Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-30 / 101. szám
Éljen dolgozó népünk vezetője, a Magyar Szocialista Munkáspárt! ÚJFAJTA MIÉRTEK Jegyzetek a faluról jött új szabolcsi muokáso*ztályró* Igaz, hogy az ország állami iparában foglalkoztatottaknak csupán 1,1 százaléka dolgozik Szabolcsban? Való, hogy tízezer lakos közül csak 356 — az országos átlagnak egynegyede — végezhet munkát a szocialista iparban?... Igaz, való... Gondolhatná ezek után a külső szemlélő részvéttel: itt nyomtalanul szállt el húsz esztendő, mitsem változott a helyzet Szabolcsban. Mondhatná és — tévedne. Mert igaz a szembetűnő különbség más országrészekhez viszonyítva és jogos a józan türelmetlenség, a megfontolt és szüntelen interpellálás, de valóság az is, hogy sok gond, tengernyi nehézség közepette itt is munkásosztály született. Néhány szűk, vak ablaki! műhely, igénytelen, az akkori égető szükségre szabott termék jelentette a kezdetet És néhány száz egykori inaslegény, megélhetést kereső segéd. Vajon mertek-e ők arra gondolni, hogy egyszer megélik: a Szabolcsi ipari munkások tehetségét szorgalmát 650 milliós évi exporttermék bizonyítja szerte a világon! Hitték vajon, hogy Szabolcs nemcsak a mezőgazdasági terményeiről, hanem gyógyszereiről, konzervkészítmé- nyeiről, cipőiről, korszerű mezőgazdasági munkagépeiről is ismert lesz? Ha azonban csupán a számokra figyelünk, az utóbbi gyarapodás ellenére is csak szerényen szólhatnánk Szabolcs munkásságáról. Ha az utóbbi mércével mérünk, joggal tölthet el bennünket az öröm. Mátészalkán hallottam, hogy amikor megnyitották a fatelep üzemi konyháját, egyeseket úgy kellett az asztalhoz „agitálni.” Faluról jártak be, ragaszkodtak a tarisznyához. Ugyanitt az igazgató nem győzte osztogatni kezdetben a fegyelmiket, mert munka közben fél- deciztek a rakodómunkások. Ha meg be is tértek a melegedőbe, vagy a klubnak is használt ebédlőbe vonatindulás előtt, kapták elő a kártyát, ütötték a bankot, rablósan. Alig telt el egy jó esztendő, a fabarakkok helyén épített összkomfortos melegedőben fekete táblát találtam, krétaírással. Előző estéről maradt ott: az általános iskola kihelyezett osztálya éppen a törtek szorzásánál tartott Aztán hallottam a fatelep kórusát, melyben együtt énekelte Kodályt az igazgató Benedek, meg a háncsolómunkás. Nem valamiféle szálkái specialitás volt ez: egyre több hasonló üzemmel találkozhatunk megyénkben. Üzemekkel, ahol meg kellett tanulni a munkáséletet, a munkásfegyelmet épp úgy mint a szerszámok használatát, a gépek kezelését, a közvagyon féltését. Voltak, akik „intőt” kaptak, vagy elbuktak? Voltak. És voltak vezetők, akiknek kifehére- dett a hajuk a temérdek gondtól. De nőttön nőttek, erősödtek, egységesek lettek a munkáskollektívák, amelyek mind jobban figyelték és meglátták országos dolgainkat. Sepa Pált sose felejtem el. Vasutasokkal, különvo- naton mentünk Porcsalmára, fúvószenekart is vittünk, úgy avattuk a falut termelőszövetkezetivé. Sepa is köztük volt. Társaival együtt ő is napokig beszélt a nagyüzem előnyeiről Porcsalmán, s ha kifogyott a szóból, elővette szájharmonikáját, feloldani a feszült pillanatokat. Megszerették a faluban s az avatáskor. a koccintásnál egy helybeli ember — túl a nehéz döntésen — így kedé- lyeskedett: „A Sepa flótája többet ért egy brigádnál.” Nevettek a dolgon s én arra gondoltam: ez a vasutas otthagyta a családját a városon, száraz koszton beszélt mások boldogulásának lehetőségeiről, miközben az ő fizetése akkor még a közepes szintet sem ütötte meg... Jól tudjuk valamennyien, hogy nem ő volt az Ilyen egyedüli munkásember azokban a napokban. S vajon hány százan, ezren utaztak később is a munkások, a műszakiak hét végén, vasárnapokon a falvakba, segítejó hírről számolhattak be a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola építői. A három, egyenként 305 fős kollégium épületéből egyet még júniusban átadnak. így a tanév megkezdéséig bőven lesz idejük a berendezkedésre. Lényeges dolog, hogy a kollégiumon kívül átadják az éttermet, konyhát, mosodát, kazánházat is, tehát az üzemeltetésnek minden teltételét biztosíthatják. ni, patronálni a parasztembereket! Ugyanezek a munkások értették meg később, hogy az árak alakításával is segíteni kell a tsz-eket, hogy gyorsabban talpra álljanak. Nem gyűjti krónika a mindennapi tetteket, álljon itt egy legutóbbi. Építőipari szocialista brigád kínálta fel segítségét a belvízsújtott lakások helyreállításánál, pihenőnapokon, fizettség nélkül. Egy szocialista brigád, melyet követnek a többiek, mert a kötelesség fogalmát ezek a munkások nem csupán egyéni, hanem társadalmi szinten értik már. S egyre népesebb az olyan munkások tábora Szabolcsban, akik szaktudásuk, szorgalmuk fokozásán tűi keresik, egyengetik az együttélés új, szocialista formáit, tárják fel a meg hasznosabb munkavégzés rejtett tartalékait. Olvashatjuk egy utóbbi ösz- szegezésben: tavaly 646 kollektíva közel 6,5 ezer tagja nyerte el a szocialista címet... Másutt ez éli: az utóbbi öt évben kilencezer újítási javaslatot nyújtottak be megyénk üzemeiben... Miért? Élveznek valamilyen előnyt a címet viselő brigádok? Vagy mindenkor arányban van a honorárium egy százezreket érő újítással? Nem. Más itt az ösztönző erő: a munkásosztály elszántsága az egész társadalom felemeléséért Szabolcsban, ahol továbbra is a mezőgazdaság a döntő, húsz év alatt létrejött és bizonyított a munkásság. Jó vezető erőre támaszkodva adta példáját a szorgalomnak, a jó képességnek, az osztályöntudatnak. A társadalmi szükség mellett ez a példa 1# Indokolja az új, sürgető igényeket, melyeknek kielégítése még erőteljesebb ütemre vár. Angyal Sándor A másik két kollégium átadására — szerződés szerint — csak a következő év áprilisában kerülhet sor. Azonban az építők, ha komolyabb anyaghiány nem lesz, az egyiket még az év végére a diákok rendelkezésére bocsátják s csupán egy kollégium marad áprilisra. A sokkal nagyobb munkát jelentő oktatóépületek kivitelezése előre láthatólag szeptemberben induL Emlék a törött propellerről Az első nyíregyházi pilóta volt GYALOGOSOK, TÜZÉREK., vörös matrózok menetelnek a korabeli képeken, Vanulnak a frontra, védeni a tanácshatalmat, menetelnek hosszú sorokban Budapest utcáin az első vörös május elsején. Csak a pilótákról nem mardt ilyen dokumentum az utókornak. Pedig ott voltak ők is a harcok tüzében. Kezdetleges, roppant veszélyekkel járó gépeiken végezték a felderítést, lőtték, géppuskázták az ellenséget, fényképezték a májust ünneplőket, röplapokat szórtak, dacoltak a halállal. Közölük az egyiket Juhász Jánosnak hív ták. Nyíregyházáról indult el, az akkori Vay Ádám utcáról, a mai Dózsa György utca 71 számú házból. Egy idős egykori barátja, Szilágyi Miklós Dimitrov utcai lakos hívta fel rá a figyelmet: emléket kellene állítani ennek a hősnek. „AKKORIBAN LAKATOSOK voltunk. Juhász János Májerszki gépgyárában szabadult fel a Széchenyi utcán. Szerette a gépeket, elment világot járni. Berlinben érte az első világháború. Besorozták a monarchia hadseregébe. Gépkocsivezetőnek képezték ki, de mikor megjelent az első repülőgép, pilótának jelentkezett. Emlékszem, tizenkilencben néhányszor hazajött. Kora tavasz volt, leszállt a Simái úti lőtéren. Rengetegen néztük, bámultuk a gépet és a pilótát Képzelje el: az első gép volt, amely itt leszállt, amit a nyíregyháziak láttak. Akkor még motorkerékpár sem volt a városban. Lécvázas volt a gép, két rúd állt ki a szárny fölött és furnérlemezzel volt burkolva. Lestem az arcát — mindig mosolygott —, s valami emléket szerettem volna. De elfelejtettem kérni. JUHASZ JANOS öccse a Toldi utca százban lakik. Lakatos volt ő is, majd pilótaiskolába küldték 1916- ban. „Amikor bátyám megtudta, hogy én pilótaiskolára kerültem, odakérte magát ő is. ö elvégezte, s repülő lett, én szerelő maradtam. Vállalkozó szellemű volt, nagyon merész. 1913-ban egy nyíregyházi összakszervezeti népgyűlés plakátjait ragasztottuk és Jancsi a rendőrök gyűrűjében, a polgár- mester szeme láttára egy alvó rendőraltiszt hátára is ragasztott plakátot. Egyszer amikor géppel hazajött, a katolikus templom tornyát súrolta. És sokszor keringett édesanyja háza fölött. Mondta neki anyánk, hogy hagyja ott a repülést. De mosolyogva nyugtatgatta anyámat, hogy ez az ő élete, a repülés. Anyám — mondta — az a repülő, aki ágyban szeretne meghalni, nem lesz igazi repülő soha. 1919 február végén, vagy március végén röplapokat kellett leszórnia Debrecenben. Hazajött, leszállt egy órára. Vissza akart menni, elázott a gépe. Felszállt és leesett. A Manda bokori markos parasztfiúkkal egyenesítettük vissza a repülő tengelyét. Dalolt, vicceket mondott...” EMLÉKEI KÖZÖTT kutatva került elő egy régi pilótaújság, az Aviatika 1919 évfolyamának 117—118. oldala. Idézünk a cikkből: „...1919 május elsején Juhász János tábori pilóta, arany vitézségi éremmel ismételten kitüntetett vadászrepülő Csepel mellett tartályrobbanás következtében égve lezuhant és meghalt. A magyar repülés az egyik legjobb Berg-pilótáját vesztette el benne... Elsőrangú pilótát és példásan becsületes katonát gyászol benne a magyar repülőcsapat, akit követendő péída gyanánt állíthatunk a magyar katonarepülők elé... 1918 november elején, amikor a forradalom levegőjétől mámorosán jártak az emberek az utcákon, Juhász János ott volt az elsők között, repülőüzemet teremtettek as albertfalvai röpülőtér helyén. A halott repülő emlékét az aviatika jövője őrzi meg, hatalmas gépparkok, hangárvárosck, acélos szavú motorzúgás és büszke, megbecsült repúlőgárda. Erről ma még álmodunk csupán, de ezért becsülettel harcolni szent kötelesség, ha emelt fővel akarunk járni a törött propelleres sírok között...” VÖRÖSRE FESTETT GÉPPEL szállt .fel. 1919 május elsején Juhász János. Vörösszegélyű, háromszögletű röpcédulákat szórt Csepelen, integetett a tombolva ünneplő proletároknak a Bergből. A röpcédulán ez állt: „...Fel a fejjel, nézz magasba proletár! Te építetted a szárnyas gépet, mely meghódította az eget. A te erős karod épít, gyárt, készít mindent, ami meghódítja a földet. Az ég alatt, s a földön minden téged illet: a szántóföld, a ház, a gép, a napfény és a friss levegő, a jog és a hatalom. Ne engedd elrabolni!” AZ ELSŐ nyíregyházi repülő volt, egyúttal a magyar repülés egyik úttörője. Huszonhárom évesen ragadta el a repülés, amelynek élt és amelyért meghalt. Az ellenforradalom negyedszázada alatt igyekeztek elfelejtetni. Nekünk azonban kötelességünk emléket állítani ennek a hősnek. Kopka János VAN TITKUK! Egy gazdaság, amely egy lépéssel mindig előbbre jár Vajon miért olyan kitűnő gazdaság a Ságvári? Vajon mi lehet a titkuk? Mert titkuk biztosan van, bár Sztas- kó András párttitkár csodálkozott ezen: — Titok? Mi itt mindent olyan természetesnek látunk, hogy el se tudjuk képzelni, lehetne-e másképpen. Gazdálkodásuk — bár 1955-ben a legrosszabb volt a megyében — fejlett, belterjes, megalapozott. Minden az állattenyésztést szolgálja ki. A magas fokú szervezettségre hadd álljön itt egy jellemző momentum: a nö" vénytermesztés a takarmányt osztályba soro’va adja át a tehenészetnek. Mondják, könnyű dolga van a Ságvári nak, Itt él a város mellett, nincs gondja a szállításra, könnyű az értékesítés és így tovább. Ezt a kétkedést a vezetők gyorsan eloszlatják: minden terméküket az államnak adják át. Egyszerűbb, biztosabb, jobb a szabad piacnál. Ami meg ezt a könnyű helyzetet illeti, hát.. Gon- dolt-e, vagy merne-e gondolni vajon arra valaki, hogy az ország egyik legjobb tsz-ének másfél ezer hold földje 38 felé van, s ha az elnök a fekete Volgájával be akarná járni, két nap kellene hozzá? A gazdaság mégis jövedelmező, mert ilyen körülmények között is azzá tették. Mindez biztonságérzetet ad a tagoknak. A lényeg itt kezdődik, hiszen elméletileg bármilyen gazdaságot el lehetne tervezni, ha nincsenek emberek, akik a gondolatokat megvalósítják. Most a kormány kongresszusi, versenyzászlaját nyerték el. Van már ott a falon („Az országos termelési versenyben több éven át kiemelkedő eredményt elért szövetkezeti gazdaság részére”), meg lesz is még. De miért pont ők kapják? Magyarázzák gazdálkodási szemléletüket. Hogy legfontosabb célkitűzésűk: mindenből minőségi terméket kell előállítani. Álljunk meg itt egy példa erejéig. Sehol sem vásároltak meg húsz forintos naposcsibét Pedig ez kifizetődő a Ságvári- nak, a tojásának védett és nagyon magas ára lesz. Nem beszélve arról, hogy ez a G—33 tojóhibrid később felváltja a jelenleg országosan tenyésztett állományt. Persze bizonyos, hogy a Ságvári akkor már ismét újabbat fog tenyészteni, egy lépéssel ismét előbbre tart majd. Gazdálkodását most ez a lépésnyi előny emeli ki a többi közül. De ha azt nézzük, hogy egy-két-öt év alatt a többi tsz behozza hátrányát, s olyan lesz, mint most s Ságvári, akkor a Ságvárit már ma a holnap gazdaságának kell tartanunk. Ha a tagok öiztonságban érzik a jövedelmüket, megvan a fegyelem alapja. Fegyelem pedig van, egyikmásik vállalat is irigyelhetné. Egy példa. Ha valaki munkaidőben részeg, évi prémiumának 20 százalékába kerül. Ha ez vezető, a prémium 40 százaléka bánja. De fegyelmit is indítanak. Ritka eset, de nemrég három embert kizártak, mert nem tanultak két fegyelmiből. A közös vagyont nem kell félteni. Utoljára egy traktoros szántott föl rokonának egy földdarabot. De ez két éve történt A háztáji már nem fő jövedelmi forrás, még csak nem is számottevő. Sokan „megváltják”, kétezer forintot kapnak érte a gazdaságtól. Nem véletlen, hogy a Ságvári majorjának portáján jelenléti ívet talál a látogató, akár egy gyárban. Üzem ez, iparosodott gazdaság a javából. A tagok lelkesedését néha már szégyellik a vezetők. (Horváth János elnök: — Meg fogjuk tiltani a vasárnapi munkát. Hi iba mondjuk akkor az évi 28 ezres átlagkeresetet, mert a kívülálló így felel: mit ér az, ha vasárnap is csúszkálni kell érte?) Hajtanak, zavarják magukat, éjszaka öntöznek, hogy egy héttel hamarabb kikeljen a vetés, és időt nyerhessenek egy újabb forgóra. Persze, a vezetőktől is ezt látják! Az elnök egy jókora szatyort hozott haza szovjetunióbeli útjáról, amelyben — búza volt. Elvetették, kilenc mázsát adott! Az idén már nyolc holdon terem. (Miranovsz- kája a neve, országosan most kísérleteznek vele.) A főkönyvelő Lengyelországban minden pénzéből hiányzó alkatrészt, a főkertész az NDK-ban metszőollót vásárolt. A Ságváriban — azt mondják, — kialakultak az emberi kapcsolatok. A tag megtanulta, hogy szóvá lehet mindent, s azt is, hogyan tegye szóvá, hogy mindenkinek fájjon, de senkit se sértsen. De az ellenkezője is igaz, amire Mudri András egyéni vállalása mutat: — „A brigáddal és a vezetőimmel megromlott helyzeten gyökeresen változtatok, s legjobb tudásom szerint igyekszem dolgozni. A munkából való késést teljesen felszámolom...” Minden szocialista brigádtagnak van egyéni vállalása, s a tagok kétharmada ilyen brigádba^ dolgozik. De méltó lenne a címre a többi is. Titok tehát nincs, csak mindennapos. szorgalmas és fáradságos munka van. És gazdálkodás, és önköltségfigyelés, tanulás, árutermelés, demokrácia, tervező vezetőség, és még sok minden amiről e röviál cikkben nem eshetett szó. Kan Istvfcf Júniusra kész egy kollégium
