Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-18 / 41. szám
Egy hét a külpolitikában A világ szeme Vietnamon™ így van ez a délvietnami szabadságharcosok január végi nagy offenzívá- ja óta. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front — a katonai sikerekkel párhuzamosan — igen hatásos módon a diplomáciai nyomást is fokozta az Egyesült Államokra: ma már alig akadhat a világon józanul gondolkodó politikus, aki nem ismémé el, hogy a VDK és a DNFF tárgyalási szándéka vitán felül áll, most már Amerikán a sor. Az Egyesült Államok vezető körei azonban makacsul elzárkóznak a tárgyalások előL Sőt: nem hivatalos formában gyűrűznek a fenyegető jellegű amerikai kijelentések hullámai a „kisebb fajta”, un. taktikai atomfegyverek vietnami bevetésének lehetőségeiről. (Igaz, hogy ettől még az USA utolsónak megmaradt szövetségesei is elhatárolják magukat, mint ezt Wilson brit miniszterelnök is tette). Az amerikai makacsságot politikai téren jól példázta Rusk külügyminiszter szerdai nyilatkozata. amelyben U Thant ENSZ -főtitkár tárgyalásai eredményeinek ismerete nélkül is sietett kijelenteni, hogy „Hanoi nem hajlandó tárgyalni...” Johnson elnök jobbkeze így elébe akart vágni annak, hogv U Thant a VDK és a DNFF tárgyalási készségét bizonyíthassa. Az ENSZ főtitkára, mint ismeretes, az Uj-Delhiben folyó világkereskedelmi és fejlesztési konferencián való megjelenését használta fel arra, hogy előbb a indiai fővárosban tárgyaljon a vietnami helyzetről egyrészt Indira Gandhi miniszterelnök-asszonnyal, másrészt a VDK képviselőjével, ezt követően Moszkvába utazott, ahol a szovjet vezetőkkel folytatott eszmecserét, utána pedig Londonba és Párizsba látogatott. A francia főváros eredetileg nem szerepelt útitervében, jókora meglepetést is keltett, amikor váratlanul Párizsba repült. Itt nem annyira De Gaulle elnök már ismert álláspontjára volt kíváncsi, hanem óiból tárgyalni kívánt a VDK képviselőjével, Párizs lévén az egyetlen nyugat-európai főváros, ahol a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak diplomáciai rangú képviselete van. Miután New Yorkba visszatért, U Thant másfél órás kihallgatáson fogadta Goldberget, az Egyesült Államok állandó képviselőjét az ENSZ-ben. A világszervezet főtitkárának tárgyalássorozata, amelyben számos megfigyelő a vietnami válságban való közvetítői szándékát vélte felfedezni, mindeddig bizalmas jellegű volt Ezt egyesek hajlandók jó jelnek Is tekinteni, mondván, hogy az ilyen roppant horderejű, bonyolult és kényes problémát csak a titkos diplomácia módszereivel lehet megoldáshoz segíteni. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya humánus gesztussal bizonyította jóakaratát: szabadon bocsátott három amerikai pilótát, — első esetben az amerikai agresszió három éve alatt. A VDK tettének nyilván meglesz a megfelelő visszhangja mind az USA, mind a világ közvéleményében. Vietnamban azonban délen és északon egyaránt dörögnek a fegyverek: délen tovább folyik a szabadság- harcos erők offenzívája, északon viszont az amerikai légierő bombázza változatlanul a VDK területét és nagyvárosait. Újból eldördültek az ágyúk a Közel -Keleten is: ezúttal Izrael és Jordánia között került sor ellenségeskedésekre. A harci cselekedetek nyilvánvalóan nem kedveznek Jarring svéd diplomata, az ENSZ- főtitkár személyes megbízottja tárgyalásainak. A héten Kairóban, majd Jeruzsálemben tárgyalt Nyugat-Európában a hét leglátványosabb eseménye a párizsi francia—nyugatnémet „monstre-találkozó” volt Kiesinger kancellárt kormányának nem kevesebb mint nyolc tagja kísérte el a francia fővárosba. A francia és a nyugatnémet miniszterek az öt éve fenálló szerződés előírása szerint kétoldalú tárgyalásokat folytattak a maguk szakterületén. Ennél sokkal nagyobb figyelem kísérte De Gaulle és Kiesinver eszmecseréjét A megfigyelőknek feltűnt az a látható nyu - gatnémet törekvés, hogy felmelegítsék a két ország viszonyát, amely Erhard kancellársága idején, a közös piaci válságok korszakában a fagypont közeiéig süllyedt. Kiderült, hogy Párizs és Bonn között ezután is sok tekintetben véleményeltérés mutatkozik, (Vietnam dolgában, a francia stratégiai koncepciók miatt, a dollár ellen indított francia támadás következtében és végül Nagy- Britannia közös piaci felvételének megvétózása nyomán), de kölcsönös szándék jelentkezett a kapcsolatok fenntartására. Franciaország ezzel el akarja kerülni, hogy egyedül maradjon a közös piaci öt partnerével szemben, az NSZK kormánya pedig szükségesnek tartja Párizs jóindulatát, külpolitikájának nem egy célkitűzéséhez. Az európai politika kérdéscsoportja előkelő helyen szerepelt abban az eszmecserében, amelyet abban az eszmecserében, amelyet hazánk fővárosában Péter János külügyminiszter holland kollégájával. Lun sszel folytatott. Hollandia NATO- ország, ezenkívül is az imperialista hatalmakhoz kö - tik gazdasági és politikai kötelékek, de — mint Luns látogatása mutatta — a holland külpolitikára sem maradt hatástalan a. szocialista országok kezdeményezte békés egymás mellett élés lehetősége. Az európai biztonság megszervezését szükségesnek kezdik tartani Hágában is: Luns Budapesten kijelentette, hogy a magyar—holland tanácskozások értékes lénést jelentettek az európai problémák megoldásának irányában. Péter János külügyminiszter hangsúlyozta, hogv az őszinte és jó szellemben lezajlott megbeszélések sok kérdésben megmutatták az együttműködés lehetőségeit. A magyar—holland kétoldalú kapcsolatok bővítését konkrét megállapodások szolgálják. A holland kül- ügvminiszter látogatása alkalmat adott magvar—holland gazdasági, műszaki és ipari együttműködési, vala - mint kulturális egyezmény megkötésére. Pálfy Jótsc' Ilyen felszereléssel védte a szovjethatalmat « Vörös Hadsereg 8000 kilométer hosszúságé frontjain. A Tacsanka a polgárháború egyik leghatásosabb fegyvere. 1918™ A polgárháború ..nagyágyúja” a páncélvonat. 1968... A „rakétavonat”, a szovjet atomfegyvertár többi darabjával együtt, elriasztja esetleges támadókat. Ma óriás repülőgép szállítja a helyszínre az önjáró rakétakilövő szerkezeteket™ U Thant kftzvetít n vietnami válságban? — A VDK humánus gesztusa — Francia—nyugatnémet „monstre- találkozó“ — A holland külügyminiszter Budapesten 31. Egy élénk hang rikoltott közbe mögöttük. — Hahó!... Mit hallok? Rabruhában masírozunk tovább? A következő pillanatban a körben guggoló katonák fején keresztül odapottyant törökülésbe Galamb. — Ha nem tudnád — felelte az őrmester —, rabokat is kísértek. — Adjál annyi kávét a katonáknak, amennyit akarnak — mondotta mögöttük egy kapitány a kék huszárok uniformisában, nyilván a szpáhik parancsnoka. — Nem kell felugrálni gyerekek, csak maradjatok ülve, és igyatok, egyetek, érezzétek jól magatokat... Barátságosan intett feléjük, és tovább ment. — Az az érzésem — mondta Galamb —, hogy ez nem is katonai tábor, hanem valami misszió, ahol a kedves nővérek kapitányoknak maszkírozzák magukat. Az bizonyos, hogy aszpá- hi kapitányok nem éppen nyájas modorúkról közismertek a sivatagban. — Maguk most jó ideig ellesznek — mondta egy kopasz, fekete szakállú, hosszú szpáhi. — Messzire mennek leváltani... Aut-Taurirtba. Murzukban szokás, hogy jól bánjanak azokkal, akik leváltják Aut-Taurirtból az embereket. — És mit mesélnek, akik visszafelé jönnek? Csend. Most jelent meg Kölyök is. Odaállt a kör szélére, __ a drótkerítés cölöpének dőlt. Mosolyog, mint rendszeresen, és gumit rág. — Miért nem mondja, hogy mit mesélnek? —kérdezte idegesen Nadov. — Ha egyszer erre megy át a tartalék, akkor visszafelé itt megy keresztül a leváltott csapat is. Mivel újabb csend következik, Pilotte türelmetlenül vág közbe: — Beszéljenek, a minden- ' ségit! Ne becézzenek itt bennünket, mint a csecsemőket, inkább mondják meg, ha valami baj vár ránk Aut- Taurirtban, hogy felkészüljünk rá! Mit beszéltek, akik onnan visszajöttek? — Hát éppen ez az... — mondta halkan a néger őrmester. — Micsoda? — Hogy még senkivel sem beszéltünk, aki Aut-Taurrirtból visszajött volna... Hallgattak. — És — kérdezte kissé rekedten, Minkusz, miután megnedvesítette az ajkát és egyet krákogott — sok század ment már arrafelé keresztül? — Hát még csak másfél éve áll az az előretolt helyőrség — felelt kitérően a kopasz hórihorgas. — Feleljen őszintén — kiáltotta Minkusz. — Hány százával mentek át itt Aut- Taurirt felé, mióta a gazdasági hivatalban van?! — Hm... Tizenkettő... Nyomasztó hangulat ült a fülledt, fényes pálmalombok alatt üldögélő kis csoporton... — Szóval — felelte vontatottan Nadov — tizenkét helyőrséget... váltottak le... és a tartalék bevonult... de a szolgálatból... senki sem tért vissza... Ismét csend volt. Csak az oázis légymilliói döngicsél- tek tömött rajpkban... — Hol van az a helyőrség? — kérdezte Minkusz. — Hát... azt bizony pontosan nem tudom — felelte a szpáhi. Nemigen járt még ott más a hadseregen kívül. De arrafelé lehet, ahol már sok az erdő. — Hát az nagyszerű! — örvendezett Galamb. — Ott már az Egyenlítőnél vagyunk! Igazán elmondhat juk majd, hogy világlátott emberek lettünk. Tréfáját fagyos hangulat fogadta. Itt most senkinek sem volt kedve nevetni. Le hetséges, hogy a légió Mur- zuktól az egyenlítői őserdőkig küldi ki őket, a Szaharán keresztül? És lehetséges, hogy ezen az átkozott, messze pontján a glóbusznál: helyőrség van?... (Folytatjuk) 50 éves a szovjet hadsereg
