Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-08 / 185. szám
Sikeres őszi rajtot Tett a Spartacus Labdarúgó bajnoki mérkőzésekről A labdarúgó NB I vasárnapi mérkőzései közöl a Ferencváros biztosan szerezte meg a győzelmet, s egyben visszavágott a Győri ETO-nak az MNK-ban elszenvedett vereségért. Az Újpesti Dózsa Szombathelyen szerezte meg a két pontot, s ezzel a második helyet. Az Egri Dózsa a DVTK, a Dunaújvárosi Kohás z pedig Salgótarjánt győzte le hazai pályán. Jól kezdődött számunka a labdarúgó NB I B őszi idénye. A Nyíregyházi Spartacus idegenben győzte le a Kecskeméti Dózsát, s sokat érő két ponthoz jutott. A további mérkőzések közül kiemelkedik a Pécsi Bányász—Székesfehérvár találkozó, melyen a pécsi csapat 4:2-es győzelmet aratott. E mérkőzés azért is érdekes számunka, mert a Spartacus vasárnap épp a Pécsi Bányász ellen játszik majd a stadionban. A másik érdekesnek számító mérkőzésen a Fővárosi Autóbusz biztosan győzte le a Debreceni VSC-t, amely így négy ponttal leszakadva áll az utolsó helyen. Az IVB I eredményei Ferencváros—Győri Vasas ETO 2:0 (1:0). Népstadion, gollövő: Albert (2). Az FTC mindvégig irányította a játékot, s ilyen arányban is megérdemelten győzött. Újpesti Dózsa—Szombathely 3:1 (2:0). Szombathely, gollövő: Fazekas, Bene, Dunai, illetve Homolya. Az U. Dózsa csak jó teljesítménynyel tudta legyőzni a mindvégig lelkesen játszó hazaiakat Egri Dózsa—Diósgyőri VTK 2:1 (1:0). Eger, góllövő: Faliszek, Sárközi, illetve Horváth. Csak a nagy formában védő Tamás akadályozta meg a hazaiak nagyobb arányú győzelmét. Dunaújváros—Salgótarján 4:0 (3:0). Dunaújváros, góllövő: Végh (2), Mártha, Czigler. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelten győztek. NB. 1. Ferencváros 17 I. 15 2 43:10 32 2. Ujp. Dózsa 17 11 3 3 47:17 25 3. Vasas 17 11 3 3 32:17 25 4. Győri ETO 17 9 5 3 44:18 23 5. Diósgyőr 17 7 4 6 28:28 18 6. Bp. Honvéd 17 6 4 7 27:26 Ifi 7. Szeged 17 5 6 6 18:34 I« 8. Dunaújváros 17 5 5 7 21:25 15 9. Tatabánya 17 3 8 6 21:24 14 10. Pécsi Dózsa 16 4 6 6 16:19 14 11. Salgótarján 17 6 2 9 23:34 14 12. MTK 17 3 7 7 19 :26 13 13. Komló 16 5 3 8 22:37 13 14. Csepel 17 3 7 7 14:26 13 15. Szombathely 17 4 2 11 19:40 10 16. Egri Dózsa 17 2 5 10 15:28 9 Ny. Spartacus—Kecskeméti Dózsa 1:0 (0:0) Kecskemét, 1800 néző, vezette: Somlai. Spartacus: Hargitai — ' Csürke, Siska, Kaskötő, Papp, Aranyi, Gajdos, Ko- yacsics, Széles, Eszenyi, Sorbán. Edző: Palovecz Béla. Kecskemét: Gór — Oláh, Vincze, Menczel, Lantos, Dobó, Balatoni, Kiss II., Gogolák, Kasza, Rozgonyi. Edző: Titkos Pál. Változatos jó játék után az 5. percben a kecskeméti Kasza előtt nyílt gólszerzési alkalom, de tiszta helyzetből leadott lövését Hargitai szépen tisztázta, majd a védelem felszabadította a Spartacus kapuját Mozgalmas volt a játék — felváltva adódtak helyzetek a kapuk előtt, de a védelmek tisztáztak. A 36. percben megszerezhette volna a vezetést a nyíregyházi együttes. Szép támadás után Sorbán került gólhelyzetbe a 16-oson belül, Baktalórántháza— Vencseliő 2:0 (0:0) Baktalórántházán mintegy 300 néző előtt került sor a Kelet-Magyarország Vietnami Szolidaritási Kupa keretében a két termelőszövetkezeti labdarúgócsapat helyosztó, visszavágó mérkőzésére. A két csapat összeállítása, Baktalórántháza: Németh — Fodor, P. Nagy, Bárdi, Tóth II, Baksa, Jánvári, Antal. Urbán, "Virányi, Takács. Vencseliő: Hensper- ger II. — Tóth III. Bakó, Huszti, Kardos, Tóth I, Schmidt, Müller, Hensper- ger I, Fedor, Filetóth. Gólszerző: Jánvári (2). A két csapat mindvégig kitűnő játékot, sportszerű únér- kőzést vívott egymással, s a találkozó végén is sportbaráti szellemben vonultak le a játékosok. Mivel az első mérkőzésen Vencseliő 4:l-re győzött, így a Megyei TS elnöksége által felajánlott felszerelést elnyerte. A baktalórántházi együttes az MTS elnökségétől a kukában való helytállásáért egy futball-labdát kap ajándékba. amikor a hazai védők felvágták. A megítélt 11-esi Széles lőtte. Laposan helyezte sarokra a labdát, de eléggé gyengén rúgta meg, s így a bravúrosan vetődő Gór szögletre tudta nyomni. Szünet után sem változott lényegesen a játék képe; egyik csapat sem jutott jelentősebb mezőnyfölényhez. A hazaiak főleg Kiss II. révén veszélyeztettek, míg a nyíregyháziak ellentámadásainál Eszenyit Oláh néhány esetben csak szabálytalansággal tudta megállítani. A második félidő elején Széles jól irányított be, de kapu mellé lőtt. A 69. percben született meg a találkozó sorsát eldöntő nyíregyházi gól. Széles a baloldalon vitte fel a labdát, két védő között szépen játszotta meg Sorbánt. A nyíregyházi csatár beadni készült a balszélről. A védők és a csatárok is egyaránt beadásra mozdultak ki, s Sorbán pörgő magas labdája átszállt a tömörülő játékosok, s a meglepődött kapuvédő fölött, s a kapu bal sarkába csavarodott. 1:0 a Spartacus javára. A gól utáni első akció újabb meleg helyzetet teremtett a kecskeméti kapu előtt. Több ízben is kapura lőtték a Spartacus csatárai a labdát, s végül Gór csak parádés védéssel tudott szögletre hárítani. A hazaiak egyre hevesebb rohamokat vezettek, hogy megszerezzék az egyenlítő gólt. Az utolsó tíz percben érezhetően mezőnyfölénybe kerültek, de a Spartacus- védők fegyelmezett játékán, jól időzített közbelé- pésein kísérleteik meghiúsultak. A mindvégig kielégítő színvonalú mérkőzésen egyenrangú együttesek küzdöttek, s gólhelyzetek tekintetében is kiegyensúlyozott volt a játék. A Spartacus ezek ellenére is teljes mértékben rászolgált a győzelemre, hiszen játéka lényegesen tervszerűbb volt. Középpályásai mértéktartóan játszottak, nem mentek előre meggondolatlanul idejében fedezték a hazaiak kulcsembereit, s ugyanakkor jól indtották a csatárokat. A Spartacus csatárai ezen a találkozón lényegeken veszélyesebbek voltak, mint a hazai támadók, de a nyíregyházi védelem tagjai is jól játszottak, jól vontak falat a Dózsa csatárai elé. A Spartacusból Papp a mezőny legjobbjának bizonyult, de jól játszott Hargitai, Gajdos, Kaskötő és Aranyi is. A hazaiak közül Gór, Dobó, Kiss II. és Gogolák játéka dicsérhető. Somlai játékvezető végig kitűnően bíráskodott Az NB I B további eredményei: Fővárosi Autóbusz—Debreceni VSC 2:0, Pécsi Bányász—Székesfehérvár 4:2, Oroszlányi Bányász—Bp. Előre 2:0, Miskolci VSC—Ózdi Kohász 1:0, Ganz-MÁVAG—Várpalota 1:1. NB. L B. 1. BVSC 18 8 7 3 23:10 23 2. Pécsi B, 18 9 5 4 24:11 23 3. Oroszlány 18 9 5 4 36:19 23 4. Egyetértés 18 8 6 4 29:19 22 5. MAVAG 18 8 5 5 27:16 21 6. Székesf. 18 8 5 5 24:21 21 7. MVSC 18 8 5 5 16:18 21 8. Szállítók 18 9 2 7 26:18 20 9. Nyíregyháza 18 8 3 7 20:19 19 10. Dorog 18 fi 5 7 19:22 17 11. Bp. Előre 18 6 5 7 14:19 17 12. varpalota 18 5 6 7 18:26 16 13. Kecskemét 18 5 5 8 18:21 15 14. Budafok 17 3 9 5 10:16 15 15. Ózd 18 4 7 7 17:29 15 18. Ep. Spart. 17 6 2 9 20:23 14 17. Autóbusz 18 4 4 10 16:27 12 18. DVSC18 2 4 12 11:34 8 Atlétikai Kiss kitűnő szereplése Budapesten Kiss József, az NYVSC hosszútávfutója meghívottként részt vett szombat délután Budapest 25 kilométeres futóbajmokságán. A verseny a Kerepesi úti lakótelepen 1908 méteres körpályán, zajlott le, 19 indulóval. A nyíregyházi Kiss József négy körön át az élbolyban futott, majd a hatodik körtől kezdve fokozta az iramot, szépen ment el a mezőnytől, s versenyen kívül biztosan nyerte meg a színvonalas bajnokságot, 1:23:22,2 órás idővel. R béke és a barátság gondolata hatotta át a Szovjetunió népeinek 4. spartakiádfát Egri Gyula nyilatkozata A Szovjetunió népei 4. spartakiádjának moszkvai záróünnepségein a magyar sportot Egri Gyulának, az MTS elnökének vezetésével három főből álló küldöttség képviselte. Egri Gyula nyilatkozott az MTI-nek, és elmondotta többek között: — A Szovjetunió négyévenként sorra kerülő spartakiádjának most az adott különös jelentőséget, hogy a záróakkordot összhangba hozták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50 éves jubileumának ünnepségeivel. Az elsőrendű cél az volt: megmutatni, mit jelent a fél évszázad a szovjet sportéletben, egyben emlékeztetni arra is, hogy a testnevelési és sportmozgalom a szocialista emberré formálásnak is egyik eszköze volt. — Nem új megállapítás: a Szovjetunió a tömegsport területén az élen jár. A spartakiádot megelőzően 9 millióan teljesítették a különböző sportnormákat. Az egész ünnepség méltóan demonstrálta a békét, a szovjet sportolók hazaszeretetét, a nemzetközi barátságot, tehát teljes egészében megfelelt az olimpiai eszmének. — A versenyek lebonyolítása zavartalan volt és a döntők a szovjet sport újabb előretöréséről adtak bizonyságot. A szovjet spar- takiádon tapasztaltakból sokat tudunk majd mi is hasznosítani az Országos Sportnapok rendezvényéin. — A magyar küldöttséget mindenütt meleg baráti szeretettel fogadták. — Nagyszerű élményben volt részünk és valóban a testnevelési és sportmozgalom legmagasabb szintű kibontakozásának lehettünk szemtanúi a szovjet spartakdá- don — fejezte be nyilatkozatát Egri Gyula. Kézilabda NB II: Balszerencsés vereségek idegenben A Nyíregyházi Kinizsi NB Il-es női és férfi kézilabdacsapata egyaránt idegenben játszotta második fordulóbeli őszi bajnoki mérkőzését Mindkét csapatunk vereséget szenvedett ugyan, de vereségük egyaránt bal- szerencsés volt: a női együttes Miskolcon egészen rossz játékvezetésnek köszönhette, hogy nem szerzett pontot A férficsapat Budapesten a listavezető Vasas ellen egészen jól játszott, s mindössze egyetlen góllal maradt alul. M VSC—Ny. Kinizsi 6:4 (4:3) Miskolc, nőj mérkőzés. A találkozón a nyíregyházi