Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-16 / 113. szám
Világ sportja sorokban Lilié: Nemzetközi ifjúsági ladarúgótomán az U. Dózsa csapata a Róma együttesével 0:0 arányban végzett, az elődöntőben viszont 2:0 arányú vereséget szenvedett a Sochauxtól. A másik ágon a Dinamó Kijev 1 ;0-ra legyőzte a Leeds Unitedet, így a döntőt a francia és a szovjet csapat vívja. Genf: 68 éves korában autóbaleset áldozata lett Emst Thommen, svájci labdarúgó szakvezető, az 1954. évi svájci világbajnokság rendező bizottságának elnöke. Athén: A görög katonai diktatúra úgy látszik a labdarúgópályákra is kiterjedt. Vasárnap ugyanis az egyik mérkőzésen letartóztatták a lelátón nézőként elhelyezkedő Dimitros Domazost, a Panathinaikos csapatkapitányát Az ügy előzménye az volt, hogy az egyik csapat edzője vitába keveredett a játékvezetővel, s ezért őt a rendőrök lefogták és elvitték. Ez ellen emelte fel szavát Domazos, de ő is a tréner sorsára jutott — jelenti az AFP. Heidelberg: Heidelbergben a 23 éves nyugatnémet egyetemi hallgató, Kurt Bendlin vasárnap 8319 pontos eredménnyel új világrekordot állított fel tízpróbában, 89 ponttal ért el jobb eredményt, mint a régi vi- csúcstartó, az amerikai Russ Hodge. La Rochelle: Szombaton délután iskolások bajnoki mérkőzésén a franciaországi Montendreben halálra sújtott a villám egy 14 éves gyereket. A két csapat pályára lépésekor már villám- lőtt és dörgött, mégis elkezdték a játékot. Nem sokkal később azonban tragikusan végződött a futballmeccs. Villám csapott a pálya közepére, 21 játékos került a földre, s egyikük már fel sem kelt. A gyors közbeavatkozás sem tudott rajta segíteni. A többi gyereket elsősegélyben részesítették, súlyosabb sérült nincs közöttük. Róma: Befejeződött a római nemzetközi öttusaverseny, az összetett egyéni viadalt Balczó András nyerte 5202 ponttal, az angol Fox (4970) és Bodnár (4790) előtt. A csapatversenyben a Csepel együttese lett az első 14 626 ponttal, 2. Anglia 14 140 pont, X NSZK 13 391 pont. Varsó: A nemzetközi kerékpáros békeverseny vasárnap délutáni 6. szakaszán az első tíz között nem volt magyar versenyző. A csapatküzdelmet Hollandia nyerte 10:50,15 órás idővel, s ugyanilyen időeredménynyel lett 10. Magyarország együttese is. A hat "útszakasz után az összetett egyéni versenyben 1. Smolik (csehszlovák).» 6. Juszkó (magyar). Az összetett csapat- versenyben 1. Franciaország— 7. Magyarország. Újságírók összeállították a törökországi UEFA-tornán részt vett tizenhat csapat legjobbjaiból „Európa ifjúsági labdarúgó-válogatottját”. A szakértők szerint az alábbi játékosok érdemelték ki a csapatba kerülést: Shilton (angol) — Schaffer (nyugatnémet), Mills (angol), Want (angol), Kantaladze (szovjet), Pat- rikev (szovjet) — Nescatik (török), Vilela (spanyol), Triandafilos (francia), Pét-. rovics (jugoszláv), Kidd (angol). Spartacus-vereség idegenben Jelentések bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről A labdarúgó !*B I egyik legnagyobb meglepetését a győriek okozták azzal, hogy otthonában győztek le a Vasast. így a Fe- rencváros négypontos előnnyel veret a Dózsa és a Vasas előtt. A többi mérkőzéseken általában az esélyes csapatok szerezték meg a győzelmeket. Az NB I B-ben a Spartacus elmaradt múlt heti, Ganz elleni teljesítményétől, s pillanatig sem tudta vitássá tenni az Oroszlányi Bányász győzelmét. Pécsi Bányász hazai mérkőzésén biztosan győzött, s így továbbra is megmaradt listavezetőnek. Veresége ellenére sem került hátrább a táblázaton a Spartacus, s ez szerencsés véletlennek köszönhető, hiszen az „érdekeltek’* sem szerepeltek jobban. NB IU-as csapataink közül ezúttal Záhony idegenben. Mátészalka pedig otthon szerzett két pontot, míg a Kisvárdai Vasas döntetlent ért el az igen jő képességű D. Elektromossal szemben. A megyei I. osztály szenzációját az eddig igen gyengén szerepelt Tiszátok nyújtotta azáltal, hogy kétvállra fektette a volt listavezető Nyh. Dózsát. A csoportban még meglepő, hogy a Nyírbátori Spartacus kénytelen volt a pontosztozkodásra a Nyírteleki Tsz-szel szemben. A megyei bajnokság — ahogy már megszoktuk — ismét nagy küzdelmeket ígér. Erre enged következtetni, hogy az első és a 14. helyezett között, mindössze négy pont különbség van. NB I-es mérkőzések Győr—Bp. Vasas 4* (1*). Fáy utca, góllövő: Györfi, Stolcz, Nell, Varsányi. A győri csapat teljesen megérdemelten érte el a nagy meglepetésnek számitó eredményt. Komló—Dunaújváros 4:1 (2:0). Komló, góllövő: Takács (3), Pataki, illetve Cziegler. A végig nagy iramú, látványos mérkőzésen nem volt vitás a Komló győzelme. Szeged—Csepel 2:0 (1:0). Szeged, góllővő: Vellai (öngól), Hajós dr. A közepesnél is gyengébb színvonalú találkozón a szegedi csatárok határozottsága döntött. Ferencváros—Eger (l 4). Eger, góllövő: Albert (2), Varga, Szőke, illetve Sárközi, Varga (Eger). A Ferencváros könnyedén szerezte meg az egyébként megérdemelt győzelmet. Pécs—Szombathely 3 ú. (1H). Szombathely, góllövő: Daka, Csupák, Szabó B. (öngól), illetve Szabó S. A vendég pécsi együttes győzelme egy percig sem volt vitás, az enerváltan játszó szombathelyiek ellen. Diósgyőr—Salgótarján 1:0 (la». Diósgyőr, góllövö: Sikora. A DVTK a 70. perctől Hajas sérülése miatt 10 emberrel játszott, s Tamás nagy formája mentette meg az együttest a kiegyenlítéstől. Bp. Honvéd—Tatabánya 3:1 (0:1.) Kispest, góllövő: Tichy (2, egyet 11-esböl), Tóth K. illetve Sólymos. A Honvéd a második félidőben fordította maga javára a végeredményt. NB I 1. PTC f© 9 1 — 25: 6 W 2. U. Dózsa >0 7 1 2 29:10 15 3. Vasas 10 7 1 2 18:11 15 4. Diósgyőr 10 6 2 2 19:15 14 5. Győr JO 5 3 2 30:11 13 6. Honvéd 10 4 3 3 14:14 11 7. SZEAC 10 3 5 2 13:15 11 8. MTK 10 2 6 2 14:13 10 9. Komló 10 4 1 5 16:28 9 10. Pécs 10 2 4 4 6: 8 8 11. D.-újváros 10 2 4 4 10:16 8 12. SBTC 10 3 1 6 10:18 7 13. T.-bánya 10 1 4 5 11:17 6 14. Eger 10 1 3 6 9:16 5 15. Szombath. 10 2 1 7 11:22 5 U. Csepel 10 1 2 7 6:20 4 Oroszlányi Bányász—Nyíregyházi Spartacus 3:0 (2:0) Oroszlány, 1000 néző, vezette: Vineze dr. Oroszlány: Fekete—Imre, Gurszky, Köteles, Sárosi, Kovács, Horváth, Csinos, Csörgő, Máthé, Cservenka. Edző: Galgóczi Ottó. Spartacus: Pilcsuk—Ignéczi, Divinyi, Siska, Kaskötő, Papp, Aranyi, Kovacsics. Széles, Esze- nyi, Sorbán. Edző: Palovecz Béla. Idegesen kezdett a két csapat, de az első percekocn látni lehetett, hogy a nyíregyházi együttes tagjai kapkodnak jobban. A Spartacus megpróbálta az eddig idegenben jól bevált 4—3—3-as rendszert játszani, de a hevesen rohamozó oroszlányi csatárokkal szemben nem sokra mentek. Ezt bizonyítja, hogy a 10. percben már 7 ;0 volt a szögletarány a hazaiak javára. Az első gól a 11. percben született meg, amikor Horváth magasan ívelt a Spartacus kapuja elé, s a jól felugró Máthé nagy erővel a hálóba fejelt, 1:0. A nyíregyházi együttes továbbra is gyengén játszott, s a 25. perc meghozta a második gólt. Ekkor Imre végzett el mintegy 25 méterről szabadrúgást. Pilcsuk a beívelt labda alá futott, s Csörgő senkitől sem zavartatva fejelt az üres kapuba, A gól után szinte teljesen le- állt a Spartacus, s védői csak * közvetlen gólveszély esetén avat- koztak közbe. Nagy fölényben játszott ekkor az Oroszlányi Bá- I* nyász, csatárai jobbnál jobb * helyzeteket dolgoztak ki, de * szerencsénkre sorra el is ügyet- ’ lenkedték azokat. -Szünet után, mintegy negyed- 13. óráig elfogadhatóbban játszott a 14. nyíregyházi együttes, de csak 15. mezőnyben. A 60. percben az- 16. tán végleg megpecsételődött 17. sorsuk. A hazai támadás vegén 18. magas labda ívelődött a 11-es pont tájára, s nagy kavarodás támadt a Spartacus kapuja előtt. Ignécziről lepattant egy lövés, két védő egymást zavarta a felszabadításnál, s így Máthé közelről lőtt a hálóba, 3:0. A nyíregyházi együttes idei leggyengébb játékát produkálta Oroszlányban, játékosainak egyáltalán nem ment. Az egész mérkőzésen mindössze két lövési; küldtek kapura, de igazán jó gólhelyzetet, egyet sem tudtak kidolgozni. A játék alapjan a Sparta- cusból senkit sem lehet kiemelni. a kulcsemberek is mélyen formájuk alatt játszottak. Az oroszlányi együttes végig hatalmas lendülettel küzdött, győzelmének jogosságához kétség sem férhet, győzelmük nagyobb arányú is lehetett volna. Vineze dr. több hibával vezette a találkozót. Marik Sándor Az NB I B további eredményei: Pécsi Bányász—MVSC 4:0, Ganz- MÁVAG—Székesfehérvár 3:0, Egyetértés—Dorog 2:0, Budafok —Bp. Előre 0:0, Kecskemét— BVSC 1:1, Autóbusz—Várpalota 3:3. NB I B Pécsi B. M 7 2 2 17: 5 16 MA VÁG 11 6 3 2 18: 6 15 Oroszlány 11 6 3 2 20:12 15 Egyetért. 11 5 4 2 20:12 14 BVSC 11 4 4 3 13: 6 12 Szállítók 11 6 — 5 16:11 12 Kecskemét 11 5 2 4 13:12 12 MVSC 11 4 4 3 7: 8 12 Székesf. 11 4 3 4 12:12 11 Nyíregyh. 11 4 3 4 7:10 11 Várpalota 11 3 4 4 14:19 10 Budafok 11 2 6 3 5:10 10 Autóbusz 11 3 3 5 10:13 9 Bp. Előre 11 2 5 4 7:10 9 özd 11 2 5 4 10:19 9 Dorog n 2 4 5 9:10 8 DVSC w 2 3 6 8:23 7 Bp. Spart. a 2 2 7 9:17 6 Az NB II eredményei Keleti csoport: Szolnoki MTE— Kecskeméti TE 2:0, SZVSE— Goldberger 3:3, Jászberény— Martfű 2:2, Cegléd—KISTEXT 3:0, Mezőkovácsháza—Budai Spartacus 2:1, Békéscsaba—Gyula 2:0, Kiskunfélegyháza—Szolnoki MÁV 2:0, D. GÖCS—Pénzügyőr 2:0. Közép csoport: BEAC—III. kér. TTVE 4:0, Kisterenye—Rudabánya 3:0, ÉTI—Salgótarján 1:1, Székesfehérvári MÁV—Borsodi Bányász 1 :l, Kazincbarcika—Sárisáp 4:0, Nagybátony—Almásfüzitő 3:1, Esztergom—EVTK 1:0. Nyugati csoport: Győri Dózsa —Pápa, 2:0, Táncsics SE—Sopron 4 :l, Dombóvár—Máza-Szászvár 3:1 PVSK—Kaposvári Kinizsi 2:2, Fűzfő—Nagykanizsa 4:2, Z. Dózsa—Pécsi Ércbányász 1 :l, MÁV DAC—ZTE 4:2, Veszprém—Szombathelyi Cipőgyár 3:2. Záhonyi VSC—Debreceni Kinizsi 2:1 (2:1) Deák L, Vásárhelyi, Gálffy, Erdős, Balogh, Uzonyi. A mátészalkai együttes javuló formában játszott, s Gálffy, Erdős és Uzonyi góljával biztosan nyerte meg a találkozót. A vendégek gólját Kovács szerezte. A győzelem létfontosságú volt a szálkái csapat számára, hiszen visszaadta az együttes önbizalmát. A szaikaiak közül Gálffy, Erdős, Szántó és Huszti n. tűnt ki. Kisvárdai Vasas— D. Elektromos 0:(> Kisvárda* 600 nézői vezette: Hoff er. Vasas: Sántha—Kozma, Jerkus, Sum, Csongár, Kovács, Juhász, Herczegh, Demeter, Darvai, Szalmás. Nagyiramú mérkőzést játszott egymással a két csapat. Végig a kisvárdai együttes támadott veszélyesebben, de csatárai a legbiztosabb helyzeteket is kihagyták. A 4«. percben érdekes esemény zajlott le a pályán: szabálysértés nem történt a játéktéren, s a nézők meglepetten látták, hogy a játékvezető a kisvárdai Kozmát kiállította. (A mérkőzés végén a játékvezető úgy nyilatkozott, hogy utánrú- gásért állította ki.) A találkozón a kisvárdai csapat lényegesen közelebb állt a győzelemhez, hiszen tíz emberrel is többet támadott. Téglás—Nyírbátori Dózsa 1:0 (0:0) Téglás, 500 néző, vezette: Békásai. Dózsa: Szabó—Réti, Sass, Kiss, Kollár, Bodó, Pál, Komsa, Kern, Gráb, Gyömbér. Érdekes és balszerencsés mérkőzést vívott a Dózsa. A mérkőzésen szinte végig nagy fölényben játszott, de csatárai sokat hibáztak biztos helyzetekben. S végül a játékvezető az egyik akciónál kettős, dúrva hibát vétett, s ez megpecsételte a nyírbátori csapat sorsát. A 39. percben a nyírbátori kapus egy magas labdát húzott le a levegőből. A téglás! csatárok szabálytalanul fellökték a kapust, akinek kezéből kiesett a labda. A kaput biztosító Sas egyből kivágta az oldalvonalra, miközben az őt támadó egyik téglási csatár a földre esett. A játékvezető általános meglepetésre 11-est ítélt. Ezt a téglási Szabó értékesítette, 1:0. A Dózsa idegenben is Jól játszott, s elsősorban a játékvezető hibája ütötte el a jogos pontszerzéstől. Az NB Hl további eredményei: Hajdúböszörmény—Honvéd Szabó SE 0:1, Honvéd Kilián—D. Építők 2:2, DEAC—Nagyhalász 5:1, Honvéd Petőfi—Törökszent- miklós 3:1. NB ra 1. H. Kilian 9 5 2 2 20: 7 t2 2. H. Szabó 9 4 4 1 10: 6 12 3. Téglás 9 5 2 2 8: 5 12 4. D. Elektr. 9 4 3 2 25: 8 11 5. Nyírbátor 9 5 1 3 15:11 11 6. Kisvárda 9 4 2 3 12: 9 10 7. D. Építők 9 4 2 3 13:10 10 S. Törökszent. 9 5 — 4 11:13 10 9. H. Petőfi 9 3 3 3 16: 9 9 10.. Hajdubösz. 7 4 1 4 11: 9 9 11. Záhony 9 3 3 3 7:14 9 12. DEAC 9 2 3 4 12:13 7 13. D. Kinizsi 2 3 4 7:12 7 14. Mátészalka n 2 3 4 8:25 7 15. Nagyhalász 9 2 1 6 7:21 5 16. Tiszaföldvár 9 1 1 7 9:20 3 Súlyos vereséget szenvedett a Dózsa A megyei I. osztályú bajnokságban igen komoly érdeklődés nyilvánult meg a Tiszalök— Nyíregyházi Dózsa találkozó iránt, mely végül is komoly meglepetéssel végződött. A hazai együttes nagyarányú győzelmet aratott, s számára a most szerzett két pont jelentette az idei első győzelmet is. Ez a Dózsa számára az első hely elvesztését jelentette. Érdekes eredménynek számít továbbá, hogy a Balkányi MEDOSZ hazai pályán szenvedett vereséget Tuzsértól. így a balkányi együttes már öt pontos hátrányba került a többi csapatokkal szemben. A megyei I. osztály eredményei. Nyírbogdány—Rakamaz 3:0, Tiszalök—Nyíregyházi Dózsa 4:0(!), Nagykálló—Csenger 2:1, Vencsellő—Honvéd Dimitrov 0:0, Balkány—Tuzsér 1:2, Nyírbátori Spartacus—Nyírteleki Tsz 2:2, Fehérgyarmat—Nyírmada 2:1. Kézilabda NB Ili Egy győzelem — egy vereség Vasarnap kettős bajnoki mérkőzést bonyolítottak le Nyíregyházán. NB Il-es kézilabdacsapataink közül ez alkalommal a női együttes igen gyengén játszott. Szereplésüket viszont a nyíregyházi férficsapat feledtetni tudta, szép győzelmével. BP. ELZETT—NYH. KINIZSI 4.3 (2.2) Női mérkőzés. A találkozón a fővárosi csapat megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A nyíregyházi lányok sok hibával játszottak, s kihagytak egy büntetőt is. A vendégek gyorsaságban, s lövőerőben is magasan felülmúlták a hazai együttest. A Kinizsi góljait: Siska, G. Nagy II. (7-estoőlJ és Szalai szerezte. NYH. KINIZSI—HONVED ZALKA SE 30:17 (15:11) Férfimérkőzés. Nagy lendülettel kezdett a Kinizsi, s percek alatt 7:2-es vezetésre tett szert. Később azonban kiengedett, de a mérkőzés sorsa egy percig sem volt vitás. Szünet után isimét a Kinizsi kezdett jobban, s szebbnél szebb akciókkal, ellenállhatatlanul húzott el ellenfelétől. Végül idei legjobb hazai teljesítménnyel, megérdemelten nyerte meg fölényesen a találkozót. A Kinizsi góljait Berényi (8), Újhelyi (7), Félegyházi (5), Babolcsi (4), Moraveez, Marton (2—2), Szabó II. és Fekete (1—1) szerezték. Mit fizet a totó? .1. Honvéd—Tatabánya 1 S:i 2. Vasas—Győr 2 B:4 3. Eger—FTC 2 2:4 4. Szeged—Csepel 1 2:0 5. DVTK—SBTC 1 1:0 6. Komló—Dunaújváros 1 4:1 1. Szombathely—Pécs 2 1:3 8. Egyetértés—Dorog 1 2;o 9. Kecskemét—BVSC x 1:1 10. G.-MAVAG—Székesf. 1 3:0 11. Mantova—Juventus x 1:1 12. Torino—Milan x 0:0 13. Lecco—Venezia 1 2:1 + 1: 14. Kiskunt.—Sz. MÁV 2 2* 13 találatot 29 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként a nyereményilleték levonása után 14 929 forint. 13 plusz egy találatot' öt fogadó ért el, ezek nyereménye az illeték levonása után 4« 998 forint. 12 találatos szelvények száma 1130, szelvényenkéntí nyeremény, az illeték levonása után 255 forint. 11 találatot ÍJ 714 fogadónak volt, nyereményük szelvényenként az illeték levonása után 21 forint. 10 találatot 70 682 fogadó ért el, ezek szelvényenkéntí nyereménye. az íUeték levonása után hét forint. Röplabda NB II: Fáradtan játszott női csapatunk A Nyíregyházi Spartacus NB Il-es női csapata Ung- várról hazatérve meg se pihent szinte Nyíregyházán, s máris utaznia kellett Miskolcra. Ott szombaton a DVTK ellen játszott bajnoki mérkőzést, s 3:1 (—10, 11, 5, 3) arányú vereséget szenvedett. Vasárnap pedig a Miskolci Pamut ellen léptető pályára a nyíregyházi Iá-; nyok, s ekkor is 3:1(—9, 16, 8, 10) arányú vereséget szenvedtek. A Spartacus női csapata a külföldi úttól fáradtan játszotta a két mérkőzést. A Spartacus NB Il-es férJ fícsapata is Miskolcon szerepelt az elmúlt vasárnap, ahol biztos 3:0 arányú győ-' zelmet aratott, a Miskolci Egyetem csapata ellen. A p r 6 h i r d e t é s e k Elcserélnem vá= ros központjában lévő kétszobás összkomfortos meleg vizes garázsos főbérleti lakásomat másfélszobás összkomfortosért, egy emeletig. Vöröshadsereg útja 5. (16646) SS méteres kukoricaáré jó állapotban eladó. Tárcái Károlyné Elcserélném egyszo- ba, konyha előszoba speizos házfelügyelői 1200,— Ft jövedelmű lakásomat hasonlóért. KIK LAKÁS ELŐNYBEN jeligén dm a Hirdetőben. (16642) SIMSON SZTÁR motorkerékpár 0 kilométerrel és szőlöperme- tezőgép eladó. DIMITROV utca 47. (16645) Vennék kétszobás összkomfortos pincés házat. Dózsa György u. 70. Háromszobás összkomfortos ház éladó. Szövetkezeti, vagy tarsashazat megegyezéssel beszámítok. Cm? a Kiadóban. (1979) Félkész feá* eladó. Holló utca 23. alatt. (1981) Mátészalkán 800 négyszögöl príma házhely eladó. Érdeklődni: József Attila u. 13. (M 119063) Soltész Mihály utca 24. sz. ház eladó. Kettőszoba összkomfort beköltözhető. Érdeklődni : délután, második csengő. (16631) Három hold lucernái lábon eladó. Fazon yi Út 2. (»06) Csehszlovák mély gyermekkocsi alig használtan eladó. Holló u. 65. Megtekinthető délelőtt. asm 601-es Trabant, tzj ikerablak, cseh sportkocsi eladó. Vég u.‘ 13. (19«B A nyíregyházi rendőrkapitányságra 2 db talált férfikerékpárt, 3 db női kerékpárt, 1 karórát szolgáltattak be, azonkívül 3 db bárány megtalálását jelentették be. Igazolt tulajdonosok fenti kapitányságon jelentkezzenek. Budapesten és Szentendrén lévő gyártelepekre állandó jellegű betonelőregyártáshoa segédmunkásokai, betonozokatveszünk Sei. Havi adagos kereset: 1800, 2200,-— Ft. Üzemi étkezés, munkásszállás biztosítva. Felvétel esetén útiköltséget téri* tünk. Jelentkezés: ÉM. Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat Nyíregyháza, Toldi ót 3. Debrecen* 300 néző, vezette: Molnár: Záhony: Kresztyankó—Erdei L., Farkas, Pokol, Veress, Esze- nyi, Treszka, Lengyel, Erdei A., Erdei Z., Rubóczki. 20. perc: Lesgyanüs helyzetből született bombagóllal a hazai csapat szerzett vezetést, on. 25. perc: Szögletrúgáshoz jutott a záhonyi együttes, s Lengyel jól ívelt labdáját Erdei A. fejjel továbbította a hálóba, t :1. 30. perc: Eszenyi vezette fel a labdát, s a futtából megeresztett nagy lövés ryomán a kapus kezéből a hálóba perdült a labda, 2:1. A záhonyi védelem szünet után jól hárította a hazai csapat próbálkozásait. Az együttes rászolgált az idegenben szerzett két pontra. M. MEDOSZ—Tisza föld vár 3:1 (2:1) Mátészalka, 700 néző, vezette: MEDOSZ: Szántó—Lengyel, Hegedűs. Huszti IL, Szabó IL, Látva L* MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Nyíregyh. K. 8 5 1 2 17: 9 11 2. Nyíregyh. D. 8 5 1 2 14:10 11 3. Nyírbogdány 8 2 6 — 7: 3 10 4. Nyírbátor 8 3 4 1 14: 8 10 5. Nagykálló 8 3 3 2 9: 7 9 6. NYVSC 8 2 5 1 11: 9 9 7. Fehérgyarmat 8 4 1 3 11:11 9 8. Vencsellő 8 1 6 1 5: 4 8 9. Csenger 8 3 2 3 11:10 8 10. Tuzsér 8 3 2 3 9:11 8 11. H. Dimitrov 8 2 3 3 10:10 7 12. Nyírmada 8 2 3 3 12:13 7 13. Tiszalök 8 1 5 2 12:13 7 14. Nyírtelek 8 3 1 4 9:15 7 15. Rakamaz 8 2 2 4 6:10 6 K Balkány s — 1 7 BÍZZ 1 Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk és nagymamánk özv. CSÁKI ANDEÄSN« elhunyta alkalmából fájdalmunkat részvétnyilvánitásuk- kal enyhítették. Gyászoló család (1085) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk, fiam, testvérem és rokonunk PAPP ÁRPÁD órásmester hosszas szenvedés után 40 éves korában elhunyt. Temetése május 17-én délután 15 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család és rokonai ít<W8>