Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
Kilencven éve született Ady Endre Korszerű művelődési ház építését kezdték meg Újfehéríén 1 KILENCVENEDIK születésnapját ünnepeljük Ady Endrének, s immár alig több mint egy esztendő van hátra halála félévszázados évfordulójáig. — A magyar irodalomban aligha volt még költő, aki olyan tudatosan tört a lírai teljességre és köteteiben olyan eleven erővel valósította meg ezt a teljesség szándékot. Hunn, új legenda című ars poeticáját gyakran idézzük, de ritkán valóságos és egész értelme szerint. Csak a l’art pour Tart polémia ez a költemény, vagy valamiféle arisztokratikus művészgőg programverse? Van benne e polémiából is valami, s tagadhatatlan az individuális költői büszkeség versben megnyilvánuló jelenléte. De több és konkrétabb ez az ars poetica, mint ahogy teljesebb és nagyobb igényű Ady lírai életművének a valóságos életet poetizáló egész teljesítménye is. Mire is jó a hunn király, az Attila temetésének mondáját hasznosító jelképes csattanó? Én voltam Vr, a Vers csak cifra szolga> Hulltommal hullni: ez a szolga dolga• Ha a ■ Nagyúr sírja szolgákat követel. A Nagyúrrá magasítottén s a szolgává degradált vers ellentéte nem csupán az öncélú művészet elutasítása, s nem is a művészi arisztokratizmus formulája, hanem tudatos szembesítése a lírai egésznek és a lírai résznek. A poéta életének és az egyszeri ihletnek. A teljes életműnek és az egyetlen vers- 1 nek kiélezett értékrendje. Aki „mindennek jött”, annak sohasem egy-egy vers csiszoltsága a legfontosabb. A Minden-t nem néhány vers, de ciklusok és kötetek egésze, sorozata közelítheti csak. A mai — Min- denséget ostromló — költői vállalkozások igényeit tulajdonítanánk Adynak, a mai poéta vallomását aktualizálnánk, aki „kozmosz- szívű”-nek nevezte a szá- zadeleji költőt? Semmi erőltetésre, utólagos korszerűsítésre nincs szükség. Maga Ady tudatosan megfogalmazta ezt már: a Hunn, új legenda előtt prózában is. Akkor, amikor 1909-es önéletrajzában négy új hangú kötete törekvéseit és tapasztalatait összegezte: „Mindent el akartam mondani, ami tna élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket.” Adynál a ..mindent elmondás” költői igénye a mérték, amelyhez alkotó tevékenysége minden részleges mozzanatát méri. ADY ENDRE lírai szintézise végletes élmények állandóan kiélezett és szinte drámaian dialektikus szembesítéseiből született. Az egyetemes emberi történelem, s érzés- és gondolatvilág, a nemzeti sors, s a hazai érzések és gondolatok ütköztetéseiből vagy azonosításaiból épült a tíz kötetes költői életmű. Milyen magával ragadó például Ady csaknem egyforma otthonossága: szorongással a Duna-, nosztalgiával a Szajna-, figyelő fantáziával a Néva partján. S milyen fölemelő ugyanez a lelkesült ujjon- gás, amellyel Csák Máté földje ellen sorakozók, a Riviérára lelátogató hegybaj- társak, s a Nikoláj pályaudvarra csóvát dobó orosz baka mozdulatait kíséri. Vagy a halál is milyen monoton következetességgel settenkedik be a költő életébe, de mennyiféle helyen és alakban: nyárvégi lehullt levelek „züm-züm”-jé- ben a párizsi Szent Mihály útján, sírkertet mérve a mindszenti temetőben, s a történelmi végzettel farkasszemet nézve Jean Jaurés, Kincs Gyula vagy Zuboly életére emlékezőn. De lehetetlen észre nem venni, hogy a Párizs, az én Bakonyom képében és gondolatában Ady élményeire mennyire hasonlatosak világtörténelmi jelentőségű európai kortársai érzéseivel, gondjaival. Hiszen más, nehezebb sorsú „szegénylegények” is bujdokolnak ekkor Európa „Bakonyai”-ban: Lenin éppen Párizsban is — vagy Capri szigetére húzódva Gorkij. Kora egyetemes, világtörténelmi kilátópontjára emel_ kedve szemlélte és érzékelte Ady Endre az életet s a hazai társadalmat. Egyetemességének tudatosítása azonban nem a nemzeti poéta megtagadását jelenti, hanem éppen igazi rangja, értéke szerinti elismerését mindannak, ami benne magyar, nemzeti. Mert Ady érezte, tudta, átélte, hogy az egyetemességet nem a nemzeti ellen, de csak a nemzetiben lehet felismerni, megvalósítani és elérni. Jellegzetes magyarság motívumaiban éppen annak a drámai küzdelemnek lehetünk részesei, amelyet a történelem alakuló-változó sodrában a költő nemzete felnőtté érleléséért, az egyetemes emberihez fölmagasodó öntudatáért folytatott. MINDEHHEZ csupán egyetlen — születésnapjához is illő — példát: miként is vált meghatározó költői motívummá lírájában szülőföldje, a szilágysági Ermellék és Érmindszent. Nemcsak olyankor, • amikor élesen kirajzolódik a szülőföld képe, hanem olyankor is, amikor csak távoli indítékként villan meg verseiben pátriája mindennapi és mégis különös világa. A történelem szárnycsapásait érzi meg és érezteti Ady az otthoni élet apró eseményeiben. A kivándorlók és megtépett hazatérők nehéz sor-, sában, az elszaporodó szektákban, az öreg Kunné „közönséges” tragédiájában, magyar és román parasztok nyári nekigyűrkőzéseiben s téli „rettegéseiben.” A természet világa mindig az emberi lét terepe Ady lírai képeiben. S ha olykor nincs is jelen személyesen az ember a tájban, a költői kép, az értelmét alakító jelentés a természeti elemeket akkor is telíti népivel, nemzetivel. emberivel. Mert benépesül a táj: munkába gör- nyedőkkel és megalázottan töprengőkkel, pócsi búcsúsokkal és keserűségükben lázadókkal. Benépesül a táj jelennel és múlttal, darabos parasztokkal és kapáló „asszonycsapat”-okkal, öntudatlan vonulókkal és tudatos sereglőkkel. Tuhutum vezette régi magyarokkal, s | Dózsa szavára mozduló jobbágyok hadaival, mocsarak, erdők közt megbújó szegénylegények bánatával és nekikeseredett kurucok lobogásával. így nő Ady költészetében Érmindszent. miként az egész ország, egyetemes pontjává a világnak. VILÁGTÖRTÉNELMI sodrásban él és alakít Ady fantáziája: nemcsak Er- mindszent vált immár kitörölhetetlen pontjává a világnak, hanem Budapest „futós utcái” is a nemzeti létnek. A Hadak útja nem csupán egyetlen költemény Ady többi verse közt, de történelmi fordulat is: a „hazátlan bitangok”-nak titulált proletárokat állítja a költő egy ősi monda jelképesítő erejével a magyar társadalom és nemzeti lét központjába. S ezzel még egyetemesebb távlatokba tágítja a hazai valóságot: az a hadak útja azóta a történelemben a szocializmus országútjává vált. Nem kisebb és nem kevésbé merész forradalmi tett ez az 1900-as évek elején, mint amilyen Az anya Gorkijának alkotói cselekedete volt. (K. S.) A 15 000 lakosú Ujfehérló Szabolcs-Szatmár megye egyik legnagyobb községe, amely megfelelő művelődési otthonnal mai napig sem rendelkezik. A község lakóinak régi vágya teljesül azzal, hogy megkezdték a korszerű művelődési ház építését. A program szerint építésére és berendezésére kb. 8 millió forintot költenek községfejlesztési alapból. Ebből az összegből egymilliót még az idén felhasználnak, 5 milliót a jövő évben építenek lpe, s a létesítményt I960- nyarán adják át rendeltetésének. Az emeletes művelődési házban négyszáz személyes színházterem, külön táncterem, klubhelyiségek, olvasóterem, társalgó várja a község dolgozóit, fiataljait. A község igazi kultúrközpont- ja lesz az épület, mert ott helyezik el a könyvtárat, benne kapnak helyet a társadalmi szervek, a KISZ, a nőtanács, a Hazafias Népfront stb. Képzőművészeink vázlatkönyvéből Leány. — Berecz András tusrajza. Nádasdi Péter: összezárva KI iután a szerkesztőségben megbeszéltük a riportot, telefonon felhívtam ifjúkori ismerősömet, a mezőgazdászt és megmondtam, hogy szántást fotóznánk: nehéz tratorokat a barázdában és a képek ellentétjeiként mélyszántást, harminc év előttit, úgy ahogyan csinálták, öt lóval, kettős ekével. — Megszervezem —mondta a mezőgazdász. Végét járta az ősz, fony- nyadt répahalmazók, gazos tengeri és dércsípte lucernatarlók maradtak a nyárból. Megjelentek a varjúrajok. — A traktorosokat a Ber- ky tanyához rendeltem. Egyik fogatosunk vállalta a dolgot; Berky Sándor, volt gazdaember. Valamikor két csapat lova is járt ekébe. Megvan még minden szereléke, kettős eke, hámok, nyereg, — ezzel fogadott bennünket a mezőgazdász, Tóth Miklós. Aggodalmaskodtam, mert ismertem a régi tanyai gondolkodást, mely az efféle kívánságot, bolondságnak tartja. — Ne aggódj, már ott is van az öt ló, befogja nektek Berky. Ö ül a nyeregbe. Egy másik fogatos Harsány i az eke után megyen. Rangosnak látszott távolról a Berky tanya. Vastag törzsű akácfák vették körül, melyek idillikussá varázsolták egykor a tanyát és az itteni életet. A fehér cseréptetős tanyaházon gólyafészek, a ház mögött a nagy gyümölcsös, Zöldségeskert, a gémeskút, istállók, akiok. De mikor odaértünk, láttuk: megsüppedtek a tetők, elkorhadt a kerítés, megvetemedett a kútgém, s a tágas tanyaudvart a .szövetkezet óriás tábla szántása fogta körül. — Megjöttek? — fogadott bennünket a vállas, már kissé görnyedt Berky Sándor. Bajusza,' szemöldöke őszes. Sűrű fehér borosták lepték tokás piros-fehér arcát is. —A padlásról hoztam le ezeket, összeszáradtak, megkenem előbb — a tornácon egymásra hányt, a használatlanságtól kérgessé, lett hámokra, gyeplőkre mondta. Nagy, kék szemében, ahogy rám nézett, nem látszott más, csak udvariasság. — Üljenek le, — a testes, idős, de széparcú, háziasszony székeket hozott ki a tornácra. Berky olajozta a lószerszámokat. Fáradtolaj volt a máza vesztett kétliteres köcsögben. Abba mártogat- ták a rongyokat. A kisová- nyodott bőr nyelte az olajat. — Nem lehetett valami könnyű öt lovat elkormányozni a barázdában, — mondtam. — Bizony kiesett a szememből a könny, amíg megtanultam. Suhanc gyerekként kezdtem. A hajnali Holdnak még fénye volt, mikor kiindultunk és este kilenc órakor még tököt ma. goltunk a lovaknak. Elmagyarázta, hogyan fogtak be öt lovat úgy az ekébe, hogy mindegyik állat húzzon. Nyergesnek, nagy csontú, erős lovat fogtak, mert ez nemcsak az ekét húzta, de a fogatot hajtó embert is vitte a hátán. A nyerges a barázdában lépkedett. Előtte ugyancsak a barázdában haladt a gyep- lős ló. Azért nevezték így, mert hosszú, s tenyérnyi széles szíjakból szabott gyeplővel irányította a nyeregben ülő kocsis. Ez a két ló volt a fogat lelke. Mellettük, elől, hátul, a barázda szélén egy-egy ló haladt. Rudasba járatták a gyengébb állatokat is, a kíméletre szoruló hasas kancákat. — És az ötödik ló? — Ez volt az ostorhegyes. Elől járt a hosszú láncon. Az első párhoz tartozó rudas mellé kötöttük. így tanultak a csikók az ekében járni. * t Hátra, vállra szedték a megpuhított hámszerszámokat és a tanya mögé vitték. Az eke is fel volt már szerelve: a hosszú lánccal, kisefával. A nagy sárga ló a „Szeles” lett most a nyerges. Berky mielőtt rátette volna az öreg fanyerget, — rézkápáját vastagon fedte a zöld rozsda — sokáig simogatta, egyengette hátán, a négyrét hajtott pokrócot. Azután kézbevette az ostort, kengyelbe tette a lábát, megfogta a nyereg kápáját, s a „Szeles” hátára lendült. — Mintha csak húszéves volnál — kiáltott fel hozzá Harsányi.— Gyerünk előre megyek — vette át a parancsnoklást a fotoriporter. — Tartja magát az öreg, — intett a fejével Tóth Miklós, a gyeplővel ügyesen dolgozó, a nyeregben egyenes derékkal ülő Berky Sándor felé. Berkyék most értek a dűlő végére. Mi a tanya alatti gyepen sétálgattunk és Tóth Miklós felidézte a históriát. Tizenőt-húsz holdas tanyák rengetegje terült itt széjjel a folyócska mentén. Egy ilyen tanyát bérelt a maga húsz holdja mellett Berky Sándor. Cselédet kettőt tartottak, egy kocsist és egy szolgálót. Nyaranta kis- kondást. s ha a munka kívánta, napszámosokat. — A kocsis esztendőről, esztendőre itt maradt. Úgyszintén a szolgáló is, akinek a nevére nem emlékszem, csak arra, hogy jó húsos, barna lány volt. — Mikor kezdődött és hogyan, senki sem sejtette. Idegenek előtt őrizték a látszatot, de esténként a gazd- asszony ment ki a kocsishoz, Berkyhez pedig bement a szolgáló. — Ez hogy derült ki? — Hat esztendeig éltek így és ekkor egy kis kölyök került hozzájuk nyárára a pulykák mellé. Gondolom gyereknek tartották, de megláthatott valamit és elmondta a szomszéd kondásnak. Néztem a tanyát és az óriás akácfákat. A fák alatt tollászkodó pulykáknak tengerit szórt az asszony. — Hizlalja őket? — kér- .dezte kiáltva Tóth Miklós. — Karácsonyra — mondta Berkyné... — Mi lett a história vége? — Mikor már az egész környék nyíltan beszélte, egyszerűen végeszakadt: a szolgáló itthagyta őket. A kocsis is elkerült valahogy tőlük. Az emberek felejtenek... Az összezártság! Néztük Berky Sándort, amint a nyeregben felénk közeledett a dűlőn. A fotós messze lemaradt mögöttük.
