Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-15 / 38. szám

Wife nourXnjMi, tcpftsOijtviK i XXV. ÉVFOLYAM. 38, SZÁM ÄRA: 70 FILLÉR 1968. FEBRUAR 15, CSÜTÖRTÖK Tulajdonos­ként Közvéleménykutatás, statisztikai adatgyűjtés nélkül is biztosan állít­hatjuk, hogy januárban az új mechanizmusról beszéltek legtöbbet az emberek. Vannak, akik szerint az embereket kizárólag az foglalkoztatja, hogy mennyi lesz a kereset és mire futja belőle. Hallani ilyen véleményt gyári vezetőktől és ter­melőszövetkezetiektől, állami gazdaságiaktól egyaránt. Szerencsére nincs szükség példák felsorakoztatására ah­hoz, hogy bárki meg­győződjék ennek a vé­leménynek a felületes­ségéről. Hiszen bőven lehet bizonyítékokat ta­lálni arra, hogy az em­berek túlnyomó többsé­ge szívén viseli kisebb közösségének, s az egész népnek az érdekeit is. Ha nem így volna, ha csak a maguk bol­dogulásával törődnének, akkor sem az iparban, sem a mezőgazdaságban nem lehetnénk tanúi kötelességen felül, ön­zetlenül végzett mun­kának. Márpedig ilyen­re szép számmal van példa, bizonyságául an­nak, hogy a dolgozók túlnyomó többsége vi­lágosan látja most is: minden előbbre vivő tervünk megvalósításá­nak legfőbb feltétele a jó munka, a gazdaságos termelés. Minden egyéb csak ezután következik. S aki gondolkozásában felcseréli a sorrendet, vagy másból indul ki, az téved és csalódik. Sohasem lesz olyan vi­lág. hogy béreket, mun­kakörülményeket, szo­ciális ellátást lehet tar­tósan javítani, s árakat mérsékelni a termelési eredmények növelése, a költségek csökkentése nélkül. Tévedés lenne azt gondolni, hogy az új gazdaságirányítási rend­szerrel kapcsolatban oly sokszor emlegetett önállóság csak az irá­nyító beosztásúak meg­növekedett hatáskörét és egyben felelősségét jelenti. A munkások és a parasztok millióinak ezentúl még több al­kalmuk lesz meggyő­ződni arról, hogy az eddiginél közvetleneb­bül és érdemlegesen szólhatnak bele a gyár, az üzem, a szövetkezet, a vállalat ügyeibe. Anyagiakban nem let­tünk gazdagabbak janu­ár elsejével, de azok lehetünk, ha komolyan vesszük, hogy minden, valamennyire is fontos ügvet a dolgozók minél szélesebb rétegével kell megtárgyalni. De nem­csak tessék-lássák mó­don, mert a formaliz­mus a demokrácia ha­lála. (G.) Légitámadás Hanoi ellen Hat repülőgépet veszítettek a légi kalózok Huébau a partizánok zászlaja lenji Hajdú János, az MTI és a Népszabadság vietnami tudósítója jelenti: A VDK fővárosát február 14-én a kora délutáni órák­ban amerikai légitámadás érte. Az első jelentések sze­rint a kis kötelékekben tá­madó amerikai légikalózok fedélzeti fegyverekkel lőt­ték Hanoi sűrűn lakott bel­ső területeit. A VDK légel­hárítása hat ellenséges gépet megsemmisített, egyet megrongált Ezekkel együtt a VDK felett megsemmisített ame­rikai gépek száma 2759-re emelkedett A délutáni légiriadó húsz percig tartott. Szerdára virradó éjjel Saigon külvárosi területein folytatódtak a harcok. Mint á saigoni katonai főpa­rancsnokság közölte, a vá­ros északnyugati peremvá­rosaiban a csaták egész éj­jel tartottak. A szóvivő a harcokat súlyosaknak minő­sítette. A dél-vietnami népi fel­szabadító hadsereg Saigon— Gia Dinh -í körzetének fő­parancsnoksága közlemény­ben számol be arról, hogy a hazafias erők a főváros térségének felét tartják el­lenőrzésük alatt A közlemény hangoztat ja, hogy a hazafias erők Saigon—Gia-Dinh térségé­ben nagy jelentőségű győ­zelmeket arattak. A Sai­gonban folyó harcok során 10 000 ellenséges katonát — közöttük 3000 amerikait — öltek meg, sebesítettek meg, vagy ejtettek fogság­ba. öt ellenséges zászlóalj teljesen megsemmisült — hangoztatja a VNA által nyilvánosságra hozott köz­lemény Huéban, Vietnam ősi csá­szári városában már 14 napja dúlnak a harcok. A város legnagyobb része to­vábbra is a hazafias erők ellenőrzése alatt áll. Hűé ban az amerikaiak és sai­goni bábjaik közigazgatási i rendszere teljesen felbom-( lőtt, a város erődítményén a partizánok zászlaja lát­ható. Egy amerikai szóvivő sze­rint az erődítményt roha­mozó amerikai tengerész- gyalogosok súlyos vesztesé­geket szenvedtek, amikor kedden délután a partizá­nok gépfegyver- é- raké- tatűzébe kerültek. A ro­hamnál 82 amerikai katona esett el. illetve sebesült meg. HÍREK képekben Magyar—Holland egyezményeket írtak alá A magyar—holland tár­gyalások eredményeképpen szerdán magyar—holland gazdasági, műszaki és ipari együttműködési valamint kulturális egyezményt írtak alá a Külügyminisztérium vendégházában. A magyar kormány nevé­ben Péter János külügymi­niszter, a holland kormány képviseletében dr. J. M. A. H. huns külügyminiszter írta alá az egyezményeket. Az aláírásnál ott voltak a ma­gyar—holland tárgyalásokon részt vett küldöttségek tag­jai. Jelen volt llku Pál mű­velődésügyi miniszter, Ba- czoni Jenő, a külkereske­delmi miniszter első he­lyettese, dr. Bognár József, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke és dr. Rosta Endre, a KKI ügyve­zető elnöke. Az egyezmény aláírásakor Péter János és dr. J. M. A. H. Luns beszédet mondott. Péter János utalt a ma­gyar—holland kapcsolatok múltjára, majd hangsúlyoz­ta: az egyezmények a két ország kormányának azt a törekvését fejezik ki, hogy kapcsolataikat bővítsék. Ez tükröződik abban is, hogy mindkét szerződés szerint vegyesbizottságokat alakíta­nak a két ország kapcsola tainak továbbfejlesztésére, űsziníe és jó szellemben le­zajlott megbeszéléseink — folytatta —, azt mutatják, hogy sok kérdésben meg­van a lehetőség az együtt működésre. Nagy figyelmet fordítottunk tanácskozásain­kon az európai biztonság kérdéseire is. s ezt abban a tudatban tettük, hogy azok a feszültségek és háborús veszélyek, amelyek Délkelet- Ázsiából, a Tával- és Közel- Keletről erednek, beárnyé­kolják az európai biztonság kérdéseinek megoldását is. Dr. J. M. A. H. Luns vá­laszbeszédében elmondta: — Teljesen egyetértünk azzal, amit ön országaink lehetőségeiről és szerepéről mondott. Mindkettő kis or­szág, de néha könyebb nely- zetben vannak mint egyes nagyhatalmak, s az önök hazájának, mint Európa szí­vében fekvő országnak a lehetőségeiről és szerepéről sen jelentősek lehetnek. Megbeszéléseink őszinték, nyíltak, hasznosak voltak, s bár természetesen nem old­hattuk meg az európai problémákat, tanácskozá­sunk értékes lépést jelen­tett ebben az irányban. A Román Kommunista Párt küldöttsége Budapestre utazik Bukarest (MTI): A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága szerdai ülésén elhatározta, hogy a párt küldöttsége részt vesz a kommunista és mun­káspártok budapesti konzul­tatív találkozóján olyan nem zetközi tanácskozás létreho zása érdekében, amely reáli­san hozzájárul a kommunis­ta mozgalom kapcsolatainak normalizálásához, s megfelel az egység helyreállítása ér­dekeinek. U Thanl-De Gaulle találkozó London (MTI): U Thant, az ENSZ főtit­kára szerdán délelőtt Lon­donból repülőgépen Párizsba utazott. Párizsba érkezve egyene­sen a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság diplomá­ciai képviseletére hajtatott. Itt, hírügynökségi jelentések szerint, Mai Van Boval, a VDK főbiztosával kezdett tárgyalásokat. Az észak­vietnami képviselet fogadó­termében rendezett megbe­szélés hetvenöt percig tar­tott. Szerda délután, pont 16,00 órakor az Elysée-palotában De Gaulle tábornok fogadta U Thant ENSZ-főtitkárt. Korszerű gépok segítik megyénkben az útépítők .nunVáiái, Képünkön új szovjet cölöpverő gépet szerel Nádasi Miklós é* Drabik György, a Közúti Építő Vállalat szerelője. Előkészületek a Nyíregyházi Konzervgyárban a nyári -ze- zonra. A paradicsomvonal karbantartásán már dolgozik bo­dor László szerelőcsoportja. Hammel J. telv. ESTI külpolitikai krónika A nemzetközi diplomáciai életet izgalomban tartó leg­fontosabb esemény pillanat­nyilag U Thant ENSZ-fő- titkár párizsi látogatása. Mint ismeretes U Thant utazásának — Párizs előtt Londonban, Uj Delhiben és Moszkvában járt — fő cél­ja az volt, hogy a vietnami probléma tárgyalásos meg­oldását segítse elő. U Thant azt tervezte, hogy London­ból a világszervezet székhe­lyére New Yorkba repül, de váratlanul bejelentette, Pá­rizsba utazik. A francia fő­városban a főtitkár első út­ja Mai Van Bohoz a Viet­nami Demokratikus Köztár saság képviselőjéhez veze­tett, s csak ezután kerül' ;or tárgyalásaira Couve de Murville külügyminiszter - rel és De Gaulle elnökkel. U Thant megbeszélése a VDK párizsi megbízottjával 75 percig tartott de arról sem­miféle hivatalos nyilatkoza­tott nem tett Nyilvánvaló­nak tűnik, hogy ez folyta­tását jelenti azoknak a tár­gyalásoknak, amelyeket a főtitkár Uj Delhiben kez­dett a VDK ottani képvi­selőjével. Több lapkom­mentár szerint az ENSZ- főtitkár váratlan párizsi lá­togatása arra utal, hogy a bé­kés megoldás esélyei ta­lán valamivel reálisabbak lettek. Mindazonáltal a Vi­etnamból érkező jelentések nem adnak okot optimiz­musra, mert arra mutatnak, hogy az Egyesült Államok eszkalációja fokozódik. Westmoreland tábornok meg nem erősített jelentések sze­rint további 20C ezres nagy­ságrendű csapaterősítéseket kért és ma az amerikai lé­gierő újabb terrortámadást intézett Hanoi ellen. Úgy tűnik, hogy az amerikai po­litika irányát mindinkább a héjak szabják meg, akik minden módon lehetetlenné kívánják tenni a békés megoldást. Viharos előzményen után tartotta meg Bonnban első sajtóértekezletét a Német Kommunista Párt újraen- gedélyezését kezdeményező bizottság. Ezek az előzmé­nyek fényt vetnek a bonni állapotokra. Görögországon, Spanyolországon és Portu - gálián kívül a magát de­mokratikusnak valló Né­met Szövetségi Köztársaság az egyetlen, ahol kommunis­ta párt nem működhet le­gálisan. Noha a „tilos” program- tervezetet nem ismertették, a sajtóértekezlet anyagából mégis nyilvánvalóvá vált, hogy a Német KP program­ja nagy gonddal kidolgozott átfogó terv, minden demok­ratikus irányzat összefogá­sára. CENTROFRE58

Next

/
Oldalképek
Tartalom