Kelet-Magyarország, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-12 / 293. szám
N A P l Ó {lázhoz is szállítják az ünnepi ebédet Jö lesz a falvak ünnepi ellátása. Mint a MESZÖV-nél illetékesek elmondták 520 földművesszövetkezeti étterem, cukrászda, presszó, bisztró és falatozó megfelelő felkészüléséről kellett gondoskodni. Még novemberben megrendezték az fmsz-i cukrászok és szakácsok vetélkedőjét, mellyel az yolt a cél, hogy a fogyasztóknak bemutassák azokat a hideg-meleg ételeket, süteményeket amelyeket az ünnepekre rendelésre készítenek. Huszonhat helyen rendeznek műsoros esteket, fővárosi énekesek fellépésével, s a lakosság kívánságára házhoz szállítják az ételeket, italokat, s fel is szolgálják azokat. Kimért borokból a karácsonyi és szilveszteri ünnepeken mintegy 2600 hektolitert kapnak az fmsz-i vendéglátó egységek. Nagyobb részt a kedvelt sóstóhegyi ezerjót, tokaji hárslevelűt, tolcsvai édesfurmintot. Á mádi és a szőregi palackozókból összesen 1500 hektoliter üveges bor is forgalomba kerül falun, ötezer üveg szovjet és magyar pezsgő, 18 ezer ürmös, 4 ezer üveg koktél is az ünnepi asztalokra kerül. Megfelelő ellátást Ígérnek sörből is. Ebből mintegy 3 ezer hektoliter kimért és 40 ezer üveges sör áll a fogyasztók rendelkezésére. Fenyőünnepélyen találkoznak Nyíregyházán a KPVDSZ nyugdíjas csoportjának tagjai száznegyvenha- tan az SZMT nyugdíjas klubjában, ahol ajándékcsomagokat kapnak az idős emberek és kultúrműsorral szórakoztatják őket. Néphadseregünk katonái ebben az esztendőben is több területen nyújtottak értékes segítséget különböző gazdasági jellegű feladatok megoldásához. A műszaki építő alakulatok nyolc hónap alatt 600 millió forint értékű munkát végeztek. Az őszi időszakra átmenetileg népgazdasági munkára irányított alegységek tagjai 65 állami gazdaságban csaknem 100 000 munkanapot dolgoztak, mintegy hétmillió forint értékben. Elhanyagolt csatornákat hoztak rendbe a mátészalkai járásban a tsz-ek belvízvédelmi brigádjai: 35—40 kilométer hosszúságú csatornát, számos műtárgyat újítottak EeL A Nyíregyházi Sporthorgász Egyesület vezetősége felhívja a tagjait, hogy a fogási eredménynaplójukat december 15 napjáig fegyelmi ■ felelősség terhe mellett adják be. (4693) SÚLYOS NÉLKÜLÖZÉST okozott öt kis gyermekének Várad! Gábor 33 éves Sri foglalkozás nélküli, mert nem fizette a megítélt tartásdijat. A nyíregyházi megyei bíróság Váradit jogerősen három hónap szabadságvesztésre büntette, amelyet szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen kell letöltenie. t Magyar Szocialista Munkáspárt ozabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza Zrínyi Ilona u. 3. ‘Telefon: 16-70, 16-73- áöadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Hona e. 3. Tel.: 36—W. Felelős Idádé. Farkas FáS Terjeszti a Magyar Posta, •előfizetési díj egy hónapra: ti forint, ««fizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknS. Index szára: 35 059. kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Megnyílt az átalakított üveg- és porcelánbolt Nyíregyházán, a Széchenyi utca sarkán. (Hammel J. íelv.) Szaboles-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza. lodzsa György út S. •ssiiaüSs wsssáő: Hcióűtí Itewáe Az Egészségügyi Minisztérium egy régebbi rendelkezése szerint az orvosi etikába ütköző cselekmény, ha az orvos rendszeres kezelése alatt álló, vagy arra rászoruló betegével tartási (életjáradéki) szerződést köt. A minisztérium ezt a rendelkezést most a beteget rendszeresen ápoló középfokú egészségügyi dolgozókra is kiterjesztette. TJj autőbuszvárótermekeí kap Ujfehértó. A két létesítmény építését megkezdték és még ebben az évben befejezik. Villamoshálózatbövítést végeztek el több mint kétezer méter hosszan ez évben a nyíregyházi járásban, melyből 6833 méternyi külterületen valósult meg. javul a szívót ültetéses beteg A fokvárosi Schuur kórház legújabb jelentése szerint Louis Washkansky állapota tovább javul és vasárnap este ágyában felülve olyan vacsorát fogyasztott el, amely egy teljesen egészséges embernek is becsületére vált volna. A beteg, akiben egy autóbaleset következtében meghalt 25 éves nő szíve dobog, kedvenc ételét fogyaszthatta el: hússzeletet tojással. Az egyik kezelőorvos elmondotta, hogy amennyiben a beteg állapota az eddigi ütemben javul, a hét végére, vagyis két héttel a súlyos szívátültetési műtét után a páciens felkelhet betegágyából. Washkansky igen jókedvű, tréfálkozik az orvosokkal és az ápolókkal. Művelődési ház épül öpá- lyiban, átadására 1968-ban kerül sor. A jövő évben új iskolát is építenek a községben. Befejeződött a 4—4 tantermes iskola építése Hodász és Kocsord községekben, Győrieteken pedig most kezdődött meg egy 2 tantermes iskola alapozása. Földrengés Indiákon 100 halott, egy város rombadőlt Az India nyugati részén hétfőn hajnalban bekövetkezett földrengésnek az első jelentések szerint több mint 100 halálos áldozata van. Tulajdonképpen nem is egy rengés, hanem egész rengéssorozat volt. A mozgás epicentruma Bombaytól 150 kilométerre délkeleti irányban, Koynanagar város közelében volt. Innen jelentették a legsúlyosabb károkat is. A 10 000 lakosú helységben a házak 80 százaléka omlott össze vagy rongálódott meg. Noha egy nyolc évvel ezelőtti földrengés 110 halálos áldozatot szedett, a mostanihoz fogható súlyos katosztrófa emberemlékezet óta nem volt a vidéken. Parasztfiatalofc országos parlamentjének területi tanácskozásait tartják ezekben a hetekben megyénkben: december 12-én Vásárosna- méhyban, 13-án Nagyhalászban és Jánkmajtison, 14-én Csengerben, 15-én Fehérgyarmaton, Szatmárcsekén, • Mándokon, Dombrádon és Tiszaszalkán kerül sor ilyen megbeszélésre. Húsz házhely kialakítását kezdték Eperjeskén a község belterületén egy ötholdas területen az új építkezők részére. Munkaegységet írnak jóvá, gondoskodnak tankönyvről, fizetik a vizsgadíjakat számos tsz-ben, a szakmunkásképzésben részvevőknek, így határoztak legutóbb Tu- zséron, Komorén, Tisza- bezdéden és Mándokon. Súlyos ítéletek egy galeri bűnügyében A Legfelsőbb Bíróság fellebbezés folytán ítélkezett Kozma József 19 éves foglalkozás nélküli, nyír- ábrányi lakos és társai bűnügyében. Az ügy szereplői egy városligeti galeri tag jai voltak, és •sorozatosan különféle bűncselekményeket követtek el. A Széchenyi fürdő előtt férfiakkal ismerkedtek meg, akiket azután elhagyott helyekre csaltak, leütött tek és kifosztottak. Egyik áldozatuk a súlyos bántalmazások következtében meghalt. A galeri tagjai vidéken is „tevékenykedtek”. Többek között feltörték a balatonlellei „gombát”. A Legfelsőbb Bíróság Kozma Józsefet 14, Nagy .Józsefet 9, Gaburi Aladárt és Thomai Lászlót 7, Molnár Jánost 4, Dorogi Istvánt és Nagy Sándort 3 évi szabadság- vesztésre ítélte. Két év szigorított börtön — lopásért Akár korelnöke is lehetne a szabolcsi tolvajnőknek Máthé Mária hatvanéves nyírcsászári lakos, aki egész életében vásári lopással és zsebtolvajlással foglalkozott. Az első írásos emlék arról szól, hogy 1928-ban hét nap fogházra ítélték, igaz, akkor „csak becsületsértés miatt. A lopások ezután következtek, és szinte számon sem lehet tartani, hányszor került miattuk börtönbe Máthé Mária: Legutóbb 19«3-ban töltött le egy súlyos büntetést, s azóta nem „dolgozott”. Már voltak, akik azt hitték, végleg felhagy korábbi „foglalkozásával”... Nem így történt.-Július 5-én beutazott Mátészalkára, hogy ruhát vegyen magának, Otthon bort ivott, Mátészalkán pálinkát. Az italtól bátorságot kapott, s a nől-gyermek konfekció üzletben — kihasználva a piacnapi zsúfoltságot, — karjta iává kisbabát)* Ili rejt®* egy matiasszé ruhát, aztán fizetés uélkül távozott. Egy másik boltban 7,30 méter hosszú vég anyagot rejtett szatyrába, a gombüzletben pedig 10 méter szalagot a ruhája zsebébe. Ezután betért a lakástextil holtba, s egy plédet fogott a hóna alá, és ismét fizetés nélkül távozott. Egy vevő hívta fel rá a boltvezető figyelmét, 6 gyorsan utolérte a „bevásárló korelnő- köt”, visszavette az üzletbe, rendőrt hívott, és előkerült az összes lopott holmi. —> Nem a szükség vitt a lopásra — mondta a tárgyaláson Máthé Mária, — hanem az, hogy szinte belémrőgződött a tolvaj- lás, a nem tudok neki ellenállni. A nyíregyházi megyei bíróság Máthé Máriát két ív szigorított börtönre büntette és három étire eltiltotta a közügyektöL Az ítélet Jogerős, gtosüsj 19(7. december 12, kedd Névnap: GABRIELLA A Nap kel: 7 óra 22 perckor, nyugszik: 15 óra 53 perckor. A Hold kél: 13 óra 22 perckor, nyugszik: 2 óra 43 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 1,1 Celsius-fok. Bergerac stb. drámákból. — 42,00: Hanglemezgyüjtők húszperce. — 22,20: Népi zene. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: A nap krónikája.— Hegedűszóló. — Ipari üzemekből jelentjük. — Illúziók nélkül. — Huszka: Lili bárónő. Részlet. Parkfenntartásra ebben az évben 2 millió forintot költött Nyíregyháza. Uj telekhelyekből 653 vár értékesítésre a vásárosnamé- nyi járásban, melyekből az idén 38-at átadtak az új tulajdonosoknak házépítésre. Egy kiló hús és egy liter tej előállítási költsége a _ nyírderzsi Űj Erő Tsz-ben a legkedvezőbb a nyírbátori járásban, 16 illetve 3 forint. Cigánytanulók részére tanulószobákat szerveztek ebben az évben a mátészalkai járásban. Tűzvédelmi célból tíz ötven köbméteres víztároló épült ebben az évben a mátészalkai járás tíz tsz-ében. Állami kölcsönnel 1168 magánház épült 1966-ban a megyében, az összes magánépítkezés 1969 volt. A városban letelepülők száma meghaladta az 1090-et egy év alatt, akik faluról és más vidékről költöztek Nyíregyházára. Uj egészségügyi védőnő kezdi meg munkáját Nagy- ecseden és Hodászon. Befejezéshez közeledik az új, korszerű üzemanyagtöltő állomás építése Kisvárdán. A nagy forgalmú, -négyes számú főútvonal mentén készülő új létesítményt' e hónap közepén átadják a beruházóknak. Tömbös rakodással végezték az alma rakodását aHo- dászi Állami Gazdaságban, melynek előnye, hogy egyszerre 30 mázsa almát emelhetnek rá a tehergépkocsira. A kísérlet bevált, s ' gyors munka mellett az áru minőségét is megóvta. Száznál is több mezőgazdasági létesítményt: készített el ez évben az ÉVM Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat a megyében, Ebből nyolcvanat — a jubileumi verseny eredményeként — határidő előtt adtak át rendeltetésének. Tovább bővítik a Nyíregyházi Kossuth Gimnázium politechnikai műhelyét. A hétszázezer forintos beruházás keretében űj csarnok, műhelyek és műhelylabora- tónum épül. A munka a jövő évi iskolakezdésre fejeződik bet Hófúvások Várható időjárás ma estig: erősen fehős, hideg idő, sokfelé, főleg délben havazásokkal. Megélénkülő, a nyugati határszélen és az északi hegyvidéken, valamint a Duna-Tisza közén átmenetileg erős északi, északkeleti szél, hófúvásokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—mínusz 4 fok között. Kossuth rádió 8,22: Tánczene. — 8,50: A sarkkör vidékén. Vincze Péter riportja. — 9,00: Harsan a kürtszó! — 9,42: A Berlini Rádió énekkarának műsorából. — 10,10: Zenés játékokból. — 11,00: Fiatalok stúdiója. — 11,20: Szerenádmuzsika. — 12,15: Kedvelt régi melódiák. — 13,03: Visegrádtól Szentendréig. — 13,18: Erika Köth énekei. —- 13,55: Népi zene. — 14,15: Nem boszorkányság, technika! — 14,35: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 14,45: Aprily Lajos verses meséje: Pe- le-ütő Dénkó. — 15,15: Az MRT szimfónikus zenekarának felvételeiből. — 16,12: Pol-beat. — —- 17,05: Tallózás a világsajtóban. 17,20: Hangverseny a stúdióban. — 17,50: Gazdasági vezetők klubja. — 18,05: Könnyűzenei híradó. — 18,35: Nikolaj Gjaurov énekel. — 19,30: A Szabó-család. — 20,00: Nemzetközi táncdalverseny az Erkel Színházban. — 22,15: Nigéria HI. P. Szabó József beszámolója. — 22,20: Hans Hotter énekel. — 23,37: Verbunkosok, népdalok. — 0,10: Orosz romantikus kórusok. Petőfi rádió 10,00: Csajkovszkij: Anyegin. Háromfelvonásos opera. — 11,20:1 A polihisztor Kitaibel Pál. — 11,35: Ukrán dalok. — 11,59: Kamarazene. — 12,37: Házunk tója. —- 12,57: Cherbourgi esernyők. — 14,08: Boieldieu: A bagdadi kalifa — nyitány. —* 14,17: Nádas Gábor táncdalaiból. — 14,27: A Philadelphiái szimfónikus zenekar műsorából. — 14,50: Egy a sok közül. — 15,00: Tánczenei koktél. — 16,05: Weber operáiból. — 16,20: Népi zene. — 16,35: Schumann-dalok. — 16,48: Ifjúsági krónika. — 17,00: Csúcsforgalom.— 18,10: Kamarazene. — 18,34:. Molekuláris biológia. : — 18,59: Arturo Toscanini vezényel. — 19,40: A jazz kedvelőinek. — 20,30; Az NDK művészeinek ope- rafeivételeiből. — 21,04: Színház: Részletek Rostand Cyrano de Televízió 17,58: Hírek. — 18,05: A Magyar Hirdető műsora. — 18,15: Stop! A tv közlekedési műsora. — 18,33: Az agronómuslány. — Portréfilm. — 18,55: Üj könyvek. — 19,00: Szerződés és kötelesség. Riportműsor a szovjet—magyar alumíniumegyezményről. — 19,30: Esti mese. — 19,40: Tvhíradó. — 20,00: Budapesti randevú. Helyszíni közvetítés. A szünetben: Művészet a nagyvilágban Vincennes, a királyok városa. — 22,00: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv 17,55: A ZKL Brno—Dukla „Tihlava jégkorongmérkőzés köz- vetítése. — A szünetben: Tv- híradó. — 20,20: Tízszer felelj! Re j tvény sorozat. A nyíregyházi mozik műsora szélesvaszno BÉKE MOZI: December 18-én: A HALÁL RÉSZÉRE FENNTARTVA NDK bűnügyi film. Előadások kezdete: 5, tél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: December 12-én: A BECSÜLETBELI ÜGY Magyarul beszélő színes olasz—francia film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 árakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: December 12-én: széles változatban: HÉTFŐ VAGV KEDD Jugoszláv film. Előadások kezdete: tiél « äs fél 8 órakor. A TV-BEN LÁTTUK Kellemes hét vége Vegre láthattunk egy könnyed, derűs, vidám és mégis tanulságos vetélkedőt a televízióban! Szombaton este légikisasszonyok mérték össze tudásukat, nemzetközi mezőnyben. Csupa csinos hölgyet láthattunk két óra hosszat a kamerák előtt, akik Vitray Tamás rutinos és kellemes irányításával játszottak. Mert ezúttal olyan kvízt láthattak a tv-nézők, ahol, nem volt nyomasztó a versenyláz komorsága, nem voltak bősz- szántó hibák, nem komoly- kodták túl a vetélkedőt. Ka emellett a műsor mellett megemlítjük a vasárnap délelőtti úttörővetélkedőt, amit Kőbányáról közvetítettek, akkor azt mondhatjuk, hogy a tv két hasonló műfajú adásban szerzett kellemes és vidám perceket a nézőknek. Egy megjegyzés azonban idekívánkozik; a vetélkedők kissé Budapestre koncentrálódnak. Érdemes lenné néha kirándulni • a fővárossal azonos érdekességet, értékei ígérő vidéki városokba is. Ezúttal érdemes még ki*= lön összefoglalni a vasárnap délutáni műs'ort A kiemelkedő műsorok fősze= replője ezúttal az élet volt. Változatos és kellemes összeállítást láthattunk az aranyérmes szovjet sportolókról; lenyűgöző kisfilmet • tengerek életéről; meghökkentően élményszerű dokumentumösszeállítást a cáttarói matrózfelkelésről és egy életből merített már- már kriminek is beülő történetet az 19-19. évből. Semmi mesterséges konfliktus, semmi erőltetettség ezekben a műsorokban. Újra bebizonyosodott, hogy a televízió műsorai akkor a legélvezetesebbek, amikor élő témákat foglalnak magukba, s mindenkihez egyforma intenzitással tudnak szólni. Az ilyen szerkesztés teszi lehetővé, hogy a tv ablakot nyisson a világ felé, történelmet, tudományt, izgalmat, eseményt varázsoljon a nézők elé. B. 1» Arany paraván díj — a nyíregyházi bábosoknak A • televízió' vasárnap délelőtti műsorában az ország számos úttörő bábcsoportja mutatta be ötletesebbnél ötletesebb produkcióit. Megyénket a nyíregyházi 6. számú általános iskola báb- csoportja képviselte, s a zsűri döntése alapján szereplésüket arany paraván díjjal jutalmazták,. A kis úttörő bábosok tt Futrinka utca egyik legnépszerűbb lakójának, Mazsolának „kezéből” vették át a* arany paraván díjat. A bábjátszás mecénását, Mazsolát pedig Szabolcs-Szafc- már kincsével, a jonatánnal ajándékozták meg a pajtások. A MAI A AI»