Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-22 / 197. szám
N A P l O Új rendelkezés „R-‘-beszéígelés egész nap Uj rendeletet adott ki a posta vezérigazgatósága az ,,R'’ beszélgetésekről. Eddig a meghívásos telefonbeszélgetéseket csak reggel 9 óráig és délután 3 órától lelehetett igénybe venni. A posta vezérigazgatóságának új döntése szerint ezentúl a nap bármely szakában lehet kérni a meghívásos beszélgetést. Egyetlen kikötés csupán, hogy ez csak a nyilvános állomásokra vonatkozik, a szolgáltatást az előfizetők nem vehetik igénybe. Az új rendeletről a nyíregyházi posta még a napokban tájékoztatja a hivatalokat. Megérkezett Budapestre a mezőgazdasági kiállításra Ador, az ópályi tangazdaság borzderes tenyészbikája. Szedik a téli almát Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel járási vetélkedőket rendeznek a szocialista forradalom 50. évfordulója tiszteletére a megyében- A naményi járásban a járási vetélkedőt augusztus 20-án tartották meg, amelyen a kijevi újság tudósítója is részt vett. A vetélkedőn első Nagyvarsány, második Tarpa, harmadik Ilk lett. A csengeri járásban megkezdték a vetél foő elő- dötőinek lebonyolítását_ Több mint ezer szabolcsi mezőgazdasági szakember — kutató, tsz-elnök, agronó- mus, brigádvezető — vesz részt az Országos Mezőgazdasági Kiállítás szakmai bemutatóin. Üj takarmánykeverő berendezés szerelési munkálatait végzik a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat kisvárdai kirendeltségében. A hazai gyártmányú darabolóberendezést egy angol morzsázógép egészíti ki. Ezenkívül egy óránként 50 mázsa baromfitápot keverő elektromos vezérlésű félautomata berendezést már aktóber elején munkába állítanak. Tejfeldolgozó üzemet létesített a leveleki Dózsa Termelőszövetkezet. Négy község, Nyírtét, Apagy, Magy és Besenyőd tsz-eiből, háztáji gazdaságaiból 1800—2000 liter tejet vásárolnak fel naponta, s a fölözött tej nagy részét az állattenyésztésben hasznosítjákZárás Szegeden A Don Carlos vasárnap esti előadásával véget értek az idei Szegedi Szabadtéri Játékok. Elkészült a gyorsmérleg is — rekorderedményeket mutat. Az idei 17 előadást több mint 90 ezren tekintették meg (1965-ben 15 előadásnak 77 ezer, a múlt évi 16 előadásnak 77 946 nézője volt.) Az idei műsoron szereplő darabok közül a 'egtöbben a Mojszejev-együttest, a Don Carlost, a Cigánybárót tekintették meg. Hétfőn délelőtt munkások hada hozzáfogott 3 színpad lebontásához. A Magyar Sroclallsta Munkäspar Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztő bízott.-ág Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Dona u. 3. Tel.: ?0—00 Felelős kiadó: Farkas PáL Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Index szám : 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daiparl Vállalat. Nyíregyháza Dózsa György út 5. Felelős vezető; Holéczl István Augusztus 21-én, egye- lőre az állami gazdaságokban megkezdődött a télialma- szüret. A balkányi, keme- csei, fehérgyarmati állami gazdaságokban összesen mintegy 400 vagon fehér almát szedtek. Az alma exportálását e héten kezdik meg. n Az állami gazdaságokban idén az alma szedését könnyű alumíniumból készült szedőállványok könyNött a tsz-ek gépvásárlási igénye az elmúlt évhez képest. Az év első felében 48 millió forint értékben vásároltak különböző gépeket, a második fél évre több mint 30 millió forintos megrendelést adtak le az AGROKER-hezKékese fejlődését a községi tanács házának felújítása is jelzi. Több kilométer út építése után községfejlesztési alapból 240 ezer forintot most erre költenek. Óriási bálnát fogott a héten egy litván halászhajó. Az állat vastag bőrébe vésve több hajó nevét és dátumokat olvashattak. Magyarázat: a litván halászok évszázados hagyománya, hogy nem vadásznak bálnára, s ha mégis találkoznak vele, bevésik bőrébe hajójuk nevét, a találkozás napját, aztán szabadon bocsátják. Negyvenezer mázsa zölddohányt vettek át szárításra eddig a Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalatnál. Ez több, mint a tavalyi átlag. Szakemberek szerint a termésnövekedést nagymértékben az Antrakol nevű védőszernek köszönhetik. A „Táncdalfesztivál 67” hivatalos aktusai végére pont került. Az augusztus 20-án megtartott döntő lényegében rendet teremtett az elődöntők viharai után. A népszerűnek bizonyult zsűri lecsillapította a kedélyeket. A rangsorolás ez esetben nem tért el a közönség véleményétől, méltó helyére tette azokat a számokat, amelyek „díjképesek” voltak. Külön öröm, hogy Majláth Júlia két táncdala — hangsúlyozom nemzetközi színvonalú táncdala — olyan megbecsülésben részesült, hogy ez nyolc díjban jutott kifejezésre. A többi díjazott dal is a legjobbak közé tartozott. Jellemző, hogy a zsűri teljesen figyelmen kívül hagyta a Jöjj vissza hozzám kezdetű dalocskát, és amellett, hogy mellőzte, a rangsorolással befolyásolni tudnyítik meg. Uj eljárást vezetnek be az alma manipulálásánál is. Nyírmadán állítják üzembe a Budapesti Gépkísérleti Intézet zsalus osztályozó kísérleti gépét. A zsalus osztályozógépet, egyéb gyümölcsök feldolgozásánál már sikerrel alkalmazzák, a különböző osztályozó gépekkel szemben előnye, hogy pontosabb munkát végez, nem töri úgy a gyümölcsöt, az exportarány fokozható. 9 gépkocsit nyertek a szabolcsiak Az augusztus 19-én megtartott gépkocsi-nyeremény- betétkönyv sorsoláson megyénkből kilencen nyertek gépkocsit. Alábbiakban közöljük a szabolcsi nyertesek számait. Tízezeres betétkönyvek: 14 011 202 — Trabant Limousine 601, 14 011 780 — Trabant Limousine 601. ötezres betétkönyvek: 14 501 609 — Skoda 1000 MB de Luxe, 14 509 570 — Wartburg de Luxe 353, 14 512 384 — Z as tava 750, 14 516 299 — Trabant Limousine 601, 14 517 899 — Zastava 750, 14 519 918 — Trabant Limousine 601, 14 521 039 — Moszkvics 408. A nyertesek közül már ismert: Ferenc Miklós nyíregyházi lakos, aki Skodát nyert, Klepács Károlyné sóstói lakos Zastavát nyert, Csepei Tamás nagykállói lakos Trabantot nyert, Folyosói György újfehértói lakos szintén Trabantot nyert. Uj presszót építettek és adtak át Fehérgyarmaton. Az új fmsz szolgáltató üzem több mint félmillió forintba került. A régi presszó helyén vas-műszaki boltot rendeznek beta a közönség ízlését, véleményét is. Ha csak a döntőt nézzük, akkor valóban sikerről beszélhetünk. Kissé elmulasztotta a keserű szájízt, és ezen túlmenően a tanulságok levonását is elősegítette. Ezek között a legfontosabb : bebizonyította, vagy olyan zsűri kell, mely a könnyűzenéhez ért, vagy semmilyen. A másik tény, amiből okulhatunk: csak nemzetközi mércével mérhetjük a bemutatásra kerülő darabokat. A táncdalfesztivállal kapcsolatban számos levél érkezett a Kelet-Magyaror- szág szerkesztőségébe is. Ezek — a döntőt megelőzően többségükben a most kialakult sorrendet „tippelték” — kisebb nagyobb eltérésekkel. Jellemző, hogy a levelek általában a fiatal November 7-én, ünnepélyesen avatják fel a másfél millió forintos beruházással felépült csengeri szélesvásznú filmszínházat. Az új vetítőgépeket és egyéb berendezéseket már beszerelték. Ezekben a hetekben végzik a korszerű, hangszigeteléses belső burkolást. Öiabb csatlakozások | a tsz-szövetséghez Hét termelőszövetkezet tartott közgyűlést augusztus 18- án a fehérgyarmati járásban. A cégénydányádi Dózsa Népe, a kisnaményi Petőfi, a csaholci Zalka Máté, a vámosoroszi Petőfi, a kisszekeresi Előre, a nagy- szekeresi Petőfi és a zsaro- lyáni Uj Barázda Termelő- szövetkezetek tagsága ezeken a közgyűléseken határozott, hogy csatlakoznak a szat- már-beregi területi szövetséghez. A tiszalöki járásban kilenc termelőszövetkezet tartott közgyűlést, s ezeken a közgyűléseken kivétel nélkül úgy határoztak, csatlakoznak a szövetséghez. A csatlakozó termelőszövetkezetek: Tiszadada Kossuth, Tisza- dob Táncsics, Tiszaeszlár Győzelem, Kossuth és Petőfi, tiszalöki Kossuth és Petőfi, tiszavasvári Uj Idő és Zöld Mező Termelőszövetkezet. Kállósemj énben augusztus 20-án a Péterhalomtanyai tszcs tagjai tartottak közgyűlést, s úgy határoztak, hogy ők Is kérik tagfelvételüket a tsz-szövetséghez. Nagysikerű mezőgazdasági kiállítást rendeztek Tiszalö- kön augusztus 20-án. A tiszalöki járás 19 termelőszövetkezete vett részt a kiállításon. KISZ esküvőt tartottak 19- én, szombaton délután a Kisvárdai Községi Tanács házasságkötő termében. Az ifjú párt — Bessenyei Ferencet, a bútoripari vállalat szocialista brigádjának vezetőjét, és Rigó Mária Katalint — a KISZ-esek köszöntötték, — írja Egri Gábor levelezőnk. 214 ezer forintos kár Augusztus 4-i lapszámunkban túdósítást közöltünk a nyírvasvári tűzesetről. Nyírvasváriban augusztus 2-án hat porta minden gazdasági épülete leégett, s kárt okozott a tűz a termelőszövetkezeti épületekben is- Az Állami Biztosító kárbecslői megállapították, hogy a tűz martalékául 214 ezer 938 forint értékű gazdasági épület, termelési eszköz esett áldozatúl. A legnagyobb kárt Nyíri Mihály és idős Nyíri Miklós portáin mértek fel. Nyíri Mihály 71 ezer 335 forint, idős Nyíri Miklós 44 ezer 556 forint összegben szenvedett kárt. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják. és friss előadókat dicsérték és egyetlen egy se volt köztük, mely a teljesen mellőzhető műveket dicsérte volna. Székelyhídi Ferenc nyíregyházi üvegtechnikus például több fiatal nevében fejezte ki véleményét arról, hogy az elődöntők hangulata méltató lan volt a fesztiválhoz. A Táncdalfesztivál 67 jelezte, hogy a buktatók ellenére is tudunk nemzetközi viszonylatban jó muzsikával jelentkezni ebben a műfajban is. Vita volt és vita még lesz, hogy az idei fesztivál megfelelt-e minden várakozásnak. Legyen is, hiszen ezek az alkalmak segítik majd elő, hogy jövő évi hasonló rendezvény még jobban, még magasabb színvonalon szórakoztasson. <B. L.) A TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL A A HAB NAP 1967. augusztus 22, kedd Névnap: MENYHÉRT A Nap kél: 4 óra 48 perckor, nyugszik: 18 óra 45 perckor. A Hold kél: 19 óra 56 perckor, nyugszik: 6 óra 58 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 21,0 Celsius-fok. A nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Híres énekesek. — Termelés és piackutatás. — Megjegyzés az „üzemi titokról”. — Könnyűzene. Televízió Változó felhőzet Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb szórványosan előforduló átfutó esővel. Az élénk, helyenként erős északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. 17,58: Hírek. — 18,05 Faluról-falura, a Magyar Hirdető kisfilmje. — 18,15: Sírontúli szerelem. Csehszlovák rajzfilm. — 18,20: Jazz-iskola. Gonda János műsora. — 18,45: Üj könyvek. — 18,50: Ok is piacról élnek. Riportműsor. 19,10: Szibéria. A Magyar Tv kisfilmje. — 19,30: Esti mese. — 19,40: Parabola. — 20,00: TV híradó. — 20,20: Sellő a pecsétgyűrűn. Tv-film H. rész. — 22,00: Tv-híradó — 2. kiadás. Kossuth rádió Bratislavai tv 8,22: Táncmelódiák. — 9,00: A Gyermekrádió műsora. — 9,40: Népi zene. — 10,10: Weber: Euryanthe. Háromfelvonásos opera. — 12,57: Indiai költő művének zenés feldolgozása. — 13,13: Tánczene. — 13,48: A Munkásőrség központi férfikarának új felvételeiből. — 13,59: Operarészletek. — 14,20: Rádiójáték gyermekeknek. — 15,20: A kereskedelmi propagandáról. — 15,15: Henryk Szeryng hegedül. — 15,51: A Moszkvai Rádió műsora. — 16,16: Verbunkosok. — 16,37: Gazdasági újságíróké a szó. — 17,15: Filmdalok. — 17,22: Emil Gilelsz zongorázik. — 19,30: A Szabó család. — 20,00: Könnyűzenei híradó. — 20,50: Népi zene. —21,20: E. Schwarzkopf énekel. — 21,40: Szimfonikus zene. — 22,25: Henryk Szeryng hegedül. — 23,19: 17,45: Filmriport a Fóti Gyermekvárosról. — 18,05: Ifjúsági adás. — 19,00: Tv-híradó. 19,30: Utazó kamera. Szíria. 20,00: Menekülés a szélbe (csehszlovák film). — 21,05: Pablo Casals vezényel. — 21,55: Kulturális híradó. A nyíregyházi mozik műsora SZELES V ASZNÜ BÉKE MOZI: Augusztus 22-én: Széles változatban! A KALOZKAPITANY Színes, szélesvásznú francia —olasz—spanyol kalandfilm. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Petőfi rádió 12,30: Fúvószene. — 12,40: A Falurádió műsora. — 13,00: Zenekari muzsika. — 14,08: Szórakoztató muzsika. — 14,30: Szeberé- nyi Lehel karcolata. — 14,35: Balettzene. — 14,50: Kelemen Kata riportja Georgikon-napokról. — 15,00: Tánczenei koktél. — 15,45: Fiatalokról — fiataloknak. — 15,50: Részletek a Tosca-ból. — 16,05: Operettrészletek. — 16,17: A Rádió emlékkönyve. Móricz Zsigmond. — 16,36: Yehudi Menuhin hegedűi. — 16,55: A sport- riporter jelentkezik. — 17,00: Csúcsforgalom. — 18,10: Katonadalok. — 18,35: A Mátrai Csillagvizsgálóban. Riport. — Dixieland — dzsessz. — A Román Kultúra Hete. — Szimfónikus zene. — 21,00: Pillangó. Móricz Zsigmond kisregényének rádióváltozata. — 22,06: Könnyűzenei lemezújdonságok. — 22,26: Közép- és Kelet-Európa és az integráció. V. — 22,36: Népi zene. SZELES V ASZNÜ KERT MOZIS Augusztus 22-én: Széles változatban! A KALOZKAPITANY Színes, szélesvásznú francia —olasz—spanyol kalandfilm. Előadás kezdete: fél 8 óra. Pénztárnyitás: fél 6 órakor. GORKIJ MOZI; Augusztus 22-én: Szovjet filmakció keretén belül elfelejtett OS OK Árnyai Színes szovjet filmballada a szerelemről. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Augusztus 22-én: A BOKSZOLÓ Lengyel film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. 19,00: 19 22: 20,30: MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZELES V ASZNÜ MOZIJA: Azonnali belépésre* egyműszakos munkaidőben dolgozó vasszerkezeti lakatosokat, általános lakatosokat, férfi segédmunkásokat, női segédmunkásokat, továbbá kétmfi- szakos munkaidőben dolgozó esztergályosokat, marósokat, villany- szerelőket. A felsorolt szakmákra kezdő szakmunkások is jelentkezhetnek. Munkásszállás igénybevételére lehetőség van. Jelentkezés: ÉM. Építőgépjavító és Gépgyártó Vállalat 4. sz. Gyár, Budapest, X., Gyömrői út 63. Munkaügy. (Bp. 1448) FELHÍVÁS! „AUTOPRESS" kávéfőzők javítását ki zárólag szakszervizben az érintésvédelmi szabványok betartásával végeztessük. Ajánlatos garancia idő letelte után, időnként a készülékeket felülvizsgált atni. Szervizünkben díjmentes tanácsadást és felülvizsgálatot végzünk. Szükséges javítás, alkatrész pótlás hatósági áron történik. CÍM: AUTŐPRESS SZERVÍZ BUDAPEST XIII. POZSONYI U. 1, BUDAPEST XIII., FRANGEPÄN U. 77. felveszünk 226 kábitószerkereskedőt leplezett le a. római bűnügyi rendőrség hat férfi és egy női nyomozója — jelenti a berlini Wochenpost. — A nyomozás öt hónapig tartott. A rendőrnő miniszoknyába öltözött és ísv férkőzött a kábítószerkereskedők bizalmába, a detektívek pedig szakállt növesztettek és beatnikeknek álcázták magukat. A Szabolcs-Szatmár megyei MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT felvételre keres férfi segédmunkásokat Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Nyíregyháza, Acél utca 2 Nyíregyházi Sütőipari Vállalat kisvárdai és záhonyi üzemébe sütőipari szak és segédmunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet az üzemek vezetőinél.