Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-16 / 140. szám
A LAP TARTALMÁBÓL XXTV. ÉVFOLYAM 140. SZÁM ÄRA: 50 fillér 1967. JŰNIUS 16, PÉNTEK Beszélgetés a riportervetélkedcí győztesével (5 oldal: A rádió és a televízió heti műsora (5. oldal) Sport jelentéseiuk (4. oldal) Fél év vége előtt az üzemekben A jubileumi verseny sikerei | Elkészült a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola kollégiuma ü A gépjavító teljesítette tervét Ül Jelentős megtakarítás a dohánybeváltóban Csatlakoztak a kisszekeres! felhíváshoz Kétmilliós vízkárt pótol a kocsordi Új Élet Isz A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny kedvező kihatásai egyre jobban érvényesülnek az ÉM Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál is. Az első fél év eddigi eredményei azt bizonyítják, hogy az építők állják adott szavukat, s szinte valamennyi építkezésen megszerezték azt az előnyt ami biztosítja az éves terv sikeres túlteljesítését. Fél év végére jelentős túlteljesítés várható a lakás- építkezéseknél. A város Déli Alközpontjában épülő négyszer 26 lakásos blokkos épületeket a szerződés szerint ez év végére kellett volna befejezni. Három épületet már átadtak, s a negyedik Á jelű építkezés is befejezéshez közeledik. A kész- rejelentést a vállalat június 28-i határidővel már el is küldte a beruházónak. Csütörtökön, határidőn belül adták át műszakilag Nyíregyházán, a Tanárképző Főiskola egyik jelentős épületét, a 300 személyes férfi kollégiumot. Ugyancsak határidőre készül el a Tompa Mihály utcai legényszálló is. Befejezéshez közeledik a MÁV vonalfelügyelet számára, a Lehel utcában készülő lakások építése. A két épületnek átadását az október 30-i szerződéses határidő helyett már e hónap 27-én tervezik. Ugyancsak befejezéshez közeledik az Északi Alközpont szuperett áruház építése is. Ezt — szintén határidőre — június 24-re már készre jelentették. Jól haladnak az ipari beruházási munkák is. Úgy a Tiszavasvári Alkaloida, mint a Nyíregyházi Gumigyár rekonstrukciós munkái — a szerződéses kötelezettségek szerinti részhatáridők megtartásával biztosítva vannak. A gumigyárnál például rövidesen technológiai szerelésre adják át a gépkocsi körfutózó üzem végleges üzemépületét. Jól halad a munka a nyíregyházi Északi kőrút lakás- építkezéseinél is. A terep- rendezési munkák előrehaladottsága lehetővé tette hogy az ez évi kezdésre tervezett nyolcszor 18 lakásból négy építését máris megkezdhették. Két épületnél az alapozási munkákat végzik egynél pedig a pince belső falazásánál tartanak. A B—8- as épületnél értek el a legjobb eredményt; itt már az első emeleti blokkok beszerelését végzik. A Kossuth téri ABC-áruház építésénél az egyik épületszárny felmenő falait rakják. Több hetes előnyt szereztek az építők a Lenin téri filmszínház építésénél is, amelyet egy hónappal a határidő előtt akarnak átadni rendeltetésének. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat két héttel a határidő előtt teljesítette féléves tervét. Egyedül még ötven darab mindent felhordó, ötven darab gabonafúvó és száz darab burgonya kiszántógép szerelési munkálatait végzik. Ezeket a gépeket július 8-ig adják át a mező- gazdasági üzemeknek. A félévi terv teljesítése mellett a vállalat az őszi mezőgazdasági kiállításra is készül, ahol nagy teljesítményű gyümölcsosztályozó prototípusát mutatják be. A vas- és fémipari ktsz húszmillió forintos exporttervet teljesít augusztus 30-ig, közvetlenül exportál 32 darab szabadtéri rendező szekrényt, Kuwaitnak és 10 darab 0,4 kilovoltos komplett jutagyári villamos kapcsolót és elosztó berendezést Pakisztánnak. Vörös Október Ruházati Gyár nyíregyházi üzemegysége 15 nappal a félévi tervidőszak előtt több mint 101 százalékra teljesítette tervét Eddig már 2228 férfinadrággal készítettek többet a tervezettnél. A dohánybeváltó és fermentáló vállalat 470 ezer forintos bér és 70 főnyi létszámmegtakarítást ért el az első fél évben. A bérmegtakarítás döntő részét a dolgozók prémiumként kapják meg. Exporttervüket két héttel a határidő előtt 800 mázsával teljesítették túl. A Nyíregyházi Cipőgyár igazgatójának tájékoztatása szerint az első negyedéves lemaradást öt-hatezer pár férficipőt jelentett — sikerült behozni. A „párszám tervet” 100,3 százalékra, a termelési értéket 102,8 százalékra teljesítették. A fél év során 8100 pár férficipőt szállítottak külföldi megrendelésre, elsősorban Anglia és Ausztrália számára. A kocsordi Uj Élet Tsz vezetősége a pártszervezettel közösen megvitatta az ár- és a belvizek okozta, mintegy kétmillió forint termelési kiesés pótlásának lehetőségeit és elhatározta a csatlakozást a kisszekeresi Előre Tsz felhívásához. Pótterveket dolgoztak ki, amely szerint az állattenyésztésből 400 ezer forinttal lesz több a bevétel — az eredeti előirányzatnál. A tehénállománytól 9 ezer liter tejet értékesít terven felül a kocsordi tsz. De ugyancsak terven felül ad 200 hízósertést, 20 hízómarhát és 10 ezer vágóbaromfit az állami kereskedelemnek. Növénytermesztés terén elA tanyai művelődési autók feladataival foglalkozó Szabolcs-Szatmárban rendezett országos tanácskozás második napja bővelkedett eseményekben. Csütörtökön délelőtt Nyíregyházán Horváth Miklósnak, a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya vezetőjének megnyitója után Horváth László, a Hazafias Népfront országos titkárságának munkatársa a tanyai lakosság társadalmi gazdasági, kulturális fejlődésének útjairól, problémáiról, Petraskó Zoltán a nyíregyházi megyei művelődési ház igazgatója, a művelődési autók hármas funkciójának gyakorlati megvalósításáról tartott tájékoztatót, illetve vitaindító előadást. Tóthpál József megyei könyvtár igazgató- helyettes a csongrádi tanya- világban végzett pedagógiai és egészségügyi felvilágosító sősorban magíogásból növelik a bevételt, mintegy 620 ezer forint értékben. Korai vetésű közös kukoricaterületét 60, bokorbabvetését 20 holddal növelik. Silókukoricát 60 holddal vetnek többet az eredeti számításon felül. így a három utóbbi növényféleségből 250 ezer forint többletbevételt várnak. Gyümölcs- és zöldségkertészetből 310 ezer forinttal növelik a közös bevételét. Határozatot hozott a tsz vezetősége arra is, hogy a kiadásokat a legminimálisabbra csökkentik s minden üzemágban brigádonként, munkacsapatonként takarékossági versenyt indítanak. munkáról, míg Martonosi Pál járási könyvtárigazgató a kiskunhalasi települések mezőgazdasági szakpropagandájáról számolt be. Az 1960-as népszámlálás szerint — a helyzet azóta nem sokat változott — hazánkban 1,2 millió ember, a lakosság 12 százaléka tanyán él. Megyénkben az arány kb. 2 százalékkal magasabb az . országos átlagnál. A velük való még fokozot- tab gondoskodást még inkább indokolja hogy a mezőgazdaságban — tsz-ekben, állami- és erdőgazdaságokban stb — dolgozó 1 243 000 ember közül 430 000, vagyis az összes foglalkoztatottaknak több mint egyharmada, pontosan 34,6 százaléka a tanyai lakosság közül kerül ki. Élet- és munkakörülményeik megyénként, sőt tájanként változik. Legfőbb vívmány, hogy a termelőszövetkezetek létrehozásával a kisüzemi gazdálkodással járó mindennapos létbizonytalanságok megszűntek. A gazdálkodási formák és a technikai eszközök változásával javultak az ott élők életkörülményei. Különösen az utóbbi években országosan és megyénkben is jelentősen bővült a villany- és úthálózat, javult a kommunális-, szociális- és kulturális ellátottság. Mindezek ellenére a tanyai lakosság ma még mostohább körülmények között dolgozik, mint a falubeliek. Ezért nagy tiszteletet érdemelnek. További kulturális ellátottságuk javítása a gazdasági élet fejlesztésével együtt lehetséges. A kettő szoros egységben áll egymással. |A villanyhálózat bővítése, bekötő utak építése nemcsak azért szükséges, mert ott emberek élnek, hanem azért is, mert ez az alapja a korszerűbb, belter- jesebb gazdálkodásnak s ezzel összefüggésben a tanyai lakosság anyagi, kulturális felemelkedésének. Kádár János fo«adla az BAK új nagykövetet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön bemutatkozó látogatáson fogadta Abdel Fattah Fouadot, az Egyesült Arab Köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Kállai Gyula látogatába Vas megyében Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke több napos látogatást tett Vas megyében. A vendéget, aki kedden este érkezett Szombathelyre, a megye és a váro6 pártbizottsági és tanácsi vezetői fogadták. Kállai Gyula részletesen tájékozódott a megye politikai és társadalmi életéről. Eszmecserét folytatott a megye párt-végrehajtóbizottság tagjaival, találkozott a városi tanács vezetőivel, s részt vett a megyei képviselőcsoport Sárváron rendezett megbeszélésén. A látogatás utolsó nap jen. csütörtökön a Szombathelyi Tanítóképző Intézet dísztér, mében megyei pártaktíva értekezleten vett részt, s a belpolitika, és a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről tájékoztatta a megjelenteket. Júliusban: Finn—magyar barátsági hét A finn békemozgalom delegációja, amely az Országos Béketanács meghívására látogatott hazánkba, újságírókkal találkozott. A finn békemozgalom helyzetéről álláspontjáról számoltak be vendégeink. Ilkka Christian Björklund a finn televízió munkatársa egyebek között hangsúlyozta: A hazánkban most felnövő új nemzedék, amelynek egyik képviselője vagyok, nagyra értékeli és tiszteli a finn—magyar barátságot Meggyőződéssel vallja: tovább kell erősítenünk nagy múltú kapcsolatainkat. Bejelentette, hogy július 17-től finn—magyar barátsági hétre kerül sor hazánkban. Az elmúlt esztendőkben sokat gazdagodott a finn békemozgalom tevékenysége. A közömbösek közül is sokan felismerték, hogy most, amikor aggasztóan veszélyes napokat él át a világ, taián minden eddiginél nagyobb szükség van a jószándékú, becsületes emberek összefogására. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a Vietnam mi nép megsegítésére. Szé- les körben ismertetjük a) az Egyesült Államok agresz- sziójának hátterét. A finn békemozgalom küldöttsége tíz napot tölt Magyarországon. Burgonvabogárlrtás a nyírbátori Kossuth Termelőszövetkezetben, Foto; Hammel József A mezőgazdasági dolgozóknak egyharmada tanyán él Az országos tanácskozás második napja VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!