Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-03 / 102. szám

xxrr. évfolyam, 102. szám Ära: 50 fillér 1967. május 3, szerda Ünnepélyes, harcos, vidám volt az ünnepi seregszemle Májusi békedemonstráció I? agyogó, verőfényes *■ napsütésben, százez­rek vonultak reggeltől vége­láthatatlan sorokban a Dó­zsa György út felé. Kilenc óráig zsúfolásig megteltek a felvonulási teret övező ut­cák, a tribünökön ott vol­tak az ünnepség hazai és külföldi vendégei. Külön melegen ünnepelték a részt­vevők a hős vietnami és gö­rög nép küldötteit. A díszemelvény főárbocán nemzeti színű és vörös lobo­gót lengetett a szél, a Gor­kij fasor torkolatát — ha­gyományosan — Marx, En­gels és Lenin arcképei, s a ,,Világ proletárjai egyesülje­tek” jelmondat díszítette. A téren a testvéri országok nemzeti zászlói hirdették a szocialista rendszer összefo­gását. Tíz óra előtt néhány perc­cel elfoglalták helyüket a díszemelvényen a párt és a kormány vezetői, élükön Ká­dár János elvtárssal. A felvonuló budapestieket Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság tagja, a SZOT fő­titkára köszöntötte. — Május elseje a tavasz ünnepe. De egyben az embe­riség tavaszának, a társa­dalmi megújulásnak is ün­nepe — mondotta többek között. Az emberiség tavaszának hajnalhasadását az orosz munkásosztály, az orosz nép történelmet formáló forra­dalma jelentette. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalommal kezdődött az em­beriség igazi újkori történe­te. A szovjet hatalom fenn­állásának félévszázados év­fordulóján szívünk egész melegével tolmácsoljuk a magyar munkásosztály, az egész dolgozó magyar nép forró, testvéri üdvözletét és jókívánságait a kommuniz­must építő nagy szovjet népnek. Internacionalista el­veinkhez híven saját ünne­pünknek is tekintjük a tör­ténelmi évfordulót és ennek megfelelően emlékezünk meg róla. Testvéri üdvözletünket küldjük május ünnepén va­lamennyi szocialista ország dolgozóinak, a szocialista közösség népeinek. Köszöntjük és szolidaritá­sunkról biztosítjuk a tőkés országokban a jobb életért, a demokratikus szabadságjo­gokért és a békéért küzdő osztálytestvéreinket. Együttérzésünkről és szo­lidaritásunkról biztosítjuk a gyarmati iga alól felszaba­dult országok dolgozóit, a szabadságukért és nemzeti függetlenségükért harcoló népeket. Május 1. a proletár nemzet­köziség harci napjá. Ma ez az ünnep világszerte hatal­Kádár János nyilatkozata Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a budapesti dolgozók május 1-i seregszemléjéről a következő nyilatkozatot adta a sajtó képviselőinek: — A magyar munkásosz­tály évtizedek óta megün- nepli május X-ét, amely min­dig a munkásság harci se­regszemléjének napja volt. A felszabadulás után ha­zánkban május 1-e a szocia­lizmust építő egész nép ün­nepévé szélesedett. Bizo­nyos vagyok, hogy nemcsak a fővárosban van ez így, hanem az egész országban is. Itt, Budapesten — érzé­sem és megítélésem szerint — politikus, harcos, jóked­vű, színes az ideji május 1-e. Dolgozóink bizakodás­sal ünnepelnek, s bizonyos vagyok, hogy nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban is. Régi hagyo­mány, hogy május 1 ünne­pén a demonstráló tömegek hangot adnak időszerű kö­veteléseiknek. Az idei má­jus 1, feliratokban, díszítés­ben, jelszavakban jól tük­rözi azt az eltökéltséget, hogy népünk kész a kong­resszus határozatainak vég­rehajtásáért, az ötéves ter­vért, a szocializmus teljes felépítéséért dolgozni. Ez a seregszemle egyben hangot ad népünk nemzetközi tö­rekvéseinek is, amelyek egyértelműen a szocializmus és a béke megőrzését cé­lozzák. Kifejezi Budapest és az ország szolidaritását a haladásért, a szabadsá­gért, a nemzeti függetlensé­gért, a békéért küzdők iránt. E május 1-i felvonulásról harcos üdvözletüket küldik a magyar dolgozók az ag- resszorok ellen harcoló vi­etnami népnek, s a közel­múltban megtámadott és fe­nyegetett görög hazafiaknak, azoknak, akik a görög nép szabadságáért küzdenek. Itt is hangot ad népünk annak, hogy küzdeni kell és küzd Glezosz, a nemzeti hős, és a többi veszélyben forgó haladó, becsületes görög em­ber életének megmentéséért. — Megragadom az alkal­mat és szívből köszöntőm a magyar kommunisták nagy táborát, az öntudatos dolgo­zókat, egész népünket, s jó egészséget, sikereket kívá­nok közös feladataink meg­oldásához. Ügy érzem, el­mondhatom: az öntudatos magyar nép szívből köszön­ti ezen a napon is nemzet­közi osztálytestvéreit, a szo­cializmust építő népeket, a szabadságért és a békéért küzdőket az egész világon. más tiltakozás is az ameri­kai imperialisták szennyes vietnami háborúja ellen. A világ népei tudják, hogy nem lehet felhőtlen, nyugodt má­jusa egyetlen népnek sem addig, amig Vietnam egét amerikai repülőgépek söté­títik el, amig a békés la­kosság, asszonyok, gyerme­kek ezreit pusztítják barbár kegyetlenséggel. A nemzet­közi munkásszolidaritás ün­nepén teljes támogatásunk üzenetét küldjük a szabad­ságukért és békéjükért hő­siesen harcoló vietnami test­véreinknek. Emeljük magasra a májusi ünnepen a nemzetközi mun­kásosztály hősi harcokban megszentelt vörös lobogóit! Ünnepeljük a világ dolgo­zóival együtt, összeforrva a nemzetközi munkásünnepet! Éljen május 1. a szocia­lizmus feltartóztathatatlan győzelmének és * sikereinek hirdetője! Éljen a világ dolgozóinak harcos seregszemléje! A beszéd elhangzása után megkezdődött Budapest dolgozóinak ezerszínű sereg­szemléje. Egy ország látta televízión a menetet, amelynek érzékel­tetésére nehéz szavakat ta­lálni. Az egész menet, a rész­vevő emberek sugározták az idei május elseje belső, lé­nyegi tartalmát. Köszöntöt­ték az ünnepet, a pártot, a szovjet—magyar barátságot, és sűrűn tűntek fel a me­netben a dolgozók követelé­sét kifejező táblák: „El a kezekkel Vietnamtól”, „Le a monarcho-fasiszta görög diktatúrával”, „Békét a vi­lágnak”. Több mint másfél óráig tartott a nagyüzemek dolgo­zóinak felvonulása. Őket kö­vették a közép- és kisüze­mek, a különböző szakmai és mozgalmi szervezetek, egyetemek, a fővárosi közle­kedés és építőipar dolgozói, s a többiek. Csaknem 1 óra volt, amikor az utolsó osz­lopok elhaladtak a tribün előtt, hogy a menetet, ha­gyományosan, a sportolók bemutatója zárja. Szerte a világon ünnepelt a haladó emberiség Az amerikaiak vietnami háborúja és a görögországi katonai diktatúra elleni til­takozás jegyében folytak le az olasz és osztrák főváros­ban a május elsejei ünnep­ségek. Zürichben, Genfben, Ba- selben, Lausanneban és több más svájci városban tömegtüntetések voltak má­jus elseje alkalmából. A tüntetők soraiban igen sok Svájcban dolgozó külföldi munkás is látható volt. A nyugat-németországi május elsejei demonstráció­kon a német dolgozókon kívül szintén sok, az NSZK- ban dolgozó görög, olasz és spanyol munkás is részt vett. Különösen jelentős tö­meggyűlés volt Kölnben és Münchenben. A munkásosztály nagy ünne­péről megemlékeztek szerte a világon, többek között az arab országokban is. Feke- te-Afrika több országában is május elsejei ünnepségek voltak. Moszkva, Vörös tér Káprázatos díszszemle Moszkva: A vasárnapi hó­záporok után hétfőn kris­tálytiszta, napsütéses időben került sor a szovjet hatalom jubileumi évének első díszszemléjére a moszkvai Vörös téren. A szemlét And­rej Grecsko marsall fogadta. Moszkvai idő szerint dél­előtt 10 órakor foglalták el helyüket a Lenin-mauzóleum mellvédjén az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­jai, élükön Leonyid Brezs- nyevvel, a párt és a kor­mány vezetői, a szovjet had­sereg marsalljai. Jevgenyij Ivanovszkij páncélos altábornagy a moszkvai katonai körzet pa­rancsnokának első helyettese volt ezúttal is, akár a múlt évben november 7-én, az impozáns díszszemle pa­rancsnoka. A jelentéstétel és a csapatok üdvözlése után Grecsko marsall mondott beszédet. A szovjet honvédelmi mi­niszter szólt a szovjet nép sikereiről, a szocialista vi­lágrendszer erősödéséről. Hangsúlyozta, hogy a szov­jet állam lenini külpolitiká­ja a kommunizmus építésé nek érdekeit szolgálja. A SZKP fáradhatatlanul har­col a szocialista világrend- szer, a nemzetközi kommu­nista mozgalom egységének további erősítéséért, minden módon támogatja a népek nemzeti felszabadító harcat, Grecsko marsall rámuta­tott, hogy „Sokkal hamarabb ütne a vietnami agresszió összeomlásának órája, ha a szocialista országok, Kínát is beleértve, akcióegységben nyújtanának segítséget a testvéri vietnami népnek.” A miniszter a Szovjetunió aktív és sokoldalú segítségé­ről biztosította a vietnami népet. Távolból tüzérségi dísz­össztűz jelezte a katonai felvonulás kezdetét. Fehér­kesztyűs ' kisdobosszázad nyi­A felsőfokú tanítóképző intézet hallgatói és a gyakMM lóiskolások a nyíregyházi ünnepi felvonuláson. Klaus kancellár Budapesten Fock Jenőnek, a Miniszterta­nács elnökének meghívására kedden hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett dr. Josef Klaus osztrák szövet­ségi kancellár és felesége. A kancellárt magyarorszá­gi látogatására elkísérte dr. Lujo Toncic Sorinj külügymi­niszter, dr. Heinrich Hay- merle nagykövet, a külügy­minisztérium főosztályveze­tője, dr. Franz Menzik, a kancellári hivatal sajtófőnö­ke, dr. Franz Karasek kö­vet, az oktatásügyi miniszté­rium főosztályvezetője, dr. Simon Koller, az Osztrák Köztársaság budapesti nagy­követe és felesége, akik a magyar határállomáson csat­lakoztak a küldöttséghez. A vonat néhány perccel háromnegyed három után érkezett a Keleti pályaud­varra. Az épület ünnepi díszt öltött: osztrák és ma­gyar zászlókat lengetett a szél. A téren nagyszámú dolgozó gyűlt egybe. A kancellár tiszteletére díszőr­ség sorakozott fel. Az osztrák kancellár és felesége, valamint kísérete fogadására megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács elnö­ke, Péter János külügymi­niszter. dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi mi­niszter, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter, dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter, s a politikai, a gazdasági éa a kulturális élet több mát vezető személyisége. Ott vol­tak a budapesti osztrák nagykövetség tagjai. Jelen volt a fogadásnál dr. Dusán Csálics, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság nagykövete, a budapesti dip­lomáciai testület doyenje. A Rákóczi induló hangjai mellett gördült be a vonat a csarnokba. Klaus kancellárt és feleségét, valamint kísé­retének tagjait elsőként Fock Jenő, majd Fehér Latoi és Péter János köszöntötte. A fogadtatási ünnepség a díszőrség díszmenetével ért véget, ezután Klaus kancel­lár, felesége és kíséreté­nek tagjai a magyar állam­férfiak társaságában gépko­csikba ültek és rendőri dísz­motorosok kíséretében szál­lásukra hajtattak. Losonczi Pál, a népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden délután as Országházban fogadta ur. Josef Klaus osztrák szövet­ségi kancellárt. Ezt követő­en a kancellár látogatást tett Fock Jenőnél; a Minisz­tertanács elnökénél, és Kál­lai Gyulánál az országgyű­lés elnökénél. tóttá meg a szemlét, majd díszegyenruhában következ­tek a katonai . . akadémiák hallgatói. Minden akadémia díszszázada élén sötétkék aranysujtásos egyenruhában öt tábornok haladt, az aka­démiák parancsnokai és ta­nárai. Mögöttük három tiszt vitte az akadémiák zászlóit. A gépesített lövészek a páncéltörő „rakétabébik” há­rom változatát is felvonul­tatták. Az ejtőernyősök úi égszínkék egyenruhájukban mutatkoztak be, a légide- szant kötelékek páncélosai­nak oldalára festett kettős ejtőernyő érzékeltette, hogy a szovjet harckocsik ma már szárazon, vizen és le­vegőben egyaránt eljuthat­nak a hadműveletek színte­rére. Felsorolni is nehéz, hány­féle irányított lövedékekkel, rakétával rendelkezhetnek a szovjet fegyveres erők. Ezen a szemlén a harcászati, had­műveleti, hadászati rakéták terepszínű és ezüstös, egy-, két-, négyhajtóműves, egyes és párazött, önjáró és von­tatott. folyékony és szilárd üzemanyagos rakéták széles skáláját láttuk felvonulni. A titokzatos „antirakéták”, a tenger mélyéről startoló haditengerészeti rakéták, az interkontinentális balliszti­kus. végül pedig az úgyne­vezett orbitális rakéták is­mét meggyőző bizonyságot nyújtottak a szovjet hadse­reg fegyverzetének sokolda­lúságáról. A dübörgés elcsendesülé­sével lágy dallamok töltöt­ték be a teret. Moszkva sportolói mutatták be szelle­mes, összehangolt gyakorla­taikat. A szovjet főváros kerüle­teinek dolgozói két órán ke­resztül vonultak át a Vörös téren. Gyermekzsivaj, taps, éljezés, zeneszó töltötte meg az egész környéket, hatal­mas léggömbparádé kísérte a felvonulást. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOlJETEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom