Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-04 / 261. szám

A jelenlegi körülmények között rendkívül fontos a szocialista államok együttmű­ködése védelmük megerősíté­se területén. Erre a feladatra mi lankadatlan figyelmet for­dítunk. Ez vonatkozik min­denekelőtt a Varsói Szerző­dés tagországaival való kap­csolatokra. Ez a szervezet ugyanis a szocialista országok politikai és védelmi együttmű­ködésének hatalmas eszköze. Az SZKP Központi Bizott­sága és a szovjet kormány a jövőben is minden tőle tel­hetőt megtesz, hogy elősegít­se a világszocializmus erősö­dését és fejlődését, vívmá­nyainak megvédelmezését. Elvtársak! Pártunk és a szovjet kormány az új világ­háború veszélyének elhárítá­sáért folytatott harcában fi­gyelembe veszi a jelenlegi nemzetközi helyzet sajátossá­gait. A vietnami háború, az amerikai intervenció Laosz- oan. a közel-keleti események, az imperialisták által Ázsia, Afrika, Európa és Latin- Amerika néhány országában szervezett reakciós állam­csíny; az európai határok mó­dosításának követelése és az NSZK nukleáris fegyverhez juttatása, amit makacsul kö­vetelnek a nyugatnémet re- vansisták, Bonn lehetetlen és arcátlan igénye, hogy az „egész Németország” képvise­lőjének tekintsék — mindez arról beszél, hogy az Imperia­lizmus nem változtatta meg agresszív természetét. Tovább­ra is a legsötétebb reakció, a Véres erőszak és az agresszió megtestesítője, valamennyi ncp békéjét és biztonságát fe­nyegető komoly veszély hor­dozója marad, s mi nem tu­dunk, nincs jogunk megfeled­kezni erről. Az imperialista provokáci­ókkal és kalandokkal szemben annál is inkább éberséget kell tanúsítanunk, mert a jelenlegi körülmények között az atom- és rakétafegyverek felhaszná­lásával folyó világháború az emberek százmillióinak pusz­tulásához, egész országok meg. semmisüléshez, a föld felszí­nének és légterének megfertő­zéséhez vezetne. Az új világ­háború veszélyének elhárítá­sáért folyó harc ma egyik leg­fontosabb feltétele annak, hogy sikerrel oldjuk meg a szocializmus és a kommuniz­mus építése, az egész forradal. mi világfolyamat fejlesztése feladatait. Az imperialisták akciójával szembe kell állí­tanunk az imperialistaellenes erők szorosan tömörülő front­ját. Ott, ahol a szabadságszerető erők szilárd ellenállása fogad­ja az imperialista agresszorok támadását, az imperialisták nem érik el céljukat. Ez a vietnami események példájá­ból is látható. Az amerikai katonaság viet­nami bűncselekményei a fa­siszta fenevadak kegyetlenke­déseire emlékeztetnek. A bé­kés lakosok tízezreit mészárol­ják le, módszeresen rombolják le a városokat és falvakat. Az erőszak híveinek és a gyilko­soknak — akik az úgyneve­zett „szabad világ” védelme­zőinek a tógáját öltötték ma­gukra — nem sikerült és so­hasem sikerül térde kénysze­ríteni a vietnami népet. A vietnami nép harci si­kerei még jelentősebbek is le­hetnének, ha más volna Mao Ce-tung csoportjának az állás­pontja. Ez a csoport akadá­lyozza a szocialista országok, köztük Kína Vietnamnak nyújtott segítségének egybe­hangolását. Sajnáljuk, hogy a pekingi vezetők ilyen vonalat követnek. A Szovjetunió a magá részéről el van szánva arra, hogy mindennemű segít­séget és támogtást megad az igaz ügyért harcoló vietnami népnek. Ezt a támogatást mindaddig folytatjuk, amíg az amerikai imperialisták be nem szüntetik szégyenletes, bűnös kalandjukat és nem hordják el magukat Vietnamból. Vietnam népe igaz ügyért harcol és győzni fog. Ehhez nem fér kétség. Az Egyesült Államok, Anglia és az NSZK eljárása az, hogy állásfoglalásukkal bá­torították bábjaik, az izraeli vezetők agresszióját a szom­szédos arab államok ellen, új­ra megmutatta a népeknek az (Folytatás a 3. oldalról) imperialisták politikájának ár­mánykodásait és világszerte a haladó erők felháborodását vál­totta ki, jogos elégedetlenséget idézett elő a sokmilliós arab tömegekben. Ugyanakkor az arab népek újra meggyőződ­hettek arról, hogy a Szovjet­unióban és más szocialista ál­lamban hű barátokra, függet­lenségük megbízható védelme­zőjére találtak. Elvtársak! Pártunk jól isme­ri az imperializmus agresszív természetét és ezért azt tartja, hogy a Szovjetunió békepoliti­káját legyőzhetetlen védelmi erővel kell alátámasztani. Ezt követelik a Szovjetunió és az egyetemes béke megóvásának érdekei. Ezért a Központi Bizottság, a szovjet kormány és az egész nép egyify állandó feladatának tekinti dicső fegyveres erőink további erősítését. Tudatában vagyunk annak, hogy a szovjet szocialista ha­talom ereje a világbéke fő tá­masza volt és marad, a fő akadály az imperialista hábo­rús uszítok útjában. Lenin rá­mutatott, hogy a dolgozók fel­szabadításáért folyó harc esz­méi által lelkesített szocialista hadsereg le- győzhetetlenné teszi a szovjet országot. Ma, amikor visszatekintünk a megtett útra, büszkén kijelenthetjük: a Le­nin által kitűzött feladatot megoldottuk. Dicső hadsere­günk becsülettel eleget te$z a néppel és a forradalommal szembeni kötelességének. Levontuk a következteté­seket a múltból és mindent megteszünk, hogy senki sem üthessen rajtunk. Ha azonban akadnak olyan őrültek, akik kezet mernek emelni a szov­jetországra és szövetségeseink biztonságára, a szovjet nép nem retten meg. Bárhonnan induljon is ki ez a merénylet, északról vagy délről, nyugatról vagy keletről, az agresszornak megálljt parancsol dicső fegy­veres erőink legyőzhetetlen ereje. Ettől az erőtől nem le­het elbújni, ez az erő nem is­mer távolságokat. Jegyezze meg mindenki, hogy a szovjet­ország bármilyen agresszorral harcolva olyan győzelmet vív­na ki, amely méltó nagy né­pünkhöz, méltó október hazá­jához! Erőnk nagy, de sohasem fog­juk felhasználni önző célokra. A kommunizmust a világon elsőként építő államunk ko­losszális hatalma az agresszió és az elnyomás ellen, a sza­badságért, a demokráciáért és a békéért vívott harc igazsá­gos ügyét szolgálja. E hatalom növekedése, a Szovjetunió fo­kozódó befolyása a világese­mények menetére minden or­szág néptömegeinek alapvető érdekeit szolgálja. Külpolitikánk egész tartal­mában forradalmi szocialista politika. A marxista—leninis­ták azonban mindig tudták, hogy a szocializmus nem fegy­veres erő segítségével jut el egyik országból a másikba, hanem minden társadalom belső fejlődésének az eredmé­nye. A marxista—leninisták szilárdan hisznek ügyük igazá­ban, bíznak a szocialista rend­szer fölényében, és meggyőző­désük, hogy a szocialista rend­szer győzelméhez nincs szük­ség államok közötti háborúk­ra. Most, amikor a Szovjet­unió hatalma minden eddigit felülmúl, ugyanúgy, mint ed­dig is, azért szállunk síkra, hogy a két társadalmi rend­szer közötti kapcsolatok kér­déseit ne fegyveres úton pró­bálják megoldani. Felszólítjuk a burzsoá országok kormá­nyait, hallgassanak a békét és tartós biztonságot követelő népek szavára. A Szovjetunió kötelességé­nek tartja mindent megtenni, hogy a népeknek ez az óha­ja valóra váljék. Ezért lanka­datlan energiával harcol az általános és teljes leszerelésért. Nagy jelentőséget tulajdoní­tunk az Egyesült Nemzetek Szervezetének, és más szabadságszerető és béke­szerető államokkal együtt el akarjuk érni, hogy az ENSZ a békének és a népek jogainak megvédését célzó nemetközi együttműködés hatékony szer­vévé váljék. Szövetségeseivel együtt a Szovjetunió állhata­tosan folytatja a harcot a tar­tós európai békéért, minden olyan tényező ellen, ami az európai népek biztonságát ve­szélyezteti, továbbra is síkra száll a különböző társadalmi rendszerű államok kölcsönösen előnyös együttműködéséért a békés együttélés ismert elvei alapján. A Szovjetunió harca a béké­ért és a népek barátságáért teljesen szétzúzta a „Moszkva agresszivitásáról”, a „kommu­nista veszélyről” terjesztett hazug mesét, amelynek segít­ségével a nemzetközi reakció megteremtette agresszív kato­nai tömbjeit, a NATO-t, a SEATO-t, stb. E tömbök meg­alkotásával a nemzetközi reak­ció abban reménykedett, hogy bekerít bennünket, megaka­dályozza a szocialista világ- rendszer megszilárdulását és az elnyomott népek nemzeti felszabadító forradalmának ki­bontakozását. A dolgok azonban egyálta­lán nem úgy alakultak, aho­gyan Washingtonban és a ka­pitalista világ más fővárosai­ban gondolták. A szocializmus és szövetségeseinek erői sza­kadatlanul gyarapodnak. Az imperializmus agresszív erői mindjobban elszigetelődnek, az általa alakított tömbök inog­nak, és repedeznek. Elvtársak! Visszatekintve a szocialista szovjet hatalom ed­dig megtett 50 esztendős út­jára, meggyőződéssel mond­hatjuk: lenini külpolitikánk sikeresen oldotta és oldja meg feladatait. VI. A kommunista párt: a szovjet nép harcos élcsapata, győzelmeink lelkesítője és szervezője Elvtársak! Az októberi for­radalom győzelme, a szocializ­musnak országunkban aratott diadala: a kommunista párt eszmeinek diadala, a párt le­nini fő irányvonalának nagy győzelme. Országunk történel­me a XX. század folyamán el­választhatatlanul összefüggött a kommunista párt tevékeny­ségével. A pártnak 1917. februárjá­ban, amikor kilépett az ille­galitásból 24 000 tagja volt, 1917 októberére a bolsevikok száma 350 000 lett. Oroszor­szág lakossága akkor 160 mil­lió volt. Milyen hihetetlen energiával rendelkezhettek ezek az emberek, milyen le­győzhetetlen erejű volt az ál­taluk hirdetett igazság, hogy maguk mögé tudták állítani a munkások és parasztok tíz­millióit! Az októberi forradalom győ­zelme, a szovjet állam megte­remtése azt jelentette, hogy a párt első programja telje­sült. 1919-ben a VIII. párt- kongresszus elfogadta a máso­dik pártprogramot: a szocia­lizmus felépítésének program­ját. A párt hatalmas elméleti, politikai és szervező munkája meghozta gyümölcseit. A szo­cializmus felépítése a Szovjet­unióban azt jelentette, hogy a párt második programja is teljesült. Országunk félévszázados múltja meggyőzően bizonyítja: a párt szava azonos tetteivel. A párt harmadik programja — a kommunista társadalom alapjai felépítésének program, ja — szintén teljesülni fog. Á Szovjetunió, a szocializmus hazája, a kommunizmus ha­zájává fog válni! Elvtársak! Pártunk legyőz­hetetlen erejének tápláló for­rása, a párt szoros, megbont­hatatlan kapcsolata a néppel. Lenin nem egyszer hang­súlyozta hogy az élcsapat a párt egyedül nem tudja fel­építeni a szocializmust. A párt csak abban az esetben telje­sítheti élcsapat feladatát, ha szoros kapcsolatot tart fenn a tömegekkel. Az elmúlt egész ötven esztendő folyamán a párt a néppel való kapcsola­tainak erősítésében látta az egyik legfontosabb feladatát. Annak érdekében, hogy a tömegekben kialakuljon az új társadalom építésének óhaja és készsége, mindenekelőtt esz­meileg kellett felfegyverezni a népet, ki kellett dolgozni a szocializmus építésének útja­it, formáit és módszereit. A szovjet munkásosztály, országunk minden dolgozója, szilárdan összekötötte életét a párttal. A dolgozó népnek a párt iránt táplált határtalan bizalmát tanúsítja az, hogy a szovjet ország történetének legbonyolultabb és legfelelős- ségteljesebb szakaszaiban kér­ték a legtöbben felvételüket a pártba. A polgárháború nehéz idő­szakában, amikor az ellenség Tulához és Moszkvához köze­ledett, az emberek tízezrei léptek a pártba. 1924-ben a le­nini behívó idején, 240 000 munkás lett kommunista. A Nagy Honvédő Háború évei­ben a pártba több mint öt­millió ember lépett be. Az idén, amikor az új vi­lág születésének nagyszerű év­fordulóját ünnepeljük, Lenin pártjába félmillióan léptek be. Az új párttagoknak több mint a fele munkás. Ahhoz, hogy a tömegekben kialakuljon a szocializmus épí. tésének képessége, a pártszer­vezetek tízezreinek — a Köz­ponti Bizottságtól a legkisebb pártsejtig — kolosszális szer­vező munkájára volt szükség. A nép forradalmi alkotó munkája széles körű és bonyo­lult rendszert teremtett meg, amelyen keresztül a párt na­ponta kapcsolatban áll a tö­megekkel, megvalósítja annak vezetését. Ide tartoznak a ta­nácsok, a szakszervezetek, a Komszomol és a dolgozók ön­kéntes társaságai. Ez a rend­szer immár félévszázados tör­ténete során kiállta az élet próbáját és megmutatta elvi­tathatatlan előnyeit. A pártirányítás értelme ab­ban áll, hogy biztosítsa az egész társadalom megbontha­tatlan eszmei-politikai egysé­gét, biztosítsa az egész társa­dalom célszerű, helyesen koor­dinált fejlődését. A párt gon­doskodik arról, hogy a min­dennapi munka kis és még kisebb patakocskái harmoni­kusan, egy hatalmas és egysé­ges folyamban egyesüljenek. E munka biztos alapja szá­munkra a demokratikus cent­ralizmus lenini elve, a párt­élet lenini normái. E normák betartása feltétlen törvény le­gyen számunkra. A párt ereje abban rejlik, hogy a történelem valameny- nyi szakaszában kellő önkriti­kával szemléli saját tevé­kenységét és ilyen szemlélet­ből kiindulva kijavítja az el­követett hibákat. A párt a jö­vőben is fokozott követelmé­nyeket támaszt minden kom­munistával szemben, fejleszte­ni fogja a bírálatot és az ön­bírálatot. A párt jól tudta, hogy sze­repe, a nép és az ország sor­sa iránti felelőssége a kom­munista építés lendületének fokozásával együtt növekedni fog. Ebből következik az is, hogy növekszik a pártkong­resszusok, a központi bizott­sági ülések szerepe, amelyeken megvitatják az ország kül- és belpolitikájának legfontosabb kérdéseit. A kommunistáknak nincs semmilyen kiváltságuk, leg­feljebb az hogy másoknál is inkább mindent a közös ügy szolgálatába állítsanak, má­soknál is inkább harcoljanak és dolgozzanak a közös ügy diadaláért. A kommunistáknak egyetlen különleges joga, hogy mindig előre haladjanak, min­dig ott legyenek, ahol a hely­zet a legnehezebb. Ma, október hazája máso­dik ötvenéves időszaka kez­detének előestéjén mi, kom­munisták, teljes felelősséggel kijelentjük, hogy továbbra is a népet szolgáljuk, a nép ér­dekeiért, és boldogságáért ví­vott harc szolgálatába állít­juk ismereteinket, erőinket