Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-28 / 176. szám

EGY ORSZÁGOS MUN­KA RÉSZEKÉNT a Magyar Tudományos Akadémia mun­katársai elkészítik a be­regi terület régészeti térké­pét. Ezek előmunkálataiként folynak a Gergelyiugornya környéki leletmentések. A műszaki intézkedési terv túlteljesítésével a ter­vezettnek csaknem kétsze­resét, 6720 forint munkabér­megtakarítást értek el, már az első fél évben a Vörös Október Férfiruhagyár nyír­egyházi üzemében. Hat új létesítmény Kékesén Kéttantermes iskola, két nevelői lakás épült és két közkutat fúrtak Kékesén a községfejlesztési alap költ­ségén — írja Hován Jó­zsef tudósítónk. — A kö­zeljövőben új tanácsháza épül itt 200 ezer forintos állami beruházásból. A külkereskedelem útján 29 500 párral több cipőt ér­tékesítettek a megye ktsz-ei 1967 első hat hónapjában, mint a múlt év első felé­ben. Tíz halfajtából 350 má­zsát fogtak az Alkotmány Szövetkezet halászai az év első felében. Ez a mennyi­ség 100 mázsával több a tervezettnél. N APIÓ^ Az egyenlőség egyenlősdi ? Névtelen levelet kapott szerkesztőségünk. Írója szemünkre veti, hogy milyen aránytalanságok vannak munkabérek és munkabérek között és hogy a mun­káshatalomtól egyenlőséget várt, nem pedi g ilyen kü­lönbségeket. Levelét azzal fejezi be, hogy nagyon jól tudja, hogy újságban erre nem fogunk válaszolni. Csa­lódást kell okoznunk levélírónknak, mert ha röviden is, ha kisiskolás módon is, de ime, most válaszolunk. A munkáshatalom egyik lényege, hogy egyenlősé­get biztosít az embereknek. Egyenlő lehetőségeket. Fel­számolta a vagyoni, születési kiváltságokat és minden ember szamára biztosítani igyekszik az azonos indu­lási feltételeket. Hogy mindenki munkája és tudása arányában részesüljön a nemzeti jövedelemből. Magá­tól értetődő, hogy aki többet tud adni a társadalom- nak, az többet is kap vissza. Ennek nem mond ellent az sem, hogy nem mindig és nem mindenütt érvényesül tökéletesen és igazságo­san ez az elv. Gazdasági életünk átrendezése, az új irányítási rendszer éppen azt célozza, hogy ez az elv jobban érvényesüljön. A nemzet összjövedelméből meg igazságosabban; munkájuk és képességük arányá­ban részesüljenek az emberek. Az új mechanizmus jogosan tételezi fel, hogy min­den egyes ember még jobban érdekeltté válik munká­ja és képessége fejlesztésében. Hogy tanuljon, maga­sabb ismereteket szerezzen, szorgalmasabban és job­ban dolgozzon és a közös, jobb munka eredménye­ként a magasabb összjövedelemből kérhessen és kap­hasson az eddiginél többet. O. N. A* országgyűlés 1967. jú­lius 12—14-i ülésszakának anyagát megjelentette a Kossuth Könyvkiadó. A ki­advány tartalmazza a Mi-, nisztertanács beszámolóját, Nyers Rezső, az MSZMP KB. Politikai Bizottsága tagjának felszólalását, Fock Jenő miniszterelnök vitazá­ró beszédét Bezosztája búzát vetettek az ősszel a rohodi terme­lőszövetkezeiben. Az ara­tás jó eredményt hozott: hol­danként 16 mázsát takarí­tottak be, s ez az előző évek terméséhez viszonyít­va rekordnak számít. A zavartalan áramellátás biztosítására az idén ösz- szesen 83 új transzformátort helyez el a megyében a TIT ASZ. AZ U.J TANÉVBEN 52 fiatal pedagógus — több­ségükben a debreceni egye­tem végzett hallgatói — kezdi meg oktató-nevelő munkáját a megye 25 gim­náziumában, szakközépisko­lájában és tehnikumában. Megjutalmazták a kisbojtárt A nyirkátai Rákóczi Ter­melőszövetkezet ;zetősége és az Állami Biztosító me­gyei igazgatósága táskará­dióval és 1000 forinttal ju­talmazta meg csütörtökön ifj. Bartha Jánost, a közös gazdaság kisbojtárát. A nagy bátorságot tanúsított kisbojtár július egyik viha­ros éjszakáján a villám- csapástól lángba borult ser- tésfiaztatóból 124 000 forint értékű, 31 vemhes anyako­cát mentett ki. Baltával verte szét a fiaztató bedró­tozott ajtaját, behatolt az istállóba és a lángtenger alól kiterelte az állatokat. ..MIT TUDOK A SZOV- JETUNIÓRÓl.?” címmel pá­lyázatot hirdetett hét köz­ség általános iskolásainak a kisvárdai fmsz. Több mint 1800 tanuló küldte be pá­lyázati írásait, s a legérté­kesebb dolgozatokat kötetbe tonlalva eljuttatták az MSZBT megyei elnökségé­hez. Gyermekszakorvosi, va­lamint körzeti orvosi ren­delő és váró épül Nagyha­lászban egymillió forintos beruházással. Az épületben helyet kap az orvosi lakás is — írja Kovács Tibor Mátészalkáról. Egészségügyi ház tervét készítik" Csengersima szá­mára. Közel egymilliós költséggel orvosi és védő­női lakások, rendelők épül­nek 1968-ban. Gumilabdából naponta Pipakiállításra készülnek. A dohányipar fennállásának 100. évfordulója alkalmából pipakiállítást rendeznek Deb­recenben, a Déry Múzeumban. A bemutatón látható lesz a Nemzeti Múzeum híres pipagyűjteménye is. A kézben tar­tott díszes tajtékpipa a XIX. századból való. (MTI foto — Maár Marianne felvétele) Szabolcs megyéből ket­ten vettek részt az MSZBT és az INTURISZT rendezé­sében a közelmúltban le­zajlott nemzetközi orosz nyelvi szemináriumon. Fenyvesi László, a Hazafias Népfront nyíregyházi járá­si bizottságának titkára és Terék Etelka a vásárosna- ményl gimnázium tanárnő­je Abrankovóban és Moszk­vában töltött három hetet. Két évvel ezelőtt 46 mil­lió forint összegű építési kölcsönt adott az OTP sza­bolcsi igénylőknek. Az idén év végéig előreláthatólag ez az összeg meghaladja a' 70 milliót. KERÉKPÁRT LOPOTT ÜJfe- hértón Papp János 38 éves, többszörösen büntetett bükönyi alkalmi munkás, s az alkatré­szekért kapott pénzt elitta. A nyíregyházi megyei bíróság Pappot Jogerősen 10 hónap szi­gorított börtönre büntette és egy évre eltiltotta a közügyektől. A Magyar Szocialista Munkaspár. Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkeszrö bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. S. Telefon: IS—70. 18—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat- Zrínyi Róna u. S. Tel.: 30—00 Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dü egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megye) Nyom­daipari Vállalat. Nyíregyháza Dózsa György üt 5 felelős vezető: Holéczl István kétezret gyártanak az Or­szágos Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárában. HETI KÖNYV VESPOLC: Mocsár Gábor: Fecskék és miatyánk (Magvető—Tisza- táj), . Gellert Gábor: Lázas nyár — 1944. március 19 — 1944. október 15 (Zrínyi), Anton Hykisch: Mähringben találkozunk (Bratislavai Ki­adó), Mark Twane: Elsie­tett ítélet (Európa), Kun Miklós: A színes fényképe­zés ABC-je (Műszaki), L. E. Beramek: Zajcsökkentés (Műszaki), I. N. Majszkij: Utazás a múltban (Gondo­lat). TEREBÉLYES LYCWM- FA növekszik a nyíregyhá­za református templom kén­jében. A ritka növény ide­genforgalmi érdekesség. A nyiregyházi fa nagyobb cs szebb, mint a debreceni, mely régen áll a turisták érdeklődésének középpont­jában. HAMIS TANÜVÁLLOMÁST tett a bíróság előtt S. Zoltán fiatal­korú, baktalórántházi lakos. A nyíregyházi járásbíróság a meg^ gondolatlan fiatalkorút öt hónap szabadságvesztésre büntette, amelyet szigorított büntetésvég­rehajtási munkahelyen kell le­töltenie. Az ítélet nem jogerős. Külföldi tudós vendége­ket vár Nyírbátor. A Deb­recenben megrendezésre kerülő nemzetközi spekrosz- kópiai kongresszus 150 résztvevője augusztus 9-én Nyírbátorba látogat, ahol a vendégek megtekintik a gyertyagyárat, valamint a község műemlékeit. Tiszte­letükre a község és a já­rás vezetői a múzeum lo­vagtermében adnak foga­dást. A fehérgyarmati népi ze­nekar képviselte megyén­ket és negyedik helyen vég­zett a Balatonbogláron kedden megtartott szövetke­zeti együttesek országos ver­senyén. Két utca kiépítése feje­ződik be szeptember végén Csengerben. Az 574 ezer fo­rintos költség felét a köz­ségfejlesztési alapból fede­zik. ÓPIUM a TYÚKÓLBAN. Kelet-Franciaországban egy parasztgazdaság tyúkóljában találták meg azt a 480 ki­logramm nyers ópiumot, amelyet a múlt hónapban Párizs környékén loptak el. A tolvajokat és bűntársai­kat őrizetbe vették. A jósvafői Porlyuk bar­langban, mely a Lófej for­rás völgyében van, százezer éves földi kuty nevű vak rágcsálók, a jelenleg Ázsia és Észak-Amerika területén található, úgynevezett füttyentő nyúl, jégkorszak­beli ló és más állatok csont­maradványaira bukkantak. A leleteket Budapestre szál­lítják, ahol az anyagot ren­dezik és a ritka állatcsonto­kat a Természettudományi Múzeumban kiállítják. Ezt vásárolja. NŐI KARTONRUHA 98,— Ft SELYEM ÉS VASZONKOSZTÜM 148,— Ft NŐI SELYEMRUHA 110,— Ft NŐI SELYEMBLÚZ 70—76,— Ft-ig NŐI MATLASZÉ PONGYOLA 185,— Ft FÉRFI BALLONÖLTÖNY 220—245,— Ft-ig FÉRFI VÁSZON MUNKÄS­NADRAG 102—111,— Ft-ig GYERMEK SHORT SZÍNES 37,— 46,— Ft-ig FÉRFI BALLONNADRÄG 98,— Ft NŐI SZOKNYA SZÖVET 98,— Ft Kapható az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 32-ES LEÉRTÉKELT ARUK BOLTJÁBAN Nyíregyháza, Bercsényi utca 2. sz. A MAI NAP 13í>I. július 28, péntek Névnap: SZABOLCS, INCE A Nap kel: 4 óra 15 perckor, nyugszik: 19 óra 25 perckor. A Hold kel: 22 óra 19 perckor, nyugszik: 11 óra 25 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 22,2 Celsius-fok. Szeles idő Várható időjárás ma estig: délnyugaton időnként felhösö- dés, máshol kevés felhő. Leg­feljebb egy-két helyen zápor, zi­vatar. Gyenge, napközben meg­élénkülő szél. A nappali felme­legedés kissé fokozódik. Várha­tó legmagasabb nappali hőmér­séklet 26—29 fok között. Kossuth rádió 8,22: Az idegen tehén. IX. rész. — 8,35: Operettrészletek. — 9,00: Osztrák írók elbeszélései. — 9,20: Szimfonikus táncok. — 10,10: Óvodások műsora. — 10,30: Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Né­pizene. — 10,59: 'Lottóeredmé­nyek. — 11,00: Bach: d-moll szvit. — 11,20: Műsormorzsák. Hangfelvételről: Uray Tivadar. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,02: Kereskedelmi automaták. — 13,17: Népi zene. —13,45: Ope­rettrészletek. — 14,30: Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 15,10: Gazdasági rentabilitás és műsza­kai fejlesztés. Orbán Attila írá­sa. — 15.15: Üzenetek. — 15,55: Csak öregeknek! — 17,15: Szim­fonikus zene. — 17,45: Fogadó­órán az igazgatónál. Asperján György riportja. — 18,00: Uj Zenei Újság. — 18,30: Hozzon egy dalt Budapestre! — 18,35: Népi muzsika. —19,30: Az ihlet pillanata. Heltai, Hamingway, Karinthy, Maugham írásaiból. — 20,48: Don Juan. Részletek az operából. — 21,30: A Nashwill Teens hangversenye a Kisstadi­onból. (hangfelvételről). — 22,25: Uj lemezeinkből. — 22,46: Népi zene. — 23,15: Zenekari muzsika. 0,10 Filmzene. Petőfi rádió 12,30: Ruszalka. Részletek Dvorzsák operájából. — 13,15: Chaplin — önmagáról. — 13,25: Chopin zongoraművek. — 14,08: Délutáni frissítő. — 14,40: Szün-1 idő és iskola. — 14,50: Opera­áriák. — 15,05: Táncdalok. — 15,19: Szántó Jenő műsora. 15,29: Zenekari muzsika. — 15,45: Só­lyom László karcolata. — 15,52: Operettdalok. — 16,05: Edit Piaf énekel. — 16,19: Hegedűmuzsika. — 16,30: Fátyol József klarinéto- zik. — 16,45: Fyvószene. —16,55: Simonyi Imre versei. — 17,00: ötórai tea. — 18,05: Látogatóban a Hajdúsági Iparműveknél. — 18,15: Operettrészletek. — 18,35: Prágai tavasz 1967. — 20,30: Nép­dalcsokor. — 21,10: Láttuk-hal- iottuk. — 21,30: Hangverseny stúdióban. — 22,00: Esztrádzene. — 22.30: A műszaki rés. Ádám György írása. — 22,45: Hangver­senynaptár. A nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hírek, események két megyéből. — Operettnyitá­nyok. — „...és önnek erről mi a véleménye?” — Legújabb leme­zeink. — Sport. T elevizió 9,30: Gyilkosság Rjverportban. Magyarul beszélő NDK bűnügyi film II—III. rész (ism.) (14 éven felülieknek). — 11,00: Telesport íism.) Bratislavai tv 18,15: Riport a második világ­háború nevezetes helyeiről. — 18,30: Katonák magazinja. — 19,00: Tv-hiradó. — 19.40: Esti szórakozás. — 20,40: Kisfilmek. — 21,10: Fúvószene. — 21,45: Kulturális híradó. — 22,15: A gipszszobor. Lengyel bűnügyi film. A nyiregyházi mozik műsora szelesvasznü b£KE MOZI: Július 28-án: TARTALÉKOS SZTÁR Magyarul beszélő NDK film» vígjáték. Előadások kezdete: fél 5* léi 7. fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Július 28-án: ELET A KASTÉLYBAN Magyarul beszélő francia film vígjáték. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor KORICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZELESVASZNÜ MOZIJA: Július 28-án: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! botrány Olasz filmdráma. Előadások kezdete: fél 6 és tél 8 órakor. Több az idén a vízi baleset Húszán veszítették életü­ket július 26-ig megyénk folyóiban és vizeiben. Töb­ben, mint az elmúlt évben, az egész fürdőszezon alatt. Ijesztően magas szám. Néhány, az idei tragikus esetek közül: Géberjén mel­lett a Szamosban mosott egy 20 éves lány. Megcsúszott, a vízbe fűlt, Tiszadobon egy 19 éves állami gondozott fiú tiltott helyen ugrott a Holt- Tiszába. Meghalt. A 11 éves Gallyas István Csarodán a homokkihordónál fürdött, belefult a vízbe. Tiszalökön a 20 éves Szebenszki János a Holt-Tiszába fulladt. Til­tott helyen fürdött Tivadar­nál Nyíri József. Az életével fizetett könnyelműségéért. A gergelyiugomyai strand ki­jelölt területét elhagyta két 16 éves fiú, Kállai István és Dénes László. Ittassak is voltak. Mindketten a vízbe fúltak. Bujon a Lónyai-csa- tornába fulladt egy fiatal­ember. Legutóbb Nagyvsr- sányban, Tiszalökön és Aranyosapátiban követelt áldozatot a folyó. Gondatlanság, felelőtlen­ség, virtuskodás. Ezek az okok fő jellemzői. Tiltott helyen ugrálnak a vízbe, nem törődve életükkel, ügyet sem vetve a leselkedő veszélyre. Rendelet szabá­lyozza pedig a fürdőhelyek kijelölését. A folyók és vadvizek mentén — ha van lehetőség rá — az illetékes községi tanács tartozik ki­jelölni alkalmas strandot. Ezen túlmenően köteles azt fel is szerelni. Csónakkal, mentőövvel, mentőruddal. A kijelölt hely közelében ál­landóan úszni tudó, felelős személynek kell őrködni. Sajnos, a megye területén elég kevés a kijelölt hely. Talán azért, mert a felsze­relés anyagi áldozatot kí­ván? Vagy egyszerűen ké­nyelmi szempontok miatt? Lényegesen kevesebb lehet­ne a halálos balesetek ^zá­rna, ha több, jól felszerelt kijelölt fürdőhely lenne fo­lyóink mentén. Ugyanakkor sokkal több gondosság várható el a szü­lőktől is. Az egyszerű fi­gyelmeztetés helyett szigo- rubb, a sajnos sok tragikus példával illusztrált intés lenne kívánatos. De felelős­séget lehet követelni azok­tól a felnőttektől is, akik látják a tilosban fürdőket, látják a gyerekeket, akik bizony könnyen feledkeznek el az elemi óvatosságról is. A közömbösségre nincs ment­ség. Húsz életet követeltek eb­ben az évben a folyók me­gyénkben. Fiatal életeket És a fürdőszezon még nem ért véget. Vajon hány tragé­diát rejtegetnek még az el­következő hetek? A rendé­szeti szervek ellenőrzései, a tanácsok gondossága, a ne­velés és ha kell, a felelős- ségrevonás sokat megelőz­het. Ebben a kérdésben nincs helye az elnézésnek. A számok bizonyítják, hogy az idén szaporodtak a víz- befulások. A szigorú rendel­kezésekkel, a neveléssel nemcsak a hátralévő hó­napokra teremthetünk ren­det, de a jövőre vonatkozó­an is sokat tehetünk a meg­előzés érdekében. <b) Szövetkezetünk könyvkötészete mindenféle könyvkötő munkát rövid határidő- re vállal. Megrendelés: Általános Fogyasztási él Értékesítő Szövetkezet, könyvkötészete Tiszává»- vári, Ady Endre út 6 szán* alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom