Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-29 / 177. szám

A MAI NAP NAPLÓ 6, 11, 15, 38, 51 a lottó e heti nyerőszámai A július 31-én a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székházában megtartandó nyilvános havi tárgynyeremény sorsoláson a 29. játékhét szelvényei vesznek részt. Sok fiatal utazik ebben az évben külföldre a me­gyéből. A napokban indul­nak Hollandiába és Dániá­ba társasutazás keretében. Több helyen a gazdaság fedezi a költségeket, így Timku Máriát az Apagyi Állami Gazdaság küldi dá­niai tanulmányútra. A rakamazi Tisza-parton 160 ezer forintos költséggel épült meg a nyíregy­házi járás úttörőinek ál­landó táborhelye. Víz és villany teszi ké­nyelmessé a szép környe­zetben kialakított nyaraló­helyet, ahol állandóan telt ház van a nyári idényben. NÖISMKRGSÉNEK ruháit és ékszereit lopta el Kóka Bertalan 22 éves büntetett előéletű nyír­egyházi alkalmi munkás. A me­gyei bíróság jogerősen egy év szigorított börtönre büntette és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Szilárd burkolatú maka- dámutat építenek Méhtelek községben. A pénzügyi fe­dezetet a községi tanács biztosítja. Caracas: A legfelső vene­zuelai főbíróság alelnöké- nek 12 éves fiát Julio Qui- natana-t csütörtökön isme­retlen egyének gépkocsival elrabolták. A hírek szerint valószínűleg bosszúról van szó Albumok a Szovjetunió­ról. A következő tanévben a megye középiskoláiban és ipari tanuló-intézeteiben a diákok albumokat áliítanak össze, melyekben végigkísé­rik képekkel a Szovjet­unió ötvenéves történetét. A legszebb összeállítások­ból nagy kiállítást rendez­nek Nyíregyházán. BETÖRT ISMERŐSÉNEK LA- K.VSABA és ellopott p-gyoz-r forintot Pólyák Tibor 20 éves f'ombrádí lakos, alkalmi mun­kás. A pénz egy részét elitta, elszórakozta, a többit a rendőr­ség megtalálta. A megyei bíró­ság Polyákot jogerősen egyévi szabadságvesztésre büntette, amelyet szigorított büntetésvég- reliajtási munkahelyen kell le­töltenie. A köztigyek gyakorlásá­tól is eltiltották Polyákot két évre. Magyarorszag A Magyar Szocialista Munke . par Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00 Felelős kiadő: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési df) egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél Index szám : 25 05S. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom dalpari Vállalat. Nyíregyháza Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczl István Legelőket újítottak fel Csegöldön, Szamosbecsen, Szamossályi és Zajta köz­ségekben. A községi taná­csok istállótrágyázással, tár­csázással és gyomirtással tették jobbá a több, mint félezer holdnyi területet, a községfejlesztési alap ter­hére. A pol-beat fesztivál részt­vevőit is meghívta a KISZ megyei bizottsága az au­gusztus havi vezetőképző tanfolyamokra. 150 mező- gazdasági, üzemi, 150 ipari, kereskedelmi és hivatali ifivezető vesz majd részt a két turnusban megrende­zendő továbbképzésen. Fortuna a megyeien Jelentkeztek nyeremé­nyükért a 29. játékhét me­gyei lottónyertesei Kisvár­dán három négyes találat volt, amit egy háromtagú kollektíva nyert 9 szel­vénnyel. Jánkmajtison Or- szágh Zoltán nyert. Már régebben játszik három szelvénnyel. A nyertesek házépítésre fordítják a pénzt. KIPATTANT A SZIKRA — LE- EGETT A HÁZ. Nyírbogátou Mikó István Kossuth utca 30. alatti szalmatetejű épülete a ké­ményből kipattanó szikrától gyűlt fel. A nagyobb tüzet a helyi, a nyírbátori önkéntes, va­lamint a mátészalkai áilami tűzoltók akadályozták meg. Bővítették a villanyháló­zatot Komlódtótfaluban és Tyúkodon. Vezeték építését kezdték meg Pátyodon. Sza- mostatárfalván 300 méter építését tervezik még ebben az esztendőben. ALVÓ EMBER AKTATASRA- JAT lopta el a vonaton Nagy József többszörösen büntetett napkori alkalmi munkás. A rend­őrség felfigyelt gyanús viselkedé­sére. s a táska visszakerült gaz­dájához. A nyíregyházi megyei bíróság a visszaeső tolvajt jog­erősen egy év és két hónap szigorított börtönre büntette és három évre eltiltotta a köz­ügyektől. Az áruszállító motorke­rékpárral szerepel a me­zőgazdasági kiállításon a Nyíregyházi Vas- és Fém­ipari Ktsz. A Rakamazi Vegyes Ktsz kézi meghajtá­sú permetezőgéppel je­lentkezik. Az új termeKeic remélhetően sikert arat­nak. Hirosimában, az atomsúj­totta lakosok lakótelepén csütörtökön nagy tűz pusz­tított, amelynek következ­tében 170 család hajlékta­lanná vált, egy ember meg­halt, sokan égési sebeket és különböző zúzódásokat szenvedtek. Az atomtáma­dás sújtotta hirosimaiak lakótelepe a háború utáni években épült a Béke­park közelében. A lakótelep kunyhóiban jelenleg 3453 család él. A Magyar Rádió és Te­levízió országos vetélkedést hirdetett á forradalom 50. év­fordulójára. A megyében is megindultak a községi ve­télkedők, az üzemi ki mit tudok. A Szovjetuniót leg­jobban ismerők járási és megyei elődöntők után ke­rülnek a tv-kamerák elé. Kiváló a Bezosztája csiraképessége A megyei vetőmagfel­ügyelőségre naponta érkez­nek a minták a szabolcsi termelőszövetkezetektől. A vizsgálatok tapasztalatai szerint az idén még jobb a bezosztája búza csiraké­pessége, mint az elmúlt évben, sok helyen eléri a 96—100 százalékot is. A felügyelőség ólomzárolja a vetőmagvakat. Az őszi ár­pa minősége is nagyon jó. A beküldött mintákat egy héten belül vizsgálják és értékelik. Mind több ter­melőszövetkezet ismeri fel, hogy a felügyelőség mun­kája nagymértékben hozzá­járul korszerű és tudomá­nyos gazdálkodásukhoz. Kábelfejrobbanás oko­zott áramszünetet pénteken, 28-án délelőtt Nyíregyhá­zán, a Bethlen utcán. Meg­bénult a villamosforgalom is. A TITÁSZ szerelői azonnal a helyszínre siet­tek és egy órán belül el­hárították a zavart. Pályázatot hirdetett írá­sos anyagokra a Nyíregyhá­zi Vasszerkezeti- és Gép­ipari Vállalat KlSZ-szerve- zete a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére. A legjobb három művet dí­jazzák. A HÉTKÖZNAPOK GYÖNYÖRE címmel irodal­mi összeállítás hangzik el a fegyveres erők klubjá­ban Nyíregyházán augusz­tus 2-án. Ez alkalommal Vi­nokurov, Jevtusenko és Voz- nyeszenszkij verseit adják elő. HETI KÖNYVESPOLC: Barbu: A gödör (Európa), Bartha Imre: Klinikai cy- tologia (Medicina), Cucubic: Az ezüst öngyújtó (Reflek­torsorozat, Zrínyi Kiadó), Marx—Engels—Lenin a tör­ténelmi materializmusról (Kossuth Kiadó). A SZERDA ESTI ÉS CSÜTÖRTÖK hajnali ana­tóliai földrengés halálos ál­dozatainak száma — péntek délután közölt adatok sze­rint — 108-ra emelkedett. Kilencvenketten sebesül­tek meg. Tizenötszörösére emelke­dett a termelés tíz év alatt a Nyíregyházi ELEKTER- FÉM Ktsz-ben. A ktsz ez évi forgalma már megha­ladja a 30 millió forintot. ITTASAN VEREKEDTEK. Ko­vács Albert 23 éves és Szabó Sándor 20 éves büntetett előéle­tű papi segédmunkások ügy megvertek egy embert, hogy az állkapcsa is eltört. A nyíregy­házi megyei bíróság Kovácsot két, Szabót egy év börtönre bün­tette. Kovács Albertet a köz­ügyek gyakorlásától három év­re eltiltotta a bíróság, s elren­delte Szabó korábbi büntetésé- . nek végrehajtását is. Az ítélet j jogerős. 1 Június 14-én annyi szeszes italt fogyasztott Oláh János 26 éves tiszanagyfalui lakos, a ra­kamazi Győzelem Tsz vontató- vezetője, hogy még másnap reg­gel is ki lehetett mutatni a vé­rében. Reggel a tsz-telepről in­dult egy olyan vontatóval, ame­lyen még korábban nem ült. In­duláskor azonban nem győző­dött meg a vontató műszaki ál­lapotáról. Fékpróbát sem tartott, így fordulhatott elő, hogy tel­jesen üzemképtelen (!) fékkel közlekedett. Az első fuvarnál nem adódott rendkívüli forgalmi helyzet, nem kellett fékeznie. Már a második negyven mázsás fuvart vitte, amikor bekövetkezett a baleset. 25 kilométeres óránkénti se­196?. július 29, szombat Névnap: MÁRTA A Nap kel: 4 óra 17 perckor, nyugszik: 19 óra 23 perckor. A Hold kel: 22 óra 36 perckor, nyugszik: 12 óra 31 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete. 22,2 Celsius-fok. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: fő­ként nappali felhőképződés, né­hány helyen zápor. zivatar. Mérsékelt, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet 26—30 fok között. Kossuth rádió A múlt évben több mint negyedmillió forintot fize­tett ki kártérítésképpen az Állami Biztosító Szabolcs- Szatmárban a magán és szö­vetkezeti tulajdonban lévő gépjárművek kötelező sza­vatossági biztosítása alapján — tájékoztatta munkatár­sunkat Makai István, áz Ál­lami Biztosító megyei igaz­gatóságának szervezési elő­adója. — 1966-ban egész évben 188 káresetünk volt, s az idén az első fél évet 117 kár- bejelentéssel zártuk. A bal­esetek száma tehát növeke­dett: növekedett a kártérí­tésképpen kifizetett összeg is. — A járműtulajdonosok egy része idegenkedik a biz­tosításnak e kötelező formá­jától. Sokan nem érzik je­lentőségét, szükségességét. Akik idegenkedve fogadják a kötelező gépjárműbizto­sítást, azok általában a CASCO előnyeit sem értéke­lik. A kötelező biztosítás alapján annak a gépkocsi­bességgel haladt a Hunyadi ut­cán. Előzni akarta az úttest szé­lén kerékpározó Suller Mihály- nét. Már megkezdte az előzést, amikor látta, hogy a forgalom ezt nem teszi lehetővé. Jobbra rántotta a vontató kormányát és fékezett. A fék azobnan nem működött, így elgázolta a ke­rékpárost. Suller Minályné a helyszínen meghalt. A felelőtlen vontatővezetőt a nyíregyházi járásbíróság két e\ és hat hónap szabadságvesztésre büntette, amelyet büntetésvégre­hajtási munkahelyen kell letöl­tenie. Ezenkívül két évre eltil­totta a gépjárművezetéstől. Az Ítélet nem jogerős. (K. L) A nyíregyházi rádió j 18,00—19,00: Hétvégi mindenfé­le. — Szombat esti tánczene. j j Televízió 15,48: A Magyar Hirdető mű­sora. — 16,00: Vizek, halak, em­berek. Horgász-félóra. — 16,30: Régi szép idők. Zenés angol film. — 16,55: Hírek. — 17,00: Magyarország—Anglia női, férfi atlétikai verseny. — 18,00: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. — 18,45: Cicavízió... — 19,00: Beethoven hangverseny. Közve­títés Martonvásárról, az egykori Brunswick kastély parkjából. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: A föld­lakók dalai. Bemutatjuk a Ge­rilla együttest. — 20,40: Un­fair lady. — 21,20: Az érem minden oldala. Komlős-est. — 22,20 Tv-hiradó — 2. kiadás. tulajdonosnak a kárát térí­tik meg, akinek járművében a biztosított okozott kárt. A CASCO alapján pedig saját járművének kártérítését kér­heti a kötvény tulajdonosa. A közúti balesetek zömét idézhetnénk arra, hogy a bajban milyen jó segítség mind a kötelező, mind a CASCO-biztosítás. A közle­kedés' fekete krónikájából álljon itt erre néhány példa. Tóth János miskolci — volt tiszaeszlári lakos — mo­torkerékpárral elütötte Maczkó János tiszaeszlári la­kost. A baleset okozója, Tóth János helyett — kötelező gépjárműbíztosítás alap­ján — az Állami Biztosító fizetett az SZTK-nak 32 126 forintot Maczkó János beteg- ellátási költségei címén. Nyilánszky Mihály tiszar löki lakos személygépkocsi­jával nem biztosította Zagy­va Gábor motorkerékpárjá­nak az áthaladási elsőbbsé­get. Zagyva Gábornak mo­torkerékpárjavítás címén 320 forintot, keresetkiesés címén 2139 forintot, s a vasutasok társadalombiztosí­tási központjának 6828 forin­tot fizetett ki az Állami Biz­tosító. Ugyancsak levette a vállá­ról a kártérítés anyagi gond­jait az Állami Biztosító Grünstein Géza rakamazi la­kosnak, aki motorkerékpár­jával elütötte Szepesi László mádi lakost. A sérültnek fel- gyógyulásáig a múlt év no­vemberétől havi 820 Ft járulé­kot, az SZTK-nak 897 forin­tot fizet havonta a biztosító. A biztosító statisztikájá­ból megállapítható, hogy a legtöbb baleset decemberben, a legkevesebb márciusban és májusban történik. A köte­lező gépjárműbiztosítás az év minden hónapjában jó támasz a rászorulóknak. Szilágyi Szabolcs AZ IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÄLLALAT 85. SZAMÜ leértékelt áruk boltja (Nyíregyháza, Halászcsárda mellett.) ajánlja: ♦i SZÉPSÉGHIBAS MOSÓGÉP 1500,— Ft KERTI SZÉK 157,— Ft VIRAGDÉZSA (festetten) 50,— Ft MOCCA PRESSOGÉP 6800,— Ft GYERMEK SZERSZ \MKÉSZLET 7 — Ft IPARI SZIVACS 1 m2 234,70 Ft ELLENÁLLÁS EGYSÉG CSOMAG 5 — Ft KONDENZÁTOR egység csomag 10,— Ft REPÜLÖGÉPMODELL KIVÁGÓ 5 — Ft HOLDRAKÉTA KIVÁGÓ 10,40 Ft LAPOSFOG0 10,— Ft ALU. cső 8 mm « 86,40 Ft/kg KEMÉNY GUMILEMEZ 10,— Ft/kg RADIO AMATÖR FÜZETEK 1,— Ft-tól 8,— Ft-ig Rossz volt a fék — halálos gázolás I _ ' " ---* ­8,42: Operaariák. — 9,05: Az ide­gen tehén X. befejező rész. — 9,20: Az orvos a szívrohamok- rol. 9,2j: Dallal, tánccal a világ körül. — 10,10: Bruno Walter ve­zényel (ism). — 11,08: A haza­járó lélek. Jókai Mór elbeszélé­se (ism). — 11,33: Lemezek közt válogatva (ism). — 12,15: Ope­rettrészletek. — 13,02: Felhők, re­mények. Színi Gyula elbeszélé­se. — 13,17: Kamarazene. —13,45: Néhány perc tudomány. —13,50: Hírdetőoszlop. — 14,05: Ml tör­tént a héten a nagyvilágban ? — 14,20: Svéd Sándor énekel. — 15,15: Csak fiataloknak! —16,00: Hétvége. — 17,44: A rádió lemez­albuma. — 19,25: Cigánydalok. — 19,44: Közvetítés a József At­tila Színházból, Budapestről a Kaktusz Virága. Zenés vígjáték kétrészben. — 22,20: Táncdal­fesztivál, 1967. — 23,20: Táncol­junk! 6ratislavai tv 18,00: Üttörőhíradó. — 19,00-: Tv-híradó. — 19,45: A vadon bi­rodalma. — 20,10: Kenyér, sze­relem, fantázia (olasz film). — 21,40: Hazai és külföldi művé­szek műsora. A nyíregyházi mozik műsora SZELES V ASZNU BEKE MOZIS Július 29-én: TARTALÉKOS SZTÁR Magyarul beszélő NDK film­vígjáték. Előadások kezdetes fél 8« fél 7. fél 9 órakor. Petőfi rádió 12,30: Fritz Busch visszaem­lékezései (ism). — 13,16: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 13.31: Esztrádzene. — 14,08: Mezei cso­kor. — 14,50: Bogarasok találko­zója. — 15,00: Operettrészletek. — 15,15: Az orvos a szívroha­mokról (ism). — 15,20: Barokk muzsika. — 16,05: Puccini: Li- dércek. Kétfelvonásos opera. — 17,14: Előadás a „méregkeverő” Borgia családról. — 17,34: Nép­dalok. — 18,10: Közvetítés a Bp. Honvéd—Szombathely bajnoki mérkőzésről. — 18,45: Antal Gá­bor jegyzete. — 18,58: Táncda­lok. — 19,08: Hangverseny a stúdióban. — 20,25: Népi táncok. — 20,45: Közvetítés a Vasas— MTK mérkőzésről. — 21,15: Bé­csi Ünnepi Hetek 1967. GORKIJ MOZI: Július 29-én: ELET A KASTÉLYBAN M agyarul beszélő francia film vígjáték. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES V ÄSZNÜ MOZIJA: Július 29-én: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! botrány Olasz filmdráma. Előadások kezdetei fél 6 és fél 8 órakor. Több a jármű, több a baleset Jelentős kártérítést fizetett ki a biztosító A balsai Tisza-part, ahol augusztus 6-án rendezik meg a Nyíregyházi Sporthorgász Egyesület versenyét. Foto: Hódi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom