Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-21 / 249. szám
A Gazdasági Bizottság határozata A SZÖVOSZ-hoz tartozó szövetkezetek gazdálkodásáról A SZÖVOSZ-hoz tartozó szövetkezetek és szövetkezeti vállalatok gazdálkodásának és anyagi érdekeltségének rendszeréről határozatot hozott a Gazdasági Bizottság. A határozat a gazdaságirányítás reformjának megfelelően szükségesnek tartja, hogy a szövetkezetek a csoporttulajdon sajátos követelményeit érvényesítő önálló vállalati gazdálkodást folytassanak, s a szocialista gazdálkodó szervekre érvényes általános állami szabályokat megtartsák. A szövetkezetekre vonatkozó szabályok megalkotásánál figyelembe kell venni, hogy működésük során a tagjaik érdekeit kifejező csoportérdekeket képviselhessék, s tulajdonosi jogaikat a közgyűlések és küldöttközgyűlések, illetve a választott testületek gyakorolják. Támogatni kell a szövetkezetek társulását, közös vállalkozásait, egymással, a mezőgazdasági és kisipari szövetkezetekkel, s esetenként állami vállalatokkal is. A határozat több pontja foglalkozik a szövetkezetek önállóságának kérdéseivel. Ezek szerint a szövetkezeteknek az állami vállalatokkal azonos hatáskört, jogokat kell biztosítani, egyebek között a működési szabályok és gazdasági feltételek érvényesülésében. Biztosítani kell például, hogy a reform indulásánál a szövetkezetek az állami vállalatokkal azonos arányban rendelkezzenek saját álló és forgóeszközökkel, ne terheljék őket visszamenőleges vagy többletkötelezettségek. Az állami vállalatokkal azonos a hatáskört kell biztosítani a szövetkezeteknek a beruházásokban, amelyekre vonat* kozó döntéseket a szövetkezeti közgyűlésre, illetve a választott testületre kell bízni. A szövetkezeti gazdálkodó szervek a gazdaságosság és a hatékonyság követelményeinek figyelembe vételével a hitelpolitikai irányelvek szerint részesülhetnek beruházási es forgóeszközhitelekben. A szövetkezeteknél meg kell szüntetni a vállalati tervek központi jóváhagyását. Gazdasági tevékenység szervezésére, vagy bővítésére — akár népgazdasági, akár helyi érdekből — csak akkor kötelezhetők, ha a rendelkező szerv a pénzügyi következményeket álvállalja. Gondoskodni kell atrói is, hogy a szövetkezetek tevékenységét ne korlátozhassák a versenytárs állami vállalatok érdekei. Növelni kell a tagoknak a szövetkezésben való érdekeltségét. Ennek során abból kell kiindulni, hogy az ellátás, az értékesítés és a beszerzés szövetkezeti úton való megoldása a tagok számára előnyösebb legyen, szövetkezeti tevékenységüket ne korlátozzák szigorúbb szabályok, mint amelyek a tagokra, a tagok gazdaságára érvényesek. A határozat olyan előnyöket biztosít a szövetkezetek számára, amelyek egyebek között elősegítik a zöldség- és a gyümölcsfélék fogyasztói árszínvonalának tartását. A szövetkezet jövedelemszabályozási rendszere ismerje el a sajátos szövetkezeti kötelezettségeket, s — az állami vállalatokkal egyenlő feltételek szerint — nyújtson megfelelő fedezetet a szövetkezetek vállalati alapjaira, a fejlesztés saját pénzügyi forrásokból való biztosítására és a szövetkezeti dolgozók jövedelmének növelésére. A nyereség felosztásánál kifejezésre kell jutnia a szövetkezeti sajátosságnak. A nagyobb önállóság érdekében az eddig képzett alapokat — a szövetkezeti tartalékalapot, a részesedési alapot — ki kell bővíteni a különleges közgyűlési alappal, amely az esetleges tagsági és vállalati érdekellentétek megoldására használható fel. A nagyobb önállóság érvényesül abban, hogy a szövetkezeteket tagjaik, ha saját érdekükben fontosnak tartják, esetleg nem nyereséges tevékenység megszervezésére, vagy folytatására is kötelezhetik. A Gazdasági Bizottság határozata az első olyan ösz- szefüggő komplex rendelkezés, amely a kormány szövetkezetpolitikáját érvényesítve, az állami vállalatokhoz hasonlóan szabályozza a szövetkezetek működését. Messzemenően figyelembe veszi a csoporttulajdonnal összefüggő sajátos problémákat, s érvényesíti azt az elvet, hogy a szövetkezetek és az azonos területen működő .állami vállalatok egyenjogúak. II tanyavilág helyzetének javitásárál szóló párthatározat nyomán = Margitka pénzt keres ~jYf argitka a feleségem, *-*-*• és nem is inkább pénzt kei'es, mint pénzt kutat. Ami a legbosszantóbb, meg is találja és elteszi. Ha a zsebemben hordom, megtalálja, ha nem a zsebemben hordom, akkor is megtalálja. Eldugtam már a fiókomba, a könyvszekrénybe, a kályhacsőbe, a faliórába, a szőnyeg alá, a képek mögé, a kalapom bélésébe, virágvázába, befőttes- üvegbe, mindenüvé, de semmit nem ér, mert Margitka mindenütt megtalálja és elteszi. Már a hatodik érzékben kezdek hinni, ami Margitka külön tehetsége, mert kell lennie valami belső ösztönének, amellyel a du- geszpénz rejtekhelyére talál. Ügyességével még a lélekbúvárokat is megdöbbentené. (Különösen ha a lélekbúvároknak is eltűnne reggelente 50—100 forintjuk.) A dugeszpénz azon guba, jobbanmondva báresz, ami Margitka előtt minden fizetéskor, prémiumosztáskor leTanyák. ügy él a városi ember gpndolatvilágában ez a fogalom, mint az anyagi és szellemi elmaradottság jelképe. Valamikor valóban az volt. De itt is változik, fejlődik az élet. A párt megyei bizottságának határozata nyomán pezsgő munka kezdődött a tanyai települések lakosainak életkörülményei, szociális és egészség- ügyi helyzetük javítása érdekében. Helytelen szemlélettel kellett azonban megküzdeni, hogy a segítés mind erőteljesebb legyen, hiszen nem kevesen voltak olyanok, akik sorvadásra akarták ítélni általában a tanyai településeket. Tizenkétezer ember a tanyavilágban Ennyi ember él a nagy- kállói járás tanyavilágában. Ezek segítése kötelesség. A megyei pártbizottság határozata nyomán 1965-ben részletes és közös programot dolgozott ki a nagykál- lói járási párt és tanács végrehajtó bizottsága. Azóta rendszeresen figyelemmel kísérik és ellenőrzik, hol tartanak e program megvalósításában, hogyan fejlődik a 123 tanyai telepü'és. ahol a járás lakóinak csaknem 30 százaléka él. Évtizedek óta jó ivóvízre szomjas a tanyák népe. Ásott kútból iszik még ma is a lakosság túlnyomó többsége. Még 1965-ben is csak egyetlen fúrott kút vei *, Görénypusztán. Azóta még egy kút épült, s ez bizony kevés. A program keretében újabb öt kút készül el 1971-ig, s ezzel is csak 2 ezer ember jut jó vízhez. Szükséges lenne, hogy a vízellátás megoldásában több segítséget kapna a tanyavilág. Fény négymillióért Sok helyen még ma is petróleumlámpa mellett készítik leckéiket a kisiskolások, olvasnak az emberek. 1965-ben csak a Balkány melletti Abapuszta, az Uj- szőlőskert és a Butyka tanya lakói élvezték a villanyfényt. A pártprogram megvalósítása óta Péterhalom, Perkedpuszta, Kocogh tanya, Cibakpuszta és Görénypuszta kapott villanyt, melyre a népgazdaság 4 milliót áldozott. Javult a taiagaátatik. Ez többféleképpen történik. Másodikén például úgy, hogy elrejtem a dugeszpénzt a mellényzsebben, a többit pedig azzal a felháborodással nyújtom át Margitkának, hogy „Hát borzasztó, már megint meg kellett ren delni a hivatalban három szaklapot. Csészés kartárs beteg és meg akarjuk ajándékozni, ezért gyűjtést szerveztek, stb. stb.” — Nem baj, —; mosolyog ilyenkor Margitka, aztán lefekszünk, a dugeszpénzt eldugom, s másnap reggel arra ébredek, hogy hűlt helye van. Ilyenkor hallgatok, mert ha patáliát csapok, hogy hol a pénzem, magamat leplezem le. Hát hallgatok. De elhatároztam: ezentúl saját testemmel fogom megvédeni a dugeszpénzt. Párnám alá rejtettem. Ha odanyúl, biztosan felébredek. Aztán úgy tettem, mintha aludnék. Elmúlt éjfél, de semmi. Margitka eleinte hánykolódott, aztán sóhajtott néhányat és elaludt, mint a tej. Nagyokat mulattam magamban. A. biztonság kedvéért a pénzt markomba ragadtam, öklömet a párna alá nyomtam, s így végre én is beleszédültem Morfeusz karjaiba. Másnap reggel felébredek. A markom: üres. Bekukucskálok a párna alá: az is üres. Na már most: ha keresem. magamat árulom el. Nem, nem. Itt mást kell tenni. Itt nem egyszerű dologról van szú, óriási tehetséggel állunk szemben. Tudományos alapon, a logika ismeretében kell szembeszállni Margitkával. Megvan. Az újabb 100-ast jó mélyen bedugtam — Margitka párnája alá. És ma reggel a 100-ast érintetlenül megtaláltam. Margitka most gyanakszik, a szemével mosolyogva röntgenez, olykor dühös, és egész éjszaka pénzt keres. Mindent átkutat, csak s — saját párnáját nem. Dénes Géza nyák gazdasági, szociális, egészségügyi és kulturális ellátottsága is a párthatározat óta. Amig 1965-ben 177 ezer forintot fordítottak e célokra a fejlesztési alapból, addig a múlt évben már ez az összeg meghaladta a 700 ezer forintot. Orvosi rendelők épültek Perkedpusztán és Kocogh tanyán. Ezelőtt életveszély esetén telefon hiányában még arra sem volt mód, hogy segítséget kérjenek Nagykállóból, Baikányból. Ezen is segítettek. Telefont kapott Abapuszta és Butyka tanya. S még több tanyai településen tervezik a telefonvonalak megépítését. Könyvtárak és klubszobák épültek több helyen. Fejlődik a tanyavilág üzlethálózata is. Jelenleg huszonöt bolt működik, s közöttük is korszerű üzletet nyitottak Perkedpusztán és Görény tanyán. A Butyka tanya lakói járdát építettek. MGút Debrecenbe Ezelőtt a járhatatlan út miatt nem juthatott ide mentő, orvos. Beszállították a betegeket esőben, hóban. Egyetlen műút nem volt a tanyavilágban. Csak a bal- kányi tanyavilágot 52 kilométer földút köti össze. E körzetben 1500 ember él Elkészült már annak a 10,8 kilométeres műútnak a terve, amely Balkányt, Kocogh tanyát, Tormáspusztát, Nádasspusztát és a Dézsi tanyát Debrecennel fogja ösz- szekötni. Az út építését a jövő évben megkezdik. Huszonhat iskola is tanyai kollégium A nagykállói járás 35 iskolája közül 26 működik a tanyavilágban. A fejlődést mutatja az is, hogy ezekben az iskolákban 28 kihelyezett könyvtár van. A tanyai iskolák tantermeiben, klubjaiban 11 tv-készülék segíti az oktató-nevelő munkát és a felnőtt lakosság művelődését, szórakozását. A dolgozók esti általános iskoláját a tanyán élő lakosság közül évenként 50—60 ember végzi el. A volt Kál- lay féle kastélyban tanyai kollégium működik, ahol 123 tanyai tanulónak elhelyezéséről és gondtalan tanulásáról gondoskodtak. A körzetesítéssel 12 tanya felső tagozatos tanulóinak a szakrendszerű oktatását biztosították. Saját művelődési autója van a járásnak, amely rendszeresen felkeresi a tanyavilág népét. Nem elhanyagolt ma már e tanyavilág újszülöttjeinek és az anyáknak a sorsa sem. Orvosok, védőnők rendszeresen felkeresik a tanyavilágot, egészségügyi tanácsokkal látják el őket. Gondok Következetesen halad e járás tanyavilágában a párt- határozat végrehajtása. De gondok is akadnak. Ss ezek megoldását jobban kellene segíteni. Bár Kocogh tanya nem volt fejlesztésre jelölve, ennek ellenére építkeznek az emberek. Engedély nélkül. Engedélyezni kellene. Szükség lenne egy terepjáró kocsira is, hogy e nagy tanyavilágban a betegellátásról megfelelően tudjanak gondoskodni Sürgető a telefonok bekötése, a vízellátás javítása is. Valamikor valóban az anyagi és szellemi elmaradottság jelképe volt a tanya. Ma már nem az. S, hogy még jobb legyen a helyzetük az itt élőknek, ezt segíti elő a párthatározat. Érte dolgozni érdemes és kötelesség. Farkas Kálmán Olvasónk írja: Más fontosabb? Ombolyon felújítási keretből két olyan tanterem rerudbehozását kívántuk megoldani, melyek állapot;, már életveszélyes volt. A tantermekkel egy épületben kap helyet a községi tanács, a posta, az orvosi rendelő és két pedagógus szolgálati lakás is. A felújítási összeg egymillió forint. Tekintettel a nagy összegű felújításra a tervet és a kivitelezővel az egyességet a járási tanács művelődési osztálya eszközölte. A munkát az Öfehértói Vegyes Ktsz vállalta. A kivitelezés határidejét 1967 augusztus húszra szavatolta Az építkezést 1967 februárjában kezdték meg. 1967. áprilisától szükségtantermekben, a kul- túrházban s egyéb fűtétien helyiségekben történik a tanítás. A munkálatokat a ktsz végtelen vontatottan végzi. Hol anyaghiányra, hol pedig létszámhiányra hivatkoznak. így a vállalt munkát mind a mai napig nem fejezték be. Több alkalommal megkerestük telefonon a vállalatot és arra kértük, hogy a gyerekekre való tekintettel gyorsítsák meg a munkát. Még tárgyalni sem hajlandók velünk. mondván nem velünk állnak jogviszonyban. Ez igaz, de a mi gyermekeink részére készül a tanterem. Már negyedik hete nem dolgoznak az épületen. Nem tudjuk, mikor lesz kész. Még a felállított állványokat is elbontották, s itt hagytak bennünket október 18-án azzal, hogy „nekünk fontosabb munkánk is van.” Vajon, mi az a fontosabb munka? Itt a tél hamarosan, s 194 tanuló egészségéről van szó. Ez nem fontos nekik? Hiszen a szerződés szerint már régen át kellett volna adniok a tantermeket. Kérdezni szeretnénk a ktsz vezetőitől mikor fejezik be az építkezést, mikor végezhetjük rendes körülmények között az oktató-nevelő munkát? S ki vállalja a felelősséget ennyi gyermek egészségéért? Van-e fontosabb munka ennél? Dánvi Béla párttilkár Télen is dolgoznak megyénk nagyobb beruházásain Nem szünetel a vasbetongyártás — Kevés az üveg A téli időjárás közeledése most is, mint minden évben, komoly feladatok elé állítja az építőipart. A cél az, hogy ahol csak lehet, télen is dolgozzanak az építkezéseken. Fontos ennek feltételét megteremteni márcsak azért is, mert az idei 69 millió forintos első negyedévi tervvel szemben 1968 első negyedévében mintegy 80 milliót kíván produkálni az ÉM Szabolcs-Szatmár megyei Állami Építőipari Vállalat. Azt tervezik, hogy január—februárban 1800—2200, míg márciusban 2500—2600 legyen az építőmesteri létszám. A téliesítésre való felkészülés tulajdonképpen már hónapokkal korábban megkezdődött. A melegtermelő berendezések kapacitását elsősorban saját erőből sikerült mintegy 15—20 százalékkal növelni. Ugyanakkor a berendezések kijavítására, karbantartására, alkatrészek pótlására 80 ezer forintot fordított a vállalat. Feltétlen téliesíteni kívánnak a Déli Alközpont és az Északi Nagykörűt lakóépületeinél, a nyíregyházi 20 tantermes iparitanuló-intézet- nél, a Kert közi iskolánál, a tanárképző főiskola most készülő kollégiumánál, a Kossuth téri ÁBC-áruhdznál. A Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár építkezésénél is úgy szervezik a munkát, hogy a létszám a legnagyobb hidegben se csökkenjen 150 fő alá. A téli hidegben rendkívül nehéz a vasbetonszerkezetek előállítása. Ennek gyártása ugyanis megfelelő hőmérsékletet kíván. Ennek ellenére a legnagyobb beruházásoknál, mint például az alma- tároló, gumigyár, tanárképző főiskola, Alkaloida, megszervezik a vasbetonszerkezetek előállítását. Akár elő- regvártással, akár helyszíni készítéssel biztosítani kívánják a folyamatos termelést. Az idén országosan nehézségek voltak a betonacél és a vasbetonelem-ellátásban. Emiatt néhány építkezésnél nem tudják tartani a határidőket, s itt feltétlen számítani lehet a teljesítési nehém- ségekre. Éppen a legfontosabb elemek hiánya miatt több helyen nem sikerült tető alá hozni az épületeket. Az elkövetkezendő két hónap alatt a vállalatnak mintegy 10 000 négyzetméter ablaküvegre van szüksége. Ez nemcsak a téliesitéshez, hanem az átadásra kerülő épületekhez is nélkülözhetetlen Sajnos, az ablaküveg is felkerült a hiánycikkek listájára, s emiatt gyakran kel) a tervtől eltérő megoldásokat alkalmazni, mely célszerűtlen és nem is gazdaságos B. F Szalagszerű eseiupegyártás — verseny a télkezdettel A Nyíregyházi Építőanyagipari Vállalat a legtöbb kályharendelést szeptember—októberben, a téli fűtési idény megkezdése előtt kapja. A „kályaépítések fő idényére” jellemző, hogy ez alatt az egy hónap alatt a munka és anyag értéke meghaladta a hétszázezei forintot, amelyből csupán a magánosoknak rakott kály hákért 380 ezer forintot kaptak. A megrendelők, de a vállalat is elégedetlen a teljesítménnyel. Hiszen nagyon sok megrendelést nem tudtak határidőre teljesíteni. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy a kemence nagy javítása elhúzódott, másrészt pedig az a tűz, mely csempék nagy részét egy nőnappal ezelőtt megsemmis tette; illetve megrongálta Talán éppen ez inditotta a vállalat kollektíváját arra. hogy új módszert, a szalag- szerű termelést vezessék b.i- a csempekészítésnél. így már egy hónap alatt 8 sza zalékos többlettermelést ér tek el. Ezenfelül, hogy n lemaradást minél hamarabb behozzák, vasárnap is dolgoznak. így remény van ar. ra, hogy az ez évi megren (Jeleseknek, eleget tesznek.