Kelet-Magyarország, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-25 / 72. szám

TV előzetes Olvasóink kérdései, az illetékesek felelete a tsz-nyugdíjtörvényről 3. Hány évi jövedelem­átlag alapján állapítják meg a nyugdíjat? A nyugdíjat arra a nyug­díjosztályra meghatározott jövedelem havi átlaga alap­ján állapítják meg, amely­ben az igénylő a nyugdíja­zás évében a nyugdíj meg­állapítását megelőző hónap utolsó napjáig, valamint a közvetlenül megelőző négy naptári év alatt be volt so­rolva. (Ha például valaki a nyugdíj megállapítását meg­előző két hónapot dolgo­zott abban az esztendőben és akkor a III. nyugdíjosz­tályba tartozott, ebben az esetben erre a két hónapra az 1100 forintos átlagkerese­tet veszik figyelembe. Te­gyük fel, hogy az illető a nyugdíjazás előtti két esz­tendőben az V. nyugdíj­osztályba tartozott, az ezt megelőző két esztendőben pedig a VXI-be. Ebben az esetben 24 hónapra 1500 fo­rintos, a másik 24 hónapra pedig 1300 forintos átlagke­resetet számítanak. Össze­sen tehát figyelembe vesz­nek neki 24x1500+24x1300+ 2x1100 forintot, amelynek végösszegét elosztják öt- vennel, vagyis az összes hó­napok számával. Az így ki­számított havi átlagjövede­lem — ebben az esetben 1330 forint — lesz a nyugdíj Megyénkben 11140 VIII. oszályos tanul ebben a tan­évben. Talán ugyanennyi családban gond a továbbta­nulás. Nagy részüket vár­ják a gimnáziumok, techni­kumok, ipari tanuló és me­zőgazdasági szakmunkáskép­ző iskolák. A mezőgazdasági szak­mák sokrétűek. Megyénk­ben a növénytermesztő gé­pész, öntözéses növényter­mesztő gépész, növényvédő gépész, sertéstenyésztő, ju­hász, szarvasmarhatenyész­tő, baromfitenyésztő, dísznö­vénytermesztő, zöldségter­mesztő és hajtató és gyü­mölcstermesztő szakmáknak van nagy jelentősége, jövő­je. Ezek közül Baktalóránt- házán a növénytermesztő gépész, Nyíregyházán gyü­mölcstermesztő, Mátészalkán a szarvasmarha és baromfi- tenyésztő, Tiszabercelen a zöldségtermesztő és hajtató szakmát oktatjuk jói fel­szerelt iskolákban, kényel­mes kollégiumi elhelyezés mellett. De más, mezőgaz­dasági szakmára is jelent­kezhetnek a fiatalok, az or­szág különböző szakmunkás- képző iskoláiban tanulhat­nak tovább. A jelentkezés után a ké­relem az illetékes szakisko­lához jut, amely nyilván­tartásba vétel után vissza­kerül abba a tsz-be, vagy állami gazdaságba, ahol a tanuló szerződést kíván kötni. Az iskola egyúttal értesíti az illetékes járási tanács mezőgazdasági osztá­lyát — nyilvántartása alap­ján és ezután az oktatási előadó a szerződést megkö­megállapításának alapja) Az 1967. évet megelőző eszten­dőre a figyelembe vehető havi átlagos jövedelem: 900 forint. A fentiektől eltérő, ked­vezőbb szabályokat is tar­talmaz a rendelkezés azok számára, akik már nem tölthetnek négy-öt évet munkában és 1967—70 év­ben kérik nyugdíjazásukat. Ez a szabály kimondja: an­nak a tsz-tagnak, aki egy, két, vagy esetleg három év múlva megy nyugdíjba, az egy, két, illetve három nap­tári év alatti nyugdíjosz­tály szerinti átlagjövedelem alapján kell a nyugdíját megállapítani. Ez a szabály azért kedvező, mert az utol­só négy, illetve öt évet ven­nék figyelembe, akkor az 1967 előttre visszanyúló idő­ket nem a tényleges jövede­lem szerint, hanem csak havi 900 forintos átlaggal lehetne számításba venni. Hogyan számítják ki a nyugdíjeveket? Az öregségi nyugdíjhoz — ugyanúgy, mint a mun­kaviszonyban álló dolgo­zóknál —, legalább tíz nyugdíjév szükséges. Nyug­díjévenként a tagsági idő­nek azokat a naptári éveit kell beszámítani, amelyek­nek teljes tartalma alatt a nyugdíjbiztosítás fennál­lott és a tag a közös gaz­daságban 150 (a tsz nőtagja ti. A szerződés akkor sza­bályos, ha a tanuló, szülő, tsz-elnök és a járási tanács képviselője aláírják. A szer­ződés jogviszonyt teremt a gazdaság és tanuló között. A szerződés alapján minden tanuló SZTK jogosult. A választott szakmában gya­korlási lehetőséget, munka­ruhát és a tanulmányi idő alatt ösztöndíjat kap. Há­rom év után a szerződés szerint így munkahelyét is biztosította. Az oktatás minden évben 11 hónapig tart. Nyári idő­ben egy hónap fizetett sza­badságot kap minden tanu­ló. Erről különben a Me­zőgazdasági Értesítő 1965. februári száma intézkedik. Az 1/1965. FM. Mü. M. együttes rendeletében. A tanulónak szerződése akkor lesz érvényes, ha csatolni tudja az SZTK által kiadott pályaalkalmassági igazolást. Az elméleti oktatás itt is szeptemberben kezdődik. Az elméleti oktatás után gya­korló, illetve szerződtető gazdaságba mennek a ta­nulók. A gyakorló gazda­100) tízórás munkanapnak megfelelő munkát végzett. Ha a termelőszövetkezeti tag egy naptári évben 150 (nő 100) tízórás munkanap­nál kevesebb időn át vesz részt a közös munkában, nem szerez teljes nyugdíj­évét. Ilyenkor teljesített munkaidejét nyugdíjhóna­pokban kell számításba ven­ni. A férfi tsz-tag 13 mun­kanappal, a nő tsz-tag pe­dig 8 munkanappal szerez egy nyugdíjhónapot. Va­gyis, ha a férfi szövetkezeti tag a kötelezően előírt 150 munkanap helyett csak 130- at teljesített, akkor nem egy nyugdíjévét szerzett, hanem csak tíz hónapot. Munkanapnak számít az a nap is, amelyen a terme­lőszövetkezeti tag kártalaní­tási segélyben, kórházi ápo­lásban, vagy a termelőszö­vetkezettől betegségi segély­ben részesült, szülési sza­badságon volt, továbbá ka­tonai szolgálatot teljesített, vagy az 1958. évi 40. számú törvényerejű rendelet ha­tálya alá eső munkaviszony­ban állt, a közgyűlés hozzá­járulásával közép- vagy felsőfokú oktatási intéz­mény nappali tagozatának hallgatója volt, vagy egész napos tanfolyamon (isko­lán, edzőtáborban, stb.) vett részt, s végül a termelőszö­vetkezet által engedélyezett tanulmányi, vagy pedig olyan szabadságon volt, amelyre díjazást kapott. Ságban szakoktató irányítá­sa mellett szakmai gyakor­latukat töltik. Az „ösztön­díjon felül a keresete és az ösztöndíj közötti különbség 50 százaléka illeti meg a tanulót. Azok, akik szerződ­tető gazdaságban töltik gya­korlatukat első-másodévesek tanulóbért kapnak 250—650 forint közt a tanulmányi eredménytől, a munka mennyiségétől és minőségé­től függően. A III. évesek teljesítményben is foglal­koztathatók. A sikeres szak­munkásvizsga után 24 nap fizetett szabadság illet meg minden tanulót, amit köz­vetlenül a vizsga után kell kiadni részére Az ösztön­díj fedezi a minden­napi kiadást. Az ösztön­díj az I. éveseknél 110 forint, a II. osztályosok­nál 100—250, III. osztályo­soknál 150—380 forint kö­zött változik a tanulmányi előmeneteltől függően. A gyakorlat idején keresett pénz a végzett munka érté­ke Ezt minden hónapban kézhez kapják. Szűcs István LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN (Hétfő, 20,00) Maré Camolettj kétrészes vígjátékának közvetítése a Kis Színpadról, felvételről. Eddig több mint negyven városban mutatták be Marc Camoletti francia író — bár neve után mindenki olaszt sejtene — sikeres vígjátékát, a Leszállás Pá­rizsban-! A darabban há­rom különböző nemzetiségű légikisasszony szerepel, akik menetrendszerűen érkeznek és távoznak Párizsból gé­peikkel. Ezt a helyzetet ak­názza ki a főszereplő, Ro­bert (Kabos László), aki mindhármójukkal gyengéd kapcsolatot tart fenn. A három, más-más nemzetisé­gű stewardes-szerep kínálta lehetőségeket jól használta ki az író, ami — miként Mészöly Dezső, a darab for­dítója elmondta — a fordí­tói munka érdekességét is szolgáltatta. Humorosan ka- rikírozni az amerikai és a német lányt „anglicizmu- saik”, illetőleg germanizmu- saik” és más, nemzeti sajá­tosságaiknak vélt tulajdon­ságaik alapján. Mindez ki­tűnő alkalom a színészek számára is a komédiázás- ra, és ők igyekeznek is élni ezzel. A darab főként a helyzetkomikumra épül, a bonyodalmak is így keletkez­nek, mivel Robert idilli életét — mármint azt, hogy egyszerre mindig csak egy légikisasszony tartózkodik Párizsban — váratlanul fel­borítja a menetrend meg­változása. UTÓD (Szerda, 20,20) Magyarul beszélő NDK film, a Hét ország hét filmje sorozatból. A törté­net Nyugat-Németországban játszódik, ahol már évek óta készül egy per a hitleri idők hirhedt „Euthanasia”- professzora ellen. Ám a ma befolyásos emberei, akiknek valamilyen formában érde­kük fűződik ahhoz, hogy a tárgyalás ne történjék meg, mindent megtesznek a ta­nuk és a vádlottak elhall­gattatása érdekében. A fő­szereplő újságíró, — aki nem hajlandó belenyugodni ebbe és az „öngyilkossági hul­lámba”, amely minden át­menet és látszólagos ok nél­kül szedi áldozatait az ér­dekeltek köréből, ki akarja deríteni az igazságot, — szintén „véletlen” autóbal­eset áldozata lesz. Utódja és a harcban kollégája, aki folytatni akarja társa küz­delmét, —■ a háttér szöve­vényes politikai machiná­ciói láttán inkább lemond a szélmalomharcról. FALUSI DOLGOKRÓL (Csütörtök 19,30) A most sorra kerülő adás témái szokás szerint ezúttal is időszerű riportok, jegy­zetek. A legutóbbi alkalom­mal szóvátett tejproblémá­ban ezúttal a tejipar véle­ményét tudakolják meg a műsor vezetői. Arról van ugyanis szó, hogy a tejipar nem hajlandó kimenni a tej átvétele érdekében a kis községekbe, mondván, hogy az számára nem gazdasá­gos. Ha viszont — mint a tejipar illetékesei javasol­ták — a tsz szállítja be a tejet a gyűjtőhelyre, elesik attó] a többlettől, amelyhez a tavalyi áremelések révén jutott. Ez a probléma nyil­ván a városi embereket is érinti, hiszen sokszor hall­juk, hogy kevés a tej. Be­számol a műsor az óbudai tsz gondjáról is. A tsz fő- agronómusa elmondja, nem egyedül az ő gondjuk az. hogy a tsz-ek által folyta­tott melléküzemi tevékeny­ség lehetőségeit hogyan akarják — és sok helyütt időlegesen sikerrel — ki­használni szerencsevadá­szok, akiknek éppen a tsz cégére a legtökéletesebb le­pel üzelmeik számára. GONG... (Szombat, 18,30) A tv színházi krónikája. Ezúttal — miként azt az előző alkalommal megígér­ték — a színházi krónika beszámol a drámapályózat díjnyertes műveinek bemu­tatóiról. Kettőről, amelye­ket már játszanak, recen­zióval, míg a harmadikról, Görgei Gábor Rokokó há­ború című darabjáról az író részvételével. A dara­bot a napokban mutatják be Kaposvárott. A budapes­ti bemutatók közül Arthur Miller Bűnbeesés után cí­mű drámájából — a Nem­zeti Színház bemutatója — adnak keresztmetszetet a darab több jelenetével. Ez­után interjút láthatunk a két főszereplővel, Váradi Hédivel és Kálmán György- gyel. Két klasszikus darab vidéki bemutatójáról — Shakespeare Vihar és Gar­da Lorca Marianita című drámájáról — dr Székely György, a Színháztudomá­nyi Intézet igazgatója be­szél. TSZ-EK FIGYELEM! Az Építő és Szerelő Vállalat 1967 március 28-án 7 órától Kállói út 4. sz. telepén ÁRVERÉST RENDEZ. Eladásra kerül: 15 db igásállat szerszámokkal, 12 db stráfkocsi, 1 db szecskavágó. Értékesít továbbá Bizományi Áruházon keresztül egy zongorát. (x) A nagykállói földművesszövetkezet vas-műszaki boltjában kapható Ekekormány, ekevas Igloo hűtőszekrény 2700, _ Igloo Lux hűtőszekrény 2900, _ Ideál hűtőszekrény 6900, _ Lehel 70 literes hűtőszekrény OTP-re is 4200, _ Lehel 120 literes hűtőszekrény OTP-re is 5200, _ Szaratov hűtőszekrény OTP-re is 5000, _ Komár Moped 3800, _ Pannónia 250 cm3 15 800 Jáwa 350 cm3 23 000, Fizetett szabadság, ösztöndíj a mezőgazdasági szakmunkástanulóknak Jótállással az ÓRÁSOK Ktsz. Telefon: 494—835. javítja. Bp., XIII., Pozsonyi út 30. sz. alatti fiókja. UTÁNVÉTTEL SZÁLLÍTUNK! TERMELŐSZÖVET­KEZETTŐL személygépkocsit BA-s rendszámmal azonnal átvennénk. Üzemképtelen is megfelel. ELEKTERFÉM KTSZ Nyíregyháza Vasgyár u. 8. Telefon: 35—06. ’ (x) Érteiül alkalmaznak VAGON KIRAKÁSNÁL ALKALMI RAKODÓKAT foglalkoztat az 5, sz. AKÖV Szállítmányozási Kirendeltsége, Nyíregy­háza, Széchenyi út. MÁV állomás, Temetőrakodó. Jelentkezés a kirendelt­ségen éjjel-nappal, (x) Gyakorlattal rendelkező épií&(/sarf technikust felveszünk azonnali belépés­sel. írásbeli ajánlatot ké­rünk Cím a Kiadóban (x) Nyíregyházi Sütőipari Vál­lalat záhonyi üzemébe nyug­díjas lakatost alkalmaz. Je­lentkezni lehet a vállalat műszaki osztályán, Nyíregy­háza, Szófia utca 9. A kisvárdai járási kórháa könyve őt keres. Feltételek: érettségi és KALÁSZ képesítés. Jelentkezni lehet 'személyesen, vagy levélben. (x) Nyíregyházi Sütőipari Vál­lalat kerékgyártó szakmában is jártas kovács szakmun­kást felvesz. Jelentkezni le­het a vállalat műszaki osz­tályán, Nyíregyháza Szófia Utca 9. KŐMŰVES SZAK- ÉS SE­GÉDMUNKÁST AZONNALI belépéssel felveszünk. Tsz- közi vállalkozás. Nyíregyhá­za, Dohány utca 3. Ácsokat, ács­brigádokat állandó és meghatározott időre szóló munkára felve­szünk. Munkásszállást, napi kétszeri kedvezményes étke­zést, havi egyszeri díjtalan hazautazást, különélést biz­tosítunk. Kereset teljesít­mény bérezés alapján 2— 3000 Ft körül. Brigádoknak a munkahelyen is tudunk együtt szállást biztosítani. Jelentkezés É. M. Középü­letépítő Vállalat, Budapest* VI.. Rózsa Ferenc u. 107. Nyugati pályaudvartól egy megálló. (HV) A Bábolnai Állami Gaz­daság vizsgázott és több éves gyakorlattal rendelke­ző férfi üzemikonyha-veze- tő főszakácsot és férfi sza­kácsot alkalmaz a gazdaság központi üzemi konyháján. A jelentkezést 1067. április 1-ig írásban kérjük benyúj­tani a szakmai működés rö­vid ismertetésével. Demecser és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet KERESKEDELMI OSZ­TÁLYVEZETŐI ALLAS BE­TÖLTÉSÉRE PÁLYÁZATOT HIRDET. Feltételek: kö­zépiskolai végzettség és leg­alább 10 éves kereskedelmi gyakorlat. Jelentkezni le* hét személyesen, vagy írás­ban az fmsz-irodán. Felvé­tel esetén útiköltséget térí­tünk. (sy­AUTÓSOK! MOTOROSOK! FIGYELEM! HIBÁS KILOMÉTERÓRÁJÁT

Next

/
Oldalképek
Tartalom