Kelet-Magyarország, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

A* első lépést jé irányban (el fi ül« meg Az utánpótlás helyzete megyénkben Niért nem jön a B-válogatott ? Megyénk sportközvélemé- mye örömmel fogadta a hó­napokkal korábban ismer­tetett hírt, mely szerint ez ív októberében Nyíregyhá­zán kerül sor az NDK—Ma- gyarország B. válogatott labdarúgó-mérkőzésre. Végre Szabolcs-Szatmár megye is kap — hosszú évi könyörgések és ígéretek után — igazi labdarúgó- . csemegét. A legutóbbi hírek szerint azonban korai volt az öröm Mert a B-váloga- tot mérkőzés lebonyolítása hiába szerepel megyénk )6- váhagyott versenynaptárá­ban — annak megrendezést iogát más vidéki városnak adták oda. Hacsak, Ugyanis eddig még csak szóban közölték sportvezetőinkkel, hogy nem kapjuk meg az NDK— Magyarország B-válogatott találkozót. S abban bízunk, hátha nem végleges még a számunkra kedvezőtlen dön­tés. Kár lenne, ha ez évben is csak az ígérgetésekkel kellene beérnünk Hiszen a nyíregyházi stadion alkal­mas B-válogatott labdarúgó találkozó megrendezésére, s zsúfolásig megtelne. Az or­szágos sportszervek e talál­kozó ideítélésévei nagyban csökkentenék azt a Buda­pest—Nyíregyháza közötti „távolságot*, melyet az ed­digi évek során oly sokszor megsinylett Szabolcs-Szat­már megye sportélete. (b. L> Mai sportműsor ,VB I. B: Nyíregyházi Spartacus—Kecskeméti Dó­zsa, stadion 15 órakor, ve­zeti: Horváth L Előtte 13 óra 15 perckor: Nyíregyházi Spartacus II—Debreceni GÖCS II, NB-s tartalékbaj­noki mérkőzés. Megyéi ti. Osztály: Nyír­egyháza MEDOSZ—Deme- cseri Kinizsi, stadion edző­pályáján délelőtt 9 órakor. Portisch vezet • A hallei sakkvilágbajnoki versenyen továbbra is igen jól szerepel Portisch La­jos magyar nemzetközi nagymester. Az ötödik for­dulóban sötéttel győzött az NDK-beli Zinn ellen, a ha­todik fordulóban Christin- sonnai szemben függőben maradt játszmája. Jelen­leg Portisch vezet a tornán. A nemzetközi sportéletben éppúgy, mint hazánkban egyre gyakoribb beszédté­ma az utánpótlás kérdése Nem véletlenül, hiszen min den sportág égetően fontot problémája, hogy megfelelő számú és képességű fiatal sportoló álljon rendelkezés­re, olyanok, akik a verse­nyeken ha kell Sorozatban is helyettesíteni tudják az úgynevezett standard ver- versenyzőket. De a sport­eredmények javítása, a mi­nőségi fejlődés érdekében is elengedhetetlenül fontos, hogy a sportolók már fia­tal korban sokoldalúan kép­zetekké, a stafétabotok átvé­telére alkalmassá váljanak. Kedvező jelenségek Mint a magyar sportban általában, megyénkben is az utánpótlás felkarolásá­nak jegyében teltek az el­múlt évek. Egész sor helyi, járási, megyei szintű tehet­ségkutató, kiválasztó verse­nyek zajlottak le Szabolcs- Szatmárban, s évről évre egyre több sportolónk vonul be a tatai központi edzőtábor­ba. Szinte majdnem minden sportágban sorra kerülnek — a felnőttek versenyével egyenlő rangon — a serdü­lő és Ifjúsági megyei baj­nokságok. A tömegversenyek meg­rendezése terén aligha le­het megyénket elmarasztal­ni;, valóban van lehetőségük a fiataloknak, hogy felhív­ják tehetségükre a figyel­met. S a serdülő és Ifjúsági korú sportolók élnek is a lehetőségekkel; nem ritka jelenség, hogy a fiatalok számára megrendezett kivá­lasztó, minősítő versenyeken két-háromszáz induló vesz részt. A tömegek megjele­nése nyomáh jelentkeznek minőségi eredmények is. Példaként említhetjük meg, hogy a közelmúlt megyei jellegű asztalitenisz verse­nyein jó néhány olyan já­tékos tűnt fel — elsősorban az érpatakiakra gondolunk —, akiket érdemes figye­lemmel tartani. Az atlétikai tömegversenyeken a Nyírbá­tor környéki és nagyecsedi sportolók közül kerültek be a megyei válogatottba. Hoz­hatnánk ilyen példát a röp­labda, súlyemelő, stb. sport­ágakból». A feladat egyik részét— Az utánpótlás gondjá­ból azonban csak a feladat egyik részét tudtuk eddig megyénkben maradéktalanul megoldani: a tömegek moz­gatását. A feladat második részét, azaz a tömegverse­nyeken kitűnt, valóban te­hetséges fiatal versenyzők minőségi szinten való fog­lalkoztatását — valljuk meg —, csak itt-ott sikerült megvalósítani. Elismerjük, hogy ez nagy­részben abból adódik, hogy sportegyesületeink anyagi lehetőségei meglehetősen végesek. Azonban helytelen lenne csak erre a számlára elkönyvelni a hiényosságo­A Tiszántúli Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz MAGAS SZAKMAI FELKÉSZÜLTSÉGGEL RENDELKEZŐ IV és LÁNGHEGESZTŐ munkavállalókat, CSŐSZERELŐ és GÉPLAKATOS szakmunkásokat,. KUBIKOSOKAT és KUBIKOSBRIGADOKAT békéscsabai, kecskeméti és hódmezővásárhelyi munkahellyel. Jelentkezés a vállalat ’ NYÍREGYHÁZI KIRENDELTSÉGÉN Debreceni út 2. sz. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. kát. Gyakran találkozhatunk a szakszövetségek közö nyével, a sportegyesületek, minőségi szakosztályok má­nak élésével, mindenáron való eredmény haj szólásá­val is. Egyes sportágakban pedig azért nem lehet eleve szó utánpótlásról, mert ma ga a sportág is mostoha- gyermek, mint például az ökölvívás, birkózás, teké­zés... A minőségi szakosztályok utánpótlása Kétségtelen, hogy az utánpótlás nevelése a sport minden ágára nézve hasz­nos és kötelező jellegű. Azonban fokozottabb gondot kell fordítani azon sport­ágak utánpótlására, melyek máris minőségi szakosz­tállyal rendelkeznek. E té­ren talán röplabdában, at­létikában és súlyemelésben megnyugtató a helyzet. Megjegyzendő, hogy e szak- szövetségek komoly gondot is fordítanak a fiatalokkal való foglalkozásra. Megol­datlan azonban a kézilabda NB Il-es csapatok utánpót­lása, ugyanígy nem meg­nyugtató labdarúgó utánpót­lásunk: az egyesületek nagy többsége mechanikus, kelle­metlen feladatának tartja az ificsapat működtetését. A tomasportban feltűnő tehet­séges serdülők, ifjúságiak sem találhatnak megyénk- ban olyan bázis sportegye­sületet — hiszen a Kinizsi anyagilag nem képes 50—60 tornászt egész évben verse­nyeztetni —, amelyben to­vább fejlődhetne. falán hasznos lenne Ismételten hangsúlyozzuk: tisztában vagyunk a sport­egyesületek, s'zervek pénz­ügyi gondjaival... Azonban néhány merev szabály vál­toztatásával, a lehetőségek jobb kihasználásával előbb­re lehetne lépni. Érdekes példaként említjük meg. hogy mivel a Baktalóránt­házi Tsz felnőtt labdarúgó- csapata kiesett a megyei I. osztályból. Ifjúsági csapata automatikusan nem szere­pelhet a megyei ifjúsági bajnokságban. Pedig az el­múlt évben negyedik lett, s jelenleg is megyénk egyik legjobb ifjúsági gárdája. A szabályok miatt tétlenségre van kárhoztatva. Kinek jó ez? A Nyíregyházi Sportisko­láról is érdemes szót ejte­ni, Ez az intézmény megala­kulása óta kiváló „nevelő­egyesületnek” bizonyult. Érdemes lenne azon gondol­kodni, hogy nem lehetne-e atlétika és a torna mellett bővíteni működési körét? Megérné az anyagi ráfordí­tást, ha elsősorban olyan sportágakról lenne szó me­lyekben minőségi csapata­ink számára növelné évről évre a tehetségeket. Egységes megyei érdekből Sok ágú e témakör, napo­kon át lehetne vitatni. Fen­tebb csak egy-két részt tudtunk érinteni. Leszögezzük, hogy egyik­másik megállapításunkkal nem szentenciákat mond­tunk ki, csupán jelenségek­re hívtuk fel .a figyelmet. Feltétlenül hasznosnak tar­tottuk ezt, mert az utánpót­lás nevelése nem befejezett tény, hanem állandó moz­gásban lévő folyamat, mely­nek során holnap javítani lehet azon, amit ma nem találtunk legjobb megoldás­nak. Mivel lehetünk ma elé­gedettek? — Azzal, hogy az első lépést jő irányba tettük meg; azaz ma már valóban mozgatni tudjuk a fiatalok legszélesebb töme­geit. Ebből adódik, a hol­napi feladat: a feltűnt te­hetségeket egyre nagyobb számban eljuttatni a minő­ségi szakosztályokba. Azok­ba, amelyek máris országos szintű bajnokságokban, ver­senyekben képviselik a Szabolcs-Szatmár megyei színeket. Béli László Tiszavasvárí jelentés a é Összefogtak a sportoló fiatalok Az új szerzemény; saját nevelésű Edző• is játékvezetői tanfolyamok a községben lV' program a bemutatóra Ötödik helyezeti voll ta­valy a Tiszavasvárí Gimná­zium SE kézüabdacsupata s megyei bajnokságban. Fi­gyelemre méltó eredmé­nyük volt azonban a sport- szerűség! verseny megr veré­se, s aZ úttöröolirur' • vá­ló kitűnő szereplés. Mind­ezek — mint Tiszát a., vári­ban mondják — már köle leznek is. Télen torna leremoer ed­zettek, az alapozást a sza­badban folytatták. Edzőmér- kőzéseket játszottak a helyi MEDOSZ-szal és a tlszásze- derkényi kézilabdázókkal is. de nem egy mérkőzést ví- Vött az egyesület két csa­pata is egymással Most tt- zenötös létszámmal készül az első csapat. A másodikban tizenketten kaptak helyet. Erősítettek is: két fiatal már. saját nevelesű, az út- tőrőolimpián mutatott ja tékuk alapján számítanak rájuk, két játékos pedig Tiszalökrfll kérte az átiga­zolását. Régi vágyuk teljesül most; tavasszal már a köz ség központjában. a salát maguk készítette szép pá­lyán fogadhatják az ellen­feleket, Már csinosítják is a játékteret, hogy a premi­erre kifogástalan legyen Az új kapuk elkészítésében az Alkaloida segített, új hálót kötöttek, s ha társadalmi munkájukat kiegészíthetnék némi pénzbeli támogatással, máris hozzálátnának az öl­tözőépítéshez. Gyakorló edző és játék­vezetői tanfolyamok színhe­lye most Tiszavasvárí. A megyei és a járási TS köz­reműködésével fiatal testne­velő tanárok — Sáfár Sán­dor és Takács Mihály — szerveztek ötvenes létszám­mal tanfolyamot: Kézilabda, röplabda és labdarúgás sportágakban tanulnak a zömmel gimnáziumi tanu­lókból és a község labdajáté­kok iránt érdeklődő lakó- i sálból álló csoportok. Sza­fttá délutáné Nyíregyházi Spartacus Kecskeméti Dózsa A Nyíregyházi Spartacus idei nagyszerű rajtja alapo­san megnövelte az érdek­lődést a mai Spartacus- Kecskeméti Dózsa NB I B-s bajnoki mérkőzés iránt. A találkozóra a két csapat minden valószínűség szerint az alábbi összeállításban lép majd pályára. Spartacus: Piltsuk. Csür- ke, Siska, Divinyi, Kaskötő Pangó, Aranyi, Sorbán. Szé­le», Eszenyi, Kovácsiéi. Kecskemét: Goór, Oláh. Koltai, Menczel, Lantos. Szőczey, Jósa, Kiss II, Mor­vái, Rozgonyl, Balatoni. A papírforma szerint a hazad csapat esélyese a ta­lálkozónak, hiszen Buda­pesten a BVSC ellen, s Pécsett a Bányász ellen egy­aránt döntetlen, 0:0 arányú eredményt ért el, hazai mérkőzésén pedig legyőzte 1:0-ra a Miskolci VSC-t. Érdekes a Kecskemét eddigi NB 1. B-s szereplése Hazai pályán 0:0-ás döntetlennel kezdett az Egyetértés ellen. Majd idegenben 2:l-re le­győzte a Bp. Spartacus!, az elmúlt vasárnap pedig ha­zai pályán 3:0-ra kikapott a Ganz-MÁVAG-tól (!), Érdekes még megjegyezni, hogy a Spartacus legutóbb 1963 tavaszán az NB Il-ben találkozott a Kecskeméti Dózsával. E mérkőzés 1:0-ás Spartacus győzelemmel ért véget, s az egyetlen gól 11- esbŐl esett. A bujtosi pá­lyán lejátszott találkozón hatalmas küzdelem folyt, s mindvégig teljesen nyílt volt a mérkőzés. E bajnok­ság befejezése után a Spar­tacus 33 pontjával. 4T:48 gólarányával a negyedik helyen végzett, a Kecske­mét pedig tizedik lett 26 ponttal, 35:32-es gólarány- nyal. Az, hogy újonc a kecske­méti csapat, — a fenti eredményből is kitűnik, csalóka dolog. S az is el­gondolkodtató, hogy koráb­ban, az NB II-ben általában nem ment fényesen a nyír­egyháziaknak a játék Kecs­kemét ellen De figyelemre méltó, hogy idén az NB I. B-ben a Kecskemét ide­genbeli mérlege jobb. mint a hazai! Nincs ok az elbizakodott­ságra. Az izgalmasnak ígér­kező találkozón legalább úgy meg kell küzdeni a győzelemért, mint Miskolc ellen, A hazai szurkolók bíznak a Spartacusban — ez nyilván a lelkes buzdí­tásban is megnyilvánul majd, — s ezt tudva az együttesnek mindkét pon­tot meg kell ma délután szereznie üaiy magyarázat, spoitszar- vezés és tekintélyes meny- nyiségben gyakorlati mun­ka a tanfolyamon a vizs­gára bocsátás feltétele. A leendő edzők, játékvezetők máris működnek az üzemi és tsz-közi mérkőzéseken, barátságos találkozókor de később eredményesen át­hatják el a bajnoki,, mér­kőzések irányítását is. A vártnál nagyobb sutért aratott tavaly a tiszavusvá- ri általános Iskolások és gimnazisták torna bemutató­ja. Most ismét bemutatkoz­nak: 150 tanuló részvételé­vel bizonyítják, mennyit fejlődtek egy esztendő alatt. Üj témát választottak" a nagyközönség előtt mutat­ják be, hogyan épül fel az általános iskola első osztá­lyától a gimnázium negye­dikig a testnevelés -n(v>ga, izénkét éves programja. Szerdán. a főpróbán élt ház előtt léptek szinp dra az iskolai tanulók előtt úi műsorukkal, április elsején pedig ismét a község nagy­közönsége előtt vizsgádnak a tiszavasvárí iskolások .. Marik Sándor Labdarúgó« eredmények MTK—BP. HONVÉD 2:2 (1:1) : ■ ' .* \ f - J V. Kispesten került sor szom­baton délután az NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés. ' re, melyen az első félidőben az MTK támadott valamivel többet, szünet után pedig a Honvéd volt inkább kezde. ményező. Érdekesség hogy a Öp. Hongod a2 utolsó bér­cekben büntetőrúgással tu­dott kiegyenlíteni. Az MTK- ban szerepelt egyébként Nógrádi is, a Bp. Honvéd korábbi játékosa, aki igen jó teljesítményt nyújtott egy­kori klubcsapata ellen. \ ta­lálkozó l:l-es félidő után 2:2 arányú döntetlé'nnel ért véget. Góllövő: Takács, Szendrei, Török. Tichy (li­es bői). D. ELEKTROMOS­ZÁHONYI VSC 4:1 0:0) Szombaton délután lát­szották le Debrecenben . a vasárnapról előrehozol; NB III-as bajnoki mérkőzést, A találkozón a Záhonyi VSC az első játékrészben kielé­gítően játszott, jól tartotta magát, de szünet után fe­lülkerekedett, s biztosan gvözött a hazai csapat. Dózsa—Kinizsi 2:1 (1:1). A megyei bajnokság nyitányán, a nyíregyházi rangadón he­lyenként túl kemény, végig változatos játék folyt Gól­lövők: Tóth, Hernádi (öngól), Tóth. Kostyált a játékvezető kiállította, mert ellenfelét megütötte. Az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat AZONNALI FELVÉTELRE KERES épületlakatos, hegesztő, kőműves szakmunkásokat, KUBIKOSBRIGADOKAT és blokk szerelésben gyakorlott dolgozókat. Felvételre keres továbbá GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, vagy GÉPÉSZTECHNIKUST 5—10 éves épületlakatosi gyakorlattal. Jelentkezni lehet ÉM. Szolnok megyei Állami Építő­ipari Vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok, Ady Endre u. 117/e. A na^ykáliéi földművesszövetkezel vas műszaki boltiában kapható Ekekormány, eke vas Igloo hűtőszekrény 2700,— Igloo Luk hűtflszekrém 2900,— Ideál hűtőszekrény 3900,— Lehel 70 literes hűtőszekrény OTP-re is 4290,— Lehel 120 literes hűtőszekrény OTP-re is .5200,— Szaratov hűtőszekrény ÓTP-re is 5000,— Komár Moped 3800,— Pannónia 250 cm* ‘ 15 800,— Jáwa 350 cm* 23 000.—

Next

/
Oldalképek
Tartalom