stilisztikai bak. lövések ellenőrzésében, s az egyéb, hasonló irodalmi csiszolómunkában. Mint az orosz nyelv szerelmese, s az írói művészet rajongója, persze nem hunyhatott szemet a nyelvi torzulások, az erőszakolt kifejezések, a hanyag formai szerkesztés esetén sem. de mindenekelőtt írói ihletre tanította társait. Az irodalom ügyébe vétett hitre tanította és meggyőzte őket az irodalom óriási fontosságáról. Milyen eszközökkel érte ezt el? Én Gorkijtól mindig rendkívül emelkedett, lelkes hangulatban váltam el. ezt azonban sohasem az írói műhelyről folytatott beszélgetés okozta, és sohasem csak az irodalomra korlátozódó eszmecsere^ hanem a Gorkij állal felkeltett különféle érdeklődéseim fel- lobbanásából eredt. Már pusztán a vele folytatott beszélgetések tarkasága, az állítások és tagadások rugalmas váltakozása Í8 alaposan megmozgatta képzeletemet. Bármily szigorú volt ts Gorkij irodalmi kérdésekben, mindig, változatlanul ezt az egy érzést szuggerál- ta az íróknak: te vagy a gazda. Mint író soha senkinek nem ajánlotta azt, hogy őt kövesse, utánozza, az ő művészetét állítsa példaképül maga elé. Ilyesmiről még csak nem is beszéli. Pontosan felfedezte itt is, ott is saját művészi hatásá. nak nyomait, — de még csak eszébe se jutott, hogy iskolát teremtsen. Művészete azonban épp úgy része volt a kor történetének, mint egyénisége. Minden újonnan jelentkező író Gorkij felé fordult, hogy lássa és tanuljon tőle. Beszélgetéseinek látszólagos csapongása sosem keltett olyan benyomást, mint. ha véletlen értesülések szétszórt szilánkjaiból állana. Ellenkezőleg: Gorkij módszeresen gondolkozott, és nemcsak irodalmi, filozófiai kérdésekben, hanem a természettudomány, a fizika és a vegj’tan területén is. Szívből jövő hálával mesélt nekem a Curie-házaspáfról. akiket személyesen ismert, s akiknek laboratóriumát is felkereste franciaországi tartózkodása alatt. Midőn beszélgetésünk során felfedezte, hogy én nemigen ko- nyftok a kémiához, részletekbe menően kezdte magyarázni a radioaktív elemek sajátosságait. Ez persze lenyűgözően ha. tett rám, de megvallom, energiája, hatása még el- elnállhatatlanabb volt akkor, amikor saját élettapasztalatairól beszélt. Valahányszor mesélt, min. dig aggályosán figyelte hallgatóit. Ha valakinek lankadt az érdeklődése, el. komorult; ha pedig jól odafigyeltek. belelendült. Szín- te mindig különös dolgokról beszélt és ő maga is kü. lönösnek tartotta, amit mondott, és azt is, ahogyan mondta. Élvezte az erejét elbeszélő képességét. Mint a legtöbb művészember, ő is ösztönös színész volt, és mint színész képtelen volna hem gyönyörködni tulajdon művészetében. Egyszer az alábbiakat mondta el nekem: — Tizennyolcban történt, akkoriban, amint ön is tudja, körülöttünk viharzottak az események, éjjel hívnak a telefonhoz. Egy matróz akar vetem feltétlenül beszélni. Felveszem a kagylót Afféle komoly hangot hallok „Gorkij elvtárs?” —■ „Én vagyok”. — „És mivel tudja bizonyítani, hogy maga az?” — „Nos, felelem, ha Saljapint hívná fel, az talán beleénekelhetne magának valamit a telefonba, de én tőlem mit kíván?’ — „Nohát, így mondja, most már megismertem a hangját és beszédét, egj’szer már hallottam egy gyűlésen. Nekünk itt most egy igazolás kellene. A Troickaja utca égjük házában vagyunk, házkutatást tartunk és egy olyan szobába kerültünk, ahol semmit sem értünk. A falakon csupa boszorkányok meg szellemek és mindenféle kacskaringós írás, lellet, hogy tudományos, ki érti ezt? És a lakás gazdája is, varázslóféle vagy tán boszorkánymester, és azt mondja magáról, "hogy fró. Úgy találtuk itt, hogy éppen ördögöket ragasztott össze színes papírból.,.” „Várjon csak — mondom ért, —- nem Remízovnak hívják?” (Alekszej Remizov avantgárd novellista volt — a szerk. megjegyzése.) A matróz szinte megkönnyebbült:- „így hát igazán ismeri őt? Mi nem akartuk elhinni, hogy ismeri. És igazán író?” — „Igen, mondtam, és ráadásul híres író, kiváló ember”. — „Pedig a Cimboráim szinte visszahőköltek, amikor meglátták. Azt hitték, elment az esze”, — „Dehogy! Nagyon is eszénél vah, csak éppen furcsa az esze”. ~ „Hát mi legyen vele?” — „Hagyják békében”, — „No de az ördögökkel mit csináljunk ? Nem jó dolog ez”. — Az ördögeit is hagyják békén, mondom”. — „Az összesét?” — „Mind egy szálig". Nagyot sóhajtott ez a komoly elvtárs. „No jó, mondta, elfogadjuk az igazolását és eszerint fogunk eljárni. Ugye megengedi, hogyha még egy íróba botianánk, akkor megint telefonálhassunk?” — „Hát jó, mondom, csak telefonáljanak, úgy látszik, ez az én sorsom...” Az orosz írók egész életén át izgatják kíváncsiságát, érdeklődése sosem apad és megvan benne a saját hivatásának tisztelete is, amint állandóan próbálgat- ja-hasonlítja, hogy miféle gyümölcsöket teremthet ugyanez a hivatás más kezek gondozásában. Gorkijtól tanulta meg sok fiatal író, hogy becsülni kall nemcsak a nekik kedves irodalmi jelenségeket, hanem azokat is, amelyek ellentmondanak egyéni ízlésüknek, s magát ezt a képességet is meg kell becsülniük, mert ez csak csiszolja és nem csökkenti az egyéni ízlést. Van, aki azért tanulja egymás után a nyelveket, mert ellenállhatatlanul ér. dekli a felépítésük — Gorkij így tanulmányozta az írókat, mert képtelen lett volna nem tanulmányozni őket. Körükben, tekintetük kereszttüzében mintegy versengett velük, hogy melyikük tud mélyebbre hatolni: ő figyelte azokat és azok fi. gyeitek őt. Az a mosoly, amelyet Remizov emléke csalt az ajkáfa, mintha ezt mondta volna: ezen aztán teljesen keresztülláttam, az összes ördögeivel és hieroglifáival egyetemben... Voltak jelenségek az irodalomban, amelyeket nem szeretett, amelyek iránt bizalmatlansággal vagy éppen elfogultsággal viselte, tett, sőt olyanok is, amelyeket gyűlölt. Objektív ítéleteibe olykor nagyon sok személyes elemet vitt és voltak olyan általánosan elfogadott irodalmi nézetek, amelyek ellen egész életén át küzdött. Ide tartozott az, hogy nem szerette Dosztojevsz. kijt. Ellenszenvének nemcsak politikai és tárgyi okai voltak, nem csupán a Napló és az Ördögök szerzőjével állott szemben. Bizonyos belső hangvételeit, az erkölcs-fogalom érzelmi összetevőit nem tudta Dosztojevszkijnek megbocsátani, az író egész érzelemvilágának színezete állt tőle távol. Végül is Gorkij gazdag és igen bonyolultan alakuló életet élt végig anélkül, hogy bármikor is megtagadta volna a fiatal korában kimondott szót: „Ember! Ez gyönyörű! Ez büszkén hangzik!” Megszoktuk, hogy Gorkij élő valóság. Bárhová került, bárhol élt - ami dolgainkkal foglalkozott, a mi sorsa, inkát alakítgatta, volt akit atyai szemrehányással illetett, mást kíméletlenül megszidott, sőt volt akit meg is bántott, és eközben mégis mindig olyan író maradt, aki fenntartás nélkül szolgálta a hivatását. El sem tudjuk képzelni magunkat Gorkij nélkül, ő beletartozik ebbe a fogalomba: „a mi korunk”. Ha elvennék tőlünk ezt a mi tulajdonunkat, mennyire összeszűkülne, összefonnyadna a mi kultúránk világa, mennyire árván tengődnénk a Gorkij rettenthetetlen tettre mozgósító nevétől megfosztott könyvek között. (APN — Centropress.) Ratio György fordítása V, M. Hodoszevics Gorkij portréja 1918-bdl. Személyesen Gorkijjal Az író születésének 100. évfordulójára Kónsxtóntyin Fegyiii:
