Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-25 / 173. szám

NAPLÓ Megérkeztek az első fényképfelvételek a kelet-anato- líai (Törökország) földrengésről. Hivatalos közlés szerint 68 halálos áldozat volt, 262 személy megsebesült. A hajlék­talanok száma megközelíti a nyolcvanezret, a földrengési övezetből 50 faluról még nem érkezett jelentés. Az elemi csapás legnagyobb mértékben Adapazari városát sújtotta. (MTI Külföldi Képszolgálat) Elhunyt Kassák Lajos Szombaton, 80 éves korá­ban elhunyt Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író és festőművész, a XX. századi avantgardista irányzatok legjelentősebb hazai nép­szerűsítője. A Magyar írók Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről később történik gondoskodás. Érsekújváron született, 1887. március 21-én. A fiatal vasmunkás hamarosan be­kapcsolódott a szakszerve­zeti, majd a szociáldemok­rata mozgalomba. Első ter­se 21 éves korában jelent meg. 1915-ben megindította Tett című, híressé vált folyóira­tát, amely rövidesen a há­borúellenes és az új for­mai kifejező eszközöket ke­reső fiatalok fóruma lett. Kassák részt vett a Ta­nácsköztársaság előkészíté­sében, bukása után börtön­be került, majd Bécsbe emigrált, és az ottani avant­gardista csoport vezetője lett. Ebben az időben kez­dett festeni is. 1926 őszén hazatért, és megindította a Munka című folyóiratot. A felszabadulás után újult erővel kezdett dolgozni: szerkesztette a Kortárs cí­mű folyóiratot és sorra je­lentek meg új regényei, ver­seskötetei. Munkásságáért 1965-ben Kossuth-díj*cl, életművéért pedig az idén a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Villanyhálózat-bővítést másfél kilométer hosszan végeztet az idén Pátyod Községi Tanácsa. A költsé­geket — 138 ezer forint ér­tékben — községfejlesztési alapból fedezik. Korszerűsítik a záhonyi lakótelep utcáit. A nagyrészt már elkészült munkákra mintegy öt és fél millió fo­rintot költenek. A Magyar Szocialista MunKa,.pai Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi nona u. 8. Telefon: 16—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megye! Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. S. Tel.: 80—00 Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetést díj egy hőnapra: 12 forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daipari Vállalat Nyíregyháza Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczi István Igazi nyár! Tizenegy nap 30 fokon felül, magas páratartalom Vietnami műszakot tartott vasárnap a tiszadadai Vörös Csillag Termelőszövetke­zet KISZ-szervezete. A búza rostálását végezték a fiatalok, mellyel hozzájárul­tak a tsz betakarítási mun­káinak mielőbbi elvégzésé­hez, a munkáért járó pénz­összeget a vietnami nép megsegítésére ajánlották fel — írja Marsai Miklós ag- ronómus. Ez évben megkezdik és jövőre tízmillió forint érté­kű munkát végeznek el a Nyíregyházán épülő, új ke­nyérgyárnál. A napi több, mint 400 mázsás kapacitá­sú üzemet — terv szerint — 1970-ben adják át ren­deltetésének. A duplájánál is több, 50 ezer forint értékű drótfonatot készített a tervezettel szem­ben a lakosságnak a Nyír­egyházi Vasipari Ktsz az el­múlt fél év alatt. Magán gépjármű vezetés­ből 72-en vizsgáztak vasár­nap és hétfőn a KPM Au­tóközlekedési Tanintézet nyíregyházi vezetőképző is­kolájában. Kövezik a község közpon­ti terét Csengerben. A járá­si székhely — községfej­lesztési alapból — 150 ezer forintot fordít a szeptember végére befejeződő munkák­hoz. A KPM Közúti Igazga­tósága is hozzájárul a költ­ségekhez. Lakással ellátott orvosl­ás egészségügyi védőnői ház tervrajzát készítteti el Tyúkod község. Építéséhez a jövő évben kezdenek 400 ezer kofa alapból és állami támogatással. Tanszerekkel és tízóraival segítik rendszeresen a tsz- ek, az fmsz-ek és a sütő­ipar az anyagi nehézséggel küzdő általános iskolásokat Dombrádon, Kisvárdán és Tuzséron. Terven felül adtak át öt­ven kalapácsos darálót és 25 burgonyakiszántót a nyíregyházi gépjavító dol­gozói az első fél évben. Július 4-én a délelőtti órákban Gödöllőn, a fel­ügyelet nélkül hagyott 5 éves Ignácz Dorottya és húga a 4 éves Orsolya szü­leik lakásának udvaráról ismeretlen körülmények között eltűntek. Július 15-én az esti órákban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kísérleti tangazdaságának búzatáblájában aratás köz­ben rátaláltak a két gyer­mek oszlásnak indult holt­testére. A rendőrség igaz­ságügyi orvosszakértő be­vonásával folytatta a vizs­gálatot, s megállapította, hogy a gyermekek bűncse­lekmény áldozatai. A rend­őrség széles körű nyomozást folytat a tettes, illetve a tettesek kézrekerítésére. Az elmúlt években a nya. ralók, kirándulók, strando­lok sokszor panaszkodtak, hogy nincs is igazi nyár. Valóban néhány napig tar­tó kedvező időjárás után következett az eső, zivatar, lehűlés. Nos, úgy látszik a természet pótolni akarja ko­rábbi mulasztásait, s gon­doskodott igazi . nyárról. Hogy mennyire igazi, íme néhány adat. A múlt év júliusának át­lagos napi középhőmérsék­lete 20,1 Ceisius-fok volt. A hőmérő higanyszála egyet­len napon, pontosan július 5-én emelkedett 30 fok fölé. Az idei július összesített adatairól még nem tudunk beszámolni, hiszen egy hét hátra van a hónapból. Any- nyi azonban biztos, hogy az átlagos hőmérséklet jóval magasabb lesz, mint 1966- ban volt. Az időjelző állo­máson már 11 olyan napot jegyeztek be júliusból, ami­kor harminc fokon felüli értékek alakultak ki, Leg­melegebb volt 15-én. Ekkor 32,9 fokot mértek. Nemcsak a melegtől szen­vedünk, hanem a magas pá­ratartalomtól is. S ha nincs egy kis szellő, ez szinte el­viselhetetlen. A száraz me­leget jobban túri a szerve­zet. Vasárnap délben pél­dául 43 százalék volt a le­vegő páratartalma. Este hét órakor a hőmérséklet még mindig 29,2 fok volt, a pá­ratartalom viszont 50 száza­lék fölé emelkedett. De mi ne szóljunk semmit, mert ugyanekkor Budapesten 7(J százalék volt a levegő pá­ratartalma! Tegnap délben 37 százalék páratartalmat mértek, s tekintve, hogy egy kis szellő is fújdogált, nem szenvedtünk annyira, mint vasárnap. És hogy még meddig tart a trópusi meleg? Valószínű, hogy megvárja a dinnye­érést... (b. f.) A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom tiszteletére indított jubileumi verseny eredményeként több, mint egymillió forintos tervtúl­teljesítést értek el az első fél év során a Nyíregyházi Közúti Üzemi Vállalat dol­gozói. Meggyorsítják a vízbe­kötéseket Nyíregyházán. Ennek érdekében — az il­letékes szervek bevonásával — bizottságot alakítottak, amely kéthetenként bírálja el a beérkező kérelmek sorrendiségét, illetve állapítja meg a kivitelezés időpont­ját. Társadalmi munkában végzik el az üzem udvará­nak betonozását Kisvárdán a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat IV-es számú sütö­déjének dolgozói. Társadalmi ösztöndíjjal 440 fiatal képzését segítik elő a megyében a mezőgaz­dasági üzemek. Az ösztön­díjak révén a szakemberel­látottságot tekintve Sza­bolcs-Szatmár néhány év múlva eléri a legjobb me­gyék színvonalát. A jonatánalma márká­ját formálja meg virágból és ezzel a megyei jelleget kifejező kompozícióval vesz részt a Debrecenben meg­nyíló országos virágkame- válon a Nyíregyházi Kerté­szeti Vállalat. VASÁRNAP 135 éves ko­rában elhunyt Anita Rojas, Argentina legidősebb asszo­nya. Hat fia, 34 unokája, 18 dédunokája és 8 ükunoka gyászolja. Segély címén 96 ezer fo­rintot folyósítottak tagjaik­nak az első fél év során a megyei biztosítási és önsegé­lyező csoportok. A csopor­tok által szervezett rendez­vényeken több, mint hatez­ren vettek részt. Négy négyes a lottón me­gyénkben. A lottó 29. játék­hetén megyénkben 4 fogadó ért el 4-es találatot. A nye­remény összege egyenként 86 201 forint. A nyertesek személye egyelőre ismeret­len. A nyertes szelvények közül egyet postai úton hoztak forgalomba, míg 3-at Kisvárdán értékesítettek. Ezzel a megyei nagy nye­remények száma 60-ra emelkedett Sikeres vasárnapi munka Kisvarsányban Vasárnap — a községi ta­nács és a tsz vezetőségének szervezésében — egész napon át dolgoztak a falu lakói. A jól szervezett va­sárnapi munka eredménye­ként az Uj Élet Termelő- szövetkezetben 15 holdon aratták le a búzát, ahon­nan 275 mázsa szemet taka­rítottak be. Ugyanakkor negyven kézi kaszás már hajnalban megkezdte az ét­kezési borsó aratását és negyven tsz-tag a pillangós takarmány betakarításánál dolgozott. A községben is munkával telt a vasárnap. A lakók a Kossuth utcai járda építé­sénél tevékenykedtek és a nap folyamán 120 méter hosszan fejezték be a mun­kát. A nyári holtszezont ki­használva, megkezdték az épületek és gépek karban­tartását a Nyíregyházi Húsipari Vállalatnál, mely­re 300 ezer forintot fordíta­nak. Községfejlesztési terv ké­szül el 1970-ig a fehérgyar­mati járás tíz, községében — Tunyogmatolcson, Tisza- becsen, Panyolán, Szat- márcsekén, Kölesén, Jánk- majtison, Csaholcon, Kisar- ban, Vámosorosziban és Ti- szakóródon. Szakadékba zuhant egy autóbusz Egy halott, sok súlyos sebesült A Putnoktó! Miskolcra tartó menetrendszerű autóbusz vasár­nap délelőtt az aggteleki bar­langtól néhány száz méterre sza­kadékba zuhant. A gépkocsive­zető szerint a fék nem műkö­dött, s a hatalmas autóbusz, melyben — az eddigi megállapí­tások szerint — 28 utas tartóz­kodott, a lejtőn áttörte a fehér útkorlátot. Szerencsére a hegy­oldalban levő fák fékezték a zuhanását és így a 35—40 méte­res szakadék helyett az autó­busz 10—12 méternyit esett lefelé. Az eddigi jelentések szerint az autóbuszkatasztrófának egy ha­lálos áldozata van: Farkas Györgyné 37 éves háztartásbeli, aki Putnok-Bányatclepről uta­zott Aggtelekre férje meglátoga­tására. A miskolci megyei kórházból Baranyai Margit ápolónő el­mondta, hogy nemrégen hozták ki a műtőből az autóbusz sofőr­jét, a Jósvafőn lakó Kaszina Lászlót, aki súlyosan megsérült a lábán, de állapota nem életve szélyes. Miskolcon délután 4 órakor kezdte meg dr. Szendi Horváth Imre, a karján és a lábán sú­lyosan sérült Kovács Lászlóné operálását. A kórház baleseti ambulanciáján, még két férfit és egy nőt részesítettek orvosi el­látásban, majd a lakásukra szál­lították őket. A könnyebben sé­rülteket a baleset helyszínén lát ták el a mentőorvosok. A Borsod megyei rendőrfőka­pitányság megkezdte a vizsgála­tot annak megállapítására, mi okozta a balesetet. Az autóbusz kiemelése is folyamatban vám* A MAI NAP 1989« július 25, kedd Névnap: JAKAB A Nap kél: 4 óra 12 perckor, nyugszik: 19 óra 28 perckor. A Hold kél: 21 óra 37 perckor, nyugszik: 8 óra 05 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 22,1 Celsius-fok. A nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Esztrádzene. — Ok­tóber tiszteletére. — Brigádíotó. — Színes muzsika. Meleg idő Várható időjárás ma estig: időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. Kossuth rádió 8.22: Az idegen tehén (VI.) — 8,35: Liszt: Magyar fantázia. — 8,53: A Gyermekrádió műsora. — 9,33: Népdalok. — 10,10: Folyó- parton. Torna Adám elbeszélése. — 10,25: Leo Slezák énekel. — 10,45: A nyári hőhullám előre­jelzéséről. — 10,55: Fő a vendég. Zenés játék két részben. — 13,24: Délutáni muzsika. — 13,50: Ve­télkedő gyermekeknek. — 15,10: Gazdasági rentabilitás és szo­ciális juttatás. Orbán Attila írá­sa. — 15,15: Beethoven: Á-dúr szonáta. Pablo Casals gordonká­ik. — 15,45: Gazdasági újság­íróké a szó. — 15,50: Táncdalok. — 16,11: Mendelssohn: á-moll szimfónia. — 16,44: A kékszemű Dávidkáné (X. rész) — 17,15: „Debrecenbe kéne menni!” — vetélkedő. — 17,45: Chopin mű­vek. — 18,00: Gazdasági maga­zin. — 18,29: Könnyűzenei hír­adó. 19,30: A Szabó család. 20,00: Mozart: Figaró házassága. Négy- felvonásos opera. Közben: 20,35: Könyvszemle. — 22,54: Népdalok. — 23,26: Bartók: I. hegedű-zon­goraszonáta. — 0,10: Sanzonok. Petőfi rádió 12,30: Balettzene. — 13,15: A fa­lurádió műsora. — 13,35: Jose Arzamendia énekel. — 14,08: Ko­vács Dénes hegedül. — 14,20: Doris Day énekel. — 14,35: Falu­si percek. — 14,40: Három kerin­gő. — 14,55: Fiatalokról — fiata­loknak. — 15,00: Tánczenei kok­tél. — 15,45: Operaáriák. — 16,05: Mai témák — mai dalok. Már­kus László énekel. — 16,15: Vi­lágirodalmi mozaik. — 16,30: Da­lok. — 16,50: Van 10 perce szá­munkra? Kapusi Rózsa riportja. — 17,00: Csúcsforgalom. — 18,10: Hanglemezgyűjtők műsora. — 18,30: Történész szemmel Bécs- ben. Dr. Benda Kálmán riportja. 18,55: Operettekből. — 19,15: Az olasz rádió felvételeiből. — 20,30: Népi zene. — 20,57: Ember szüle­tik. Gorkij elbeszélése. — 21.27: Grófé hangverseny. — 22,00: Sólymos Péter zongorázik. — 22,20: Tánczene. * eievizic 18,05: A Magyar Hirdető mű­sora. — 18,15: — A gyógyszerfo­gyasztásról. Egészségügyi kis- film. — 18,45: Uj könyvek. — 18,50: Vitis Tokayensis. Magyar kisfilm. — 19,05: Dávid. Kisfilm Vietnamról. 19,20: Előjáték. Kis játékfilm. — 19,30: Rubel, forint, dollár... A devizagazdálkodás új módszeréről. — 19,50: Esti mese — 20,00: Tv-hiradó. — 20,20: A pénz komédiája. Zenés szatiri­kus műsor. Részletek az Irodalmi Színpad előadásából, felvételről. 21,55: Permi fafaragások. Szov­jet kisfilm. — 22,05: Tv-híradó 2. kiadás. óratistavai tv 18,20: Gyermekműsor. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Rejtvénymü- sor. — 20,00: Kincsek szigete.: Isla de Pinos. — 21,00: Vidám összeállítás. — 21,45: Riportíilm. A nyíregyházi mozik műsora SZELES VASZNO BEKE MOZI: Július 25-én: Széles változatban! EZEK A FIATALOK Üj zenés magyar film. Előadások kezdete: fél 8» fél 7. fél 9 órakor SZELESVASZNI) KERTMOZIi Július 25-én: Széles változatban! SZÓLÍTSON ügy vednek Színes francia film vígjáték Előadás kezdete: este a óra­kor. oénztárnyitás 6 órakor. GORKIJ MOZI: Július 25-én: BŰNTÉNY A LEÁNYISKOLÁBAN Bűnügyi kaleidoszkóp. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLES VASZNÜ MOZIJA: Július 25-én: FOLYTASSA COWBOY Színes, magyarul beszélő an­gol filmvígjáték. Előadások- kezdete: fél 6, é* fél 8 órakor. TERMELŐSZÖVETKEZETEK! ÁLLAMI GAZDASAGOK! Érdemes szerz ődést kötni: őszi káposztarepcére Magas átvételi ár: 520,— Ft/mázsa és minden átadott mázsa után 40 kg abraktakarmány vásárlásra jogosultság. Részletesebb felvilágosítást Vállalat körzeti felügyelői adnak. A MECSEKI SZÉNBÁNYÁK AZ 1967/68-AS TANÉVRE V vájó rfanu lókat- felvesz A KOMLÓI 501. SZ. SZAKMUNKÁSTANULÓ INTÉZETBE. A FELVÉTEL ELŐFELTÉTELEI: Az általános iskola 8. osztályának eredményes elvégzése, a korhatár 14—17 éves korig, orvosilag alkalmasnak kell len­ni bányamunkára. A tanulók a tanulóidejük alatt a ren­deletben előírt évfolyamtól és tanulmányi eredménytől függő ösztöndíjban, ingyenes munkaruha és tisztálkodási eszköz jutta­tásban részesülnek. Vidéki tanulók részére az otthonférőhely biztosítva van. Jelentkezni lehet a jelentkezési lap beküldésével, vagy levélben a Mecseki Szénbányák személyzeti osztályán Pécs, Déryné u. 9. vagy az 501. sz. Szakmun­kástanuló Intézetnél Komló, Ságvári End­re u. 2. Végzésük esetén a tanulók elhelyezés sét a szénbánya biztosítja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom