Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-17 / 193. szám
Olvasóinktól Cj vendéglő Világszerte kutatják Válságban van-e a család ? Házasság Magyarországon érkezett postánkban kaptuk a TITÁSZ nyíregyházi üzlet- igazgatóság válaszát is. Az elmúlt héten e helyen említettük meg, hogy Plósz Mátyás tanácstag szóvá tette a kál- mánházi közvilágítás zavarait. Már másnap megérkezett a levél, amelyből megtudtuk, hogy azonnal intézkedtek, így a közvilágítás zavartalanul üzemel a községben. Az viszont szomorú, hogy az utóbbi időben Kálmánházán gyakran kell cserélni az égőket a lámpatestekben, mert ismeretlen tettesek rendszeresen összetörik. „Sas” jeligéjű olvasónkat kérjük, ha segítőszándéka őszinte, írja meg nevét és címét, valamint konkrétan azt, kikről van szó. így nem tudunk mit kezdeni levelével. Pásztor Miklós barabási. Garda Lászlóné nyírgyulaji, Domi Endre vajai és Láda Bertalan székelyi olvasóink ügyében már kértünk intézkedést az illetékesektől. Kalla Emilné kisvárdai lakos panaszát is továbbítottuk. Bánki Lászlónénak Hodászon sajnos, nem tudunk segíteni. Nagyon sok a jelentkező. A Nyíregyháza, Nagykörút lakói nevében érkezett panaszt is igyekszünk orvosoltatni. Bolega Erzsébet tiszalöki olvasónkat felkeressük. Réti Gergelynek Demecserbe és Kegye Istvánnak Nyíregyházára rövidesen válaszolunk. Ifj. Balogh Miklósnak Nagydobosra szintén, bár jó lett volna, ha megírja, kinek a megbízásából végezték a munkát. így csak általánosságban tudunk majd tájékoztatást adni. 750 szabolcsi Szegeden A Biztosítási és Önsegélyezési Csoport szervezésében 750 szabolcsi ember töltött három napot Szegeden. A színes, gazdag programban láthattuk a szabadtéri játékok két előadását is: a Cigánybárót és Verdi operáját a Don Carlost. Kitűnő művészeket ismerhettünk meg, akik művészetükkel mindenkiben felkeltették az opera iránti érdeklődést. Páratlan élmény volt. Akik részt vettek a háromnapos kiránduláson, szép emlékekkel, jó érzésekkel tértek haza Szabolcsba. Egy kis büszkeséggel is; látták, hallották az ünneplő Szegedet, s biztosra veszem, sokan közülük jövőre is elmennek. Izsák Győző Emesén cs Sikeres vetélkedők „Ki mit tud a Szovjetunióról?” címmel vetélkedősorozat indult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának ' tiszteletére a vásárosnaményi járásban. Augusztus 13-ig minden községben megtartották a vetélkedőket, majd kát körzetben, összesen 24, négytagú csapat, tehát 96, versenyző mérte össze tudását, Valamennyi rendezvényen nagy érdeklődéssel, teltház előtt folyt a szellemi és ügyességi verseny. A hat körzet első helyezettjei részt vesznek augusztus 20-án a Vásárosnamény- ban sorra kerülő járási döntőn. Sánta Miklós Vásárosnamény Ifjúsági táborban voltunk d. V . v i fVtsrtßleiiT . J?. i? 'a í’i i 3 i ikdinalad Szabolcs és Békés megye nyolc középiskolájának leánytanulói dolgoztak július 31-től augusztus 12-lg a szolnoki Bagi Ilona önkéntes Ifjúsági táborban. Közöttük voltunk mi Is a tisza- vasvári gimnáziumból. Zöldbab és paradicsomszedés volt a feladatunk. Úgy éreztük, az állami gazdaság nem csalódott bennünk, hiszen a tábor általáéban 120—130 százalékra teljesítette a munkát. A két hét alatt háromszor értékelték, hogyan dolgozunk, s az első öt brigád külön pénzjutalomban része- v sült A záró értékelésnél nemcsak a brigádok, hanem az iskolák teljesítményét is figyelembe vették. Nagyon büszkék voltunk rá, hogy a nyolc középiskola közül mi, a Tiszavasvári Kabay János Gimnázium tanulói nyertük az első helyezést. Jutalmul a KISZ Központi Bizottságának ajándékát selyemzászlót kaptuk. Szeretném még elmondani, hogy sok szép emlékkel gazdagabban tértünk haza a táborból. Dezső