Kelet-Magyarország, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-15 / 63. szám
Öröm — ürömmel Átalakítják, nagyobb,szebb lesz a nyíregyházi 2. számú iskola tornaterme. Űj öltözőt is kapnak, megfelelő fűtőberendezéssel látják el a kis sportolók e birodalmát Tulajdonképpen örülni kellene ennek, hiszen nem kevesebb, mint hatszáz iskolásnak, s további háromszáz egyesületi sportolónak jelent otthont Nyíregyházán ez az egy tornaterem. Mégsem lehet teljes az öröm, mert túlságosan nagy árat kémek érte. Decemberben már nem tehették be lábukat a sportolók, az épitőmunkások dolgoztak. (Elég lassan.) S nem léphetnek be még most sem. Ha jól utánaszámolunk, novembertől áprilisig van igazán szükség a tornateremre. Az év hat hónapjában, a tizenkettő közül. Vajon miért éppen ezt a hatot rabolják el sportolóinktól? S miért éppen az alapozás, télvíz idején kell megvonni az otthont nemcsak a testnevelő tanároktól, a tanulóktól, hanem az atlétáktól, az ökölvívóktól, a súlyemelőktől, a sportiskola és az NYVSC egyes szakosztályaitól? Mindezt az amúgyis súlyos nyíregyházi teremgondok közepette. Ha az építők rosszul ütemeznek, nincs aki ezt észrevegye, vagy legalább a munkát meggyorsítsa? (marik) Rádió és tv-kozvetítések a mexikói olimpiai játékokról APRéHIRDiTÍSIK Az Európai Rádió Szövetség (Euro vízión) és a Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezet (OIRT) hétfőn aláírta a szerződést a 19. nyári játékok szervező bizottságával az 1968. évi mexikói olimpia rádiós és televíziós közvetítésére. A közvetítések jogáért kiszabott összeg 1 250 000 dollár, melyből egymillió esik az Eurovizióra — tagja csaknem valamennyi nyugat-európai orsteág. ezenkívül Tunézia és Marokkó 250 000 dolláros összeg érinti a prágai szervezetet. •Tan Broeksz, az Európai Rádió Szövetség elnöke elmondotta, hogy a közvetítéseket az Egyesült Államokon keresztül a műholdak segítségével oldják meg. A tv-közvetítések többsége fekete-fehér lesz, de színes adásokra is sor kerül, azokba az európai országokba, ahol a színes tv már működik. Naponként átlag tízórás tv-közvetítéseket terveznek Mexikóból, többségüket egyenesből. Broeksz elmondotta még, hogy a közvetítésért járó dollárösszeget arányosan osztják szét a tagállam-'' között, figyelembevéve természetesen a rádióhallgatók és a tv-nézők számát. Súlyosnak bizonyul Harcsa Harcsa Zoltánt, a Nyíregyházi Spartacus játékosát a vasárnapi mérkőzés 2. félidejében — egy összecsapás után — ölben vitték le a pályáról. Sérüléséről Liptay Károlytól, a sportkör elnökétől érdeklődtünk: — A mérkőzés után mentő szállította kórházba a játékost, ahonnan vasárnap .este begipszelt lábbal engedték ki. Sérülése bokarepedés, izomszalag szakadás, ezenkívül térdéből is lepattant egy csontdarab. Elmondása szerint a sérülés úgy keletkezett, hogy a labda elrúgása után beleütközött a kapus előre csúszó cipőjébe. — Gyógyulása hosszú időt vesz igénybe és — véleményünk szerint — ebben a fél évben aligha játszhat. Reméljük, ősszel, a bajnokság hajrájában ismét a csapat rendelkezésére áll. (k) fi Keíeí-Magyarország fotó tanácsadója ff. játékhét OLASZ 1. OSZTÁLY, A-CSOPOBT 1. Roma—Internationale, otthonában veszélyes elleniéi a Roma, az Inter győzelme azonban így sem számítana megle-* petésnek. Tipp: x, 2. 2. Napoli—Bologna. Az élmezőnyhöz tartozó két csapat találkozója. Győzelme esetén a harmadik helyért nagyszerű esélyekkel indulna a hajrában. Ha a Bologna győz, átveszi a harmadik helyet. Tipp: 1. 3. Milan—Brescia. Jó formában van a Milan, vasárnap Foggiá- ban idegenben szerezte meg mindkét pontot. A mérkőzésen hazai győzelem várható. Tipp: 1. 4. Mantova—Venezia. Mantová- ban az utóbbi években nem győzött a Venezia, Az esélyek most sem kedvezőek számára. Tipp; I. 5. Cagliari—Juventus. Az egyik legizgalmasabb mérkőzés, mindkét csapatnak létfontosságú a két pont. Hazai győzelem eseten a Cagliari még beleszólhat a „nagyok” küzdelmébe, a Juven- tust viszont nagyon érzékenyen érintené a pontveszteség. Tipp: Xfi. Atalanta—Lanerossi. A Lanerossi idegenben elég gyengén szerepel. Számára a kiesés elkerülése miatt azonban ez a mérkőzés háromesélyes, mert ellenfelét a pontvesztés már nem befolyásolhatja döntően. Tipp: x. 7. Spal—-Lmsío. Ugyancsak a kiesés szempontjából lehet érAz £M. Budapesti Lakásépítő Vállalat ipari tanulók 1967. szeptemberi beiskolázására felvételt hirdet az alábbi szakmákban: 1. villanyszerelő, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, festő-mázoló, melegpadló- műanyagburkoló, bádogos, asztalos, lakatos. 2. kőműves, ács, általános épületgépész, hidegpadló. Az L csoporthoz tartozó szakmákra kintlakásos, a 2. csoportba tartozó szakmákban bentlakásos elhelyezéssel Korhatár a be nem töltött 16 év. Jelentkezés módja: i. A tanulók iskolai jelentkezőlapját az iskola vállalatunknak megküldi 2. Az iskolába nem járók Iskolai bizonyítványt, orvosi igazolást, anyakönyvi kivonatot és szülői beleegyező nyilatkozatot kötelesek az írásbeli vagy személyes lelentkezés alkalmával csatolni. 3. ösztöndíj a tanulmányi előmeneteltől függően. Jelentkezni lehet az ÉM. Budapesti Lakásépítő Vállalat, Budapest. V . Kossuth U tér 13-15 V. emelet szakoktatási előadó jártál. dekes a találkozó. Mindkét csapat szorongatott helyzetben van, a pályaelőnyt is beszámítva pontosztozkodás várható. Tipp: x. OLASZ I. OSZTÁLY, B-CSOPORT 8. Arezzo—-PadQva. A Padova jól szerepel idegenben, az Arez- zo gyengélkedik. A pontosztozkodás meglepetés lenne. Tipp: 2. 9. Catania—Livorno. Hasonló képességű csapatok. A pályaelőny a Catania javára dönthet. Tipp: 1. 10. Palermo—Modena. Pontszámúk azonos, bár a Modena gólerős, de rendkívül sok gólt kap. A döntetlen a valószínű, a hazai győzelem nem meglepetés. Tipp: x, l. 11. Pisa—Potenza. Gólerősebb a Potenza, idegenben is esélyese az egyik poiitnak. Tipp: x. 12. AS Reggina—Genoa. A mérkőzés biztos esélyese a hazai csapat. Tipp: 1. 13. Savona—Messina. A Savona rossz helyezése ellenére is gólerős, jó csapat, a vendégek vasárnap döntetlenre mérkőztek otthonukban a Pisával szemben. Tipp: 1, x. POTMÉRKÖZÉSEK 14. Catanzaro—Novara. Háromesélyes mérkőzés, a pályaelőny döntő lehet. Tipp: 1. x. 15. Torino—Lecco. A sereghajtó Lecco ellenében a Torino biztos esélyes. Tipp: 1. Ifi. Fiorentina—Foggia. Mindkét csapat vesztett vasárnap, a Foggia ráadásul otthonában. A mérkőzésen hazai győzelem várható, a pontosztozkodás már nagy meglepetés lenne. Tipp: 1. Rét szoba, konyha, speizos ház, félig kész, de lakható, beköltöz hetően 488 öl szőlővel sürgősen eladó. Üjkis- teleki szőlő, Lejtő út 2/a. Szalmási. (861) Háromszobás kertes ház sürgősen eladó. Árpád u. 56. (862) Kettőszobás ház Róka u. 4. alatt beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Róka u. 3. ablakon kopogni. (863) Tolósúlyos piaci mérleg leszállított áron ismét kapható. Rövid rúddal, nagy tányérral hitelesítve 10 kg 240,— Ft, 20 kg-s 280,— Ft. Díjmentes csomagolással és négyéves garanciával szállítom. Krammer Ferenc Baja, Bezeré- di u. 3. Telefon: 499. (B. 86826) Beköltözhető kétszo- ba, konyha, mellék- épülettel kertes ház eladó. Ady Endre út 32. (16012) Egyszoba, konyha, mellékhelyiségből álló ház beköltözhetően eladó. Zó ja utca 6/a. (16014) Sötét fényezett hálószobák, konyhabútorok, 1200 öl gyümölcsös eladó olcsón. Búza tér 16. (16009) Különféle bútor, cserépkályha, láda, mángorló sürgősen eladó. Vöröshadsereg út 5. Bogner. (16006) 13 levelű filodendron eladó. Kéményseprő Út 19. (16008) Kitűnő állapotban lévő 601-es Trabant Limousine eladó. Vá- sárosnamény, Kórház. Dr. Varga. (16011) Nyíregyházi Háziipari Szövetkezet közli tagjaival, hogy a vidéki részlegek bedolgozó tagjai március 21-től, a nyíregyházi központhoz tartozó bedolgozó tagok március 22-től vehetik fel a nyereségrészesedést az illetékes részlegvezetőknél. Szövetkezet vezetősége. (16016) Kétszoba, konyha, speizos ház beköltözhetően, ugyanott Pannónia motorkerékpár eladó. Debreceni út 80. (845) 4 kishold jó karban lévő bekerített almás (jonatán) felébe kiadó, főútvonal mentén. Egy lovas gumikerekű stráfkocsi, három hasas koca eladó. Érdeklődni: minden reggel 8-ig és délután 4 után. Bethlen Gábor u. 83. (841) Motoros betegkocsi eladó. Piánk Istvánná, Napkor, Nyárfa u. 14. (858) Különbejáratú bútorozott szoba igényes férfi, illetve házaspár részére kiadó. Dugonics u. 3/a. (846) Kertes liáz eladó, kétszoba beköltözhető. Kiss Ernő u. 38. (827) Antal bokor 27 szám alatti ház 350 öl telekkel beköltözhetően sürgősen eladó. Érdeklődni : Kopogó u. 4. szám alatt. Repülőtér felé. (847) Szőlő felesbe kiadó. Ószőlő u. 135. (849) Holló u. 33. számú ház eladó, felerészben is. (851) 1101-es Skoda személygépkocsi felújított jó állapotban eladó. Érdeklődni mindennap lfc óra után. Guszev, Asztalos János út 11. Müllerélc- nél. (839) Szép modem hálószobák, rekamié garnitúrával, konyhák, olcsó barna háló, ruhás- szekrény, asztalok, székek, ágyak, sodronyok, matracok, fotelek eladók. Használt bútorokat veszek. Soltész Mihály u. 20. volt Bujtos utca. Telefon: 38—25. (6) RÖZSATÖVEKET nemzetközi újdonságaimból szállítok postán kardvirághagymák, díszcserjék, egres, ribizli. Kérje díjmentes árjegyzékemet. Koller Károly dísznövény kertészete Budapest, Hl., Bécsi u. 256. (x) I I CSEREPKALYHA lengyel —v román — romhányi és egyéb belföldi gyártmányok kaphatók, illetve előjegyezhetők az állami és földművesszövetkezeti TÜZÉP TELEPEKEN 1 db. 136 csempeegységes kályhához tartozó csempe ára: 350 Ft A beépítéshez szükséges egyéb anyagok (tégla, samottáru, cserép) kb. 150—160 Ft/db. TUZEP VALLALAT Gyakorlattal rendelkező pénzügyi technikus nő munkahelyet változtatna. Cím a Kiadóban. (842) Oldal kocsis Pannónia kifogástalan állapotban eladó. Oláh Gyula, Búj. (843) Jó állapotban lévő Pannónia motorkerékpár eladó. Rigó u. 6. (838) Ház, jó állapotban lévő piros ' Pannónia motorkerékpár, ugyanott új kombinált szekrény. Béke garnitúra eladó. Nyírtelek, Dózsa szőlő, Lenin út 141. Kitűnő hangú körpáncélos, rövid zongora részletre is eladó, vagy bérbe adó. Puskin u. 49. (837) 100 q kő, 5000 vályog eladó. Kossuth u. 30. (848) Feketetarka malac elkóborolt. Becsületes megtaláló értesítse Koós Andrást, Csályi Ferenc u. 39. (852) Eladó: férfi ruha, márkás képek, beregi abrosz, könyvek. Bocskai u. 19. (855) ZONGORÁT, HARMONIKÁT hangolok, javítok. Körmendy hangszerkészítő mester, Öszőlő u. 35. (642) ROZSA! A legszebb újdonságok, bokor-ba- ba-futófajtákban. Gla- diolushagyma. orgonafa, gyönyörű színekben. Díszcserje, örökzöld. buxus, ribizli, málna. Kérje díjmentes fajtaismertetőmet. Szállítás postán. Székely kertészet, Budapest. m.i Vörösvári u. 18- (x) Kemecsei úton 1200 öl 15 éves termő gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Ady Endre u. 29. fieooi) 407-es Moszkvics első kézből eladó. Ra- kamaz, dr. Várady, Telefon: 25. MWSk Kőműves és ács-állványozó szakmunkásokat, valamint kubikosokai Olaszország. I. osztály, A-csoport. A nagy meglepetés: az Inter hazai veresége. így előnye két pontra csökkent. A 16— 18. helyezett kiesése mind jobban válik véglegessé. A negyedik kiesőhely ellen változatlanul nagy a harc. Atalanta—Lecco 1:0, Bologna—Roma 2:0, Foggia— Milan 0:1, Intemazionale— Torino 1:2, Juventus—Spal 2:1. Lanerossi—Fiorentina 3 :l, Lazio —Napoli 0:0, Mantova—Brescia 9:0, Venezia—Cagliari 1:1. Olaszország. I. osztály, B-eso- port. A Sampdorai leesett az első helyről. Alessandria—Arezzo 2:0, Genoa—Sampdoria 1:0, Livorno—AS Reggina 2:1, Messina—Pisa 1:1, Novara—AC Reg- giana 3:0. Padova—Varese 0:2, Palermo—Salernitana 4 :0, Potenza—Modena 1:0. Savona—Catanzaro 2:0. Verona—Catania 2:0. és férfi segédmunkásokat AZONNAL FELVESZÜNK ÁLLANDÓ MUNKÁRA. Munkásszállást és étkezést kedvezményes térítés ellenében biztosítunk. Kereset teljesítmény szerint, felső határ nincs. 15% idénypótlékot, szerszámhasználati díjat, és munkanaponként 10—20 Ft különélési díjat fizetünk. TANÁCSI IGAZOLÁS SZÜKSÉGES. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállatot Cegléd, Gimnázium építkezés Kecskemét, Klapka utca 34. Baja, Április 4. tér 10. Közeledik a favaszi nagyfakarífás ! Forduljon bizalommal a nyíregyházi SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ KTSZ-HEZ NYÍREGYHÁZA. NYÍRFA TÉR 10. Telefon: 31—21. Vállalja: MAGÁNLAKÁSOK SORON KÍVÜLI FESTÉSÉT, ajtók, ablakok mázolását! LEGMODERNEBB MINTÁK — MINŐSÉGI KIVITELBEN! A Magyar Dohányipar Nyíregyházi Fermentáló Gyára változó munkahelyre vasbetonszerelői azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, (97) A hajdúnánási Micsurin Mg. Tsz MEGVÉTELRE RÍNÁL 1 éves gyökeres oltványokat, csak nagy tételben: 50 000 db Chasselas á: 3,— Ft 30 000 db Olasz rizling á: 3,— Ft 20 000 db Muscat Ottonel á: 2,— Ft 10 000 db Hazai Chasselas á: 2,— Ft 10 000 db Vadgyökeres á: 2,— Ft Gyakorlattal rendelkező építőipari technikust felveszünk azonnali belépéssel. írásbeli ajánlatot kérünk. Cím a Kiadóban.' (x) Háziipari Szövetkezet mértékutáni női ruhavarrásban jártas dolgozókat azonnali belépéssel állandó munkára felvesz. Jelentkezés} Nyíregyháza, Széchenyi u. 15. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár Budapest, XVIII., Gyömröi út 79—83. azonnali belépésre keres műszer és technológiai szerelési munkahelyekre kül- szolgálatos munkakörbe központifűtés-szerelő, csőszerelő, hegesztő, vízvezetékszerelő, központi telephelyre tmk-lakato6, vasszerkezeti lakatos, lemezlakatos. hegesztő, villanyszerelő, esztergályos, fényező szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (Bp. 2235) Figyelem I Az É.M. 35. sz. Állami Építőipari Vállalat Budapest, XXI- (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21 felvess Pest megyei munkahelyeim kubikos és segédmunkásokat villanyszerelőt, víz és központifűtés-szerelőt "estőt üveges, bádogost lágy és kemény tetőfedőt épületlakatost vasbetonszerelőt, géplakatos) Jelentkezés a fenti <%- men a munkaerógazdálbo- dáson. Tanácsi Igazolás szükséges, munkásszállást, üzemi étkezést és különélést biztosítunk a dolgozók részére. íBp. 1912» Mély fájdalommal közöljük, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédnagymama ÖZV. TÖRÖK MIHAL YNÉ 74 éves korában elhunyt. Temetése folyó hó 15-én du. 2 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család Akácfa u. 10. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk KOCSIS JULIANNA 78 éves korában csendesen elhunyt. Temetése folyó hó 15-én, délután 14,30 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából a. református egyház szertartása szerint. Gyászoló család 1. Varese 25 13 8 4 29:15 34 2. Sampdoria 25 11 12 2 32:15 34 3. Potenza 25 10 9 6 23:19 29 4. Catanzaro 25 10 8 7 30:29 28 5. Palermo 25 9 9 7 21:lfi 27 fi. Messina 25 9 9 7 29:25 27 7. Modena 25 9 9 7 30:31 27 8. Reggina 25 9 8 8 25:19 2« 9. Livomo 25 9 8 8 23:23 26 10- Novara 25 9 7 9 21:21 25 11. Reggiana 25 9 7 9 23:26 25 12. Padova 25 fi 12 7 19:21 24 13. Verona 25 fi 11 8 20:23 23 14. Savona 25 9 4 12 30:33 22 15. Genoa 25 7 8 10 18:20 22 Ifi. Catania 25 7 8 10 18:23 22 17. Salem. 25 8 fi 11 20:30 22 18. Pisa 25 5 11 9 14:19 21 19. Arezzo 25 6 fi 13 26:33 18 20. Alessan. 25 5 8 12 24:3fi 18 1. inter. 24 1« 5 3 47 :14 37 2. Juventus 24 12 11 1 32:11 35 3. Napoli 24 13 fi 5 34:14 32 4. Bologna 24 12 7 5 34:20 31 5. Cagliari 24 11 8 5 30:12 30 fi. Fiorentina 24 10 9 5 42:24 29 7. Milan 24 8 12 4 26:21 28 8. Torino 24 fi 14 4 22:20 26 9. Koma 24 8 8 8 25:25 24 ló. Mantova 24 3 18 3 15:17 24 11. Atalanta 24 8 7 9 21:32 23 12. Brescia 25 5 11 8 17:28 21 13. Lazio 24 4 12 8 14:23 20 14. Lanerossi 24 5 9 10 20:34 19 15. Spal 24 5 8 11 Ifi :26 18 Ifi. Venezia 24 3 ß 13 Ifi :38 14 17. Foggia 24 3 5 Ifi 16:43 11 1«. Leeeo 24 1 8 15 12:37 10