Kelet-Magyarország, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

Házibuli — női módra! A női kiruccanást rend­szerint háznál tartják. A házibuli gazdasszonya két héttel előbb elkezd függö­nyöket mosni, meg vasalni, egy héttel előbb padlót si­kálni, beereszteni, meg vik- szelni, és három nappal előbb bevásárolni, habot verni, krémet keverni, sü­teménycsodákat kreálni. A házibuli napján a legköny- nyebb feladat a férj eltá­volítása. A férj általában kapva-kap az alkalmon, boldogan távozik otthonról, hogy kimaradjon — a sza­vait idézem — ebből a „nagy hülyeségből”. A szo­bát éppen csak egy kicsit kell átrendezni. A tiszta abroszt a legtöbb háznál utolsó pillanatban vasal­ják ki — ez amolyan női szokás. Egyesek szerint így frissebb! Aztán már csak teríteni kell, fényesre dör­zsölni a mokkáskanalakat, csészéket, tányérokat, meg kikeverni a tojást és a porcukrot, megreszelni a citromhéjat a bóléhoz. Amikor megérkezik a női házibuli valamennyi résztvevője, olyan lesz a szoba, mintha ezren Jöttek volna. A nyolc kolléganő sűrűn cuppogtatja a puszi­kat a levegőbe, egyszerre beszél, hogy „milyen cuki kis ruci”, meg „de édes a kalapod” és „az anyád, új cipőd van” — s mind e közben méregetik egymást alulról felfelé, meg vissza. A háziasszony a legsze­rencsétlenebb, azt mondja magában, hogy „könnyű ne­kik, kicsapták magukat, de tehették, hiszen csak ide­jöttek a készbe, nem volt Semmi dolguk.” Körbeülik az asztalt A hab „Isteni finom”, s mel­lé még illik odabiggyeszte- íii: „te hogyan csinálod”? Az uzsonna, az evés ideje a háziasszony nagy pilla­nata. Recepteket diktál, ta­nácsokat ad, majd udvaria­san végighallgatja, hogy mások hogyan csinálják, annak mi az előnye, meg talán miért jobb ez a sü­temény. Sűrűn kínálgatja a bólét: „vegyetek, van még ha elfogyott, hozok még be”, meg „igazán ne klnál- tassátok magatokat”. Közben általános beszél­getés zsong, amíg a házi­asszony ugrál, azaz kisza­lad egy pohár vízért, oda­teszi a kávét, megnézi, hogy kifolyt-e már és óva­tosan, hogy senki ne vegye észre, felszedi az egyik nagyon kedves kolléganő által a szőnyegre fröccsent krémet. És mindenki be­szélget. Izekre szedik a férfikollégák feleségeit, a saját férjük jó, de inkább rossz tulajdonságait, meg­vitatják a gyerekek skar­látját, meg azt a filmet, amin a legjobb ízűt lehe­tett stmi és azt a könyvet, ami „olyan szép szerelmes volt.” Magasba szökik a hangu­lat. Már másfél pohár bó­lénál tart mindenki, s ez a legjobb alkalom arra, hogy néhányan a zsebkendőjük után kapkodjanak, amikor a régi lemezről László Im­re búgó hangja hallatszik. S mivel már végighallgat­ták egymás leánykorának rózsaszínű történeteit, va­laki felkiált: — Úristen! Már fél ki­lenc! Mennem kell, meg­ígértem a férjemnek, hogy legkésőbb kilencre hazame­gyek — és megy mindenki. Igazán jól mulattunk — szép este volt — gondolta a ház asszonya, aztán hoz­zálát a mosogatáshoz, a szőnyegporoláshoz, a padló­keféléshez. És két hétig van miről beszélgetni. Szó­val nagyszerű volt az egész! Amolyan igazi házi­buli, női módra. Ez a divat Helyes — helytelen VitaminsalíHáli JOGHVRTOS SALATA 5 dkg sárgarépát finomra reszelünk, 4 dkg nverská- posztát finom metéltre vá­gunk és tányérral letakar­va. néhány óráig állni hagyjuk. Ezután tálra tesz- szük. és a kővetkező már­tással leöntve tálaljuk: 1 kanál étolajba 2 kávéska­nál citromlevet. 1 kávéska­nál joghurtot. 1 csepp mé­zet, kevés petrezselvmet. 1 kávéskanál finomra vá­gott hagymát vagy ugvan- csták finomra vágott kés­hegynyi fokhagymát keve­rünk. majorannás zöldség 5 dkg finomra megre­szel nyers zellert és 5 dkg finomra vágott, kipréselt nyers káposztát tányéron egymás mellé helyezünk. A következő salátamártást adjuk hozzá: 1 tojás sárgá­jához folytonos keverő* közben 1 kávéskanál ola­jat öntünk, 2 kávéskanál citromlevet, fél kávéskanál majoránnát, 1 kávéskanál finomra vágott hagymát, és esetleg egy csepp mézet hozzá. KAPROS SALÁTA 5 dkg finomra megreszelt nyers kalarábét, 5 dkg gyalult vöröskáposztát ki­préselünk, tányérra rakjuk, és a következő salátamár­tással öntjük le: 2 evőka­nál joghurtba 1 kávéskanál citromlevet, fél kávéskanál vágott kaprot és fél ká­véskanál metélthagymát, vagy zöld petrezselymet ke­verünk. Tanácsok a szülő és az iskolád gyermek kapcsolatáról A horgolás mellett egyik legdivatosabb kézimunka a congré hímzés. Készítenek belőle térítőt, díszpámát, de legújabban a modern bú­torhoz faliképet, vagy sző­nyeget Is. Az alapanyag a Röltex­ből tokban kapható congré, amely 80 cm széles, s elég­gé nagyléptékű keresztsze­mes hímzésre alkalmas. Legalkalmasabb hímzőfona­la a színes „Volga”, ame­lyet tompa hegyű merkelő- tűvel öltünk az anyagba. A mellékelt minta fel­használható díszpárnának, kétsorosán egymás mellett faliszőnyegnek. A congrét zöld és drapp színben árusítják. Drapp alapra fekete, citromsárga, — zöld congréra: barna és narancs színű „Volgá”-val hímezhetünk. A kisebb minta körsze­gélynek, vagy egymás mel­lé többsorosan díszpárna hímzésére alkalmas. A legmegfelelőbb kézi­munkaöltés a kettős ke­elobb leereszkedünk, majd kinyújtjuk lábunkat, — a lábfejet Is lefeszítve. Ezután lábunkat térdben visszahaj­lítva, fejünket erőteljesen hátrahajtva, mélyeket lé­legzőnk. Ez a gyakorlat a hasizmokat, a nyak és láb­szárizmokat mozgatja. Második gyakorlat: Térdel­jünk le a szőnyegre és va­lamilyen tárggyal — lehet virágcserép, vastagabb könyv, vagy vasaló —, egyik oldalról a másikra helyezzük át többször. Ez a gyakorlat az egyébként keveset mozgó hát és csipöiz- mokat „dolgoztatja”. Harmadik gyakorlat: Ter­peszállásban, fejünk felett összekulcsolt kézzel törzs- hajlítást végzünk: Először előre, öt-hat ritmikus moz­gással, majd ugyanígy hát­ra. Kezdetben ez nehezen megy, de nem szabad abba­hagyni. A gyakorlatot jobb­ra, s balra szintén többször Ismételjük meg. A tornát nyitott ablak mellett végezzük. Két-há- rom hét múltán az ered­mény nemcsak friss közér­zet, hanem a csökkenő sú­lyokban is jelentkezik. resztszem. Négy szála c fo­gunk közre, előbb egyszerű keresztszemet szúrunk, majd ezt X alakban átölt- jük. Az így kapott öltés sű­rű és mutatós. Ezenkívül hímezhetünk laposöltéssel is de mindig mértani for­mákat. Ajánlatos a kézimunkát előbb körben befércelni, mert az anyag könnyen foszlik. Szélét boszorkányöl­téssel, vagy horgolt pikó- val, esetleg gomblyuköltés­sel dolgozhatjuk eL Itt az ideje, hogy lefogy­junk. Ennek — a vitamin­dús kalóriaszegény táplál­kozás mellett — legfonto­sabb eszköze a napi torna. Első gyakorlat: A szőnyegre téve két kezünket A napszemüvegé ivat tavaszi újdonságai. Az új divatú szemüvegek megvásárolhatók a boltokban. Képünk: — két új napszemüvegmodelL Ápoljuk a gyermek bőrét A gyermek test- és bőr­ápolása már a csecsemőkor­ban kezdődik, és ennek fon­tos tényezője a magasabb értelemben vett tisztaság. A csecsemő bőre rendkívül ér­zékeny, védekezőképessége a baktériumok ártalmaival szemben csekély. A minden­napi gondos fürdetés, hintő­porozás és közömbös hatású krémek alkalmazása sok bajtól óvja meg a szülőt és gyermeket egyaránt. Ha a csecsemő bőre gyulladásos, vagy ekcémára hajlamos, azonnal gyermekorvoshoz kell fordulni, A későbbi életévekben is hozzá kell szoktatni a gyer­meket a rendszeres testápo­láshoz, mert tisztálkodás hí­ján különböző bőrbetegsé­gek fejlődhetnek ki. Ezek közül leggyakoribb az ótvar, amely egyik gyermekről a másikra terjed. Ilyenkor az arcon, a fülek körül, a fej­bőrön, de a test egyéb te­rületén is sárgás, mézga- szerű, nedvező, pörkös fel- rakódásokat láthatunk. Gyó. gyítása: meleg szappanos vízzel le kell áztatni a por­köket, és napjában több­ször Chlorocid kenőccsel kenjük be. Ügyeljünk a gyermek táplálkozására is. Bizonyos ételek az erre hajlamos gyermeknél viszkető csalán- kiütéseket okozhatnak. Az ilyen allergiás természetű bőrbajoknél kerülendő a tojás, tej, vaj, sajt, füstölt hús és konzervfélék fogyasz­tása. A viszketés enyhítésé­re hűsítő, rázó keveréket használjunk. Belsőleg az orvos antihistamint tartal­mazó tabletták szedését rendelheti el. Ne feledkezzünk meg a gyermek haj-, fog- és kö­römápolásáról sem. A fej­bőrt naponta ellenőrizzük. Gondosan fésüljük és kefél­jük a hajat. Minden étkezés előtt szabály a kézmosás; a körmöket rövidre vágjuk, és naponta többször tisztít­suk. A fogápolás a fogrom­lás legbiztosabb ellenszere; gondoskodjunk róla, hogy a gyermek reggel és étkezés után száj- és fogápolást is végezzen. A szomszédunkban lakik egy kisfiú, most jár a har­madik osztályba. Gyakran este 10 órakor is áthallani a vékóny falon, amint han­gosan olvas, számol, vala­melyik szülő felügyelete mellett. így szoktatták, ő pedig természetesnek talál­ja, hogy egész délután ját­szik, s este várja az apját, akivel együtt kell majd tanulnia. Persze az apa türelmetlen, ingerült, hi­szen fáradt, és nehezére esik a már álmos, nyűgös gyerekkel vesződni ilyenkor. — Egészen helytelen ez a módszer — mondta egy tanítónő ismerősöm, amikor szóba került a dolog. Mert vajon hogyan boldogul az iskolában egy ilyen gyerek, a: .1 nincs ott sem az apa, sem az anya. — Meg­történik, — mondotta, hogy egyes szülők elsős gyerme­kük mellé ülve órákig raj- zolgatják vele a karikákat, a vonalakat. Sokszor meg­szánják, megírják helyette a leckét is. Már volt rá eset, hogy amikor a gyer­mek elalszik, a mama ki­veszi a táskából az irkát, kijavítgatja, sőt újraírja a feladatot. A gyermek pe­dig tudomásul veszi ezt, elfogadja és megszokja, hogy a felnőttek végzik helyette a feladatot. — Nem helyes — mon­dotta a tanítónő —, ha gyámkodunk a gyermek minden mozdulata felett, mert így a sikert sohasem érzi magáénak. És persze a kötelességet. felelősséget sem. Ha viszont teljesen magára hagyjuk. nagyon sokszor visszaél vele. Leghelyesebb, ha arra törekszünk, hogy önállóan dolgozzon a gyerek. Elein­te követeljük meg tőle, hogy esténként megmutassa füzetét, felmondja leckéjét. Ha nem tud valamit, ter­mészetesen segíteni kell ne­ki. Éreznie kell, hogy nincs egyedül. De a mun­ka, a kötelesség az övé. A gyerek, ha elvégezte feladatát, nyugodtan játsz­hat, pihenhet. De kell, hogy tapasztalja, tudja a szülők igen gyakran nyúl­nak táskájába, fellapozzák füzeteit, és ellenőrzik, mit tanult. — Nagyon fontos — mondta a tanítónő —, hogy ezt következetesen tegye a szülő. Az eredmény rövid idő múlva is megmutatko­zik. A gyermeket kezeljük úgy, mintha felnőtt volna, neveljünk lelkiismeretes, kötelességtudó felnőttet. Ehhez példamutatás, türe­lem és okos szeretet kell. Tornázznnk Tavasz közeledtével meg- hökkenve vesszük észre, hogy a téli kényelmesebb életmód megajándékozott egy-két felesleges kilóval. Congré hímzés

Next

/
Oldalképek
Tartalom