Márta a gimnázium tanulója Kérdez az olvasó A nyíregyházi MÁV állomásról kilenc vasúti dolgozó fordult kéréssel szerkesztőségünkhöz. Azt írják, szeretnék elvégezni az általános iskola 7—8. osztályát. Hallottak arról, hogy kis falvakban van erre lehetőség, de hogy Nyíregyházán is működik a dolgozók iskolája, arról nem. Olvasóink valóban rosszul tájékozottak. Lapunkban is jelent meg már több alkalommal évről évre felvételi felhívás a dolgozók általános iskolájába. Az V. sz. iskolában (Felszabadulás 7—9) hetenlrét kétszeri, a VI. sz. iskolában hetenként egyszeri foglalkoztatással működik a dolgozók iskolája, ahol két év alatt elvégezhetik az általános iskola 7—8. osztályát. Szeptember 1-től I5-ig jelentkezhetnek felvételre. Építő és Szerelő Vállalat (Nyíregyháza, Kallói út 4.) FELVESZ: 10—12 íőből álló kubikos- brigádot nyíregyházi építkezési munkahelyre. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (x) Mándokon nemrég adták át rendeltetésének az új kisvendéglőt. Szívesen betér az arra járó, ha éhes, szomjas. Csakhogy a kívülről tetszetős helyiség belül már nem éppen vendégmarasztaló képpel fogad. A friss festésen máris a beázás nyomai látszanak. De ezt még el is nézi az éhes átutazó, s leül, rendelne valamit, ha volna kinél. De a kiszolgálás csigalassúsággal működik. Egy órát kellett várnom az ebédre, amikor ottjártam. Sokan, megunván a várakozást, fogyasztás nélkül távoztak. Talán elfogadnak egy jóindulatú tanácsot. Az új kisvendéglőben nagyobb figyelmet kellene fordítani a gyors kiszolgálásra, sőt az ételek minőségére is. Hiszen nem mindegy, hogy egy üzletet hogyan vezetnek be. s milyen híre kél a vendégek körében. V. P„Hiányciklíeli“ őszintén szólva, fel is tűnt, hogy ebben a több hetes kánikulában állandóan kaptam autószifon patront. Már éppen meg akartam írni a dicsérő sorokat, amikor azzal fogadat'!: a boltos: nincs patron. Gondoltam, ez csak pillanatnyi zavar lehet. Tévedtem, azóta sincs. De, így vagyunk Dombrá- don a lapos elemmel is. Sokan áttértek a tranzisztoros rádióra, hiszen oda vihetjük, ahová akarjuk. Két hete azok. is elnémultak. A boltban az eladók' csak széttárják a karjukat, mondván, nem tehetnek róla, megrendelik, de már két szállításból kimaradt Szabó Endre Dombrád ZEvstíW; sbaeígöt ! r „Népkert44:; j ■ Anarcson a régi Czóbel kastély környékét nevezik a község lakói népkertnek. A környezet szép, az évszázados fák kellemes árnyékot adnak a nagy forróságban. A kastélyban van jelenleg a község orvosi rendelője is. De, hogy népkert lenne, erről lehetne vitatkozni. A kastély rendbe van tartva, de a környéke? —, bizony ott már van kifogásolni való. A régi sétányoknak csak a nyomai látszanak. Az ösvén3'ek mentén vannak ugyan padok, de egyiknek az ülőkéje, a másiknak a támlája hiányzik. Az egész park rendezetlen, elhanyagolt. A tóban — mely érthetően szennyezett — a kacsák, a libák füröd- nek. A községben tétlenül nézik a szép park pusztulását, pedig társadalmi összefogással egy valóban felüdülést nyújtó népkertet varázsolhatnának belőle. Ritka látványossága is lenne a zöldövezetben szegény környéknek. Vincze Péter Kisvárda Sima varrógép és speciál varrógépműszerészl azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. „NYÍRSÉG” Ruházati Ktsz Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 38. (x) Kétmillió-nyolcszázhuszon- hétezer család él Magyarországon. Feltesszük a sablonosnak ható kérdést — világszerte erről vitáznak —: válságban van-e a család intézménye, vagy sem? A demográfus határozott válasza: nálunk nincs válságban. Kiházasodtak az emberek. A házasságkötések hosszú idő óta minden évben felülmúlták a megszűnt házasságok számát. (A megszűnt házasságok alatt nemcsak a válást, hanem a halál által megszűnt házasságokat is értjük.) Tíz év óta éves átlagban 81—90 ezer házasságot kötnek — ezzel szemben 40—50 ezer haláleset, 15—20 ezer válás jelzi a házasságok megszűnését. Igaz, korábban a házasság- kötések száma méginkább felülmúlta a megszűnt házasságokét. Ez azonban nem bizonyítja a házasság formájának „válságát”. Háború után ugyanis mindig emelkedik a házasságkötések száma. Negyvenhatban 98 700 házasságot kötöttéit, s utána egészen az ötvenes évek elejéig több, mint 100 ezer volt a számuk. Azóta kevesebb. Miért? „Már kiházasodtak az emberek”: a háború után megházasodtak az idősebbek — s a fiatalabbak is. A házasságot kötő férfiak és nők átlagos életkora közötti átlagos különbség — négy év; ugyanakkor, amiVáSasz cikkünkre Kulctár Simonné ügyében I ISltt i ! 3 M ' ■ *Iría jóvá az iskola igaz| IjilMói?!* |é> címmel' július 23-án lapunkban riportot irtunk két ibrányi parasztasszonyról: Kulcsár Simon - néról és Lőcskei Józeefné- ról, akik a kasza-kapa mellett sok fáradozással, s a termelőszövetkezet hozzájárulásával végezték el a mezőgazdasági technikumot és szereztek gyümölcs-zöldség kertész technikusi oklevelet. Úgy tűnt hiába való volt a tanulásuk, mert nem alkalmazták őket szakképzettségüknek megfelelő munkakörben. Kulcsár Simonné kérelemmel fordult a Rákóczi Tsz vezetőségéhez, amely július 21-én megtárgyalta azt A Kulcsáráénak küldött levélben ezt írják: „Termelőszövetkezetünk vezetősége közli, tsz-únk zöldségkertészetében, gyümölcsösében munkát részére biztosít és ott végzett munkateljesítmény alapján tudja majd a későbbiekben elbírálni, hogy szerzett technikumi végzettségéhez viszonyítva milyen gyakorlati munkát tud produkálni, mély után tudja vezető beosztásban alkalmazni.” Figyelemre méltó viszont, hogy a tsz vezetősége foglalkozott ügyével, s gondolnak arra js, hogy vezető beosztásba alkalmazzák a technikusi oklevelet szerzett parasztasszonyt. Reméljük, hogy erre mihamarabb sor kerül, s á közeljövőben arról adhatunk hírt, valóban nem hiába volt a fáradozása, tanulása Kulcsárnénak. s elérte élete egyik célját. (F. K.) kor a nők hosszabb életkorral számolhatnak. Ma Magyarországon 121 ezer özvegy férfi él, az özvegy nők száma pedig 625 ezer. Tehát érdekes, fontos probléma: az özvegyek, a magányosan élők kérdése. Legtöbbjük előtt egyetlen cél áll: párt keresni... De megtalálhatja-e a párját? Például a 30—34 évesek — huszonháromezer hajadon van ebben a korosztályban. Az ilyen korú hajadonokhoz való férjjelölteket a 35—39 éves korcsoportban kereshetjük: 22 600 nütlen férfit „találunk” nekik. Itt még nagy a valószínűsége annak, hogy a párok is megtalálják egymást. Egy korcsoporttal „odább” már más a helyzet. Negyven-negyvenegy éves nőtlen férfi 17 200 van, hozzájuk kell vennünk 1700 özvegyet és 9000 elváltat, vagyis 28 ezer férjjelöltet. Nekik való párt a 35—39 éves nők korosztályában kereshetünk. Ebben a korcsoportban 23 300 hajadon és 17 ezer elvált, illetve 7800 özvegy él. Itt már eltolódnak az arányok. Az 55—59 éves férfiak még inkább kereshetik párjukat: 50—54 éves nők közül hajadon 24 300, 54 000 özvegy és 15 800 elvált. Hozzájuk való nőtlen férfi 13 800, 9000 özvegy és 6600 elvált van. Ezzel magyarázta a demográfus az „éles vetélkedést”, korunk jellegzetes tünetét, azt tudniillik, hogy fiatalabb nők sokkal idősebb férfiakkal kötnek házasságot. A statisztika elég nagy számokkal igazolja, hogy például a 30 éves nők gyakran 60—70 éves férfiakhoz is férjhez mennek. A házasság, a család „népszerűségével” kezdtük — vagyis azzal, hogy ez az intézmény nálunk nincs válságban. A statisztikus is ezt igazolja: hiszen akik egyszer nálunk elváltak, illetve megözvegyültek, legtöbbször ismét megházasodtak. Nézzük például a 30— 34 éves férfiak újraházaso- dásának adatait! Ezer elvált és ezer özvegy férfi közül 313 özvegy és 363 elvált nősül meg évente. Vagyis ha pusztán mechanikusan nézzük a számokat, három éven belül mind az ezer magányos férfi ismét házasságot köt. Mégpedig úgy, hogy egyharmaduk ugyanabban az esztendőben megnősül! Nőknél már nehezebb a helyzet: ezer özvegyen maradt, vagy elvált nő közül ugyanebből a korosztályból egy évben 69 özvegy és 163 elvált köt ismét házasságot. A válásokról a Népességtudományi Kutató Csoport külön tanulmányt készített. Eszerint: a válások száma nem növekszik évről évre, viszont nem is csökken, hanem: ingadozik, Magyar- országon évente 15—20 ezren válnak el. Kőbányai György Apróhirdetések Asztalostanuiót felveszek. Széqsi aszta” los, Malom u. 20, (3230) Férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz betör;* eléMgyártási munkakörbe. a .szentendrei Betonárugyér. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Felvétel személyes Jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. (Szte. 64916) Fiatal gyermektelen tanárházaspár albérletet keres. Címet Kiadóba kér. (3227) Kórház és a Rigó útszakaszon elvesztettem fekete hernyóselyem kendőm és egy fekete gyászfátyolt. Becsületes megtalálója adja le Kórház utca 57. alá. (33238) Keveset futott Jawa 05 motorkerékpár eladó. Megtekinthető': tbc kórház Nyíregyháza, Kiss. Telefon: 12-40: (3214) Felújított üzemképes Tátra gépkocsi húszezerért sürgősen ^feladó. Purzsás Mihály, Vitka. (Msz. 119085) Tatabányai Szénbányászati Tröszt segédmunkásokat vesz fel. Bővebb felvilágosítást a megyei, járási és Városi tanács munkaügyi osztályai adnak. (3164) Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-meleg dauerét, hajfestését Marika hölgyfodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő utca 19. Telefon: 35-08. CF-es Trabant Combi 500-as megkímélt állapotban eladó. Pásztor, Ibrány, Gyógyszertár. (3211) Használt mosógép eladó. Vöröshadsereg út 2. szám. (33246) Azonnali belépésre keres szövőátképzős, női betanított munkás* férfi segédmunkás, elektroműszerész és takarító munkakörbe jelentkezőket a Hazai Pamutszövőgyár soroksári gyára, Budapest, XX. Soroksár, Marx Károly u. 294. írásos jelentkezés esetén lakást biztosítunk, kedvező bérezéssel. (Bp. 764) Elcserélném Sóstógyógyfürdő közelében lévő kétszoba, összkomfortos, mellékhelyiséges KIK lakásomat nyíregyházi kétszobás bérháziért. Cím a Kiadóban. (3229) 10 hónapos 180 kilós hízott sertés eladó. Holló utca 6- (33239) KERTÉSZETEK! VIRÁGBOLTOK! KERTÉSZETEK! Korongolt VIRÁGCSERÉP 10, 12, 14, 16, 19, 20, 21, 25 cm méretekben minden mennyiségben megrendelhető a Mátészalka és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet cserépüzeméből. Mátészalka, Szovjet hősök útja 7. sz. A Nyíregyházi Kertészeti Vállalat parképítési részlege 10—12 fős liubilios- brigádot felvesz parképítési munkára. Jelentkezés a vállalat központjában: Nyíregyháza, Bokréta u. 22. (x) AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK ÍVHEGESZTŐKET és egy fő ELEKTROMŰSZERÉSZT. Jelentkezés: Állami Mezőgazdasági Gépjavító Állomás főmérnökénél, Baktalórántházán. i (367) 1967. AUGUSZTUS 19-ÉN ÉS 26-ÁN különjáratot inclitunk a NYÍRBÁTORI ZENEI NAPOKRA Részvétéit díj 61,—Ft RÉSZVÉTELI DÍJBAN SZEREPEL: JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: augusztus 18., illetve 24. autóbusz költsége, Bővebb felvilágosítást az IBUSZ Irodában vacsora valamint a hangversenybelépő. Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 2. sz.