Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-25 / 148. szám
HUMOR (®) HUMOR # HUMOR Karinthy Frigyest GYEREKEKNEK Ezt ideges emberek ismerik, ezt az idegességet, a szavakkal való játékot — nem is szójáték, az megint más, annak, ha rossz is, megvan a mentsége, hogy valami rejtett elmésséget akar mondani, célja van, mulattatni szeretne. Arra az ideges szóficamításra gondolok, ami hasonlít bizonyos ideges, szórakozott mozdulathoz mikor el akarjuk terelni a figyelmünket, vagy koncentrálni — ujjro- pogtatás, dobolás az asztalon, fülcimparángatás, áll- húzogatás (mintha szakállat simogatnánk). Az emberekkel, sokféle emberrel érintkező, folytonosan beszédre szavakra utalt városi emberben — hát még ha mesterségénél fogva is szavakkal dolgozik szegény! — válhatik idegzz kényszerré ez a szavakkal való babrálás. Közöttünk, szavakkal dolgozók, írók és beszélők között, ebből a szempontból kétféle fajtát különböztetek meg: éspedig olyant, aki szintén így van ezzel a dologgal, mint én, és olyant, aki letagadja, hogy így van vele. Én most őszintén be fogom vallani, hogy vagyok vele. Bevallom neked is, ifjú hívő, aki a villamoson miközben tiszteletteljes pillantásod elárulja mire gondolsz: arra gondolsz, hogy én most biztosan halhatatlan remekművek alapját építem magamban, vagy verset komponálok — nos hát, bevallom neked, hogy az elsiető cégtáblákat nézem, és mindegyiken elolvasom a feliratot de fordítva, hogy mi jön ki belőle. És százszor rájöttem már, hogy „takarék" az visszafelé „kérakat” ami pontosan „kirakaf’-nak hangzik. És örült örömöm volt, mikor hetekig való visszafelé-olva- sás után ilyen felfedezésekre bukkantam, hogy „szerda”, az visszafelé „adresz" és „szeretni" az visszafelé „interesz”, és „kelet’, az visszafelé „telek", és „ingo- vány”, az „nyávogni", ki sem mondhatom mennyire irigyeltem költőtársamat, Babits Mihályt, aki rájött, hogy „erőszakos" az visszafelé „sok a szőre”, és „római fővezér", az „rézevő fia, Mór”. Én bevallom, hogy éjt minden szót, ami eszméűe- tembe kerül, mielőtt felhasználom, előbb megszagolom, feldobom, leejtem, kifordítom — játszom vele, mint a macska az egérrel, csak azután kapom be. Az én rokonom volt, aki az elemi iskolában ezt a csodálatos dolgot kitalálta, hogy aszongya: „egy telendő, két telendő, tisztelendő”. Én bevallom, nem bánom legyek csak én hülye, a többieknek joguk van letagadni — hogy mikor a szénkereskedő feljön és előadást tart nekem, komoly családapának a közelgő télről és a kokszról, hogy én közben ezt ismételgetem magamban görcsösen: „én kokok, te koksz, ő kok”. És mikor egy rezgő szakállú miniszterrel beszéltem egyszer, és 5 azt mond— De megígéred, hogy est nem mondod ma jd ei a feleségemnek.» ta: „mérvadó”, én magamban azt kérdeztem tőle: „mér ne volna vadó”, és mikor azt mondta: „ám, mérlegeljen”, azt felelte neki az én lelkem titokban: „ám jó, mér ne legeljek”?, valamint jó hitvesemnek, aki csitított, hogy ne mérgelődjek, annyit feleltem bensőmben: „mér ne gelőd- jek?" Én bevallom, ha ezt a szót hallom, hogy „szelám- lik”, akkor én villámlást látok, mert mennydörög és szelámik. Én bevallom, sok évvel ezelőtt, mikor azzal a híres vezérrel, Prenk Bib Dódéval azok. a megrendítő dolgok voltak az újságban én megálltam az utca közepén, s mielőtt érdemben foglalkoztam volna a tragédia európai jelentőségével, előbb gyorsan elmondtam magamban a következő verset: Édes lányom, Bib Doda, Én is úgy bibtem doda, Még tiznhat éves koromba. Én tudom például, hogy „naplemente”, ez egy szép magyar szó. De nekem olaszosan ejtve is tetszik, hangsúllyal az utolsó előtti szótagon, így „naple-men- tel”, vagy franciásan: „nép- lömant". Nekem ez a szó, hogy „tanítani”, mindig négerül fog hangzani, és az a szó: „hajlam", mindig zsidóul, így: „chajlam”. Én, ha egy angol regényben tizenegy borostyánfésűről van szó, pillanatig se felejtem el, hogy ezt magyarul kell olvasni, így „eleven embercomb". És „harisnya”, ez a szó mindig feltételes marad nekem. Ha risnya — de nem ris. Mert nekem a sző, azonkívül, amit jelent, érzéki gyönyörűség is külön, önálló életű zengése nyelvnek, szájnak, fognak, toroknak — számomra nemcsak keserű gúny, de ízes élvezet is, amit Hamlet felel Horá- tiónak. — Mit olvas felséged? — Szó, szó, szó... S rögtön észreveszern. hogy így is lehetne értelmezni például, más kiejtéssel: — Hogy van felséged? — Na, szó, szó, szó. • 80 esztendeje, 1887. június 24-én született Karinthy Frigyes, századunk egyik legsokoldalúbb alkotója, humorista, költő, író, műfordító. Ebből az alkalomból közöljük fenti kar- eolatát. Törd a fejed! VÍZSZINTES: 1. Felderül. 7. Szappanképződmény. 8. Tova. 9. Gyermekital. 11. Török név. 12. RD. 13. hány, mennyi, lengyelül. 14. Kiejtett mássalhangzó. 15. Megfejtendő. 19. Megfejtendő. 23. Tartozik, hátraléka van. 24. Elüt betűi keverve. 26. Megfejtendő. 27. Asztalos Kálmán. 29. Labdarúgó műszó. 30. Maga. 31. Megfejtendő. 33. Igekötő. 34. A hízelgő szavak. FÜGGŐLEGES: 1. Habzsol. 2. Ilyen hal is van. 3. Terménytároló gödör. 4. Római 49, 500 és 1001. 5. . . .jegyzetek (Móricz-mű). 6. Talál. 7. LXV. 10. Vőlegény és menyasz- szony együtt. 16. Brit protektorátus az Arab félszigeten (+*). 17. COM. 18. Szintén. 20. HT. 21. Kétlábon tartózkodik. 22. Visz- sza: beszáll (kocsiba). 27. Névelővel, háziállat. 28. Szín. 31. Háziállat. 32. GO. Megfejtendő: megyénk neves élő költője és egyik versének címe (vízszintes 15, 19, 26 és 31.) Múlt heti megfejtés: A BIKAVÉR — HÁRSLEVELŰ — ABASÁR — A FURMINT Könyvjutalom: Miskolci Valéria Nyíregyháza, Barkász Éva Csenger és Bojtor Tibor Üj- fehértó. Molnár Gyula: A-BÉ-CÉ... Á-ra bé jön, bé-re cé, így indul az a, bé. cé... Legelső az a-betű, Mégis halk és egyszerű, A — bé — betű békét hoz, Érte bátran hadakozz! — Cé-nélkül nincs nemes cél, Szívünk ezért dobog, él, — Cé-meg — es — az — cs-betű, Csé-vel cseng a csengettyű. Dobol a — dé — és dalol, — ef — néz ki az — e — alól — Gé-vel teljes a világ, Glóbus a Föld, így hívják. Ha — gé — párja ipszilon, — Gyé — sétál a papíron. — Há — mögött az — i — halad, az igazhoz tartsd magad, — Jé-vel indul, ami jó, Nagyon fontos ez a szó. Következnek — ká — meg — élők kiáltják azt, hogy kell! Három lábon jön az — em, Fürgébb tehát mint az — — en, Neki csak két lába van, Ezért lép oly fáradtan. Vigaszára ott az — o —, Gurulni is fárasztó. Hát szegény — ö — mit mondjon? Két kis batyut hord folyton. Porol a — pé — mögötte: Pihenni sem tud tőle. Raccsol az — er —, ritkán szól, Épp az — er-t nem mondja jól. Kacskaringós minden — es, Éppen ezért kényelmes. De ha — zé-vel jár. halad, Nem sokat vár, elszalad. — Té — pattan most a sorba, Tetterős, nem tétova, Hogyha — tyé — lesz belőle, Totyog, s nem kap erőre. Ugrik az — u — megbánja, Égnek áll a két lába. Közeleg a sor vége Ha sor kerül a — vé-re, Már a — zé — is látható, Zé-vel lobog a zászló. Két betűből áll a — zsé — — És — társult a — zé — mellé. Az — x — messze lemaradt, Egy vesszőben megakadt, Keresztben áll a szeme, Ezért nem lát jól vele. — Y az utolsó, övé így a búcsúszó. KERESZTREJTVÉNY 1917. június 25-én Kraszno- jarszkban halt meg Gyóni Géza jeles költőnk. A közelmúltban kiadott válogatott verseinek egyikéből idézünk egy szakaszt. (Az első sor a vers címe is). Beküldendő sorrendben: vizsz. 1, 26, és 49, függ. 16. VÍZSZINTES: 13. Az egyik nem. *4. Rövid ujjatlan női kabátkák. 15. Hibázik. 16. „Hangtalanul” siet. 18. Levestésztát vág. 20. Fegyverét használja. 21. Arab ország (+’). 23. Angol zsilettmárka. 24. Téli sporteszköz névelővel. 29. Aktamegőrző. 30. Állati „ruha”. 31. Nyújt. 32. Bírói ruhadarabot. 34. Zanzibár szélei. 35. Ötszázötvenöt, római számmal. 36. F- el az elején borbély. 37. Helyhatározó rag. 39. Helyhatározó kérdőszó. 40. Szalonnafajta. 41. Férfinév. 43. Szalonnát főz. 44. Afrikai antilopfajta. 45. Hozzá legközelebb álló bizalmas ismerősei. 47. Poznanban van! 48. Azonos betűk. 51. AO. 52. ELOI. 53. Közlekedési helyek. 55. Nyomom. 59. Az élet. 61. Energia- fajta névelővel. 62. Kedvelt gyo- kémövény. 65. Kárt okozó. függőleges : 2. Kezével jelez. 3. Építőanyag. 4. Ruházati bolt. 5. Közismert budapesti gyár rövidített neve. 6. Férfinév. 7. Vissza: fél (TT— T). 8. Cukrászsütemény. 9. Szélhárfa. 11. Éktelen 12 hónap! 12. Évszak. 17. Egyik járási székhelyünkre. 19. Fafajta. 21. A legkisebb gépre hasonlít. 22. Kéményseprő. 24. Szúrófegyver névelővel. 25. Ifjúsági Magazin. 26. Olasz város. 27. Visszanyit!!! 28. Azonos mássalhangzók. 31. Minden gépkocsinak tartópilléré. 33. Gyors, mozgékony repülőgépfajta. 35. Eger egykori hős kapitánya. 37. Viharos északi szá* a dalmát partokon. 38. Dal (+’). 39. Feltételes kötőszó. 41. Rózsafajta. 42. Levesféle. 45. Kémiai elem. 46. A göröb abc „I” betűje. 49. Vissza: Végtelenül elszigetel! 50. Államszövetség Hát- só-lndia déli részén. 52. Elhagy. 54. Könyörögj. 56. OGS. 57. Székesegyház. 58. Lám. 60. Vissza: helyhratározó szó. 62. Személyes névmás. 63. RN. 64. AF„ 66. Szürke fém. A megfejtéseket legkésőbb július 3-ig kell beküldeni. Csak levelezőlapon beküldött megfejtéseket fogadunk el. Június 11-i rejtvénypályázatunk helyes megfejtése: A spanyol- országi polgárháborúban, A te- rueli csatában, Huesca mellett. Tunyogmatolcs. Nyertesek: Keul Frigyes, Dr. Kiss Lászlóné, Székely Elemérné, Tóth Zoltánná és Váczy Jolán nyíregyházi, Deme Imréné fehérgyarmati, Agárdi Lászlóné kántorjánosi, özv. Kovács Lászlóné nagykállói, dr. Bíró József nyírbátori és Roskc János- né vásárosnaményl kedves rejtvényfej tőink. A nyereménykönyveket postán elküldtük. A hordár és a kereskedő Szerb népmese Volt egyszer régen egy szegény legény. Azt hallotta, hogy Isztambulban még a hordárok is meggazdagszanak — elindult hát oda. Rövid idő múlva száz aranya volt. — Még elveszítem, vagy el is lophatják tőlem ezt a pénzt — gondolta. — Találnom kell egy becsületes embert, aki megőrzi, míg haza nem indulok. Amint így töprengve men- degélt, meglátott egy öreg kereskedőt üzlete közepén, dúsan megrakott polcok, fi- nomabbnál-finomabb selymek és brokátok között. — Ez az én emberem — mondta magában a hordár és belépett az üzletbe. — Nagy kérésem lenne, ha meg nem sértenélek, — kezdte mondókáját. — Nehéz munkával száz aranyat szereztem. Őrizd meg a pénzemet, míg haza nem indulok: becsülettel megfizetem majd, ami a megőrzésért jár. — Rendben van, — mondta a kereskedő. A hordár átadta a pénzét s a boltos azt rögtön elzárta szekrényébe. Jó idő múltán a legény ismét eljött az üzletbe, hogy visszakérje aranyait. — Miféle aranyakról beszélsz? — csodálkozott a kereskedő. — Vannak is neked aranyaid, te koldus! — és a szegény legényt kidobta az üzletből. A hordár nagy szomorúan rótta az utcákat. Ekkor magához hívta egy drága ruhákba öltözött asszony, hogy a kosarat hazavitesse vele. — Látom, nagy bánatod van — mondta a legénynek — könnyíts a szíveden, mondd él, mi bánt. A legény elmesélte búját- baját — Segítek rajtad — szólt az előkelő asszony. — Mutasd meg nekem az üzletet, de feltűnés nélkül, nehogy más is meglássa. Én majd bemegyek, te meg várj kinn egy kis ideig. Azután gyere be te is és énelőttem kérd a kereskedőtől a száz aranyadat. Meglátod, rögtön odaadja. Ügy is volt. A legény észrevétlenül megmutatta az üzletet. Az asszony belépett, a kereskedő mély meghajlással köszöntötte és székkel kínálta. — Nagy kéréssel jöttem hozzád — szólt az asszony. — Meghalt a férjem és nagy vagyon maradt utána, sok pénz és ékszer. De sok a rokon és irigyek. Ezért szeretném, ha te vennéd át megőrzésre a vagyonomat, míg érte nem jövök. Az őrzésért megfizetek és még külön is megjutalmazlak. A kereskedő nehezen palástolta örömét és sietve biztosította az asszonyt, hogy a megőrzésért semmit sem kell fizetnie. Alighogy ezt kimondta, megjelent az üzletben a legény és a száz aranyát kérte, amit megőrzésre átadott. Az öreg a szekrényhez lépett és szó nélkül kifizette a hordárnak a száz aranyat. — Mivel tartozom a megőrzésért? — kérdezte a legény. — Semmivel, fiam! — válaszolta a kereskedő. A hordár eltette a pénzt és távozott. Az asszony pedig megbeszélte a kereskedővel, hogy most hazamegy, összeszedi a pénzét, ékszereit és elhozza. A kereskedő türelmetlenül leste visszatérését. Elmúlt a dél, öreg este is lett, de az asszony csak nem jött. „Becsaptak” — dühöngött magában a kereskedő, bezárta az üzletet és hazarohant, hogy elmesélje a feleségének, miképpen járta meg a hordárral és az asszonnyal. — Nincs semmi baj — mondta az. — Visszaszerzem neked a száz aranyat, de meg kell ígérned: nem haragszol, bármi történjék. A kereskedő ezt szentül megfogadta. Másnap, alig hogy hajna- lodott, elindult otthonról a kereskedő, utána meg a felesége és két gyermeke. Mihelyt a piactérre értek, a kereskedő suttyomban rámutatott a hordárra. Az asz- szony, mint a fergeteg, odarohant a legényhez, nyakába csimpaszkodott és így kiabált: — Itt a férjem! A hites uram, aki két éve elhagyott és a legnagyobb nyomorba döntött engem és ezt a két fiút — Te az én feleségem? — ámult el a hordár. — Most látlak először életemben. De az asszony csak kiabált, szidalmazta a hordárt Hiába szabódott a legény, az asszony csak fújta a magáét. A nagy kiabálásra odaszaladt két pandúr, megkötözte a legényt és a kádi elé vitte. A hordár belátta: úgysem tudja bebizonyítani, hogy nem nős, a kádi előtt hát beleegyezett a válásba. A kádi erre meghirdette az ítéletet: elválasztja őket, de a legény fizessen az asz- szonynak száz arany végkielégítést. A hordár jajgatni kezdett, hogy nincsen neki pénze, de végül is bevallotta, hogy egy asszonynál van száz aranya. Erre a pandúrok odavezették a mondott helyre, pártfogójához. — Te csak fizesd ki a bánatpénzt az asszonynak, aki bizonyára a kereskedő felesége — mondta az. — De csak akkor fizesd ki, ha írást kapsz a káditól, hogy a két fiú a te gyermeked. Ne hagyjad őket az anyjuknál, hanem hozd ide hozzám. A hordár így is tett. Megkapta a káditól az írást, kifizette a száz aranyat a fiúk anyjának és magával vitte a két gyermeket. — No, elhoztad-e az aranyakat? — kérdezte izgatottan a kereskedő a feleségét, mihelyt hazaért. — Itt a pénzed — szólt a* sírva, — de gyermeked nincsen többé! Elszomorodott a kereskedő; most már száz aranynál többet is adott volna, hogy visszakapja a fiait, de nem volt mit tennie. A hordár pedig felkereste jótevőjét, ki a következő tanácsot adta neki: — Vidd a két gyermeket a piactérre, s tégy úgy, mintha el akarnád őket adni. Száz aranyat kérj értük és ügyelj, hogy a kereskedő is lásson benneteket. Én is ott leszek! A legény hívott egy kikiáltót s elindult a két gyermekkel Isztambul utcáin, hangosan kiáltozva: Ez a két fiú száz aranyért eladó! Meglátta a kereskedő, kirohant és elkiáltotta magát: — Százegy aranyat adok értük! De már is ott termett a* előkelő asszony és rávágta: — Én meg ötszáz aranyat! — És még eggyel több! — kiáltotta a kereskedő. — Ezer aranyat adok a két gyermekért! — így as asszony. — Ezer ötszáz arany! —■ szólt a kereskedő. Az asszony intett a hordárnak és az odaszólt a kikiáltónak, hogy beleegyezik. A kereskedő kifizette neki az ezerötszáz aranyat és hazavitte a fiait. A hordár száz aranyat leolvasott a pénzből, a többit pedig oda akarta adni pártfogójának. — Tartsd csak meg ai egészet, a tiéd! — mondta az asszony. Én csupán meg-1 leckéztetni akartam a kapJ zsi kereskedőt, hogy máskoj ne rabolja el a szegény ensx bér pénzét. SZAVAK*
