Kelet-Magyarország, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-17 / 298. szám

Elhunyt Gellért Oszkár Szombaton 85 éves korá­ban, hosszas betegség után elhunyt Gellért Oszkár, Kos. suth-díjas költő. A Magyar írók Szövetsége saját halott­jának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. A Vörös Zászló Hőseinek Utján mozgalom tapasztala­tait értékeli csütörtökön a nyíregyházi járás úttörőpar- amentje. Fogorvosi körzetet alakíta­nak ki Kölesén és Tiszabe- esen, s a környező községek­kel közösen rendelőt és la­kást építenek. Ezenkívül négy község kap orvosi ren­delőt és lakást a fehérgyar ma ti járásban. Újabb rekord az építés­ben. Pénteken adják át a tuzséri Rákóczi Tsz 3,5 mil­lió forintos költséggel fel­épült almatárolóját. Az al- matároló öt hónap alatt ké­szült el, egy hónappal rövi- debb idő alatt, mint a né­hány napja átadott vajai. Nagy az érdeklődés a Ven- Jéglátóipari Vállalat KISZ- fiataljainak körében az új gazdasági mechanizmus kér­dései iránt. A fiatalok — a vállalati rendezvényeken túl — négy előadáson ismerked­tek eddig az új rendelkezé­sekkel, amelyek az ő mun- sájukat is érintik. Tizennyolcán tanultak meg írni és olvasni az elmúlt két évben Porcsalmán, s így az írástudatlanok száma — 15 éves korig — 25-re csök­kent, A dolgozók iskolájának az idén is sok látogatója van: az V.—VIII. osztályba 49 öreg iskolás iratkozott be. Pormentes lesz a megye útjainak 97 százaléka ez év végéig. Jövőre már csak hatvan kilométer marad makadám. NAPLÓ KARÁCSONYI VÁSÁR BERLINBEN Berlinben megkezdődött a karácsonyi vásár. A főpolgármester ünnepélyes megnyitója után szállt az utcákon a verklizene, a pörkölt mandula és a sült csirke illata, a kirakatok hívták a vásárlókat. A Kar] Marx-Allee ismét ünnepi fényben csillog, napján nem kevesebb mint 150 ezer berlini kereste fel. s a megnyitás (Panorama — DDK) Megtartották az első me­gyei fenyőfaünnepélyt a KPVDSZ nyugdíjasai részé­re. Egyetemi felvételre előkészítő tanfolyam A Megyei Tanács VB. mű­velődésügyi osztálya ebben az évben is beindítja a ré­gebben érettségizett és egye­temi, főiskolai felvételre ké­szülők előkészítését a Zrínyi Ilona gimnáziumban. A jelentkezéstől függően magyarból, történelemből, matematikából, fizikából és biológiából, kémiából indul előkészítés. Jelentkezési lapot a nyír­egyházi Zrínyi Ilona gimná­zium portáján lehet besze­rezni, s 1988. január 2-ig el­juttatni a gimnázium igaz­gatóságához. A tanfolyam 1968. január 8-án kezdődik. Irodaházat és szolgálati la­kást épít a pusztadobosi Bé­ke Tsz. Az új létesítmények tervezését a napokban kezd­ték meg, s jövőre készülnek el. M egot dód ott a jugoszláviai repülő csészealj rejtélye ? Mint már jelentettük, egy Horgoson lakó jugo­szláv polgár, aki csak any- nyit volt hajlandó elárulni magáról, M. B.-nak hívják, a jugoszláv—magyar határ közvetlen közelében október végén egy olyan tárgyat talált, amely szerinte egy repülő csészealjból esett ki. Minden jel szerint megol­dódott a jugoszláviai Horgo­son talált, s állítólag egy re­pülő csészealjból hullott titokzatos tárgy rejtélye. Mi­után a csodatárgy megtalá­lója, a magát M. B.-nek ne­vező horgosi polgár lefény­A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszt! a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség. Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16—70. 16-71. Kiadja: a Szabolcs megye) Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u 3 Tel.: 30—00 Felelős kiadó Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: IS forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél Index szám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daioari vállalat Nyíregyháza Dézsa György öt 5 Telelés vezető: Holécz! István képezte felfedezését, s a fényképet a lapok leközöl­ték, Jugoszláviaszerte töme­gével jelentkeztek az olva­sók hasonló tárgyakkal, amelyekről kiderült, hogy azok mind a századforduló idejéből valók, s a kristály­edényekben elhelyezett ra­dioaktív csöveket gyógyítás­ra használták. A bemutatott készülékek nagy része épp úgy radioaktív sugárzást mu­tatott, mint M. B. „égi ajándéka”, mivel a kristály­edényekben elhelyezett rá­dium nagyon sokáig radio­aktív marad. Közben M. B. kész volt arra, hogy letakarva ugyan, de megmutassa a sokat em- legtett titokzatos tárgyat dr. Nikola Ruski atomsu­gárzási szakértőnek. Az atomkutató Geiger-számlá- lója abban a pillanatban ketyegni kezdett, amint M. B. felfedezésével megje­lent a szobában. A készülék 25 centiméteres távolságból 11 milli-r. óránkénti sugár­zást jelzett, ami jóval na­gyobb a megengedettnél. A sugárzásveszélyes helyeken ugyanis a megfelelő óvó in­tézkedések mellett is csu­pán 17 milli-r. sugárzást tűrnek meg, ha ott állan­dóan dolgoznak, de azt is hét óra, nem pedig egyet­len óra leforgása alatt mé­rik. Téli vezetőképző tanfolya­mot rendeznek december 27 —30 között Nyíregyházán, a Zrínyi gimnáziumban a me­gye 250 középiskolás és szak­munkás-tanuló KlSZ-vezető- je részére. Egésznapos tanácskozás ke­retében választja meg ked­den a nyíregyházi tsz-fiata- lok parlamentje a város kül­döttjét, amely részt vesz a januári országos tanácskozá­son. 96 férőhelyes tehénistállót építenek jövőre a vámosatyai Lenin Tsz-ben, s ennek a napokban készültek el a ter­vei. Az istálló mellé a tsz egy 144 férőhelyes borjúne­velő építését is tervezi. TV képeső nélkül A tv-készülékek tökélete­sítésére való törekvések so­rán a Cambridge-i egyete­men olyan készüléket al­kottak, amely kiküszöböli a ma használatos katódfény- csöveket. Az új készülék alakja és súlya olyan, hogy a falra akasztható, akár egy festmény. Két éve foglal­koznak az újszerű tv-vevő­vel. Mostanában készült el az első kísérleti példány, amely alkalmas lesz a soro­zatgyártásra. Végleges elké­szülte még két évet vesz igénybe. A készülék súlya alig fél kiló és fekete-fehér, illetve színes képek közvetí­tésére is alkalmas. Az újfaj­ta készülék — tömeggyártá­sa után — állítólag jelen­tékenyen olcsóbb lesz, mint a ma használatos készülé­kek. MEGVERTE sógorának harago­sát Cs. Nagy Péter 25 éves bün­tetett előéletű pátrohai segéd­munkás. A sérültet kórházba kellett szállítani. A nyíregyházi megyei bíróság Cs. Nagyot jog­erősen egy év és két hónap börtönre büntette. Megkezdték a Gyulatanyai Állami Gazdaság 300 férő­helyes tehenészeti telepének tervezését a MEZÖBER szak­emberei. A 11,5 millió fo­rintos költséggel épülő te­lep munkáit jövőre kezdik meg. A IMA! KAP 162 ezret fizet a lottó Az 50. játékhéten öttalá- latos szelvény nem érke­zett. Négy találatot 22 foga­dó ért el, nyereményük egyenként 162 364 forint. Három találata 2717 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 657 forint, akét- találatos szelvények száma 89 729, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyere­ményösszeg a nyereményil­leték levonása után értendő. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Négy szolgálati lakást épí­tenek — az ideihez hason­lóan — jövőre a Baíkányi Állami Gazdaság dolgozói részére a gazdaság központ­jában. Tervezik, hogy a kö­zeljövőben egy emeletes la­kás építésébe is belekezde­nek. HIRTELEN HARAGBÓL úgy megütötte társát Béiteki József 45 éves ctsengeri tehenész, hogy annak eltört az orrcsontja. A nyíregyházi megyei bíróság Bél- tekit jogerősen négy hónap sza­badságvesztésre büntette, de a büntetés végrehajtását — tekin­tettel az enyhítő körülményekre — három év próbaidőre feltéte­lesen felfüggesztette« Hatvan mázsa kalács Az ünnepek érdekében a város négy sütőüzemében nyújtott műszakban dolgoz­nak. Az ünnepekre mintegy 950 mázsa fehér, finomfe­hér és barna kenyeret ad­nak ki a város lakosságá­nak. Uj évre 700 mázsát sütnek az üzemekben. Lesz elég kalács. Az ün­nepi foszlós sima és kakaós kalácsból mintegy 60 má­zsát szállítanak az üzletek­be. A vállalat Bethlen ut­cai sütödéjében a két ün­nep között is árusítanak kenyeret. Ezekben a napokban pék­süteményekből 27 féle kerül az üzletekbe, s mintegy 120 ezer darab kiflit, zsem­lét, brióst, zsúrkenyeret, barheszt, pogácsát stb. ké­szítenek a pékségekben. Ohioi hídtragédia Csúcsforgalom idején összeom­lott pénteken este egy függőhíd az Egyesült Államokban, az Ohio folyó fölött Ny ugat-Virginia és Ohio állam határán. Hetvenöt gépkocsi a 36 méteres magasság­ból a 22 méter mély jeges vízbe zuhant, s csupán néhány élet­ben maradottat sikerült kimen­teni — jelentik a hírügynöksé­gek. A katasztrófa a helyi idő sze­rint 16,55 órakor következett be, amikor mindkét irányban szinte egymás lökhárítóját érték a ha­zafelé tartó gépkocsik. Az 520 méter hosszú hídból a két pil­léren kívül semmi sem maradt. Az áldozatok számát csak akkor tudják megállapítani, amikor ki­nyomozzák, pontosan hány autó volt a függőhídon a szerencsét­lenség pillanatában és ezeken hány személy foglalt helyet. Néhány órával a szerencsétlen­ség után a rendőrség azt jelen­tette, hogy 11 holttestet találtak meg, s 21 személy eltűnéséről tudnak. Néhány utasnak valami lyen módon sikerült kimásznia a folyó fenekére süllyedő gépko­csikból és a híd roncsaiba ka­paszkodva tartani magát, amíg a mentők megérkeztek. A szemtanúk szerint a híd egyik pillanatról a másikra szinte eltűnt. Todd Mayes tanár pél­dául éppen rá akart hajtani az úgynevezett ezüsthídra, amikor az összeomlott. „Felnéztem és az egész semmivé lett — mondotta. A híd tartószerkezete valószínű­leg ráomlott a vízbe zuhant gép­kocsikra és teherautókra. Csak nyögéseket és segélykiállásokat hallottam, nem láttam senkit”. A 40 éves függőhíd egyébként három nappal azelőtt omlott össze, hogy felavatták volna a pótlására épült új, korszerű hi­dat. A forgalmat hétfőn akarták átterelni az új útvonalra. 1967. december 17, vasárnap Névnap: LAZAR A Nap kél: 7 óra 26 perckor, nyugszik: 15 óra 54 perckor. A Hold kél: 15 óra 50 perckor, nyugszik: 8 óra 17 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 0,6 Celsius-fok. 19(7. december 18, hétfő Névnap: AUGUSZTA A Nap kél: 7 óra 27 perckor, nyugszik: 15 óra 54 perckor. A Hold kél: 16 óra 48 perckor, nyugszik: 9 óra 11 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 0,5 Celsius-fok. Síkos útviszonyok Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, ködös idő, helyenként zúzmaraképződéssel. Többfelé havazás, havas eső és ónos szitálás. Fokozatosan meg­élénkülő délnyugati, nyugati ké­sőbb a Dunántúlon megerősödő északnyugati szél. Az utakon sí­kosság. A hideg elsősorban észak­nyugaton mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—mínusz 4 fok között. Kossuth rádió VASÁRNAP 6,10: Kellemes vasárnapot. 8,10: A Stúdió 11 játszik. —8,35: Édes anyanyelvűnk. — 8,40: Fo­tonrakéta A Húszas stúdió sza­tirikus melléklete. — 9,30: Va­sárnap délelőtt. — 11,05: Vivaldi- matiné a Zeneakadémián. — Kb. 13,00: Külföldi tudósítónk leve­le. — Kb. 13,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,45: Rádiólexikon. — 14,15: Művészlemezek. — 14,44: A magyar költészet századai. Ady Endre II. — 15,08: Elisabeth Schwarzkopf énekel. — 15,30: Visszhang. —16,00: Karácsonyi csúcsforgalom. — 17,42: Kodály: Székelyfonó. Egyfelvonásos dal­játék. — 19,11: Táncmelódiák. — 19,50: Tízéves a KORT ARS. Iro­dalmi est közvetítése Szegedről. 20,50: Nótacsokor. — 21,30: Üj felvételeinkből. — 22,15: Szép esti dallamok. 23,00: Üj lemezeinkből. 23,30: Nyugtalan boldogság. Rész­letek Miljutyin operettjéből. — 0,10: Éji zene. HÉTFŐ 8,15: Operettrészletek. — 9,10: Hivatása pedagógus. — 9,25: A hét előadóművészei: Az I. Musici di Roma kamarazenekar. Bemu­tató előadás. — 10,10: Óvodások műsora. — 10,30: Népi zene. — 11,00: Operafinálék. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,18: Szim- fónikus zene. — 14,10: Vera In- ber két elbeszélése. — 14,30: Könnyűzene. — 15,15: Lauritz Melchine énekel. — 15,38: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 15,53: Kocsár Miklós: Nagyrédei lako­dalmas. — 16,10: A Gyermekrá­dió műsora. — 16,52: Édes anya­nyelvűnk. — 17,20: Haydn: C- űúr ,,A medve” szimfónia. — 17,45: Kinek a hasznára, kinek a kárára. — 18,00: A Húszas Stúdió klubestje. — 19,30: Népi zene. — 19,55: A véletlen játé­kai. Hangjáték. — 21,00: Házi­muzsika. Vendégeink: a Tátrai vonósnégyes. — Kb. 22,20: Ope­rakettősök. — 22,45: A kor em­bere. — 23,00: Zenekari muzsi­ka. — 23,40: Magyar nóták. Petőfi rádió vasárnap 7,30: Az evangélikus egyház félórája. — 8,00: Vonós kamara­zene. — 8,30: Mit hallunk a jövő héten? — 9,00: Népdalok, népi táncok. — 9,43: Operakalauz. — 10,43: Tél a Nagykúnságon. — 11,13: Vasárnapi koktél. — 13,07: A hókirálynő. Mesejáték. — 14,03: Táskarádió. — 15,03: A színfalak mögött. Portrék a Kecskeméti Katona József Szín­házból. — 15,23: A berlini fil­harmonikus zenekar lemezeiből. — 16,05: A Rádiószínház Múze­umából: Hófúvás. Sziráky Judit rádiódrámája. — 17,42: A jazz kedvelőinek. — 18,00: Jegyzetek a kiállításról. — 18,10: Könnyű­zene három városból. —19,10: Túl hangos lennék? — 20,10: Asconai Zenei Hetek 1967. — 21,35: Ta­lálja ki, hol járunk? — 21.50: Szobek Márta énekel. — 22,16: Wagner: A walkür — záró jele­net. HÉTFŐ 10,00: Kórusok, hangszerszólók. — 10.30: A Rádió Hangmúzeu­mából. — 11,00: Stockholmtól — Rómáig könnyűzenével. — 11,45: őszi harmat után. Dr. Zách Alfréd előadása. — 12,00: Kama­razene. — 13,29: Grúz dalok. — 14,08: Könnyű fúvósmuzsika. — 14,20: Mai témák, mai dalok.— 14,28: Szécsi Klára brácsázik.