és képességeinket. Ha ma pártunk, a szov­jet kommunisták egész hatal­mas összeforrott kollektívája sikerrel birkózik meg minden előttünk felmerülő nehézség­gel, ha a munka minden sza­kaszán — legyen az nagy vagy kicsi szakasz — a kommunis­ták becsülettel teljesítik az él­csapat szerepét, ez annak kö­szönhető, hogy pártunkat a marxizmus—leninizmus szel­lemében nevelték és e nagy tanitás eszméi hatják át. A leninizmus pártunk számára a győzelem igazi tudománya lett, mindenkor az is marad számunkra. Hányszor kellett nekünk, kommunistáknak olyan esz­mefuttatásokat hallanunk, hogy a marxi—lenini tanítás elavult, elvesztette jelentősé­gét. A történelem a példák tucat­jait és százait ismeri, amikor elméletek, koncepciók, egész filozófiai rendszerek, amelyek arra tartottak igényt, hogy a világot megújítsák, nem áll­ták ki az idők próbáját, sem­mivé lettek, dicstelenül meg­semmisültek, amikor összeüt­közésbe kerültek az élettel. Ilyen sors éri elkerülhetetle­nül mindazokat, akik meg­próbálták és megpróbálják a marxizmus—leninizmus tu­dományát a burzsoázia érde­keinek megfelelő formába ön­tött ravasz hamisítványokkal helyettesíteni, vagy az élet­től elszakadt álforradalmi, el­hamarkodott elmélettel felvál­tani. Csak a dogmákon alapuló, a társadalom fejlődésével lé­pést tartani nem tudó elmé­letek avulnak el. A marxiz­mus—leninizmus ereje abban rejlik, hogy ennek az elmélet­nek az oldalán áll a forradal­mi, materialista dialektika, amely mindenkor konkrét elemzést követel, konkrét helyzetben. A szoros, állandó kapcsolat a gyakorlattal, a re­ális élettel, a valóság szigorú tudományos megközelítése a marxizmus—leninizmus élő lelke. Ez örök ifjúságának a titka. A társadalmi gondolat nagy vívmányaként őrizzük a tár­sadalomról és az osztályharc­ról, a történelmi fejlődés tör­vényszerűségeiről, a szocialis­ta forradalomról és a szocia­lizmus felépítésének útjairól szóló mindazon ismereteket, amelyeket Marx, Engels, Le­nin adott nekünk. De nem úgy őrizzük ezeket az isme­reteket. mint az antikváriusok őrzik a régi könyveket, hanem úgy, hogy e nagy tanítás örö­köseihez illik: bátran alkal­mazzuk az ismeretek felbe­csülhetetlen tőkéjét a politikai gyakorlatban, szüntelenül fej­lesztjük és gyarapítjuk a ne­künk örökül jutott gazdag el­méletet. Ha nem fejlesztjük a marxi—lenini tanítást, nem haladhatunk előre. Pártunk ereje, befolyása és tekintélye a népet önzetlenül szolgáló forradalmárok több nemzedéke önfeláldozó har­cának és hatalmas munkájá­nak óriási eredménye. A kommunisták számára, a szovjet emberek számára nincs szentebb kötelesség, mint őrizni a párt tekintélyét, erősíteni annak kapcsolatait a néppel, megsokszorozni erejét. Dicsőség Lenin pártjának — a szovjet dolgozók harcos él­csapatának! Erősödjék a jö­vőben is a párt és a nép meg­bonthatatlan egysége — min­den győzelmünk legfőbb biz­tosítéka. Elvtársak! Október 50. évfordulója nemcsak a szovjet nép ünne­pe, hanem a testvéri szocia­lista országok népeinek, vala­mennyi ország kommunistái­nak, a nemzetközi munkás- mozgalomnak és minden dol­gozónak az ünnepe is. Pártunk és egész népünk nevében mon­dok köszönetét külföldi bará­tainknak a Szovjetunió nagy ünnepén való részvételükért. Az önök barátsága és szolida- rjtftsa, az önök győzelmei, ked­ves barátaim és testvéreim, mindig lelkesítő erővel hatot­tak és hatnak a szovjet em­bereknek a kommunizmusért vívott harcára. Mi nagyra ér tékeljük mindazt, amivel a testvérpártok hozzájárulnak az emberiség haladásáért vívott harc közös ügyéhez! Ezekben az ünnepi napok­ban említést kell tenni ellen­ségeinkről is. Hiszen ők is meg­kísérelték — természetesen a maguk módján —, hogy hoz­zájáruljanak az 50. évforduló megünnepléséhez. A kommu­nizmus ellenségei arcuk ve­rejtékében fürödve erőlködtek. Teljes bevetéssel dolgozott az imperialista propaganda ha­talmas gépezete. Működtek a régi Oroszország naftalinból előszedett alakjai. Ámde olyan időket élünk. amikor már senki sem képes kisebbíteni a szovjetek országa által vég­hezvitt tettek nagyságát, sen­ki sem képes meghamisítani a szocializmus vívmányainak igazi értelmét. Ellenségeink erőfeszítése, a rágalom és a hazugság, rájuk, magukra üt vissza. Október hazája, a győz­tes szocializmus országa az összes elnyomottak és mind­azok reménysége, támasza volt és marad, akik a béké­ért, a népek szabadságáért és boldogulásáért harcolnak. Elvtársak! A szocializmus zászlaja, amelyet október emelt ma­gasra, az egész emberiség jö­vőjének szimbólumaként lo­bog a világ felett. A Szovjetunió Kommunista Pártja, az egész szovjet nép mélyen meg van győződve ar­ról, hogy a szovjet állam első félévszázadának sikerei, s a forradalmi világmozgalom ál­tal elért sikerek — a mi or­szágunk és más országok még nagyszerűbb jövendőjének prológusa. A kommunizmus az egész emberiség holnapja! A világ- dolgozóinak színe előtt Lenin pártja ünnepélye­sen kijelenti: a Szovjetunió kommunistái, a nagy szovjet nép eleget tesz történelmi kül­detésének, a világon elsőként sikerrel felépíti a kommunista társadalmat! Éljen a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom, amely új korszakot nyitott az emberi­ség történelmében! Éljen a kommunizmust épí­tő hős szovjet nép! Éljen a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége or­szágunk népei barátságának és boldogságának erődje, a béke és a haladás biztos támasz}»! Éljen a Szovjetunió Kom­munista Pártja, a nagy Lenin pártja, győzelmeink lelkesítő­je és szervezője! Éljen a marxizmus—leniniz­mus, korunk mindent legyőző forradalmi tanítása! Erősödjék a szocialista or­szágok, a kommunista pártok, a nemzetközi munkásosztály, minden forradalmi és haladó erő egysége az imperializmus ellen, a békéért, a demokrá­ciáért, a szocializmusért, a népek nemzeti függetlenségé­ért, biztonságáért és szabadsá­gáért vívott harcban! Előre a kommunizmus győ­zelme felé. Leonyid Brezsnyev beszéde után szünet következett, majd felszólalásokra került sor. A délutáni ülésen felszólalt Gert» nagyíj Voronov, azOSZSZSZK minisztertanácsának elnöke; Wladyslaw Gomulka, . a Len­gyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára; Pjotr Seleszt, az Ukrán KP KB első titkára; Walter Ulbricht, a Német Szo­cialista Egységpárt első titká­ra, az NDK államtanácsának elnöke; Pjotr Maserov, a Be­lorusz KP első titkára; Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja első titkára és Waldeck Rochet, a Francia Kommunis­ta Párt főtitkára. Ezzel véget ért az együttes ülés péntek délutáni program­ja. Este a küldöttek és a kül­földi vendégek részt vettek a kongresszusi palotában adott ünnepi hangversenyen. Az SZKP Központi Bizott­ságának, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának, és az Orosz- országi Föderáció Legfelső Ta­nácsának együttes ülése szom­baton tovább folytatódik a kongresszusi palotában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom