Kelet-Magyarország, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-12 / 215. szám
Értékes döntetlent ért el i idegenben a Spartacus Jelenló» Jőnkőpingből Balczó negyedik világbajnoksága küszöbén Jelentések bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről A HABDABÜGÖ NB I. 22, fordulójára a nagy küzdelem, s a szoros eredmények voltak jellemzőek. E megállapítás aló! egyedül a Ferencváros—Honvéd mérkőzés kivétel, melyen a Honvéd egyszerűen nem volt partnere a nagy formában játszó FTC-nek. Döntetlent, s egyben tóián a forduló legizgalmasabb találkozóját hozta az Ü. Dózsa—DVTK összecsapás, de ugyancsak pontosztozkodás történt a Csepel—Vasas és a Salgótarján—Győr találkozón is. A Szombathely —Eger és Szeged—Komló mérkőzések a kiesés szempontjából voltak fontosak, s mindkét találkozón a hazai csapat győzött. Hazai pályán szintén két pontot szerzett a Pécsi Dózsa is, a Tatabánya legyőzésével. Az NB I. B-ben a Nyíregyházi Spartacus értékes pontot szerzett Budafokon. Nem volt könnyű dolga, hiszen idegen pályáról, sorsdöntő fontosságú találkozón értek el döntetlent. Az NB I. B-ben is a küzdelem volt a legjellemzőbb az elmúlt heti fordulóra: akár az NB I-ben itt is szoros eredmények születtek. Meglepetés a DVSC Miskolcon elért győzelme, továbbá az igen jó formába lendült Bp. Előre győzelme a BVSC pályáján. NB m-AS csapataink közül a Záhonyi VSC ért el komoly sikert: idegen pályán legyőzte a Kilián SE együttesét — teljesen megérdemelten. Ismét sor került egy helyi rangadóra is, melyen Kisvárdán a hazaiakkal szemben pontot szerzett Nagyhalász. A Mátészalkai MEDOSZ szintén hazai pályán játszott, s meglehetősen balszerencsés vereséget szenvedett a Törökszentmiklósi Vasastól. A Nyírbátori Dózsa pedig Debrecenben a DEAC-tól kapott ki. A MEGYEI I. OSZTALYÜ bajnokságban két találkozón született meglepő eredmény: a Csengeri Tsz Nyíregyházán győzte le a Dózsát, Tuzsér pedig Tiszalökről vitte el a két pontot. A többi találkozókon nagyjából az esélyesebbnek vélt csapatok szerepeltek JÓL Az NB 1. mérkőzései Ferencváros—Bp. Honvéd 7 A (3:0). Népstadion, góllövő: Varga, Rákosi (2—2), Novák (11-es- ből), Szőke, Albert (U-esből), illetve: Tóth K. Nem volt vitás az FTC győzelme. ti. Dózsa—DVTK 2:2 (0:0). Diósgyőr, góllövő: Dunai, Bene, illetve: Sikora (2). A diósgyőri együttes a helyzetek alapján közelebb állt a győzelemhez. Szeged—Komló 3:2 (1:0). Szeged, góllövö: Pusztai, Kozma (2, egyet 11-esböl), Illetve: Pataki, Takács. Kiállítva: Ruppert és Bodai (mindkettő Komló). Megérdemelten nyert a szegedi csapat. Pécs—Tatabánya 2:1 (2 at). Pécs, góllövő: Tüske, Dunai dr., Illetve: Csernal. Tervszerűbben játszott a pécsi együttes. Szombathely—Eger 3:2 (1:0). Szombathely, góllövő: Iszak (2), Gangli, illetve Sárközi (2, mindkettőt 11-esből). Nagy harcban Jobb hajrájával győzött a Szombathely. Vasas—Csepel 2:2 (2:1). Fáy utca, góllövő: Molnár, Puskás, illetve: Kalmár, Rottenbiller (11-esből). Igazságosnak mondható az eredmény. Salgótarján—Győr 1:1 (0:0). Salgótarján, góllövő: Bánkút! és Baranyai (öngól). A hazai csapat veszélyesebben támadott, de csatárai nem bírtak a győri védőkkel. NB I. y 1. Ferencváros 22 20 2 — 62:13 42 2. Üjp. Dózsa 22 14 4 4 62 :23 32 3. Vasas 22 13 4 5 50:24 30 4. Győri ETO 22 11 7 4 52:26 29 5. Diósgyőr 22 9 5 8 39:37 23 6. Tatabánya 22 6 8 8 29:28 20 7. Pécsi Dózsa 21 7 6 8 23:24 20 8. Csepel SC 22 5 10 1 23:33 20 9. Szeged 22 7 6 9 25:47 20 10. Bp. Honvéd 22 7 5 10 36:40 19 11. MTK 22 5 8 9 23:30 18 12. Salgótarján 22 7 4 11 27:42 18 13. Dunaújváros 22 6 6 10 24 :40 18 14. Komló 21 6 4 11 27:47 16 15. Szombathely 22 6 2 14 27:51 14 16. Egri Dózsa 22 3 5 14 24:53 11 Ny. Spartacus—Budafok 1:1 (1:0) A 85. percben Forhanda mintegy 35 méterről váratlanul kapura lőtt, s a meglepett Szántó kapus elnézte a lövést, 2:1. Bal- szerencsés vereseget szenvedett a hazai csapat, az egyik pontra feltétlenül rászolgált volna. Kisvárda— Nagyhalász 1:1 (1:0) Kisvarda, 500 néző, vezette: Tölgyesi. Kisvárda: Sándor — Kozma, Jerkus, RegŐczi, Bakai, Göncz, Tamás, Juhász, Kovács, Szalmás, Sum. Nagyhalász: — Heli — Hegedűs, Kaponyás I., Lip- pai, Póka, Kovács, Veress, Bácskái, Nagy, Oláh, Kaponyás II. A 6. percben Tamás jobboldali beadását Kovács 5 méterről lőtte a hálóba, 1:0. A Vasasvédők a 75. percben késlekedtek a felszabadítással, Nagy megszerezte a labdát, s egyenlített, 1:1. A 81. percben Jerkus lőtt gólt. A játékvezető megadta, de Alföldi partjelző beintésére később érvénytelenítette. A 84. percben Jerkus egy megítélt ll-est a nagyhalászi kapus ke- zebe lőtt. A döntetlen eredmény elsősorban a vendégcsapatra nézve hízelgő. DEAC —Nyírbátor 4;l (2:0) Debrecen, 800 néző, vezette: Sándor. Nyírbátor: Szabó — Kiss, Sass, Ráti, Bálint, Kuliár, Bodó, Samu, Gráb, Páll, Gyömbér. A 20. percben védelmi hibából Szabolcs szerezte meg a vezetést, 1:0. Majd a 38. percben ugyancsak Szabolcs indult el négyméteres lesről, s lőtt a hálóba, 2:0. Az 53. percben Gráb buktatása miatt jutott büntetőhöz a Dózsa, s ezt Háti lőtte hálóba. 2:1. Közvetlen ez után Páll lőtt nagy kapufát, majd Gráb lövése vágódott felső lécről a gólvonal möge, de a játékvezető nem adta meg a gólt. Az utolsó 20 percben Kéki dr. és Veres góljával alakult ki a végeredmény. Morvay Tihamér, az MTI kiküldött munkatársa jelenti Jönköpingböl: A baj nem jár egyedül, tartja a magyar közmondás és ezúttal a jönköpingi öttusa-világbajnokságon sorozatban a legjobbakat sújtja, így jártak a lovaglásnál a szovjet csapat Onyiscsenko, és az NDK együttese Kutschke balszerencsés lovaglásával, hiszen 0, illetve 60 pont volt teljesítményük. A vasárnap Mónát viselte meg, fegyelmi ügygyei „izgatták” és furunku- lusa okozott nagy fájdalmat neki. A magyar együttes ugyan átvette a vezetést az összetett viadalon, de előnye, ha Móna csak kivívja az átlagosat, sokkal nagyobb lehetett volna. Hétfőn reggel Móna fájdalmas arccal ébredt, megsokszorozódtak „kínjai” kórházba kellett vinni, ott megtisztították furunkulu- sát, penicillin injekciót kapott. Érthetően elkeseredett volt— Már elpártolhatna tőlem a balszerencse — mondotta szomorú arccal. Amikor a lőtéren megjelent felkötött karral, mindenki csodálkozott, hogyan fog majd versenyezni, azt viszont nem igen tudták róla, hogy a párbajtőrt ugyan balkézzel fogja, de lőni jobbal lő. Balczó az első sorozatban elsőként lőtt. A két. próbalövésénél 10-es kört jeleztek, azután az első sorozata 48 lett, majd a második sorozata a VB első totál eredménye volt 50 kör. — Csak most meg ne zavarodjon, mondotta Túrák József szövetségi kapitány, — mert mindig a harmadik sorozata a kritikus. Valóban ez 47 körre sikerült, a 4. 49-re, 194 körös összteljesítményéért 1000 pontot kapott Utána dopping kontrollra kellett mennie, 3,9 ezrelék a dopping határ, Balczónál 1 ezreléket mutattak kii, úgy hogy nem volt semmi baj. Amikor visszaérkezett Novikov mosolyogva tette vállára a kezét: — Bandi vagy sampion. S aztán még hozzátette: Egál. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy a szerdai napon minden bizonnyal Balczó megszerzi negyedik világbajnoki címét és ezzel beéri az ugyanilyen eredménnyel dicsekedő Igor Novikovot. Török Ferenc dr. már nem volt olyan biztos, mint Balczó, eléggé bágyadtnak látszott, sorozata 48, 48, 47, 46 volt, összesen 189 kör, 890 pont. De azután hamar megnyugodott Török, mivel nagy riválisa az ugyancsak jól lövő Fox három körrel gyengébbet ért el nála, tehát összeredménye 66 ponttal még nőtt is a nagyon veszélyes angol fiúval szemben. — Még mindig nem nagyon merem remélni, hogy dobogóra kerülök, mondotElutazoft Marseillebe a magyar labdarúgó-válogatott Budafok, 500 néző, vezette: Aranyosi. Spartacus: Piltsuk — Csürke, Divinyi, Siska, Kaskötő, Gajdos, Papp, Tóth, Széles, Sorbán. Ko- vacsics. Edző: Palovecz Béla. Budafok: Szentirmai — Nagy K., Mezei, Kótaj, Wolf, Nagy Gy., Pataki, Bánkuti, Verebes, Helinger, Dinnyés. Edző: Csordás Lajos. 15. perc: Kótaj szabadrúgását Verebes közelről, nagy erővel kapura lőtte — Piltsuk bravúrral hárított. 25. perc: Gyors nyíregyházi támadás végén Kovacsics jó labdával szöktette Tóthot, aki mintegy 6 méterről élesen belőtte a labdát. Szentirmai kapus a beadásszerű lövésre kimozdult, s a labda Kótaj lábáról mellette a hálóba vágódott, 1:0. 52. perc: Dinnyés nagy lövése a felső kapufáról vágódott a mezőnybe. A Spartacus választámadásánál Széles tört ki, s éles lapos lövését a jobb kapufa töve mentette. 58. perc: Divinyi tisztázott egy budafoki támadást, s a labda el- rúgásának pillanatában betartottak neki. Ápolás és rövid próbálkozás után végleg elhagyta a pályát. 67. perc: A hátvéd Nagy K. hozta fel a labdát, a lábak között kapura lőtt, majd utána látva, hogy Piltsuk védte a labdát — lehuppant a fűre. Aranyosi ll-es ítélt! A büntetőt Bánkuti ér ékes! tette: 1:1. ?5. perc: Veszélyes budafoki támadás végén Wolf 20 méteres bombája vágódott le a felső léc- roL A mérkőzésen mindvégig nagy lendülettel támadott a hazai csapat, mely e döntetlen után egészen veszélyes helyzetbe került. A nyíregyházi együttes a találkozón lényegesen szervezettebben védekezett, mint a korábbi találkozókon, s így végül a hazaiak egy meglehetősen jóindulattal megadott 11-esből tudtak csak egyenlíteni. A találkozón a budafoki csapatnak volt lényegesen több gólhelyzete, különösen Divinyi kiválása után kerültek a hazaiak nagy fölénybe. A Spartacus azonban ennek ellenére is rászolgált a nagyon értékes egyik pontra. Elsősorban azzal, hogy játékosai nagy taktikai fegyelemmel, mindvégig lelkesedéssel küzdöttek. A játékosok mindegyike dicséretet érdemel a helytállásért, de Gajdos (a mezőny legjobbja) és Pilisük teljesítménye külön említésre is méltó. További eredmények: Miskolci VSC—Debreceni VSC 1:2, Budapesti VSC—Bp. Előre 2:3, Pécsi Bányász—Dorog 1:0, Egyetértés —Bp. Spartacus 1:0, Oroszlány- Autóbusz 2:0, Szállítók—Ganz- MÁVAG 1:1, Székesfehérvár— Várpalota 2:0, Ózd—Kecskemét 1:1. NB I. B. 1. Egyetértés 23 12 7 4 37:21 31 2. Oroszlány 23 12 6 5 4b;24 30 3. Székest. 23 12 5 6 33723 29 4. BVSC 23* 10 8 5 32:17 28 5. Szállítók 23 12 4 , 7 37:21 28 6. Pécsi B. 23 11 5 7 30:20 27 7. MVSC 23 10 5 8 21:24 25 8. MAVAG 23 9 6 8 29 :24 24 9. Bp. Előre 23 9 6 8 22:25 24 10. Nyíregyháza 23 9 4 10 27:30 22 11. Dorog 23 8 5 10 26:28 21 12. Bp. Spart. 23 9 2 12 27 :28 20 13. Kecskemét 23 7 6 10 22:26 20 14. Várpalota 23 6 8 9 23:33 20 15. Özd 23 4 11 8 20:35 16. Budafok 23 3 U 9 16:32 17 17. Autóbusz 23 5 5 13 13:34 15 18. DVSC 23 S 4 14 20:43 14 £áhonyi VSC—Kilián SE U;2 (2:1) Szolnok, 500 néző, vezette: Kovács. Záhony: Kovács — Erdei I., Farkas, Kecskés, Veress, Esze- nyi, Sarkad!, Gyuricska, Erdei IIL. Erdei II., Rubóczki. A 2. percben a Kilián Bagi révén lesgóllal jutott vezetéshez, 0:1. A 16. percben egy gyors zá- honvi támadás végén Sarkadi nagy gólt lőtt, 1:1. A 32. percben a többet támadó szabolcsi együttes vezetéshez jutott: Erdei TI. átjátszotta a védelmet, s biztosan lőtt a hálóba, 2:1. A hazaiak a 62. percben egyenlítenek Fodor révén, 2:2. Hat perc múlva dőlt el a találkozó sorsa: Ru- bóczi pontosan ívelt középre, ahonnan Erdei III, juttatta hálóba a labdát, 3:2. A záhonyi csapat mindvégig többet és veszélyesebben támadott, rászolgált a győzelemre. TÖFÖk^zentmiklós—Mátészalkai MEDOSZ 2:1 (1:1) Mátészalka. 800 néző, vezette: Kopj ári. MEDOSZ: Szántó — Fedor, lengyel. Szabó II., Látva, Huszti, Gálfíy, Erdős, Balogh, Jakab. Om». / A 13. percben egy törökszentmiklósi szógletrúgasnál Szántó saját kapujába ütötte a labdát. 1:0. A 25. percben jó szálkái támadás végén egyenlített Uzo- nyl, 1:1- Az 55. percben Erdőst vitán rúgásért kiál- ktoua á tau-átázetó. Röplabda NB II.; Nehéz győzelmek Kézilabda NB II.: Váratlan vereségek Budapesten jesítményt nyújtott. Ezért nem is volt okom a változtatásra, mindössze Szűcs, hiányzik a „bécsi csapatból”. A Ferencváros fiatal labdarúgója sérült — ezért nerm szerepelt vasárnap a Bp. Honvéd ellen — még néhány napig pihennie kell. A keretbe 15.-ként Dunai Il-t hívtam meg. A párizsi géppel a következők utaztak el Budapestről.: Tamás, Géléi, Káposzta, Mátrai, Pán- csics, Ihász, Göröcs, Rákosi, Mathesz, Molnár, Bene, Varga, Albert, Farkas és Dunai II. házi Spartacus—Miskolci EAC 3:0 (16:14. 15:13, 15:10). A női mérkőzésen a Spartacus lányai a DVTK-val szemben jól kezdtek, s változatos küzdelemben 2:0-ás vezetésre tettek szert. Ekkor kevésbé szerencsés csere következett: bejöttek a gyenge napot kifogó játékosok, s ez megzavarta a jól játszókat is. így a DVTK teljesen megérdemelten, könnyedén ns^ert egy- j más után két játszmát, 2:2. A| döntő játszmában á nyíregyhá- ! ziak a fergetegesen buzdító hazai közönség segítségével, idegekre menő küzdelemben biztosan 1 nyertek. Végeredmény: Nyíregyházi Spartacus—Diósgyőri VTK 3:2 (15:12, 15:12, 10:15, 10:15, 15:7). További eredmények: D. Kinizsi—Petőfi SE 2:2, Hajdúböszörmény—Tiszaföldvár 8:2, Szabó SE—D. Építők 2:2, Téglás—D. Elektromos 0:0. NB in. 1. D. Elektrom. 20 11 4 5 45:14 26 2. Törökszentm. 20 12 2 6 32:24 26 3. Szabó SE 20 8 9 3 22:18 25 4. Deb. EAC 20 9 6 5 30:23 24 5. Kilián SE 20 9 5 6 34:21 23 6. Hajdúbösz. 20 9 4 7 35:22 22 7. Záhonyi VSC 20 8 6 6 21:27 22 8. Petőfi SE 20 6 8 6 38 :25 20 9. Téglás 20 7 6 7 13:15 20 10. Nyírbátor 20 8 3 9 29:51 11. D. Kinizsi 20 7 5 8 23:23 12. D. Építők 20 6 7 7 23:27 ? 13. Kisvárda •'ll 6 5 9 22:27 14. Mátészalka 20 5 5 IQ 26 :!8 : o 15. Nagyhalász 20 6 3 ll\ 19:39 5 16. T.-földvár 10 2 4 14'21:46 8 Nyírbátor két ponttal vezet A megyei I. osztályban a táblázat első négy helyén hihetetlen nagy a tömörülés, az itt tanyázók közül a Nyírbátori Spartacus áll legjobban, jelenleg két pont előnye van. Eredmények: Nyírbátori Spartacus— Nyíregyházi VSC 2:1, Tiszalök— Tuzsér 0:1, Nyírbogdány—Dimitrov SE 1:0, Nyíregyházi Dózsa—Csengeri Tsz 2:3, Balkány— Nyíregyházi I&nizsi 0:1, Ven- csellői Tsz—Nyírmada 2:0, Nagy- kálló—Nyírteleki Tsz 6:0, Fehér- gyarmat—Rakamaz 3:1. MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Nyb. Spart. M 10 6 4 33:26 26 2. NagykálJó 20 9 6 5 28:16 24 3. Vencselip 20 9 6 5 33:19 24 4. Nyh. VSC 20 8 8 4 31:20 24 5. F.-gyarmat 19 9 4 6 29:22 22 6. Nyh. Kinizsi 19 9 3 7 35:20 21 7. Dimitrov SE 20 8 5 7 33:21 21 8. Nyh. Dózsa 20 8 5 7 31:30 21 9. Nyírbogdány 2!) 6 9 5 16:18 21 10. Rakamaz 20 8 4 8 27 :25 20 11. Tuzsér '0 8 4 8 25 :32 20 12. Tiszalök 20 6 6 8 30:31 18 13. Nyírmada 20 6 5 9 22:31 17 14. Csenger tt 4 6 10 24:41 14 15. Balkány 20 5 3 12 28:44 13 16. Nyírtelek 20 4 4 12 20 .*49 12 A magyar labdarúgó-válogatott, amely, két „hét múlva az NDK ellen, Európa-bajnoki selejtezőt játszik, szerdán este Marseilleben előkészületi mérkőzést vív az Olimpique együttesével. Hétfőn 15 játékos utazott Franciaországba. A repülőtéren Tllovszky Rudolf szövetségi kapitánv a következőket mondta az MTI munkatársának : A vasárnapi bajnoki fordulóban megfelelő volt a válogatott keret tagjainak formája, általában mindenki átlagon felüli telA Nyíregyházi Spartacus NB Il-es férfi röplabdacsapata vasárnap délelőtt a Miskolci EAC együttesét látta vendégül a stadionban. A mérkőzés váratlanul nehéz volt, az első játszmában 14:7-re vezettek a miskolci egyetemisták, de végül el- idegeskedték a játszmát. Ugyanez történt a második játékrészben is — a Spartacus ekkor is, csak minimális különbséggel tudott győzni. Az utolsó játszmában elhúzott a nyíregyházi csapat, s csak ebben győzött biztosan. A fiatal, miskolci csapat igen jó teljesítményt nyújtott a közepes formában lévő hazaiak ellen. Végeredmény: NyíregyA Nyíregyházi Kinizsi NB n-es női és férfi kézilabdacsapata egyaránt Budapesten játszott bajnoki mérkőzést vasárnap. A papírforma szerint mindkét csapatunk esélyesebb volt a győzelemre, mint ellenfelei. A papírforma azonban megdőlt, mert a két nyíregyházi együttes egyaránt vereséggel tért haza. A Kinizsi női csapató a Hazai Fésüsfonó ellen lépett pályára. Atlétika • Szinte házi Szombaton délután és vasárnap délelőtt rendezték meg a nyíregyházi stadionban a Borsod. Hajdú, Szabolcs-Szatmá megyék közötti területi ifjúsági atlétikai bajnokságot. Sajnálatom hogy Hajdúból egyetlen ver senyző sem vett részt, s Borsod- «.ól is csak néhány atléta jöli el. így a viadal egyes számokban a nyíregyháziak házi versenye lett. A versend néhány jobb ered meny«!, férfiak, 110 m. gátfutás: verseny volt 1 Kozma József (MVSC) 16.2 mp. 400 m. gátfutás: 1. Kozma József (MVSC) 58.9 mp. 800 m: I. Vaskó László 2:04.1 p. 2. Bá- kány András 2:05.2 p. Diszkosz: l. Kosa László 43.70 m. (mindhárom NYVSC). Női számok: 100 n: 1. Kiss Mária (Ózd) 12.6 mp. 0 m. gátfutás: l. Kiss Mária 'Ózd) 11,9 mp. Távolugrás: 1. Kalapos Hona (MVSC) 452 cm. 200 m: 1. Pa- -m.'i Aranka (NYVSC) 28,2 mp* A nyíregyházi együttes teljesen indiszponáltan játszott, s bár Nyeste 3 hetest is kivédett, a fővárosi csapat biztos 6:4 (5:2) arányban győzte le a Kinizsit. Férficsapatunk a Férfiruhagyár együttesével játszott. Szünetig döntetlenre állt a mérkőzés. A n. játékrészben a Kinizsi kerekedett felül, vezetést szerzett, s a befejezés előtt 6 nerccel még három gól volt az előnye. Ekkor azonban ellőtték a labdát játékosai, melyek végén minden esetben az ellenfél szerzett gólt, s végül maga javára fordította a mérkőzés sorsát. Végeredmény: Férfiruhagyár— Kinizsi 18:17 (9:9), ta Török, — hiszen közvetlenül nyomomban van Balczó, Dobnyikov, és Fóx. Jimmy (ez Fox becenevé) Melboumeben ugyanis 20 mp-et vert rám a futásban és úszásban is közel fél perccel jobb nálam. Amennyire aggodalommal várta a kis magyar küldöttség Móna szereplését, any- nyira nagy lett az öröm. amikor lelőtte sorozatát. Nagyszerűen összpontosított és kiemelkedően a legjobb eredményt érte el 197 körével. A sorozata ez volt: 48, 50, 49, 50. Vastapsot kapott szerepléséért, még a hazaiaknak szurkoló svédektől is. Pisztolylövés, egyéni: 1. Móna (magyar) 197 kör, 1066 pont, 2. Tschui (svájci) 196, 1044. 3. Kupka (csehszlovák) 195, 1022, 4. Balczó (magyar) 194, 1000. 15. Török F. dr. (magyar) 189, 890. A pisztolylövés, csapat- versenyét is Magyarország nyerte 2956 ponttal Anglia és Finnország előtt. összetett egyéniben a három szám után: 1. Török F. (magyar) 3044 pont, 2. Balczó (magyar) 2942 p, 3. Kupka (csehszlovák) 2882 p. ... 6. Móna (magyar) 2749 p. összetett csapatban: 1. Magyarország 8738 pont, 2. Svédország 7890 p, 3. Anglia 7577 p. Sporthírek Hétfőn este a szombathelyi művelődési és sportházban megkezdődött a szocialista országok belügyi ökölvívó sparta- kiádja. Jakab Sándor, a belügyminiszter első helyettese köszöntötte a vendégeket. Ezután megkezdődtek a selejtező mérkőzések. Érdekesebb eredmények: Papírsúly : Pillik (magyar) p. gy. Brun (NDK) ellen. Da- vinescu (román) p. gy. Gadzsev (bolgár) ellen. Harmatsúly: Cserge (magyar) p. gy. Mincsev (bolgár) ellen. Az Európa-bajnokság selejtezői keretében — a magyarok csoportjában — szerdán Amszterdamban játszak le a Hollandia— NDK mérkőzést. A magyarok számára rendkívül jelentős a labdarúgó-találkozó — hiszen ha az NDK csapata kikap, kevés reménye lehet a továbbjutásra. A Ferencváros—Vasas rangadót francia bíró vezeti. A szeptember 20-i Győr—Limassol KEK találkozón az osztrák Schiller lesz a játékvezető. A románok kérésére az MLSZ hozzájárult, hogy az október 8-ra tervezett Magyarország—Románia válogatott mérkőzés helyett október 7-én a Népstadionban 18 órai kezdettel Budapest és Bukarest néven találkozzanak a két ország labdarúgói. Hétfőn összeállították a magyar atlétaválogatottakat a hét végén Kijevben sorra kerüTő Európa Kupa döntőre. A magyar együttesek szerdán délután repülnek el Kijevbe. Mit fizet a totó ? A 36. játékhéten a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz 1 286 257 db szelvény érkezet# be. Ezen a héten két db 13-as tó' lálat volt, mindkettőn a plusl l-et is eltalálták, a nyeremény- összeg a levonás utáni 560 741 forint. A 12 találatosok 4066. a 11 talá- latosok 252, a 10 találatosok 45 forintot kapnak. A jutalmak kifizetésére — ezer forinton felül — szeptember 21-től, a többi 16-tól. 1. Honvéd—FTC 2 1 ;7 2. DVTK—Ujp. Dózsa X 2:2 3. Pécs—Tatabánya l 2:1 4. Szeged—Komló 1 3:2 5. Szombathely—Eger 1 3:1 6. Vasas—Csepel X 2:3 7. V árpalota—Székesf. 2 0 :l 8. Szállítók—Gauz-M. X 1:) 9. Kecskemét—Özd X 1:1 10. Riskunf.—SZVSE 1 2 ;3 ti. MGM—KISTEXT 1 l:< 12. Győri D.—Táncsics 113. Székesf. MÁV—IH. kér. +1 2 14. Cegléd—Pénzügyőr 1 i#