— 14,40: Szakállszárító. — 14,45: Behár György táncdalaiból. — 14,55: Szimfonikus táncok. — 15,15: Archimédesz. Szilágyi Do­monkos karcolata. — 15,20: Ked­velt régi melódiák. — 15,55: Iro­dalmi érdekességek. — 16,05: Katonadalok. — 16,22: Falvak — fiatalok. — 16,32: Renata Tebal­di énekel. — 16,50: Rejtvények és rejtvényfej tők. — 17,00: öt­órai tea. — 18,10: Hát nem ne­vetséges, hogy... — 18,48: Ka­maramuzsika. — 20,30: Maria Stador énekel. — 21,00: Sláger­ről — slágerre. — 21,40: Avas­miniszter. — 22,00: Népdalok. — 22,25: A hét előadóművészei: az 1. Musici di Roma kamaraze­nekar (ism.). Nyíregyházi rádió VASÁRNAP 16,90—19,00: Építők. Riportmü- sor. — Vasárnapi muzsika. — Sport. HÉTFŐ 18,06—19,0o: Hírek, események két megyéből. — Hangszerszó­lók. — Válaszolunk hallgatóink­nak. — Kirakatnézőb’en. — San­zonok. Televízió VASÁRNAP 9,15: Hétmérföldes kamera. — Ottörőhlradó (ism.) — 9,30: Tá­madás a király ellen. Sakktan­folyam gyerekeknek. — 9,55: Honvédeskű. Helyszíni közvetí­tés a Budapesti Forradalmi Kar­hatalmi Ezred újoncainak eskü­tételéről. — 10,30: Belle és Sébas­tien. Magyarul beszélő francia klsjátékfilmsorozat. X. A tűz (ism.) — 10,55: Játszunk bábszín­házát! Gyermekbábosók orszá­gos fesztiválja. — 14,38: A Flinstone-család. „Kupáncsapó guba” (ism.) — 15,05: Mezőgaz­dasági szakfilmsorozat. Korszerű üzemi vezetési módszerek. — 15,35: A Magyar Hirdető műsora. — 15,45: Kukkantó. — 16,30: Vi­zek, halak, emberek. Horgász- félóra. — 17,00: Kosárlabda Ma­gyar Népköztársasági Kupa férfi döntő. Közvetítés a Sportcsar­nokból. — 18,20: Könyv a szín­padon. Az Irodalmi Színpad mű­sora a téli könyvvásár alkalmá­ból, felvételről. — 19,20: Esti mese. — 19,35: Nótaszó. — 20,00: Tv-hiradő. — 20,20: Angyal ka­landjai. A rejtélyes Ellshaw. Magyarul beszélő angol film. — 21,10: Metro-revü. Közvetítés Moszkvából, felvételről. — 21,55: Sporthírek. — 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv VASÁRNAP 14,15: Gyermektáncok. — 15,05: Ordasok között. III. rész. — 17,05: Berona (tv-mesejáték). — 19,00: Tv-hiradó. — 19,50: Rocco ét fi­vérei (olasz film). HÉTFŐ 17,4S: Tv kaleidoszkóp. — 18,55: Emberek a térben. — 19,00: Tv- híradó. — 19,30: Tél a kapuk előtt. Filmriport. — 19,55: A vágy villamosa. Színházi közve­títés. A nyíregyházi mozik műsora szélesvasznü BÉKE MOZI: December 17—18-án: Széles változatban 1 ADAMNAK HÍVTAK Zenés amerikai film. Előadások kezdete: fél S, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: December 17, 18-án: NEM VAROK HOLNAPIG Üj magyar film. Előadások kezdete; «. 6 ét 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI UAZ SZÉLES VASZNÜ MOZIJA: December 17-én: Széles változatban 1 CSAVARGÓK KÖZTÁRSASAGA Magyarul beszélő szovjet film. December 18-án: Széles változatban! HŰTLENSÉG OLASZ MÓDRA Magyarul beszélő színes olasz filmvígjáték. Előadások kezdete: fél t és fél 8 órakor. CASCO-biztosítás alapján két nagy összegű kárt fize­tett ki a napokban az Álla­mi Biztosító Nyíregyházán: dr. S. Sándor gépkocsitulaj­donosnak 16 129, dr. Szilágyi László gépkocsitulajdonos­nak pedig 20 996 forintot té­rítettek meg a járműben ke­letkezett károk nyomán. TÖBBSZÖR BESURRANT munkaadója, egy kőműves laká­sába a fiatalkorú mátészalkai K. Lajos, s mindig 300—300 forin- tot vett ki a fiókból, kétszer pe­dig — amikor nem talált ennyi pénzt — karórát vitt el. A kái megtérült. A nyíregyházi me­gyei bíróság a fiatalkorút jog­erősen hat hőnap szabadságvesz' tésre büntette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom