Kelet-Magyarország, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-19 / 299. szám

fcfentés a vidámság mßhefyeibSI Karácsonyi és szilveszteri készülődés A város szórakoztató és művelődési intézményeiben megkezdték a felkészülést a karácsonyi ünnepek és a szilveszter rendezvényeire. Elkészültek az ünnepi mozi­műsorok, a színház prog­ramja. az úttörőház és a ven­déglátóipari vállalat is fel­készült a karácsonyra, szil­veszterre. Karácsonyfa* ünnepély és filmek Az úttörőház vidám ka­rácsonyfa ünnepségen látja vendégül a nyíregyházi kis­iskolásokat December 22-én délután rendezik meg a kis­dobosok fenyőfaünnepségét, az úttörőknek pedig 23-án, szombaton ad „fogadást” a Szamuely Tibor úttörőház. A két rendezvényen mint­egy 700 gyermeket látnak vendégül. A nyíregyházi mozik sike­res régi és sikerre számot tartó új filmet tűztek műsorukra. A Békében ka­rácsony napjain a Kasztiliai sólyom című színes, széles­vásznú spanyol kalandfil­met vetítik. A szilveszter éjszakai műsorban, 11 órai kezdettel a Cicababák című olasz filmet mutatják be. A Gorkij mozi karácsonykor a Kőszívű ember fiai című film két részét, szilveszter éjszaka pedig A szárnyas Fifi-t tűzi műsorára. A „Csókos asszony“ és a bor A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kará­csonykor, 25-én és 26-án es­te 7 órakor az Állami Dé­ryné Színház társulatának előadásában a Csókos asz- szony című operettet mutat­ja be. A szórakozóhelyek felké­szültségéből csupán néhány érdekességet említünk. Bor­ból mintegy 5—600 hektoli­ter sóstóhegyi rizling és sóstóhegyi ezerjó van raktá­ron. A palackozott borokból 150 hektoliternyi érkezett a csongrádi, a tokaji, az eger- gyöngyösi és a pécs-me- csekaljai pincegazdaságok­ból. Az italoknál több új­donság is van: az Egri Me­rengő, az Eger Csillaga, s a likőripar meglepetései — a Randevú, a Hangulat és a Machrerie. Infornáió — háziasszonyoknak Szilveszter éjszaka öt nyíregyházi szórakozóhelyen — a Szabolcs étteremben, az Ezerjóban, a sóstói Krú- dyban, az Anna presszóban és a Békében — adnak mű­sort a Debreceni Csokonai Színház művészei. A szóra­kozóhelyek legtöbbike reg­gel 5 óráig tart nyitva szil­veszterkor, s a legtöbb he­lyen ezúttal is bevezették az előzetes asztalfoglalást. Mind a mozik éjszakai műsorai közben, mind a szórakozóhelyeken tartanak tombolasorsolást, s ezeken a hagyományok szerint élő kismalacokat, pezsgőket, bo­rokat sorsolnak ki. Még egy jó hír a vendég­látóiparból —a<* háziasszo­nyoknak : a cukrásztermelő üzem 15 ezer félkész piskó­ta és tortalapot készít az ünnepekig, valamint 6—7 mázsa diós-, és mákosbeig- lit A tortákhoz előre cso­magolt vajkrémeket kever­tek csokoládé, dió, citrom és kávé ízekben. (Sz.) Megalakullak a járási színtű fervcsoportok A tanácsok jövőbeni, na­gyobb önállóságát lehetővé tevő intézkedések eredmé­nyeképpen megyénkben is megalakultak a járási színtű tervcsoportok. Ezek a cso­portok a járási, illetve vá­rosi tanácsok végrehajtó bi­zottságai mellett szakigaz­gatási szervként működnek és a megyei tanács vb terv­osztályáéhoz hasonló felada­tokat látnak majd el. Munkájuk különösen a beruházások előkészítésében, a kivitelezések meggyorsítá­sában lesz jelentős. Felada­tuk ellátása közben konkré­tabb segítséget nyújthatnak majd a különböző problé­mák megoldásához. Gépk öcsi vezetési oktatás — társadalmi munkával Piackutatás után árusít a szaküzlet Sztár a gázhűtőszekrény A Magyar Honvédelmi Szövetség aktívájaként több gépkocsivezető vállalt társa­dalmi munkában gépkocsi- vezetői oktatást. Az oktatók közül félmillió kilométert vezetett balesetmentesen Kozsla Mihály, továbbá 250 000 kilométert Hegyes László, Nagy Zsigmond, Vig- vári András, Józsi Tibor, Tóth Lajos, Buus József és Sebestyén Géza. Munkájuk elismerésekép­pen mindannyian megkap­ták a Balesetmentes közle­kedésért járó jelvény és ok­levél különböző fokozatait. A síkos utak, az elővigyá­zatlan vezetés, a KRESZ szabályok megsértése több halálos és súlyos közlekedé­si balesetet okozott a hét végén. A rendőrségi jelen­tés 76 közlekedési baleset­ről ad hírt, amely közül öt halálos, 18 életveszélyes, il­letve súlyos kimenetelű volt Az Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat rádió és tele­vízió szaküzletének vezetői már ebben az évben ered­ményesen használták a gaz­dasági mechanizmus új ke­reskedelmi módszerét, a pi­ackutatást. Több alkalom­mal is osztottak ki kérdőíve­ket a vásárlók között, a kö­vetkező megrendelések a kérdésekre adott válaszok alapján készítették el. Leg­utóbb, egy hónappal ezelőtt, 200 vásárlót kérdeztek meg, s a válaszokból kiderült, hogy a legjobban elterjedt háztartási gép a mosógép. Ugyanakkor porszívója 50— 60, parkettkefélő gépe 70— 75, hűtőszekrénye 75—80 százalékuknak még nem volt. Nyilván a megrendelé­sekben a fő hangsúlyt a utóbbi cikkek kapták. Nyíregyháza egyetlen rá­dió és televízió szaküzleté­ben naponta átlag 10—15 tv-készüléket adnak el. Ugyanilyen nagy kereslet mutatkozik hanglemezekből és háztartási gépekből is. Az üzlet ez évi forgalma már az év vége előtt elérte a 15 millió 246 ezer forin­tot. Nem múlik el egyetlen negyedév sem, hogy ne je­lenjen meg a kirakatban egy-egy újdonság. Az év vé­ge sztárja jelenleg a 70 li­teres gázhűtőszekrény, me­lyet vezetékes gázzal lehet működtetni. Az üzletben, különö­sen az év második felében egy sereg olyan szolgáltatást vezettek be, amely megkönnyíti a vásár­lást. A kiszemelt tv-készü- lékeket, a vásárló kívánsá­gára, egy napig is üzemelte­tik, hogy az apróbb hibákat még az eladás előtt észre­vegyék. De ugyanilyen „újí­tásnak” számít az áru ház­hoz szállítása is. Decemoer 1-től motoros triciklivel szállítják a vásárlóknak a súlyosabb árucikkeket. Ala­posan megnövelte a keresle­tet a szeptember 21-én be­vezetett új OTP hitelakció forma is A vásárlók az év második felében már az üz­letben a vásárláskor elintéz­hetik a szükséges formali­tásokat. <H. 3.) Mintaboltot nyit a Cipőipari Vállalat A JŐ KÖNYV SZÉP AJÁNDÉK! Vásároljon 4 havi részletfizetési kedvezményre! Szakember Javasol ja t Hogyan védjük télen a mezőgazdasági gépeket a rozsdától Békés István: LEGÚJABB MAGVAK ANEKDOTAKINCS 572 oldal, több száz rajz és karikatúra, kötve — — — 51,— Ft Előd! Pál: LEVELEK TENNESSEEBOL Világjárók sorozat. 280 oldal. 72 képtábla, I térkép, kötve — — — — — S3,— Ft Gaston de Gerlache de Gomory: ÜJRA AZ ANTARKTISZON Az 1957—1958. évi déli-sarki expedíció története Világjárók sorozat. 268 oldal, 55 képtábla, kötve — — — — — — — — W,— Ft Kalmár György: A NIGER PÁRTJÁN Világjárók sorozat. 232 oldal, 80 fekete-fehér és 44 színes képtábla, 1 térkép, kötve __________ 32,— Ludwig Kohl—Larsen: RÉNSZARVASOK NYOMÁBAN Vándorlás a lappokkal az Eszakl-Jeges-tenger partján 166 oldal, 44 képtábla, 1 térkép, kötve — — — — — 22,— Ft André Maurois: A HÁROM DUMAS Életrajzi regény. 524 odal, kötve — — _______ — 42,— Ft Henri Troyat: TOLSZTOJ ELETE Életrajzi regény. 842 oldal, kötve __________ 57 _ pt A 7 kötet együttes ára 267,— Ft 4 havi részletre Is és egyenként is megrendelhető. — — — — ITT TESSEK LEVÁGNI! — — — — KÖNYVET — POSTÁN Budapest 5. Postafiók 240. MEGRENDELŐLAP Megrendelem ‘utánvéttel postai szállításra •4 havi részletre a Jó könyv szép ajándék című hir­detésükben szereplő kiadványokat (Békés: Legújabb magyar anek­dotakincs, Elődi: Levelek Tennesseeből, Gerlache: Újra az Antarktl- szon. Kalmár: A Niger partján, Kohl—Larsen: Rénszarvasok nyomá­ban, Maurois: A három Dumas, Troyat: Tolsztoj élete) 267,— Ft-os áron + 3"/o kezelési kötség. Név: —-------------—........................................................— ......................................... Pontos lakcím: .............................................................................................................._■ Személyi lg. szám: ..................—...................-............................................................ (részletrendelés esetén) A levágható szelvényt kérjük borítékban postára adni. Magánsze­mélyeknek 50,— Ft felett a szállítás portó- és költségmentes. Tél van. A mezőgazdasági gépek korróziós veszteségei ilyenkor fokozottabban je­lentkeznek. Előidézi ezt, hogy az eszközök egy része az év nagyobbik szakában használaton kívül áll. A használaton kívüli gépeknél különösen a kombájnoknál vagy más betakarító gépek­nél szükséges a fokozottabb védelemről gondoskodni. Az elmúlt években, de különö­sen az idén mezőgazdasá­gunk gépparkja örvendete­sen növekedett. Ez évben csak kombájnból több mint százat vásároltak a terme­lőszövetkezetek. A helytelen tárolásból tehát minden ed­diginél nagyobb károk kelet­kezhetnek. A gabonakombájnokról egyrészt azért, mert a leg­nagyobb értéket képviselik, bővebben kell szólni. Most bőven van rá idő és lehe­tőség, hogy a gabonakom­bájnokat teljes egészében megtisztítsák s ezt úgy lehet elvégezni, ha a cséplőrésze­ket is teljes egészében ki­szerelik. A szerelés és tisz­títás egyben jó alkalom ar­ra, hogy a megkopott szük­séges pótlandó alkatrészeket is meghatározhassuk. A gabonakombájnok mo­torjai, mint bármely más robbanó motor, ki van téve a korróziós veszteségnek. Sőt ezt fokozottabban elősegíti a hosszú állásidő miatt a lég- nedvességből származó rozs­daképződés. A motoron belül a gázolaj égéstermékei kö­vetkeztében maradó korom­lerakódások, kénes sav és kénsavképződések hatására, másrészt pedig a tüzelő­anyagellátó berendezések csatornáiban és vezetékeiben jelenlévő kéntartalmú gáz­olaj hatására szintén korró­ziós veszteségek lépnek fel. A motor végleges leállítása előtt a víz- és kenőolaj le­eresztése után az olajtér 0—30 orsóolajjal történő ki­mosása után a hengereket a porlasztó vagy izzító­gyertyák nyílásain keresztül minőségi motorolajjal tölt­sük fel. (kb. 1—2 del.) Fel­töltés után párszor fordít­suk körül a forgantyús haj­tómű tengelyét. így a hen­gerfalon a dugattyúkon és a dugattyúgyűrűkön, valamint szeleptányérokon egy tapadó olajréteget hozhatunk létre, s ez a légnedvesség által keletkezett korróziótól meg­védi a hengereket. Ezt kö­vetően a tüzelőanyagellátó berendezést mentesítsük a gázolajtól és ugyancsak mi­nőségi motorolajjal töltsük fel. Ezt a munkát nem csu­pán a kombájnmotoroknál, de minden más motornál célszerű elvégezni. Hasznos ha a gabonakom­bájnok cséplőrész tisztítása után korróziómentesítő anyaggal kívül belül lefú­vatjuk a gépet. A hidrauli­kus munkahengerek, fény­szórók megóvásának legjobb módja, ha gépzsírral ken­jük le azokat és újságpapír­ral kötjük be. A hajtószíjak megóvása is lényeges, erre a legjobb módszer ha lan­gyos szappanos vízzel le­mossuk és szárazra törölve síkporral bekenve külön e célra rendszeresített ládák­ban tároljuk azokat. A lán­cokat szintén gondosan kell letisztítani, majd grafitos zsírba mártva ugyancsak lá­dákba célszerű azokat tárol­ni. Ez utóbbi műveletek el­végzése azért is fontos, mert az eredeti gyári hajtószíjak és láncok (SZK kombájnok esetében) hosszú élettarta- múak, s azok megvédése je­lentős megtakarítást ered­ményezhet. A kombájnok és egyéb gépek téli tárolásra való elő. készítése után célszerű a gé­peket bakkra emelni és a gumikerekeket a köpenyek megóvása érdekében félnyo­másra beállítani. Korróziómentesítésre az alábbi anyagokat használhat­ják a termelőszövetkezeti gépműhelyek: Alhibid K. 175, Korrólard ALF 7, Korrólard ZI 8. vagy KK 18 olaj. il­letve zsír. Semmi esetre sem szabad ezek hiányában gáz­olajozni, mert így a festett vagy testetlen felületeken csak fokozottabb korróziós veszélyt hozunk létre mes­terségesen. A felsorolt anya­gok alkalmazása a dolgozók a munka befejeztekor s ét­kezés előtt is gondosan me­leg szappanos vízben tisz­tálkodjanak. mert az anya­gok az egészségre is káro­sak lehetnek. Huszár István ÁG főmérnök A Nyíregyházi Cipőipari Vállalat mintaboltot létesít a városban. E boltban állan­dóan meg lehet majd vásá­rolni azokat a termékeit, amelyeket belföldre szállít, — s azokat a modelleket is, amelyek külföldre, tőkés exportra mennek. A gyár sa­ját, a jövő évre elkészített terve szerint már 260 ezer pár cipőt készít, ebből 40 ez­ret exportál, 20 ezer pedig e mintabolt áruellátását biz­tosítja. A gyárban azt mondják, ezt az üzletet az új gazdasá­gi irányítás jegyében hozzák létre. Bár a megnyitással nem várnak újévig (kará­csony előtt néhány nappal már nyitva lesz), azért még­is nagy szerepet játszott a jövő évre való kitekintés a mintabolt gondolatában. Először azért, mert e bol­ton keresztül a gyár közvet­len információkat kaphat és kap is a vásárlók ízléséről, mi tetszik, mi nem, — s egyáltalán, a piac igényeiről. A gyár tehát nyer — s nemcsak forintban — a mintabolttal. De a vásárló sem jár rosszul. Nyíregyházára ju­tott a legkevesebb a „Sza­bolcs” védjegyű cipőkből. Ha egyáltalán jutott. A férfi­cipők választéka tehát lénye­gesen nagyobb lesz a város­ban az eddiginél, s a meny- nyiség is, hiszen ha a terve­zett húszezer pár nem lesz elég, annyit gyártanak, amennyire csak szükség van. Ha a további terveket — a járási székhelyeken min­taboltok létesítése, válasz­tékcsere hasonló üzletekkel, stb. — nem is tekintjük, ak­kor is hasznos lesz eladónak, vásárlónak egyaránt ez az üzlet. A mintabolt a hasonló termékekkel kereskedők ver­senytársaként jelentkezik. (k- L) AZ EM. BUDAPESTI LA­KÁSÉPÍTŐ VÁLLALAT állandó jelleggel, vagy csak téli időszakra ideiglenesen felvesz építőipari dolgozókat Cím: Budapest V. Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. Országház mellett. _ Mérleggyár Szerviz Gyáregység (Budapest, XIII., Róbert Ká­roly krt. 70. Telefon: 208— 253.) jó kereseti lehetőséggel külső szerelői munkára mér­legkészítő szakmunkásokat felvesz. Jelentkezés levélben. (Bp. 5428) Bemutató tanítás a tiszaberceli mezőgazdasági szakmunkásképző iskolában. Hammel J. felv.

Next

/
Oldalképek
Tartalom