Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-21 / 144. szám
» így is lehet A hét végi hideg, esős napok után nem mindenki bízott abban, hogy vasárnapra jó strandidő lesz. így nem volt csúcsforgalom a Sóstón de néhány ezren élvezték a megváltozott kellemes időt. Nemcsak az idő volt kellemes. A MÉK is • kitett magiért, hűtött cseresznyét, földieoret lehetett vásárolni egész nap. Sör és hűsítő sőt fagylalt is volt bőven. Valahogy így kellene lenni egész nyáron. Előlegezzük a bizalmat, a dicséretet, hátha így lesz... (es) Autójavító szerviz létesítését tervezik Baktalóránt- házán. A szervizállomás céljára a volt szeszgyár épületét adják át a helyi vegyes ktsz-nek. Két Iskolai tanterein építését tervezik ez évre Ti- szaszentmártonban. Az építkezés helyét már kijelölték. A MÁV intézkedett Orvosolták a nyíregyházi, Simái úton lakók panaszát Az ott lakók ugyanis a vasúti sorompók huzamosabb lezárása miatt gyakran még a munkából is elkéstek. A MÁV nyíregyházi állomásfőnöksége a problémát úgy oldotta meg, hogy a reggel 5—7 óráig és 12—14 óráig — a műszakváltások időszakában — a tolatáshoz csak rövid kocsisort állítanak össze úgy, hogy az ne érje el a vasút és az át kereszteződését, így a sorompókat ez idő alatt csak az átmenő vonatok áthaladási idejére kell lezárni. Az intézkedés kedden lépett érvénybe. Országos vadászszékház épül Budapesten. Építéséhez Szabolcs-Szatmár megye mintegy ezer vadásza ötvenezer forinttal járul hozzá. Visszaeső tolvajt ítéltek el Fiatal kora ellenére már háromszor volt büntetve Szabó László 22 éves demecseri foglalkozás nélküli, és már két és fél évet töltött börtönben. Tavaly ősszel a nyíregyházi főtőházban járt. Kihasználta, hogy be tudott jutni az öltözőbe, és ellopott egy pufajkát. Három nap múlva újabb látogatást tett az öltözőben, ezúttal egy öltözet munkaruhát, pufajkát és hozzávaló nadrágot lopott el. A munkaruhákat a nyíregyházi ócskapiacon eladta és a pénzt italra fordította. Decemberben a nyíregyházi Utasellátó söntésben összeismerkedett egy meglehetősen ittas emberrel. Kihasználta a kínálkozó lehetőséget, ellopta tőle aktatáskáját és bakancsát. A nyíregyházi megyei bíróság Szabó Lászlót két év szigorított börtönre büntette és három évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet jogerős. A Magyar oíouausw Bzabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja Bzerkesztl a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyházai Zrínyi Ilona u. 1. Telefon: 18—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés! díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Szabolcs Szatmár megyei Nyon daipari vállalat Nyíregyháza Dózsa György út 5 Felelős vezető: Holéczi István N A P L Ó A vencsellői általános iskola úttörői, tanáraik irányításával kimagasló eredményt értek el a MUOSZ szerencse sorsjegy terjesztésében. A megrendezett sorsoláson magnót nyertek, amelyet vasárnap ve ttek át. Hammel József felv. Bővítik a villanyhálózatot Szakolyban. Ez évben, községfejlesztési alapból a TITÁSZ 4200 méter hosszú kisfeszültségű vezetéket épít meg. Jövőre újabb négy kilométerrel bővül a villamos vezeték. Az utolsó simítások folynak a nyíregyházi Északi Alközpontban épülő szuperéit áruházon. Az új létesítmény műszaki átadására június 24-én, szombaton kerül sor. Egy OLASZ PARASZT bement a városba televíziót venni, s egy zsák aprópénzt vitt magával. A csodálkozó elárusítónak megmagyarázta, hogy gyűlöli a papírpénzt, mióta az egerek minden megtakarított pénzét elemésztették. Takarékos boktai gyerekek Értékelték az iskolások takarékossági versenyét a baktalórántházi járásban. A helyezések sorrendje az 1—20-as létszámú iskolák között: Apagy Nagyharaszti tanya, Vaja Boglya tanya, Székely Öze tanya. A 150- es létszámig: Magy Kauzsai tanya, Besenyőd, Baktaló- rántháza Flóra tanya. Négyszázas létszámig: Pusztadobos. Nyírtét, Ramocsaháza, és az ettől nagyobb létszámú iskolák versenyében: Levelek, Ófehértó, Vaja iskolásai végeztek. A tanulók az összegyűjtött pénz nagy részét kirándulásokra, táborozásokra használják fel. Orosz nyelvi versenyt rendeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumi évfordulója tiszteletére a vásárosnaményi járás tanulói. A legjobb eredményt az aranyosapáti és a gergelyiugornyai iskolák érték el. Iparcikkbolt felújítására százezer forintot fordítanak ez évben Apagyon. 120 ezer forint költséggel egy gázpalack cseretelepet is létesít az fmsz. Házépítésre 14 telket adtak át a napokban értékesítésre az OTP-nek Porcsal- mán. 100 éve házasok A házasságkötés 100. évfordulója még Azerbajdzsánban is nagy ese- mény_ ahol több mint 4000 matuzsálem él. Nemrég llhicsi hegyi faluba közösen eltöltött életük évszázados jubileumát ünnepelte a 130 éves Balakisi Orudzsev és 114 éves felesége, Amina. Orudzsev fiatál korában — ugyanúgy, mint az apja és a nagyapja, — csikós volt. Később halász lett és a Káspi- tengeren több mint fél évszázadig dolgozott. Már elmúlt 100 éves, amikor nyugdíjba ment, de még mindig dolgozgat. Paradicsomot, uborkát termeszt, halászni jár a 2-5 kilométernyire fekvő tengerpartra. Olykor még felül a lóra is. Szüleivel együtt lakik legkisebb fiúk, a 61 éves Alijar. Orudzsevék- nek 12 gyermekük, 37 unokájuk és dédunokájuk van. „Szabolcs” elnevezést kapta a Nyírbátori Asztalosipari Ktsz új terméke, egy új típusú lakószoba garnitúra. Az ízléses, modem vonalú bútort az érdeklődők már a jövő hónapban, Nyíregyházán megnyíló termékkiállításon megtekinthetik. A betétállomány egy család. a jutó értéke eléri az 1800 forintot Csengerújfa- luban. Az alig 1300 lélekszámú kis községben a be tétállomány már közel 700 ezer forint. Jó termést várnak almából a mátészalkai járás termelőszövetkezeteiben. Előzetes becslések szerint téli almából 1500 vagon termésre lehet számítani, melynek várható jövedelme mintegy 57 millió forint bevételt jelent a tsz-ek- nek. Nyíregyházi diákok sikere az országos statisztikai pályázaton Ez évben is megrendezték Budapesten a már hagyományos országos statisztikai pályázatot. A versenyen a megye színeit a Nyíregyházi Közgazdasági Technikum pénzügyi tagozatának hallgatói képviselték. Második helyezést ért el a versenyen Kádár Klára, harmadik helyezést Gyur- csán Ágnes, Baranyi Gabriella és Horváth Margit, negyedik helyet Máté Erzsébet és Székely Erzsébet tanulók értek el. Az ország középiskolái között — a tavalyihoz hasonlóan — ezúttal is a nyíregyháziak szerepeltek a legjobban. A pénzügyminiszter eredményes oktatói, nevelői munkája elismeréseként kiváló pénzügyi dolgozó kitüntetésben részesítette Zsoldos János szaktanárt. A nyári munkák előtti második biztonsági szemléket szombaton kezdik meg a csengeri járás termelő- szövetkezeteiben. A gépszemlékkel is egybekötött bejárást június 30-án fejezik be. Halálos balesetek Nyírbátorban Nagy Lajos 40 éves villanyszerelő, paposi lakos a közvilágítási áramkörről szabálytalanul és engedély nélkül villanyáramot vezetett be Balaton Sándor 20 éves villanyszerelő segéd lakásába. Balaton az áramot tovább akarta vezetni, eközben halálos áramütést szenvedett. A megyei rendőrfőkapitányság Nagy Lajost előzetes letartóztatásba helyezte, s ügyében folytatják a, vizsgálatot. A nyíregyházi MÁV vasútállomás területén a 81 éves dr. Berta Jenő ügyvéd, nagykállói lakos szabálytalanul ment át a vasúti sineken, és egy motorvonat elgázolta. Az idős ember a helyszínen meghalt. Műbőr kosztümök gyártását kezdte meg a Gávai Vegyes Ktsz. Kedveztek a férfiaknak is. Részükre műbőr kabátokat készítenek. Vérplazmagyártó özemet építenek a Nyíregyházi Húsipari Vállalatnál. Az új üzemet saját kivitelezésben még ez évben elkéA fl AI MAP 1967. június 21, szerda Névnap: ALAJOS A Nap kél: 3 óra 46 perckor, nyugszik: 19 óra 45 perckor. A Hold kél: 19 óra 38 perckor, nyugszik: 2 óra 30 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 20,0 Celsius-fok. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, főleg délután és este szórványos záporokkal, zivatarokkal. Napközben kissé megélénkülő, a zivatarok idején átmenetileg erős szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 22 fok. Kossuth rádió 8,22: Bogáncs. (III. részlet). — 8,35: A MR és tv Gyermekkórusa énekel. — 8,42: Filmdalok. — 9,00: Orvosi tanácsok. — 9,05: Kórusok, hangszerszólók. — 9,34: Az óceánok gabonája. (Beszélgetés). — 10,10: Cigánydalok. — 10,28: Schubert: A háziháború. Egyfelvonásos opera. — 11,30: A Szabó család. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,03: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,18: Zenekari muzsika. — 14,10: Nőkről — nőknek. —14,40: Könnyűzene. — 15,15: Magyar nóták. — 15,42: Orfeusz, aki megbukott Budapesten. — 16,32: Svejk. Részletek Jaroslav Ha- sek regényéből (V. rész). —17,15: Üj operettlemezeinkből. — 17,26 Hivatása — pedagógus. (Riport.) B — 17,40: Hangverseny a stúdióban. — 18,15: Magnósok figyelem! — 19,30: Népdalcsokor. — 19,58: Hemingway: Robert Jordan, akiért a harang szól. — 20,25: A MR és tv szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban. — 22,20: Márkus László bemutatja lemezgyűjteményét. — 23,05: Operarészletek, s — 0,10: Michel Legrand zenekara játszik. Petőfi rádió 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 12,15: Kamarazene. — 13,02: Könnyűzenei híradó. — 13,32: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14,08: Palócz László énekel. — 14,29: Falusi. percek. — 14.34: Dittrich: Con- c certino zongorára és fúvószenekarra. — 14,55: Orvosi tanácsok. 15,00: Palotás Tibor énekel. — 15,14: Verdi kettősök. — 15,35: Tanárok — gyerekek. Kántor Zsuzsa írása. — 15,45: Fátyol József klarinétozik. — 16,05: Starker János gordonkázik. — 16,25: Fiatalokról — fiataloknak, f — 16,30: Mézeskalács. Részletek Szirmai—Ernőd daljátékából. — 16,49: Hirdetőoszlop. — 16,59: Népszerű szimfonikus muzsika. — 17,20: Időszerű nemzetközi kérdések, — 17,30: Délutáni frissítő. — 18,10: A vadorzó. Részetek Lortzing operájából. — 18,40: Gazdaság és politika. — A Csepel Autógyárba utazott el hétfőn Nyírbátorból 101 dolgozó kéthónapos átképzésre. Az átképzés ösz- szefügg azzal a tervvel, melynek során a budapesti gyár egy komplett alkatrészüzem letelepítését tervezi Nyírbátorba. Újabb két csarnok építését tervezik a Nyíregyházi Vasipari Ktsz Derkovits utcai telephelyén. A beruházás lehetővé teszi a villamossági- és lakatosrészlegek kitelepítését a városból. AZ ORSZÁGOS GUMIIPARI VÄLLALAT FELVÉTELT HIRDET FÉRFIAK RÉSZÉRE EMERGE gumigyárába Szegedre Divatos ______ strandtáskák az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat BŐRDÍSZMŰ BOLTJAIBAN Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán. NŐI STRANDTÁSKA 50,— Ft NŐI STRANDTÁSKA 68,— Ft NŐI STRANDTÁSKA 76,— Ft Öl STRANDTÁSKA 88,— Ft MINTÁS, KOCKÁS, CSIKÓS VÁLTOZATBAN szí tik. ötven személyes óvoda építését tervezik Tiszaka- nyáron. Tragédia Sóstón Kedden délután a sóstói strandon az úszómesterhez ment egy fiatalember, s kérte, nézze meg a hideg medence sekélyebb részét, mert valószínű, hogy valaki vízbe fulladt. Az úszómester víz alá merült és egy gyermeket húzott ki. Két orvos is segíteni akart a szerencsétlenül járt fiúcskán, szívmasszázsban és mesterséges légzésben részesítették, de a tragédiát nem tudták elhárítani. A csoportosulásnál jelentkezett egy tanító, aki felismerte a gyermeket: Köblös András 11 éves tiszakanyári tanulót. Kedden 38 gyermeket hozott két tanító a községből kirándulni, meghatározták nekik, hol szabad fürödni. A fürdés megkezdése után harminc perccel találták meg az engedélyezett, 120 centiméteres vízben a szerencsétlenül járt gyermeket. Az ügy körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. Az előzetes orvosi vélemények szerint a gyermek halálát nem fulladás, hanem szívgörcs okozta. Ezt természetesen csak a rendőrorvosi boncolás dönti majd el. <k) A gyár a jelentkezők számára betanított munkán 8,— Ft órabért fizet, amely a betanítás után a teljesítménytől függően még növekedhet. A munkásszállások szokásos térítési díja ellenében szállást, naponta egyszeri kedvezményes étkezést (ebéd), előírás szerinti védő- és munkaruházatot, s havi egyszeri hazautazási lehetőséget biztosít. Ä felvételt nyertek részére 2 esztendei EMERGÉBEN eltöltött munkaviszony után kívánságukra munkaalkalmat biztosítunk a Nyíregyházi Gumigyárban JELENTKEZÉS: A NYÍREGYHÁZI gumigyár MUNKAÜGYI CSOPORTJÁNÁL. Nyíregyháza, Derkovits u. 107. 19,00: Wanda Landowska esem- bailózik. — 19,50: Jó éjszakát gyerekek! — 20,30: A két kol- dusdiak. Rádiójáték. (II. rész). 21,25: Színes népi muzsika. — 22,09: Szimfonikus zene. A nyíregyházi rádió 18,00-19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Hangszerszólók. — Kulturális jegyzet. — A restaurátor műhelyében. — Fényes Szabolcs dalaiból. 1 elevizio 16,25: Hl. Nyári Üttörőolimpia. — 18,05: A Magyar Hirdető műsora. — 18,15: A régi magyar muzsikáról. - 18,40: Hajóépítők. Tv-film. I. rész. — 19,00: Hazai tükör. — 19,05: Falusi dolgokról. — 19,30: A KISZ kongresszus előtt. — 19,50: Esti mese. — 20,00: Tv-híradó. — 20.20: „Cir- ceo művelet” — avagy csacska keretjáték sok zenével. — 21,20: ,,12 szék”. Művészeti vetélkedő. 22,00: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tx 16,55: Spartak Praha—Spartak Trnava labdarúgó kupamérkőzés. — 19,00: Tv-híradó. — 19.20: Kulturális híradó. — 19,30: Studio Uno (olasz tv-revüfilm). — 20,20: Fészkek (szovjet tv-film.) — 21,35: Gramofon-balett. A nyíregyházi mozik műsora ZELESVASZNU ÉKE MOZI: Június 21-én: ORVOSSÁG A SZERELEMRE Magyarul beszélő lengyel film. Előadások kezdete: fél 5, föl 7, fél 9 órakor. ZELESVASZNU KERTMOZII Június 21-én: Csak 16 éven felülieknek! VÖRÖS ÉS FEKETE I—H. rész. Színes magyarul beszélő francia film. Dupla helyárral. Előadás kezdete: este 8 órakor. Dénztárnyitás 6 órakor. íORKIJ MOZI: Június 21-én: FOLYTAS S A CI.EÖ ! Magyarul beszélő angol filmparódia. Előadások kezdete: 4. 8 és 8 órakor. 1ÖRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLES VASZNÜ MOZIJA: Június 21-én: CSAK NEKED Színes zenés angol film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor.