Kelet-Magyarország, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-24 / 226. szám
Vitaindító kerekasztal-beszélgetés szerkesztőségünkben IFJÚSÁGVÉDELEM társadalomvédelemmel SZA80LCS-SZA TMÁRI TÁJAKON Komoró, 1967 őszén Soltész Albert rajza Az anyagi és erkölcsi okok miatt, állami gondozásba veiteken kívül — amint azt dr. Fazekas Árpád gyermekgyógyász főorvos megfogalmazta — külön gond a szellemileg nem kellően fejlettek gondozása. Megyénkben ez különösen égető kérdés. Alkoholizmus, rokonházasság, nova- bor fogyasztás húzódik meg e mögött. Nem vitás, itt a felnőttek nevelése és felvilágosítása jelenti a távlati megoldást, a tulajdonképpeni megelőzést. A jelen problémája viszont a nagyszámú csőikként szellemi képességű nevelése és elhelyezése. Kevés intézet segíti ennek megoldását, s ami talán még súlyosabb ügy: az iskolát hagyottak elhelyezése szinte lehetetlen. Budapesten a VI. kerületi KISZ-bizottság már nyitott egy irodát ezek munkába segítésére, erre viszont — mint Csemussi Endre, a megyei KISZ-bi- zottság nevelési osztályának munkatársa mondta — nálunk sajnos nincs lehetőség. Még a teljes erőben lévők elhelyezése is olyan gond, ami szinte megoldhatatlan megyén belül. így ezek a fiatalok elkallódnak, további terheket rónak a társadalomra, növelik saját kisebbségi érzetüket, s állandóan ismétlődő problémasort alkotnak. Ha a megelőzés mint elsődleges cél áll a gyermek és ifjúságvédelem előtt, úgy az állami gondozásba vétel jelen módszere, valamint a csökkent szellemi képességűek sorsának rendezése feltétlenül előtérbe kerül. A gyermekek és ifjak ügye azonban nem ér véget azzal, hogy a rossz körülmények között élők, elhagyottak és betegek helyzetét rendezni kell, az eddigieknél megnyugtatóbban. Nem merül ki abban a gondoskodás, hogy preventív akciók kezdődnek az anyagi és erkölcsi veszélyek megszüntetésére. Társadalmi gondot jelent az ifjúság szabad idejének helyes megtöltése tartalommal, annak megelőzése, amit a csavargás, rossz társaság, ki nem élt hasznos energia helytelen felhasználása jelent. Ez viszont már népművelési feladat is. Míg a gyermekvédelem egy bizonyos korig elsősorban a szülő, a pedagógus, a nevelőszülő és társadalmi albizottság ügye, addig a serdülő kortól kezdődően a népművelő tevékenysége kerül előtérbe. Petraskó Zoltán a megyei művelődési ház igazgatója szerint ennek viszont csak akkor tehet eleget a népművelés, ha legalább a pedagógusokkal egyszinten képzett, lélektani ismeretekkel rendelkező és anyagilag megbecsült népművelők táborával rendelkezik. Ez jelenleg csak vágyálom. Égető vitatéma tehát a nevelők és nép- . művelők pszichológiai képzése, ami jelenleg gyenge lábon áll. Feltétlen probléma a művelődési intézmények nyitvatartási ideje, a korszerű nevelési és szórakoztatási formák alkalmazása is. Bakó Gyula, a művelődési ház ejőadója gyakorlati példákkal bizonyította a kerekasztal-beszélgetés során, hogy ahol a művelődési házakban kellő szeretettel, hozzáértéssel szervezték a fiatalok foglalkoztatását, ott ez egyet jelentett a megelőzéssel, mert semmilyen rendbontás vagy erkölcsi kilengés nem zavarta a munkát. A szeretet a szülői háztól a művelődési házig — egybehangzó szakértői vélemények szerint — az elsődleges minden korban. A gyermekkel és fiatallal megtalált közös hang, a ragaszkodás kifejlődése a nevelés egyik alappillére. Ezt egészíti ki a szakértelem, a tudatos nevelői munka. A gyermek- és ifjúságvédelem így válik olyan tevékenységgé, ami nemcsak tüneti kezelés, hanem egy felnövekvő nemzedék eleve helyes irányba terelését is jelenti. Teljesen egyértelműen fogalmaztak beszélgetésünk részvevői akkor, amikor megállapították: nem egy-egy szülő, nevelő vagy hivatásos népművelő kizárólagos feladata ez. Társadalmi ügy. A pszichológus orvostól a KISZ-ve- zetőig, az utcán járókelő felelősséget érző felnőttől a pedagógusig mindenkinek ad munkát. Éppen a probléma általános társadalmi jellege, sokrétű összetettsége miatt a kerekasztal-beszélgetés nem adhatott se receptet, se megoldást. Annál jobban szolgáltatott ötleteket, vitatémát, olyan alapot, amire épülve vár- " juk olvasóink visszhangját, véleményét, segítséget adó, felelősségteljes meglátásait. Bürget—Szilágyi Tamási Áron: SZIKRA FIA* Komoró a Kisvár da—Záhony közötti főútvonal mellett egy község a többiek sorában. Egy község, ahol nincs semmi újság — mondják. Nagy dolgok sem a múltjában, sem a jelenében nem történtek. Tipikusan szabolcsi község ahol nem újság, ha fényes nappal néhány részeg ember egymás haját húzza a főutcán. Az út túlsó oldalán pedig éppen a százhatvanadik mosógépek viszik haza. A lakosok száma 1542, minden tizedik emberre jut egy mosógép. Ez a község azon kevesek közé tartozik, ahol a nagy elvándorlás ellenére is 109 fővel növekedett a népesség az 1960-as nép- számlálás óta. Csecsemőhalált 1963-ban jegyeztek fel utoljára. Nehéz község ez, szegény a tsz — mondják. Az egy főre eső vásárlás a helyi földművesszövetkezetnél (a kisvárdai, nyíregyházi és budapesti vásárlásokat nem tudják kimutatni) 1963-ban 2623 forint volt, 1966-ban pedig 3174 forint. A község vezetői nem panaszkodnak, de nem is dicsekszenek, csak sorolják a hétköznapok adatait Nincs megfelelő fodrász és cipészműhely. A f öldrr ji vessz övetke ze t tudna segíteni, de már évek óta egyhelyben topog ennek az ügynek az intézése. Hatvannégyben hatvanötben alig fizetett valamit a termelőszövetkezet. A község takarékbetétje egymillióháromszázezer forint Ez év egyik tanácsülés-beszámolójában megállapították, hogy az általános iskolákban csökkent a tanulmányi eredmény. Az elmúlt évben két pedagógusiakéit vettek. Az iskola kamarakórusa országos versenyeket nyert már. A vasúton és a közeli fatelepen mintegy kétszáz olyan ipari munkás dolgozik, aki a községben lakik. Lenne igény, idő és pénz is, hogy a kocsmán túl más szórakozóhely is „megéljen.” a községben. Nincs pénz klubra. Gyűjtik a közpénzt, 1970- re orvosi rendelőt építenek. El akarják érni, hogy saját orvosuk legyen. A gondok, eredmények tarkaságába tartozik, hogy az elmúlt években megkétszereződött a társadalmi munka értéke, de még mindig sokan vannak akik távoltartják magukat az ilyen összefogásoktól. A községben 18 és 50 év közötti férfi alig található a szövetkezetben. Minden jó lenne, csak a termelőszövetkezet felsorakozna már a jók közé — mondják gyakran mintegy refrént a beszélgetés szakaszainak summázásaként. Milyen is hát közelebbről ez a közepesek közé most kapaszkodó szövetkezet? Komoró tartósan soha nem jeleskedett a termelő- szövetkezetével. A hibáik is kirívóbbak, mert három országos hírű szövetkezeti község övezi határukat: Fé- nyesbiiae, Tuzsér és Mán- dok. Ez a környezet nemcsak kirívóbbá, de részben érthetetlenné is teszi a sikertelenséget Az adottságok nagyjából megegyeznek a szomszédos községekével. Talán a távolabbi — harminc-negyven évvel ezelőtti — időkre annyi elmarasztalást lehetne írni, hogy itt nem terjedt el a táj hagyományos termelési kultúrája, az alma és a burgonya termelése olyan szélességben és minőségben, mint az említett községekben. így a szövetkezet sem örökölt aranyi gyümölcsöst és ragaszkodó, hozzáértő szakembert, de burgonyatermelőt sem mint a szomszédok. A gyengeségüknek mégsem ez a fő oka. Visszamenőleg nehéz a felelősséget kibogozni, de az általános vélemény az, hogy a vezetésben volt a fő hiba. Váj- kálni ebben sem érdemes már, hiszen másfél éve teljesen kicserélődött a vezetőség és inkább az ő gondjaikról, eredményeikről, terveikről kell szólni Olyan művelési ág és vetésszerkezet alakult ki az utóbbi években, ami minden — 1960-ban belépett — tagot számításiba vett. Viszont csak két gyenge esztendőben mintegy 150 tag ment el a vasúthoz és a fatelepre, akik helyett a családtagok maradtak, mert a háztáji miatt a tagságukat fenntartották. Teljes munkát azonban nem végeztek, így lett sok a hatvan hold dohány, nem bírtak a kukoricával sem. Az almát lerázták a fáról és az étkezési alma ipari áron 70 fillérért ment el kilónként a tervezett 4—5 forint helyett. A mezőgazdaságiban profilt változtatni egyik hónapról a másikra nem lehet. A gyümölcsösök 5—10 év alatt válnak termővé, a tenyészállatoknak három- négy év kell, még a növénytermelésben sem mindig elegendő egy év a változtatáshoz. A kényszerhelyzetben szükségmegol- dásokat választott az új vezetőség. Például a dohánytermelést felére csökkentette. Igen ám, de a pajta hatvan holdhoz épült nem harminchoz. Az amortizációs költség a ki nem használt épületeket is terheli. Ezekben a pajtákban csibét neveltek. Erre mondják, hogy veszett fejszének a nyele. A dohány különben többszörös jövedelmet hoz a 30 holdon, mint a hatvanon, amit rosszul műveltek. Korábban 20—25 féle növényt termeltek, most néhány jelentősét kiemelten termelnek, a többivel pedig nem foglalkoznak. Mivel most még nincs elegendő munkaerő, csökkentették a kukoricatermelést és helyette a teljesen géppel termelhető árpát növelték. A talaj, éghajlat igen alkalmas a drágább vetőburgőnyaterme- lésre, étkezési helyett most ezt ültetik. A takarmánybetakarítás kézi kaszával sok munkaerőt kötött le. Minőségileg pedig az elhúzódó, egyenlőtlen szárítás igen sok kárt okozott. A reszelésnél mindig a szövetkezet károsodott. Most teljesen gépesítették a betakarítást. A hideglevegős szárítással pedig megjavították a minőséget. Ez sikerült, most már lehet fejleszteni az állattenyésztést. Az almaszüret nem megy saját erőből, de nem sajnálják rá a munkabért. Idegeneknek és a családtagoknak is fizetést adnak az almaválogatásért. Most több milliós bevételük lesz almából. Említésre méltó, hogy az idén a tervezett 450 hízó helyett 600 darabot adnak el. Rájöttek, hogy az elvándorlás ellenére sincs olyan nagy munkaerőhiány, mint amilyen a múlt évek termelési sikertelenségeiben mutatkozott. Van munkaerő, ha tudnak fizetni. Az állattenyésztésben havonta fizetnek prémiumot, a rakodómunkásoknak szintén bért fizetnek. A kezdeti eredmények láttán további lépéseket terveznek. Most kötöttek szerződést egy 132 férőhelyes növendékistálló építésére. A takarmánytermelést már alapozzák az egy-két év múlva beállítandó jószág részére. A községben sok a fiatal leány, és általában a női munkaerő. Terveznek egy 80 holdas kertészetet, hozzá egy hajtatóházat. Tovább kell növelni az amortizációs alapot, hogy olyan, gépeket vegyenek, ami a nehéz és nem kedvelt munkát megkönnyíti. Például istállótrágya hordása, terítésre fiatalembert nem kapnak. Viszont markológéppel és trágyaszóróval ezt a traktorosok el tudják végezni. Húsz évvel ezelőtt néhány család volt csak, aki nem a mezőgazdaságból élt. Most 15 családot tartanak nyilván, aki csupán a termelőszövetkezetből tartja fenn magát. Nem is kell, hogy mindenki visszajöjjön, sőt arra sincs szükség, hogy ezután mindenki otthon maradjon. ,De fiatalok kellenek. Ezt rendszeres fizetéssel és gépesítéssel kívánják megoldani. Még csak kívánják, révbe még nem jutott a komorói szövetkezet. A fejlődésnek nagyon a kezdetén vannak. Ez a kezdet azonban bíztató. Ma még úgy látszik, hogy ez a krónika Komorénak nem valami virágzó korszakáról ad tudósítást. Néhány év múlva talán szebbnek látszik majd ez a küzdelem, ami most formálja az újat ebben a semmi újságot nem adó nyírségi községben. Csikós Balázs „A gyermek- és ifjúság- védelem a társadalomvédelemmel jelent egyetV — mondta ki a szerkesztőségben megtartott kerekasztal- beszélgetés lényegét Barota Mihály, a gyermekvédő otthon nevelő tanára. Ez a gondolat lényegében summája ennek a problémakörnek: jelzi, hogy mind _ a jelen gondja, mint a jövő — az ifjúság és társadalom jövője — benne foglaltatik. Miután az egész problémát mint társadalomvédelmet jelölték meg, a beszélgetés két pont körül kristályosodott ki: az egyik a megelőzés, a másik, a fiatalokkal való szeretetteljes bánásmód- Szedlák András, a gyermekvédő otthon igazgatója fogalmazta ezt meg. „Az állami gondozás ma nem cél, hanem szülkségmegoldás. Nem jelent egyet az ifjúságvédelemmel. A jövő csak az lehet, hogy a megfelelő családi környezet, a társadalom mély felelősségérzete és a minden szinten jelentkező pszichológiai és pedagógiai módszer minimálisra csökkentse a hatalmas anyagi áldozatot kívánó állami gondozásba vételt.” Ma megközelítően 2200 gyermek él állami gondozásban. 10 év alatt 1350-nel nőtt számuk. Vajon miért? Elsősorban az az ok, hogy egyrészt a családok, másrészt a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságok a kisebb ellenállás útját választják, gondot okozó esetekben otthonba tanácsolják a gyermekeket. Szabolcsban évente 30 millió forintot fordítanak erre a célra. Egy gyerek évi költsége közel 15 ezer forint. Az állami támogatás maximális. Lényegében itt is lecsapódik egy bizonyos társadalmi felelősségérzet. Mégis, ez az út nem a legcélravezetőbb. Az esetek nagy részében lehetne találni más megoldást. A községek társadalmi bizottságai nem lelkesednek a bonyolult ügyek megoldásáért. Az állami gondozás így könnyítést jelent. Ebből aztán adódnak a további gondok. A végzettek továbbtanítása például. Az ipari tanulók beiskolázása nehézkes. Nyíregyházán kevés a kollégiumi férőhely. Lányoknak egyáltalán nincs. Néhány üzemet leszámítva — pl. konzervgyár, Nyírbátori Vastömegcikk Vállalat — nem szívesen foglalkoztatják őket. Gazdag melegség lebegett egész nap, pedig érkezőben volt már a három „ember” közül az első, vagyis szeptember. Reggeltől kezdve semmi felhő nem mutatta magát. A szelek is aludtak valahol: még a fiaikat, a szellőket sem küldték el, hogy őszi sápadás előtt itt-ott megiebbentsék a leveleket Csak napnyugta előtt koenorodott el furcsán a nyugati ég pereme, szelíd és kék nappali színe lassan az acél színére komolyult, de még az is színborulat volt inkább, mint távoli felhő. Moha, a vén pásztor, mégis hazaengedte idő előtt a lovakat. Nem bíztatta őket, hogy sietnének; maga is szelíden és puhán bandukolt velük, inkább közöttük, mint hátul. Úgy ereszkedett a nagy és okos lófejek között, mintha nem is pásztor lett volna, hanem csakugyan egy nagy darab puha és békességles moha. Lassan szállásokra szakadoztak a lovak. Hazatért a Magos AmbHetven esztendeje született Tamási Áron, Kossuth- díjas író. Ebből az alkalomból közöljük fenti novelláját. rus két lova is. Mint valami kisasszonyoknak, Moha bácsi még ki is nyitotta nekik a kaput, melyen a piros illegett be először, s utána a fekete. A két ló megállt, az udvaron és vidáman merítgette meg az otthoni légben a fejét. Valósággal, mintha köszönt volna mind a kettő, Ambrus gazda a csűrből lépett elő, s a kalapját, melyre hálót fontak a szénaszálak, rögtön feljebb mozdította a homlokán, mintha meg lett volna lepődve. — Még nincs este! — mondta. — Még nincs — felelte az öreg pásztor. — Hát akkor miért eresztette haza a lovakat? — Vihar lesz — mondta Moha bácsi. Ambrus az égre nézett, kereken mindenfelé, s közben olyan kedves-csintalan volt az arca, mintha nem is felhőt keresne az égen, hanem menyasszonyt az öreg Mohának. — Felhőnek magja sincs! — mondta. Moha bácsi nem szólott erre semmit, hanem mosolygósán úgy ereszkedett a többi lovakkal tova, akár egy mezei pápa, ki a vihar dolgában nem tanakodik, hanem csak kinyilatkoztat. — De hát jól van — mondta magában Ambrus —, mert akár lesz vihar, akár nem: jól tette, hogy korábban eresztette haza a két lovat; jön az utd munka, s legalább patkót veret a lábukra. El is viszi mindjárt a kovácshoz őket. El bizony, hadd kezdje el, s hordja meg azt a prizma követ az országutakra. ötven rakást vállalt. — No, jó! — mondta véglegesen. Egy darab posztóval meg- törülgette a lovakat, a sörényhajukat elrendezte, s kötőféket húzott a fejükre. Aztán bement a házba, hogy egy mellényt legalább magára kapjon. Ahogy leb- bentette volna a mellényt, a szeme rajta maradt a fián, ki asztal mellett kuporgott, valami ábrás könyv fölött. Kamaszkodó, barnq fiú volt, negyedikes diáki