Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-16 / 271. szám

Gyors válasz a közérdekű kérdésekre Két évvel ezelőtt külön határozatot hozott a párt Po­litikai Bizottsága a tájékoz­tatás megjavításáról, hogy a sok irányú hazai és külföldi eseményekre, az olykor bo­nyolult helyi problémákra érthető és gyors választ kapjanak az emberek, értsék és magukévá tegyék a párt politikáját. Mindez nagyon lényeges az alkotó munkakedv, a kezdeménye­zés szempontjából- Egyben a pártbizottságoknak, pártszer­vezeteknek nélkülözhetetlen is a helyi politika kialakítá­sában. Élénken fogadta ezt aPB- határozatot a város közvé­leménye, a párttagság is, hi­szen a vezetőséget újjává­lasztó taggyűléseken és a vá­rosi pártértekezleten mint­egy kétezren nyilvánítottak véleményt a helyi és az or­szágos problémákról. Az ele­venebb pártélethez tevéke­nyen hozzájárult az is, hogy tovább javult, bővült a tájé­koztatás. Hogyan éltek a megnöve­kedett lehetőségekkel a város pártszervezetei, s maga a vá­rosi pártbizottság? — vizs­gálta ezeket a kérdéseket a városi párt-végrehajtóbi­zottság is. E fontos párthatározat nagymértékben megnövelte a városban is a kommunisták felelősségét, hisz a kölcsö­nös tájékoztatás az egész párttagságot érinti. A városi párt vb. megállapítása sze­rint elsősorban a nyilvános pártnapokon kamatoztatták ezt Míg korábban kevés munkahelyen tartottak párt­napokat a határozat megje­lenése óta 70 üzemben, intéz­ménynél szerveztek pártna pokat Természetesen a megjele­nést befolyásolta, milyen gazdasági, vagy politikai ese­mény, intézkedés került na­pirendre, s mennyire tudták az előadók „lefordítani” az adott munkahely sajátos vi­szonyaira. A legnagyobb ér­deklődés az ipari üzemekben volt, főleg a törzsgárda vett részt a pártnapokon, s nyil­vánított véleményt. A dol­gozókat leginkább az idősze­rű nemzetközi helyzet, a há­ború és a béke kérdései ér­dekelték, ezenkívül azok az intézkedések, amelyek az anyagi helyzettel, az élet- színvonallal kapcsolatosak. De szót váltottak a várospo­litikai témákról, az építkezé­sek alakulásáról, a külterü­leteken pedig elsősorban a kommunális és ellátási gon­dokról is. A valóban kölcsönös vé­leménycserék jellemezték ezeket a pártestéket. A párt­napi tapasztalatok, a pártta­gok és a pártonkívüliekkel folytatott párbeszédek fel­hívták a figyelmet, hogy to­vábbra is elsőrangú politi­kai feladatként szükséges ke­zelni a minden oldalú tájé­koztatást. Ma még nem ki­elégítő a tájékoztatás tempója. Az események gyors egymásutánisága, a sok irányú problémák azt kö­vetelik, hogy a pártbizottsá­gok, a pártszervezetek legye­nek gyorsabbak, legyen a tájékoztatás mindenkor idő­szerű, ne késsen az esemé­nyektől. De a gyorsaság és a rugalmasság ne eredményez­zen felszínességet, sőt jobban gyakorlattá kívánatos tenni a személyre szóló agitációt. Rendkívül megnőtt az igény a pártnapi előadókkal szemben, az emberek a tv „Századunk”, „Monitor”, a „Világ térképe” c. adásaihoz is mérik a követelményeke. Az előadónak nemcsak a párt politikáját, s a helyi gondokat, sajátosságokat kell ismerni, hanem a nem­zetközi munkásmozgalom történetét, a világföldrajzot, a közgazdaságtant is. To­vábbképzésükről megyeileg kellene gondoskodni, esetleg az esti egyetem segítségével. A nyilvános pártnapok jó formálói a dolgozók egészsé­ges politikai hangulatának, s mozgósító erőt jelentenek. Nem lenne jó a tájékoztatást leszűkíteni csupán a pártna­pokra. A tájékoztatás széle­sebb skálán, változatos esz­közökkel hoz nagyobb ered­ményeket, s közelebb kerül­nek egymáshoz az országos politika formálói és végre­hajtói, illetve minden kom­munista, sőt párton kívüli is részesévé válik a döntően fontos határozatok megalko­tásának. Páll Géza ,,Itthon voltunk Önöknél isu Beszélgetés Nguyen llianhnal, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Nyíregyházán nagy siker­rel mutatta be műsorát a Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabadítási Front katonai együttese, mely ének-, tánc- és zeneszámaival elbűvöl­te a Móricz Zsigmond Szín­ház nézőterét zsúfolásig megtöltő közönséget. A vá­rosunkban lezajlott nagy esemény után megkértük Nguyen Thanht, az együttes helyettes vezetőjét, a mű­vészeti munka irányítóját, nyilatkozzék lapunknak ma­gyarországi élményeikről, az együttesről. Milyen benyomások­kal távoznak Magyar- országról? Élményei­ket hogyan csoportosít­ják itteni vendégsze­replésük után? Magyarországra úgy ér­keztünk, mint haza — kezd­te válaszát Nguyen Thanh. Ismertük a magyar nép se­gítségét, áldozatkészségét. Magyarország és népe Vi­mű vészeli együttesének sák, milyen a mi harcunk, mi a célunk. A műsor és az önök elképzelései tehát szo­ros kapcsolatban van­nak egymással? Természetesen. Táncosa­ink harcainkat fejezik ki. Énekeseink a mi és az önök népeinek dalait éneklik. Egy a mi célunk és eszménk. Amikor a mi bambuszból készült hangszereinken fel­csendül a dal, egész Viet­nam köszöntését szeretnénk tolmácsolni magyar ba­rátainknak. Mesél a hang­szer, a dal, a tánc. Azt szeretnénk, ha mindenütt, Budapesten, Szolnokon, Deb­recenben és Nyíregyházán látták: Vietnam népének és önöknek csak egy jövőjük van: a béke. Milyen eszközökkel érik ezt el? í belyettes vezetőjével Amint látta, az együttes tagjai mind fiatalok. Lá­nyok és fiúk. Tudjuk, hogy népünk dalai és a legmo­dernebb művészetek ritmu­sai jól ötvözve adják a mi igaz életérzésünket. Mit akar Vietnam? Békét, sza­bad életet. Nem a dal, nem ritmus, hanem a közös aka­rat az, ami összeköt, ami műsorunkat a nyelvi kü­lönbözőség ellenére tel­jesen érthetővé teszi. Nguyen Thanh befejezte nyilatkozatát. Még zengett a taps, még tisztelgett a közönség. Érezni lehetett, hogy Nyíregyháza lakossá­ga, Szabolcs-Szatmár népe a nyilatkozatot még nem is­merve igazolta szavait. Né­peink barátságát A beké« boldog jövő óhajtását. B. U Majd a mozdonyvezetők íehér kabátban... Két kor találkozásán a fűtőkázban etnamban jól ismert. Jár­tunk már Kubában, a Né­met Demokratikus Köz­társaságban, a Szovjetuni­óban. Úgy érezzük, hogy népünk és harcunk ügye mindenütt igaz barátokra talált Barátok, sőt mi több, testvérek között va­gyunk, akik értik, hogy 60 Fútöház. Füst, korom és olajszag.™ Gőzölgő salak­dombok, szénhegyek, s kar­csú testű Diesel- és villa­mosmozdonyok. Néhol füs­tölgő, szuszogó gőzmozdo­nyok. Két kor találkozása. Nagyobb követelmények — Nem sokáig lesz Itt ko­rom, füst Csak ott, ahol a gőzmozdonyok vannak — mondja Moduna István, a fűtőházi pártszervezet szer­vező titkára. 1945 után öt kis mozdonyunk volt. Ron­csokból építettük azokat is újjá. És hová fejlődtünk! Ma már többségében mo­torosok közlekednek a vo­nalon. Megtermett, edzett ember. Huszonkilenc esztendeje „nyeli” a füstöt, rakódik a korom és az olajszag testé­nek pólusaiba. Géplakatos csoportvezető. — Ez itt az atomkor. A dieselesítéssel, villamosítás­sal hamarosan elérjük, hogy a mozdonyvezetők fehér ka­bátban ülhetnek a vezető­fülkébe — mosolyog. Többek között az új mechanizmus itt ezt is Je­lenti. Kopácsolás, csörgés, csat­togás. Csak úgy visszhang­zik a mozdonyműhely, ahol vagyunk. Éppen egy 424-es mozdony szerelési munká­latait beszéli meg Moduna a lakatosokkal, esztergályo­sokkal és a többiekkel. — Éz még olajos, piszkos munka, de a Dieselek már valóságos „űri” szerelőket igényelnek. Könnyebb is, de sokat kellett tanulni az embereknek, hogy elsajátít­sák. Magasabbak lettek a követelmények. 12 helyett 6 Nem volt könnyű az átál­lás a régiről, megszokottról az újra, ismeretlenre. El­kelt a segítség. És erre buz­dított a szakszervezet, párt­szervezet. Tanulás műszak után. Este, éjszaka, mozdo­nyon, mindenhol. Rajtmár Miklós szb-titkár említi: — Sok lakatost, gőzmoz­donyvezetőt kellett átképez­ni. Ebben sokat tettek a szocialista brigádok, az idősebb szakmunkások. És úgy kellett megoldani, hogy a fizetésük se csökkenjen, de a munka is precíz le­gyen. És sikerült. Ádám István, az egyik szocialista brigád vezetője is a gőzmozdonyról került a Diesel-motorosra. — Nem tagadom, kezdet­ben jómagam szorultam a legtöbb segítségre. Újra kel­lett tanulni mindent. Vol­tak „öregebb” szakik, Lu­kács Gyula, Kovács Attila, akik foglalkoztak velünk. Nem csökkent a fizetésünk sem. Most is megvan a kétezerkettőszáz. Könnyeb­ben mint azelőtt. A fűtőház bejáratához közel, a sorompónál nagy munka folyik. Épül az iker­vágány Nyíregyháza és Zá­hony között. Villamosítják a vonalat. Újságolják, hogy jövőre már csak a szárny­vonalakon futnak majd a régi gőzösök. Erre Diesel- és villamosmozdonyok köz­lekednek. Fáradtan most érkezett meg Debrecenből Bákány József. Arca derűs. Ö is gőzmozdonyvezető volt hat évig. Sokat tanult, mig a szovjet gyártmányú 62-es Dieselre került. Több a fi­zetése, mint a régin. — A gőzmozdonyon 100 kilométert 10—12 óra alatt tettünk meg, most bősége­sen elég 6 óra, ha engedik az embert, nem állítják meg — mondja. Említem, hogy túl hangosak ezek a mozdonyok. — Csak kívülről. A veze­tőfülke teljesen zajmentes, szigetelve van és jól fűtött. Úgy utazunk benne, mint egy „úrvezető” a gépkocsi­jában. Míg nem ismertük, voltak műszaki hibák, ké­sés. „Fekve” maradtak a pályán. Ez megszűnt... Sok segítséget kaptunk a szov­jet szerelőktől. Velem is járt egy-egy úton Viktor, a barátom, aki egész úton magyarázott, oktatott, hogy ha meghibásodik ez vagy az, hol keressem az okát... Eleinte ahogy féltünk a mo­torosoktól, úgy megszeret­tük. Csak „megsimogatta“ €S • • • Bákány József és a régi szakik sok fiatal és idősebb régi gőzmozdonyvezetőt ta­nítottak meg a korszerű gé­pek kezelésére, vezetésére. És ebben a párttagok mu­tattak példát. — Legalább ötvennel fog­lalkoztam én is. Itt csak így boldogul az ember. — említi. Szerda éjszaka történt. Az 1717-es vonatra kellett előállni az egyik Dieselnek. Nem akart beindulni. Ke­resték az okát. Nem talál­ták. Bákány felszállt, „meg- símogatta” itt is, ott is és ment... — Egy fiatal pesti fiú vezette. Köszönte nagyon a segítséget — mondja. így születnek új szakmák, s formálódnak újjá a régi emberek. A kormos arcú, olajos kezű mozdonyveze­tőkből, fűtőkből a modern közlekedés, a Dieselek, vil­lamosmozdonyok vezetői lesznek. Magasabb képzett­séggel, könnyebb munkával keresik kenyerüket. És to­vább élnek. Nem marja füst, korom évtizedekig őket Csak a félévszázados füstös, kormos fűtőház emléke marad. Ez is csak emléknek. Farkas Kálmán tagú együttesünk mit akar kifejezni. Mikor született ez a katonaegyüttes, s mi jellemzi műsorát? 1962-ben alakult együtte­sünk. Első célja az volt, s az is maradt, hogy jó prog­rammal szórakoztassuk azo­kat, akik kemény harcok­ban vesznek részt. 8 fővel kezdtük. Ma százon felül van együttesünk létszáma. Akiket ma itt látnak, az egy része együttesünknek. 10—15 fős csoportokban jár­juk a frontokat, s adjuk azt a műsort, ami a leginkább agitatív és harcra buzdító. Mi nem valljuk azt, hogy a fegyverek dörgése köz­ben hallgatnak a múzsák. A múzsára a harcban is szükség van. így született együttesünk, s így él ma is. Amikor van egy kis szabad idő, hogy útrakeljünk, elin­dulunk. Hogy barátaink a világ minden részén lás­Mikes György: Pályaválasztás APA A FIAHOZ: — Tehát író akarsz len­ni, kisfiam? Jó, legyél író. Nem kell hozzá más, csak tehetség, aztán papír és ceruza. Továbbá tökéletesen ismerned kell a nyelvet, amelyen írsz, és az embe­reket, akik között élsz. Az­tán világot kell teremte­ned: emberekkel, növények­kel, állatokkal, csillagokkal és a hetedik napon sem pihenhetsz meg, mert hátha éppen akkor fog eszedbe jutni valami... De lehet, hogy nem jut eszedbe sem­mi és akkor órák hosszal nézel majd magad elé, üve­ges tekintettel, miközben egyik cigarettáról a másik­ra gyújtasz~ A te világod tulajdon­képpen a körülötted lévő világ és mégis egészen más. mert a tied. Ahhoz, hogy világot alkothass magad­nak, ismerned kell az em­bereket, a növényeket, az állatokat, a csillagokat... Fi­gyelsz rám?... Tudnod kell, mire vágynak az emberek, tudnod kell, mikor mennek inni az állatok és hogyan hívják a párjukat, tudnod kell a csillagok nevét, a világegyetem rendjét... De ez még semmi... Meg kell fogalmaznod a világodat és pontosan, nagyon pontosan kell fogalmaznod... Az élet és halál titkai sem marad­hatnak titkok előtted, de nem fordulhatsz senkihez segítségért: neked kell meg­fejtened e titkokat, teljesen A bájos vietnami kislány magyar dalokkal kedveskedett a nyíregyházi közönségnek. Autogramkérők gyűrűjében Ngucm Van Than a dél­vietnami szabadságharcos művész. Hammel J. felv. egyedül, az íróasztalod mel­lett, az üres kéziratpapír fölé hajolva... Csodálatos mesterség ez, fiacskám... Tudod, hogy a szavak muzsikálnak, ha leí­rod őket a papírra? De csak akkor, ha helyesen teszed őket egymás melle... Figyelsz rám? En itt ki­beszélem a tüdőmet és te nem figyelsz... Egy írónak tudnia kell, mit eszik az eszkimó, hogyan gyújtott rá egy lord a pipájára a XVIII. században, és mi­lyen az imádott nő szeme, ha mérges... S aztán gon­dolj arra is, hogy azt a gondolatot, amely a fejed­ben motoszkál, trillió-féle­képpen lehet leimi, de a sok változat közül csak egy tökéletes és azt az egy, egyetlenegy mondatot neked kell megtalálnod... Az előbb azt mondtam, hogy a szavaknak muzsiká­juk van, ez igaz, de ugyan­akkor színük és súlyúk is van és eszerint is csopor­tosítani kell őket, legaláb- is annak, aki csak egy ki­csit is igényes. Van mondat, amelyből kard lesz és van, amelyikből símogatás. Van olyan mondat, amelyik olyan nehéz, mint a vas­macska és lehorgonyoz a. szívekben, az agyakban, az­tán i'an olyan mondat is, afnely könnyű, mint a pil­langó. Tőled függ, hogy melyiket választod, csak tőled. Hidd el, nehéz, fele­lősségteljes munka ez... Azt kérded, van-e köny- nyebb út is? Van. Ha bei­ratkozol a Színház és Film- művészeti Főiskola filmren­dezői szakára, akkor azon­nal fogsz tudni írni, mi­helyt elvégezted az iskolát. Tudsz majd írni vígjátékot, tragédiát, vagy amit akarsz. Ezt nevezik szerzői filmnek, vagyis, amikor a rendező nemcsak rendezi, de írja is a filmet. Nos, melyiket vá­lasztod? FIÜ AZ APÁHOZ: — Azt hiszem, ostyasü­tő leszek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom