Kelet-Magyarország, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-16 / 40. szám
Bakonyi Csaba A Pravda szerkesztőségi cikke Mao Ce-toog szovjetelienes politikájáról Moszkva (TASZSZ); A Pravda csütörtöki, feb- mär X6-i száma több mint négyezer szavas szerkesztőségi cikket közöl „Mao Célúiig és csoportja szovjetellenes politikájáról” címmel. A* alábbiakban kivonatosan ismertetjük a cikket. A cikk megállapítja: „Mao Ce-tung hibás politikája zsákutcába vitte az országát. Nem látva kivezető utat, a kínai vezetők egyik kalandból a másikba vetik magukat. Egyik ilyen kalandjuk a szovjetellenesség”. „Már régen elmúltak azok ez idők, amikor a Mao Ce- tung csoport politikája a kommunista mozgalom keretei között mutatkozó ideológiai nézeteltérések, viták megnyilvánulásának tűnhetett.” „Mao Ce-tung csoportja nyíltan irányt vett azoknak a külpolitikai lépéseknek rendszeres meghiúsításéra, amelyeket a Szovjetunió tett a többi szocialista országgal együtt a szocialista világrendszer, a forradalmi mozgalom, az egyetemes béke érdekeinek megvédésére, Mao Ce-tung csoportja irányt vett a kommunista és a felszabadító mozgalmak, a nemzetközi demokratikus szervesetek szétbomlasztására”. «A tények azt mutatják, hogy azok az emberek, akik ma Kína politikáját irányítják, azt tűzték célul maguk elé, hogy a végsőkig kiélezzék a szovjet—kínai kapcsolatokat, végső soron pedig e kapcsolatok teljes megszakításáig vigyék a dolgot.” „Miért van szüksége Mao Ce-tung csoportjának ilyen kiélezésre?” Erre a kérdésre a választ a jelenlegi kínai vezetők nacionalista, nagyhatalmi politikájában kell keresni. Ez a csoport nacionalista nagyhatalmi irányvonalat követve, harcot indított azért, hogy alárendelje a ■ maga érdekeinek a szocialista tábort és a világot átfogó forradalmi mozgalmat, rákényszerítve ezekre a maga politikai vonalát, amely szakítás a marxizmus—leniniz- musseL” A Pravda rámutat: „egyáltalán nem véletlen, hogy a pekingi vezetők a szovjet állam és az SZKP ellen indított politikai háborújukban az első lövéseket a „nagy ugrás” és a „népi kommunák” siralmas emlékezetű irányvonalának kudarca után adták le.” „A Kínai Kommunista Párt vezetősége területi igényeket támasztott a Szovjetunióval szemben, hogy még magasabbra szítsa a soviniszta hangulatot a kínai népben”. „A pekingi kormánykörök minden erővel azt a benyomást keltették a kínai népben, hogy minden oldalról ellenség veszi körül. Ezzel nacionalista alapon próbálják tömöríteni a kínai népet. Igazolni próbálják Mao Ce-tung és kiszolgálói bürokrata katonai diktatúráját”. A Pravda megállapítja: „a Mao Ce-tung által kezdeményezett gazdasági kalandok következtében Kína vezetőinek lényegében véve le kell mondaniuk a szocializmus anyagi-technikai bázisának felépítéséről, és nyíltan meg kellett tagadniok a dolgozók életszínvonalának emelésére irányuló vonalat.” „Lényegében véve Mao Ce-tung és csoportjának lépéseit nem erejük, hanem gyengeségük, a saját pártjuktól és saját népüktől való félelem diktálja”. „A kulturális forradalom jelszavával kezdődött események voltaképpen elkeseredett harccá váltak Mao Ce-tung és a höz2á közelállók hatalmon maradásáért. A hatalomért hajlandók mindent feláldozni: a szocializmus érdekeit, népük érdekeit, a forradalom érdekeit”. ' „A Szovjetunióhoz fűződő történelmi kapcsolatokat szétszakítva, a szovjetellenesség szószólóivá válva, a pekingi kormánykörök elszigetelik országukat természetes Szövetségeitől és barátaitól." „A kínai nép, a Kínai Népköztársaság, a Kínai Kommunista Párt előtt objektive egy másik perspektíva is van, ez a kapcsolatok Választások Indiában DeBtí (MTI): Indiában szerdán megkezdődtek az általános választások. Ezen a napon a választásra jogosult 250 millió állampolgár egyötöde járult az urnákhoz, hogy nyolc- állam 69 mandátumáról döntsön. A delhi központi parlament 511 képviselőjét 2347 jelölt közül választják meg. Rao, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának főtitkára egy nagygyűlésen kijelentette: az Egyesült Államok Központi Hírszerző Hivatala óriási összegeket fordít arra, hogy az Indiai Kommunista Párt jelöltjei vereséget szenvedjenek a választásokon. megjavítása az SZKP-vel és a Szovjetunióval. Az összes szocialista országokkal és kommunista pártokkal, a közös harc az imperializmus ellen, a gazdasági fellendülés és ezen az alapon a nép életszínvonalának emelése. Másszóval: az azon az úton való fejlődés perspektívája, amelyet a Kínai Kommunista Párt VIII. kongresszusa, a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásainak dokumentumai jelöltek meg. Ez a marxista—leninista perspektíva, amely a kínai nép, a népi Kína és a Kínai Kommunista Párt alapvető érdekeit szolgálja” — hangsúlyozza befejezésül a Pravda. MOSZKVA: Szerdán a Kremlben megkezdődtek a Szovjetunió és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségének tárgyalásai. Kim Ir, a KNDK minisztertanácsának első elnökhelyettese, a koreai küldöttség vezetője kifejtette azt a reményét, hogy a tárgyalások során sikerrel oldják meg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot érdeklő kérdéseket. TOKIÓ: A decemberi parlamenti választások óta első ízben szerdán ült össze a japán parlament. Az ülésszak feladata: megválasztani az új miniszterelnököt, az alsóház elnökét és helyettesét, valamint a 16 parlamenti bizottság elnökeit. HÁG A: Jelle Zljlstra holland miniszterelnök szerda reggel benyújtotta kormánya lemondását az uralkodónak. Julianna királynő tudomásul vette az ideiglenes kormány kérelmét, de felkérte Zijls-trát a folyó ügyek intézésére. BECS: Tito jugoszláv köztársasági elnök és a kíséretében lévő államférfiak, valamint Jonas osztrák köztársasági elnök. Klaus koncéi lór és a kabinet több tagja szerdán délelőtt három és fél órás munkamegbeszélést folytatott Becsben. Az eszmecsere. a tervezettnél hosz- szabb ideig tartott és igen szívélyes légkörben folyt. A két fél az osz+rák—jugoszláv kapcsolatok mellett különös figyelmet szentelt! az európai problémáknak. Kilenc hónap — egy éjszaka Utinapló a Komi Köztársaságból 3. Sűrű havas eső esett, amikor az Uchtába induló repülőgépre vártunk. Mégis percnyi pontossággal indult a gép. Lényegesen kisebb az eddigieknél, de nem kényelmetlenebb. Körülbelül ezer kilométert repülhettünk, ennyire van északra Uchta, Sziktivkártól. Odaérve örömmel fedeztem fel, egészen jól meg tudom értetni magam és jól megértek mindent oroszul, vagy szükség esetén németül —, amikor valaki felkiáltott a gépbe: — Jónapot, Csaba! Annyira tisztán, természetesen hangzott a köszöntés, a magyar szó, hogy első pillanatban csak az ismerőst kerestem tekintetemmel, akinek vissza kell köszönnöm és csak később döbbentem rá, hogy ez nem is olyan természetes, hiszen több mint négyezer kilométerre vagyunk Magyar- országtól ! A város vezetői az ottani újság, az „Uchta” főszerkesztője, A. D. Jepisin elvtárs vártak a repülőtéren és aki magyarul köszönt: Pavel Filipovics. Később elmesélte, hogy a Tanácsköztársaság bukása után menekült Berlinbe, onnan Moszkvába, majd a második világháború idején költözött az északi Uchtába. Az egyik uchtai zeneiskola köztiszteletben álló tanára most és bár több mint negyven éve él már új hazájában és környezetében nincs magyar — tisztán, szabatosan beszél magyarul. Naponta olvassa a — ha nem is a legfri- sebb — Népszabadságot és a magyar zenei szaklapokat. Úgy tudtam, nem él másmagyar a környéken. Pedig élt. Én mutattam be neki, elutazásom előtt közvetlenül... Pável Filipovitís Uchtában mindenhova elkísért. Este a nyomda kultúrtermében találkoztam ismét a város vezetőivel, az újságírókkal, a nyomda igazgatójával. C. P. Durkin elvtárs, a városi tanács elnöke mondta az első pohárköszöntőt. Csodálatos, mennyire ismeri hazánkat! Mintha mindennap olvasná a magyar lapokat! Tudnak eredményeinkről és ismerik gondjainkat is. Uchta környéke az olaj hazája. A sok olajbánya közül a legérdekesebbet. Járega-bényát mutatták be nekem. Olajbányában kevésszer, szénbányában annál többször jártam és bár az olajbányász szerszámokat nem ismerem, nem tévesztem össze a szénbányászszerszámmal. Amit pedig Jároga-bánya környékén láttam, az szénbányászszerszám volt. A csákánytól a fejtőkalapácsokon át a tám- fáig, mindent láttam, de fúrótornyot sehol. Természetes hát, hogy ennek okát kérdeztem először, bár őszintén szólva, attól tariot- tam, hogy járatlanságomért kinevetnek. Nyikolaj Ivanovics Po- tyetyurin, a bánya igazgatója komolyan válaszolt. — Igaz, hogy ezt nem kérdezte tőlem még senki — mondotta, — de talán csak azért nem. mert nálunk még nem járt vendég. Az idevalósiak meg tudják. A bánya jellegéből adódik ez. Különleges olajat bányászunk mi. Sokkal sűrűbbet a szokásosnál — vágni lehet. Aztán elmagyarázta, hogy ez a sűrű olaj nehezebben tör fel. Kicsi a nyomása. Ezért vagy húsz atmoszférá- nyit segítenek neki azzal, hogy ötven méterre leásnak. Ott a föld alatt, folyosókat készítenek, mint a szénbányában és onnan fúrnak le az olajért. — Nincs is ilyen máshol, azt mondják, csak még egy, valahol Közép-Ázsiá- ban. — És az igazgató elvtárs mikor került ide? — kérdeztem. Elmondotta, hogy itt volt bányász, az első aknában Aztán technikumot végzett 1941-ben, majd mérnök lett. Hívták más bányákba Donbaszba, Karagandába Uraiba, nem ment. Itt él a családja is. A felesége ápolónő, egy fia Leningrádbar tanul és van egy kislánya is. Elmondta azt is, hogy a munkások bére 1959 óta 25 százalékkal növekedett. ezért évente csak 2—3 százalékkal csökkenthették az önköltséget. A bérekről, az életszínvonalról az egyik olajbanyasa lakásán beszélgettünk részletesen. Ny. Sz. Liszicin elvtárs hívott meg otthonába. Öt éve dolgozik itt, Havonta 300 rubelt keres, ez közel 4500 forint. A bányatelepen is jó az ellátás, jól élnek az emberek. Összesen 2500 család él a telepen, 2000-nek van televíziója. Soknak autója is. És még többnek lenne. ha kapni lehetne. Kihelyezett technikum van, könyvtár és minden, ami kell. A bérekről másnap az uchtai olajfeldolgozó üzemben beszélgettünk. Az igazgatója — pontosabban igazgatónője Anna Jakovlevna. Itt mindenki, aki csak brigádhoz tartozik, kommunista brigádban van. Természetesen itt is megkérdeztem, hogy mennyit keresnek a munkások. Kiszámították, hogy az átlag 200 rubel, de nagyok a különbségek, van munkás itt is, aki 300 rubelt keres. — És ön — kérdeztem A, K. Zincsenkó mérnököt — ön mennyit keres? — Kétszáznegyven rubelt. De en csak most jöttem északra, — És mi a különbség? Akkor hallottam először az „északi pénz”-rői. Nem véletlenül: Szí ki Ívkaron ilyen nincs. Uchtában van és Vorkutában még nagyobb. Aki északra megy dolgozni, az magasabb fizetést kap. Minél északabbra, annál magasabbat és minél tovább marad északon, annál többet. Következik: Paradicsomtermés — szabadban. Amerikai vadáN%boinl>á/ok Hanoi légiteréoen Hanoi, (MTI): Szerdán a thaiföldi támaszpontokról és a 7. flotta repülőgép-anyahajóiról felszálló amerikai vadász- bombázók folytatták támadásaikat a VDK ipari települései és lakónegyedei ellen. Míg előző nap csak az ország déli körzetét bombázták, addig szerdán kihasználva a tíznapos felhős időt követő tiszta napsütést — az északi megyéket is támadták. Délután 3-kor egy kötelék Hanoi légiterébe is behatolt. Megszólaltak a szirénák és a fővárost védő légvédelmi ütegek tüzet nyitottak. A Hanoi északkeleti részét, a már néhányszor támadott Gia Lám területét, a repülőteret és a Vörösfolyó hídját védő légvédelmi egységek tüze különösen heves volt. Ennek hatására a támadó kötelék rövid idő múlva visszafordult. A riadót mintegy 20 perccel később lefújták. Szerda reggel 7 órakor lejárt a DNFF fegyveres erői főparancsnoksága által meghirdetett hétnapos Újévi tűzszünet. Szerdán a szabadságharcosok már több vállalkozást és rajtaütést hajtottak végre Ezek közül különösen kettő volt jelentős. Saigontól a tengerhez vezető csatornán elsüllyesztettek, illetve megrongáltak több amerikai aknarakó hajót. Ugyancsak a dél-vietnami főváros közelében sikeres támadást intéztek egy amerikai légitámaszpont ellen és több helikoptert megsemmisítettek. PINTÉR ISTVÁN: 37. A tárgyaláson Rowers a legjobb civil ruháját viselte. Sötétkék, jól szabott öltönyt: hozzá fehér inget és ezüstszürke nyakkendőt. Rosa hozta magával Amerikából, aki Moszkvába érkezett férje tárgyalására. Egyelőre azonban a pilóta sem vele, sem az apjával nem beszélhetett. De látta őket — a vádlottak padjáról széttekintve — a közönség soraiban. A terem zsúfolt volt, a legtöbb érdeklődő kezében jegyzetfüzet, golyóstoll. Az egész világsajtó elküldte képviselőit. Berregtek a filmfelvevő gépek, kattogtak a televíziós kamerák, amikor a bíróság elnöke feltette Ro- ■wersnek a szokásos körkérdést: — vádlott, megértette a vádat? — Igen! —- Bűnösnek érzi magát? — Igen. A pilóta szép sorjában elmondott mindent. Nem hallgatta el, mi, s hogyan történt, mint ahogy előzőleg, a nyomozás során sem tagadta meg a vallomástételt. Hogyan is tehette volna? Lelőtték egy idegen ország fölött, egy felségjelzés nélküli repülőgéppel, amelynek különleges fényképező berendezése különböző katonai objektumok légi képét rögzítette. Megtalálták nála a fegyvert, a pénzt, a különböző nyelvű feliratokkal ellátott kendőt. Ott feküdt a bíróság asztalán, ahol a bűnjeleket elhelyezték, a mérgezett tű is. Rowei-s nem használta, s nem bánta meg. Félt, nagyon félt a börtöntől — hiszen nem babra megy a játék —, de mindent túlélhet. Ha megejti magán a végzetes karcolást, akkor már halott. Haszna lenne belőle másoknak, de Rowers most úgy érezte, hogy kihasználták, rútul becsapták — nem tartozik felelősséggel senkinek, csak saját magának. Amerika messze volt, nagyon messze. S közel a szovjetek ereje, amelyet, — most értette meg — nem ismert, s ezért lebecsült. Ezekben az órákban, amint egy szovjet hadbíró tábornok kérdéseire kellett válaszolnia, elátkozta azt a percet, amikor ilyen áron akart huszonötezer dolláros emberré válni. S bár látszólag könnyedén, minden fáradság nélkül Válaszolt a kérdésekre, belül fáradt, nagyon fáradt volt. Nem így képzelte el a világhírt. — Hogyan érezte magát az út sorén? — kérdezte az ügyész, akinek a bíróság elnöke átadta a kérdezés jogát. — Fizikailag jól, de idegeskedtem, s féltem — válaszolta némi megfontolás után Rowers. — Mitől? — Attól, hogy a Szovjetunió felett vagyok! Ezt mondta. Hazudott. Amikor gépével húszezer méter magasságban repült szovjet terület felett, nyugodt, volt, nagyon nyugodt. Mert azt hitte, semmi sem történhet. Most, utólag már tudja, hogy nyugtalanságra, idegességre több, mint elegendő oka lett volna. S azt is tudja, hogy az amerikai fennhéjázás egyáltalán nem válna hasznára ezelőtt a bíróság előtt. Az ügyész tovább faggatta. — Találtunk önnél egy mérgezett tűt — mutatott az ügyész a bűnjelek között a tárgyra. — Hogyan került ez önhöz? — Parancsnokomtól, Khelton ezredestől kaptam, mielőtt felszálltam volna, hogy öngyilkosságot kövessek el esetleges elfogatá- som után, ha nem bírnám a kínzásokat. — ön parancsot kapott, hogy kudarc esetén használja a tűt? — Kifejezett parancsot nem kaptam — mondta Rowers, s ez ismét nem volt igaz. — Rámbízták, hogy használom-e a tűt, vagy sem. — önnek azt mondották, hogy elfogatása esetén a Szovjetunióban megkínozzák? — Nem emlékszem, hogy mondták volna, de ezt vártam. — No, és mi történt? Megkínozták? — Nem. — Hogyan bántak önnel a nyomozó hatóságok? — Igen jól bántak velem. A tárgyalóteremben helyet foglaló amerikai tudósítók — Rowers felismerte őket a ruhájukról — bosz- szusan csóválták a fejüket. Nem ilyen választ vártak, ezt nem lovagolhatják meg tudósításaikban. Rowers azonban most nem azt akarta mondani, amit Amerikában várnak tőle. Lám, az ország, amelynek mindenható erejében úgy bízott, most tehetetlen. Az ő sorsa az itteniektől függ. És nem sok kíméletet várhat tőlük. Rowers még a cellában, a tárgyalás előtt higgadtan átgondolva a várható eseményeket, tárgyilagosan megállapította magában, hogy fordított esetben az amerikaiak nem lennének kíméletesek. Eszébe jutott MgGrath, eszébe jutottak azok, akiket azért üldöztek, mert néhány rokonszenves mondatot ejtettek a Szovjetunióról. Vajon mit tettek volna azokkal, akik légi kémként érkeztek volna? Az első tárgyalási nap délig tartott, aztán Rower- set átvitték egy szobába. — Mindjárt viszontláthatja a családját — mondta neki az ügyész, aki szintén elkísérte. És máris nyílt az ajtó. Rosa lépett be rajta, csinosan, illatosán. ápoltan. Aztán az idősebb Rowers — a tárgyalóteremben elég messzire ült tőle, s így a fia nem vehette jobban szem- ügyre, most azonban meglepve állapította meg: az öreg jobban néz ki, mint valaha, valósággal sugárzik. Rosa megcsókolta a férjét. Az őröknek nem volt ellenvetésük, de árgus szemekkel figyelték, nehogy valamit átadhasson neki. A pilóta — kedvezni akarva őreinek — gyorsan el is tolta magától a feleségét. Amikor az apja kezet nyújtott neki, Rowers a< őrökre nézett, hogy elfő-* gadhatja-e apja kezét Egyikük — egy hadnagy, aki az őrök parancsnokának látszott — alig észrevehetően bólintott. (Folytatjuk!
