Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-19 / 195. szám
Start januárban Közéleti aktivitás, társadalmi munka Városfejlesztés a lakosság javaslataira Különös sajátosságokkal színezi az idei gazdálkodást, hogy egyrészt jelentős „szellemi kapacitás” lekötésével elő kell készíteni és immár vállalati keretekben is kidolgozni az új mechanizmust — másrészt maradéktalanul teljesíteni 1967 gazdálkodási céljait. Arra talán utalni sem kell, annyira nyilvánvaló, milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz ez a két feladat; természetes, hogy a januári „starthoz” nemcsak az új gazdaságirányítási elvek pontos kidolgozására van szükség, hanem anyagi eszközökre, tartalékokra is, amelyeket részben az idei gazdálkodással teremtünk elő. Az esztendőnek már több mint fele eltelt és a tények arra mutatnak, hogy eddig sikerült eredményesen megoldani ezt a bonyolult feladatot. ,,1987 első fél évében a megye ipari termelése a múlt év azonos időszakához viszonyítva tovább növekedett. Tovább javult az ipart termékek minősége és az értékesítés színvonala mind a belkereskedelem, mind a külkereskedelem vonatkozásában”. így összegezi a megye iparát taglaló jelentés a változást. Csaknem ötven százalékkal többet exportáltunk, mint a múlt évben. Ugyanakkor a termelékenységet legjobban szemléltető egy főre jutó termelést tíz százalékkal többre teljesítettük. Tanulságos e tények tükrében utalnunk arra, hogy a múlt év végén vállalati körökben voltak bizonyos aggodalmak az idei gazdálkodással kapcsolatban. Sokan tartottak attól, hogy az átmeneti jellegű, már nem a régi, még nem az új haLENT dolgozik mán huszonhét éve a föld alatt Batta Gyula. Pincegazdaság. Ez éli az igazolványában 1949 óta, munkahelye egyszer sem változott. —- Jó hűvös van lent. Szeretek itt dolgozni. És nem is olyan fárasztó. Kár, hogy már csak két évem van a nyudíjig. ősz hajú, friss mozgású ember. Könnyedén szedi a lépcsőfokokat. A hordólabirintust úgy ismeri, mint a tenyerét. Ahogy végignéz rajtuk, szinte simogatja a hatalmas, fehér- csempés cementkádakat. — Tudja milyen szépek ezek? Olyanok belülről, mint egy hófehér szoba. Ez például... Kiemeli az ajtót, bevilágít. — 5400 literes. Már tisztítjuk a hordókat, készülünk a szüretre. Úgy néz ki, sok bor lesz. Aztán hívják a felszínre. Hordót kell tölteni. Felmegy, pár perc múlva zubog a bor. Egy óra múlva tíz teli hordót szállíthatnak. FENT minden más. A víztorony tetejéről a házak, az utcán a gépkocsik és az emberek apró dobozkáknak, gyufaszálaknak látszanak. — Szép innen a város. Drobni József csak egy hónapban egyszer teszi meg a 246 lépcsőfokos utat. Ellenőrizni jár. — Megnyugtató a látvány. Itt, 54 méter magasan még a levegő is más. Szinte harapni lehet. Csak a lépcsők! Fiatalnak számítom még magam, de én is tások zavarhatják a két gazdaságirányítási rendszer határesztendejének termelését. S ez bizonyos fokig érthető is, hiszen az 1967 évi gazdálkodást egész sor új motívum jellemzi — a szállítási szerződések rendszerének megnyúlásától a kötelező tervmutatók erőteljes csökkenéséig — miközben a gazdálkodás keretei alapjában véve a régiek. Mégis az első fél év most már bizonyító erejű adatai szerint, az átmeneti időszak körülményei közepette, nemcsak, hogy nem romlott, de javult a gazdálkodás. Különösen egy újabb keletű aggodalommal összefüggésben fontos aláhúzni ezt a tanulságot. Napjainkban tapasztalható bizonyos tanácstalanság néhány vállalatnál a jövő évi — most már: a reform keretében megvalósuló előirányzatok tekintetében. Miközben a vállalatok többsége saját reformtervei- nek gazdálkodási módszereinek kidolgozása közepette gondoséul előkészíti 1968 termelési, értékesítési feladatait is, másutt azt mondják; erre csak akkor lesz módjuk, ha a reformot a központi határozatok már minden részletében körvonalazták. Kétségkívül van igazság abban, hogy a jövő esztendőtől vállalati döntési körben kidolgozott és saját kockázatra érvényesített éves terveket ma még nehéz megalapozni, belső ösz- szefüggéseit, részleteit áttekinteni. Nyilvánvaló, hogy ameddig a gazdálkodást olyan lényegesen érintő intézkedések, mint például az új termelő árrendszer, nem jutnak el a vállalatokhoz, addig a jövő évi munka teljes részletességkifúlladok, mire felérek. A levegő megremeg, a villámhárítóról apró rozsdaszemcsék peregnek le. Léglökéses gép húz el a toronytól nem messze. A magasság majdnem azonos. — Hozzámnőttek a tornyok mondja. — Én építettem a dunaújvárosit, a kazincbarcikait, a tisza- vasvárit, a debrecenit és ezt Izgalmas munka volt. LENT a kútaknában a vfz hűti le a levegőt A föld felett most is harminc fokos meleg van. Drobni József „kétszintes” ember. Nemcsak fent, 54 méter magasan a víztoronyban, hanem a kútaknában is dolgozik. — Megtörtént, hogy lejöttem a toronyból, s egyenesen leszálltam az aknába. Persze ez nem olyan mély. Mindössze pár méter az egész. Különösen ilyenkor, nagy melegben szeretek itt dolgozni. Ha cseng a telefon, s beszól a KÖJÁL: valahol baj van a vízzel, Drobni József fogja a táskáját és megy. Megvizsgálja az akna berendezését. — Általában hamar megtalálom a hibát. A kiesés soha sem több pár óránál. Az aknában valóban hűvösebb volt. Kint tűz a nap. Drobni József siet. A város határában új létesítményt kell átadnia. FENT, a templomtornyokban, az óráknál nem dolgozik senki. Már évek óta egy vicc járja: „A katolikus templom órája a legmodernebb. A keleti oldal a moszkvai gél aligha határozható meg. De nem kevésbé nyilvánvaló az is, hogy — elsősorban a hagyományos üzleti kapcsolatoknak, a külkereskedelmi információkra, a folyó termelés tapasztalataira stb. alapozva — az 1968 évre szóló rendelésállomány feltöltése már megkezdhető. Az itt-ott tapasztalható várakozás bizonyos mértékig a reform bevezetésének mechanikus felfogását tükrözi; azt a feltételezést, hogy az új gazdaságirányítási rendszer — amikor a megjelent határozatok nyomán „teljessé” válik — egyszeriben és minden hatásában, gépiesen naptári időrendiséggel érvényesül majd, következésképpen: várni kell, amíg ennek minden részletfeltétele rendelkezésre áll. Valójában, ha január 1- től országosan és egyszerre lép is érvénybe az új mechanizmus, kétségkívül átszövi még az idei kapcsolatokra, rendelkezésekre közvetlen vállalati információkra, piaci hatásokra alapozott „hagyományos” gyakorlat Ez nem is lehet másként, hiszen természetes, hogy a két gazdaságirányítási rendszert nem választhatja el olyan vákuum, amely a hatások átmeneti „együttélését” kiszűrné. Az első fél év tanulságai alapján tehát jogos azt állítani ; ahogyan idén nem akadályozta az új mechanizmus előkészítése a folyamatos gazdálkodást, a kedvező eredmények elérését, a jövő esztendőben ez még kevésbé várható, hiszen akkor már széles körűen érvényesülhetnek a reform gazdálkodási elvei, módszerei. Végh János időt, a déli a nyugat-európai időt, a nyugati a havannai időt és az északi a tokiói időt mutatja. Csak a közép-európai időt, hová Nyíregyháza is tartozik, nem mutatja egyik sem”. A város többi toronyórája pedig egyszerűen: rossz. Telefon a VAGÉP órajavító részlegéhez: — Egy torony óra javítóval szeretnénk beszélni. — Nyíregyházán nincs. — Hol van legközelebb? — Hol? Hol is? Talán Szegeden. így egyelőre ott fent seki sem dolgozik. Horváth János Így mondja el Kertész Sándor: Mit szépitgessük, a kezdő szakmunkástól mindenütt idegenkednek a gyakorlottabbak, nem szívesen fogadják be őket a brigádok a megyei építőipari vállalatnál sem. Pedig valahol csak el kell kezdeni, nemigaz? Mégis elöntött a forróság, amikor közölték velem: „Most itt az alkalom, külön brigádban mutassák meg a fiatalok, hogy mit tudnak!” Engem szemeltek ki vezetőül és én az első pillanatokban majdnem rosszul lettem. Mert jó, jó, igaz, hogy jogosan méltatlankodnak a mellőzés miatt a srácok, meghogy most tényleg itt van a ritka alkalom, de mi lesz, ha leégünk? Akkor majd jönnek az idősebbek: na, ugye nektek csak a szátok jár. Belementem, lesz, ami lesz. Ez júliusban volt, tizenkettedikén, másnap — azt tartják, a tizenharmad;- ka nem a legszerencsésebb nap — már együtt vonultunk ki a munkahelyre tizenöten. Amikor megláttam a falakat, tudtam, benne Fél évvel ezelőtt, a tanácstagi jelölőgyűléseken 324 közérdekű bejelentést tettek Nyíregyháza lakói. A legközvetlenebb interpellációk zöme — mintegy 90 százaléka — építési jellegű igény és panasz volt. Az utak, járdák, csatornák ügyében 98 bejelentés hangzott el például. A városi tanácson kiszámították, hogy a lakosság által felvetett problémák teljes megoldása 260 millió forintot igényelne: ebből következik, hogy a panaszok orvoslása, az igények teljes kielégítése — az időközben felvetődő újabbakkal együtt — évek tervezési és Kivitelezési feladata lesz. A városi tanács vb a lakossági bejelentésekkel rendszeresen foglalkozik: az idei és a távlati városfejlesztési tervek készítésénél elsődlegesen figyelembe veszik a város mintegy hatvanezer polgárának kérését, véleményét. Villany 1,5 millióért, tanyai kutak A bejelentések közül számos közérdekű ügy megvalósult az első fél évben, vagy közel áll elkészülése^ hez. A Hazafias Népfront' városi bizottságának bejelentése alapján került a tanács fejlesztési tervébe három kút létesítése a külterületeken: a kutak 100—100 ezer forintos költséggel — az igények alapj an — iskolák előtt készültek el, s így azok a tanulók és a környező lakók ivóvízszükségletét biztosítják a Varga bokorban, Szarvas-szigeten és a Felsőbadurban. A külterületi lakosság leggyakrabban hangoztatott jogos igénye — a villany. Az elmúlt egy évben 26 kilométernyi hálózat épült, az idén másfél milliós költséggel folytatják a tanyai és külvárosi hálózatépítési munkálatokat. S még egy jó hír a város távolabbi részén lakóknak: az idén megkezdik a sóstóhegyi és a borbányai körzeti orvosi rendelők tervezését Megoldódik egy bujlosi gond Az utak és járdák építését sürgető közel száz lakossági bejelentések közül már az idei városfejlesztési tervben is jó néhány szerepel. Elkészült 300 ezer forintos költséggel a Színház vagyunk a „mély vízben”. A szobafestő — merthogy a mi brigádunk ilyen brigád — ha teheti, menekül az ütött, kopott, öreg faltól, mert azt kaparni, szappanozni, sózni kell, miközben repül az idő. Márpedig a megyei bíróság épületét nem tegnap húzták fel, s mi ide kerültünk, ahol most nagy renoválás folyik. Mit kezdünk mi itt? A tizenöt brigádtag életkora nem nagyon tesz ki háromszáz évet sem, én a 25 évemmel öregnek számítok, az egyéves segéd Holik Gyuri „menőnek” tekinthető. Pedig hozzá kell látni, csinálni, ahogy tudjuk, különben nincs kereset, s ráadásul kacagnának rajtunk. Elkezdtük. Ahol kényesebb volt a helyzet, oda küldtem Morauszki Jóskát, aki korábban az országos szakmunkástanuló versenyen második lett, ezért korábban is szabadult. Mondtam Holiknak is, aki nagyon komoly fiú, s a helyettesítőm, ha valahova hívnak, tartsuk szemmel a többit, nehogy elnaggyáz- zák a munkát Teltek a nautca burkolata, novemberben fejezik be a borbányai új település útjának építését, megépült a Sóstó körforgalmú útja, s épül a Déli Alközpont Makarenkó utcai útszakasza az Arany János utca és a Vécsey utca között. Gyalogjárdák építésére és felújítására 600 ezer forintot költ az idén a városi tanács. A bújtosi lakók régi panasza nyer orvoslást a Géza utcai járdaépítéssel. Járda épül ezenkívül a Tóth Árpád utca, a Bukarest utca térségében, valamint a Selyem utcán a Marx tértől a család utcáig. Uj járdát kap a Szilfa és a Vég utca is. Sóstó és villany rendőr Mind a megyeszékhely lakossága, mind az idegen- forgalom növekvő igéhyei alapján tovább fejlesztik a Sóstót. Az idén 1 millió 900 ezer forintot szavaztak meg a fürdőhely fejlesztésére. A fürdőkombinátban kereskedelmi pavilonok, zuhanyozó épület készült el eddig, s a napokban megtörténik az pok, dolgozgattunk. Ha ebédszünet volt, s körbeültünk valahol, kitört a fesztiválláz a táncdalokról. Mert azokat — festő örökség — nagyon szeretik a fiúk. Hal. lani kellett volna, mit rakott rá Csáki Gyuri a zsűrire, amiatt a 75 pont miatt! Persze, érméi sokkal fontosabb volt a munka. Mondom egyszer Banykó Palinak, itt ez az ajtó, lakkozd le. És megálltam a háta mögött. Múltak a percek, s a fiú csak állt, kezében az anyaggal. Amíg ott voltam mögötte, nem múlt el a lámpaláza. Bíztatni kezdtem, így meg így csinálja, s magára hagytam. Én mondom, a legkényesebb mester nagyítóval is nehezen találna hibát azon az ajtón... Csak bízni kell bennük, ez az igazság. Nekem külön tetszett, hogy nem húzogatták a vállukat, ha valahol újra kellett felrakni a festéket. Meg az is tetszett, hogy bár van egy kricsmi szemben a munkahellyel, se műszakban, se utána egyik sem tért be poh arazni. Egy-két hét új felvételi épület műszaki átadása is. Fejlődő járműparkunk és a biztonságos közlekedés sürgetően követeli a város legforgalmasabb keresztező- desének, az Állami Áruház előtti útszakaszoknak színvonalas közlekedés-irányítását: novemberre elkészül a „villanyrendőr”. A bejáró dolgozók és tanulók érdekében — a bejelentések alapján — öt autóbuszváró helyiséget építenek a külterületeken összesen mintegy 70 ezer forintos költséggel. Ezek közül egy már elkészült a felső- baduri útelágazásnál. Nyíregyháza lakossága — élve alkotmányos jogaival — állandóan figyelemmel kíséri városunk fejlődését, érzékeny szeizmográfként jelzi egyes kerületek, utcák, lakóközösségek igényeit, s hogy teljesebb képet adhassunk a Nyíregyházán élő állampolgárok közéleti aktivitásáról, hozzá kell ten- nük, hogy évről évre mintegy másfél millió forint értékű társadalmi munkával segíti a lakosság a közös cél — a város fejlesztésének — megvalósítását. Szilágyi Szabóiét alatt összeszokott a gárda* melyben Kaselák János a „benjámin” a maga 17 évével. Az Is az igazsághoz tartozik, hogy a főnökség nem hagyott magunkra bennünket: ha szólunk anyagért, szerszámért, küldik azonnal. Vagy ott van a Banykó esete. Mondta egy nap. ő be szeretne iratkozni a gimnáziumba. Ment a „vonal” a főnökséghez, kérjük, csinálják úgy a munkaidejét, hogy járhasson. Meg is tették, ősztől Banykó gimnazista lesz. Hanem megszeppentünk egy cseppet, ahogy hallottuk, kijön a műszaki ellenőr, megnézni, mit csináltunk. Tudtuk, az erre felkért Soltész Béla bácsi, a Tervező Iroda vezetője szigorú ember. Jött, végigjárta a termeket, szobákat. Amikor így szólt: „Ilyen tisztességes munkát régen láttam.” — majd kiugrottunk a bőrünkből. Én is éreztem, túljutottunk a tűzkeresztségen. Ennyi a történetünk. Most máshová, a tízszintes öntött házakhoz irányítottak bennünket, jó erőkre van ott szükség, sürget az átadás. Nekünk már az is elismerés, hogy ránk esett a választás. Angyal Sándoi Munkások fent és lent Készülnek a pettyes labdák a Nyíregyházi Gumigyárban. Képünkön: Mák Irén lakkozó. Hammel József felv. Jlásjah, mit tud to k !