lányok egészen jó játékkal lepték meg a hazaiakat, s előbb 2:0-ra, majd 3:l-re vezetett a Kinizsi. Ettől kezdve a játékvezető — aki egyébként borsodi volt — végig erősen nyomta a nyíregyházi együttest Minden akcióját lefújt, a hazaiak így végül két góllal megnyerték a mérkőzést, melyet bizony a játékvezető tévedései nélkül aligha sikerült volna. Érdekességként említjük meg, hogy a Kinizsi ellen nyolc 7 méterest ítélt a bíró, s a Kinizsiből hét ízben állított ki — egy alkalommal 5 percre — játékost. A hazai csapat ellen egyetlen büntetőt sem ítélt, s nem is állított ki közülük senkit. A Kinizsi góljait G. Nagy I (2), Nógrádi, Gutyás (i—1) lőtték. Vasas—Ny. Kinizsi 12:11 (7:9) Budapest, férfimérkőzés. Minden dicséretet megérdemlő játékkal kezdett a nyíregyházi csapat, s alaposan ráijesztett a hazaiakra* hiszen az első félidő közepe táján már 9:5-re vezetett a meglehetősen kapkodva játszó Vasas ellen, majd kétgólos vezetéssel zárta az első félidőt. Szünet után erősített a Vasas, t nagy küzdelem folyt a Pályán. A fővárosiaknak sikerült egyenlíteniük, majd a mérkőzés befejezése előtt másfél perccel a győztes gólt is megszerezték. A nyíregyházi fiúknak nem volt szerencséjük a végig izgalmas, kemény játékot hozó mérkőzésen. Az egyik pontot feltétlenül megérdemelték volna. Gólszerzők: Berényi I. (5), Be- rényi II, Babolcsi (2—2), Újhelyi I, Fekete (1—1). Kijelölték az osztrákok elleni labdarúgó válogatott kereteket Apróhirdetések A héten megkezdődik a magyar labdarúgó-válogatottak felkészülése az őszi nemzetek közötti találkozókra, mindenekelőtt a szeptember 6-i osztrák— magyar mérkőzésre. Megtörtént a keretek kijelölése és a csapatok közül az A, B és utánpótlásegyüttes szerdán, az ifjúsági csütörtökön előkészületi mérkőzést játszik. Az A-keret ugyanazokból áll, akik a tavaszi szezonban számításba jöttek, Albert sérülése miatt azonban a héten Mii fizd ioiő ? A totó 31 játékhetének teli találatos szelvénye: 1, 2, I, L 1, 1, L 1. 2, x, x, L x, 2. 13 találatot hat fogadó ért el, szelvényenkénti nyereményük 56 057 forint. A 13 ta- Lálatosok közül egy fogadó a plusz egy mérkőzés eredményét is eltalálta, nyereménye a jutalommal együtt 180 628 forint. 12 találatos szelvények szama 270 db, szelvényenkénti nyeremény 830 Ft 11 találatot 4226 fogadó ért el, szelvényenkénti nyereményük 53 Ft. 10 találatos szelvények száma 30 773 db, szelvényenkénti nyeremény tizennégy forint Valamennyi nyeremény a nyerményilleték levonása után értendő. Az ezer forinton felüli nyeremények kifizetésére augusztus 17- től, az ezer forinton aluliakéra augusztus 12-től kerül sor. nem szerepel a válogatott edzőmérkőzésén. Illovszky Rudolf szövetségi kapitány viszont meghívta Dunai 11-t, az Újpesti Dózsa csatárát. Az A-csapat szerdán Várpalotán 17 órakor játszik, a keret: Tamás, Géléi, Káposzta, Mátrai, Szűcs, Mészöly. Ihász, Mathesz, Gö- röcs, Rákosi, Molnár, Farkas, Varga. Bene és Dunai II. A B együttes Kisújszálláson szerepel, a keret: Geczi, Kenderasi, Bakos, Keglo- vich, Kovács I. (Tatabánya), Páncsics, Szucsányi, Juhász, Laczkó (Tatabánya), Bánkuti, Szőke, Puskás, Szurgent, Kál- már (Csepel), Varsányi, Katona. Az utánpótlás csapat az EVTK-pályán mérkőzik, a keret: Bicskei, Rothermel, Vellai. Gál (Diósgyőr), Horváth (FTC), Formaggini, Lázár, Tóth Gy, Konrád, Somogyi (Győr), Sárközi, Pusztai Fazekas, Németh M., Vidáts, Tóth K. Az ifjúságiak augusztus második felében Szófiában az olimpiai reménységek tornáján vesznek részt, ezután lesz bécsi vendégjátékuk. Jelenleg hatvan tagú a kereti KőmüveseKet, acso* kát, állványozókat, kubikosokat, kubikos brigádokat, férfi és nő segédmunkásokat ál landó és meghatározott időre felveszünk. Munkásszállást, napi kétszeri kedvezményes étkeztetést, különélést kedvezményes utazást, négyhetenkénti díjtalan hazautazást biztosítunk. Kereset teljesítmény alapján plafon nélkül. Jelentkezés: É. M. Középület.építő Vállalat munkaügyi osztályán. Budapest, VI., Rózsa Ferenc u. 107. KÉSZLETTORLÖDAS MIATT fűrészpor, gyaluforpács leszállíts!! áros mázsánként 5,— FT-ÉRT kapható a TUZEP VÁLLALAT fűrészüzeménél. Nyíregyháza, Debreceni űt vége. Azonnali belépésre keres szövőátképzős, női betanított munkás, férfi segédmunkás, elektroműszerész és takarító munkakörbe jelentkezőket a Hazai Pamutszövőgyár soroksári gyára, Budapest, XX. Soroksár, Marx Károly u. 294. írásos jelentkezés esetén lakást biztosítunk, kedvező bérezéssel. (Bp. 764) Jó állapotban lévő Warszawa eladó. Világos tanya. Hármas kilométerkőnél. Szilágyi János. (3148) XIII. Autójavító nyíregyházi szervizállomása Moszkva utca. Telefon: 35—67. rövid határidőre vállalja az összes személy- gépkocsi típusok Warszawa, Pick—Up, Zuk, Nysa, teher és míkróbusz, Barkas, Uaz, Gaz 51, tehergépkocsi típusok SZERVIZÉT, JAVÍTÁSÁT és n. szemléjét. Üj gépkocsik vevőszolgálati és garanciális munkáit rövid határidővel végezzük. Jó állapotban lévő 125-ös üzemképes CSEPEL. eladó. Pacsirta utca 18. (33161) Wartburg kiutalásomat elcserélném. Cím a Kiadóban. (x) Fekete Pannónia sürgősen, olcsón eladó. Mátészalka, Schönherz Zoltán út 51. (Msz. 119084) Dunakanyarban az épülő falumúzeumnál beköltözhető családi ház és gyümölcsös víkendtelkek eladók. Érdeklődni lehet: Bo- doki, Szentendre, Szé- kerék utca. (Szt. 64920) Férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz beton- elemgyártási munkakörbe a Szentendrei Betonárugyár. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. (Szte. 64916) 750-es BMV oldalmotor eladó. Csongor u. 32. (3138) Csehszlovák fehér sport gyermekkocsi újszerű állapotban el- ji adó. Körte utca 13. (33162) 1 Teljesen új állapotban lévő alig használt Berva motorkerékpár sürgősen eladó. Er- dekődni: Szakos Mihály, Nagykálló, Újsor tanya 15. szám alatt. (3141) Uj állapotban lévő kombinált bútor, Horizont tv sürgősen eladó. Toldi út 89. fszt. 1. (3147A Nyíregyházi Városi és Járási Rendőr- kapitányságra 2 női kerékpárt szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosok a fenti kapitányságon átvehetik. WARSZAWA SZEMEL YKOCSINAB garázst keresünk Ajánlatokat: Gépállomások Igazgatósága, Nyíregyháza, címre levélben kérjük. (31481 Kiskerekű VeluxWartburg kifogas állapotban eladó. Telefon : Mezőkövesd 17. (3132) Fényezett háromaj- 6s szekrény. kerek ohányzóasztal eladó, lorbanya. Elsőházhely 7. (33159)