Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-02 / 259. szám

Szovjet űrrandevú a kozmoszban Az űrkutatás tudományos eredményei és technikai si­kerei egyre több értékes adattal gyarapítják ismere­teinket szűkebb kozmikus környezetünkről. Legutóbb ugyan — október 18-án — a szovjet Venus—4 épség­ben leszállt a Venusra, s ezzel új utakat nyitott a bolygókutatás történeté­ben: az idegen égistestek- ről a Földre visszavezétő út azonban mindmáig já­ratlan. De a Kozmosz—188 már visszatért a Földre —, igaz nem természetes, hanem mesterséges égitest­ről. Ezen a területen hozott rendkívüli fejlődést a Koz­mosz—186 és a Kozmosz—183 szovjet mesterséges holdak között október 30-án létre­hozott űrrandevú, amely az ember személyes jelenléte nélkül zajlott le sikeresen. És ebben az ember szemé­lyes jelenlétének hiánya a döntő mozzanat. Az űrkuta­tás feladatainak nehézségi fokát és a kockázati ténye­zőket felmérő értékelések egyértelműen arról tanús­TEHERAN MoHammad Rezá Pahlavi iráni sah az Októberi For­radalom 50. évfordulója al­kalmából nyilatkozatot adott a TASZSZ teheráni tudósí­tójának. Pozitívan értékelte, hogy a két országot széles kö­rű gazdasági és műszaki kapcsolatok fűzik egymás­hoz. Szovjet szakemberek segítségével épül Iránban az első fémkohászati gyár. Mohammad Reza Pahlavi az Októberi Forradalom 50. évfordulója alkalmából sok szerencsét kívánt a szovjet népnek és vezetőinek. kodnak, hogy az ember sze­mélyes jelenléte nemcsak bonyolult feladatok megol­dási valószínűségét és biz­tonságát növeli, hanem lé­teznek olyan feladatok is, amelyek az ember jelenléte nélkül nem oldhatók meg. A „kozmikus gépek” olyan precizitással találták meg egymást a Földtől 600 kilo­méternyi távolságra, hogy a tudományos kommentárok „ékszerészi pontosságról” beszélnek. És mint a mel­lékelt képen látható, teljes joggal. A szovjet szakemberek ezt a bonyolult feladatot sikerrel automatizálták, s ennek legalapvetőbb feltéte­lei: a megbízható mérő- rendszer és a számítások el­végzésére alkalmas elektro­nika sikeresen vizsgáztak. A két — legénység nélküli — rakéta antennái elké­pesztő biztonsággal találták meg egymást, jelezve, hogy ebben a korszakban még a világűrben sem tűnhet el egy test. A technikai ne­hézségek messze meghalad­ták az amerikai Gemini űrhajók randevúinál ta­pasztaltakat: az ember íté­lőképessége nem érvénye­sülhetett az összekapcsolást megelőző manőverezés kri­tikus pillanataiban: azt minden tekintetben az álta­la szerkesztett gépeknek kellett kifogástalanul he­lyettesíteni. A nyugat-németországi Bochum űrkutatási megfi­gyelőállomás közölte, hogy kedden este furcsa rádiójel- zéseket fogtak a világűrből. A bip-bip jelek rendszeres időközökben fél percig tar­tottak, majd másfél perces szünet következett, utána ismét félperces „adás”. Az automatákkal megva­lósított űrrandevú nagysze­rű perspektívákat tár fal: lehetőséget ad arra, hogy távoli célok felé több lé­pésben fellőtt és Föld körüli pályán összeállított rend­szereket indítsanak, minden eddiginél bonyolultabb fel­adatok megoldására. Ez a randevú olyan kulcs a Hold ostromában és távoli boly­gók felderítésében, az itt szerzett tapasztalatokkal olyan ajtót nyithat meg a tudomány, amelyen át az eddiginél mélyebb bepillan­tást nyer a távoli világok titkaiba. E bonyolult feladatok megoldása nem igényli, hogy a szovjet szakemberek űrhajóval „szerelőt” juttas­sanak Föld körüli pályára, csupán azért, hogy az elvé­gezze a több részletben ér­kező nagyobb egység össze­állítását. Ezt a feladatot ezentúl automatákra bíz­hatják. Amikor a sikeres esemény által megnyitott, minőségileg új utak lehető» ségeiről gondolkodunk, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a vezérlés­nek és az irányításnak ez a hallatlan precizitása milyen óriási felkészültséget takar, mind a rakétatechnika, mind a távmérési- és szá­mítási feladatokat megoldó elektronika területén. (S. J.) Ezért a jelzések feltételezett sugárzóját elkeresztelték a Kozmosz-órának”. Ezek a jelzések — nyu­gati hírügynökségek szerint — tápot adnak annak a ta­lálgatásnak, hogy a Szov­jetunió esetleg hozzáfog egy Föld körül keringő űr­állomás összeszereléséhez. Kozmosz-éra Leningrád szíve szól Ünnepre készül Lenin városa (5.) Bárkivel beszéltem is le- ningrádi tartózkodásom ide­jén, föltette nekem a kér­dést, mit szólok a félévszá­zados jubileumra való ké­szülődéshez. S amikor sorol­ni kezdtem az ünnepi elő­készületek külsődleges je­gyeit, rögtön megjegyezték, hogy igen, ez is ide tarto­zik, de fölfedeztem-e az em­beri lelkekben tükröződő ünnepi hangulatot. Mérteb­ben a városban mindenki­nek személyesen is ünnepe november 7-e. A családok táviratban, telefonon mond­ják el jókívánságaikat, ked­ves ajándékokkal lepik meg egymást, ünnephez méltó vendégfogadást rendeznek. A mi mértékünk szerint ta­lán a karácsony fogható eh­hez. Őrtüzek gyúlnak a városban Minden a forradalomra, az új kor nyitányára emlékez­tet Leningrádban már az ünnep előestéjén. November 6-án a szovjet haza „ural­kodó osztályát” ünnepük, ahogy tréfásan nevezik a gyermekeket. A tereken, az utcákon, a parkokban film­vetítésen, bábelőadáson, hangversenyen szórakoz­tatják a jövő reménységeit, a pionírokat. Este pedig öt­ven őrtűz lobban fel a Szmolnij. a Péter-Pál erőd mellett. Másnap egész Le­ningrád múzeummá válto­zik, az ötven év küzdelme, gigászi erőfeszítése, óriási eredménye, a jövő távlata elevenedik meg az utcákon elhelyezett kiállításokon. S abban az órában, abban a percben, mint ötven év­vel ezelőtt, ismét eldördül az Auróra cirkáló oromlö- vege, egy pillanatra felvil­lan a Néva zöld habjaiban az ötven évvel ezelőtt új hajnalt beköszöntő ágyú tor- kolattüze. Öj arcot öltenek a házak Leningrádba az ország legtávolabbi falvaiból, más országokból is elzarándokol­nak, hogy leróják kegyele­tüket. megcsodálják a világ egyik legszebb városát. S ha eddig szép volt a város, ak­kor most, az ünnep tisztele­tére minden képzeletet fe­lülmúlóan szebb lesz. A Nyevszkij proszpekt házait, a Vallás és Ateizmus Tör­ténetének Múzeumát, az Er- mitázst, a Vezérkar félkör alakú épületét, az Admirali- tást és még nagyon sok köz­épületet, lakóházat áll­ványerdő vesz körül. No­vember 7-re megfiatalodva, új színekben pompázva tár­ják ki szépségüket az ün­neplő leningrádiaknak. Csak a Palota téren huszonöt tonna műanyagfestéket használnak fel a város szí­vének kozmetikájára Egy évvel ezelőtt jelent meg a Vecsernyij Lenin­grád című délutáni lapban az Elektroszila Művek kom­munista brigádjainak felhí­vása, hogy a félévszázados jubileum tiszteletére min­den gyárban küzdjenek a Nagy Október 50 éve meg­tisztelő címért. A munkások kezdeményezése nagy vissz­hangot váltott ki minden­hol, ma már csaknem ne­gyedmillió leningrádi vesz részt a mozgalomban. S másfél hónappal az ünnep előtt tizenkét brigádot ki­tüntettek ezzel a címmel. Tizenkét emelet magasságban a forradalom térképe Uj fények gyúlnak a vá­rosban november 7-én. A Nyevszkij proszpekt és a Szadovaja utca sarkán „megjelenik” a színes vil­lanyújság első száma. A Gosztyinij Dvor mellett da­ruk emelik a helyükre a huszonöt méter magas alu­mínium tornyot. Tizenkét emelet magasságban világí­tanak majd erről az óriási térképről a forradalom színhelyei. Ezen a napon veszik birtokba a leningrá- diak a metro új vonalát, amely az Alekszandr Nyev­Hanoi (TASZSZ) Október 20 és 23 között Dél-Vietnam egyik felszaba­dított térségében kibővített ülést tartott a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságá­nak elnöksége. Az ülés résztvevői leszö­gezték, hogy a dél-vietnami hazafias erők szempontjá­ból kedvező a helyzet ala­kulása, miközben az ame­rikai imperialisták és dél­vietnami kiszolgálóik kato­nai és politikai helyzete rosszabbodott. Az ülés arról is határoza­tot hozott, hogy ünnepélyes külsőségek között emlé­keznek meg a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 50. évfordulójáról. Amerikai jelentések sze­szkij teret köti össze a Va- sziljev szigettel. S a város lakóinak örömére már ter­vezik a tizenhárom kilomé­teres új szakaszt is. Föl­épült a Görög téren a négy­ezer személyes filmszínház és hangversenyterem. Fel­avatják a Szovjetszkaja szállót, a téli stadiont. S hogy a Protapopov házas­párnak ne kelljen Moszk­vába járnia edzésre, hama­rosan megépül az új mű­jégpálya. Lehet-e mérni az ötven év változásait? Erről beszél­gettem egy délután a Mi­hály kert padján a hetven­hat éves Anna Vlagyimi- rovna Szavinovával. A tős­gyökeres petrográdi nyug­díjas ezt válaszolta: — A mai Leningrádot ösz- sze sem lehet hasonlítani a régi Pétervárral. Ez a nappal, az pedig az éjsza­ka..! S a kedves öregasszony szavai nyomán újra fölidé­zem az ötven évvel ezelőtti képet a rongyos niunnas- asszonyokról, a mai elegáns utódaikat, akik szárnya.- ha­jón száguldanak a M év árt, egy óra alatt repülnek Moszkvába a TU—104-el, videotelefonon beszélgetnek kijevi, tallini rokonaikkal, mozgólépcsőn utaznak a föld mélyébe, a nesztelenül, suhanó földalattira. auto­matákból vásárolnak újsá­got, szörpöt, ennivalót így él a forradalom szü­lővárosának polgára ötven évvel az Auróra ágyújának eldördülése után. Mert új nap virradt mindenkire. rint szerdára virradóan A—6 típusú repülőgépek tá­madták a VDK fővárosát. Az A—6-osak általában éj­jelenként támadják azokat a pontokat, amelyeket előző­leg nappal bombáztak. A támadás ezúttal hanoi va­sútvonalak és a várostól északra fekvő híd ellen irá­nyult. Hanoi jelentések szerint a kalózgépek közül kettőt lőttek le Saigonban az egyik ame­rikai katonai szóvivő közöl­te, hogy Loc Ninh körzeté­ben, a kambodzsai határ közelében szerdán szabad­ságharcos egységek soroza­tos támadásokat intéztek a helyi főhadiszállás ellen. A támadásokat ágyútűz vezet­te be — a veszteségekről nem közölt adatokat. VÉGE Lajos Géza Viefnami jelentés = ALGÍR Bumedien algériai állam­fő szerdán beszédet mon­dott az algériai for­radalom 13. évfordu­lója alkalmából rendezett díszünnepségen. Az államfő beszédében hangsúlyozta, Algéria minden erejét moz­gósítja az arab népek igaz­ságos harca érdekében és ezért a jövő évtől kezdve az országban bevezetik a kötelező katonai képzést. Élesen elítélte az Egyesült Államok vietnami agresszív háborúját, követelte a VDK ellen intézett bombatáma­dások beszüntetését, az amerikai csapatok kivoná­sát és a DNFF-el folytatan­dó tárgyalások megkezdé­sét. SANTIAGO A Chilei Kommunista Párt Központi Bizottsága az ok­tóberi forradalom évfordu­lójára kiadott nyilatkozatá­ban „minden idők legna­gyobb forradalmának” ne­vezi a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalmat, amely „új korszakot — a szocializ­mus és a kommunizmus korszakát nyitotta meg az emberiség történetében”. A Chilei KP rámutatott, hogy a Szovjetunió támogatja a nemzeti felszabadító moz­galmakat, segíti a fejlődő országokat és a gyarmati rendszer elleni harcot. Regény 37. „Szomorú tudat, hogy ha­mar meg kell halnom. Csak néhány cikkmodell marad utánam, ez a kis füzet és levelek, tele hazugsággal; képek mások emlékezeté­ben, fényképek néhány al­bumban, de mindez mere­ven, mozdulatlanul. Jó vol­na legalább egy működő modellt hagynom magam után...” Eszembe jutnak ilyenfajta beszélgetéseink. Minek hát­rahagyni valamit is? A hal­hatatlanság illúziója... Igen, emlékszem egy másik dol­gozatára. „Az egyén, mint biológiai egyed, eltűnik. De ha egy magasabb rendű rendszert tekintünk: az em­beriséget — abból megma­rad valami”. Valóban: az emberiség' nemcsak emberek halmaza, hanem magában foglalja te­vékenységük gyümölcseit is, gondolataik „modelljeit”, a iétrehözoit tárgyakat, köny­veket, festményeket, gépe­ket. Ezenkívül képek ma­radnak meg az emberek emlékezetében is. És ha az egyén meghal is, ezek a modellek tovább élik a ma­guk saját életét, mely más, mint alkotójuké volt... Az ajtó felcsapódik. Egy fehér köpeny. Kiáltás: — Megállt a szíve! Felugróm. Rohanok. Sok lépcső. Gondolatfoszlányok: „Most vége! De miért? Mi­től?” Szasa elnyúlva... Holttest? Gyima egy zsámolyon áll és egy-egy lökéssel nyomo­gatja a mellkast. Fedett szívmasszázs. Lenya vadul préseli a légzőballont. Okszana a ke­zét tördeli. A nővérek sür­gölődnek. Sápadt arcok, ré­mült szemek. — Adrenalint! Beadták már? — Nem volt időnk, in­kább masszázzsal... — Marina! Két köbcenli- vel.„ Saját magam, én akarom masszírozni. Nyilván job­ban értem... Bolond. Hall­gass. Gyima remekül csi­nálja. — Okszana! Mit látni? — Semmit sem, a masz- százs akadályoz. Nem, semmit sem tehe­tek ! Hogy lehetett, hogy le­hetett... Ültem, olvastam... „A tudós!” — Gyima, állj meg egy pillanatra. Nos, milyen? Csönd. Feszültség. Oksza­na nézi Mintha egy örökké­valóság telne el. Hangosan sóhajt. — Gyenge összehúzódá­sok... — Masszírozd tovább! Ad­renalint! Gyerünk gyerünk! Hátha sikerül! Még! A ragasztót már letépték — Egy pillanat! Hosszú tű, egyenesen a szívbe. Egy köbcenti adre­nalin. — Masszírozd! Egy pillanat. Még egy. Némaság. Miért? Miért? Csak nem • sopánkodni. Semmiféle szemrehányást! Világos minden. Hülyék vagyunk. Modellalkotó lehetőségeink korlátozottak. Ettől azonban nem könnyebb nekem. Nem vagyok gép, élő vagyok. De hátha sikerül? Oda­nézek. — Gyima, állj meg. Ok­szana, figyeld. Tapintsátok ki a pulzusát. De te ne hagyd abba a lélegeztetést! No mi van? Nem tudod? — Jó összehúzódások. Per­cenként mintegy száz. — Van érverése! Erre tulajdonképpen már nincs is szükségem: látom, hogyan remeg a mellkasa. A szív jól nekiindult. — Pupillája? — Szűk. Mindjárt össze­szűkült a masszázstól. — Hhhaj! — Ez a sóhaj mindnyájunkból feltört. Az arcok felderülnek, a tekin­tetek is mások már. Nekem egész bennsőm reszket, s ugyanakkor tes­temen lassan valami gyen­geség terjed szét Majdnem összeesem. — Ültessetek le. Te pedig mássz le onnét, mit állsz ott, mint egy bolond? Ez Gyimának szól. Még egyre csak áll a zsámolyon, felegyenesedve, az asztal fö­lött — hosszú és esetlen. Szasa ismét eltávozott tő­lem. Valami idegen fekszik itt öntudatlanul. Egy em­ber. Én teljesen üres va­gyok. Tudom, mi következ­het még. Ezért nem is örü­lök. — Mondjátok el. Okszana, te állandóan figyelted a kép­ernyőt. — Nincs mit mesélni. Minden rendben volt, tes­sék a feljegyzett adatok. Néhányszor felnyitotta a szemét. A légzése kezdett helyreállni. Nyugodtak vol­tunk. Okszana már ki is kapcsolta készülékét, éppen át akarta tolni Hirtelen mintha valami belémszúrt volna, felemelem a szem­héját, hát tág a pupillája. Felordítok és rögtön neki a masszázsnak. Akkor fu­tott ide. Korábban kellett volna jönnöm. Néhányszor el is szántam magam aztán még­is odaragadt a fenekem. Nézegetem a feljegyzése­ket Amikor itthagytam, pulzusa százhúsz volt. Az­után egyre ritkább... rit­kább... Utoljára nyolcvan­ötöt jegyeztek fel. Ez húsz perccel ezelőtt volt, mint­egy tíz perccel a szívmeg­állás előtt. Fáradtság, méreg és bosz- szúság. Undorodom .rájuH nézni. Undorodom még szit­kozódni is. Hibák, megint hibák! (Folytatjuk! Nyikolaj Amoszov: Szív és gondolat Fordította: Radó György

Next

/
Oldalképek
Tartalom