Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-16 / 89. szám

Mire tanítanak az ötvenéves „Áprilisi tézisek“ ?

A velejéig korhadt cári rendszer az első világháború súlyos megpróbáltatásait, a háború során fegyverhez jutott tömegek öntudatra ébredését nem bírta ki. A paraszti és munkástömegekben felhalmozódott megaláztatás, nélkülözés, keserűség elöntötte Oroszországot, s elsodorta a cári trónust. A forradalmi mozgalom sikerét könnyig tette, hogy a politikai ha-‘ tálaimhoz nem jutott burzsoázia és a háborúban sző. vétségé« országok (Anglia, Franciaország és Olaszország) is a cár ellen fordultak. Ez utóbbiak pálfordu- lását az idézte elő, hogy a cár — a forradalmat megelőzendő — különbéke kötésére készült Németországgal, ami érzékenyen érintette volna az antant-hatalmakat. Az orosz s a szövetséges burzsoázia azonban csak palotaforradalomra készült: nem akarta a cári rendszer bukását Miklós fiát akarta trónra ültetni, és folytatni a háborút ,,a végső győzelemig”.

' A tömegek elemi erővel feltörő mozgalma, amelyet a petro-grádi katonaság is támogatott,'elsöpörte a cári önkényuralmat. 1917 február 27-én győzött a polgári demokratikus forradalom Oroszországban. Még aznap este — a bolsevikok felhívására — megalakult a munkás és katonaküldöttek szovjetje, összetétele azonban mensevik (jobboldali szociáldemokrata) és eszer (parasztpárti) többségű volt. Szocialista jelszavakat hangoztattak ezek is, és a tömegeknek még nem volt módjuk különbséget tenni szavaik és tetteik között. Ezek a kispolgári vezetők a forradalom első napján a megegyezés útjára léptek a burzsoáziával. Támogatásuknak és a tömegek hiszékenységének köszönhető, hogy a polgári liberálisokból álló „ideiglenes kormány” hivatalba léphetett. Kettős hatalom alakult ki ily módon: a munkásokat és parasztokat képviselő szovjetek, és a burzsoázia hatalma. Az ideiglenes kor-, mány csak homályos igére- f teket tett a társadalom átalakítására, a földosztásra, — mindezeket azonban a békekötésig el akarta halasztani. Nyilatkozott béketörekvéseiről is, de egyetlen lépést sem tett a béke érdekében. Az antant-hatalmak sürgetésének engedve folytatta a háborút, amelynek győzelmes befejezésétől nemcsak hódító terveinek megvalósítását, hanem Oroszország társadalmi kérdéseinek saját ízlése szerinti megoldását is. remélte.

Minderről a tömegek mit sem tudtak, s a forradalom által felszínre dobott kispolgári vezetők nem is siet. tek felvilágosítani őket. Ok amúgy sem akarták a forradalom továbbfejlődését: vágyaik netovábbja a polgári demokrácia volt. A Pétervárott tartózkodó bolsevik vezetők véleménye megoszlott, voltak akik azonnal fegyveres felkelést akartak kirobbantani az ideiglenes kormány megdöntésére, mások kényszeríteni akarták azt a nép követeléseinek teljesítésére.

A bolsevikok vezetője, Lenin hosszú emigráció után április 16-án érkezett Pétervárra. A pályaudvar előtti teret zsúfolásig megtöltő munkások és katonák előtt beszédet mondott, amelyben a nép legfontosabb követeléseinek megvalósítását sürgette. Másnap ült össze a párt Központi Bizottsága, amely előtt Lenin ismertette a forradalom továbbvitelére vonatkozó terveit' „A proletáriátus feladatai a jelenlegi forradalomban” címmel. Felhívta a párt figyelmét, hogy a Kettős hatalom tartósan nem állhat fenn. A burzsoázia csak az alkalomra vár, hogy felszámolja a szovjetek hatalmát. A munkásoknak és parasztoknak éppen ezért meg kell dönteniök. az ideiglenes kormányt, de nem fegyveres felkeléssel, hanem a „minden hatalmat a szovjeteknek!” Jelszó valóra váltásával. Meg kell győzni a munkásokat, parasztokat és katonákat arról, hogy az ideiglenes kormány nem akarja igazságos békekötéssel befejezni a háborút, hanem elődeihez hasonlóan, hódító törekvései vannak. Nem ad földet a parasztoknak, hiszen az orosz burzsoázia ezér szállal kötődik a nagybirtokosokhoz, a bankokon keresztül maga is haszonélvezője a nagybirtok-rendszernek. Nem fog demokráciát biztosítani a népnek, s csak az alkalomra vár, hogy — a legreakciósabb monarchista erőkkel összefogva — katonai diktatúrát valósítson meg, megdöntse a szovjeteket.

Ha viszont a szovjetek kezükbe veszik a hatalmat, munkás—paraszt forradalmi demokratikus diktatúra jön létre. Ez már több mint a

polgári demokrácia* — de még nem proletárdiktatúra. Ez a hatalom demokratikus békét köthet, elkobozza a földesúri birtokokat és átadja a parasztságnak. Nem irányulna közvetlenül a tőkés rendszer ellen, de — a bankok államosításával és nemzeti bankokban történő egyesítésével. — felülről —, a termelés és elosztás szovjetek által gyakorolt ellenőrzésével pedig — alulról korlátozná a nagytőke hatalmát.

Lenin az ülésen javasolta a párt nevének megváltoztatását: a szociáldemokrata jelzőnek kommunistával tör. ténő felváltását. Ugyanezt az elnevezést javasolta Lenin a nemzetközi munkás- mozgalom forradalmi erői számára. Ezen a gyűlésen beszélt Lenin először a Kommunista Intemacionálé megalakulásának szükségességéről.

A Központi Bizottság heves vita után elfogadta Lenin téziseit az elkövetkező időszak stratégiájáról és taktikájáról, amelynek sikere a szocialista forradalom békés győzelmét eredményezte volna Oroszországban. A mensevikek és esze- rek azonban elárulták osztályostársaik érdekeit, s az uralkodó osztályok szolgálatába szegődtek. így a burzsoázia 1917 nyarán nyugodtan rájuk bízhatta a kormányt, hogy ők végezzék el a legalábbvaló munkát, amelyet magát szocialistának nevező párt végrehajthat: a forradalom erői elleni támadást.

így Oroszországban nem valósulhatott meg a forradalom békés győzelme. A zseniális terv azonban, amelyet Lenin 1917 áprilisában kidolgozott, ma is alapját képezi a modern proletár-stratégiának és taktikának. Lenin a demokráciáért folyó harcot nem a szocializmusért folyó küzdelem akadályának, hanem feltételének tekintette. Elsőnek mutatott rá, hogy korunkban már nem a fél- feudális elemek, hanem a monopoltőkések képezik a demokrácia legfőbb akadályát. Ezért fonódik egybe a monopoltőke megfékezéséért folytatott harc a demokrácia kivívásáért, megvédéséért és kiterjesztéséért vívott küzdelemmel. Ezért minden a demokrácia felé tett lépés — lépést jelent a szocializmus felé is. Ez az áprilisi tézisek mának szóló legfőbb mondanivalója.

(Cs)

Egy hét a világpn

Vyugati gondok „kelet csúcsán*4 Ügy futárgép útja Légicsata után Senf és Budapest

Heves tüntetések, véres

összecsapások, feszültség és nyugtalanság jelezték a héten az Egyesült Államok két vezető politikai személyiségének külföldi útját. A kísérő jelenségek szinte kísértetiesen azonosak voltak Humphrey alelnök nyugat-európai, illetve Johnson elnök latin-amerikai látogatásakor. A londoni Times vezércikkírója „megfogha- tatlannak” nevezte az Ame- rika-ellenes érzelmek ilyen arányú kitörését, de ha egy kissé elgondolkodott volna Washington politikáján, akkor hamar találhatott volna „megfogható” magyarázatot.

A két út már eleve, a papírforma szerint sem ígéri sok eredményt. Nyugat-Euró- pában már az sem tetszett a szövetségeseknek, hogy nem maga az elnök, hanem Humphrey látogat hozzájuk, akit a Fehér Ház időnként „politikai kifutóimnak” alkalmaz. Az ellen- tétea csomagja elég terebélyes: viták magának az atlanti szervezetnek a jövőjéről ; gazdasági nézeteltérések, aggodalom Vietnam miatt; atomsorompóügyek, — nagyon nehéz egy washingtoni politikusnak úgy nyilatkoznia, hogy ugyanaz Párizsnak ne legyen túl sok és Bonnak túl . kevés. Humphrey nem takarékoskodott a mosollyal, igyekezett afféle szupereladó szerepében tetszelegni. Az áru viszont, amit kínált, az amerikai politika, egyre ki- sebb-nagyobb kudarcain, a tizenkilenc ágyúlövés, s a megkülönböztetett díszpompa Sem változtatott, amely- lyel hazatérésekor fogadták...

Alig hogy hazaérkezett az alelnök, útnak indult az elnök. Útipoggyászában ezúttal a latin-amerikai dosz- sziék voltak. Ezt a kontinenst sokáig az Egyesült Államok „láthatatlan birodalmának” nevezték, biztos hátországnak tartották. Az új Világhelyzetben, á kubai forradalom nyomán azonban megingott ez a terület is. Egyre nagyobb a kölcsönös bizalmatlanság; a latin-amerikaiak igazi gazdasági segítséget kérnek Washingtontól, az viszont ingatagságuk miatt tesz szemrehányásokat. Ilyen körülmények között került sor Punta del Este-ben („Kelet csúcsán”), az Uruguay atlanti-óceáni partjain lévő üdülőhelyen a latin- amerikai csúcsértekezletre. Az 57 szálloda és 148 luxusvilla félszigetét szinte légmentesen lezárták, de a nyugati gondok így is betódultak Kelet csúcsára. A személyes találkozás sem változtathat Washington latin-amerikai politikájának alapvető ellentmondásain. Az egyetlen megoldás az lenne, ha feltételek nélküli segítséget adna az országoknak és valóban szabad mozgást engedélyezne nekik. Ez viszont nem felelne meg az amerikai imperializmus érdekelnek... Jóllehet, Punta del Este-ben megegyezés jött létre egy latin-amerikai közös piac elveiről — amerikai áldással —, az értekezleten Washington címere intézett bírálatok, a megállapodásokkal kapcsolatos fenntartások jelzik, hogy Johnson az USA-hoz közel álló kormányoknál ért el sikert, s aligha csökkentette a latin-amerikai „ellenzéket”.

Ha a szemlélő az amerikai vezetők zsúfolt úti programja láttán azt hinné, hogy az Egyesült Államok politikájának más területein minden rendben van, — téved. Alighogy Johnson leszállt Montevideóban, futárgép Indult utána. A vasutas- sztrájkot elhalasztó okmányt vitte aláírásra, csak az elnök beavatkozásával lehetett megakadályozni a munkabeszüntetést. A teherautó-sofőrök így is sztrájkolnak. Sikerrel zajlott le az a tiltakozó hét, amelynek során haladó amerikai szervezetek ismét a vietnami háború ellen emeltek szót. Kicsit úgy tűnik tehát, hogy az amerikai vezetők nem azért szánták el magukat az utazásokra, mert minden rendben van, hanem többé- kevésbé igyekszenek menekülni a problémák elől. Vietnam kérdésében ugyanis, ahol az amerikai politikusoknak legelőször kellene tenniük valamit, ismét nem törtéht semmi, már ti. amit a világ vér, mert e napokban úiabb haditanácssorozat kezdődik Washingtonban. Holott a dél-vietnami partizánok számos sikeres akciója ezen á héten is újra bizonyíthatta: az Egyesült Államok továbbra sem reménykedhet katonai megoldásban. Jogos tehát a megfigyelők általános feltételezése, hogy a nyugat-európai és a latin-amerikai akciók éppen a vietnami holtpontról szeretnék elterelni a figyelmet az elnökválasztás előtti esztendőben.

Mozgalmas a közép-keleti helyzet is. Miután Szíria és Izrael határán több alkalommal határincidensek történtek, sőt légi csatára is sor került, a diplomaták léptek előtérbe, s az ügy minden bizonnyal a Biztonsági Tanács elé kerül. A két ország határán tavasszal rendszerint kiéleződik a helyzet, mivel vita folyik azon, hogy ki művelje meg a fegyverszüneti egyezményben kijelölt határövezetek földjét. A Szíria-elle- nes provokációk azonban mégsem csupán helyi indí- tékuak. DamasZkus — Kairó mellejt — ma az arab világ leghaladóbb eleme, ezért állandó célpontja a nyugati provokációnak.

Úgy látszik, hogy imperialista körök az arab világ megosztottságát (Szaud -Arábia és Jordánia vezető körei mind reakciósabb álláspontot foglalnak el), a dél- arábiai válságot, a fel-fellángoló jemeni polgárháborút figyelembe véve olyan zavaros helyzetet kívánnak teremteni, amelynek kereteiben könnyebbé válnak a Szíria-ellenes akciók.

A válságjelenségektől érkező hírek mellett jóleső érzés volt hallani a héten a kelet—-nyugati eszmecsere néhány pozitív megnyilvánulásáról Ochab lengyel államfő Olaszországban járt, Moszkvában előkészítő tárgyalások kezdődtek egy esetleges szovjet—angol barátsági szerződésről, Párizsban diplomáciai párbeszéd folyt Pompidou miniszterelnök esedékes szovjetunióbeli látogatásáról. Lehetősegeinkhez és eszközeinkhez képest a magyar diplomácia ts kivette ítészét ebből a mozgásból. Budapesten járt Nilsson svéd külügyminiszter és a termékeny együttműködés szellemében tanácskozott hazánk vezetőivel. A tárgyalásokon megnyilvánult több nemzetközi probléma hasonló megítélése. A budapesti vendégkönyv a belga és az iraki külügyminiszter, valamint az osztrák kormányfő érkezését jelzi a közeli hetekben. Képviselőink reszt vették az ENSZ európai gazdasági bizottságának jubileumi ülésszakán is, ahol Bíró József külkereskedelmi miniszter jelentős felszólalásával vázolta a kelet—nyugati gazdasági együttműködés új lehetőségeit, kiemelve hazánk esetében a gazdasági mechanizmus reformjának jelentőségét éppen e kapcsolatok szempontjából. Természetesen Magyarország is aláírta az ülésszakról kiadott „genfi deklarációt”, amelyben az EGB a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsoltatok fokozására szólított fel.

16.

— Uraim, — csak a rend kedvéért ismétlem, hogy a frontot sikerült a magyar határnál stabilizálni, és ott minden áron meg is kell tartanunk. Egy hatalmas zsákban Magyarország területén körülbelül egymillió német katona zsúfolódott össze, amely egy szálig elveszne, ha ott a front hirtelen összeomlana...

Jodl közbe akart szólni, hogy már szó sincs egymillió német katonáról, legfeljebb a feléről, de aztán jobbnak látta, ha hallgat Túlságosan sokat kapott 6 már ezen az estén, nem akart még egy hitleri dühkitörés tanúja, vagy. inkább szenvedő alanya lenni.

— Höttl jelentette — folytatta Hitler, — hogy

Horthy tengernagy, a magyar államfő érintkezést keres az ellenséggel, különbékét akar kötni. Ez katonáink végét jelentené. Tapogatózik mind a nyugatiak, mind az oroszok felé. Horthy admirális...

Skorzenyt meglepte, hogv Hitler mindig rangjával

együtt említi Horthy nevét. Arra következtetett hogy a vezér tiszteli a magyar tengernagyot, s jóllehet, tisztában van azzal, hogy Horthy nem valami jó politikus, bizonyos fokig elismerést vívott ki nála még az első világháború idején szerzett katonai

rangjával.

— ...ftorthy admirális —

folytatta Hitler — miután egy korty-vizet ivott a kerékasztalra készített pohárból — nem hajthatja végre tervét. Az ön feladata,

Skoraeny, hogy álljon készen, foglalja el a budai Várat erőszakkal is, ha Horthy visszalépne a velünk kötött szövetségtől. A vezérkar ejtőernyősökkel, vagy siklórepülőkkel végrehajtandó puccsra gondol. A városban folyó hadműveletek parancsnoka, az új hadtestparancsnok, Klee- mann tábornok lesz. Ebben az ügyben ön az ő parancsnoksága alatt áll, de ugyanakkor teljesen önálló. Azonnal hozzá kell fogni az előkészületekhez.

Hitler szemmel láthatóan a legjobb hangulatba került. Szavai felforrósodtak, úgy beszélt, mint egy -költő, aki legfrissebb versét olvassa fel tisztelőinek, csodálóinak. Előadta tervét, amely szerint Skorzenynek és embereinek ejtőernyővel és siklórepülőgépeken, mint Mussolini kiszabadításakor a

Monte Grosse magaslatára — meglepetésszerűen- földre kell ereszkedniük a budai Várban, letartóztatni és magukkal vinni a kormányzót és környezetének tagjait.

Hitler felnevetett.

— Bizalmas jelentéseink szerint a kormányzó arról álmodozik, hogy angol ejtőernyősöket dobnak le Magyarországon. Nos, ha ejtőernyősöket vár, érkezzenek meg azok az ejtőernyősök. De nem Churchillé. hanem a Hitler Adolf ka- tonaférfiai. Az ön parancsnoksága alatt, Skorzeny Sturmbannführer!'

A különítményparancsnok. hogy a perc ünnepélyességét hangsúlyozza, felállt, vi- gyázzba merevedve mondta;

— Jawohl, mein Führer! A parancsot megértettem és végrehajtom! Én és embereim, ha kell. akár életünket is feláldozzuk az ön pa_ roncsainak teljesítéséért!

— Hát akkor — nyújtotta Hitler a kezét Skorzeny felé, de Ribbentrop, aki mindeddig nem jutott szóhoz, végre alkalmat talált rá, hogy megszólaljon:

— Uj jelentések érkeztek Budapestről, mein Führer!

— Mondja — mordult rá Hitler.

— A táviratokat a dolgozószobámban hagytam — mondta Ribbentrop, olyan hangon, amely sejtetni engedte, hogy nem akarja mások előtt ismertetni annak tartalmát Hitlerrel.

A Führer megértette, s mert kegyes hangulatban volt, vállalkozott rá, hogy átmenjen Ribbentrophoz, megnézi a táviratokat.

— Mindnyájan várjanak! — vetette oda kurtán.

Himmler meglehetősen nyugtalanul üldögélt tovább. Egyáltalán nem volt ínyére, hogy Hitler négy- szemközt tárgyal Ribbent- roppal A külügyminiszter és a birodalmi belügyminiszter, az SS és a Gestapo teljhatalmú ura között már esztendők óta ádáz gyűlölködés lángolt. Himmler arra számított, hogy a magyarországi helyzet alakulása újabb lehetőségeket teremt számára, hogy bebizonyítsa fölényét Ribbentrop felett. Különösen hírszerző szolgálata segítségével sokszor sikerült mér Himmler- nek a hitleri haragot Ribbentrop fejére idézni. Nem vitás, hogy Veesenmayernek, Ribbentrop emberének

gyengekezűsége egyáltalán nincs Ínyére Hitlernek. Eddig legalább is úgy tűnt.

hogy a vezér őrről emiatt Ribbentropra. És most négyszemközt tárgyal vele?

Negyedóra múltán tért vissza Hitler. Ribbentrop mér nem volt vele. Elbocsátotta Kettelt é® Jodlt is.

— Jodl, majd holnap reggel közölje Skorzenyvel a rendelkezésére bocsátandó egységeket! — rendelkezett búcsúzóul.

És aztán leült a tárgyaló- asztal mellé.

— Az újabb budapesti jelentések szerint — nezdta újra —, de megállt a beszédben.

Skorzenyhez fordult:

— Nem inna valamit?

— Hálásan köszönöm a kínálást, mein Führer! —■ hálálkodott Skorzeny

Hitler megnyomta a keze ügyében lévő villanycsen- gő “gombját, s a besiető inasnak megparancsolta, hogy hozzon valami vermutot, Skorzenynek és Himm- lemek. Maga nem ivott, nemcsak a szeszes italt vetette meg, hanem a húsételeket is. A legmagasabb kegy volt, ha ennek ellenére valakit szeszes itallal kínált. Skorzeny tudta ezt, s értékelte.

(Folytatjuk»

Pintér István:

Dokimientumregény