Kelet-Magyarország, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-16 / 40. szám
23 600 űj tagkőnyw NAGT MUNKA közeledne aeíejeaéshez megyénk sportköreinél: az egységes sportköri tagnyilvántartás megvalósítása. Az első felmérések jó eredményeket mutatnak. Ez elsősorban a megfelelő szervezés eredménye. A tagnyilvántartás rendezése, a tagkönyvcsere előtt kétszer is nagyszabású tapasztalatcserére jöttek össze megyénk sportvezetői a szomszédos Hajdú-Bihar TS elnökeivel, vezetőivel Sóstó és Hajdúszoboszló volt e tanácskozások színhelye. Ezeken elsősorban a tagkönyvcsere gyakorlati kivitelezésének legjobb módjait igyekeztek kialakítani. Ezt követően a TS-ek is elnökségi üléseken, sportegyesületi elnöki értekezleteken készítették elő a nagy munkát, bevonva számos társadalmi aktívát, akik később hatékonyan segítették a tagkönyvcsere adminisztratív részét is MÁR AZ ELSŐ összeírási ■napokon eredményes munkát valósítottak meg — a kisebb problémákat a helyszínen megoldva lelkiismeretesen tevékenykedtek a sportvezetők és a társadalmi aktívák egyaránt. Ennek során minden sportkörünknél részletesen ismertették a tagkönyvcsere jelentőségét, szükségességét. A sportolók, pártoló tagok sok helyen értékes javaslatokkal segítették a sportvezetőket, amelyeknek gyakorlati megvalósításéra már a közeljövőben sor kerül. A vélemények mindenütt tükrözték: a s,portegyesületi tagok új tagkönyvvel való ellátása már szükséges követelményként jelentkezett. Kicsendült & beszélgetések során az is, hogy az új tagkönyvek birtokában már valóban tömegszervezethez tartozóknak érzik magukat a sportolók, s tisztázódtak az ezzel együtt járó jogok és kötelességek is. A tagkönyvcsere komoly lehetőségeket teremt a tagság végleges rendezéséhez, és a sportköri tagokkal történő elbeszélgetésekhez, ami nagy mértékben segítette a sportolók és sportvezetők közötti jobb kapcsolat kialakulását. A helyi követelményeknek megfelelően járásonként más-más módon szervezték meg az összeírást, tagkönyvcserét. A esengeri és a mátészalkai járásban például a termelőszövetkezeti sportkörök tagjainak tagkönyveit az egyesületeknél kitöltött kartonok alapján maguk a TS-aktívák állították ki, és juttatták visz- sza a sportegyesületeknek. Voltak olyan járások, mint például a baktalórántházi, ahol először csak a fehér kartonra, az aktív sportolóknak adták ki a tagsági könyveket, s csak az akció második részében szorgalmazták a sportkörök a pártoló tagok szervezését is. AZ EDDIGI IDŐSZAKBAN összesen 23 600 tagkönyvet állítottak ki a sportszervek, s 14189 pártoló tag írta alá az új kartont. A megyeszékhelyen eddig 6100 tagkönyvet adtaik át a sportolóknak. A bajnokságok indulása előtt még nyilván várható kisebb fellendülés, de már az eddigi eredmények alapján előzetesen mondhatjuk, eredményes akció közeledik befejezéshez. Az új nyilvántartási rendszer kialakítása hasznos volt, minden területen erősíti sportköreink szervezettségét. , M. S. Ismét a pályán Négyszemközt Cselovsxki Lászlóval Egy évre tiltották el tavaly a versenyzéstől Cse- lovszki Lászlót, a Nyíregyházi Kinizsi NB XI-ős kézilabdacsapatának kapusát. Most ismét pályára léphet bajnoki találkozón. — Hogyan kezdi újra? Mik a tervei? — kérdeztük tőle. — Nem kell újra kezdenem, folytatom a játékot — mondta a kapus. — Nagyon fájt a súlyos büntetés, de már az első napokban tudtam, hogy tovább fogok játszani, s így is készültem. S közben elmondta, nem hagyta ki az edzéseket, rendszeresen ott volt, gyakran még plusz terhelést is vállalt. Az alapozást együtt végezte a fiúkkal. Az elmúlt évben nézőként ott volt sok bajnoki mérkőzésen, idegenben és itthon egyaránt. Segített a második csapatbelieknek. — Nehéz volt kivárni az egy évet, leginkább akkor, amikor vesztett a csapat. — Az első alkalommal játékra jelentkeztem, a debreceni terembajnokságban már három mérkőzésen védtem is. A bajnoki légkört azért újra meg kellett szokni. Az első mérkőzésen elég gyengén ment a védés, a másodikon már jobban, s a harmadikon — érzésem szerint — már kezdtem „formába jönni.” — Nagyon szeretném, ha csapatunk a bajnoki rajtig eredményesen tudna felkészülni, s magam is tudásomhoz mérten maximálisan segíthetném az együttest. — Az lenne a legnagyobb boldogság számomra, ha ebben az évben az első négy között végeznénk. Ez az NB I B-í jelentené számunkra. Ha ez sikerülne, e balszerencsés egy évi kényszerpihenő után mindent í latba vetni. Sportszerű mun- { kával én ezért fogok küzdeni... (marik) CSÜSZÓZSALUS SZAKMÁBAN JÁRTAS ács — állványozó SZAKMUNKÁSOKAT azonnal felveszünk állandó munkára. Tíz munkanap után négy nap munkaszünet, vagy húsz munkanap után tíz nap munkaszünet is lehetséges. Teljesítménybéres kereset mellett 15% idénypótlékot és munkanaponként 15—20 forint különélés! pótlékot fizetünk. Munkásszállást és ebédet kedvezményes térítés ellenében biztosítunk. Tanácsigazolás szüksé- ges. EM. Bács megye! Állami Építőipari Vállalat' Kecskemét, Klapka utca 34. A Europa Kupéjáért Inter—Real JRadrid 1:0 (0:0) Milánó, San Siro stadion, 80 ezer néző, vezette: Zsolt. Internazionale: Sarti — Burgnich, Facchetti — Beáin, Guarneri, Picchi — Jair, Mazzola, Cappelini, Suarez, Domenghini. Real Madrid: Petancur — Calpe, Sanchis — Pirri, De Felipe, Zocco — Amanico, Ruiz, Grosso, Velazquez, Gen- to. A Bajnokcsapatok Európa Kupájáért vívott küzdelemben a legjobb nyolc között találkozott egymással a két világhírű csapat. Az első félidőben gyors, a korszerű futball minden szépségét felvonultatta a két csapat. Kitűnő labdakezelés, nagyszerű taktika és gólnélküli félidő, ezt lehetne egy mondatban az első 45 percről elmondani. Talán még a hitelesség kedvéért annyit, hogy a 22. percben Zocco nagy kapufát lőtt. A második félidőben felülkerekedett a hazai együttes és az 51. percben Jair beadását Cappelini mesterien juttatta a hálóba. Ebben a játékrészben az Inter többet támadott, de a kitűnően játszó vendégcsapat védelmével szemben gólt nem tudott elérni. A visszavágóra március 1-én Madridban kerül sor. A látottak alapján talán az egy gól kevésnek bizonyul majd az Inter legénységének. A Vasas úfnbb sikere a Hexagonal tornán Szerdára virradóra a Vasas labdarúgócsapata lejátszotta harmadik mérkőzését is Santiago de Chilében a Hexagonal tornán. A budapesti piros-kék együttes ismét chilei ellenfelet kapott: az Universidad de Chilét. A Vasas ezúttal is igazolta jó formáját 3:1 (2:1) arányú győzelmet aratott. A csapat góljait Farkas, Pál és Mészöly (11-esből) lőtte. Sporthírek A több, mint 2000 nt-es tengerszint feletti magasság sem volt akadálya annak hogy a szovjet súlyemelő sportküldöttség egyik tagja a váltósúlyú Viktor Kurencov Mexikóban, az 1968. évi nyári olimpiai játékok színhelyén új világrekordot állítson fel. Eredménye 460 kg. és ez 7,5 kg-al jobb, a volt világrekorder, a japán Ouchi eddigi teljesítményénél. A Nyíregyházi Spartacus NB I B-s labdarúgócsapata ma délután Debrecenben játszik előkészületi mérkőzést. A 14 óra 30 perckor kezdődő találkozón a nyíregyházi együttes a DVSC ugyancsak NB I B-ben szereplő együttese ellen lép pályára a DVSC sporttelepén. Az amerikai profi labdarúgó-bajnokság megindulása előtt áprilisban és májusban nagyszabású nemzetközi hírverő tornát rendeznek Észak-Amerikában. A mérkőzéssorozaton neves európai csapatok lépnek pályára, meghívták a Vasast is, sőt már programba is sorolták. Eszerint április 26- án a West Ham United (angol) csapattal mérkőzne. Különdíjak. Hír a „Szabad Föld” labdarúgó kupaküzdelmeiben résztvevő csapatoknak: a termelőszövetkezeti és a MEDOSZ sportegyesületek labdarúgócsapatai részére külön díjakat ajánlott fel a MEDOSZ elnöksége. A Szabad Föld kupa rendező bizottsága pedig a legsportszerűbb csapat, játékos, sportvezető és rendező részére ad ki különdíjas ’ Sorsoltak a röplabda NB II-ben. A keleti csoportban a nőknél és a férfiaknál egyaránt 14—14 csapat szerepel. Megyénket a Nyíregyházi Spartacus férfi és női együttese képviseli. Mpréhírúefés®h APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA s Hétköznap: 9 szóig 10,— Ft, minden további ssó FI Vasárnap: 9 szóig 20,— Ft, minden további szó Ft A MÁV Hídépítési Főnökség Budapest, XIV., Mexikói út 71. felvételre keres budapesti és változó vidéki munkahelyeire lakatos, mázoló, szigetelő és kőműves szak- és segédmunkásokat. Bérezés teljesítmény szerint. Különélési pótlékot, MÁV utazási kedvezményt, családtagoknak is biztosítunk. Jelentkezés személyesen, vagy levél útján a fenti címen. (Bp. 6067) Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-meleg dauerét, hajfestését Marika hölgyfodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő utca 19. Telefon: 35—08. Gépésztechnikus elhelyezkedne esetleg vidékre is. 1938. jeligén a Hirdetőbe. (11674) Táska írógé. 8$ forintért eladó piactéri trafikban Homyáknál. (460) Kombinált szekrény^ kétszemélyes rekamié, két fotel eladó. Árpád u. 46. 1/7. (455) B-tenor szaxszophon eladó. Cím a Kiadóban (463) TRABANT 601. eladó. Kossuth u. 1. L emelet 4. Telefon: 18— 47. (11685) HIRDESSEN LAPUNKBAN A VAROS BELTERÜLETÉN nagy alapterületű raktárakat bérelnénk Nyíregyházi Földművesszövetkezet, Búza tér 6. sz. Gépjavító Állomás Fehér- gyarmat, MTZ és UTOS TRAKTORT fix áron föl javított traktorra azonnal cserél. <x) Nyíregyházi Földművesszövetkezet vas szakképzettséggel rendelkező kereskedő segédeik keres azonnali felvétellel. Ütiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Nyíregyháza, Búza tér 6. *», Az ÉM. Budapesti Lakás« építő Vállalat ipari tanulók 1967. szeptemberi beiskolázására felvételt hirdet az alábbi szakmákban: Anyaggazdálkodási Munkakörbe FÉRFI MUNKAERŐT felveszünk. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés: VAS- ÉS FÉMIPARI KTSZ NYÍREGYHÁZA Vasvári Pál utca 6. sz. Járási Tsz-közi Építőipari Vállalkozás építőipari anyagismeretekkel rendelkező anyagbeszerzőt keres. Jelentkezés személyesen. Mátészalka — Jármi út <x> 1. villanyszerelő, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő^ festő-mázoló, melegpadló» műanyagburkoló, bádogos, asztalos, lakatos. 2. kőműves, ács, általános épületgépész, hidegpadló. Az 1. csoporthoz tartozó szakmákra kintlakásos, a 2. csoportba tartozó szakmákban bentlakásos elhelyezéssel. Korhatár a be nem töltött 16 év. Jelentkezés módja: 1. A tanulók iskolai jelentkezőlapját az iskola vállalatunknak megküldi. 2. Az iskolába nem járók iskolai bizonyítványt, orvosi igazolást, anyakönyvi kivonatot és szülői beleegyező nyilatkozatot kötelesek az írásbeli vagy személyes jelentkezés alkalmával csatolni. 3 Ösztöndíj a tanulmányi előmeneteltől függően. Jelentkezni lehet az ÉM. Budapesti Lakásépítő Vállalat, Budapest, V., Kossuth L. tér 13-15. V. emelet szakoktatási előadójánál. m A% Állami Kixfosító értesíti ügyfeleit. Asztalitenisz, Járási bajnokság Nyírbátorban hogy MEGYEI IGAZGATÓSÁGA A ZRÍNYI ILONA U. 3—5. SZÁM alatti új épületbe költözött. Itt intézik a megye összes szövetkezeti kárügyeit, továbbá az egyéni, szövetkezeti és állami kötelező és önkéntes gépjárműbiztosítási károkat, ugyancsak itt kapnak csekklapot Nyíregyháza város és a nyíregyházi járás gépjárműtulajdonosai a kötelező gépjárműbiztosítási díjak befizetésére. Telefon: 16—40,16—41. NYÍREGYHÁZA VÁROSI ÉS NYÍREGYHÁZI JÁRÁSI FIÓKJA Zrínyi Ilona u. 8. szám alatt van, ezek a fiókok intézik Nyíregyháza város és a nyíregyházi járás biztosítási ügyeit. Itt intézik a városi és a nyíregyházi járási biztosítottak kárügyeit, kivéve a gépjármű károkat, melyeket mint már fentebb írtuk, a Zrínyi Ilona u. 3—5. szám alatti igazgató- sági irodában intéznek. Telefon: 19—90. A labdarúgó-események mellett a nyírbátori járás asztalitenisz-bajnokságát is a napokban bonyolították le. A színvonalas rendezvény szinte a járás minden községét megmozgatta, s nem kis meglepetésre, a kis községek versenyzői szerepeltek igen jól. Az értékesnek mondható helyezések nagy többségét a nylrbélte- ki és a penészleki sportolók szerezték meg. A járási bajnokságon az alábbi eredmények születtek. Serdülő lányok: 1. Fekete Gabriella. 2. Girán Etelka (Nyírbéltek), 3. Lengyel Ilona (Penészlek). Ifjúsági lányok: 1. Nagy Anna, 2. Nótin Júlia (mindkettő Penészlek), 3. Madarász Magdolna (Nyírbátori Gimnázium). Serdülő fiúk: 1. Fekete János (Nyírbéltek), 2. Kult- sár Zoltán (Nyírbátori Gimnázium), 3. Petróczki János (Penészlek). Ifjúsági fiúk: 1. Molnár László (Nyírbátori Gimnázium), 2. Krajnik A. (Nyírbéltek), 3. Oláh J. Nyírvasvári. ★ Nyírbátor labdarúgócsapatai is megkezdték előkészületi mérkőzéseiket. Az NB III. egyik újonca, a Nyírbátori Dózsa a csapatépítés jegyében játszotta legutóbbi mérkőzését Balkányban, ahol a megyei I. osztályú helyi együttestől 3:1 arányú vereséget szenvedett. A megyei I. osztályban szereplő Nyírbátori Spartacus együttese hazai pályán játszott, a megyei II. osztályban szereplő Hodász ellen, s könnyed játékkal is 5:1 arányú biztos győzelmet aratott. Szabó László JTS elnök, Nyírbátor Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, dédnagymama 8zv. STICH ISTVÁNNÁ 78 éves korában elhunyt. Temetése folyó hó 17-én du, 3 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik férjem, édesapánk és nagyapánk id. JfiKEI LAJOS temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, s mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család (454) Bőséges lesz tojástermelése, nagyobb lesz a jövedelme 25 dkg keveréktakarmányt kap cseretakarmány ellenében tojásdarabonként, ha ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉST KÖT A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETTEL