Kelet-Magyarország, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-07 / 32. szám
Az első hullám KS15n elnevezés is kötődött az 50-es években született, nagyobb létszámú évfolyamokhoz : „demográfiai hullám”. A „hullám” elnevezés kétségkívül találóan és érzékletesen szemlélteti a velük Összefüggő probléma lényegét. A gondok ugyanis, bizonyos félreértésekkel ellentétben, korántsem abból származnak, mintha önmagában véve az lenne a baj, hogy ezek az évfolyamok nagylétszámúak, mintha a mi tízmilliós országunk fej- ió'dő népgazdaságában zökkenőket okozhatna ha évről évre folyamatosan, néhány ezerrel többen kerülnének ki az iskolák padjaiból, csakhogy itt merőben másról van szó, nem folyamatos gyarapodásról. Néhány esztendő kiugró születési arányszámából eredően kérnek most bebocsátást a magasabb iskolákba, a szakmunkásképzésbe vagy a különböző munkahelyekre az úgynevezett „hulláméví'o- lyamok” fiataljai. Különösebb tervezési szakismeretek nélkül is nyilvánvaló, hogy lehetetlen az oktatási intézmények befogadóképességét, s természetesen pedagógus létszámát a hullámként jelentkező többletigényekhez igazítani — különösképp azért, mert hiszen a demográfiai csúcsévfolyamok után, a születésszám köztudomású csökkenése következményeként, bizony sokkal gyérebb évfolyamok érkeznek majd a felnőtt élet kapujához. Ily módon természetes, hogy az esetleges többletfejlesztés kerete később kitöltetlen maradna. Mindebből pedig egyértelműen következik a gond lényege: a kiugró létszámú, illetve az azt követő korosztályok rendkívüli egyenetlensége! Időszerű mindezt éppen most átgondolni, egyrészt azért, mert idén lép ki az általános iskola padjaiból az első Ilyen „hullámévfo- lyam”, másrészt — s ez még naprakészebb időszerűségre utal —, ezekben a hetekben már országszerte kezdődik a pályaválasztás, a fiatalok jelentkezhetnek továbbtanulásra, illetve szakmai képzésre. Ha választ próbálunk fogalmazni a kérdésekre, amely mostanában olyan sok fiatalt és családot foglalkoztat: hol, milyen életpályán nyílik további út? — előbb összefoglaljuk néhány adat bemutatásával az országos helyzetképet. Mit jelent voltaképpen számszerű arányaiban a „demográfiai hullám”? Nos, eddig évente hozzávetőleg 150— 155 ezer fiatal lépett ki az általános iskolából. Számuk idén 164 ezerre növekszik, 1968-ban és 1969-ben csaknem évi 185 ezerre bővül, majd 1970-ben lényegében az idei szintre csökken, 165 ezer lesz, s azt követően megkezdődik a határozott mérséklődés. Az általános iskola padjaiból távozva olyan útelágazáshoz érkeztek a fiatalok, amely az ő életükben is, de a népgazdaság velük összefüggő teendőiben is lényegbeli változást jelent. Eddig — az általános iskolában —, a többletlétszám oktatása, bár nehézségek árán, de megoldható volt átmeneti intézkedésekkel, az osztály- termek pótpadjaival és esetleg képesítés nélküli, ideiglenesen foglalkoztatott pedagógusokkal. Innen azonban már olyan út vezet tovább, amely szorosan összefügg az ország munkaerő- helyzetével, a népgazdaság munkaerőigényeivel, a probléma megoldása is ilyen nézőpontból vizsgálható tehát. Ami mindenekelőtt a továbbtanulási lehetőségeket illeti, ezt természetesén nem lehet a csúcsévfolyamok igényeihez méretezni, a középiskolák befogadóképessége csak mérsékelten bővíthető, azért is, hiszen ezt — a tanulás másik „végpontján” — határolja a népgazdaság szakmunkaerőigénye, illetve a felsőfokú képzés távlati szükséglete, befogadóképessége. Mindebből viszont az következik, hogy a közeli években kétségkívül erőteljesebb lesz a verseny a középiskolákba pályázó fiatalok között, pontosabban: a valóban csak arra érdemesek kerülhetnek be majd. (S hogy ez mit jelent a valóságban, azt a KSH következő adatsora is jellemzi: az 1964-65-ös tanévben száz általános iskolát végzettből 48 fiatal jelentkezett középiskolába, s közülük 46 tanulót vettek fel. Ugyanekkor még száz elsőosztályos középiskolásból 28-nak volt kitűnő, vagy jeles, 50-nek jó, és 22-nek közepes, vagy annál gyengébb általános iskolai bizonyítványa. Bizonyos, hogy ez az arány már az idén erőteljesen eltolódik a jobb tanulók javára.) Más a helyzet1 az iparita- nuló-képzéssel. Számottevően bővíthető itt a felvételi lehetőség, méghozzá a következő elvi meggondolásból. Igaz ugyan, hogy a közeli esztendőkben ipari- tanuló-éveiket kezdő fiatalok száma előreláthatóan magasabb lesz, mint a népgazdaság egy-egy szakmában tervezhető szakmunkásigénye. Mégis érdemes — a fiatalok és a népgazdaság szempontjából egyaránt —■ inkább ezt vállalni, s a szaktudás, a kiképzett szakmunkások „tartalékát” előkészíteni, a 70-es évekre, amikor viszont hiány lesz — a csökkenő évfolyamok miatt is — szakmunkásokban, amikor tehát a közeli években végzők minden bizonnyal bőségesen találhatnak szaktudásuknak megfelelő munkahelyet. A kérdés lényege az, hogy inkább most vállaljuk a szakmunkásképzés — terven felüli — bővítéséből származó feladatokat, s tegyük hozzá: vállalniok kell ezt az illetékes üzemeknek is, hogy később azután ne kvalifikáltan fiatalokkal kelljen, átmeneti megoldásokkal, átképzéssel, a szakemberhiányt megoldani. A pályaválasztás mérlegelésekor figyelembe kell venni továbbá azt is, hogy a következő években végző fiataloknak mintegy a kétharmada — falusi. Ha viszont a falu munkaerőhelyzetét — az átlagos elöregedést, a helyenként tapasztalható munkaerőhiányt, s különösen a fiatalok hiányát — vizsgáljuk, továbbá ha az utóbbi hónapok mezőgazdasággal összefüggő kormányzati intézkedések sorozatára gondolunk, egyértelmű a következtetés, hogy az általános iskola padjaiból kikerülők számottevő részének előnyös lesz a kínálkozó falusi munkahelyeket elfoglalni. Ezt segíti egyebek között az is, hogy az úgynevezett továbbképző — a 14—16 év között oktató — iskolák tananyagát a falvakban úgy módosították hogy a fiatalok jelentős szakismeretekkel vállalhatnak majd munkát a tsz-ekben, állami gazdaságokban. További fontos eleme a pályaválasztási helyzetképnek, hogy a fiatal korosztályok számottevő része lány, s az ő elhelyezésük sajátos feladatokat jelent. Mindenekelőtt célszerű az iparitanuló-képzésben résztvevő lányok arányát emelni, annak megfelelően, hogy jelenleg mindössze fele olyan arányban — húsz százalékkal — szerepelnek a lányok a szakmai tanulásban, mint amilyen mértékű a nők foglalkoztatása a népgazdaságban. Köztudomású, hogy jelenleg a nők foglalkoztatásának egyik jelentős akadálya a megfelelő szakképzettség! hiánya. A másik lehetőség, bár ez nem csupán a lányokat érinti, noha őket nagymértékben: a különböző részfoglalkoztatási módszerek, a 4—6 órás munkaidőben végezhető munka- alkalmak gyarapítása. Erre a népgazdaság egész sor ágában sokféle lehetőség nyílik. Végeredményben kétségkívül megállapítható, hogy a népgazdaság munkát és továbbtanulási lehetőséget nyújt a közeli években végző fiatalok számára, de természetesen: a fiataloknak, s családjuknak is mérlegelniük kell a lehetőségeket, ezek keretében választva! Aligha elégíthető ki a különböző — egyénileg és népgazdaságilag is — téves igények, az például, amit a Művelődésügyi Minisztérium egy közvéleménykutatása tavaly jelzett: az érettségizők 51 százaléka — hivatali munkakörbe készült! Az igények és a lehetőségek megfontolt egyeztetése vezethet csak helyes pályaválasztáshoz! T. Tjaiíác'Aadék fi Item a vonaton és ^ tüsszögtem. „Hapci, hapci!’’ — harsogtam szakadatlanul, mint egy ezred- trombitás. Nem tehettem ellene semmit. Az utitársaim sértődötten néztek rám. Ez azért mégsem járja, nyilvános vasún kupéban ilyen hangosakat tüsszenteni. Ha külön vonatot rendeltem volna magamnak, akkor igen. Az más! De így, olyan emberek között, akik a vonatjegyüket épp úgy megfizették, mint én? Hova jutnánk, ha mindenki a maga búbaját, fájdalmát ilyen tűrhetetlenül hangosan juttatná kifejezésre? A körülöttem ülők arcáról köny- nyedén leolvashattam ezeket a gondolatokat, szinte éreztem, hogy körülzár az ellenséges érzelmek gyűrűje. Csak az volt a szerencsém, hogy senki nem ismert senkit, különben egyesült erővel nekem esnek, s talán szét is téptek volna. Pokolba kívántak, annyi bizonyos, de jámbor óhajuk engem teljesen közömbösen hagyott. Annyira elfoglalt /o Hans Rosier: a tüsszögés, hogy más dologra egyszerűen nem maradt időm. Ahogy múlt az idő, s én hajthatatlanul tüsszentget- tem tovább, az ellenségeskedés egyszeriben forró együttérzésbe csapott át. Úgy kezdődött a dolog, hogy a velem szemben ülő úr az egyik harsány „hapci”-ra barátságos „Prosit"-tál válaszolt. Én meg sem tudtam köszönni, csak kétségbeesetten intettem, mert az orromat már csavarta az újabb roham, s már szólt is mint harsogó trombita és utána felhangzott a szemközti úr vidám, kemény és tárgyilagos bíztatása: Prositl Aztán ez így ment. Egyszer ő, egyszer én. Csodálatos kórus volt, melynek én voltom az előénekese. Ekkor utitársaink egyike elhatározta, hogy kitünteti magát. Vidáman a térdemre csapott és azt mondta: — Tízig számolok, és ha közben újra tüsszent, kap egy márkát. — Ez a módszer csak a csuklásnál használ — nyögtem bánatosan. A derék férfiú elállt a fogadástól. Én ismét hármat tüsszentettem egyvégté- ben. És ekkor mindenkinek eszébe jutott valamilyen kúra. — Mondanék én valamit — kiáltotta P. úr. — Itt csak egy dolog segít: azonnal ágyba bújni. — Csakhogy az ágyam Münchenben van, mi pedig Egerlandban. — A legjobb a konyak! — duplázott rá. T. úr. — A sligovica w segít, de • ko3 VÉLEMÉNY Miért lett mérleghiány®* a Rfírpazenyi tsz? Ha örömet tápláló az egyik esztendő, a rákövetkező már bizonyosan reményeket tépázó. Derűre, ború. Bosszantja az embereket. Jórészt az időjárás függvénye a gazdálkodás Nvirpazony- ban. Beszélik, hogy itt szinte sávonként változik a talaj, nagy a széljárás, s ha szárazság van az, ha csapadékos az idő, a sok eső szól közbe. Tavaly az utóbbi. Még a házak földpadlózata is olyan, mint a vízzel átitatott szivacs. Felszökik a lakásokba a talajvíz. Hát még a határban! Főleg ez volt az oka, hogy a pazonyi Zöld Mező Tsz csaknem félmilliós mérleghiánnyal zárta az esztendőt. Csődbe azért nem jutottak. Vajon, mi lett volna azokkal a gazdálkodókkal egyéni korukban, akiknek a földjén a víz volt az úr? De nézzük, ki hogyan vélekedik. Utólag okosabb az ember (Az irodában Veze Mihály főagronómus két társával már az idei terven dolgozik. Hangján érezni, bántja a dolog, s ezért is kezdi önkriti-_ kával.) — Az ember utólag látja, hol hibázott. Nem volt jó a tervezés. Prémiumrendszerünkben is hibák voltak. Kiszámítottuk: volt olyan tagunk, akinek 100 forintot ért egy munkaegysége, de akadt jócskán, akiknek a harmincat sem érte el. Ez feszültséget és elégedetlenséget okozott. Most ezen segíteni akarunk. Bár a múlt évben minden hónapban egységenként 10,50-et fizettünk... Csak elszámítottuk magunkat. A tervezett 1 millió 780 ezer helyett, 2 millió 95 ezret osztottunk év közben. így zárszámadáskor nem tudunk már fizetni. Pedig vannak, akiknek jogosan járna... De még így sem lett volna baj, ha a víz nem gazdálkodik helyettünk. Kétszáznegyven holdon. Pusztított a kukoricában, napraforgóban, károsította a dohányt, őszi kalászost, még a rétből is negyven hold víz alatt állt egész évben... Ezt meg az állattenyésztésünk érezte. Három- százezer forint volt ebből a kár. 200 hízósertés bélgyulladást kapott. Egy részét értéken alul tudtuk eladni... Hogy miért? Régen egészségtelen helyre telepítették az istállót. Az állattenyésztés segítene — Természetben még anynyit soha nem kaptak az emberek, mint most. De a pénz! Ezt hiányolják. A közöst meg az abraktakarmány kiesés károsította. Vásárolni kell. Négyszázezret erre tartalékoltunk. I nyak sokkal jobb. Van önnél konyak? — Nincs — feleltem lemondóan. A mellettem üld idős hölgy a kézitáskájából bonbont vett elő. — Szopogasson el egy bonbont — bíztatott —, az valósággal elfújja a náthát. — S ezzel egyet a számba dugott. Sajnos ez sem használt, mert a következő tüsszentéssel elrepült a szemközt ülő. rendkívül barátságos úr irányába. — Nem tesz semmit — szólt az, mielőtt még bocsánatot kérhettem volna — nincs is más segítség a nátha ellen, csak egyetlen egy: húzzon nedves harisnyát. — Ezt nevezem merész állításnak, de mondhatnám azt is, hogy ostoba fecsegés — kapcsolódott a beszélgetésbe egy úr, aki eddig mélyen hallgatott. — A nedves harisnyától éppen hogy náthát lehet kapni! Nincs itt más teendő: a két mutatóujjával szorítsa jól az orr- lakait. Az rögtön segít (Szakács Béla a növénytermesztési brigádvezetö.) — Nehéz magyarázatot találni. Egész nap csak ezzel foglalkoztak ma is. Már be- lefájult a fejem a vitába. Mert megértenénk ha nem dolgoztak volna, nem lett volna jó termés. Mégis mérleghiány van. De miből? Juhász Gyurka a párttaggyűlésen tette szóvá, nem tudja megérteni, hogy lehet olyan nagy különbség a munkaegységértékek között... — Hibát látok a szakvezetésben is. Inkább állattenyésztéssel kellene nekünk foglalkozni. Ebből látnánk pénzt. Marhát, sőrét hizlalni. Ugye, hogy bevált a csirke. Igaz csak három transzportot neveltünk, 15 ezret értékesítettünk, de lehetett volna még háromszor ennyit is... Ha én az I holdas háztájiban nem nevelem a 12 ezer forintos bikát, a két kövér sertést, most én sem látnék pénzt. Ezt valahogy így kellene a nagyüzemben is. Dohányt is legalább 100 holdon kellene termesztenünk... Igaz, hogy a víz sokat elvitt. De Ilyen a határunk. A csatornázás segítene. (Szabó Mihály csendes, szorgalmas tag.) — Most jöttem haza a csoKöztudott: a lakosság egy. re növekvő javítás-szolgáltatási igénye számos faluban, kisközségben egyáltalán nincsenek kielégítve. A Könnyűipari Minisztérium egyik tavalyi statisztikája szerint az országban 2000-nél több olyan község van még, amelyben a tíz legfontosabb kisipari szakma egyike vagy másika teljesen hiányzik. A fehér foltok csak igen lassan tűn. nek. Ennek vannak kézenfekvő okai: a szocialista helyiipar létrehozása ráfizetéses lenne, de a legtöbb helyen még egy kisiparos sem tud kizárólag szakmabeli tevékenységből megélni. Mégis lehetne segíteni a fehér foltokon; hogy miként — erről beszélgettünk dr. Gervai Bélával, a Kisiparosok Országos Szervezetének elnökével. — Hol a legszembetűnőbbek a fehér foltok? — Csak néhány példát. Szabolcs-Szatmár egyetlen járásában, a kisvárdaiban 46 kisiparosra lenne szükség. — Vannak azonban olyan szakmák — szobafestő, kályhás, villany-, vízvezeték-, gázÉn megtettem, amit mondtak. És most már nemcsak tüsszögtem, hanem valósággal mennydörögtem. A szemközt ülő úr rosszallóan csóválta a. fejét: —- Tartsa vissza a lélegzetét! — Ellenkezőleg. Lélegezzék nagyokat és mélyeket! Az egész kupé egy szív, egy lélek volt. Mindenki adott valami jó tanácsot. Mindenkinek támadtak újabb és újabb ötletei. Csak egy valaki ült némán a sarokban és úgy tett, mintha őrá nem tartozna az egész. Ez feltűnt nekem és végül is egyenesen hozzá fordultam: — Mindenki javasol valamilyen kúrát a nátha ellen; Ön miért nem tanácsol nekem semmit? A megszólított úr könnyedén elmosolyodott, azután alázatos hangon felelte: — Én sajnos nem tudok. Orvos vagyok. Fordította: Z. X { mózásból. Kevesebben miiünk, mert azt mondjak egyt - sek: minek dolgozzunk, ú;../ sem fizetnek.. Nekem fogalmam sincs, miből a mérleghiány. Csak járok becsületesen dolgozni. A víz — Nem is a termésre panaszkodunk mi — szól közbe a felesége. — Mert eny- nyit még soha nem kaptunk. Csak a pénz hiányzik. — Év közben azt is kaptam. — De még járna. Szabó Mihály elhallgat — A víz sokat elvKt — mondja később. — Ez igaz. Tessék nézni — villanyt gyújt, s mutatja a szobát, a felesége. A föld átázva. — De itt kell cinünk, nem költözhetünk el, s itt kell megkeresni a kenyeret is... A vezetőkre nem lehet panaszunk... Ölt nem hibásak ebben. Talán ez az év újra jobb lesz. Készül az új, alaposabb terv, s minden bizonnyal az idei esztendőről már jobb bizonyítványt állítanak ki a közös gazdaságnak és maguknak is az emberek Nyír- pazonyban. Farkas Kálmán és központifütés-szerelő —, amelyekre még nem adnak ki másodíoglal- hozásban »nr.edélyt. Egyre többen sürgetik a megkötöttség feloldását. Mi várható? — Mi is sürgetjük. es jogosnak tartjuk az igényt. Mert például jóllehet az Ország 3200 helységébe bevezették mar a villanyt, mindössze 1600 villanyszerelő kisiparos van. Az említett építő- és szerelő szakmákból nemcsak a kisközségekben, hanem a járást székhelyeken is nagy a hiány, a szocialista szektor kapacitása szűk, úgy, hogy csak hosszú várakozás úton juthat a lakosság egy-egy javításhoz. Ilyen körülmények közt sajnos, elszaporodtak a kontárok. Kiváló szakmunkások viszont, akiknek főfoglalkozásuk melleit még marad szabad idejűi,, a törvény tiltó parancsa ellenese is segítenek a hozzájuk fordulóknak. Az utóbbiak tevékenységét kellene legálissá tenni. Az Építésügyi Minisztériummal hosz- szas vita után sikerült végre elvileg megállapodni a jelenlegi jogszabály módosításáról, a végrehajtás azonban még késik. — Olyant Is hallöt' tunk, hogy az ellátatlan területen letelepedni kívánó kisiparos nem talál műhelyt, lakást, sokszor megértést sem a helybeli vezetők részéről, — Mi aktíváink százait mozgósítjuk az új szakemberek felkutatására, munkába állítására. De a helyi szerveknek — tanács, népfront és mások — valóban több segítséggel, megértés sei kell lenniük. Egy sze rény kis műhelynek indokolt helyet szorítani ilyenre akkor is szükség van. ha időnként más községből küldőnk kisiparost, hogy el. végezze a helybeli javításokat. Általában azonban az új építkezéseknél sem gondolnak a kis üzlethelyiségekre. Még a városi új lakótelepeknél sem. ahol a kisiparos esetleg OTP-köl- esönnel megvehetne a mű helyt. Dr. Gervai Béla befejezésül elmondta, hogy a szakmunkássá vált tanulókat főleg a fehér foltokra irányítják: s az idén 10 ezer új ipari tanulót terveznek szerződtetni a kisiparosokhoz, L Cs. Fehér foSfok a szolgáltatásban Beszélgetés dr. Geriai Bélával, u lílO'jZ elnökével